Advent a köztudatban úgy él, mint Jézus Krisztus eljövetele várásának az ideje. Igen, Jézust várjuk, ilyenkor az Ő eljövetelére való készülődésről szoktunk beszélni. De nem úgy várjuk a mi Urunkat, mint az ótestamentumi nép várta a Messiását, mert mi már tudjuk, hogy az Ige testté lett, Isten Fia megszületett, Benne elközelített hozzánk az Istennek országa. Az Ótestamentum adventi váradalma már beteljesedett. Azt is tudjuk, hogy a már megszületett, meghalt, feltámadott és mennybement Krisztus újra visszajön erre a földre, de másként, mint először: nagy hatalommal és dicsőséggel, ítélettartásra elevenek és holtak felett. Urunknak ezt az eljövetelét is várjuk, mindig, nemcsak adventkor. De most nem erről a Krisztus-várásról és eljövetelről van szó, hanem a múltban beteljesült eljövetel és a jövőben remélt eljövetel között van egy harmadikféle eljövetele is a mi Urunknak, olyan, ami mindig aktuális, ami itt és most is, és minden nap újra megismétlődik: az, amikor az Ő Igéjében jön hozzánk, az Ő szavával keres bennünket, az Ő beszédében válik valósággá az Ő jelenléte. Erről beszél az apostol a felolvasott részben:
“...befogadván az Istennek általunk hirdetett beszédét, nem úgy fogadtátok, mint emberek beszédét, hanem mint Isten beszédét (a minthogy valósággal az is), a mely munkálkodik is ti bennetek, a kik hisztek.” (13b vers)
Tehát Isten beszédéről van szó. Próbáljuk megérteni az egész Biblia összefüggésében, micsoda az Isten beszéde? Magyar nyelvünkben külön szavunk is van, amivel csak ezt jelöljük, így: Isten Igéje. Isten szava, Isten Igéje nem egyéb, mint Isten hatalmának, erejének a számunkra érzékelhető megnyilvánulása. Szavának erejével teremtette az eget és a földet. Amire azt mondta: legyen, az lett! Mózes és a próféták által hirdetett szavával, beszédével választott ki, gyűjtött össze és formált ki magának egy népet, azt szavával kormányozta, nevelte, áldotta és büntette.
És ugyanez az isteni beszéd, ez a világteremtő és kormányozó isteni hatalom lett testté a Jézus Krisztusban, akiben Istennek embert kereső, megtaláló, idvezítő, áldó és ítélő szava megtestesült a földön. Jézus Krisztus földi személyében érzékelhetünk valamit abból a hatalomból, amit az Isten beszéde jelent. Ahol megjelenik, meggyógyulnak a betegek, jajgatva menekülnek az ördögök, feltámadnak még a halottak is, kisimul a tenger tajtékzó hulláma, megtisztul a bűntől beszennyezett emberszív. Személye, munkája, halála, feltámadása, mennybemenetele a leghatalmasabb isteni beszéd, aminek kárhozatból megmentő, üdvözítő ereje van.
És Istennek ugyanaz a beszéde, amivel világot teremtett, ami Jézus Krisztusban testté lett: szól tovább az apostolok ajkán, mint Jézusról szóló bizonyságtétel és ennek a nyomán is gyülekezetek támadnak, betegek gyógyulnak, halottak támadnak fel, emberi életek változnak át, bűnös életek tisztulnak meg - mintha maga Krisztus járna ott, ahol hirdetik az Isten beszédét. Mintha?
Nem! Valósággal Ő maga, az élő Jézus Krisztus jár és munkálkodik ott, ahol hirdetik az Isten beszédét, Igéjét! Azért írja Pál a thesszalonikaiaknak, hogy Istennek az általunk hirdetett beszédét nem úgy fogadtátok, mint emberek beszédét, hanem mint Isten beszédét és megjegyzi: amint hogy valósággal az is, amely munkálkodik is ti közöttetek, akik hisztek.
Isten beszéde más, mint az emberi beszéd, nem üres szó, hanem élő, ható szó, amelyik telítve van isteni erővel és hatalommal. Isten Igéjének olyan ereje van, ami felülmúlja mindazt, amire emberi szavak képesek. Isten élő szavában az az isteni szeretet, irgalom, megbocsátás, az az isteni hatalom, erő, energia jön és működik, aminek a valóságát Jézus történeti személyében láthatjuk: az Igében maga Jézus jön és hat és munkálkodik közöttünk, meg bennünk! Nem volt-e még ilyen élményünk? Nem tapasztaltuk-e, hogy a Biblia olvasása vagy a hirdetett Ige hallgatása közben az az Ige mintha egyszer csak reánk nézett volna, mintha kiterjesztett kézzé vált volna, amelyik rámutatott életünk valami fájó, gyenge pontjára, vagy megragadott és magához ölelt? Vagy nem tapasztaltuk-e még, hogy egy-egy Ige úgy hatott a szívünk sebére, mint a balzsam, megérintette, enyhítette a fájdalmat és meggyógyította? Nem tapasztaltuk-e még azt szenvedésben, fájdalomban, gyászban, olyan megkísértésben, amit nem tudtál legyőzni, hogy egy Ige jött hozzád, Istennek egy szava, beszéde, és olyan Ige, amelyik telítve volt erővel, segítséggel, olyan Ige, amelyik számodra új erőt, új bizalmat, új hitet tudott hozni?
Igen: az Isten Igéje munkálkodik, nem puszta szó ez. Ébresztő, vigasztaló, ható erejű szó! A Szentlélek által munkálkodó Krisztus maga! Pár nappal ezelőtt jártam egy halni készülő beteg öregembernél. Tele volt halálfélelemmel. Úrvacsorát kért. Beszéltem neki Jézusról, a Megváltóról, aki a keresztfán kifizette helyettünk minden tartozásunkat a mennyben, hirdettem néki Istennek azt a beszédét, amelyben tudtunkra adja nékünk, hogy megbocsát, szeret és hazavár. Az öregember elkínzott arca felragyogott. Most már sokkal nyugodtabban halok meg, mondta megbékülve. Itt láttam újra Isten beszédének a hatalmát. Hiszen mit tudnánk mi önmagunktól megnyugtatót mondani a halállal szemben egy haldokló embernek? Csak hazugságot, csak áltatást! Viszont Isten beszéde munkálkodott, áttörte a halál ijesztő sötétségét, elűzte a félelmet, békességet teremtett egy szorongó emberszívben, rányitotta az örök élet ajtaját.
Micsoda hatalom lehet az a szó, ami egy embert a halál valóságával szemben is meg tud erősíteni?! Micsoda hatalom? Jézus Krisztus! Ő jön hozzánk, Ő van itt közöttünk az Ő szavában, Igéjében, beszédében. Nem kell ahhoz valamiféle misztikus elrévülés, megrázó nagy élmény, természetellenes, rendkívüli lelki tortúra, hogy valaki találkozzék Jézussal, hanem csak meghallani kell az Ő szavát, ahogy Pál mondja: befogadni az Isten beszédét, mert Jézus most az Isten beszédében, az Igében jön és van itt!
De hát hogyan jön az Isten beszéde hozzánk? Az se valami természetellenes úton történik, hanem nagyon is egyszerűen: emberi közvetítéssel. Ezt mondja Pál: Istennek általunk hirdetett beszédét nem úgy fogadtátok, mint emberek beszédét, hanem mint Isten beszédét, amint hogy valósággal az is! Isten emberek révén juttatja el hozzánk az Ő beszédét. Így keletkezett az egész Biblia, mint az Isten közvetlen beszédének az okmánya. Ebben van az Ő írott beszéde, az írott Ige. Benne Pál szaván, vagy Máté írásán, vagy Sámuel könyvén át maga az élő Isten személyesen szól ahhoz, aki olvassa.
Hallottam már olyan hívő emberről, aki ezt annyira komolyan veszi, hogy térden állva szokta olvasni a Bibliáját, mert a szavában jelenlévő Úr előtt ezt tartja a legméltóbb magatartásnak. Az írott Igét magyarázó emberi beszéd is Isten beszéde, Isten Igéje - ez a hirdetett Ige. Éppen ebben van a prédikálás roskasztó felelőssége, hogy az az emberi beszéd valóban hordozója lehessen az Isten beszédének, a bennetek munkálkodó isteni szónak. A prédikációra való készülés minden titka abban van, hogy minél engedelmesebben tudja a prédikáló továbbmondani azt az isteni beszédet, amit a Bibliából meghallott. Pál kérte is a gyülekezeteket, hogy imádkozzanak ezért. Tudom, hogy közöttetek is sokan imádkoznak velem együtt ugyanezért. Kérem is a gyülekezetet, mindig újra könyörögjenek azért a kegyelemért, hogy az itt hirdetett Igében váljék valósággá, hallhatóvá Krisztus jelenléte közöttünk!
De ehhez még valami más is kell. Az apostol hálát ad azért, hogy az őáltala hirdetett Igét nem úgy fogadták, mint ember beszédét, hanem mint Istennek beszédét. Tehát az Ige erejének a bennünk való munkálkodása, hatása, realitása nagymértékben függ attól, hogy miként fogadjuk azt!
A leghűségesebben hirdetett Ige is hatástalan, eredménytelen marad, ha megreked a hallgatásunk az emberi beszédnél, ha úgy fogadjuk, mint emberi teljesítményt. Amikor pár esztendővel ezelőtt a 10 éves jubileumra a gyülekezettől ezt a palástot kaptam, elmondtam, s azóta is többször elismételtem, hogy mi jelentőségét láttam ennek a ruhadarabnak. Egyedül azt, hogy segít eltakarni azt a embert, aki Istentől az üzenetet hozta. Az apostol szavai szerint: hogy ne úgy fogadja a gyülekezet a prédikációt, mint ember beszédét, hanem mint Isten beszédét, aminthogy valósággal az is! Akinek a számára nagy jelentősége van annak, hogy ki hirdeti az Igét: az nem úgy fogadja azt, mint Isten beszédét. Amikor jön a postás, és levelet nyújt felénk, ugye senki sem utasítja vissza azért, mert esetleg nem kellemes a levélhordó személye? Talán azt se vesszük észre, hogyan néz ki, annyira csak a kezében lévő papíros érdekel. Mert az a fődolog, a közvetítő pedig mellékes.
És Isten országában is így van: az evangélium, az Isten beszéde a fődolog, s akkor mellékes, hogy ki hozza. Nagyon ügyeljünk arra, hogy függővé ne tegyük Isten beszédének a meghallását attól a szimpátiától vagy antipátiától, amit az üzenet közvetítője iránt érzünk.
Krisztus jön az Igéjében felénk, de nem mágikusan, hanem lelkileg, szellemileg. Nem leterít, mint a becsapó villám, hanem szállást kér, mint a kopogtató vendég. Az apostol azon örvendezik, hogy a thesszalonikaiak befogadták az Isten beszédét. Istennek a befogadott, az életünkbe beengedett isteni beszéde kezd el munkálkodni bennünk!
Aki hittel fogadja be a meghallott, vagy olvasott isteni beszédet, magát Jézust bocsátja be a szívébe, az életébe, Jézust, aki az Ő áldott erőit, isteni életét szétárasztja ott, ahol befogadták. Isten beszédét lehet nem befogadni is. Erről is ír az apostol: “A kik megölték az Úr Jézust is és a saját prófétáikat, és minket is üldöznek, és az Istennek nem tetszenek, és minden embernek ellenségei; A kik megtiltják nékünk, hogy a pogányoknak ne prédikáljunk hogy üdvözüljenek; hogy mindenkor betöltsék bűneiket; de végre utólérte őket az Isten haragja.” (15-16. vers). Az ilyenekre is hat Isten Igéjének az ereje, de nem áldásul, hanem átokul, nem megmentésükre, hanem harag gyanánt. Isten beszédét nem lehet felelőtlenül hallgatni! Aki nem lesz követőjévé Krisztusnak, az ellenségévé lesz Néki, s ez esetleg csak az ítéletkor derül ki - de akkor már késő.
Vegyük hát tudomásul, hogy a mi Urunk jön. Felénk jön, hozzánk jön. Segítő, gyógyító energiáját az életünkbe beleönteni jön. Isten élő beszédében, az írott és hirdetett Igében jön. Még mindig jön, újra jön! Hogyan fogadjuk?
Bár tudnánk úgy várni, ahogyan ez az ének fejezi ki:
Lelki örömmel megújulva Imádjuk szent Felségedet,
Hogy ismét mireánk fordulva Szemléljük régi kedvedet,
Megnyitjuk szívünket,
Tárjuk kebelünket,
Hogy Jézusunkat e képen fogadjuk,
Híven általadjuk Néki magunkat.
308 ének 4. vers
Ámen
Dátum: 1953. december 20.