Tudjuk nagyon jól mindannyian, hogy az Úr Jézustól tanult imádság kezdődik így, ezekkel a szavakkal. Nem liturgiai formát adott a Miatyánkban, hanem példát a helyes imádkozásra. Megmutatta egy mintán, mit és hogyan kérjünk. Tartalmában maximális: minden benne van, ami Istenre és a lélekre, Isten országára és az emberre, a gyülekezetre és az egyénre vonatkozik. Formájában minimális: mert ez a “minden” öt rövid kérésben van úgy elmondva, hogy mindegyik kérés nemcsak az ember, hanem az Isten legszemélyesebb ügye is.
A Miatyánk az emberi szellem egész területén a legteljesebb gondolatsor, amely naponként mégis a legtöbb ember tudatába tolul. Minden imádkozó ember szinte minden nap elmondja magában. Hadd kezdjük el az új évet ezzel az Igével, amivel a naponkénti imádságunkat kezdeni szoktuk: “Mi Atyánk, ki vagy a mennyekben”. Benne van ebben a rövid megszólításban az a biztatás, hogy Atyánk van, hogy gyermekek vagyunk és hogy imádkozhatunk! Ez pedig elég arra, hogy bizalommal és jó reménységgel induljunk az 1955-ik esztendő felé.
1) Tehát: Atyánk van! Az atyaság a hatalom, a jóság és a bölcsesség, a törvényadás és a kegyelem, a tekintély és szeretet vonásainak egybefoglaló, örök emberi szimbóluma. Nekünk, akik itt vagyunk, nem kell bizonygatnunk azt, hogy van Isten, van a látható dolgok és valóságok fölött egy láthatatlan, végső valóság, hatalom, akinek szuverén akarata kormányoz, irányít mindent a fűszáltól a Tejútrendszerig, a szél járásától a történelem folyásáig, a hajam szálától a sorsom alakulásáig. Mi hisszük, hogy van! Azért vagyunk most itt és nem egy moziban vagy matinén, mert tudomásunk van valakiről, aki teremt és megtart mindeneket!
Nos: ez a hatalmas Valaki az a mindenható Úr Isten: Édesatyánk! Belegondoltunk-e már valaha abba, hogy ez mit jelent a számunkra? Ugye, milyen sokra tudjuk értékelni a földi nagyságokat? Félnünk kell tőlük, ha valamit nem az ő akaratuk szerint cselekszünk, büszkék vagyunk rá, ha egyáltalán tudomást szereznek rólunk, vagy pláne, ha barátunk az illető. Számoltunk-e már komolyan azzal, hogy a látható és láthatatlan világmindenség Teremtője, a királyok Királya, minden urak leghatalmasabbja: több mint barátunk - Édesatyánk! Van egy mennyei birodalom a föld felett, egy láthatatlan, de valóságos impérium, akarat, melyben megjelenik Isten hatalma, bölcsessége, jósága és szentsége, melyben megvalósul már most az Ő országa. Ezt a földi világot, amely a viszonylagosságnak, a mulandóságnak, a bűnnek és a boldogtalanságnak a hazája, körülveszi, hordozza egy másik világ, az, ami feltétlen, örök, tökéletes és boldog, egyszóval a menny. És ennek Ura, teremtője, védője és ajándékozója hozzánk való viszonyában: Édesatya!
Mennyi vigasztalás, mennyi reménység van abban a tudatban, hogy ez a föld, akármilyen sáros, szennyes, vértócsákkal beszennyezett: nem árván, elhagyatottan bolyong a nagy világűrben, hanem van neki Édesatyja, akihez tartozik! Igen: ennek a földnek, a rajta fakadó rügyeknek és fáknak, köveknek és állatoknak, a rajta küzdő életnek, a számunkra oly kiszámíthatatlan és aggasztóan alakuló történelemnek van Édesatyja a mennyben, akinek az akarata nélkül egy verebecske sem eshet le a fáról! És a föld sáros, sokszor bizony téves utain tántorgó embernek, ennek az eltévedt vándornak is: van Édesatyja a mennyben! Ezt a vigasztaló igazságot hadd tudatosítsa benned, valahányszor el akarod mondani: “Mi Atyánk, ki vagy a mennyekben!”
Az atyaság a szeretet maximumának a kifejezése. Minden, amit a Szentírás Istenről elmond, összefoglalható abban, hogy Isten szereti ezt a földet. Szereti, annak ellenére, hogy olyan, amilyen. Sőt talán éppen azért nem fordult el a földtől, mert olyan nagyon aggasztó és veszedelmes a rajta levő életnek az állapota. Ahogyan minden az édesanya is a bajban lévő gyermekét veszi körül a leggyöngédebb szeretettel, így fordul Istennek is a figyelme, bölcsessége, szeretete, szíve fokozottan a föld felé. Nem a szeretetre való voltáért szereti, hanem éppen az utálatos voltán megkönyörülve. Igen: Isten szereti ezt a világot, mert ez az Ő világa, és Ő neki az Édesatyja!
És így szeret téged is: édesatyai szeretettel! Senkinek ne hidd el, hogy Isten nem szeret! Ne hidd el, ha emberek bizonygatják, vagy ha életkörülményeid szomorú fordulatában te magad is úgy látod; ne hidd el, ha minden megrendülne is körülötted; ne hidd el még a saját lelkiismereted vádló szavára sem, hogy nem szeret az Isten! Ha semmi mást nem is tudsz róla bizonyosan, ezt az egyet mindig bizonyosan tudhatod, hogy szeret: nincs távol tőled, vigyáz rád, számon tart, gondol rád, örömben, bánatban veled van, ott van melletted, hiszen Édesatyád!
Lásd ennek az új esztendőnek minden útját, szakaszát, kanyarulatát ennek az édesatyai szeretetnek a fényében, a mi Atyánk gondviselő, megváltó, nevelő, fegyelmező és büntető szeretetének a valóságában!
De az, hogy így szólhatunk Istenhez: “Mi Atyánk, ki vagy a mennyekben”, nem olyan természetes és magától értetődő, mint amilyennek látszik. Azért nevezhetjük Atyánknak a hatalmas Istent, mert az egyetlen Fiú testvérünkké lett. Aki a Miatyánkot komolyan akarja imádkozni, aki az Atyában igazán akar hinni, nem teheti ezt a Fiú nélkül, Krisztus nélkül! Valahányszor ezt mondjuk: Mi Atyánk, mindig gondolj arra, ami karácsonykor történt: a mennyei Atya legnagyobb ajándékára; arra, ami nagypénteken történt: a mennyei Atya rajtunk könyörülő szívének erre a véres, megrendítő föltárulására; arra, ami húsvétkor történt: mennyei Atyánknak a halálon is áthatoló szeretetének a hatalmára! Csak a Krisztus által mondhatod hitelesen Istennek a mennyben, hogy: Atyám, Édesatyám! Így van igazán Atyánk a mennyben: a mi Urunk Jézus Krisztus által!
2) A második nagy, biztató igazsága ennek a megszólításnak az, hogy gyermekek vagyunk. Így is mondhatnám, hogy gyermekek lehetünk! Ez az egyetlen lehető és helyes magatartása az embernek az Istennel szemben: a gyermeki helyzet. Ennél gazdagabb és boldogítóbb viszonyulást el sem lehetne képzelni a Teremtővel szemben. A gyermeknek semmiért sem kell aggodalmaskodnia, hiszen Édesatyja oltalma alatt él. A gyermek rábízhatja magát az Atyára, gondtalanul élhet. A gyermeknek szabad jókedvűnek lennie még nagy veszedelmek idején is. Emlékszem, milyen jókedvűen törték gyermekeink a mogyorót tíz évvel ezelőtt az óvóhelyen, amikor fölöttünk és alattunk minden remegett! A gyermek még hibákat és ostobaságokat is csinálhat. A gyermeknek szabad játszani. Szabad kérdezni. Nem kell mindent tudnia. A gyermeknek szabad bejárása van atyjához, szabad így szólni hozzá: Te! A gyermeknek az atyja házában otthona van. Mindenre, ami az atyjáé, azt mondhatja: miénk! A gyermek tudja, hogy atyja szereti, és hogy az atyja kezéből sohasem jöhet más, csak jó! - Ennek az áldott, boldog, isteni gyermekszobának az ajtaját nyitja ki előttünk Jézus, a testvérünkké lett isteni Gyermek, amikor így szól hozzánk: “Ti pedig így imádkozzatok: Mi Atyánk, ki vagy a mennyekben!”
És ha kinyitotta, lépjünk is be rajta, és legyünk igazán gyermekek! Olyanok, akik komolyan veszik azt, hogy Atyjuk van a mennyben. Akik nem függetlenítik magukat mindig újra az Atyától, akik az Atya szeme előtt élik az életüket, azt az utat járják, amelyen Ő vezeti őket, megértik és megfogadják szavát, az atyai ház szellemében beszélnek, gondolkoznak és cselekednek mindenkor! Az isteni gyermekszoba áldásait olyan mértékben élvezed, amilyen mértékben vállalod és teljesíted annak kötelességeit. Az atyai szeretet olyan mértékben lesz erőt adó valóság a számodra, amilyen mértékben átadod magad Néki imádatban és gyermeki engedelmességben. A tékozló fiú a disznók vályúja mellett is gyermeke volt az Atyának, azért térhetett meg egyáltalán! Te is gyermeke vagy, mindenképpen - de nem mindegy, hogy hol! Otthon vagy-e, vagy távol idegenben? Békességben-e, vagy háborúságban? A messzi idegenből csak gondolni lehet haza az Atyára, de megszólítani csak otthon lehet! Gondolj arra, hogy amikor így szólsz, így sóhajtasz: “Mi Atyánk, ki vagy a mennyekben”, akkor ez a mondat úgy válik élő megszólítássá, személyes kapcsolattá, ha be is lépsz általa a gyermekszobába, ha gondjaiddal, terveiddel, fájdalmaiddal, akaratoddal, örömöddel vagy bánatoddal lelkileg belül vagy az atyai ház küszöbén!
És itt még valamit: nemcsak gyermek vagy, hanem gyermekek vagyunk! Többes számban! Amikor Jézus így tanít imádkozni: Mi Atyánk, akkor ebben az is benne van, hogy nem az enyém egyedül, hanem mindnyájunké, azaz olyan mértékben lehet az enyém, amilyen mértékben beletagolódok, belenövök az Ő családjába, háznépe közé, gyülekezetébe, választott közösségébe. A Miatyánk azt jelenti, hogy sohasem egyedül állsz mint gyermek az Atya előtt, hanem mindig másokkal való közösségben, mindazokkal, akiknek ugyanerre van szükségük, amire neked; mindazokkal, akik Isten segítségére és az Ő megváltására várnak. Sőt, azok helyett is te állsz ott ezzel a megszólítással az Atya előtt, akik Őt nem ismerik vagy tagadják. Isten az egész teremtett világot be akarja ölelni az Ő könyörülő szeretetébe. Amikor te azt mondod: Mi Atyánk, akkor ezzel édestestvéreddé fogadod azt az embert is, aki az Atya nevét csak káromkodáskor tudja az ajkára venni!
3) Végül az elmondottakból, abból, hogy Atyánk van, hogy gyermekek vagyunk, önként következik az a harmadik nagy lehetőség: hogy imádkozhatunk. Tudjuk ezt, mégis olyan kevéssé élünk ezzel a lehetőséggel igazán! Az imádság az az erő, amelyről a legtöbbet beszélnek, de amelyet a legkevésbé használnak fel ezen a világon. Az imádság révén az én csekélyebb lelkem személyes belső kapcsolatba kerülhet azzal a Lélekkel, akit Istennek hívnak, és így én közös értelemre juthatok vele, akaratomat az övéhez szabhatom, s az érintkezés által megerősödöm, megvilágosodom, megvigasztalódom, erőim és képességeim megnövekednek.
Az imádság olyan valóságos kapcsolatot teremt, amelynek révén élet áramlik az életbe, akarat az akaratba, szeretet a szeretetbe. Az imádságban kapott erő átsegít a nehézségeken, imádkozva meg lehet mászni áthághatatlan hegyeket, el lehet végezni lehetetlen dolgokat. Mert Isten, a Mindenható munkálkodik velünk és bennünk, ha igazán imádkozunk. Az imádság tehát az a fajta teher, ami a vitorla a hajónak, a szárny a madárnak! Gyermeki engedelmesség készségét vidd bele az imádságodba, mert annyit fogsz megismerni Istenből, amennyit hajlandó vagy a gyakorlatba átvinni! Sőt, imádságodra Isten benned, rajtad keresztül fog válaszolni! - Imádkozz ebben az új esztendőben, imádkozz többet, mélyebben, valóságosabban, igazabban, mint eddig, hogy igazán Isten gyermekeként élhess az Atya oltalma és vezetése alatt!
Minden nap, amikor elkezded mondani: “Mi Atyánk, ki vagy a mennyekben”, jusson eszedbe, hogy milyen biztatással és elkötelezéssel indított el Isten erre az új esztendőre: Jusson eszedbe, hogy Atyánk van, hogy gyermekek vagyunk és hogy imádkozhatunk! Ez pedig elég arra, hogy bizalommal és jó reménységgel induljunk az 1955. év felé!
Ámen
Dátum: 1955. január 1.