Itt is arra szeretném legelőször felhívni a figyelmet, hogy a Miatyánknak ez a kérése is egy kihangsúlyozott “és”-sel kapcsolódik az előbbihez: Bocsásd meg a mi vétkeinket... és ne vígy minket a kísértésbe. Éppen a bűnbocsánatot nyert ember tudja igazán, mi a kísértés veszedelme. Hiszen a bűnbocsánat nem arra ad szabadságot, hogy ugyanott folytassam és ugyanúgy, mint előtte, hanem a bűnbocsánat által Isten éppen a mélységből emel fel, újra befogad a Vele való közösségbe, újra rásegít a Krisztus-követés útjára és éppen a bűnbocsánat által figyelmeztet, hogy erről az útról most már le ne térjek többé! Állandóan megismétlődő bűnre állandóan megismétlődő bocsánatot kérni jellemtelenség és visszaélés a kegyelemmel! A bűnbocsánattal Isten nem azért tisztítja meg az életünket, hogy legyen újra mit bepiszkolni, mint ahogyan a vásott gyerek szereti a tisztára meszelt falat sárral bekenni. A bűnbocsánat nemcsak azt jelenti, amit Jézus Mária Magdolnának mondott, hogy “nem kárhoztatlak”, tehát fölmentelek, hanem azt is jelenti, amit ugyancsak neki mondott rögtön azután: “Eredj el és többé ne vétkezzél!”
Igen ám, csakhogy ez nem olyan könnyű dolog! Mert az ember, ha még elhatározza is, hogy többé nem akar vétkezni, mindig azon veszi észre magát, hogy megint elbotlott valamiben, megint csak szégyenbe, leverettetésbe, kudarcba fullad a jó-szándék. Nincs hát segítség, győzelem, felemelkedés, előrehaladás?! De van! Éppen erre irányul napi imádságunknak ez a most soron következő része. Éppen ezért fűzi hozzá Jézus a bűnbocsánatért való kéréshez, ennek mintegy folytatása képpen: “És ne vígy minket kísértésbe”, azaz ne vígy minket megkísértésbe!
Jézus nem titkolja el azokat a veszedelmeket, amelyek az Őt követni akarók útját szegélyezik. Rengeteg formájú, ezerarcú kísértéssel találkozunk ezen az úton. E sokféle kísértés mögött egy gonosz hatalom áll: a Kísértő! Nem akarok itt most a Sátán személyéről, a démoni hatalmak valóságáról beható magyarázatot tartani, talán lesz még rá máskor alkalom, most csak annyit, hogy maga Jézus úgy beszél róla, mint személyes hatalomról, mint az Ő ellenségéről. Ránk nézve való veszedelmét többek között ilyen képpel fejezte ki: az ördög mint ordító oroszlán szerte jár, keresve, kit elnyeljen. És az egyik legnagyobb diadala neki éppen az, hogy sikerült a modern emberekkel elhitetni azt, hogy ő nem is létezik, hogy ő csak afféle középkori rémmese képzelt alakja lópatával és hosszú farokkal. A valóság azonban az, hogy van egy titokzatos hatalmi központ, ahonnét meg-megújuló támadások érik éppen a Krisztust követni akaró embert. Nem kísértet a Sátán, hanem kísértő: olyan titokzatos hatalom, amely folyton a nyomunkban jár és ahogyan a magyar szó olyan szemléletesen mondja: kísér, nyomon kísér. Nemcsak a világ hiúságainak vásárába, hanem még ide, a templomba is, még az imádkozó szoba belső csendjébe is. Kísér, mint fényben az árnyék és éppen olyan nehéz megfogni, mint az árnyékot a falon. Sohasem úgy jön, hogy felismerjük. Első áldozatainak, Ádámnak és Évának sem azt ajánlotta, hogy “Rajta, most pedig lázadjatok föl Isten ellen” -, hanem kívánatos, gyönyörű lehetőséget tartott eléjük: “Olyanok lesztek, mint az Isten”. És mi lett volna felségesebb a paradicsomi ember számára, mint olyanná válni, mint az Isten? És az áldozat gyanútlanul beleharapott...
A kísértésnek éppen az a veszedelme, hogy szép, megtévesztő színeivel eltakarja azt, aki mögötte van: a Kísértőt. Nem ilyen durván tárja elő a kísértést, hogy “Eredj, lopjál, nem veszik észre, más is azt teszi!” Óh nem, így könnyen felismerhető lenne ördögi eredete. Hanem így kezdi: “Nézd, milyen igazságtalanság az, hogy másnak van, neked meg nincs, szolgáltass igazságot önmagadnak!” És az áldozat észre sem veszi a szálaknak azt a finom hálóját, amibe belegabalyodik, csak akkor, amikor már késő. Nem azt mondja: “Rajta, légy hűtlen a házastársadhoz, a hűség unalmas valami!” - Így az áldozat visszariadna tőle, mert rögtön észrevenné mögötte az ördögöt, hanem úgy, hogy elkezd sajnáltatni önmagaddal, bebeszéli, hogy milyen egyedül vagy, tulajdonképpen nem ért meg a hitvesed sem, pedig neked szükséged van gyöngédségre, jogod van a boldogsághoz, és elképzelteti veled, hogy az a másik lenne az igazi! És ha ez sikerült, akkor már könnyen visz tovább a mészárszékre.
A kísértést sohasem csomagolatlanul, vagy a “made in pokol” címkével ellátva teszi elé a Kísértő a földi halandónak, hanem valami elegáns formában, jó hitelű név alatt: például önbizalom jelszó alatt gőgöt árul, igazságosság címén részvétlenséget, szeretet címkével gerinctelen engedékenységet, takarékosság leple alatt kapzsiságot, óvatosság jegyében gyávaságot, bátorság címén istenkísértést. Rettentő agyafúrt hatalom a Kísértő! Nem lehet úgy védekezni ellene, ahogy Odüsszeusz, a görög eposzi hős akart elhajózni a szirének szigete mellett, hogy tudniillik a hajósok fülét betömte viasszal, magát pedig odakötöztette a hajó árbócához, hogy a csábító ének meg ne ejtse őket és tovább hajózhassanak. Hiába dugod be a füled, hiába zárkózol akár kolostorba: a szíved legmélyéről szólít meg, érzéseid, vágyaid, ösztöneid mögé bújva kezd alkuba veled, épp a csendben, az elzárkózásban, a magányban úgy hallod a hangját, mint a saját legbelsőbb énedét. Jakab apostol egyenesen így mondja ezt: “Mindenki kísértetik, amikor vonja és édesgeti a tulajdon kívánsága”. (Jak 1,14) De nemcsak belülről, hanem kívülről is támad, meglep az életkörülményeink között. Életünk mindenféle helyzete és alkalma mögött ott van a Kísértő. Vannak nehéz helyzetek, kritikus helyzetek, mint például anyagi nyomorúság, súlyos betegség, családi zűrzavar, emberi rosszakarat, sorscsapás - és rögtön megjelenik benne a kísértés: ami abban áll, hogy elhomályosul a kedélyem, kérdésessé válik Isten jósága és könyörülete. Mintha valaki gúnyosan kérdezné: hát ezt jelenti a bűnbocsánat, hát ennyit ér az imádság? De megfordítva: lehet valaki jómódú, makkegészséges, magasra ívelő karrierrel megáldva, boldog, és éppen ezt használja ki ellene a kísértő, éppen a jó napok bősége teszi gőgössé, önigazulttá, színtelenné, beképzeltté. Éppen a jólét által hiteti el könnyen a kísértő az emberrel, hogy meg is érdemelte a szerencséjét.
És tele lehet kísértéssel maga a levegő, amit beszívunk, az az atmoszféra, amiben élünk, mégis megmaradhatunk tisztán, tele békességgel. Van úgy, hogy gyűlölettel terhes a levegő, nyomása egész világrészekre rá tud nehezedni. Van úgy, hogy erkölcsi lazaság, a szexuális tisztátalanság levegője terjeng, fojtogat, egész társadalmak fertőződnek meg tőle. Ezeket a kísértéseket szinte észrevétlenül szívja be magába az ember a levegővel együtt, állandóan ki van téve a lassú beszűrődés veszedelmének azáltal a puszta tény által, hogy él! Így kísért a Kísértő belül-kívül, körül-belül, mindig, ezerféle módon, millió változatban, de mindig ugyanazon cél érdekében. A cél ugyanis az, hogy kivonjon az Istennel való közösségből, kimozdítson az engedelmesség útjából, kiragadjon abból az Istennel megbékélt állapotból, amit éppen a bűnbocsánat tett lehetővé a számunkra. Az is hozzátartozik a Kísértő természetéhez, hogy éppen a hívő emberekre pályázik. Azokra van nagy vágyódása, akik elpártoltak tőle a Krisztushoz: aki úgyis az övé, azt nem kísérti, azon uralkodik. Kísértő praktikájával azt veszi körül, akit vissza akar hódítani magának. A macska sem fut a döglött béka után, vadászszenvedélyét az élő zsákmány kelti fel.
És igaza van annak az öregembernek, aki egyszer, hallva egy fennhéjázó fiatalembernek ezt a kijelentését: “Én nem félek a Sátántól!”, így szólt: “Nem az a kérdés, hogy te félsz-e a Sátántól vagy nem, hanem az, hogy a Sátán fél-e tőled?” Nos: tőled nem fél - de van valaki, akitől fél! A Biblia így mondja: retteg! Aki elől jajongva menekül, akivel szemben tehetetlen. Aki a Biblia szavai szerint azért jött, hogy az ördög munkáját lerontsa: Jézus Krisztus! Őt is megkísértette rafinált kísértésével a Sátán, de nem tudta megtántorítani, lázadásra bírni, minden kísérlete megtört rajta, végül a fullánkja is beleszakadt. A kereszt és a nyitott sír a jele annak a döntő, nagy győzelemnek, ami elvégeztetett. Krisztus Urunk győzelme a kísértések fölött és a Kísértő fölött több, mint egy drámai hős diadala: ez megváltó győzelem, ami azt jelenti, hogy nemcsak a maga számára szerzett győzelmet, hanem olyan győzelmi alapot teremtett, amelyen fölépülhet egy győzelmes emberi élet is. Lehet tehát győzni a kísértések fölött, mert Valaki már győzött, és ebbe az Ő győzelmébe bevon engem is, téged is, mindannyiunkat, akik hiszünk benne.
Maga az a tény, hogy a kísértések közben imádkozhatom, Őt hívhatom segítségül, Akitől a kísértő retteg, már ez is nagy erőt ad. Valaki egyszer azt a tanácsot adta, hogy amint a Kísértő jelentkezik, próbáljon azonnal a megfeszített Jézusra gondolni. Nehéz egyszerre gondolni valami gonosz dologra is, meg Őreá is. Összeférhetetlen! Amikor a hívő ember azt kéri, hogy “Ne vígy minket a kísértésbe”, akkor azért könyörög, hogy Isten Szentlelke által tegye hatékonnyá benne a Krisztus megváltó győzelmét. Azt kérem ezzel, hogy erősítsen meg Isten abban a biztos tudatban, hogy a Kísértő a Krisztus halálával már legyőzetett. Ne vigyen tehát olyan helyzetbe, hogy erről megfeledkezzem, abban kételkedjem. Tegye rajtam is foganatossá Jézus halálának szabadító tényét és ez hadd mutatkozzék meg abban, hogy a kísértésekkel szembeni harcomban Isten mellé álljak, az Ő ereje által bátran vitézkedjem és az Ő győzelmében részes lehessek! Akkor az a kísértés, amit a Kísértő romlásra szánt, javamra válik; amivel Istentől való elszakadásra akart bírni, még szorosabban Isten oltalmazó karjaiba kerget, tehát kárhozat helyett az üdvösségre nevel!
Ez a kérés: “Ne vígy minket a kísértésbe”, az imádság csúcspontja. Azt kérem vele, hogy vezessen el Isten abba a legmagasabb rendű állapotba, ahol a kísértés elveszítette erejét, hatástalanná vált, nem kell tudatosan küzdeni ellene, mert a Krisztusban élő jellem automatikusan visszautasítja - ahol természetessé válik a győzelem! Napi imádságunknak ezt a részét is többesszámban mondjuk, mások helyett is, mint a többit. És ez ma, éppen ma, amikor fővárosunkban az emberiség legnagyobb ügye foglalkoztat egy hatalmas méretű kongresszust, jelentse számunkra azt a forró könyörgést, hogy Isten valóban ne engedje bele a világot a háború és erőszak démonainak a kísértésébe, tisztítsa meg a légkört a gyűlölet atmoszférájától!
Könyörögjünk az ének szavaival, abban a bizonyos hitben, hogy van győzelem a kísértések fölött:
“ÉS NE VÍGY A KÍSÉRTETBE,
Mely rajtunk erőt vehetne;
...SZABADÍTS AMA GONOSZTÓL,
Ki lest hány nekünk akárhol.”
(483. ének 14. vers)
Ámen
Dátum: 1955. február 27.