Jézus asszonytól született, tagja lett egy családnak, melynek megvoltak a hagyományai. Voltak testvérei és nővérei. Ezek a tények befolyást gyakoroltak életére. Nagy hatással volt reá anyja, Mária. Erre következtethetünk Mária énekéből, mely tükrözi ennek az egyszerű asszonynak drága és gazdag életét. Azt is mondhatjuk, hogy Mária is tükröződött Jézus későbbi igehirdetésében. Jézus gyermekkora kegyes környezetben folyt le és az otthon levegője akkor is érezhető volt rajta, amikor azt elhagyta. Az ősök hosszú sora előzte meg. Dávid magvából származott és az evangélium figyelmet szentel a királyi ősöknek. És ezek az elődök meghatározták későbbi munkáját. Szegényen élt. Úgy jelent meg a nyilvánosság előtt, mint az ácsmester fia. A csendes években megtanulta szeretni Isten világát, megtanulta Istent látni a természetben, a mindennapi életben. Galilea Palesztina legszebb része volt. A zsidók azt mondták, hogy a kertek királynője. Itt látta az aratásra megért búzatáblákat és itt gyönyörködött a mezők liliomaiban, melyek szebbek voltak, mint Salamon király minden dicsőségében. Látta Máriát, amint beledagasztotta a kovászt a tésztába, vagy megfoltozott egy ócska ruhát új folttal.