A gazdag és Lázár

„Aki nem értékeli a jelenlétedet, majd a hiányodat fogja” – mondja egy közmondás és nagyon igaza van. Talán csak akkor értékeljük a másikat, amikor már nincs mellettünk, de akkor lehet, hogy már késő. Nem értékeljük a feleségünket vagy a férjünket, a gyermekeinket, és eljöhet az a pillanat, amikor ezek a szeretteink elmennek. Most nem elsőrenden a fizikai halálra gondolok, hanem olyan helyzetekre, amikor egy nemértékelés következménye egy válás lesz. Amikor egy gyermek nem értékelésének a következménye az, hogy többé nem beszélek a szüleimmel. És még lehetne folytatni a sort.
Ebben a példázatban is eljutottunk oda, amikor már késő. Vége lett két ember életének, és amíg a földi életében lehetősége lett volna az egyiknek változtatni, azt mégsem tette meg. A gazdagnak lett volna lehetősége az Úrhoz térni, értékelhette volna a kegyelmi időt, de ő ezt nem tette meg, és így jutott abba a helyzetbe, amikor már túl késő volt. Remélem mi nem fogunk ehhez hasonló szituációba kerülni, hogy halálunk után gondolkozunk olyan dolgokon, amikbe bizony már nem lesz beleszólásunk. Nem is olyan régen már néztük ennek a példázatnak az elejét, most csak néhány mondatban utalok a már elhangzott gondolatokra.
Megnéztük például azt, hogy mit jelent a szegényember neve, Lázár: ’Isten megsegít’ vagy ’Isten a segítségemre jön’. Mindkettőt jelentheti. Jézus ezzel valószínűleg a hitét akarta kifejezni a gazdaggal szemben, aki sem Istennel, sem emberrel nem törődött. Lázár viszont a szegénysége ellenére is Istenbe kapaszkodott, volt hite, ezért is került Ábrahám kebelére.

Aztán láttuk azt is, hogy hol feküdt ez a szegényember: „ott feküdt a gazdag előtt”. A szószerinti fordítás egyébként így hangzik, hogy ’a gazdag ember kapuja előtt’. Tehát bármikor, amikor a gazdag elment valahova, látnia kellett Lázárt és azt, hogy milyen állapotban van, de ő egyáltalán nem foglalkozott vele.
Megfogalmaztuk, hogy mi volt ennek a gazdag embernek a vétke, ami nem volt más, mint a mulasztás vétke. Nem olvasunk arról, hogy megátal2
valamit, nem segített. „Aki tehát tudna jót tenni, de nem teszi: bűne az annak.” (Jak 4,17). A gazdag ember esetében ez igenis érvényes. Elmulasztott jót tenni, pedig tehetett volna és ez lett a bűne. El is lett ítélve.

Most menjünk egy kicsit tovább, és fogalmazzunk meg néhány gondolatot, hogy miről beszél ez a szakasz, mivel bátorít, vigasztal vagy mivel int, mivel figyelmeztet Isten Szentlelke.
Lesz ítélet!
Elsősorban azt akarja megmutatni nekünk ez a példázat, hogy a halál után ítélet vár ránk és erre készülni kell. A Tíz szűz példázatában az okosok készülnek a vőlegény érkezésére, a balgák pedig nem. Most is vannak olyanok ezen a Földön, akik készülnek arra, hogy Jézus vissza fog jönni, és vannak olyanok, akik nem. Őket nevezi a Szentírás balgáknak.

Jézustól ez is egy figyelmeztetés számunkra, akik ezt a példázatot olvassuk. Hogyan készülsz erre az eseményre? Készülsz-e egyáltalán arra, hogy Jézus visszajön és mindenkit megítél? Ha nem az én életemben jön vissza, akkor majd a halál után vár rám az ítélet. A kérdés csak az, hogyan élek ebben a földi életben? Mert a gazdag ember élete intő példa ebben a történetben! Egy olyan emberé, aki már későn akart változtatni a dolgokon: miután már meghalt. De Jézus arra mutat rá ezzel a példázattal, hogy a halál után már nem lehet változtatni!
Nagyon érdekes, hogy ez a gazdag ember a halála után három dolgot kér. Először önmagához akarja hívatni Lázárt. Könyörög Ábrahámhoz, hogy küldje hozzá, hogy érintse az ujját vízbe és rakja oda a nyelve hegyére. Ugrasztani akarja Lázárt a mennyből, oda a kínok közepébe, a lángokba, azt, aki egész földi életében sínylődött. Jöjjön ide a pokolba azért, hogy neki valami könnyebbséget okozzon. Nem teljesült ez a kérése. Aztán elkezd másokért könyörögni: a rokonaiért. Ha már ide nem jöhet, akkor küldjék oda a rokonaihoz. De oda sem mehet, ez sem működik. A harmadik megszólalása pedig azt mutatja meg, hogy amit mondanak neki, azt ő nem fogadja el, azzal nem ért egyet. Így fogalmaz az én fordításom: „Nem úgy, atyám,…”. ’Nem úgy’ – ez az eredeti görögben egy sokkal hangsúlyosabb ’nem’. Azt jelenti, hogy ’egyáltalán nem’. Tehát kifejezi a véleményét: – Uram küldd el az élő rokonaimhoz – azt mondja neki Ábrahám, hogy ezt nem lehet. De ő: – „Nem úgy, atyám, Ábrahám, hanem ha a halottak közül megy valaki hozzájuk, akkor megtérnek” – de elmondja Ábrahám, hogy nem, nem, ez így nem működik. Van Mózesük meg prófétájuk, hallgassanak azokra. Azt látjuk, hogy ez a gazdag ember bármit is kér, bármivel is nem ért egyet, azt odaát már nem lehet megváltoztatni. Hiába könyörög, hiába mondja el az ellenvéleményét, az odaát már sen3
kapta az ő részét, a rosszat; a gazdag most sínylődik, Lázár pedig itt van Ábrahám keblén.
Tehát Jézus abban figyelmeztet, hogy lesz egy pont, amikor már késő lesz változni és változtatni. A halál után lesz egy ítélet, egy örök hely, ahová kerülni fogsz, és ott már késő lesz gondolkozni. Ha változtatni akarsz a dolgokon, akkor azt most kell megtenned. Ne halogasd tovább testvérem! Ha eddig Isten nélkül éltél és ez minden szinten meglátszódott az életeden, akkor borulj le most Isten elé és valld meg neki azt, hogy milyen vagy és kérj tőle bocsánatot. Tekints a keresztre, arra, amit Jézus tett érted, mert csakis ez menthet meg tégedet.
A gazdag és Lázár életének vége és folytatása odaát

Egy kicsit térjünk ki arra is, hogy a gazdag és Lázár halálakor Jézus mit mond ezekről az emberekről. Kis megjegyzést tesz. Ennek van egy olyan értelme is, amit úgy tudok elképzelni, mint amikor például házas felek beszélgetnek egymással és az egyik egy kis megjegyzést odaszúr a másiknak, amiben nagyon sok minden benne van. Persze a másiknak olvasni kell a sorok között, hogy mit is akar ezzel mondani neki. „Történt pedig, hogy meghalt a koldus, és felvitték az angyalok Ábrahám kebelére. Meghalt a gazdag is, és eltemették. „Mindketten meghaltak, de ami utána következik, az nagyon fontos. Lázár halálával kapcsolatban ezt mondja Jézus: „felvitték az angyalok Ábrahám kebelére”. Tehát kicsit bővebben elmondja mi történt Lázárral, a gazdagról viszont csak ennyit mond: „eltemették”.
Pedig a gazdag embert valószínűleg nagy pompával és gazdagságban temették el, mivel gazdag volt. Nyilván fontos volt az örökösöknek az, hogy mit kapnak utána, ezért meg kellett oldaniuk, hogy rendesen legyen eltemetve. Nem tudjuk, hogy mi hangzott el a temetésén, ezt nem tartja fontosnak ez a szakasz. Nem olvassuk azt, hogy a temetésén mennyire méltatták az életét, nem hangzik el, hogy milyen jó volt, miket csinált, mennyire dicsérték a jellemét. Jézus csak ennyit mond róla: eltemették. A mennyei oldalról nézve semmit sem számít a méltatás, a gazdagság, hogy mit mondtak róla, a jelleme...
A gazdaggal szemben Lázárt valószínűleg csendben, mindenki tudta nélkül temették el úgy, hogy senki nem volt a sírjánál. Én már voltam olyan temetésen, ahova két ember jött el, mert annak az illetőnek már nem volt sok hozzátartozója. Valószínűleg Lázárt is csak berakták valahova. Szegény ember volt, életében sem törődött vele senki, miért törődne vele bárki a halálakor? Csak a baj van vele, hiszen semmit sem lehet utána örökölni. Azzal foglalkozunk, aki után örökölhetünk. Az embereknek talán
meghalt.
A mennyei szférából nézve viszont mégis különbség van Lázár és a gazdag között. A gazdagnak hiába volt nagy vagyona, hiába temették el nagy pompában, a mennyei szférából nézve semmit sem ér. Olyannyira nem, hogy Jézus meg sem jegyzi. Csak ennyit mond róla: eltemették. Lázár esetében viszont pont az ellenkezőjét látjuk. Nagy szegénységben temették el, senkit sem érdekelt, de a mennyei oldalról nézve mégis olyan dolog hangzik el vele kapcsolatban, ami az örök életére utal: ott van Ábrahám kebelén. Ez egy nagyon fontos megjegyzés. Miért van ez?
Azért említettem a testvéreknek az elején azt, hogy mit jelent Lázár neve, mert Jézus ezzel az ő hitét fejezi ki: ’Isten megsegít’, ’Isten a segítségemre jön’. Nem a szegénysége miatt került Ábrahám kebelére, hanem azért, mert ő már a földi életében hitt Istenben. Bármilyen nagy szegénységben vagy nehéz helyzetben is volt, mégis Istenbe kapaszkodott. Ez volt a különbség a szegény és a gazdag között.
De szeretnék utalni egy másik versre is – amit nem olvastam föl –, hogy mit mond Ábrahám a gazdagnak: „Fiam, jusson eszedbe, hogy te megkaptad javaidat életedben, éppen úgy, mint Lázár a rosszat.” Itt arról beszél Jézus, hogy egy hívő ember sem mentesül a nehézségektől és a rossztól. Lázár hiába volt hívő, a földi életét végig nyomorúságban szenvedte, egész életében a rosszat kapta. Vágyakozott arra, hogy a gazdag asztaláról lehulló morzsákkal jóllakjon. Jézus maga fogalmazza így, hogy megkapta a rosszat. Nem tudjuk a körülményeit, hogy miért lett szegény, volt e valakije, felesége, családja, édesapja, édesanyja, gyerekei, mi történt velük, hogy jutott erre a sorsra. Nem az a lényeges, hogy miért nem törődtek vele. Azt gondolom, hogy amikor Lázár ebbe a helyzetbe került, sok kérdést tehetett fel magában. „Miért vagyok ebben a helyzetben, Uram? Itt van ez a gazdag, olyan jó sorsa van! Lát engem, miért nem segít rajtam?” A lényeg, amit Jézus a szegényember nevével ki akart emelni, hogy ő Istenben bízott és őbelé kapaszkodott mindvégig, bármilyen nehézségben is volt.

Te testvérem, hogy viszonyulsz Istenhez egy nehéz helyzetben? Amikor súlyos betegségbe kerülsz, amikor egy családtagod meghal – mondjuk a gyermeked –, amikor mindent elveszítesz, mit mondasz Istennek? Akkor is szeretni fogod az Urat? Jób könyvében ezt mondja a Sátán Istennek: „De nyújtsd csak ki a kezed, és tedd rá arra, amije van, majd káromol még téged! […] Bőrért bőrt ad az ember, de az életéért mindent odaad! Nyújtsd csak ki a kezed, és tedd rá csontjaira és a húsára, majd káromol még téged!” A kísértőnek pont ez a célja. Olyan helyzetbe hozni, belerakni olyan nehéz körülményekbe, hogy az megkérdőjelezze hited: „Miért higgyek benned, Uram? Miért nem segítesz?”
dent nem tudunk róla, de a nehéz helyzetben Istenbe kapaszkodott. Tudsz te is ilyen hittel Istenbe kapaszkodni, mint Lázár? Tudsz tőle várni mindent, még akkor is, mikor mindent elveszítettél, még akkor is, amikor úgy tűnik, hogy Isten mindent elvett tőled?
Bármilyen helyzetben is legyél testvérem, kapaszkodj Jézus Krisztusba, aki a következőket mondta: „Én vagyok az út, az igazság és az élet; senki sem mehet az Atyához, csakis énáltalam.” (Jn 14,6). Valaki egyszer így mondta – és ebben nagyon igaza van –, hogyha a földi életünk nyomorúságos is, egy dolgot ismerünk: a célt. Az odavezető út lehet nagyon keserves és rossz, de egy dolog biztos: a cél, hogy ott leszünk a mennyben. Annak a módja, hogy hogyan kerülünk oda, az többféle lehet: nagyon rossz, kevésbé rossz, talán valamilyen szinten jobb, ezt nem tudjuk, csak a célt ismerjük.
Bátorítás
Ebben a szakaszban egy nagy bátorítást is látunk. Mit olvasunk Lázárral kapcsolatban? „Felvitték az angyalok Ábrahám kebelére”, majd később: „ő most itt vigasztalódik, te pedig gyötrődsz.” Ez a kifejezés nagyon szép: „Ábrahám keble”, ahol Lázár vigasztalódik. Szokták ezt a helyet az üdvösség helyének is nevezni, de azt gondolom, hogy nemhiába van így megnevezve, hogy „Ábrahám keble”. Az az ember, aki egész életében nyomorgott, most egy életen át vigasztalódni fog.
Ez olyan, mint amikor a lányommal történik valami és nagyon sír. Olyankor odajön hozzám, fölteszi a két kezét, hogy emeljem föl, öleljem meg, vegyem a karomba. Amikor fölveszem, egy idő után a zokogás megszűnik és megnyugszik, megvigasztalódik.
Ez olyan kedves kép. Ott van Lázár Ábrahám keblén, akit egész életében nyomorúság ért. Ebben bátorít bennünket Isten, hogy mi is ide fogunk kerülni: Ábrahám kebelére. Olyan ez, mint amikor az édesapa megöleli a gyermekét és a gyermek belekapaszkodik az apja nyakába és nem akarja elengedni. Azt mondja: ez lesz a te helyed, a vigasztalódás helye. Ha valaki egész életén át szenvedett, annak az örök hazában vigasztalásban lesz része. Ott lesz az ő keblén, azért, hogy megnyugodjon.
Isten ezzel azt is kifejezi, hogy tisztában van azzal, hogy jelenleg milyen nyomorúságban vagy, tisztában van nehéz helyzeteddel és már most készíti neked a helyet, ahol örökké ott lehetsz vele. Ez olyan bátorító! Az Úr fog majd felemelni bennünket, megölelni és nem enged el minket. Az Úr keblén leszünk, mint a gyermek az édesapjával. Lehet, hogy most sírunk, lehet, hogy most minden fáj, de akkor az Úr keblén leszünk. Ez a cél. Persze azért azt is fontos itt megjegyezni – amiről beszél ez a történet –,
gazdag nem került oda. Remélem mindannyian látjuk, hogy nem a gazdagsága és szegénysége miatt került egyik ide, a másik oda, hanem azért, mert az egyik hitt Istenben, a másik pedig nem.
Lázárnak a halál a nyomorúságból való szabadulást jelentette, a gazdag számára pedig a boldog és gondtalan élet végét. Ugyanaz az esemény, de két különböző eredmény. Az egyik ember számára szomorú vég, a másik ember számára öröm, és ez attól függ, hogy ki miben bízik. A gazdag ember a világban és annak javaiban bízott, és az ilyen embernek a halál keserves szomorúságot fog jelenteni. A szegény ember pedig Istenben bízott és abban, ami odaát vár rá, így az öröm volt számára.
Így is szokták mondani, hogy a gazdag ember a világban bízó ember képe, a szegény ember pedig azoké, akik Krisztusban bíznak. Te kiben bízol? Krisztusban, aki meghalt érted? Akkor örülhetsz és reménnyel nézhetsz a jövő felé, ami vár rád.
Az egyik teológiai tanárom nagyon beteg lett és néhány évfolyamtársammal meglátogattuk a kórházban. Nem azért, mert olyan nagyon jóban lettünk volna, de jobb kapcsolatban voltunk vele, mint a többi tanárral, és mégiscsak így illik. A halálos ágya mellett állva az egyik évfolyamtársam feltette neki a bátor kérdést – mikor, ha nem most! – Mit gondol tanárúr, amit eddig vallott az elég lesz a menyországhoz? – mi csak összenéztünk a többiekkel. Azért tette föl ezt a kérdést, mert a tanárunk liberális volt, és sok dolgot nem hitt el a Szentírásból, ami le van írva benne. A következőt mondta: – Nem tudom biztosan – megdöbbentő és szomorú volt hallani, hogy az az ember, aki végig tanított bennünket, több mint 70 évesen, nem biztos abban, amit mondott! Akkor miben bízott? Mit olvasott eddig?

Kiben bízol? Ez a kulcskérdés. Ha valaki azt gondolja, hogy lehet egyszerre a világban és Krisztusban bízni, az vegye fontolóra azt, amit Jézus mondott: „Senki sem szolgálhat két úrnak, mert vagy az egyiket gyűlöli, és a másikat szereti, vagy az egyikhez ragaszkodik, és a másikat megveti: nem szolgálhattok Istennek és a mammonnak.” (Mt 6,24). Azt mondja Jézus, hogy ilyen nincs: vagy az egyikben bízol, vagy a másikban.
A szegénység vállalása
Itt fel kell tenni egy másik kérdést is, ami benne van a példázatban: Merünk szegények, nyomorultak lenni, mint Lázár? Olyanok, akiknek nincs semmijük? Akik semmit sem tartunk a kezükben, csak azért, hogy Istentől függjünk? Megint visszatérek Lázár nevéhez: ’Isten megsegít’, ’Isten a segítségemre jön’. Hogyan mondja Jézus a Lukács evangéliumában a boldogmondásokat? És nem hiába mondja így! „Boldogok vagytok, szegények, mert tiétek az Isten országa.” (Lk 6,20).
szegény, aki mindent Istentől vár? Vagy pedig szorongatod a magad kis gazdagságát, szorongatod magadhoz, mert félsz, mert mi lesz akkor, ha nem lesz? Merünk Lázárok lenni és merünk mindent az életünkben úgy berendezni, ahogy Isten akarja? Vagy úgy éljük az életünket, ahogy nekünk tetszik? Lázárnak lenni azt jelenti, hogy Isten az én segítőm. Nem én, nem a pénzem, nem a tudásom, hanem Isten!
A gazdag ifjúval is pont ez volt a probléma. Odamegy Jézushoz és ezt mondja: „Ezt mind megtartottam, mi fogyatkozás van még bennem?” Jézus így válaszolt neki: „Ha tökéletes akarsz lenni, menj el, add el vagyonodat, oszd szét a szegényeknek, és kincsed lesz a mennyben; aztán jöjj, és kövess engem.” (Mt 19,20-21). Jézus azt kérte tőle, hogy bízzon benne. Mi volt ennek az akadálya? A vagyona. Ezért nem tudott bízni benne. Azt el kellett volna engednie, hogy aztán bízzon Jézusban és kövesse őt. Képtelen volt rá. Azt olvassuk róla, hogy szomorúan eltávozott. Hiába mondta azt, hogy a törvény minden kis betűjét betartotta, valójában nem tudott Istenre hagyatkozni.
Hogyan állunk mi ezzel testvéreim? Azt gondoljuk, hogy mi is sok mindent megtartunk a Szentírásból? Tényleg rá bírunk hagyatkozni Istenre? Oda tudunk adni neki mindent? Vagy amikor ilyet olvasunk: „Boldogok vagytok, szegények, mert tiétek az Isten országa”, erre azt mondjuk, hogy a lelki szegénységről van szó, nem a fizikairól? És szépen megmagyarázzuk: „A gazdagság az maradhat, lehet gazdagon is szeretni az Urat.” És elhessegetjük az egészet. „A lelki szegénység a fontos.” Sokan nem mernek szegények lenni, és még ki is magyarázzák. „Nem kell mindent odaadni.” Legyünk őszinték, itt nem az odaadásról van szó, hanem arról, hogy tudunk-e bízni az Úrban. Ha most oda kellene adnom mindent, akkor tudom ezt vállalni? „… nem tudjátok-e, hogy a világgal való barátság ellenségeskedés az Istennel? Ha tehát valaki a világgal barátságot köt, ellenségévé válik az Istennek.” (Jak 4,4).
Kitől származom?
„Ekkor felkiáltott: Atyám, Ábrahám, könyörülj rajtam, és küldd el Lázárt, hogy ujja hegyét mártsa vízbe, és hűsítse meg a nyelvemet, mert igen gyötrődöm e lángban.” Nézzük meg a mondat első felét, a megszólítást. Érdekes, hogy a gazdag felismeri Ábrahámot, pedig nem is egy időben éltek. Ami még érdekesebb, hogy hogyan szólítja meg Ábrahámot: „Atyám”. A gazdag próbál ebbe belekapaszkodni: „Atyám, Ábrahám…”. Jézus kiknek mondja a példázatot? Zsidó embereknek, akik abban hittek, hogy a származás a fontos, hogy aki Ábrahámtól származik, annak „automatikusan” üdvössége van. Jézus arra is rámutat, hogy ez a gazdag ember
hozzá. Nagyon érdekes, hogy maga Ábrahám az, aki kiábrándítja mindebből: „Fiam, te megkaptad a javaidat, most ott sínylődsz. Lázár pedig a rosszat kapta egész életében, ő pedig itt vigasztalódik. Te döntöttél. Fiam vagy, ezt elfogadom, de lelkileg nem vagy a fiam, te már döntést hoztál életedben, és ezért vagy ott, ahol vagy.” Kitől származol testvérem?

Térjünk ki egy kicsit Ábrahámra, hogy ki volt ő, és miben különbözik ettől a gazdag embertől. Szerintem sok mindent tudunk Ábrahámról, csak egy-két mondatot mondok őróla. Isten megszólította, kihívta Úr-Kaszdimból, otthagyta a saját hazáját, vándor életet kezdett élni, mondhatni, szegénnyé lett. Gondoljanak bele a testvérek, ha most Isten megszólítana valakit azzal, hogy menjen ki a tanyára és éljen ott. Ki merné ez megtenni? Ábrahám valami hasonlót vállalt és kiment. Lehet, hogy feltettek neki különböző kérdéseket: Hová akarsz menni? Ennyire bolond vagy? Miért mész oda és mit akarsz ott csinálni? Mi a célod? Ha gyermeked lesz, hogy fogod felnevelni? De Ábrahám vállalta. Miért? Mert az Úr hívta el és Isten szavát választotta a világ helyett, akkor is, amikor ezért kérdőre vonták. A saját fiát is képes lett volna feláldozni, mert Isten kérte tőle. Nyilván azt is tudjuk róla, hogy voltak olyan szituációk, amiben vétett, de alapvetően az élete olyan volt, mint aki mindig Istenre akart támaszkodni, őt követni.
De mi köze ennek a gazdag embernek Ábrahámhoz? Lelkileg semmi! Testileg Ábrahám gyermeke, de lelkileg semmi köze hozzá. Hiszen Ábrahám képes volt az egész életét Isten kezébe tenni még akkor is, amikor ez kényelmetlen volt számára. Bízott Istenben és mindent igyekezett úgy megtenni, ahogyan kérte tőle. Persze voltak bukásai és hibázott is nemegyszer, de összességében véve Istenben bízott. Ehhez képest hol van ez a gazdag ember?
És hol vagyunk mi ehhez képest testvéreim? Elmondható rólunk az, hogyha fizikailag nem is, de lelkileg Ábrahám gyermekei vagyunk? Mi is úgy bízunk Istenben, ahogyan ő tette? Képesek vagyunk mi is engedelmeskedni Istennek, még akkor is, ha az kényelmetlen vagy ha fájdalmas dolgokat kér tőlünk? Tudjuk ezeket vállalni és tudunk belekapaszkodni Istenbe? Lehet, hogy valamikor megtértünk, de közben tele van folyamatos engedetlenséggel az életünk? Ha őszintén kellene válaszolni erre a kérdésre, hogy valóban Ábrahám lelki gyermekei vagyunk-e, akkor mit lehetne mondani? Tényleg az vagyok? Kinek a gyermeke vagy testvérem?
Egy képpel szeretném befejezni. A pszichológiában létezik egy ’imposztor szindróma’ nevű betegség. Ez azt jelenti, hogy amikor valaki sikeres, amikor magabiztosnak tűnik, de mégis folyamatosan megkérdőjelezi azt, amit valójában elért: Megérdemlem-e ezt a sikert vagy ezt a gazdagságot?
dolja, hogy csak idő kérdése, hogy lelepleződjön. Ahelyett, hogy örülne annak, amit elért, folyamatosan aggodalmaskodva tölti az életét. Azért aggódik, hogy egyszer majd lebukik és kiderül, hogy nem is olyan okos, nem is olyan jó, nem is olyan sikeres, amilyennek őt hiszik. Tehát kívülről nagyon jónak és nagyon sikeresnek tűnik, de belül ezzel küzd.
Sajnos a keresztyén életben is léteznek imposztor keresztyének, akik azt gondolják, hogy ők szent emberek. Külsőleg úgy tűnik, hogy az életükkel, az Istenkövetésükkel minden rendben van, de ha egy kicsit megkapargatnánk a felszínt, akkor kiderülne, hogy valójában mi is lapul e mögött a körítés mögött, hogy mi van a felszín alatt, és hogy valóban keresztyének-e. Kérdés az, ha a mi életünket egy kicsit megkapargatjuk, akkor mi derül ki? Lehet, hogy most nagyon jól néz ki az életünk, a Krisztuskövetésünk, de mi van valójában e mögött?
Jézus Urunk nagyon határozottan és nagyon keményen figyelmeztet minket ebben a szakaszban. Arra akar rámutatni, hogy a halál után már késő lesz bármin is változtatni. Késő lesz bármit is kérni az Úrtól, mert ott már nem fogja meghallgatni senki sem az imádságodat. A gazdag ember már hiába kért, hiába imádkozott, hiába tekintett fölfelé, az már nem hallgattatott meg. Itt kell megvallani a bűneidet, és azt, hogy milyen vagy valójában! Itt, ebben a földi életben kell leborulnod az Úr előtt, és kérned az ő segítségét: Uram gyere, segíts a nyomorúságomon! Ne halogasd ezt testvérem, mert a gazdag elkésett ezzel. Te még nem késtél el, hiszen itt vagy, hallottad ezt a példázatot, Jézusnak ezt a figyelmeztetését. Borulj le most őelőtte, mert Urunk a következőket mondja: „Ha megvalljuk bűneinket, hű és igaz ő: megbocsátja bűneinket, és megtisztít minket minden gonoszságtól.” (1Jn 1,9). Ámen.

Létezik egy történet, amiben egy gazdag ember elhatározta, hogy amikor meghal, magával viszi a vagyonát. Azt mondta a feleségének, hogy szedje össze az összes megspórolt pénzüket, tegye bele egy zsákba és akassza fel a padláson egy gerendára. Majd a következőket mondta: „Amikor a lelkem felszáll a mennybe, akkor útközben megragadom a zsákot és magammal viszem.” Pár nappal később meg is halt. Az aszszony felrohant a padlásra, hogy megnézze a zsákot, ami természetesen ott maradt felakasztva a gerendán. Az asszony a következőket mondta: „Tudtam, hogy a zsákot a pincébe kellett volna tennem.”
Remélem, mi nem leszünk ilyen helyzetben, hogy amikor azt gondoljuk, hogy a mennybe kerülünk, a halálunk után valami teljesen más fogad minket.

A bibliai alapigénk két teljesen ellentétes emberről szól. Az egyik mérhetetlenül gazdag, a másik pedig ezzel ellentétben mérhetetlenül szegény volt. A történet rengeteg mondanivalóval rendelkezik számunkra, de most csak az első három verset fogjuk megnézni, és a kettejük közötti kontrasztból próbálunk meg néhány gondolatot megfogalmazni a mára, a magunk életére nézve.
Földi életünk (16,19-21. versek)
Nézzük meg először a gazdag embert. „Volt egy gazdag ember, aki bíborba és patyolatba öltözött, és nap mint nap fényes lakomát rendezett.” A Szentírás ezzel a leírással, ezzel az egyetlenegy verssel akarja megmutatni nekünk ennek az illetőnek a gazdagságát. A bíbor ruha arra utal, hogy ezt a ruhaneműt különleges festékkel festették, amihez nagyon nehéz volt hozzájutni. A bíbornak ezt az árnyalatát egy kagylófajtából tudták kinyerni, ami azt is jelentette, hogy az előállítása olyan drága volt, hogy ilyet csak egy király tudott hordani. Éppen ezért ekkoriban a bíbor a gazdagság és a királyság szimbóluma is volt. A másik tulajdonság, amivel jellemzi őt a Szentírás, hogy „… mindennap fényes lakomát rendezett.” Egy kicsit pontosítanék a fordítással kapcsolatban, mert nagyobb általánosságban fogalmaz a szöveg. Nem azt mondja, hogy lakomát rendezett, hanem itt egy olyan szó szerepel, amit egyébként nagyon nehéz lefordítani. Arra utal, hogy ő a ’jó elérésére törekedett’. Persze itt nem a pozitív értelemben vett jóról van szó. Saját magának akart örömet szerezni, erre törekedett. Ebből kiindulva pedig a szó ilyeneket is jelent: örömet szerezni, megörvendeztetni, örülni, kedvre derülni, vigadni, de alapvetően ez a jóra törekvést jelenti, hogy ő az örömszerzésre törekedett.
És ez lehetett bármi. Olyan dolgokat keresett itt a földön, amik a szívét megörvendeztették. Ezek az örömök nyilván csak ideig-óráig tartottak és ezért szerepel a Szentírásban az, hogy naponta akarta ezt elérni, mert ha valami örömet is szerzett neki, az igen hamar elmúlt. Új nap, új öröm. Új dolgot kell keresni, ami megörvendeztette. Lehetett ez a ruházkodás, ahogy mindenki látta, hogy bíborba öltözött. Lehetett a paráznaság, a szexualitás, a részegeskedés, de lehetett akár a hivatalért való versengés is. Itt egyébként azokat sorolom a testvéreknek, ami a Galatákhoz írott levélben szerepel. A test cselekedetei ugyanis nyilvánvalók. Ott is szerepel a hivatalért való versengés, amikor valaki nagy dolgot akar elérni, elismert munkát akar végezni. Örömszerzés lehet a magas beosztás, de ennek aztán az az egyik következménye, hogy az ember önzővé válik. Még magasabb beosztás, még több pénz, még nagyobb hatalom, még nagyobb elismertség, hogy érezzem, hogy vagyok valaki.
rintem nagyon érdekes dolog, ami talán feltűnt mindannyiunknak, hogy a gazdag nincs néven nevezve. Jézus kimondja Lázár nevét ebben a történetben, ami arra utal, hogy érdemesnek tarja megemlíteni. A gazdagot viszont nem. Az eredetiben sokkal személytelenebb a gazdag megnevezése: „… volt egy gazdag ember.” Egyébként így hangzik szó szerint, az eredeti szórendben: ’ember pedig, aki volt gazdag’. Tehát egyszerűen csak egy embernek nevezi, akiről megemlíti, hogy nagyon gazdag volt. Ez azért fontos számunkra testvéreim, mert ha mi ugyanilyen örömöket üldözünk az életünkben, amilyeneket ez a gazdag ember is, akkor lehetünk akármilyen befolyásosak, akármilyen gazdagok is, Jézus előtt ez semmit sem fog számítani. Lehet, hogy sokan hajszoljuk a világi dolgokat, az elismertséget, hogy legyünk még gazdagabbak, még befolyásosabbak. Talán keresünk különféle örömöket, akár testi élvezeteket és örömöket, de lássuk azt meg, hogy aki ezeket üldözi, azt Jézus odaát nem fogja néven nevezni. A mennyei világból nézve ez az ember említésre sem méltó.

Értsék jól a testvérek, nem a gazdagsággal van a probléma. Ha valaki gazdag, még nem jelenti azt, hogy automatikusan elkárhozik és ha valaki szegény, nem jelenti azt, hogy automatikusan üdvözül. Több probléma is van a gazdagsággal, amiről egyébként a Szentírás is beszél. Az egyik az, hogy mit teszek ezzel a gazdagsággal – a pénzemmel, a dolgaimmal, a vagyonommal –, a másik probléma pedig az, hogy mit fog velem tenni maga a gazdagság. A pénzem, amim van, mennyire fogja befolyásolni az Istennel és az emberekkel való kapcsolatomat. Ezzel az emberrel pedig leginkább az volt a probléma, hogy a vagyona vakká tette. Nem vette észre a szegény embert, aki ott koldult és nem volt tisztában lelki dolgokkal sem. Nemcsak Istennel kapcsolatban, hanem Lázárral kapcsolatban sem. Gazdagon is lehet szolgálni az Úrnak, nagy vagyonnal is lehet szeretni az Urat. Azt viszont tudni kell, hogy a gazdagság hajlamos elfordítani az Úrtól. Nemhiába mondja Timóteuson keresztül a Szentlélek: „Akik pedig meg akarnak gazdagodni, kísértésbe meg csapdába, sok esztelen és káros kívánságba esnek, amelyek az embereket pusztulásba és romlásba döntik. Mert minden rossznak gyökere a pénz szerelme, amely után sóvárogva egyesek eltévelyedtek a hittől, és sok fájdalmat okoztak önmaguknak.” (1Tim 3,19).

Ez a szakasz arra akar rámutatni, hogy bizony nagyon sokan elfordulnak Krisztustól azért, mert világi dolgokat üldöznek, szeretnének elérni valamit. Amikor valaki ilyen életet él és figyelmeztetik rá, akkor az a legrosszabb, hogy még próbálja meg is magyarázni. De nem a gazdagsággal van a probléma, hanem a hozzáállással, amit a gazdagság okozott. Nem odafordulni az emberekhez, és Istenhez. Mi a baj azzal, hogyha földi dolgaink vannak? Mi a baj, ha mondjuk a második nyaraló mellé veszünk egy harmadikat is? Értsék jól a testvérek: semmi. A probléma inkább ott van, amikor egy gyülekezeti közösségben éhezik a mellettünk lévő ember és ezt észre sem vesszük. Ne tegyen vakká az, amivel Isten megáldott. Legyek őszinte magamhoz és valljam meg, hogy hány embernek segítettem mondjuk az elmúlt egy évben fizikailag, anyagilag? Hány embernek adtam enni a gyülekezetben, akiről nagyon jól tudtam, hogy szegény? És testvéreim, ha ezt őszintén megvalljuk, akkor azt gondolom, hogy ebben azért elmarasztalhatók vagyunk. Mindannyiunknak vannak dolgaink, szerzeményeink, lakásunk, pénzünk. Mit csinálunk ezekkel? És mi történik azzal a szegény emberrel mellettünk a gyülekezetben? A gazdagság nemcsak Isten felé tesz vakká, hanem a másik felé is. Legyen előttünk, hogyha szeretjük Istent, az abban látszódik meg, hogy hogyan viszonyulunk a másikhoz, a testvérhez.
rázni, mennyire vagyok őszinte magamhoz ezzel kapcsolatban. Lássuk meg, hogy hová vezet ez a fajta élet. A gazdag, aki nem törődött Istennel és emberrel, a pokolra jutott. Élhetjük úgy az életünket, hogy a Jézus Krisztussal való kapcsolatot felcseréljük valami mással, de lássuk meg a következményeit is.
Tehát először ezt a kérdést tegyük fel magunknak: ha mennyei szférába kerülünk, vajon említésre méltók leszünk-e? Néven fog-e bennünket nevezni az Úr? Vagy csak annyit fogunk hallani, hogy itt van ez az ember, aki… Mit hajszoltam ebben az életben? Mit tartottam nagyon fontosnak? Ha a földi élet dolgai elfordítanak minket Istentől, akkor vegyük magunkra kicsit ezt a figyelmeztetést. De milyen nagy az öröm akkor, amikor az Úr néven nevez minket. Amikor felkerülünk a mennybe és elhangzik a nevünk. „Uram, annyira hálás vagyok ezért! Néven neveztél! Én erre nem is gondoltam. Az angyalok előtt is be akarsz mutatni, olyan hálás vagyok!”
De nézzük meg egy picit a szegény embert is, mit tudunk meg róla ebben a néhány versben. „Volt egy Lázár nevű koldus is, aki ott feküdt a gazdag előtt, fekélyekkel tele, és azt kívánta, hogy bárcsak jóllakhatna a gazdag asztaláról lehulló morzsákkal; de csak a kutyák jöttek hozzá, és nyaldosták a sebeit.”
Tehát meg van említve Lázár neve. Ebből a szempontból ez egy pozitív dolog, mert a nevének fontos jelentése van, amivel az Úr szintén mondani akar nekünk valamit. Ugyanis az ő neve ennyit jelent: ’Isten megsegít’ vagy ’Isten a segítségemre jön’. Ezt látjuk a történetben is, hogy Lázár egy olyan valaki, akin majd Isten fog segíteni. A gazdagnak nem kellett Isten segítsége, nem is gondolta, hogy ez szükséges számára. A név jelentése tehát arra mutat, hogy minden embernek – gazdagnak, szegénynek – csak Isten tud segíteni, csak ő tud segítségül lenni. De itt azt is feltételezhetjük, hogy Lázár nevével Jézus arra akar rámutatni, hogy Lázár a szegénysége ellenére Istenbe kapaszkodott. Tehát volt hite Lázárnak, ezért került Ábrahám keblére. Vegyük magunkra is ezt a figyelmeztetést, amit Lázár valószínűleg még nem ismert a Máté evangéliuma 10. fejezetéből: „Ne féljetek azoktól, akik megölik a testet, de a lelket meg nem ölhetik. Inkább attól féljetek, aki a lelket is, meg a testet is el tudja pusztítani a gyehennában.” (Mt 10,28). Lázár fizikailag szenvedett, ami a testét tönkretette, de a lelkét nem. Ebben a helyzetben is egyedül Istenben bízott, aki majd ezt a földi nyomorúságát is jóra tudja fordítani, ezért beszédes az ő neve.

A kérdés az, mi tudunk-e így Istenben bízni, hinni azt, hogy minden helyzetben megsegít minket? Van bennünk olyan hit, mint amilyen Lázárban volt? Ő a nehéz helyzetben valószínűleg Istenbe kapaszkodott, mi a nehéz helyzetben kibe kapaszkodunk? Ha valami anyagi nehézség jön az életünkben, mi az első, amit megteszünk? Valami új vállalkozásba kezdünk, az majd megoldja a helyzetet? Az állami támogatásokban bízunk? Megnézzük milyen támogatások lehetségesek, és ha megfelelünk a feltételeknek, akkor majd nyerünk tízmillió forintot, megoldódnak az anyagi problémáink, azok kihúznak minket a csávából. Mire indít bennünket egy nehéz helyzet? Mert ez mindig arra mutat rá, hogy kiben bízunk.
Azt is elmondja ez a szakasz, hogy ez a szegény ember hol ült, hol volt a helye. Azt olvassuk, hogy „ott feküdt a gazdag előtt”. Nagyon szép a fordítás, szó szerint úgy hangzik az eredetiben, hogy ’a gazdag kapuja előtt feküdt’. Bármikor, amikor a gazdag kiment vagy hazament, akkor neki látnia kellett a szegényt és ezért fogalmaz így a fordítás, hogy „ott volt a gazdag előtt”. Bárhová ment, őneki mindig látnia kellett, mindig ott volt a szeme előtt, akin egyébként segíthetett volna. És ezt ő soha nem vette észre.
emberek, akiken segítenünk kellene. Vannak olyan emberek, akik nap mint nap a szemünk elé kerülnek, akiket nap mint nap látunk, akiket Isten azért helyez elénk, hogy foglalkozzunk velük. Isten mindannyiunk életébe helyez ilyen embereket, a kérdés csak az, hogy mit teszünk velük? Talán elmegyünk mellettük úgy, mint a gazdag is tette, vagy lehajolunk melléjük és segítünk az ő nyomorúságukon? Ha ezt őszintén végig gondoljuk, akkor meg kell vallanunk, hogy ebben is elmarasztalhatók vagyunk. Hiszen hány olyan alkalom volt előttünk, amikor rohantunk a dolgaink után? Miközben vannak olyanok, akik szegények a gyülekezetben és simán elmegyünk mellettük. Persze mindannyian sietünk, megyünk vasárnap a nagy családi ebédre, ahol ott van mindenki, ahová sietni kell. Nem érünk rá azzal a szegénnyel foglalkozni, aki egy pár percre megállított bennünket a templom kapujában. Itt volt egy „Lázár”, akit észre kellett volna vennünk, csak siettünk a gazdag családi ebédre.
De mondok egy másik példát. A péceli gyülekezetben volt egy néni, aki nagyon hűséges volt az Úrhoz. Az idősebb lánya sok mindennel küzdött az életében, lelki és fizikai dolgokkal egyaránt. Rákos volt. Megbeszéltem a nénivel, hogy szívesen beszélgetek a lányával, ha szeretné. Az elején a lánya hallani sem akart róla, mert a betegségéért Istent vádolta. Az egyik nap, bibiaóra után a néni azt mondta, hogy most már lehetne vele beszélgetni. Az pont egy olyan időszak volt Pécelen, amikor a hittanoktató súlyos balesete miatt én ugrottam be órákat tartani egy katolikus iskolában. Dupla óraszám minden évfolyamban, ami azt jelentette, hogy reggeltől délutánig ott voltam, aztán még mentem a gyülekezetbe. Volt olyan, hogy reggel nyolckor indultam el és este kilenckor vagy fél tízkor értem haza. Előfordult, hogy meg sem fürödtem, csak reggel. Az ember gyártja a kifogásokat, pedig ott volt bennem, hogy beszélgetnem kellene vele. Nem telt el pár nap és a lány meghalt. Azt nem tudtam, hogy ennyire előrehaladott volt a betegsége. Nagyon rám nehezedett, hogy ő ott volt előttem és rögtön cselekedni kellett volna. Nem ezt tesszük mi is folyton? Ott vannak előttünk a „Lázárok”, akik kívánják, hogy foglalkozzunk velük és az ember gyártja a kifogásokat. Nem érek rá, nem jó az időpont, sok dolgom van, most nem jó, majd valamikor máskor... És egyszer csak eltűnik az illető.
Megfogalmazzuk a kifogásainkat. Sőt, amikor találkozunk egy ilyen emberrel, sokunkban benne van az is, hogy biztosan ő tehet a szegénységéről: valami ostobaságot tett, az ő baja… És onnantól már nem kell vele foglalkozni, mert az ő hibája, mi nem tehetünk róla. Leráztam magamról a terhet, a felelősséget, kész, el van intézve. Csak azért, hogy ne legyen lelkiismeretfurdalásom, mert ez mindig arról szól, hogy van egy emberem, foglalkozni kellene vele, de kimagyarázom.
„Akkor így szól a király a jobb keze felől állókhoz: Jöjjetek, Atyám áldottai, örököljétek a világ kezdete óta számotokra elkészített országot. Mert éheztem, és ennem adtatok, szomjaztam, és innom adtatok, jövevény voltam, és befogadtatok, mezítelen voltam, és felruháztatok, beteg voltam, és meglátogattatok, börtönben voltam, és eljöttetek hozzám. Akkor így válaszolnak neki az igazak: Uram, mikor láttunk téged éhezni, hogy enned adtunk volna, vagy szomjazni, hogy innod adtunk volna? Mikor láttunk jövevénynek, hogy befogadtunk volna, vagy mezítelennek, hogy felruháztunk volna? Mikor láttunk betegen vagy börtönben, hogy elmentünk volna hozzád? A király így felel majd nekik: Bizony, mondom néktek, amikor megtettétek ezeket akárcsak eggyel is a legkisebb atyámfiai közül, velem tettétek meg.” „Akkor szól a bal keze felől állókhoz is: Menjetek előlem, átkozottak,
ennem, szomjaztam, és nem adtatok innom, jövevény voltam, és nem fogadtatok be, mezítelen voltam, és nem ruháztatok fel, beteg voltam, börtönben voltam, és nem látogattatok meg. Akkor ezek is így válaszolnak neki: Uram, mikor láttunk téged éhezni vagy szomjazni, jövevénynek vagy mezítelennek, betegen vagy börtönben, amikor nem szolgáltunk neked? Akkor így felel nekik: Bizony, mondom néktek, amikor nem tettétek meg ezeket eggyel a legkisebbek közül, velem nem tettétek meg. És ezek elmennek az örök büntetésre, az igazak pedig az örök életre.” (Mt 25,34-46).
A mulasztott bűnök:
De egy másik dologra is szeretnék rámutatni, amiben igazán bűnös volt a gazdag. Ugyanis azt nem olvassuk a gazdagról, hogy megátalkodott volt, hogy nagyon gonosz dolgokat tett volna a földi életében. Nem az emberek kirablásával vagy megölésével szerezte a vagyonát. Ilyet nem mond Jézus. Viszont mégis tett valamit, vagyis inkább semmit nem tett. Ezt nevezzük a „mulasztás bűnének”. Mindig azt gondoljuk, hogy amiatt a bűn miatt vagyunk elmarasztalhatóak, amit teszünk. Viszont nem kell valami nagy ocsmányságot tenni ahhoz, hogy az ember elmarasztalható legyen. A gazdag azért lett elmarasztalva, mert mulasztott. Ezt nagyon jól ismeri a Szentírás, Jakab levélében például így fogalmaz: „Aki tehát tudna jót tenni, de nem teszi: bűne az annak.” (Jak 4,17). Tudnánk jót tenni, de nem tesszük, ez a mulasztás bűne. A gazdag ember kapujában ott volt a szegény, akit naponta látott, de nem segített rajta és ez lett a bűne. „Aki pedig világi javakkal rendelkezik, de elnézi, hogy a testvére szükséget szenved, és bezárja előtte a szívét, abban hogyan lehetne az Isten szeretete?” (1Jn 3,17).
Tehát nem kell ahhoz kifejezetten gonosznak lennie valakinek, hogy bűnt kövessen el. Ez a gazdag ember sem volt kifejezetten gonosz, egyszerűen csak nem tette meg azt, amit megtehetett volna. Hányszor, de hányszor vagyunk mi magunk is ennek a bűnnek részesei. Nem teszünk semmit annak érdekében, hogy békességben legyünk valakivel, akivel békétlenségben vagyunk. Amikor szeretnünk kellene valakit, de nem teszünk semmit annak érdekében, hogy kimutassuk a szeretetünket. Amikor adnunk kellene valakinek, de nem adunk semmit, mert azt gondoljuk, hogy van a gyülekezetben olyan, akinek többje van, mint nekem, adjon az. És nem adok semmit, nem teszek semmit. Hányszor mentünk el úgy valaki mellett, hogy de jó lett volna vele beszélgetni, de oda sem mentünk hozzá, mert nem tudtuk, hogy hogyan kezdjük a beszélgetést.
Hányszor volt már, hogy valakinek szólni kellett volna egy bűnével kapcsolatban, de nem szóltunk semmit, mondván, hogyha megszólalunk, akkor biztos szeretetlenek leszünk. És ő éli tovább az életét ahogy neki tetszik, de „aki a testének vet, az a testből arat majd”. Mi pedig elmegyünk mellette úgy, hogy hagyjuk élni az égbekiáltó Istentelenségében. Legyen az is előttünk, hogy Isten ezt számon fogja kérni tőlünk. Hiába mentegetőzünk és mondjuk azt magunkban, hogy én alkalmatlan vagyok arra, hogy Krisztusról beszéljek. Isten tőlünk kéri számon annak az embernek a vérét. Olvassuk el Ezékiel próféta könyvének 33. fejezetét, az őrálló felelősségéről. Ott arról van szó, hogy az őrálló feladata, hogy figyelmeztesse a városban lakókat, ha jön az ellenség. Mi történik akkor, hogyha az őrálló nem figyelmeztet és betörnek a városba, majd mindenkit leölnek? Kitől kérik számon a városlakók életét? Azt mondja a Szentírás, hogy az őrállótól, mert nem szólt. Mi is ugyanilyen őrállók va6
getünk. Bennünk van-e ilyenkor, hogy ez az illető el fog veszni, a kárhozatba tart? Jön rá a veszedelem és az is lehet, hogy többet nem fogunk vele találkozni? Néha bennünk van az hang, hogy minek beszéljünk neki Krisztusról, úgyis eredménytelen. Igen, csakhogy Isten nem az eredményt nézi, hanem azt, hogy mi engedelmeskedünk-e neki. Ő nem azt nézi, hogy hányan tértek meg, hanem azt, hogy amit ránk bízott, azt elmondtuk-e. Beszéltünk-e Krisztusról annak az embernek vagy sem?
Mert lássuk meg testvéreim, hogy a gazdag is így élte az életét és a halála után döbbent rá erre, de akkor már késő volt, már nem volt lehetősége arra, hogy változtasson. Hiába akarta Lázárt ugrasztani a mennyből a pokolba vagy az élő rokonaihoz. Ez így nem működik, ez már késő gondolat. Mennyire van bennünk ez a féltő szeretet a másik felé? Ha úgy éljük az életünket, hogy mulasztunk, arról az Úrnak kell számot adnunk, előtte fogunk megállni!
Legyenek komolyan előttünk a mulasztásos bűneink. Ha felismertem, nem az a megoldás, hogy kimagyarázom, vagy azt mondom magamban, hogy ilyen vagyok, így kell engem elfogadni, hanem igyekszem többé nem elkövetni. Uram, köszönöm, hogy erre rávilágítottál, köszönöm, hogy adtál erre látást és azt kérem tőled, hogy ebben többé ne legyek bűnös. Akkor van baj, amikor megkeményedem ebben és folyamatosan vétkezek, amikor nem teszek semmit. Amikor nagyon jól tudom, hogy szeretnem kellene, segítenem kellene, békességre kellene törekednem, de jól elvagyok ebben az állapotban. Az Úr valamire rámutat és a megoldást is megadja, de én nem teszek semmit. Ez pedig engedetlenség az Úrral szemben.
De álljon előttünk az Úr kegyelme és bátorítása is a mulasztásos bűnökkel kapcsolatban. Ha most le is vagyunk sújtva, ilyenkor is az ő igéjébe tudunk kapaszkodni: „Ha megvalljuk bűneinket, hű és igaz ő: megbocsátja bűneinket, és megtisztít minket minden gonoszságtól.” (1Jn 1,9). Nagy kegyelem, hogy ezzel is az Úrhoz menekülhetünk. Ha ezek a bűnök teherként nehezednek rád, akkor az Úr Jézus ezekből is meg tud szabadítani. Azért szép ez a mondat, amit én nagyon szeretek, hogy „megtisztít minket minden gonoszságtól”, mert a megtisztítás szó szerint ’leemelést’ jelent, hogy valamit leemel rólunk Jézus Krisztus. Mert a bűneink úgy nehezednek ránk, mint egy súly. Amikor ezt észrevesszük, akkor ez persze lenyom bennünket és el tudunk szomorodni, de milyen jó, hogy ő ezt leveszi rólunk. Ezért van itt egy ilyen jelentése, hogy megtisztít, megszabadít ettől a dologtól. Tehát egyedül az Úr az, aki ebből szabadulást tud adni. Amit eddig hordoztam, ami eddig lenyomott, azt egyedül az Úr tudja levenni rólam. Ezért jött el Krisztus, ezért halt meg a kereszten, ebben a helyzetben csak Őbelé tudok kapaszkodni. Ha az Úr Jézus most megláttatta velem a bűneimet, akkor boruljak le előtte imádságban és kérjem tőle a szabadítását, hogy Szentlelkével munkálkodjon az életemben, hogy megszentelt életben tudjak járni.