[gépi fordítás]
DE tegyük fel - tegyük fel egy pillanatra, hogy szerettünk és nem volt jogunk szeretni? Sok szív, amelyik azt kiáltotta: "Szerelmem", halálos sebet kapott, mert nem tudott eljönni a választása, hanem arra volt kárhoztatva, hogy soha ne kiáltsa: "Az én Szerelmem az enyém". A Szeretett után vágyakoztak, de nem tudták megragadni. Ez gyakran így van a földi szerelemben, hiszen az ilyen szerelem lehet törvénytelen, vagy bölcsességtelen, és minden esetben fájdalmas nyomorúság forrása. Hála Istennek, a Krisztus Jézusba szerelmes lélekkel nem ez a helyzet, mert Ő szabadon bemutatja magát az evangéliumban, mint bizalmunk és szeretetünk tárgyát! Bár Ő végtelenül fölöttünk áll, mégis örömmel egy minden szeretőjével - és saját akaratából adja magát nekünk.
Egy szennyezett bűnös is szeretheti a tökéletes Megváltót, mert a Szentírás egyetlen szó sem tiltja ezt. Igen, ha egy bűnös feleségül akarja venni a dicsőség Urát, nincs, ami ezt megtiltaná. Tegyük fel, hogy Jézus birtoklása kétséges lenne, mint ahogy sajnos túl sokaknál az? Ez valóban a szomorúság kapuja lenne. Boldogtalan lenne az élet, ha megkeserítené azt a kérdés, hogy vajon a mi Jól-szeretettünk a miénk-e vagy sem. Egy felébredt és tanított elme számára gyötrelem, ha kételkedik abban, hogy Krisztus a miénk - ebben biztosnak kell lennünk, vagy boldogtalannak kell lennünk. Minden más veszélybe kerülhet, de, ó, legáldottabb Urunk, soha ne engedd, hogy a Te birtoklásodat kétségbe vonják! Szegényes dolog lenne azt mondani: "Lehet, hogy az enyém az én szerelmem", vagy akár azt, hogy "az enyém volt", vagy "talán az enyém". Nem tűrhetünk el más igét, csak a jelzős, jelen idejű igét - "az én szerelmem az enyém".
Tegyük fel még egyszer, hogy bár szerettünk, és helyesen szerettünk, és ténylegesen birtokoltuk a szeretett tárgyat, de a szeretetünket nem viszonozták. Ah, nyomorúság! Szeretni és nem szeretve lenni! Áldott legyen az Isten, nemcsak azt énekelhetjük: "Az én szerelmem az enyém", hanem azt is: "Én az övé vagyok"! Ő értékel engem, Ő gyönyörködik bennem, Ő szeret engem! Nagyon csodálatos, hogy Jézus úgy gondolja, hogy megérdemeljük, hogy birtokoljuk, de mivel Ő így tesz, páratlan vigaszt találunk ebben a tényben! Melyik a nagyobb csoda - hogy Ő az enyém, vagy hogy én az Övé vagyok? Bizonyára a második a biztosabb alap a biztonságra, hiszen nem tudom megtartani a kincseimet, hiszen én maga vagyok a gyengeség! De Jézus képes megőrizni az övéit, és senki sem tudja kitépni őket a kezéből.
Az az igazság, hogy Jézus az övéinek hív, elég ahhoz, hogy az ember táncra perdüljön és énekeljen az egész úton innen a Mennyországba! Ismerjük fel, hogy kedvesek vagyunk a megtestesült Istenünk szívének, és e pusztaság homokja között a túláradó öröm forrása tárul elénk!
A SZÖVEG MINDEN FELTÉTELMENTES - ez a vitathatatlan birtoklás nyelve, egy olyan bizalom felkiáltása, amely kétszeresen bizonyossá tette bizonyosságát! Két pozitív ige van jelen időben, és a kétség szaga sem szállt el rajtuk. Itt van egy bátor pozitivitás, amely nem fél a vitáktól: "az enyém az én Szerelmesem, és én az övé vagyok". Kételkedjen benne, ki-ki, nem, ha kételkedni kell, kérdezze meg Őt! Ott van Ő, mert "a liliomok között táplálkozik". A házastárs látja Őt, akiről beszél. Lehet, hogy mások számára csak mítosz, de számára Ő egy lényeges, szerethető, kedves és valóban szeretett Személy!
A férfi előtte áll, és a nő olyan világosan érzékeli az Ő Jellegét, hogy kész összehasonlítást készít számára, és a liliomok között a zsenge füvön táplálkozó gazellához hasonlítja Őt. Ez a szívnek egy nagyon elragadó állapota. Néhányan közülünk tudják, milyen érzés évről évre élvezni. Krisztus a miénk, és mi ezt tudjuk. Jézus jelen van, és hit által látjuk Őt. Házastársi egyesülésünk férjjel vagy feleséggel nem lehet világosabb, biztosabb, magától értetődőbb, mint a Krisztussal való egységünk és ennek az egységnek az élvezete! Öröm! Öröm! ÖRÖM! Ő, akit szeretünk, a miénk! Az aranypajzs másik oldalát is láthatjuk, mert akit minden világon túl becsülünk, az minket is becsül, és mi az övéi vagyunk! A világegyetemben semmi sem érdemli meg egy pillanatra sem, hogy értékét ehhez a felbecsülhetetlen áldáshoz hasonlítsák!
Nem cserélnénk a kerubokkal - a mennyei kórusban elfoglalt legfőbb helyük szegényes ahhoz a dicsőséghez képest, amely felülmúlja azt - annak a dicsőségnek a dicsőségéhez képest, hogy tudom, hogy én az én legjobb Kedvesemé vagyok, és Ő az enyém! Egy hely Krisztus szívében édesebb, tiszteletreméltóbb, kedvesebb számunkra, mint egy trón az angyalok között! Még a Paradicsom gyönyörei sem tudnak vetekedni ezzel az extatikus örömmel - "Az én Szerelmem az enyém, és én az övé vagyok".
A SZÖVEGBEN MÉGIS VAN EGY ÓVATOSSÁGRA INTŐ MEGJEGYZÉS. A teljesen biztos szeretet állapota éppoly gyengéd, mint amilyen gyönyörködtető. A hitves a hetedik versben minden szelídséggel, finomsággal és félénkséggel - "a vadak és a mezei szarvasok által" - arra kérte társait, hogy ne bántsák meg a Szeretettjét, amíg az vele tartózkodik. Ő is hasonlította Őt egy őzgidához vagy egy fiatal szarvashoz, amely inkább rejtőzködik, mint hogy felfedje magát, és itt ugyanehhez az őzgidához hasonlítja Őt, aki csendesen legelészik a kertekben, olyan finoman mozog, hogy nem törik össze, sőt még csak meg sem törik a liliomot, hanem finoman beilleszkedik a finom szépségek közé, mint aki ugyanabból a finom formából való.
Ez költői képekkel utal Isten ünnepélyes és szent Igazságára, hogy a Jézussal való legkedvesebb közösséget soha nem ismerhetik meg a durvák és durvák, a kemény és nyughatatlanok, hanem az alázatosak és szelídek felbecsülhetetlen értékű öröksége marad. És ezek csak olyan szorgalmas gondoskodással őrizhetik meg, amely ápolja a szeretetet és megóvja azt a legkisebb behatolástól is. Egy gazella a liliomok között egy róka ugatására felriadna, és egy idegen hangjára eltűnne. És ezért a belső szeretet halk suttogásának azt kell mondania: "Vigyétek nekünk a rókákat, a kis rókákat", és fürge kezeknek zajtalan ujjakkal fel kell húzniuk a rácsot, hogy kedves szemek nézhessenek ki az ablakokon, és láthassák Őt, aki gyönyörködik a szeretetben.
A nyelvezet nyilvánvaló szándéka az, hogy a szent közösség legmagasabb formájának finomságát mutassa be. Az Úr, a mi Istenünk féltékeny Isten, és ez a féltékenység ott mutatkozik meg a leginkább, ahol a leginkább megnyilvánul a szeretete. A legkisebb bűn, amelyet szándékosan elkövetünk, megszomorítja a Szentlelket. A gyarlóságok, feledékenységek és mulasztások elfordulásra késztetik Őt. Ha pozitívan és örömmel szeretnénk biztosak maradni abban, hogy a Szeretett a miénk, és mi az övéi vagyunk, akkor a legnagyobb körültekintéssel és szent éberséggel kell eljárnunk. Senki sem nyer teljes bizonyosságot véletlenül, és senki sem tartja meg azt véletlenül. Ahogyan a szelíd szarvas a szépséges helyeken vándorol, ahol tiszta fehér liliomok nőnek, és ahogyan kerüli a viszályok által meggyalázott, gyomokkal és csalánnal szennyezett helyeket, úgy jön az Úr Jézus az áhítattal illatosított és az Úrnak szentelt szent elmékhez, és ott, a szent csendben talál vigasztalást és marad szentjeivel.
Őrizzen meg minket az Úr a gőgtől, az önzésektől, a testiességtől és a haragtól, mert ezek úgy elűzik az örömeinket, mint a kutyák a hajnali szarvast! Mind belső, mind külső járásunkra buzgón kell figyelnünk, nehogy bármi is bosszantsa a Vőlegényt. Egy szó, egy pillantás, egy gondolat megtörheti a varázst, és véget vethet a szív boldog nyugalmának - és hosszú időbe telhet, mire az áldás visszanyerhető. Néhányan közülünk keserű tapasztalatból megtanultuk, hogy nehéz megteremteni a rendezett békét, és elég könnyű elpusztítani azt. A drága váza, ezernyi fáradságos folyamat eredménye, egy pillanat alatt összetörhet! És így az Úr Jézussal való közösség legfőbb gyönyörét, a tízezer kiváló gyönyör virágát is összetörheti néhány pillanatnyi hanyagság.
Ezért a mi kis prédikációnk egyetlen tanulsága ez: - Megbíztatlak titeket, Jeruzsálem leányai, a mezőn élő őzek és szarvasok által, hogy ne háborgassátok, és ne ébresszétek fel Szeretetemet, amíg Ő nem akarja."
"Mert féltékeny vagyok a szívemre
Hogy egyszer el ne távolodjon tőle.
Akkor veszítsem el a legjobb örömömet
Ha az én Kedvesem menekülne."
Mentone, 1881. december 10. SZERETETT BARÁTAIM - Néhány nap múlva remélem, hogy hazafelé fordulhatok, felfrissülve attól, hogy egy időre félretettem a béklyókat. Kérlek benneteket, hogy továbbra is imádkozzatok értem - imádság, amelyet minden földi kincsnél többre becsülök. Ha ezek a prédikációk hasznotokra válnak, kérjétek, hogy legyen Kegyelem a folytatásukhoz. A 27. kötethez érve kérem segítségeteket, hogy növeljétek a terjesztésüket, hogy minél szélesebb körben gyakorolhassanak hatást. Szívélyesen, C. H. SPURGEON.