A három kísértés

Mit kezdjünk a kísértéssel? A héten a következő feliratot olvastam egy bolt bejáratán: „A csábítást, mint tudjuk, csak egyféleképpen lehet legyőzni, ha engedünk neki… tegyen hát egy sétát nálunk, és engedjen a csábításnak.” Népszerű bölcsesség, de Jézus mást tett. Persze ehhez értenünk kell a kísértés lényegét. A kérdés nem az, hogy bemegyek-e ebbe az (egyébként nagyon vonzó ázsiai fűszereket és ételeket árusító) boltba, és elköltök-e egy csomó pénzt arra, amire nem terveztem. A kérdés az, hogy ha ezt megteszem, akkor például elköltöm-e azt a pénzt, amiből a feleségemnek terveztem ajándékot venni; vagy lekések egy fontos találkozást, ahol számítanak rám - és ezzel a pillanatnyi jóért egy sokkal fontosabb, nagyobb értéket veszítek el. Ez a kísértés lényege, és így kell látnunk azt Jézus életében is, és a magunkéban is. Jézusra, megkeresztelésekor, leszállt Isten Szentlelke, és hallotta, amint az Atya azt mondja neki: „Ez az én szeretett Fiam, akiben gyönyörködöm.” (Mt. 3.17). Ez a megerősítés, a felhatalmazás, hogy elvégezze azt a küldetést, amire e világba jött. Mielőtt azonban elkezdődne nyilvános küldetése, egy próbát kell kiállnia pusztában. A kísértés ebben a történetben értelmezendő, és a tétje nem más, mint az, hogy az ördög eltérítse őt attól, hogy mint Isten engedelmes gyermeke, az Atyában bízva, neki engedelmeskedve betöltse a küldetését. Nem az a kérdés, hogy eszik-e a pusztában, hanem hogy megmarad-e az Atya iránti bizalomban, és betölti-e a küldetését. Nem az a kérdés, hogy megőrzi-e őt az Atya akkor, amikor élete veszélybe kerül, hanem az, hogy ő akarja-e próbára tenni Istent azzal, hogy leugrik a templomról, és mintegy hősként saját kezébe veszi küldetését. Hasonlóan, azok számára, akik keresztyénként Isten gyermekeinek vallják magukat, és tudják, hogy Istennek története, terve van az életükkel, a kísértés tétje nem pusztán a morális bukás, hanem az Úrral való közösségük megtörése, és ezáltal a vele való együttműködésük veszélybe sodródása.
Egy másik bevezető megjegyzést szükséges még tennem a korábban elhangzottak fényében. Jézus kísértése és a mi kísértésünk, valamint Jézus győzelme és a mi győzelmünk kettős párhuzamban áll. Egyrészt, amikor Jézus megkísértetik, éppen a ránk vonatkozó küldetés miatt fontos látnunk, hogy az ördög ellenünk, a megváltás ellen harcol, Jézus győzelme meg értünk, a megváltásunkért történik. Ahogy Isten népe, Isten gyermeke, Izrael kudarcot vallott egykor a pusztai vándorlás idején, úgy győz most Isten igaz és tökéletes gyermeke Jézus, értük és értünk. A másik párhuzam abból fakad, hogy Jézus ugyanolyan valóságos ember, mint mi, bár ő bűntelen és tökéletes. Ezzel együtt, ahogy az ördög őt kísérti, úgy támad bennünket is; valamint ahogy Jézus harcol, az tanít minket is, akik megváltottjai vagyunk, hogy hogyan kell harcolni az ördög és a bűn ellen.
A harmadik kísértés a hatalom kísértése. Lássuk Jézust, aki hozzánk hasonlóan megkísértetett, és aki győzelmet aratott, hogy vele együtt mi is győzzünk, és a hatalom kérdése helyére kerüljön az életünkben.
I. Jézus kísértése és a mi kísértésünk
„Majd magával vitte az ördög egy igen magas hegyre, megmutatta neki a világ minden országát és azok dicsőségét, és ezt mondta neki: ’Mindezt neked adom, ha leborulva imádsz engem.’” Nyilvánvaló, hogy ez a kísértés is – az előzőhöz hasonlóan – Jézus képzeletében játszódik le, mintegy látomásszerűen. (Ez utóbbi Kálvin János kifejezése, Evangéliumi Harmónia I., 146; a képzelet szerepéről a kísértésben lsd. az előző igehirdetést.) Amiben azonban eltér az előző két próbától, az a Sátán nyílt, direkt és totális támadása: „ha leborulva imádsz engem.”  Eddig alattomos módon közelített. „Ha Isten Fia vagy, mondd ezeknek a köveknek, hogy változzanak kenyérré” – meg tudod tenni, próbáld ki, enyhítsd az éhséged. „Ha Isten Fia vagy, ugorj le a templom párkányáról, Isten megígérte, hogy megőriz…” – ez is alattomos, de már súlyosabbnak tűnik a tét. De a harmadik kísértés totális: mindent neked adok, minden hatalmat, minden dicsőséget, minden gazdagságot – ha leborulsz előtte és imádsz engem. Ebben semmi szemérmesség, semmi alattomosság, semmi rejtőzködés nincs. Totális, nyílt színi támadás Jézussal szemben. Talán belátta az ördög, hogy az alattomos kísértés nem vezet célra? Talán azt gondolta, hogy ha Jézus két kísértést visszavert, meggyengült annyira, hogy egy harmadik, elsöprő erejű támadást már biztosan nem véd ki? Lehet…
Miért kísértés a hatalom és dicsőség Jézus számára? Értenünk kell, hogy Jézus azért jött, hogy övé legyen minden hatalom a világban. Az ördög, jogtalanul, hatalmat vett az ember felett és a világ felett. Jézus azonban az, aki mint Isten Fia, arra kapott megbízást és felhatalmazást, hogy Isten hatalmát a teremtett világ felett helyreállítsa. Amikor lepereg előtte a világ minden országa, hatalma, dicsősége, akkor azt látja, aminek ő a jogos örököse. Ami az ő Atyjáé, amit egy betolakodó, egy bitorló elrabolt, de ami az övé lesz. A kérdés az, hogy hogyan? Ha csak azt látja, hogy mindez egy napon az övé lesz, ha csak a hatalmat akarja, még meg is inoghat. Nem kell megharcolni a kemény harcot az ördöggel, azt a harcot, ami az életébe fog kerülni. Egy gyors kompromisszummal most az övé lehet mindaz, ami jogszerűen az övé. „Ha leborulva imádsz engem…” – csak ennyi. Ha elfelejted azt, aki azt mondta: „Ez az én szeretett Fiam, akiben gyönyörködöm.” Ha ezt elfelejted, ha ettől a hangtól – olyan bizonytalan ebben a pillanatban, nem? Tényleg úgy volt? – elfordulsz, akkor betöltöd a küldetésed, és minden a tiéd lesz. – A kísértés csak ennyi: kinek az akaratát választja Jézus? Kinek a hangjára figyel? Amint egykor az Éden kertben, az első emberpár esetében. Minden a tiétek lesz, minden ismeret, minden hatalom, minden bölcsesség, ha rám hallgattok, sziszeg a kígyó…
Mi a hatalom kísértése a számunkra? Ahhoz, hogy ezt megértsük, három dolgot kell magunk előtt tartanunk. Az első, hogy a hatalom vagy rombolja, vagy élteti a kapcsolatokat körülöttünk. Richard Foster írja a romboló hatalomról: „A hatalom, amely rombol, felemelkedést követel; totális kontrollt követel. Lerombolja a kapcsolatokat, lerombolja a bizalmat, elpusztítja a párbeszédet, megszünteti az őszinteséget. És ez igaz akkor, ha az emberiség történelmének makrokozmoszára tekintünk, éppen úgy, mint amikor személyes történetünk mikrokozmosza van előttünk.” (Foster: Money, Sex and Power, 175) A hatalom tehát a kapcsolatokat érinti, vagy életet adó, vagy romboló módon. A hatalom vagy tönkreteszi a kapcsolatokat, vagy élteti a másik embert. A második, amit szem előtt kell tartanunk, hogy mindannyiunknak van hatalma, ha úgy tetszik, befolyása, hatása más emberek felett. A családunkban, a munkánkban, az egyéb informális kapcsolatokban (barátság, együttjárás) valamiféle hatalommal bírunk. Amikor a hatalom kísértéséről beszélünk, kevesen mondhatják, hogy ez engem nem érint – mindjárt látni fogjuk. A harmadik, amit meg kell jegyeznünk, hogy a legtöbbünk számára a hatalom kísértése nem a támadásnak abban a nyílt és totális formájában jelenik meg, mint amivel Jézus találta magát szembe a pusztában. Azaz ha most azt mondod, hogy soha meg nem fordult a fejedben, hogy az egész világ gazdagságát és dicsőségét magadnak kívánd, valamint soha meg sem legyintett annak a szele, hogy leborulj az ördög előtt és imádd őt (már ha egyáltalán hiszel abban, hogy létezik), ez nem jelenti azt, hogy semmi gondod a hatalommal. Azért, mert esetleg van bennünk egy csepp józanság, és nem akarunk abszolút hatalmat (mint amit az Sátán Jézusnak kínál), még nem vagyunk védve a relatív hatalom kísértésével szemben. A hatalom kísértése számunkra leggyakrabban alattomos, rejtett, de annál valóságosabb. Próbáljunk ehhez közelebb kerülni.
Tegyük fel magunknak a kérdés: Milyen hatalomra, dicsőségre, vagy gazdagságra vágyik a szívünk? Mire használjuk a meglévő befolyást, és mit tennénk, ha több lenne? – Talán vannak, akikben világos válasz van ezekre a kérdésekre, de azt hiszem, sokan nem tudnak ezekre a kérdésekre válaszolni. Honnan tudhatjuk, hogy problémánk van a hatalommal?
Amikor lelkipásztorként kiállok egy gyülekezet elé, és azt mondom, így szól az Úr, és a szavaimnak súlya van, az hatalom. Amikor ezt megköszönik, amikor ezért szeretetet sugároznak felém, amikor ebből kifolyólag dicsőség fénye vetül rám, az hatalom. És ha csak egy percig is elhittem, hogy ez én vagyok, ha azt gondolom és érzem, hogy ettől vagyok, aki vagyok, és csak egy pillanatig is élni akarok ebből a szeretetből vagy dicsőségből, akkor szembe találtam magam az ördöggel, a hatalom kísértésével. Amikor egy lelkipásztor istentelenül használja ezt a hatalmat, és emberek felett uralkodik, kontrollálja és megfélemlíti őket Isten nevében – az romboló hatalom. (és van, aki tudja, mennyire pusztító ez) Amikor apaként mondok dolgokat a gyermekeimnek, és nem bölcsen és szeretettel fegyelmezek vagy bátorítok, hanem idegesen, fáradtan, bosszúsan kritizálok vagy élesen beszélek – és a feleségem azt mondja, hogy nem tudod, milyen súlya van a szavaidnak – az hatalom a magam érdekében. Amikor egy férj akár néma, szótlan elvárások kifejezésével uralkodik a feleségén, akinek mindent úgy kell tennie, ahogy azt ő elvárja – miért is? – a dicsőségéért, a kényelméért? – az hatalom. Kőkeményen ki vannak jelölve körülötted a házastársad határai – és nem adsz életet, szabadságot. De visszafelé is igaz, hiszen tudni kell, hogy a házastársaknak hatalmuk van egymás felett, a szó, amit egymásnak mondanak, egymásról mondanak, hihetetlenül súlyos. Amikor visszatérően kritizálod és becsmérled a férjedet, amikor nem bízol benne, amikor elégedetlen vagy, és szíved mélyén lenézed őt… az hatalom, nem építő, hanem romboló hatalom, mert számít, amit mondasz, amit gondolsz. Ha a munkahelyeden vezetőként félelemben tartasz embereket, ha azok nem mernek előtted őszintén beszélni, ha megfagy körülötted a levegő, és talán még tetszik is neked – az hatalom. Amikor információkat szerzel és gyűjtesz a munkatársaidról, a főnöködről, hogy ezáltal kézben tarts dolgokat, hogy ezzel sakkban tarts embereket – az a hatalomról szól. Gondold végig, mi történik körülötted, a kapcsolataidban? Mit élnek meg az emberek belőlünk? Uralkodsz, használod az embereket – kényelem fenntartására, még több hatalom, dicsőség, vagy gazdagság megszerzésére? Kontrollálsz, és másokat az ellenőrzésed alatt tartasz? Dühkitöréseid vannak, ha nem az történik, amit te akarsz? Ahelyett, hogy élnének, felnövekednének, erőt kapnának melletted mások, megnyomorodnak? Szabadok-e melletted az emberek? Manipulálsz? Aki nem tud nyíltan élni a hatalomvággyal, gyakran manipulál; hátulról, elkerülő úton próbálja meg az akaratát átvinni a másik emberre. Újra és újra tanúja vagyok annak, ahogy asszonyok manipulálják a férjüket… Játszmáztok, meccseztek, harcban álltok, mert mindenki a magáét akarja.
„Majd magával vitte az ördög egy igen magas hegyre, megmutatta neki a világ minden országát és azok dicsőségét, és ezt mondta neki: ’Mindezt neked adom, ha leborulva imádsz engem.’” Ez a hatalom kísértése. Mindannyiunknak problémája van a hatalommal. Miért? Azért, mert az első emberpárnak problémája volt a hatalommal, elbukott a hatalom kísértésében. Gondold végig. Isten mindent nekik adott az egész világon: uralkodjatok, szaporodjatok, sokasodjatok. De ahelyett, hogy Isten gyermekeiként Istennek engedelmeskedtek volna, ők többet akartak, több hatalmat, több ismeretet, több dicsőséget. Ez a hatalom kísértése. És miért kellett még több? Mert megjelent az ördög, és azt mondta, ez nem elég. És rávette őket, hogy a több hatalom érdekében legyenek függetlenek Istentől. És ezért minden hatalom, ami Istentől elszakítva létezik, romboló és valahol ördögi. Ezzel kísérti az ördög most újra Isten gyermekét, Isten Fiát, Jézust. Tiéd minden hatalom, csak borulj le előttem (mert én akarok minden hatalmat). Hogyan áll meg Jézus?
II. Jézus győzelme és a mi győzelmünk
Meglepő módon amilyen elsöprő erejű támadást intéz a Sátán Jézus ellen, olyan keményen parancsol Jézus neki: „Távozz tőlem, Sátán, mert meg van írva: az Urat, a te Istenedet imádd, és csak neki szolgálj!” Mi a válasz, mi kulcs, mi a győzelem titka a hatalom kísértésével szemben? Isten kizárólagos imádata és szolgálata.
Jézus megint Isten igéjével válaszol, amint ezt korábban is láttuk. A párhuzam itt is áll Izrael pusztai vándorlása és megpróbálása, valamint Isten Fia pusztai megkísértése között. Jézus az Ószövetség azon részéből idéz, ahol Isten elmondja népének, hogy amint bemennek Kánaánba, az ígéret földjére, a bőségbe, a gazdagságba, ne feledkezzenek meg róla, egyedül őt tiszteljék, egyedül őt imádják, és csak őt szolgálják. Persze nem így lett… a hatalom kísértése elmosta őket. Jézus azonban engedelmeskedik. Hiába azért jött, hogy övé legyen minden hatalom és minden dicsőség, hiába adja ezt elé az ördög e nyílt felkínálkozásban, Jézus azt mondja: a legfontosabb, az egyetlen, ami számít az, hogy a szívem, a lényem, a hűségem kizárólagosan és teljesen az Úré legyen. „Az Urat, a te Istenedet imádd, és csak neki szolgálj!” Ez azt jelenti, hogy Jézusnak nincs semmi hatalma, semmi dicsősége, ami Istentől független lenne. Miért? Mert ha az Urat, Istenét imádja, és csak őt szolgálja, akkor nincs független hatalma. Sőt, így tanít imádkozni is: „Tiéd az ország, a hatalom és a dicsőség.” Nem akar hatalmat, fejet hajt, engedelmes, gyermek. Ez az Isten-magasztalás, Isten-szolgálat, Isten-imádat a válasz a hatalom kísértésére.      De hát milyen az az ember, akinek semmi hatalma Isten nélkül? Gyenge, erőtlen, tehetetlen…? Nézz rá: „Távozz tőlem, Sátán!” Nos, ez erő és hatalom. Tudja, mit akar, és tudja, hogyan. Jézusnak hatalma van abban és azáltal, hogy imádja az Atyát, és szolgál neki. Sőt, így láthatod, milyen az életet adó, teremtő, helyreállító hatalom: Jézus, amikor elkezdi küldetését, embereket meggyógyít, megszabadít, helyreállít, megbékéltet. Hatalma van, amely életet fakaszt.
Hogyan győzhetünk a hatalom kísértésével szemben? Egyetlen módon, úgy, hogy minden hatalmunkat Isten hatalma alá visszük. Ez a különbség a romboló és az építő hatalom között; az egyik független, a másik Istent szolgálja. Nem arról van szó, hogy ne legyen hatalmunk, befolyásunk, súlyunk - hanem arról, hogy ne legyen olyan hatalmunk, ami nincs Isten imádásának és szolgálatának a feltétele alatt! Ha a saját hatalmam nem tudom Isten szolgálatába állítani, akkor rosszul fogok vele élni, mert akkor nem szolgálni és életet adni akarok, hanem uralkodni fogok. Vagy uralkodik az ember, vagy szolgál a hatalommal. Vagy felteszem a kérdést újra és újra, hogy hogyan tudnám a másik embert szolgálni, erősíteni, szabaddá tenni, gyógyítani, bátorítani a rám bízott hatalommal, vagy magamra fordítom azt. Semleges hatalom nincs.
Ezt a kérdést pedig csak akkor tudjuk feltenni, ha az egész lényünk Istent imádja és őt kívánja szolgálni. Mit tesz képessé arra, hogy Istennek adjunk minden hatalmat? Hogy leboruljunk előtte, hogy imádjuk őt, hogy csak őt akarjuk szolgálni? Nem agymunka, nem átgondolás… az kevés. Nem is lélektani munka, vagy önismeret. Az sem elég. Az sem, hogy valaki azt mondja: „az Urat, a te Istenedet imádd, és csak neki szolgálj!” Isten imádása nem kényszer, és nem rabszolgaság. Az ő imádata és szolgálata a hálában születik meg. Amikor valakit azért akarsz szolgálni, mert valami nagyon értékeset tett veled, és egyszerűen viszonozni akarod. Nem számításból, hanem szeretetből, igaz és őszinte hálából. Tegyük fel a kérdést: miért lehetünk hálásak? Hogyan imádhatjuk őt?
Úgy, hogy elér bennünket annak a csodája, ahogy ő gyakorolja a hatalmat. A Filippi levél Krisztus himnusza ezt mondja el: „Ő Isten formájában lévén nem tekintette zsákmánynak, hogy egyenlő Istennel, hanem megüresítette önmagát, szolgai formát vett fel…” Isteni hatalom, ami nem köti Jézust. Elengedi, kiengedi a kezéből, hogy eljöjjön ebbe a világba, emberként, szolgaként. Megszületik, felnő, majd megkeresztelkedvén elindul, hogy betöltse a küldetését. Megkísérti az ördög, de győz, és értünk győz. Majd „megalázta magát, és engedelmeskedett mindhalálig, mégpedig a kereszthalálig…” Ő, aki Istennel volt egyenlő – a hatalmat feladva, elengedve, a keresztre megy. Ez a szeretet hatalma, és nem a hatalom szeretete. Ez az életet adó hatalomgyakorlás, amikor a leghatalmasabb érted és értem a legszolgaibb lesz, rabszolga halált hal, hogy helyreállítsa a kapcsolatot, hogy felépítse a bizalmat, hogy létrehozza a párbeszédet Isten és köztünk, hogy nyílt és őszinte, szabad kapcsolatba lépjünk be általa az Úrral. „Ezért fel is magasztalta őt az Isten mindenek fölé, és azt nevet adta neki, amely minden névnél nagyobb, hogy Jézus nevére minden térd meghajoljon, mennyieké, földieké és földalattiaké; és minden nyelv vallja, hogy Jézus Krisztus Úr, az Atya Isten dicsőségére.” Igen, övé lett minden hatalom. A szolgálaton, a halálon keresztül. Ha így látod őt, ha így fogadod őt, imádni fogod, szolgálni fogod, és helyre kerül a hatalom az életedben. Ámen!

Mára a kísértés olcsóvá lett kifejezés. A lényege: miért vagy olyan szűkmarkú magadhoz, engedj a kísértésnek, és add meg magadnak, amit megérdemelsz. És ha ez lenne a kísértés, akkor a lehető legjobb dolog, hiszen abban segít, hogy kilépjünk mindenféle görcsökből, felesleges korlátokból, és végre élvezzük a szabadságot, a jót, az életet. A kísértés felszabadít!
Jézus történetében a kísértés ennek éppen az ellentéte. Arra irányul, hogy meglopjon, kifosszon, elvegye mindazt, ami vagy és ami lehetnél. Jézus nyilvános szolgálata, küldetése megkezdése előtt, amikor Keresztelő János megkereszteli, különleges és csodálatos esemény részese. Amint feljön a vízből, Isten Szentlelke leszáll rá, majd az Atya szól hozzá: „Ez az én szeretett Fiam, akiben én gyönyörködöm.” (Mt. 3.17) Ez a küldetésre való felhatalmazás, megerősítés pillanata. Mintha azt mondaná az Atya: most, hogy engedelmeskedtél nekem, és magadra vetted a bűnök bocsánatának keresztségét (te, aki igaz és tökéletes vagy), és ezzel elindultál az elveszett emberiség megváltásának az útján, én megerősítelek. Te az én Fiam vagy, gyönyörködöm benned, és mérték nélkül bocsátom rád a Szentlelket, aki felken, felhatalmaz a küldetésed betöltésére. Végig veled leszek, szemeimmel foglak tanácsolni téged, gyönyörködöm benned, mint gyermekemben, miközben te az irántam való engedelmességből végigviszed azt, ami ott van szívem, lényem legmélyén: szeretetből megváltani és visszaölelni magamhoz mindent embert. Erre választottalak, erre küldelek.
És akkor jön a kísértő… Miért? Azért, hogy ezt a csodálatos, de nehéz küldetést megakadályozza. Jézust, az Isten Fiát a Szentlélek a pusztába vezeti, és ez a próba ideje. Vajon meg tud-e állni az Isten iránti engedelmességben, bizalomban, hitben? Vagy az lesz vele, ami Isten gyermekével, Izrael népével, akik a pusztai vándorlásban kudarcot vallottak? Megjelenik a Sátán, hogy eltérítse őt. A harc valóságos, a tét óriási: betölti-e küldetését? A kísértés tétje mindig ez annak, aki Isten gyermekévé lett a Krisztusban. Nem morális bukás, hanem a küldetésben való megmaradás. Megmaradunk-e az istenfiúság szabadságában és bizalmában? Betöltjük-e a küldetésünket? Azzá leszünk-e, akivé Isten alkotott és Krisztus megváltott? A test kísértéséről korábban beszéltünk, ma a hősiesség kísértése van soron. Lássuk hát először kísértésünket Jézus kísértése fényében, majd győzelmünket Jézus győzelme fényében.
I. Jézus kísértése és a mi kísértésünk
Hadd elevenítsem fel Kálvin János gondolatát, amely Jézus megkísértését és a mi kísértéseinket összekapcsolja: "A mi üdvösségünket támadta tehát akkor Krisztus személyében… valamennyi hívő nyilvános képviseletében kísértetett meg Krisztus.” (Kálvin János, Evangéliumi harmónia I. 142) Amikor a gonosz el akarja téríteni Krisztust küldetésétől, hangsúlyozza Kálvin, akkor az értünk való küldetését, üdvösségünk megszerzését támadja. Jézus harca tehát értünk van, és ezért nemcsak minta a számunkra, hanem sokkal több. Azt látjuk, aki már akkor harcol értünk, amikor mi még a színen sem vagyunk. De a kísértése így is a mi kísértésünk! Ugyanakkor Jézus valóságos ember, és ahogy a gonosz őt támadja, úgy támad minket is, ezért erre is figyelemmel kell lennünk. Először a kísértés módját, majd annak tartalmát vizsgáljuk.
„Ezután magával vitte őt az ördög a szent városba, a templom párkányára állította, és így szólt hozzá: ’Ha Isten Fia vagy, vesd le magadat, mert meg van írva: Angyalainak parancsot ad, és azok tenyerükön hordoznak téged, hogy meg ne üsd lábadat a kőbe.’” Az első dolog, amit látnunk kell, hogy a kísértés bennünk, a gondolatainkban, a képzeletünkben zajlik. Jézust nyilvánvalóan nem fizikai értelemben vitte az ördög a jeruzsálemi templom magaslatára. Látomásszerűen történik vele mindez, a képzeletében éli át. Ne gondold, hogy akkor ez nem valóságos, hiszen a képzeletben nem lehet leugrani és elpusztulni. Mindannyian tudjuk, hogy a képzeletben megragadó, velünk maradó gondolatból hogyan lesz cselekvés. Sőt, a legtöbb cselekvés nem a pillanat műve, hanem valamilyen gondolatból fakad. Jézus képzeletben ott áll a magaslaton, és teljes erővel átéli, hogy leugorhatna. És ha az ördög nem kispályás játékos (és nem az), és a kísértés valóságos (és az), akkor értenünk kell, hogy Jézust valóságosan húzza a gondolat: le kellene ugrani. És sokan tudjátok, miről beszélek, hiszen Jézus kísértése a mi kísértésünk. Néhányan nagyon jól tudjátok, hogy milyen ereje van ennek, hiszen benned is hasonló történések zajlanak. Harcolsz azzal, ami a gondolataidban, a képzeletedben játszódik. Ennek gyakori formája az, hogy mintegy kívülről látod magadat, és játszol el az „ugrás” (bármit is jelentsen ez neked ebben a pillanatban) gondolatával. A másodperc tört része alatt lezajlik ez az emberben, mert így működik az agyunk. Természetesen nem minden képzeletbeli út az ördögtől való, hiszen az egészséges képzelet, fantázia elengedhetetlen része az életünknek. Sőt, Isten is gyakran a megszentelt, szabaddá tett képzeleten keresztül viszi végbe a maga dolgait általunk. De ahogy szárnyalhat a képzeletünk Lélek által, úgy meg is nyomoríthat az ördög kísértése. Az első dolog tehát a kísértéssel kapcsolatban, hogy kulcsfontosságú a képzeletünk, a gondolkodásmódunk. Belül dúl a harc…
A másik megjegyzés a kísértés módjáról, egy igen meglepő részletre vonatkozik. Az ördög szentírási idézettel támadja Jézust. Mivel Isten megígérte (a 91. zsoltárban), hogy angyalaival vigyáz a benne bízókra, ha Isten Fia vagy, ugorj le. Ez Isten szava, Isten igéje, amit a gonosz kicsavar, eltorzít, felhasznál. Hogyan? Beszéljünk a kísértés tartalmáról.
Miért és hogyan kísértés Jézus számára, hogy ugorjon le a templom párkányáról? Ha ő valóban Isten Fia, biztosan képes arra, hogy teljes bizonyossággal megvallja azt a fizikai védelmet, amit Isten a 91. zsoltárban a benne bízóknak ígér. Miért ne próbálná ezt ki azáltal, hogy ráveszi Istent, sőt, kikényszeríti Istentől, hogy cselekedjen? De menjünk mélyebbre ezen gondolat mentén, mert többről van szó, mint arról, hogy így próbára tegye Istent. Jézus, amikor elindul nyilvános szolgálatába, mindent maga mögött hagy. Család, munka, megélhetés – mind mögötte. Egyedül az Atyára bízza magát, mint Isten gyermeke, azért, hogy betöltse a küldetését. Elviszi a Lélek a pusztába, megkísértetik, és egy győzelmet már aratott. Túl van a test kísértésén. Rábízta saját testi szükségeit is az Atyára, nem irányítja őt az éhség, nem uralja a pillanatnyi szükség. De ha már mindezt megtette, most itt a lehetőség, hogy az Atya is megtegye a magáét. Ha Jézus sértetlenül levitorlázik a templom magaslatáról az ott lévő emberek szeme láttára, akkor abban a pillanatban hős lesz. Akkor valami hatalmas történik, és mindez azért, hogy higgyenek neki, mint Isten Fiának. Nem magáért, hanem Istenért, Isten ügyéért, a küldetésért. Nem lenne ez logikus lépés? Nem a küldetését segítené elő? Ezt nevezem a hősiesség kísértésének.
Megcsapott-e már bennünket ennek a szele? A nagyság, a hősiesség kísértése. Amikor a „jó ügy” ügynökének álruhájában jelentkezik be a gonosz. C.S. Lewis Perelandra c. regényében ezzel találkozunk. Egy képzeletbeli bolygón játszódnak az események, ahol a bűneset előtti, édenkerti állapothoz hasonló helyzetben találjuk az első emberpárt. Megjelenik a gonosz, aki arra akarja rávenni az asszonyt, hogy átlépje a Maleldiltől (Istentől) való korlátot, az ő tilalmát. C.S. Lewis zseniálisan adja elénk, hogyan célozza meg a kísértő azt, amit itt hősies énnek nevezek. Így szól a gonosz az asszonyhoz: „A legmélyebbről fakadó vágyad e pillanatban, hogy engedelmeskedj neki, hogy mindig az legyél, ami most: az ő állatkája, apró gyermeke. Innen nagyon nehéz kivezető utat találni. Olyannyira, hogy csak a nagyok, a nagyon nagyok, nagyon bölcsek, nagyon bátrak merészkednek elindulni rajta, el ettől a kisszerűségtől, amiben most élsz, az ő tilalmának sötét hullámán keresztül a valódi életbe, a mély életbe, annak minden örömébe, ragyogásába és keménységébe.” (Perelandra, 152) Légy hős! Leanne Payne a következő módon ír ugyanerről: „Lelkünk kísértője e pillanatban is így beszél hozzánk: azt akarom, hogy úgy lásd magadat, mint aki maga mellett jár. Azt akarom, hogy megszülessen benned egy olyan szentimentális kép magadról, amelynek alapján magadat nemesnek, nagynak, vagy éppen tragikusnak látod. Azt akarom, hogy egy olyan drámai képre tegyél szert önmagaddal kapcsolatban, amelynek alapján te vagy mindenek középpontja – és sajnáld magadat, amikor ez nem valósul meg.” (Leanne Payne, Healing Presence 72) A képzelet hatalma, a hősiesség kísértése. Amikor nemes akarsz lenni, hősies, odaadó, áldozatos… és ez rólad szól.
Az ilyen értelmű nagyság, jóság – abszolút ördögi tud lenni. A legtöbb elnyomó és diktátor meg volt arról győződve, hogy a legjobbat teszi az emberekkel. Nem kell keresztyén/hívő embernek lenni ahhoz, hogy ezt belássuk. Aki hős akar lenni, aki ezzel a belső képpel él, hogy ő valami hatalmas jót fog tenni másokért, és ebben tetszeleg, egyre inkább önmagában gyönyörködik, és egyre veszélyesebbé válik. Önmaga jóságának, áldozatos voltának, nemes lelkűségének foglya lesz. Önmaga saját magáról alkotott képének a rabja. Ez lehet a jószándékú humanisták csődje, és ez sokkal inkább fenyegeti a (jólelkű) nem keresztényeket, mint a keresztényeket. Ennek magyarázata az, hogy a keresztények tudnak szívük alapvető romlottságáról, hiszen hitük középpontja az, hogy annyira súlyos a bűn, hogy nem kevesebb, mint Isten Fia kereszthalála szükséges ahhoz, hogy megváltást nyerjenek. Tudják jól, hogy nem lehetnek elég nagylelkűek, elég nemesek, elég jók ahhoz, hogy Isten elfogadja őket, illetve hogy szabad lelkiismerettel éljenek. Értik, hogy amikor Jézus megkeresztelkedik, őket képviseli a bűnbánat és megtérés jelében, amikor kísértést szenved, értük áll meg, és amikor meghal, helyettük hordozza az ítéletet. Az ebből fakadó hála hatalmas, de nem feledteti velük, hogy az ember szíve könnyen becsapható.
Ezt azonban újra és újra hangsúlyoznunk kell, mert a hősiesség kísértése – mindezekkel együtt - bennünket, keresztényeket is elér. A nagyság, a jóság, az ambíció Istenért Isten szolgálatában jelenik meg. Ugrok, Uram, érted, a te ügyedért, te pedig legyél szíves küldjed angyalaidat, hogy hős lehessek. Érted, Uram, csak érted, a te ügyedért… Mert minden mást már magam mögött hagytam. Figyelj jól, amikor nagy dolgot akarsz tenni az Úrért, amikor úgy érzed, most kell cselekednie: valóban így van-e? Ő mondta – vagy pedig emberi ambíció, esetleg ördögi kísértés van mögötte?
Az igazi hős sohasem akar hős lenni. Sohasem a maga nagyságával, saját nemeslelkűségével, erős hitével van elfoglalva. Egyszerűen csak elvégzi, ami rá bízatott, megy, ahova a szíve viszi. Engedelmes és egyszerű. Hogyan áll meg Jézus a hősiesség kísértésével szemben?
II. Jézus győzelme és a mi győzelmünk
„Jézus ezt mondta neki: ’Viszont meg van írva: Ne kísértsd az Urat, a te Istenedet!’” Ige igével szemben. Mit mond ez Jézus győzelmének a módjáról? Képzelet és Szentírás. Ahol és ahogyan kísérti az ördög, ott és úgy áll ellen és jut győzelemre Jézus. Jézus a megtámadott gondolatai között emlékezik, és előhív egy olyan bibliai igazságot, amely megvilágítja a helyzetet, és leleplezi azt, ahogyan az ördög Isten igéjét kifordítva támadja őt. Ez a megszentelt értelem, a megújult gondolkodás titka. Erről mondja azt Pál apostol, hogy ejtsünk foglyul minden gondolatot a Krisztus iránti engedelmességre (2Kor. 10.5). Nézzétek, hogy Jézusban egyrészt ott van az Isten igéje (azaz olvasta, hallotta, belé ivódott), másrészt különbséget tud tenni a kicsavart és a helyén mondott ige között. A gondolkodásnak, a képzeletnek ez a megújulása mindenki számára elérhető Krisztusban, az ige és a Szentlélek munkája által.
Lássuk részletesebben, mit jelent Jézus válasza. „Ne kísértsd az Urat, a te Istenedet!” Mit is jelent ez? Jézus szavai mögött Izrael pusztai vándorlásának egyik legszomorúbb eseménye áll, amelynek hatása végig vonul a Biblián. Amikor Isten kiszabadította népét Egyiptomból, átvitte őket a Vörös tengeren (ami a keresztség jele az Újszövetségben), a nép fellázadt Mózes és Isten ellen, mondván, nincs vizük. Mózes Istenhez kiált, aki a kősziklából adott inni a népnek. A történet így zárul: „így kísértették az Urat: Közöttünk van-e az Úr, vagy sem?” (Ex. 17.7) Így tették próbára Istent: itt vagy, vagy nem vagy itt? Jézus megszentelt és a Lélek által megvilágosított képzelete azonnal tudja: ha ő ugrik, az Isten megpróbálása, Isten vizsgáztatása. Ha ő hős akar lenni, azzal Istent kényszerítené, az nem más, mint hogy ő diktálná a feltételeket. Márpedig ha Jézus azt hallotta, hogy te vagy az én szeretett Fiam, akiben gyönyörködöm, akkor csak és kizárólag bizalomra épülő kapcsolatban állhat az Atyával, amely bizalomnak nincs szüksége a kipróbálásra. Nem kell hősnek lennie, nem kell Istent rávennie arra, hogy cselekedjen, mert elég annyi, hogy tudja, valóban Isten gyermeke, akiben az Atya gyönyörködik. Igen, az Atya később több alkalommal is megőrzi, amikor még idő előtt el el akarják pusztítani, mert valóban angyalait küldi a benne bízók mellé. De a gonosz ott ferdít, hogy arra akarja Jézust rávenni, hogy mesterségesen idézze elő a krízis helyzetet.
Mit jelent ez nekünk? Azt, hogy az istengyermeki egyszerűséget, bizalmat és engedelmességet választjuk Isten kipróbálása, helyzetbehozása helyett. Azt, hogy ahelyett, hogy azt mondanánk neki, most bizonyítsd, hogy itt vagy, annyit mondunk, köszönöm, hogy a gyermeked vagyok, rád bíztam és rád bízom magam. Ahelyett, hogy nagy dolgokat, hősies tetteket szeretnél véghezvinni (akár Istenért), elég most annyi, hogy Fiában, Krisztusban gyermekévé fogadott. Vagy a másik oldalról nézve: ahelyett, hogy azon sajnálkozol, hogy te soha semmi nagy dolgot nem fogsz véghezvinni, mert nincsenek olyan képességeid (és ez is a magadról alkotott kép rabsága), elfordulsz ettől az énközpontúságból, és odafordulsz ahhoz, aki azt mondja: te vagy az én szeretett Fiam, benned gyönyörködöm. Nem hős akarsz lenni, vagy nem azon aggódsz, hogy soha sem leszel hős, hanem csak annyit akarsz, hogy Isten gyermekeként betöltsed a küldetésed ebben a világban. És ez bőven elég, és sokkal több, mint amit bármikor el tudsz képzelni magad számára, vagy mint amitől rettegsz, hogy sohase leszel rá képes.
Lehetséges-e ez? Izrael, mint Isten gyermeke, kudarcot vallott a pusztában. Perelt az Úrral, zúgolódott, próbára tette, nem bízott. Éppen ezért olyan fontos, hogy Máté evangélista úgy adja elénk Jézust, mint az igazi Izraelt, mint Isten hűséges gyermekét, aki ugyanúgy megkísértetett a pusztában. Isten egész népe érthette, hogy ami nem sikerült nekik, abban győzelmet vett Jézus. És ez ugyanígy igaz ránk nézve. Ami nem mehet nekünk, azt értünk, ránk nézve megtette Jézus. Ahol elestünk mi, ott állva maradt ő. Sőt, amikor kudarcot vallunk holnap, akkor is igaz lesz, hogy ő értünk és ránk nézve töltötte be a küldetését, és végezte el szabadításunkat. Ezért most nézz fel Jézusra! Az úrvacsorai közösség annak megélése, hogy ő a helyünkre lépett a kereszten, és mi az ő helyére léptünk istenfiúságában. Ő elhordozta az ítéletünket, hogy mi részesedjünk gyermekségében. Ő elment értünk oda, ahol az Atya nemet mondott rá, és elhagyta őt, hogy minket eljuttasson oda, ahol azt halljuk a Szentlélek erejében: te vagy az én szeretett gyermekem, benned gyönyörködöm. Örömhírt hirdetek: nem kell hősnek lenned, már Isten gyermekévé lettél! Bízz benne! Ámen!

A kísértés lejáratott kifejezés… Édes kísértés - halljuk a reklámot, bármiről is legyen szó. A kísértés ma az, amit talán te nem engednél meg magadnak, de akkor teszel jól, ha megengeded. „Ne legyél már olyan szűkkeblű magadhoz, ne légy olyan spártai, ennyit megérdemelsz” - halljuk. A kísértés az a jóról szól, és akkor vagy a helyeden, ha te, szegény önmagadat sanyargató ember felszabadulsz végre erre a jóra. Hagyd a korlátokat… És ha ez így van, ha ezt jelenti ma a kísértés, szegény Jézus… Hadakozik itt, ahelyett, hogy jóllakott volna. Elvégre nem ez a normális?! Nem teljesen világos, hogy ha valaki éhes, az eszik? - Van esélyünk ebben a helyzetben, ebben a társadalmi kontextusban meghallani, mélyen megragadni, mi az, ami Jézussal történt, és mit jelent ez számunkra, ha Jézus követői vagyunk?
Az Úr Jézus Krisztus nyilvános szolgálatának a kezdetén vagyunk. Nem is annyira a kezdeténél, inkább a küszöbén, hiszen még nem indult el, hogy hirdesse az Isten Országát. A kísértés, a próba, a harc e két esemény között éri: megkeresztelkedése után és szolgálatának megkezdése előtt. Amikor Keresztelő János megkereszteli Jézust, Isten Lelke száll le rá, és hang hallatszik az égből: "Ez az én szeretett Fiam, akiben gyönyörködöm. " Amikor Jézus a bűnbánat keresztségében azonosul az emberiség bűnével, Isten Lelke kiárad rá. Felruházza erővel és hatalommal, hogy elvégezze küldetését. Ugyanebben erősíti meg az Atya szava: te vagy az én Fiam, benned gyönyörködöm. Jézus előtt világos út áll, hogy betöltse azt a küldetést, amiért eljött, és ezt fogja hamarosan megkezdeni. De a megerősítés és a küldetés megkezdése között ott áll a próba: "Akkor elvitte Jézust a Lélek a pusztába, hogy megkísértse az ördög." 
A Szentlélek viszi a pusztába. A puszta, a sivatag Izrael történetében a próbatétel helye. A pusztai vándorlás negyven éve visszhangzik abban, hogy Jézus negyven nap és negyven éjjel böjtölt a pusztában. Ez a hely, mind Izraelnek, mind Jézusnak, az Istenen való abszolút függés helye. Ez a bizalom születik meg a megpróbálás idején, amint ez a bizalom vall kudarcot a kísértésben való elbukás alkalmával. Mert kísértés és próba ugyanaz a szó a görög nyelvben. A Lélek a pusztába viszi Jézust, hogy megpróbáltassék; az ördög megjelenik, hogy kísértse őt.
A tét Jézus számára, és mindannyiunk számára, az elhívás betöltése. Annak a megélése, hogy "Te vagy az én szeretett fiam, akiben gyönyörködöm." Annak kibontása, amire a Szentlélek, mint Isten Fiát, felhatalmazta Jézust, és amire, Jézusban, felhatalmazott bennünket. Édes kísértés? - Felejtsd el, sokkal komolyabb a tét! Nem a bűnbeesés önmagában, hanem az Úrtól való elhívás betöltése, a vele való közösség megtartása vagy megromlása. Amikor Jézus három kísértését végigvesszük, úgy tesszük, mint akik hasonlóképpen elhívást nyertünk, Istentől való csodálatos és dicsőséges elhívást az ő szolgálatára.
Ma az első, a test kísértéséről lesz szó: 1. Jézus kísértése és a mi kísértésünk; 2. Jézus győzelme és a mi győzelmünk.
II. Jézus kísértése és a mi kísértésünk
Jézus kísértése
Az első kísértésben valóságos éhségen keresztül érkezik Jézushoz a kísértő… Igen stratégikus: a böjtölés után Jézus "végül megéhezett - ekkor odament hozzá a kísértő." A testet se lebecsülni, se túlértékelni nem érdemes. Jézus testben jött el. Jézus megéhezett - és megkísérti az ördög, éppen ezen a ponton, a testén, az éhségen keresztül. Nem Jézus sem becsülheti le a test valóságát, nem is szándékozik. Ami a testével történik, az teljes mértékben hatással van az Istennel való életére, elhívása megélésére. A test gyengesége, hiánya azonnal lehetőséget adott az ördögnek arra, hogy támadja őt, aki azonnal meg is jelent, hogy megragadja a lehetőséget. A hatalmas lelki csúcs (megkeresztelése) után itt a lelki mélység és sötétség, a harc. Ugyanakkor azt is hangsúlyoznunk kell, hogy nem a test a végállomás. Nem az a tét, hogy Jézus azonnal jóllakik, vagy nem. A kísértés, amely a testen keresztül érkezik, egészen másra mutat. A test erőtlensége/gyengesége/kitettsége csak kapu.
"Ha Isten Fia vagy, mondd, hogy ezek a kövek változzanak kenyérré."  Ha érteni akarjuk a lényeget, a bevezető szavakra kell figyelnünk: ha Isten Fia vagy… Hiszen éppen ezt hallotta Jézus, amikor leszállt rá a Szentlélek, amikor az Atya felkente őt, amikor szavával megerősítette, hogy elinduljon az úton, elhívása betöltésében. Vajon hiszi e most, a testi gyengeség és szükség idején azt, amit az Atya kijelentett neki, és bízik-e az Atyában? Mi minden van ebben a kísértő szóban? Két oldalról közelítem meg a kísértést.
Tényleg Isten Fia vagyok? A kísértő szavát úgy is értelmezhetjük, mintha azt súgná Jézusnak: csakugyan Isten Fia vagy? A kérdés lényege szerint a paradicsomi kísértéssel párhuzamos, hiszen a célja, hogy elbizonytalanítson, hogy bizalmatlanságot keltsen. Jézus hallotta, hogy Isten Fia. De most belül, a gondolataiban megszólal a Gonosz. „Képes vagy erre?  Ki kellene próbálni; ha Isten Fia vagy, biztos meg tudod tenni.” - Vajon megfordul Jézusban egy pillanat erejéig a kérdés, hogy igaz, amit az Atyától hallottam? Képes vagyok erre? Amint Isten adta a mannát a pusztában, tudok úgy én, Isten Fia kenyeret teremteni a kövekből? - Jézus kísérthető, a kísértés, a támadás valóságos. Ezt tudnunk kell. Eltalálja a gonosz szava, hiszen ha nem találná el, ha csak lazán leperegne róla, akkor nem beszélhetnénk kísértésről.
A másik megközelítés: Ha Isten Fia vagyok, meg tudom tenni. Használja hatalmát, felkenetését az Atyától függetlenül. Ha Isten Fia, meg tudja tenni - ha meg tudja tenni - miért ne tenné meg? Miért éheznék, miért látnék szükséget, ha Isten Fia vagyok? Kálvin János így magyarázza ezt: "Mivel látod, hogy Isten magadra hagy téged, a szükség kényszerít az önmagadról való gondoskodásra. Szerezz tehát magadnak ételt, mert az Isten nem ád neked." Azaz a kísértőnek "az a fő célja, hogy Krisztus eltávolodva Isten igéjétől azt kövesse, mit a hitetlenség diktál." ( Evangéliumi harmónia 1. 144)
Akár így, akár úgy próbáljuk megérteni a Jézust ért kísértést, a Sátán célja, hogy megtörje Jézus bizalmát az Atya szavában, és ezzel elveszítse az elhívást. Mert ha nem hiszi, hogy Isten Fia, az ugyanúgy kudarc, mintha az Atyától függetlenül él a hatalmával.
A mi kísértésünk
A testen keresztül érkező kísértés az Istennel való kapcsolatot célozza - a mi estünkben is! Ne gondold, hogy az csak a test, nem fontos. Sem úgy, hogy nincs köze az Istennel való kapcsolathoz, sem úgy, hogy a test kísértése csak a testről szól. Nem a test a lényeg, hanem az Úrral való közösség, az elhívásod kibontakozása, a benne való bizalom és hit megpróbálása. Véletlenül se gondolja senki, hogy ez a történet arról szól, a test önmagában rossz lenne, minden öröme, megelégedése bűn lenne. Távol legyen! Jézus tudott hálával enni és jóllakni! Szembe ment azokkal, akik számon kérték rajta, hogy miért nem böjtöl, amikor lakomán vett részt (Mt. 9.9-17). De ezzel együtt tudnunk kell, hogy a testünkön keresztül igen támadhatók vagyunk. Ha szükséget, gyengeséget, erőtlenséget, hiányt élünk meg, különösen is támadhatóak vagyunk. A kérdés mindig a bizalom, a kapcsolat, a hit, az engedelmesség. Kicsit gondolkozzunk el a test szükségeiről.
Éhség… Az éhség az alapvető szükség hiányáról szól. Bennünket az éhezés nem fenyeget, bár hazánkban számosan vannak, akik korgó gyomorral fekszenek le. Azt viszont már rég nem tudjuk kordában tartani, hogy mi az alapvető szükség, és mi az, ami az egyébhez tartozik. Ezért bármilyen a testnek szóló kényeztetés megvonása vagy hiánya könnyen a kísértés kapuja lesz. Ha valami eddig megvolt, és úgy alakul az életünk, hogy elvétetik tőlünk, nem merül-e fel bennünk, hogyan lehetséges ez, ha mi Isten gyermekei vagyunk? Miért nem szeret minket jobban? (mintha ez lenne szeretete mértéke) Az életünk sokkal erősebben koncentrál a test igényeire, mint korábban, hiszen sokkal gazdagabbak vagyunk, mint korábbi generációk. Ez a fókusz viszont éppen azzal jár, hogy már csak egy kis "elvonást" is könnyen csalódottan, dühösen élünk meg. A test kényeztetésén keresztül válunk könnyen sebezhetővé…
Betegség… A betegség könnyen lesz kísértés forrásává. A beteg ember elkeseredett, vagy kedvetlen, letört, vagy éppen retteg. Magányos, vagy csak nagyon egyedül érzi magát a súlyos kórral szemben. Hogyne lenne a betegség óriási lehetősége az ördögnek arra, hogy megtámadja az Úrba vetett bizalmunk?!
Hasonlóan a fáradtság, a kimerültség. Amikor testi-lelki erőink kimerülnek, amikor hosszú, erőt próbáló időszak után – amelyben talán szépen helyt álltunk – nagyon kifáradunk, könnyen az ördög céltáblájává leszünk.
Szexualitás, érintés, bensőségesség – szintén lehet a test hiánya, erőtlensége. Amikor minden azt harsogja, hogy szex nélkül élni lehetetlen és értelmetlen, hogy ne lenne kitéve a Gonosz minden sugallatának ezen a téren az az egyedülálló ember, aki követi Isten útmutatását a házassággal és nemiséggel kapcsolatosan?
A végső kérdés ez lesz: rabja vagyok-e a testemnek? A testem követelésének, hiányainak, igényeinek? Vagy azt gondolom, hogy Isten munkája, feladata azt azonnal megoldani? Jézus nagyon éhes volt és egy ideig az is maradt… Ha keresztények vagyunk, hallottuk Isten szavát, amint gyermekeiként fogad minket, megerősít szeretetével, és elhív az ő szolgálatára. És hallani fogjuk az ellenség suttogásait is, amelyek adott esetben éppen testi gyengeségeinkhez kötődve jelennek meg. Hiányzik valami? Betegség? Szükség? Fájdalom? Csakugyan szeret engem az Úr? Csakugyan gyermeke vagyok? Csakugyan gondoskodik rólam? Csakugyan bízhatok benne? Nem kellene a magam kezébe venni a sorsom, és saját útjaim járni az engedelmesség helyett?
Ezen a ponton kell megértenünk: Jézus kísértése a mi kísértésünk. Kálvin János, miután felteszi a kérdést, hogy miért akarta a Sátán megkísérteni Jézust, azt a választ adja, hogy azért, mert látta, hogy Jézus az Atyának engedelmeskedve az emberek megváltására készül. Így ír: "A mi üdvösségünket támadta tehát akkor Krisztus személyében… Ha pedig valamennyi hívő nyilvános képviseletében kísértetett meg Krisztus, akkor tudnunk kell, hogy a rajtunk megeső kísértések nem véletlenek, nem is Isten engedélye nélkül származnak a sátán kénye-kedve szerint, hanem Isten Lelke áll küzdelmeink élén, hogy így erősödjék hitünk." (Uo. 142-143) Micsoda vigasztalás van ebben!
II. Jézus győzelme és a mi győzelmünk
Jézus győzelme
"Meg van írva, nem csak kenyérrel él az ember, hanem minden igével, amely Isten szájából származik." Jézus nem rabja testi szükségének. Itt nem az a kérdés, hogy nem éhes-e… éhes! Nem rossz-e éhesnek lenni… - rossz! Az a kérdés, hogy ebben a pillanatban lehet-e elsőbbsége az éhség csillapításának, ráadásul úgy, ahogy azt a kísértő tálalta fel Jézusnak. És Jézus ezt tudja, nemcsak fejben - az igét - hanem lényében is: van valami, ami felette áll a testi szükségnek, és ez Isten jósága, hűsége, gazdagsága, amely által éltet, megtart, gondoskodik. Jézus éhes, de tudja, hogy az élet sokkal több, mint jóllakni (mint a test szükségét azonnal enyhíteni), hogy az éhségén él nagyobb követeléssel néz szembe a megpróbáltatás idején. Az Atya táplálja és gondozza - és ez elég most neki! (MOST, hangsúlyozom, hiszen fog Jézus enni, kell neki enni. Nem a testet, az evést tagadja meg általában, csak tudja, hogy itt és most mi a fókusz.)
"Meg van írva" - Jézus nem a tanultságát fitogtatja, nem is másokat tanít, amint idézi Isten szavát. Felidézi magában Isten igéjét, és ezzel győzi le a kísértő sugallatát a fejében. Miért fontos ez? Azért, mert a kísértő hangja igaznak tűnik: „Ha Isten Fia vagy…” De az Ige megvilágítja, hogy az a kísértő hangja, és az igazságban vezeti Jézust. Mi ez az igazság?
Az 5Móz. 8. kontextusa: 40 év vándorlás a pusztában… Izrael készül birtokba venni a födet, amit Isten ígért. Ez a szakasz emlékezteti őket a nehézségekre, küzdelmekre, hitetlenségükre ezen az úton. Mit fogunk enni a sivatagban? - zúgolódtak Mózesnek. És az Ige azt mondja, hogy Isten megpróbálta a népet, hogy megtudja, mi van a szívében. Ezért a nehézségek, a hiányok… Majd ezt olvassuk: "Sanyargatott és éheztetett, de azután mannával táplált, amelyet nem ismertél, és atyáid sem ismertek." - Azaz Isten váratlan és csodálatos módon gondoskodott népéről a sivatagban. "Így adta tudtodra, hogy nemcsak kenyérrel él az ember, hanem mindazzal él az ember, ami az Úr szájából származik."  Ezt idézi Jézus… Ő az igazi, ideális Izrael. A pusztában böjtöl. Megpróbáltatik, mint atyái… De ő nem lázad, nem zúgolódik, és nem bukik el a próbán. Jézus megvallja, hogy ha éhes is, bizalmát teljesen az Úrba veti. Tudja, hogy Isten szájából, lényéből fakadó igazsággal tápláltatik és tartatik meg az ember - és ezért képes az Urat az éhsége elé helyezni. Ez a bizalom, ez a meggyőződés, ez a hit az, amely nem engedi, hogy a test szükségének rabszolgája legyen. Ez Jézus győzelme a kísértő első próbálkozásával szemben.
A mi győzelmünk
Jézus győzelme - a mi győzelmünk, mondtuk. Miért? Ha Krisztusban a Gonosz a mi üdvösségünket támadta, akkor győzelmében Krisztus mindannyiunk számára győzelmet szerzett. Hiszen ő értünk lett emberré, értünk kísértetett meg, és azzal, hogy megállt, számunkra győzte le azt, aki legyőzhetetlen volt: az ördögöt. Amikor Jézus megtagadta, hogy a kísértő útját járja, megmaradt abban az elhívásban, ami az Atyától kapott. Nem engedte, hogy a Sátán eltérítse attól, amit a keresztségben, a Lélek felhatalmazásában és az Atya szavában magához ölelt: tudniillik, hogy végig megy az úton, és végül, mint Isten Fia, teljes alázatban és engedelmességben valóságosan is bemerül a halálba, megtörve a bűn átkát és erejét rajtunk, és feltámad az életre, előhozva az örök életet számunkra is. Jézus győzelme tehát a mi győzelmünk! Hogyan?
Úgy, hogy részesülünk az ő felkenetésében, az ő hatalmában. Jézus győzelme a kísértésben elsősorban nem követendő példa a számunkra, hanem legfőbb ellenségünk bukásának a meghirdetése, valamint az, hogy bennünket is felruház a harcra. Az evangélium az, hogy a győztes Krisztus ereje és jelenléte elérhető számunkra a Szentlélek által. Ahogy a Heidelbergi Káté fogalmaz: "hit által Krisztusnak tagja, és így az ő felkenetésében is részes vagyok, azért, hogy nevéről vallást tegyek, magamat élő hálaáldozatul neki átadjam, és hogy ebben az életben a bűn és az ördög ellen szabad lelkiismerettel harcoljak, ez élet után pedig vele együtt minden teremtmény fölött örökké uralkodjam." (Hk. 32)
Mit jelent ez a gyakorlatban? – Azt, hogy hogy te is ki tudod mondani a hiány, betegség, szükség: Nemcsak kenyérrel él az ember… nemcsak az az élet, hogy megelégszem, hogy megelégít… hanem az, ahogy jelen van és megtart. Hogy Isten Krisztusban felismert szeretete, kegyelme nagyobb, fontosabb, meghatározóbb, mint a hiányom, a szükségem, a fájdalmam. Szorít a hiány, fáj, gyenge a test, vonz valami felé… és azt mondod, mégsem leszek hűtlen, nem fordulok el tőle, hanem vele együtt állok és mondom: nemcsak kenyérrel él az ember, hanem Isten minden Igéjével is… Mert elhívott, mert ki akarja bontakoztatni terveit általam is, mert sokkal több az, amire hívott, mint az a pillanatnyi megelégedés, amit az ördög ígér. Krisztus elhívása fényében, a keresztség pecsétjével megjelölve, istengyermekségem tudatával a szívemben nem kell megvetnem a testet, de nem vagyok rabszolgája sem. ÁMEN!
(Lovas András)