Sarkadi Nagy Pál Dr.

Jézus nagyon jól ismeri az emberi szívet. Azt küldi el békülni, aki sértve érzi magát. Miért? Azért, mert az ember mindig a másiktól várja a kibékülést. És ha mindig a másiktól várja, a békesség soha nem áll helyre. Mennyi seb meggyógyult volna már, ha Jézus útmutatását követtük volna! Ne gyötörjem a kapott sérelem miatt magamat. És ne mondjam el mindenkinek. Négyszemközt mondjam el annak, aki megbántott. Megtörténhet, hogy a sértő nyomban belátja hibás tetteit és akkor létrejött a békesség. De az is megtörténhet, hogy nem. Ez a tény azonban a békesség szerzésében ne akadályozzon. Milyen nagy mulasztásunk, hogy nem végezzük a békességszerzés szolgálatát. Pedig a Krisztus népe nem tökéletes angyalokból, hanem esendő emberekből áll, akik egymás ellen sokszor vétkeznek. És mi mit teszünk? Vagy a haragot tartjuk úgy, hogy a testvérrel a kapcsolatunk megszakad. Vagy ha ezt nem tesszük, a szeretetlenséget a szívünkbe rejtjük és mutatjuk a békességet, ahol nincs. Pedig Isten azért szerzett békességet velünk, hogy mi is békességben éljünk másokkal úgy, hogy a békesség munkálkodását én kezdjem el és ne a másiktól várjam.

Félelmetes dolog még kimondani is: az ember a vallást önzése szolgálatába állíthatja. Azért vallásos, hogy belső békességet nyerjen általa. Azért, hogy általa bűnbocsánatot nyerjen, üdvösséget kapjon. Ezáltal életében a vallásnak csupán az elfogadó oldala jut szóhoz. Azt is mondhatnánk, hogy a vallás kegyes önzéssé lesz. Pedig a keresztyénségnek két oldala van. Az első oldala jó hír, a legjobb hír, melyet az ember az életben hallhat az Isten atyai szeretetéről, Jézus Krisztusról mint Megváltóról, az örök életről. De a nagy veszedelem abban van, hogy az ember megáll ennek a hallásánál, pedig Jézus ezt mondotta: Aki hallja tőlem e beszédeket és nem cselekszi azokat, hasonló a bolond emberhez, aki homokra építette házát. És mit mond Jakab apostol? Az Igének cselekvői legyetek, ne csak hallgatói, megcsalván magatokat. Jézus egész élete a szolgálatra irányult. Amikor szolgálta az Atyát, olyan valakit szolgált, aki nem akarta, hogy egy is elvesszen a kicsinyek közül. Jézusnak minden beszéde, magányos imádsága az emberek szolgálatára irányult. A keresztyénség sokszor szokássá lett. Annyi ember keresztyénsége kimerül istentiszteleten való megjelenésben. Pedig az istentisztelet nem más, mint előkészület a szolgálatra. Egyik igehirdető mondotta: Az igazi istentisztelet hétfőn reggel kezdődik és szombat estig tart, a vasárnapi istentisztelet előkészület erre az istentiszteletre. Az életet el lehet veszteni és meg lehet nyerni. Az nyeri meg az életet, aki Jézusért elveszti és az veszti el az Ő életét, aki a maga számára akarja megnyerni.

A tanítványok névsorában az ő neve áll elől. Ő az apostoli közösség vezetője. Eredetileg Simonnak hívták. Jézus a Péter (Kőszikla) nevet adta néki. Többet tudunk róla, mint a többi tanítvány bármelyikéről. Jellemezte a galileiak heves vérmérséklete. A tanítványok között kialakult egy belső kör, melynek egyik tagja ő volt. Úgy áll előttünk, mint a tanítványok, szája". Legtöbbször ő beszél. Ő kérdezi meg a példázatok értelmét. Azt, hogy hányszor kell megbocsátani. És hogy mi a jutalmuk azoknak, akik Jézusért mindent elhagytak. Amikor Jézus megkérdi, hogy ők is el akarnak-e menni, Péter kérdezi: Uram, hova is mehetnénk? Ő teszi a nagy hitvallást: Te vagy a Krisztus, az élő Istennek Fia. Jézus a tanítványai közül őt feddte meg a legjobban. De ez onnan származott, mert Péter szerette Jézust szíve teljes odaadásával. Ő tagadta meg a legjobban. Az utolsó vacsora alkalmával kifejezi hűségét: ha mindenki elhagyja is Jézust, de ő nem. A Gecsemáné kertjében kardot ránt és a főpap udvarában ennek ellenére megtagadja. De ő megy először a sírhoz. Ő az, akinek Jézus külön üzenetet küld és neki külön megjelenik. És a Tibériás tenger partján őt kérdi meg Jézus: Simon, Jónásnak fia, szeretsz-e engem? Ő mondja a nagy beszédet pünkösdkor és ő a vezetője az ősegyháznak. Az első pogányt ő vette fel az egyházba. A hagyomány szerint — fejjel lefelé — keresztre feszítették. Milyen gazdag élet volt!

Egy embert a kételkedése Jézushoz vezetett. Úgy ment, hogy hite még nem győzte le a kételkedést. Ezt megérezte Jézus és egy kérdést intézett hozzá: Hiszed, amit kérsz? És a nagybeteg gyermek atyja egy csodálatos hitvallást tesz: Hiszek Uram, légy segítségül az én hitetlenségemnek ! Mintha ezt mondta volna: Hiszek is kételkedem is. Mi nem jól látjuk annyiszor a hitet. Úgy hisszük, hogy amikor hiszünk, nyomban legyőzzük a hitetlenséget. Pedig a hitetlenség annyi esetben még ott van a hit mellett. Ezt is mondhatnánk: Amíg az ember igazán nem hisz, addig nem tud a kételkedésről. A Szentírás tele van kételkedő emberekkel, Mózestől Jeremiáson keresztül egészen Keresztelő Jánosig. És ezeknél a kételkedőknél a kételkedésük mellett ott volt a hitük is. Mit tesz az ember ilyen helyzetben? Hitével felveszi a harcot a hitetlenségével szemben. Addig nincs baj, amíg a harc folyik. A baj ott kezdődik, amikor a hívő ember helyzetét elfogadja és a hit harcát elvesztette. Mi a győzelem titka? A vergődő hittel Jézushoz kell menni. Jézus nem veti meg a kételkedőket, akik kételyeikkel Hozzá mennek. Sőt: Jézus gyógyítja a hitetlenséget. Azért, mert orvos és az orvos szereti a betegeket. AZ Ő jelenlétében nő a hit és fogy a hitetlenség. A hitnek a hitetlenséggel folytatott harca szép harc, ne adjam fel ezt a harcot, harcoljam meg a hitnek szép harcát.

Jézus megkérdezte Pétert, hogy mit mondanak róla az emberek. Olyan gazdag élet volt az Övé, hogy nem lehetett egyetlen meghatározással leírni. Igy természetes volt, hogy az emberek különbözőképpen látták Őt. Nem látta és nem értette meg senki egészen, hanem csak részben. Némelyek olyannak látták, mint Keresztelő Jánost. Heródes is azt hitte, hogy benne a lefejezett Keresztelő János tért vissza. Olyan nagynak hitték Keresztelő Jánost, hogy nem tudták elképzelni, hogy a halál véget vetett életének. Miben hasonlított Keresztelő Jánoshoz Jézus? Először is az igazság mellett való rendíthetetlen kiállásban. Benne egy hatalmas igehirdetőt láttak, akinek bizonyságtétele megosztotta az embereket. Senki nem maradhatott semleges. Vagy követője lett, vagy ellene fordult. Jézusban volt valami, ami lebilincselte az embereket. Nemcsak azokat, akik követőinek szegődtek, hanem az ellenségeit is. Látták rajta azt is, hogy nem féltette az életét. Rajta látható volt, ami látható volt Keresztelő Jánoson: Az én életem sem drága nékem. Az üzenet fontosabb volt, mint az, aki hozta. De azok, akik Jézust Keresztelő Jánoshoz hasonlítottak, egyben tévedtek. Nem látták benne azt, ami kettőjüket elválasztotta; Ő sokkal nagyobb volt, mint János. A szemlélők nem vették észre, amit János észrevett: Nem 24 vagyok méltó arra, hogy sarujának szíját megoldjam.

Általános jelenség, hogy Jézushoz egyedül megyünk és segítségét, szeretetét csak magunknak igényeljük. Akkor is, ha többen megyünk, nem velük együtt megyünk, hanem tőlük függetlenül. Nem lett keresztyénségünk csak magánüggyé? Nem maradt ki belőle a másokért való szolgálat? Pedig Jézus, aki azért jött a Földre, hogy szolgáljon, követőitől szolgáló életet akar. Ezért mondta? Aki nagy akar lenni közöttetek, az legyen a ti szolgátok." Igénkben a Jézushoz menők másokat is visznek magukkal. Viszik azokat, akik maguktól nem tudnak menni. Viszik őket gyógyulni. Nem követhetném őket ebben? Mennyi beteg élet él körülöttem! Mennyi tékozló élet, akik maguktól nem tudnak, vagy nem akarnak Jézushoz menni. És Jézus rajtam keresztül el akarja őket vezetni magához. A Tőle kapott áldásokból másokat is részesíteni kell. A keresztyén ember élete nem ciszterna, mely a vizet maga számára gyűjti, hanem csatorna, mely a vizet a mások számára tovább vezeti. A világ igényli a szolgáló embereket. Mennyivel többen tartoznának a Krisztus gyülekezetéhez, ha nemcsak magunkért élnénk, hanem másokért szolgálnánk! Leéljük az életünket olyan emberek környezetében, akiket beteggé tett a bűn, halottá tett a világ és egész életükben változatlanul a helyükön maradtak. Mert nem volt senki, aki a kezüket megfogta volna és Jézushoz vezette volna őket.

Az asszony, akivel Jézus Tirus és Sidon vidékén találkozott, „csak" mellékalakja az Újszövetségnek. De Jézus rendkívüli módon megdicsérte, amikor ezt mondotta neki: Nagy a te hited. Ilyen dicséretet egy tanítványnak sem mondott, akik pedig érette mindent elhagytak. Mit tett ez az asszony, hogy Jézus ennyire megdicsérte? Csak ennyit: Hitének karját kinyújtotta Jézus felé. A meglepő a történetben az, hogy kérésére Jézus hallgatott. Nem szólt egy szót sem. Isten hallgatása a mi hitünk nagy próbája. Nemcsak mi szenvedünk Isten hallgatása miatt, Keresztelő János is birkózott ezzel a kérdéssel. De az asszony a hallgató Jézust nem hagyja ott. Inkább Vele tart, mint a beszélő tanítványokkal. Ez az asszony tudta, hogy Jézus hallgatása mögött magasabb tervek húzódnak meg. És Jézus megszólalt, de nem azt mondja, amit ez az asszony tőle várt. Hanem ezt: Nem jó a fiak kenyerét elvenni és az ebeknek adni. Mintha ezt mondta volna az asszonynak: Asszony, te az ebekhez tartozol, nem a fiakhoz. És amikor a legnagyobb oka lenne az elcsüggedésre, hite akkor diadalmaskodik. Jézus egyszer a mennyek országába való bemenetel feltételének jelölte meg a hitnek ezt a mindent legyőző tudakodását. Sokan eljutnak a keresésig és akkor leállnak. Isten azokat áldja meg, akik állhatatosak maradnak végig. Mennyi állhatatosság van a hitedben?

Milyen könnyelműen vesszük a beszédünket, pedig milyen veszedelmes a tisztátalan beszéd! Jézus szerint fertőzi az életünket az, amit kimondunk. A szennyes beszéd ugyanis azt is fertőzi, aki kimondja. A tiszta beszéd tisztít, a szennyes beszéd beszennyez, fertőz másokat is. Mennyi életet tett már tönkre a haszontalan, rágalmazó beszéd! Pedig Isten a beszédet áldásnak szánta. Lehet vele másokat vigasztalni, megerősíteni, lehet vele Istent áldani, lehet vele valakit Istenhez vezetni. És a bűn ezt a nagy ajándékot annyi esetben átokká tette. Milyen könnyelműen bánunk a szavainkkal, pedig a szavak hatnak, élnek, gyújtanak és kioltanak. A szavak csatornák, melyeken keresztül lélekből lélekbe, életből életbe áramlanak a hatások. Nem ismerünk-e szavakat, melyek elkísérnek napokig, hetekig, melyek bennünk növekednek, döntéseket hívnak elő? Nem hallottunk -e szavakat, melyek a szomorú arcra az öröm visszfényét varázsolják? Nem adtunk-e már hálát Istennek a testvéri részvétnek, a szeretetnek, a vigasztalásnak szavainkért, melyek lelkünkre nagy áldást jelentettek? De vannak szavak, melyek az embert kétségbeesésbe kergethetik, melyek gonosztettekre indítanak, a lélekben a pokol tüzeit gyújthatják fel. A szó több mint egy hang: minden szavunkban egy-egy darab van belőlünk. Jakab szerint a nyelv csekély tűz, mely nagy erdőt felgyújt. Mi a jobbulás útja? A szívnek kell megváltozni, hogy megváltozzék a beszéd? Tiszta szívet teremts bennem, ó Isten. — írta a zsoltáros.

A tanítványok nem akartak hajóba szállni. Jézusnak szinte kényszerítenie kellett őket. Miért? A parton különös élményben volt részük: Jézus megvendégelte az ötezer embert. Jó volt Vele együtt lenni és dicsőségében osztozni. És a Mester parancsára hajóba szállnak. Hirtelen nagy szélvihar kerekedik, annyira, hogy életük is veszedelemben forgott. A szél óriási erővel szembe fújt. A szembefúvó szelet most jelképesen értelmezzük. Keresztyénnek lenni annyit jelent, mint ellenszélben evezni. Van úgy, hogy Krisztus ügyében hátszelünk van, de nem ez a szabály. Isten országában a szabály az ellenszél. Azt jelenti ez, hogy Krisztus ügye ebben a világban mindig ellenállásba ütközik, a világosság a sötétségben fénylik. Keresztelő János hite összetört az ellenszélben. Az ősgyülekezet létszáma pünkösd után háromezer, majd ötezer. Azután jön az üldözés, menekülés, halál. Milyen ellenszél! Az ellenszélben evezni nagyon nehéz. Sokszor fogytán van az erőnk és úgy érezzük, hogy nem bírjuk tovább. De az ellenszélben van vigasztalásunk: Jézus is benne van az ellenszélben! Ezért lehet az ellenszélben kitartani. Mi lett volna az ellenszélben evező egyházzal Nála nélkül?

Az ellentét Jézus és az ellenség képviselői között mind jobban mélyült. Kép ponton lesz ez a feszültség legjobban nyilvánvalóvá. Jézus farizeusi értelemben nem tartotta meg a szombatot. A szombat pedig a törvény lelke volt. A szombat megtartását emberi rendeletek tették kötelezővé, melyek annak az igazi értelmét teljesen elfedték. A szombat fontosabb lett, mint az ember nyomorúságának enyhítése. Jézus szombaton betegeket gyógyít és az emberek éhségét csillapítja. A farizeusok ellenvetésével szemben ezt mondja: Nem az ember lett a szombatért, hanem a szombat az emberért. Az összeütközés másik oka Jézus életmódja volt. Nem böjtölt, nem tartja meg a tisztasági törvényeket. Ő szabad ember, Istennek a szabad Fia. Ember, egészen ember, és ez kiváltja az emberek csodálatát. Vámszedőkkel, bűnösökkel, paráznákkal veszi körül magát. Velük eszik és iszik. Nem csoda, hogy magatartása a vallás képviselőit egyenesen felháborította. Jézus kimondja a legmegbotránkoztatóbb igazságot? Bizony, mondom néktek, hogy a vámszedők és a paráznák megelőznek titeket az Isten országában." Ez azt jelenti: ők bejutnak, ti nem. Igy ütközött össze Jézusban az új a régivel, de az ellenfél erősebb volt, mint Ő és a vámszedők és bűnösök barátját keresztfára juttatta.