Jézus a most felolvasott Igében a VII. parancsolat félelmetes szentségét magyarázza. “Ne paráználkodjál”, azaz szó szerinti fordításban: ne kövess el házasságtörést - mondja a régi törvény a Tízparancsolatban. Jézus szerint pedig ennek a törvénynek az áthágása már ott kezdődik, hogy valaki a más asszonyára tekint, vagy az asszony a más férjére tekint gonosz kívánságnak okáért! Ki se nyújtja a kezét utána, meg se érinti, csak megkívánja, csak - ahogy mondani szokták - szemet vet reá, vágyakozva! Immár - mondja Jézus - házasságot tört ezzel az ő szívében! Tehát a kívánság, az a testi-lelki vágyakozás a másik után, aminek az a rendeltetése, hogy összetartsa, összekapcsolja a házastársakat egymással: elválasztó erővé, bomlasztó hatalommá is tud válni! Félelmetes hatalom a szexuális ösztön: valóban vagy összeköti, vagy szétválasztja a házastársakat. Ez az az ösztön, ami a legtöbb bűnbe és nyomorúságba dönti az embert. Ez az a terület az életünkben, ahol a Sátán a legkönnyebben megvetheti a lábát. Baj nélkül kielégíteni csak úgy lehet, ahogy Isten a bűneset előtt rendelte és a bűneset után engedte: egy férfi és egy asszony egész életre szóló, testi és lelki kapcsolatában, a monogám házasságban! Ennek a szentségét védi Isten a VII. parancsolattal, amikor ezt mondja: Ne törj házasságot, se a magadét, se a másét, se a már meglévőt, se a még ezután létrejövőt! És Jézus hozzáfűzi: még gondolatban se!
Annál is inkább szükséges ebbe az Igébe, ennek az Igének az erejébe belekapaszkodnunk, mert a modern életforma fölöttébb kedvez a házasságtörés bűnének. Hadd magyarázzam meg röviden, miért: Nem azért, mert az erkölcsi helyzet lett lazább, mint régen volt, hanem mert megváltozott világban élünk. Régebben, amikor az élet még nem volt úgy elmechanizálva, mint most, a családok a maguk körén belül egy társadalmi és munkaközösséget, egységet képeztek. Gondoljunk egy iparágra, vagy üzletre, vagy gazdaságra. Férj, feleség és a gyermekek mind együtt dolgoztak benne, összemunkálkodtak ugyanazért a célért, egymásnak valóban segítőtársai voltak ugyanabban a munkakörben. Szükségük volt egymásra úgy is, mint munkaerőre, munkatársra, idejüket együtt töltötték. Kénytelenek voltak együtt maradni. Talán nem azért, mert jobban szerették egymást, mint ma a családtagok, hanem a közösen végzett munka összekötő erejénél fogva. Ma azonban a család már egyre kevésbé jelent társadalmi és gazdasági egységet. Az édesapa talán hivatalban dolgozik, az édesanya gyárban, a fiú műszerész, megint másik vállalatnál, a leány orvostan hallgató, hogy csak éppen említsek valamit. Szóval: az egyik egészen más irányú és érdekeltségű munkakörben van elfoglalva, mint a másik. Egymástól külön végzik a munkájukat, ahányan vannak, annyifélét, és ahhoz, hogy megéljenek, alig-alig van szükségük egymásra, nincsenek egymásra utalva. Ádám számára Éva volt a segítőtárs, akit Isten szerzett, mint hozzáillőt. Ma a világ megváltozott: a férj számára az elsőrendű segítőtárs nem a felesége, hanem a feleségénél sokszor sokkal fiatalabb titkárnő, vagy gépírókisasszony, ővele van a nap legnagyobb részében, sokszor késő estig munkaközösségben. Ugyanúgy a feleség számára a futószalagnál mellette álló munkásfiú, vagy főnök, vagy asszisztens, kolléga jelenti a segítőtársat, ővele és nem a férjével éli meg a munkaközösséget. Hogy ebből azután milyen konfliktusok támadnak, arról a bírósági tárgyalások jegyzőkönyvei tudnának rengeteg szomorú tragédiát elmondani. Ebből az állandó együttlétből és együtt munkálkodásból szinte tálcán kínálkozik szakadatlanul az alkalom arra, hogy “valaki asszonyra tekintsen gonosz kívánságnak okáért"!
Sokszor láttam már a Duna-parton, amint két hajó ugyanabban a kikötőben, ugyanahhoz a cölöphöz kötve horgonyzott egymás mellett, egymáshoz simulva egészen. De amikor kifutnak a kikötőből, mindeniknek más az iránya, más a célja, más a kapitánya, a terhe, megy mindenik a maga külön útján, messze egymástól. Majd útjuk végeztével megint visszatérnek ugyanabba a kikötőbe, megint egymás mellé. Lényegileg azonban külön életet lének. Kint a vizeken, az éjszaka vagy a viharok veszedelmei között messze járnak egymástól. Így néz ki ma nagyon sok házasság is. Csak pihenni térnek vissza olykor ugyanabba a kikötőbe, révbe, lényegileg azonban külön, távol egymástól hajóznak az élet vizein! Csoda-e, ha azután egy szomorú napon az egyik idegen parton jut majd révbe, másik kikötőbe fut be megpihenni is?
Azután a nemek egymáshoz való kapcsolatában is nagyot változott a világ. Nem ilyen értelemben, mintha ma féktelenebb lenne a szexuális élet, mint régen, hanem úgy, hogy a mindig meglévő szexuális bűnök ma leplezetlenebbül, őszintébben, kevesebb képmutatással, vékonyabb álcázással jelennek meg, mint régen. Nem védi a házasságot az a tradíció, amelyik a házasságtörést nyíltan elítélte! (A titokban maradt házasságtörést régebben sem ítélték el.) Tehát még ez a nagyon vékony tradíció sem áll útjában a nemi kicsapongásnak - ami abból a félelemből ered, hogy elmúlnak legszebb éveim igazi boldogság, igazi érdekes, nagy szerelem nélkül! Így azután a férfi és a nő legszentebb viszonya egy bizonyos sport, szórakoztató játék színvonalára süllyed le.
Múltkor olvastam egy holland újságban, hogy néhány fiatalember beszállt egy idegen autóba, amit a tulajdonosa, míg bevásárolt az üzletben, ott hagyott az utcán, benne hagyta a kulcsot is. A fiatalemberek megörültek neki, kis ingyen túra lehetőségét látták benne, egyikőjük a kormány mellé ült és elindultak. Nem akarták ellopni az autót, csak egy kicsit szórakozni. (Olyan gyakran előfordul ez, hogy külön szó is van már rá: joy-riding.) Nagyszerűen szórakoztak, remekül érezték magukat, míg... nekimentek egy fának, karambol lett a vége és rendőrségi ügy. Kiderült, a papírok nincsenek rendben, illetéktelenül használták az autót, ami a másé volt. Börtönben végződött az örömtúra. De sok házassági tragédiának a képe ez! Csak egy kis ártatlan joy-riding, örömtúra lehetősége kínálkozik. Nem akarja ellopni a más asszonyát, a más tulajdonát, csak egy kicsit szórakozni vele. Carpe diem: Élvezd ki a lehetőséget! Szakaszd le minden órának virágát! És sikerül, a tulajdonos észre se veszi, ők meg remekül élvezik a titkos örömöket! Míg egyszer... Igen, míg egyszer nekimennek valaminek, karambol lesz a vége. Kiderül, hogy nincsenek rendben a papírok, mert nem az Isten Igéje szerint éltek! És jön a büntetés - nem a börtön, nem a rendőrség, sokkal rosszabb ennél! Maga a pokol! Mert az ilyen örömtúra mindig odavezet, mindig ott végződik, a pokolban! Ahogyan az Úr Jézus mondja: jobb neked megcsonkulnod, semhogy egész tested a gyehennára vettessék!
Milyen ártatlanul kezdődött, és íme, hova vezetett!? Nincs ártatlan flört! Aki asszonyra tekint gonosz kívánságnak okáért, immár házasságot tört azzal az ő szívében! És hogy mennyire nem túloz Jézus, amikor ilyen erős szót használ, erre nézve hadd idézzek egy levélből, amit egy megcsalt asszony írt a vetélytársnőjének: “Vádollak, amiért férjemet szerencsétlenné tetted. Sohasem lesz egész ember többé, sohasem lesz boldog. Ha itthon van, oda kívánkozik, ha ott, akkor pedig ide kívánkozik vissza. Egészsége aláásva, idegei tönkretéve. Erősítő injekciókra jár, de az orvos nem segíthet azon, ha valakinek évek hosszú során át mérgezik a lelkét - és nemcsak a lelkét! Úgy látszik, azok közé tartozol, akik kíméletlenül áldoznak fel embereket a kaland, az élmény kedvéért. E pillanatban egyetlen konkrét eredmény, hogy életünket feldúltad, és kedves kis otthonunk kietlenné és sivárrá lett. Fakadhat-e romokból bárki részére is maradéktalan öröm? Levelemre ne válaszolj! Felelni nem nekem fogsz! Ha van még benned lelkiismeret: nem irigyellek!”
Ugye, nem túlzás, amikor Jézus azt mondja erre, hogy pokol? És ugye érthető, ha Jézus ezt a bajt már a gyökerében akarja megragadni, és arra figyelmeztet, hogy gondolatban se kövess el házasságtörést! Jézus már 2000 évvel ezelőtt tudta, amire a pszichológusok ma egyre jobban rájönnek, hogy a gondolatok mozgató erőt képviselnek az ember belsejében. Ha valaki megtűri a szívében: tetté válnak, beleegyezésünk ellenére, józan belátásunk dacára is cselekedetté lesznek. A kalandnak még a gondolatával se játssz! Megszegényedünk azáltal, ha férfi és nő viszonyát futó kalanddá tesszük. Isten sokkal gazdagabban ajándékozott meg, amikor férfivá és nővé teremtett bennünket, egymás segítőtársaivá hívott el, hogy egymást minden földi boldogságon és boldogtalanságon át az örök cél felé előresegítsük!
Legyen bátorságunk és erőnk a szakadatlan irtásra és szakításra abban az értelemben, ahogy Jézus mondja: “Ha pedig a te jobb szemed megbotránkoztat téged, vájd ki azt és vesd el magadtól; mert jobb néked, hogy egy vesszen el a te tagjaid közül, semhogy egész tested a gyehennára vettessék. És ha a te jobb kezed botránkoztat meg téged, vágd le azt és vesd el magadtól; mert jobb néked, hogy egy vesszen el a te tagjaid közül, semhogy egész tested a gyehennára vettessék.” (Mt 5,29-30) Persze nem szó szerint veendő jogi szabály ez. Mert ha a jobb szemét kivájja is valaki, mit ér vele, ha a bal még nagyobb kívánsággal tekint a más házastársára? És mit ér mind a kettőt kivájni, ha a szíve tovább lát és tovább kíván! Itt nincs más út, mint az egész életnek, és benne a nemi életnek is Krisztusnak való felajánlása, azaz élettársunkkal való testi és lelki közösségünknek Jézus Krisztus védelme és ellenőrzése alá helyezése.
Felolvastam Jézus esetét a házasságtörő nővel. (Jn 8,1-11) Az úgynevezett sátoros ünnep után történt. Nagy vigassággal ülték meg ezt az ünnepet. Lombsátorok alatt töltötték az időt a pusztai vándorlás emlékére, afféle szüreti ünnepség is volt ez, amikor bőven fogyott a bor, illuminált állapotban vigadtak az emberek. Nos: egy ilyen ünnepség után vittek oda a farizeusok és írástudók kora reggel egy asszonyt Jézushoz, akit éppen házasságtörésen kaptak rajta, és akit emiatt a mózesi törvények szerint meg kell kövezni. És Jézus, aki már a kívánkozó szemrevételezést is házasságtörésnek minősítette, látszólag oda se figyel, amikor ott dulakodnak előtte. Majd a sürgető kérdésre végül így válaszol: “Az vesse rá az első követ, aki közületek nem vétkes”. És az erényes, tiszteletreméltó férfiak szép csendben mind elpárolognak. Egyik se merte bűntelennek tekinteni magát. “Senki sem vádol? - kérdi Jézus -, én sem vádollak, eredj el és többé ne vétkezzél!” Azt jelenti ez a rövid mondat: “Te asszony, én a te bűnödet is magamra vettem, ezzel a te mostani bűnöddel is útban vagyok a Golgotára, kiengesztelést szerezni érette. Kezdd újra az én erőmmel, énérettem az életet, élj az én kegyelmemből, harcolj a bűnös vágyaid ellen most már mint megújult ember, mint olyan valaki, aki mindent elfeledhetsz, ami a hátad mögött van! Kezdj új életet!”
Nem kicsinyli le Jézus a szexuális bűnt, sőt, annyira komolyan veszi, hogy ha valaki meg akarná tartani, őrizni a tisztaságát, ki kellene vájni a szemét, le kellene vágni a kezét, s akkor se sikerülne! És az előbbi jelenetben Jézus a hallgatásával éppen azt hirdeti, hogy: “Emberek, mindnyájan megszegtétek a VII. parancsolatot, mindnyájatokat agyon kellene kövezni! De hogy el ne érjen benneteket a méltó büntetés: bűnötöket én magam vettem magamra, hogy ti most már ne vétkezzetek többé! Íme, énérettem újra kezdhetitek, elfeledve, ami mögöttetek van, és élve többé nem a saját erőfeszítésetekből, nem a saját emberi, oly gyorsan semmivé váló szeretetekben bizakodva, hanem az én erőmből merítve!”
Érzitek-e, hogy a VII. parancsolat nem törvény, hanem ajándék? Olyan magasra emeli föl a házasságot, hogy csak a Jézus Krisztusban való közös hitben lehet megvalósítani. A VII. parancsolat - éppen azáltal, hogy ilyen szentté teszi a házasságot -, odaaláz Krisztus lábai elé, és szinte kényszerít az Ő szeretetéből élni. Magából Krisztusból, aki házasságtörő, parázna emberekért halt meg a kereszten, hogy a házasságtörő és parázna emberek újrakezdhessenek mindent, és ne vétkezzenek többé! Hogy az életünk igazi örvendező út legyen, együtt az örök boldogság felé!
Ámen
Dátum: 1956. október 14. (Család a Bibliában III.)