Ennek a bibliai résznek a helyes megértéséhez tudnunk kell valamit az ótestamentumi papság szerepéről és helyzetéről. Mózes óta a papi tisztség egy család tagjai között öröklődött tovább: a törvény a papi tisztet a Lévi nemzetségéből származó testvérekre, Áronra és annak fiaira ruházza rá. Így lesznek Lévi utódai, az egész Lévi nemzetség Isten papjává, akikkel Isten külön szövetséget kötött, hogy legyenek az Ő nagy nevének és dicsőségének hordozói és munkálói a nép között. Bibliaolvasók talán emlékeznek rá, hogy amikor megérkezett a zsidó nép az Ígéret földjére, és atyáik örökségét felosztották a tizenkét törzs között: Lévi utódai nem kaptak földet, mondván, hogy az Úr és az Ő szolgálata legyen az ő örökségük.
Az ótestamentumi papi szolgálat kettős volt: egyik a szent helyen és az oltár körül való szolgálat, főképpen az engesztelés és az Istennél való közbenjárás szolgálata az áldozatok bemutatása által, másrészt a tanítói vagy törvény-magyarázói hivatás. Ezért mondja Malakiás: “Mert a papnak ajkai őrzik a tudományt, és az ő szájából törvényt várnak, mivel a Seregek Urának követe ő.” (Mal 2,7) Később a papság nagyon lecsúszott hivatásának a magaslatáról és rettenetesen visszaélt hatalmával a saját hasznára és dicsőségére. Ezért prófétál Malakiás olyan sokat a hűtlen papok ellen. Az első részben, amit ma egy hete hallottunk, azzal vádolja őket, hogy megszentségtelenítették az Úr oltárát, mert elfogadták az olyan hibás állatokat is, amit pedig nem lett volna szabad elfogadni nekik. Most pedig az a vád ellenük, hogy nem jól magyarázták és tanították az Úr törvényét a népnek.
Istennek Lévivel való szövetsége szerint az lett volna a papok feladata, amit a 6. vers így fejez ki: “Igazság törvénye volt az ő szájában, és nem találtatott álnokság az ő ajkaiban; békességben és egyenességgel járt velem, és sokakat megtérített a bűnből.” “De ti elhajlottatok ez útról,” - veti szemükre Malakiás kortársainak -, “sokakat megbotránkoztattatok a törvénnyel, felbontottátok Lévi szövetségét, azt mondja a Seregeknek Ura.” (8. vers) “Személyválogatók voltatok a törvénnyel.” (9b vers) “Ha meg nem hallgatjátok és ha nem veszitek szívetekre, hogy dicsőséget adjatok az én nevemnek, azt mondja a Seregeknek Ura: átkot bocsátok reátok” (2. vers). “Szemetet szórok orczáitokba, a ti ünneplésteknek szemetjét, és ahhoz hordanak ki titeket.” (Mal 2,3), mint szemetet a szemétre.
A rettentő ítélet beteljesedett. Az ótestamentumi papság az újtestamentum idején már egészen lealjasodott. A papok lesznek Jézus legádázabb ellenségei. A csőcselék mögött, mely nagypénteken "feszítsd meg"-et kiált, a főpapok állanak. És végül azok a papok, akik szájában az “igazság törvénye” kellene, hogy legyen, hamis vádakkal ítélik el az egyetlen Igazat. Akiknek sokakat kellene a bűnből megtéríteni, keresztre feszítették Azt, Akinek nevére térdre borulnak a bűnösök. Így értjük meg, milyen roppant jelentősége van annak Krisztus megfeszítése történetében, hogy Jézus halála pillanatában a jeruzsálemi “templom kárpitja fölétől aljáig kettéhasada.” (Mt 27,51) Isten szakította szét: onnan felülről. Az az értelme ennek, hogy ezzel vége a Lévivel kötött szövetségnek. Most már nincs többé lévitára szükség. Krisztus megfeszítése a végérvényes és visszavonhatatlan befejezése minden lévita papi rendnek. De Krisztus éppen a megfeszítése által lépett az ótestamentumi papság helyébe. A megsemmisített lévita papsággal szemben Krisztust nevezi a Biblia örök főpapnak. Az Újtestamentum népének egyetlen főpapja volt: Jézus Krisztus. Ekképpen lesz titokzatos módon Krisztusra vonatkozó jövendöléssé ez, amit Malakiás próféta a papi tisztről így mond: “Igazság törvénye volt az ő szájában, és nem találtatott álnokság az ő ajkaiban; békességben és egyenességgel járt velem, és sokakat megtérített a bűnből. Mert a papnak ajkai őrzik a tudományt, és az ő szájából törvényt várnak, mivel a Seregek Urának követe ő." (6-7. vers)
De hát mi közünk van akkor nekünk ehhez az egész próféciához, egy olyan bibliai részhez, amely egy már régen feloszlott papi rend bűnei ellen mond olyan ítéletet, ami már be is teljesedett rajta? - Éppen az, hogy Krisztus a mi főpapunk és mi, mint az Ő testének tagjai, az Ő főpapi felkenetésének is részesei vagyunk. Az Újtestamentumban minden hívő embernek megvan ugyanaz a kiváltsága és kötelessége, ami az Ótestamentumban csak a Lévi törzsének volt meg: Krisztusban és Krisztus által a papi tisztség egyetemessé és általánossá vált a gyülekezetben. Minden hívő egyháztag: orvos, tanító, gyári munkás, családapa, kereskedő, vagy lelkipásztor a maga helyén, a világban elfoglalt helyén pap, azaz Krisztus nevének hordozója és dicsőségének munkálója a többi ember között. Tehát: mint ahogyan a lelkipásztornak a gyülekezetben, úgy minden egyes hívő gyülekezeti tagnak is a maga helyén, a maga környezetében az a hivatása, hogy pap legyen! Nemcsak én vagyok pap. Ezzel a Krisztusban kiszélesedett és egyetemessé tett jelentésben vonatkozik tehát Malakiásnak a papok elleni próféciája ránk is, mindnyájunkra, akik a Krisztus nevéről keresztyéneknek neveztetünk. Mit jelent hát a gyakorlatban ez a papság?
Így mondja az Ige: mindenekelőtt “a Seregek Urának követe ő.” (Mal 2,7c) Minden hívő ember Jézus Krisztusnak a követe, megbízottja, képviselője, küldötte, aki azért van ott, ahol van, hogy ott Krisztus királyságának minden ügyét teljes felelősséggel képviselje. Mi, akik itt vagyunk: megannyi követei vagyunk Krisztusnak, akik itt a templomban, vagy otthon csendes óráinkban kapjuk az utasítást, a parancsot, a megbízatást a Királytól. Mi lenne, ha egyszer ráébrednénk erre a tisztünkre? Mi lenne, ha most ilyen követi minőségben mennénk vissza a családba, vagy holnap a munkába? Ha mernénk nyíltan vállalni azt, hogy követek vagyunk? Mit is jelent követnek lenni? Mindig, mindent aszerint cselekedni, mondani, véleményt nyilvánítani vagy hallgatni, ahogy arról adott esetben az ember a küldőjétől a megbízást vette. “A Seregek Urának követe ő!” Bele tudod képzelni magadat ekkora nagy megtiszteltetésbe? Pedig így van! Jézus is bizonyságot tesz róla főpapi imájában, amikor így szól az Atyához: “A miképen te küldtél engem e világra, úgy küldtem én is őket e világra!” (Jn 17,18) Tehát Jézus küldött erre a világra! Ebbe a legjobb esetben közömbös, de inkább ellenséges világba, hogy ott légy az Ő diplomatája.
Ezt a követi tisztséget így részletezi tovább az Ige: “a papnak ajkai őrzik a tudományt és az ő szájából törvényt várnak!” (7. vers) Óh, de jó volna, ha el is hinnénk, hogy ez a feladata az újtestamentumi papoknak, a hívők gyülekezetének és nem más! Egy svájci lapban olvastam, hogy mostanában Németországban egy közvélemény kutató körkérdés-sorozatban ilyen kérdés is szerepelt: “Miben látja ön ma az egyház feladatát?” A válaszoknak majdnem egyharmad része így szólt: “A nyomor enyhítésében.” Majdnem egyharmaduk így válaszolt: “Egy igazságos és lehetőleg hamar kötendő béke érdekében közreműködni.” A többi felelet a gyermekek tisztességes emberré nevelésében látja az egyház feladatát. Csak egyetlen valaki volt, aki azt írta a kérdésre feleletképpen: “Tisztán hirdetni az evangéliumot!” Vajon hányan érzik most őszintén, igazán, hogy ennek az utolsó feleletnek van igaza? “A papnak ajkai őrzik a tudományt” - ez azt jelenti, hogy rád, mint gyülekezeti tagra bízta Jézus az Ő evangéliumát. Azt az evangéliumot, amelyről azt mondja Pál apostol, hogy “Istennek hatalma az minden hívőnek idvességére”. (Róm 1,16b) Tehát nem egy igazságosabb társadalmi rend kialakítására, nem a világbéke megteremtésére, nem a nyugalmasabb közállapotok kialakítására, hanem “minden hívőnek idvességére”. Olyan tudomány van rád bízva, amitől emberi lelkek örök élete, vagy örök halála függ. Minden hívő ember tud valamit, ami a másik embernek az üdvösséget jelenti, ezért a papnak nemcsak a fejében van a tudomány, hanem a szívében, a száján, készen arra, hogy beszéljen róla, elmondja. A pap az Isten szája a nép előtt. Sok ember van a világon, aki sok komoly, mély bölcsességet tud mondani, de olyat, amiből élet fakad, mégpedig örök élet: olyat csak a Seregek Ura tud mondani és mond is az Ő papjai által, követei által. Érzed-e, mekkora kiváltság és milyen megrendítő felelősség az újtestamentumi szövetség papjának lenni? Pedig ez vagy ám te is, velem együtt!
Még egy egészen gyakorlati ténykedést ír le Igénk a papi tisztről: “sokakat megtérít a bűnből”. Valamelyik angol újságban olvastam múltkor a következő szép mondást: “Ha sikerült már valaha akár csak egyetlenegy sötétben bolyongó léleknek világosságot gyújtanod; egy szomorkodónak az élet napos oldalát megmutatnod; egy másik előtt a magasabb és nemesebb világnézetet feltárnod; egy felebarátodat emberebb emberré segítened; egy roskadozónak a terhein könnyítened: akkor már nem éltél hiába!” Pedig, mindez a sok szép dolog csak arra irányul, hogy könnyebb legyen a földi élet, ami így is, úgy is elmúlik egyszer. De ha még arra is azt mondja a világi bölcsesség, hogy nem élt hiába, akinek sikerült ezt a földi életet más számára akár csak egy dekával is könnyebbé tenni: hát akkor mennyire nem hiába élt az, akinek sikerült akár csak egyetlen lelket is az örökkévalóság számára megnyerni, az örök üdvösség fejedelméhez, Krisztushoz vezetni, vagy ahogyan Igénk fejezi ki: a bűnből megtéríteni! Sőt, csak az nem élt hiába, aki ilyen lélekmentő munkát eredménnyel végzett, akit odaát a mennyben üdvözült lelkek áldanak, mint olyat, aki mutatta nekik az utat és vezette őket az üdvösség felé. Az egyháznak is, az egyes embernek is ez az egyetlen nem hiábavaló munkája. Minden más, ami szépet, jót, áldásosat ezen kívül végeztél: elmúlik, megég, semmivé lesz. De a lelkek, akiket vezettél, együtt lesznek veled a mennyországban is. A pap legáldottabb szolgálata a világban, hogy “sokakat megtérít a bűnből”. Vajon milyen sokan dicsérik az Istent papi tisztednek ilyen gyümölcseképpen?
Csak három vonását emeltük ki ennek a papi tisztnek, ami a Krisztusban való hit által minden hívőre érvényes: azt, hogy követ, hogy őrzi ajka a tudományt, és hogy sokakat megtérít a bűnből. De ha ez érvényes ránk, mennyivel inkább érvényes akkor, ahogyan folytatódik az Ige: “De ti elhajlottatok ez útról, sokakat megbotránkoztattatok a törvénnyel, felbontottátok Lévi szövetségét, azt mondja a Seregeknek Ura. Azért én is szidalmasakká tettelek titeket és útálatosakká az egész nép előtt, a miatt, hogy meg nem őriztétek az én útamat, hanem személyválogatók voltatok a törvénnyel.” (8-9. vers) És most talán már érezzük, mennyire nekünk szól ez a régi prófécia, akármennyire megszűnt is a lévitai papság: “Most azért néktek szól ez a parancsolat, ti papok! Ha meg nem hallgatjátok, és ha nem veszitek szívetekre, hogy dicsőséget adjatok az én nevemnek, azt mondja a Seregeknek Ura: átkot bocsátok reátok, és elátkozom a ti áldásotokat; bizony elátkozom azt, ha nem veszitek szívetekre! Ímé, én megrontom a ti vetni való magotokat, és szemetet szórok orczáitokba, a ti ünneplésteknek szemetjét, és ahhoz hordanak ki titeket.” (1-3. vers)
De hát van-e egyetlen valaki közöttünk, aki ezt a papi tisztet be tudná tölteni, akire azt lehetne mondani, hogy ő valóban az Isten dicsőségének a papja? Nincsen! Akkor viszont mi ebben az evangélium, mi ebben az örömhír, aminek a meghallására most itt összesereglettünk? Az, hogy a papi tisztet is tökéletesen betöltötte az Úr Jézus. Egyedül Őreá érvényes maradék nélkül, amit az Ige a papra így állapít meg: “Szövetségem volt vele életre és békességre, és félelmül adtam azt néki és félt engemet, és megalázta magát az én nevem előtt. Igazság törvénye volt az ő szájában, és nem találtatott álnokság az ő ajkaiban; békességben és egyenességgel járt velem, és sokakat megtérített a bűnből. Mert a papnak ajkai őrzik a tudományt, és az ő szájából törvényt várnak, mivel a Seregek Urának követe ő.” (Mal 2,5-7)
És tudod-e, miért hívnak téged keresztyénnek? A Heidelbergi Káté szerint azért, mert hit által Krisztusnak tagja és így az Ő felkenetésének részese vagy! (ld. 32. K-F) Annyiban vagy Krisztus követe, küldötte, amennyiben el tudod fogadni, hogy Krisztus éretted is küldetett. Akkor őrzik ajkaid a tudományt, ha te magad is mindig újra, az Ő szájából várod a törvényt. Akkor fogsz majd sokakat megtéríteni a bűnből, ha téged magad is megtérített már és még mindig újabb bűnökből térít meg az Úr. Így leszel az Ő felkenetésének részese, a hívők egyetemes papi tisztének hordozója, akkor és azáltal, hogy Ő maga gyakorolja rajtad saját papi szolgálatát.
Valaki egyszer megkérdezte Assisi Ferenctől: hogyan jutott el az Isten megismerésének és az Ő országában való termékenységnek oly nagy gazdagságára? A szent életű ember így válaszolt: az Úr egyszer lenézett a mennyből a földre és azt mondta: Hol találom meg a leggyengébb, leghitványabb, legjelentéktelenebb embert a földön? Akkor meglátott engem és így szólt: Megtaláltam, és most őrajta keresztül fogok munkálkodni! Ez annyira hitvány ember, hogy nem fogja elbízni magát, ha nagy dolgot cselekszem általa. Ez be fogja látni, hogy ő csak eszköz a kezemben.
Az a Krisztus papja, aki önmagában elég kicsi, gyenge és alázatos ahhoz, hogy Krisztust, az örök Főpapot lássa, és hogy munkájáért minden dicsőség az Úré lehessen. És ebben az az evangélium, az az örömhír a számodra, hogy Krisztus olyan mértékben növekedik meg előtted is, amilyen mértékben te alább és alább szállsz Őelőtte!
Ámen
Dátum: 1949. július 17.