Jézus nagyon jól ismeri az emberi szívet. Azt küldi el békülni, aki sértve érzi magát. Miért? Azért, mert az ember mindig a másiktól várja a kibékülést. És ha mindig a másiktól várja, a békesség soha nem áll helyre. Mennyi seb meggyógyult volna már, ha Jézus útmutatását követtük volna! Ne gyötörjem a kapott sérelem miatt magamat. És ne mondjam el mindenkinek. Négyszemközt mondjam el annak, aki megbántott. Megtörténhet, hogy a sértő nyomban belátja hibás tetteit és akkor létrejött a békesség. De az is megtörténhet, hogy nem. Ez a tény azonban a békesség szerzésében ne akadályozzon. Milyen nagy mulasztásunk, hogy nem végezzük a békességszerzés szolgálatát. Pedig a Krisztus népe nem tökéletes angyalokból, hanem esendő emberekből áll, akik egymás ellen sokszor vétkeznek. És mi mit teszünk? Vagy a haragot tartjuk úgy, hogy a testvérrel a kapcsolatunk megszakad. Vagy ha ezt nem tesszük, a szeretetlenséget a szívünkbe rejtjük és mutatjuk a békességet, ahol nincs. Pedig Isten azért szerzett békességet velünk, hogy mi is békességben éljünk másokkal úgy, hogy a békesség munkálkodását én kezdjem el és ne a másiktól várjam.