Legutóbb arról beszéltünk, hogy Isten maga akarja a mi szentté lételünket. Az igazi szent élet nem egy csomó jó cselekedetre való törekvés, hanem az élő Isten uralma alá adott élet. Jézussal való együtt járás, együtt forgolódás az életünk kis és nagy dolgaiban egyaránt. Nem magunk erőlködjük ki magunkból, hanem a szentség is olyan valami, mint a bűnbocsánat, amit Isten akar tenni a javunkra. Nem erőlködni kell érte, hanem elfogadni, mint ajándékot, amit Isten készen tart az övéi számára. Kezébe kell adnunk magunkat az Úrnak, hogy Ő maga vigye véghez bennünk az Ő életünket megszentelő munkáját. Hogy kimunkálja bennünk azt az életet, ami Krisztus halálával és feltámadásával lehetővé vált számunkra. Kezébe kell adnunk magunkat az Úrnak, hogy formálhassa ki, ábrázolja ki, alakítsa ki bennünk és rajtunk a szent élet valóságát. Tehát hogy ne akadályozzuk Istent az Ő szentté tevő munkájában. Mert azt meg lehet akadályozni. Az apostol az itt felolvasott részben arra int, hogy a szentté létel akadályait hárítsuk el az útból, Jézus megújító életerejének az áramlását fel ne tartóztassuk.
Ilyen konkrét akadálya a megszentelődésnek a paráznaság. Ezért az apostol, amikor arról beszél, hogy Isten akarata a mi megszentelődésünk, rögtön így folytatja: “hogy magatokat a paráznaságtól megtartóztassátok: hogy mindenitek szentségben és tisztességben tudja bírni a maga edényét. Nem kívánság gerjedelmével, mint a pogányok, akik nem ismerik az Istent.” (1Thessz 4,3-5) Pál talán azért is kapcsolja ilyen szorosan össze a szentté lételt és a paráznaság elleni óvást, mert hiszen olyan embereknek ír, akik pár hónappal ezelőtt még pogányok voltak, és mint hajdani pogányok, kultuszi cselekményként űzték a szexuális élet legképtelenebb kicsapongásait. De nemcsak akkor, hanem mindig - most is, mindig - megvan bennünk az a hajlandóság, hogy a nemiségből, a szexuális életből kultuszt csináljunk. Persze nem maga a nemi ösztön az akadálya a megszentelődésünknek, hanem a vele való visszaélés. Maga a nemi ösztön isteni ajándék, hozzátartozik az emberi élethez, önmagában véve nem tisztátalan. Éppen olyan természetes, mint a táplálékra való kívánkozás. Isten ajándékozott meg azzal a csodálatos erővel, amelynek révén osztozunk az Ő teremtő erejében. A csodás erő révén a puszta nőiesség anyasággá, és a puszta férfiasság apasággá lesz. A szexualitás isteni ajándéka révén létesül az otthon, a család, a szülők és gyermekek szent közössége. Nincs szebb ennél a földön! A menny aláhajol és ezt a teljesen földi dolgot mennyeivé varázsolja.
De míg a nemiség a tiszta szeretet vezetésével és fékjével mennyeivé tud válni, helytelen használattal pokollá tudja változtatni a földi életet. A nemiség több boldogságot és több boldogtalanságot hívott már életre, mint bármi más az életben. Minden azon fordul meg, hogyan bánunk vele. Ezért van itt ez a kemény intelem: magatokat a paráznaságtól megtartóztassátok! Mintha azt mondaná az apostol: nagyon drága árat fizetett értetek az Isten, nehogy testeteket a tisztátalanságnak és romlásnak odaadjátok. Istennek joga van rátok, a testetek is az Övé! A test vágyainak minden bűnös kielégítése - tehát nem szent kielégítése - a Szentlélek templomának meggyalázását jelenti! És a test beszennyeződésével együtt a lélek is tisztátalanná válik. Ennek a szenvedélynek a démonai az ember minden gondolatát és akaratát uralmuk alá tudják kényszeríteni, ez a bűn, a paráznaság, mindent magának követel: a testet, a lelket, a pénzt, a becsületet, az ártatlanságot, a szerencsét, az állást - mindent, mindent! Azt hiszi az ember, hogy a nemiség örömét az erkölcstől tehermentesítve is lehet élvezni, és egyszer csak észreveszi, hogy ami mennyországnak ígérkezett a számára - pokollá változik. Semmi egyebet nem ér el vele, minthogy egyre nagyobb irtózat fogja el az embert önmagával szemben!
Ezért “mindenitek szentségben és tisztességben tudja bírni a maga edényét.” (1Thessz 4,5) A testet olyan edényhez, hajlékhoz hasonlítja az apostol, amiben valami nagyon nagy kincset őriznek. Hogyne volna az, hiszen a Szentlélek temploma! Isten Igéje nagyon sokszor int, hogy őrizzétek meg, gondozzátok ezt a templomot - mint ahogy az ember a saját lakását is gondozza és őrzi. Senki se volna hajlandó vadállatokat vagy tolvajokat fölvinni a saját lakásába, hogy azok garázdálkodjanak ott kedvükre. Hát a Szentlélek templomára, a saját testünkre miért nem vigyázunk jobban? Miért engedünk be oda garázdálkodó, megszentségtelenítő gondolatokat, vendégeket? Miért nem vigyázunk jobban, hogy az ellenség be ne osonhasson, és úrrá ne válhasson? A szájunk, a szemünk és a fülünk azok az ajtók és ablakok a test lakásán, amit nagyon gondosan kell őrizni. Ezeken át hatolnak be a vadállatok és tolvajok. Vigyázz ezekre az ajtókra és ablakokra! Vigyázz, hogy mit bocsátasz be, mert amit egyszer bebocsátottál, az makacsul megrögződik a gondolatodban, az emlékezetedben és a fantáziádban, s akkor már nagyon nehéz megszabadulni tőle!
Így folytatja az apostol: “senki túl ne lépjen és meg ne károsítsa... az ő atyjafiát” (6a vers) Ez a kifejezés "túl ne lépjen": bizonyos határnak az átlépését jelenti. Azt jelenti, hogy ne csak a magam hajlékára vigyázzak, mint bölcs gazda, hanem a más tulajdonára is éppen úgy! Ne lépj át a határon oda, ahol már más tulajdona kezdődik, ne kövess el határátlépést, a más feleségével, vagyonával, becsületével, jó hírnevével szemben! Óvakodj minden ilyen határátlépéstől: szóban, cselekedetben vagy akár gondolatban és vágyakozásban is! “Mert nem tisztátalanságra, hanem szentségre hívott el minket az Isten!” (1Thessz 4,7) Nincs-e igaza az apostolnak, amikor ezekre a dolgokra úgy mutat rá, mint amelyek akadályozzák a mi szentté lételünket? Talán ez az a pont, ahol olyan nagy az ellenállás, hogy feltartóztatja a krisztusi élet áttörését, amely nem engedi érvényesülni a Jézussal való lüktető életet! Talán itt van az a megkötözöttség, amely feltartóztatja a Krisztusban való igaz és teljes örömet. Itt rejlik az egyik legerősebb és legmakacsabb megkötöző hatalom, amelyik nem enged bennünket szabadon Krisztus és az Ő munkája számára.
De hát van-e egyáltalán szabadulás a szexualitásnak ebből a mindent magának követelő hatalmából? Van! Amikor az apostol erre, hogy "mindenitek szentségben és tökéletességben bírja a maga edényét”, így folytatja: “nem kívánság gerjedelmével, mint a pogányok, a kik nem ismerik az Istent!” (4-5. vers) Tehát tőlünk azért követelhet szentséges életet az Isten a szexuális életben is, mert van egy nagy pluszunk, egy nagy kiváltságunk, lehetőségünk, erőforrásunk hozzá: az, hogy ismerjük az Istent! Ismerjük azt az Istent, aki tudomásunkra hozta, hogy “se paráznák, se bálványimádók, se házasságtörők, se pulyák, se férfiszeplősítők, Se lopók, se telhetetlenek, se részegek... nem örökölhetik Isten országát!” (1Kor 6,9-10) És ha mégis ilyenek vannak az életünkben, akkor ismerjük azt az Istent, aki tudomásunkra hozta, hogy “ha megvalljuk bűneinket, hű és igaz, hogy megbocsássa bűneinket és megtisztítson minket minden hamisságtól.” (1Jn 1,9) Ismerjük azt az Istent, aki Jézus golgotai halálával ennek a bűnnek a hatalmát is megtörte, és tudjuk, hogy az Ő vére megtisztíthat minket minden bűntől, a szexualitásnak a rejtett, mélyre gyökerezett fertőzöttségétől is! A nemi élet rengetegféle nyomorúságával is csak Ő tud elbánni, de Ő el tud bánni vele!
Ahol valaki igazán átadja Jézusnak a maga élete fölött a hatalmat, irányítást, ott éppen ezen a ponton csodák történnek. A legyőzhetetlennek hitt erők, viharok, vágyak a testében szublimálódnak, a nemiségnek az egyébként romboló ereje megtisztul és alkotó célok felé forduló hajtóerővé változik át, vagy pedig esetleg egy magasabb síkon: zenévé, képzőművészetté, költészetté, szeretetszolgálattá, segítve, szolgálva az elesetteket és szegényeket. Jézus, amikor azt mondja: “ha a te szemed botránkoztat meg téged, vájd ki azt és vesd el magadtól” (Mt 18,9), ezzel igaz, hogy elzárja az alacsonyabb rendű élethez vezető ajtókat, de csak azért, hogy a teljesebb élethez vezető ajtókat megnyissa előttünk. Bátran rábízhatjuk hát gondolataink, vágyaink, érzéseink, akaratunk irányítását. A Balatonon tapasztaltam, hogy ugyanaz a szél a különböző hajókat különböző irányba tudja hajtani. Attól függ minden, hogy van állítva a vitorla, és hogy milyen irányba fordítja a kormányos a kormánylapátot. A szexualitásnak az ereje, vihara is a legkülönbözőbb irányba sodorhatja az embert. Az egyiket önmaga és mások romlásába, a másikat pedig a biztos révbe. Attól függ, ki tartja kezében a kormánylapátot és a vitorlaköteleket!
Mi ismerjük Istent: azt az Istent, aki a Jézus Krisztusban testvérünkké, barátunkká lett, belejött egészen az életünkbe - “az Ige testté lett”. Ott lépett be Isten az emberi életbe - életünknek ezen a legveszélyeztetettebb pontján, a testünkben -, ahol a bűn romboló ereje a legvalóságosabb, hogy megvívja az emberi testben az Ő megváltó harcát az emberért. Mi ilyen Istent ismerünk, és akkor fogjuk csak igazán megismerni a maga teljes megváltó hatalmában, életet megtisztító, újjászülő erejében, ha hajlandók vagyunk és merjük teljesen átadni Neki a kormánylapátot és a vitorlakötelet! Majd Ő tudja, milyen irányba használja föl a szexualitásnak azokat az erőit, amikkel mi nem tudunk mit kezdeni! Így a nemi ösztön nem akadálya, hanem eszköze lesz majd bennünk az Ő megszentelő munkájának. “Mert nem tisztátalanságra, hanem szentségre hívott el minket az Isten.” (7. vers)
Isten élő Lelke, jöjj, hadd lehessek szent,
S Jézusommal légyek egy már e földön lent!
Oldj fel, küldj el, tölts el tűzzel!
Isten élő Lelke, jöjj, hadd lehessek szent!
(463. ének 3. vers)
Ámen
Dátum: 1954. január 31.