Ezen zsoltárban egy másik vers nagyon vonz engemet magához, annyira, hogy nem mehetek el mellette, hogy egy pillanatig ottan ne időzzek. A hatodik versben mondja a zsoltáríró: „Mert még én néki hálákat adok, az ő orcájának szabadításáért”, azután következik az alapigénkben nyilvánított kifejezés, mert ő az én orcámnak egészsége és ő nékem Istenem”. Istennek orcája a mi segítségünk, és ő maga a mi orcánknak egészsége. A legjobb segítség, melyet az ember a nyomor és szükség idején nyerhet, az Istennek orcája. Hogyha érezi, hogy ő Istennek szeretetét bírja és hogy ő Istennél elfogadva van, akkor erős lesz hordozni a terheket, bátor és tevékeny lesz az Úrnak szolgálatában. Kérjed Istent, hogy legyen veled, ó Istennek gyermeke, úgy alászállhatsz az oroszlánok vermébe, kitartó lehetsz a tüzes kemencében, vagy pedig átmehetsz a halálnak vaskapuján. Az Úrnak egy tekintete erőt és életet kölcsönöz az ő népének. Eddig a hatodik versről. Mostan kössük össze azzal szövegünket. Az Úr orcájának ezen segítsége rendesen azáltal adatik a hivőnek, hogy az ő orcájának egészséget nyer.
Talán Istennek úgy tetszik, hogy az ő terhét nem kevesbíti meg, de az épen annyi, hogyha az ő derekát megerősíti. A harcost nem hívja el a csatatérről, de hogyha annak nagyobb harci vágyat ád, és több erőt a bajok és küzdelmek elhordozására, még sokkal jobb az ő részére. „Ha valakinek vidám szíve van, az megáll az élet küzdelmei között, de a ki bátorságát és örömét elveszítette, hogy állhat meg?” Ha egy ember orcájának egészséget adhatsz, úgy elveti mindazt, a mi őt tönkre tenné, hogyha más hangulatban volna. Vannak olyan idők a mikor a sáskáktól elijedünk, és ismét vannak oly idők, amikor rettenthetetlen bátorsággal mondhatjuk: ,,Micsoda vagy te, óh, nagy hegy, Zorobábel ellen? Eloszlatol és térfölddé leszesz”. (Luk.4,7) Minden az ember személyes állapotától függ: a fájós szem nem lát semmiféle szépséget, a beteg gyomornak nem jó semmiféle édesség, és a megsiketült füleknek nem szól a legjobb hármónium sem. Boldogságunk érzete inkább személyes állapotunktól függ mint környezetünktől. Boldogságunkra vonatkozólag ama nagy dolgot kell óhajtanunk mindnyájunknak hogy szellemünkben (elménkben) lelkünkben és testünkben tiszták és szentek legyünk, mert tulajdonképem a szentség a mi egész lényünknek egészsége. A bűn betegség, az igazság egészség. Meg kell gyógyulni mindnyájunknak, hogy meggyógyulásunk után egészségesek lehessünk, és minekutána természetünk isteni helyreállításban részesült, teljes egészséget nyerhessünk. Az első szüleink esete és saját bűneink
által többféle betegségek martalékaivá lettünk, és szükségünk van az isteni hatalomra, mely bennünket visszasegítsen természetünknek ama szent egészségére, a melyben Isten az első embert teremtette, a midőn a saját képére teremtette és látta, hogy ő épen úgy, mint azon világ, a melybe őt helyezte, igen jó volt. A mi egész lényünk egészségéről akarok én ez alkalommal beszélni, és adja az Úr, hogy mialatt erről beszélek, mindnyájan láthassuk, hogy ő a mi arcának egészsége és a mi Istenünk valóban.
Legelső megjegyzésünk egy olyan, mely egész magától kiemelkedik a szövegünkből, tudniillik, hogy a tökéletes egészség nagy áldás. Félre ne értsetek itten engemet: én itten nem csak a testi egészségről szólok, mert azon mondást, hogy a testi egészség egy áldás, senki nem vitatja. Azonban az ember több mint test, ő néki van élő lelke is, igen, sőt az újjászületett embernek háromszoros természete van, mely test, lélek és szellemből áll. Ti bennetek, kik még ujjá nem születtetek is meg van a kétféle természet, t. i. a test és léleké. Óhajtanám, hogy volnátok már újjászületve, és a háromféle természetet elérhettétek volta és ama magasabb alapelvet bírnátok, mely Istentől született, de még ti sem vagytok csupán csak testek, és hogyha a ti egészségetekről szólok, úgy a ti egész lényetek egészséget értem. A tökéletes egészség a szellem, lélek és test valódi jó állapotában rejlik. Teljes egészségünk majd a mennyben lesz, midőn egész emberi lényünk megdicsőül, minekutána testünk a halálból feltámad rothadatlanságban, lelkünk minden szennytől megtisztul és újjászületett szellemünk teljesen kifejlődik.
Emberi természetünknek ezen általános egészsége megbecsülhetetlen, mert ez volt az, a mi a paradicsomi boldogságot képezte. Az ember a paradicsomban nemcsak azért volt boldog, mert a gyümölcsök szépek voltak és a virágok illatja igen kellemes volt, a melyek ezen élvezet kertjében növekedtek, hanem azért is, mivel a bűn betegségének legkisebb része sem szennyezte az ő természetét. Testi hajlamai nem multák felül az ő szellemi képességét, és oly kevéssé engedte egyik szellemi tehetségének a másik felett uralkodni, vagy a tudomány feletti kevélységnek nyilvánulni és a gyermeki indulatot elnyomni, mely a nagy és jó Atyát imádta. Lénye egyensúlyban volt és minden ereje tökéletes állapotban. Ádám minden tekintetben olyan volt, mint a milyenetek Isten akarta, mert olyan volt, a milyennek Isten őt teremtette. Mint egy tökéletes gépezet, a mely épen akkor került ki a mester kezéből, minden kerekei összeműködnek és az egész a főrugónak engedelmeskedik, ezenképpen volt az Ádám természete tökéletes rendben. Jaj nékünk, hogy ez azután máskép lett.
A miképpen tökéletes egészség volt a mi első boldogságunk, azonképpen az fog lenni a mi utolsó és örökkétartó boldogságunk is, mert a mennyország nem csak arany utcákból, szép melódiafű arany hárfákból, szárnyaikkal magasra emelkedő csudálatosan tündöklő lényekből áll, hanem az a megvalósult tökéletessé. A régi bűnös természet egész elvettetett, a lélek minden szennytől teljesen ment, és az egész emberről el lehet mondani: „Az ő teste megújul, inkább hogy nem mint gyermekségében volt”. (Jób 33,25) Lelki egészség volt az első paradicsom, és a másodikat nem nyerhetjük el, a nélkül, hogy ha az vissza nem állíttatik ismét. Semmi bűnbocsánat, semmi beszámítása az igazságnak, sem a hit által való megigazulás, hogy ha ilyenek létre jöhetnének benső megváltozás, megújulás nélkül, nem tehetnék boldoggá az embert, míg az ő lelke beteg. Egészségnek kell uralkodni az ő bensejében, máskülönben a mennyei trón csak gúny volna.
Már mostan az egészségnek egy bizonyos mértéke szükséges a mi boldogságunkhoz. Hogy ha valaki az élvezetek lázában ég, nem lehet boldognak nevezni. A szenvedélyek erős melegében boldognak képzelheti ugyan magát, de nem meri tagadni, hogy a közbeeső hűs időkben a lelkiismeret mardosása, mely a szenvedélyek melegével váltakozik, félelmet és fájdalmat szül részére. Harag, irigység, bosszúállás, élvezetvágy, elégedetlenség, kevélység és önakarat, mind betegségek, melyek a boldogságot szétrombolják. Talán valaki közületek, kik itt előttem állatok, egész világiasságnak adta át magát, álomittasság vett rajta erőt és ezen álomkórnak elhalásában nem érez semmi fájdalmat, hanem boldognak érezi magát ezen lelki halálban való megmerevedésében. Isten mentse meg az ilyet az ő borzalmas békéjétől, ezen rettenetes kábulásából, mert az nem valódi boldogság, hanem az örök halál követe. A teljes boldogság, mely kiállja a közelebbi vizsgálatot, a valódi öröm, valódi béke soha nem lehet valakinek osztályrészévé, addig míg az ő természetének egyik része a másikkal ellenkezésben és harcban ál. Kell, hogy önmagával békében legyen. Természetünk kis egyetemessége nem győzhet összhangzásban addig, míg a hitnek központi napja annak minden egyes részeit fényével el nem árasztja, csak majd akkor lesz minden jó, a midőn minden, miként az egek hirdetik az Istennek dicsőségét. Egészségeseknek kell lennünk lelkileg, másképen boldogok nem lehetünk.
Ezen egészség hiánya az oka sok ezer romlásnak. Nagyon gyakran panaszkodunk e világ felől, de hiszen az nem lenne a fájdalmak börtöne, hogy ha megszűnne a bűn színhelyévé lenni. Hogyha az ember olyan volna, mint a milyenné őt Isten teremtette, úgy a föld csakhamar visszanyerné az ő szépségét, és annak pusztaságai virágoznának mint a rózsa. Hogyha az emberek nem vétkeznének, úgy nem is kellene szenvedniök. Tövisek és bogáncskórók nem lennének tovább átokul, hanem a virágokhoz számíttatnának, hogyha az emberek szívekben nem hordanák a tövist és bogáncskórót. Az üdv útján nem közeledhetne felénk az oroszlán, vagy más ragadozó állatok, mert a tökéletes emberről írva áll: ,,Mert még a mezőn való kövekkel is frigyed lészen néked, és a mezőn való vad állatok is békességesek tesztnek te veled”. (Jób 5,23) Űzd ki a bűnt és úgy kiűzted azon kígyót, melynek nyálkája a földet úgy megfertőztette. Vágd ki ezen upásfát,* (Egy fa, melyből a Jtívabeliek erős mérget készítenek.) és ama számtalan fájdalmak és nyomorok nem fognak többé az emberiségre alászállani.
Megtudhatjuk becsülni az egészség értékét, hogyha arra gondolunk, hogy azt megvenni nem lehet. Nem vásárolhatjátok meg a testi betegségektől való megszabadulást. Mit ne adnánk azért, hogy ha azt megtehetnénk Megtennénk, bármit is kóstálna, hogy a legjobb orvost kikeresnénk habár a legtöbbet követelné is és nem vonakodnánk az ő kezeit megaranyozni, vagy arannyal megtölteni, hogyha könnyebbülést szerezhetne. De nem, hogyha Isten bennünket dorgál, a vesszőt rólunk senki el nem veheti. A mi pedig a lélek és szellem egészségét illeti, a fösvények pénzeszsákja, hogyha mind kiürítve lenne sem volna képes csak egy pillanatig sem megváltani. Igen, már csak azon remény is, hogy azt ilyen úton elnyerhessük, magában egy betegség lenne, mert micsoda a gazdagságban való bizodalom, és az emberek önigazságára való támaszkodása, mint a kevélységnek egy alakja, mely a leghalálosabb betegségeink egyike. Természetetek egészségét pénzen meg nem vásárolhatjátok, sem könnyeitek nem szerezhetik azt meg számotokra, jó cselekedeteitek, bűnbánatotok és imáitok által Isten nélkül azt meg nem találhatjátok. Ő a mi orcánknak egészsége. Magasztaljátok őt azért, hogy ő az. Hogy ha Ő az nem volna, úgy egész fejetek beteg és egész szívetek elalélt maradna. Nincsen balzsam az egész Gileádban, nincsen orvos, egyedül Isten gyógyíthatja meg a lelket, és azt, a mit India az ő drága köveivel és Kalifornia az ő aranyaival nem adhat, ingyen adja.
Ha ezen egészség hiányzik, ezen veszteséget nálunk semmi ki nem pótolhatja. Ti, kik betegek voltatok, tudjátok, hogy a szenvedések és fájdalmak feletti aggodalom mérhetetlen, tagjaitokat nem mozdíthatni, azon hosszú éjek és félelmes napok, melyek nyomorúsággal teljesek, arany és ezüsttel meg nem jutalmazhatók. Épen úgy, ha lélek és szellem Istennel kellő jó viszonyban nincsenek, ezen nagy veszteséget semmi ki nem pótolhatja. Magatokra vehetitek a vallás palástját, megtanulhatjátok a keresztyének beszédmódjokat és elsajátíthatjátok arcvonásaikat, énekelhetitek a szentek énekeit, gondolhatjátok, hogy az angyalok hangszereiket utánozhatjátok, de „újonnan kell születnetek”, meg kell a halálos betegségből gyógyulnotok, a gonosz bélpoklosságoktól és minden tisztátalanságoktól meg kell tisztulnotok, mert romlottak vagytok és míg meg nem gyógyultok addig az Úrnak templomába nem mehettek, sem az ő szentségének helyén meg nem állhattok. Szentség nélkül, a mely más szóval teljes meggyógyulás, senki nem láthatja az Urat.
Hogyha ezen egészség bennünk nem található, úgy halljuk meg azon komoly figyelmeztetést, hogy ez az örökös pokol fog lenni. Mert mi a pokol? Nem a beteljesedett, vagy tökéletes bűn-e? Micsodák az elkárhozottak kötelékei mások, mint az ő saját kegyetlen szenvedélyeik? Az a tűz, mely folyton ég és még sem emészt meg teljesen, nem a ki nem elégült kívánság és le nem csillapított óhaj lesznek-é? A féreg, mely meg nem hal nem egy folyton gyötrő lelkiismeret lesz-é? Az ember maga magának pokla. Ez igaz, de még mindezek mellett és ezen büntetések felett még többek is jöhetnek az Úrnak kezéből, mert mik vagyunk mi, hogy oly elbizakodottakká lennénk, hogy azon rettenetes tömlöcnek titkait megismerni akarnánk teljesen? Lehetnek ottan határozott büntetések, melyek az isteni kéztől bocsáttatnak, de már a nélkül is elég nyomor ott a kétségbeesés és rettenetes gyötrelemben. Hogyha egy ember a mennybe felvétethetne (a ki ujjá nem született) és ottan mindazoktól környezve látná magát a mi az üdvözülteknek örömére van, ő mindazáltal égne ottan, fogait csikorgatná, sírna és jajgatna, hogyha szíve áthatva volna az Isten iránti ellenségeskedéstől és abban erős és hatalmas szenvedélyek tombolnának. Bensőnkben ott kell lenni szüntelen a tulajdonképpeni mennyország, vagy pedig a valóságos pokolnak. Ebben rejlik a fő dolog. Embertársam beteg vagy, és meg kell gyógyulnod, vagy pedig elkárhozol, mert a te betegséged a kárhozatnak kezdete. Ember, egy rossz nyavalyával születtél szívedben, a mely egy napon egész lényedet az ő iszonyú és utálatos undorával elriasztja és ekkor fog nyomorúságodnak ideje elközelíteni. Meg kell gyógyulnod, vagy pedig egy olyan sorssal mégy szembe, a mely leírhatatlan. Határozottan elég sokat mondottam, hogy megmutathassam, hogy az embernek legfőbb java a tökéletes egészség, és most átmegyek a másik részhez.
Másodszor, szövegünk örömmel nyilvánítja azt, hogy Isten a mi egészségünk. „Bízzál az Istenben, mert én néki még hálákat adok, hogy ő az én orcámnak egészsége, és ő nékem Istenem”. Isten a mi egészségünk. És pedig először is azon értelemben, hogy ő az egészségnek adója, a melyet az ember élvezett egykor. Kezdetben tökéletes volt az első ember, sőt nemcsak ő, hanem az első pár ember e földön, ezek tökéletes egészséggel bírtak, mert Isten, a ki maga szent, őket egészségesekké, azaz szentekké tette, tehát az ő nemek szerint tökéletesek voltak a naptól fogva, a mikor teremtettek egész a bűnbeesés napjáig. Egy kevéssé voltak alább az Angyaloknál, de gyönyörű és dicső dolog volt szemlélni, nagyság és dicsőség volt rajtok látható, mely minden alantabb álló teremtményeket az ő parancsok iránti engedelmességre ösztönözött. Ezen szentségnek szépsége az Istennek munkája volt, ki az embert teremtette és az ő orcáját egészségtől tündöklővé tette. Az, a ki az első pár embert tisztává teremtette, kell hogy minket is megtisztítson, vagy pedig soha tiszták nem leszünk.
De ismét, Isten a mi orcánknak egészsége, mert a mi ő iránta való viszonyunk a mi egészségünknek próba köve. Csak annyiban léteztek, amennyiben Istennel jó viszonyban vagytok. Felebarátunkat szeretni mint magunkat helyes és jó, de annak, a ki bennünket teremlett az első joga van hozzánk. Mindenekfelett teremtőnket illeti meg első sorban szívünk szeretete és odaadása. Hogyha nem ő a mi gondolatunknak legfőbb tárgya, úgy nincsen rendben a dolog velünk, higgyétek el ezt. Bármily jó viszonyban is vagyunk más embertársunkkal, de nagyon szomorú az állapotunk, hogy ha közöttünk és Isten között minden rendben nincsen.
Hogyha Istent nem szeretitek, úgy azt nem szeretitek, a ki a legszentebb, legtisztább és legjobb. Hogyha Istent nem szeretitek, úgy az bizonyos, hogy a leglényegesebb jóságot, igazságot és tisztaságot nem szeretitek. Panaszkodtok, hogy Istennek lénye oly magasztos, hát akkor mily csekélyeknek kell lennetek néktek. Azt állítjátok, hogy nem is gondolhatjátok őt atyátoknak, de figyelmeztetni akarunk benneteket arra, hogy ha egy gyermek nem gondolhatja atyját úgy, mint egy olyat, úgy annak szíve valóban nagyon elidegenedett lehet attól. Ítéljétek meg magatokat mindnyájan az Isten iránti viszonyaitok szerint. Az emberek nagyon ritkán cselekszik ezt, és hogyha ezen viszonyra vonatkozó kiejtéseket használnak, úgy rendesen visszaélnek azzal. Már előbb megjegyeztem ezen helyen, hogyha valakit bűnösnek nevezünk, azzal nem érzi magát sértve, mert az csak annyit jelent, hogy ő az Isten törvénye iránt engedetlen, de hogyha őt egy gonosztévőnek nevezzük, akkor fellázad, mivel az azt jelenti, hogy ő az emberek törvényét áthágta. Ó mennyivel fontosabbnak látszik az emberek, mint az Isten iránti viszonyunk, és az ő vele való összeköttetésünk. Az embereket Isten fölé helyezni igazságtalanság, és a meg nem újult szív lényege, igazságtalanságát árulja el, mert ha a szívek helyesen éreznek, érezik az emberek, hogy inkább megsértenék ezerszer az ő embertársaikat, mint egyszer az ő Istenöket. Így lelki egészségeteket az Isten iránti viszonyotokból megítélhetitek. Szeretitek őt? Beszélgettek vele? Imádjátok őt? Barátotok ő? Örömötök övé? Élvezetet találtok-é abban a mi néki tetszik? Életetek párhuzamban halad-é Isten életével? Ha az úgy van, úgy jó állapotban vagytok, úgy a javulás útján vagytok, hogyha olyanok kívántok lenni, mint Ő, de hogyha ezzel ellentétben, Isten akarata egyik oldalra, ti pedig másik oldalra húztok, ‒ az Úr nem lehet tévedve, tehát egész világos, hogy ti rossz helyzetben vagytok. „Az Úr szent, szent, szent, szent”, mondják az Angyalok, és hogyha ti hozzá hasonlók nem vagytok, úgy szentségtelenek vagytok, azaz nem vagytok szentek, nem vagytok egészek, nem vagytok lelkileg egészségesek, természetetek beteg. Azért Isten a mi egészségünk, mert annak próba köve az ő vele való viszonyaink vagy összeköttetésünk.
Továbbá gondoljatok arra, hogy az Úr a valódi egészség előképe. Minden tökéletesség ő benne összpontosul. Istennek lényében soha sem terheli vagy akadályozza egyik tulajdonság a másikat. Nem találhattok Istenben semmit, a miről mondhatnátok: Csak ez egyedül az, a mi által más jelességek kizártnak, vagy árnyékba helyeztetnem. Isten szeretet, de egyszersmind ő megemésztő tűz is. Isten irgalmas, de egyszersmind igaz. Isten nagy, de egyszersmind jó. Minden jó megtaláltatik ő benne a legtökéletesebb módon. Lássátok meg tehát, hogy hasonlítotok-é Istenhez, mert hogyha nem, úgy nem hasonlítotok az egészség előképéhez. Hogyha a ti állapototok jelenségei az Istennek ismertető vonásaitól különböznek és eltérnek, úgy nem vagytok egészségesek, mert Isten a mértéke minden tökéletes szentségnek.
Szövegünk mutatja, hogy mindegyikőnk részére szükséges, hogy Isten lelki egészségünk helyreállítójává legyen. Hogyha valaha meggyógyulni akarunk, úgy néki kell minket visszaállítani, vagy helyrehozni. Az igazság napjának gyógyulást kell hozni számunkra, a Szentlélek mennyei szelének el kell űzni a bűn ragályos nyavalyáját, az élet vizének kell gyógyulásunkat eszközölni, „a nevezetes plántának” (Ez.34,29) kell a balzsamot szolgáltatni. Az emberek betegsége mennyei orvost követel. Csak az Istennek bölcsessége tehet egy embert egészségessé, vagy pedig az tarthatja meg őt egészségben. Testünk oly szövevényes és annyi csontokból, sejtekből, izmokból, idegekből, szövedékekből és véredényekből áll, hogy talán a legnagyobb csodának nevezhetjük ezen a földön azt, hogy mi élünk, vagy ha még nagyobbat gondolhatunk talán az, hogy mi egészségben élünk. Watts doktor dogosan nevezi azt csudálatosnak, hogy: „Egy ezer húrú húrfa
Oly soká megmarad összhangzatba”.
De hogyha a lélekre gondolok, az még sokkal titokteljesebb mint a test, és egy lelket a valódi egyen mértékbe hozni Istennel és abban meg is tartani, sokkal nagyobb csudának látszana lenni, mint bármi, a mit egy élet tudós a test bonctanában felfedezhetne. Ó Isten, temagad formáltad az embert, és csak egyedül te mentheted meg a gonosztól, a mely őt formátlanná tette, és te tudod azon helyzetébe visszahozni, a milyennek szent akaratod szerint lennie kell. Semmiféle más kéz, csak egyedül a tiéd merészkedhetik e nagy feladathoz nyúlni. Azok nagyon tévednek, a kik azzal dicsekszenek, hogy azon nagy munkát az újjászületés vize által létre hozzák. Tévednek, nem, sőt hazudnak. Isten képes egyedül a lelket ujjá szülni, az ő Lelkének kell azt megcselekedni, azon hatalmas erő által, mely a Megváltót is feltámasztotta. Csak a Mindenhatóság az ő teljes erejével képes minket a velünk született betegségből megmenteni és lelki egészséghez felemelni.
A lelki egészség ezáltal jön létre, hogy Isten hozzánk jön, mert egy beteg léleknek orvossága nem valami olyan, a mi Istentől származik, hanem Isten maga. Ő nem gyógyíthatott meg bennünket, míg magát nékünk és érettünk nem adta. Most a lelki egészségnek tápláléka a Krisztus teste és vére, és semmi sem tarthat meg bennünket a bűnbe való visszaeséstől, mint a Szentléleknek bennünk való lakása. Egészségünk a mi Istenünk, a mi emberré lett Istenünk, bennünk lakozó Istenünk, Istenünk ki nagy dicsőségéből alátekint és mondja: „Ti közöttetek járok szüntelen, leszek néktek Istenetek, ti pedig lesztek én népeim”. (3Móz.26,12) Lakozom ő bennek, és bennek járok, és leszek ő Istenek, és ők lesznek én népem. (2Kor.6,16.) Én vagyok az Úr, te gyógyítód”, (2Móz.15,26) (Jehova Rophi) ez a te neved ó Uram, és ezzel imádunk mi téged.
De át kell mennem a harmadik ponthoz, tudniillik ahhoz, hogy ezen egészségnek látható jelei vannak. „Ő az én orcámnak égészsége”. Egy embernek egészsége leginkább arcáról látható és ítélhető meg. Igaz, hogy már a járásából is megláthatjátok valamennyire, és testének minden tagja ád arról kevesebb vagy több bizonyítékot, hogy milyen egészségi állapotban van, de az ábrázat a léleknek ablaka, azon tükör, mely az ember lényét visszaadja, azaz felmutatja. A valódi jó állapotunk az Istennel való viszonyunkban, vagy pedig határozottan annak kezdete a kegyelmi munkában meglátható. Ez nem egy elzárt titok, mely a megfigyelhetéstől elzárva volna, kimutatja ez magát azonnal. Azon képzelet, hogy valaki talán megmentve volna és azt nem tudná, tudta nélkül Isten kedve szerint élne, a Jézus Krisztus vérében megmosattatna, a nélkül, hogy arról valamit tudna, hogy valaki úgy élhetne, hogy az ő boldogságát fel ne fedezhetné, csak majd halála óráján egy pap tudná azt felfedezni és kinyilvánítani, nagyon téves. Isten igéjében ilyesmiről semmit sem találhatunk. Olvashatják azt így a Vatikánban (római udvarnál), de az nem az új Jeruzsálem olvasási módja. Olvassátok az írást és találtok olyan embereket, a kik emlegetik, „mi kik megszabadultunk”, „megmosattattunk;” találjátok eme nyilatkozatot: „megigazulván azért a hit által, békességünk vagyon Istennel, a mi Urunk Jézus Krisztus által”.
Hogyha az Úr Jézus Krisztus egy embert kezeibe veszen, hogy azt meggyógyítsa, úgy annak ábrázatján változások mutatkoznak, a mely alatt én nemcsak testi ábrázatát értem, hanem azt, a mit Dávid értett, lényünknek összes részeit, a melyek csak láthatók. Az Úr az ő benső művének külső jeleit is felmutatja. És milyen neműek ezen bizonyságok? Elveszi az arcáról a bűnnek foltjait. Ha egy embernek lelki arcába tekintek azonnal észre veszem, hogy az egy részeges, vagy ha élvezet hajhászó, vagy haragos, hogyha ő kemény kegyetlen, vagy alásüllyedt, fukar ember. Ezek mind foltok, de hogyha az isteni kegyelem a szívbe jön, ezen eltorzulást elveszi és a jellemet megújítja. Hogyha az Úr Jézus elkezd bennünket meggyógyítani, a kétségbeesés homályát arcunkról leveszi. Láttátok-é már ezt valaha? Én már láttam a testi arcon, és ez valóban egy rettenetes látvány. De ó, hogyha ama kedves hangok hallatszanak, „a szabados kegyelem és a meghalni kész szeretetnek” hangjai, és az ember tudja, hogy bűnei megvannak bocsátva, és hogy ő a Krisztus Jézusban elfogadtatott, ekkor a kétségbeesés eloszlik. A sárkány szárnyainak árnyékai eloszolnak az. ábrázatokról, a béke Angyala repül el felette és ezüst fényének világát veti az arcra. Ha a nagy orvos az embereket meggyógyítja, elveszi a félelem halaványságát, mert az emberek halálsápadtak, hogyha a jövendő haragtól félnek és reszketnek az ő bűneikben meghalni. Hogyha pedig bűneik megbocsáttattak, úgy a sápadtság eloszlik és a bizalom pirossága jön az arcra vissza. Az aggodalom homálya eloszlik azon emberek arcokról, kiket a Jézus Krisztus meggyógyít.
Mért kellene epekednem?
Birtokom, Krisztusom,
Ki venné el tőlem?
És hogyha az Úr a kegyelmi gyógyításban tovább megyen, mily csudálatos az, hogyan veszi le az arcról a sok hiányok barázdáit. Sokaknál szemlélhetjük az éhség átlátszó ábrázatját, a kik még Krisztus és az ő kegyelme után sóvárognak, és egyiket sem találhatják, de hogyha Krisztus jön, megelégíti a lelket, a csontokat meg kövéríti és a szívnek ábrázatját vidámmá teszi.
Engedjétek, hogy kinyilváníthassam előttetek, habár ezt félelemmel teszem is, hogy némely keresztyének nem szolgáltathatnak abban a tekintetben semmi bizonyítékot, hogy az Úr Jézus az ő homlokukról a gond és aggodalom ráncait eltávolította és őket betegségökből kigyógyította. Hogyha a keresztyének az isteni kegyelem befolyása alatt vannak, akkor nem ösmernek semmi félelmet vagy aggodalmat, ők minden gondokat arra vetik, a kinek gondja van ő róllok. Teszik azon keveset, a mit tehetnek a többit pedig Istenre hagyják, az ő hő Urukra, így minden jól megyen, és az életek békesség. Mily boldog ember az, a ki így meggyógyult! ,,Jó”, mondja talán valaki közületek, „én reménylem, hogy a bűntől megvagyok gyógyítva, de még nem annyira vagyok meggyógyulva”. Testvérem, a jó orvos tovább megyen az operálásával és hogyha még egészen meggyógyulva nem vagy, az a te hibád, nem az övé, mert néki hatalmában van, hogyha benne bízol, fájdalmat, félelmet, kétségbeesést, kételyt és még az aggodalmakat is eloszlatni, ugyannyira, hogy énekünkben mondhatjuk: „Szeretlek és dicsérlek csendben, Mint gyermek nyugszom kebleden. Vizedből iszik a juhocska, Menyasszonyodnak nincs kínja. Arról gondoskodik szüntelen,
Hogy néked vőlegénynek tetszen”.
Nemsokára elfog jönni, hogy tégedet magához vegyen, ha ezen jó lelki helyzetben vagy. Nem jó földmíves az, a ki gabonáját túl soká kint hagyja a földjében, Uram még azt nem tette soha. Hogyha kévéi a csűr számára elkészíttettek, úgy határozottan betakaríthatja azokat. Egy tökéletes ember a menny küszöbénél van. Hogyha lelkileg egészséges vagy, hogyha lelki gyógyulásodat átélted és már nincsen benned semmi betegség, gondolod-é, hogy Urad tégedet a mennytől visszatartana? Határozottan nem, ő óhajtja nagyon, hogy te is ott légy, a hol ő van.
Azon egészség, melyet az Úr Jézus bennünk létrehoz, többféle módon nyilvánul a mi lelki ábrázatunkon. Legelőször is megvilágítja a szemeket. Egy olyan embernek, ki kétellyel és félelemmel van eltelve, vagy pedig az önzés és világszeretetétől gyötörtetik, nincsenek világos, lelkesítő reményei, de annak a ki Jézusban hisz, azon reménye van, ő, ha napjai és esztendei elmúlnak, a mennybe fog jutni, a hol Jézus van. Be kell vallanom, hogy nékem sokszor, ha ezen reményt rajzolni akarom, testi szemeim meghomályosodnak, mert könnyeim elkezdenek hullani, melyet látásomat csaknem egészen elveszik. Láthatom-é, láthatom-é én valaha az ő arcát, és koronámat letehetem-é az a lábainál? Igen, én azt elérhetem, tudom határozottan, de ó, ez nékem túl soknak látszik, hogy ez valósuljon. Hogyha a testi szemek oly homályosak, mily világossá lesznek a lelki szemek ezen reménységtől, amely azokat megvidámítja.
Lelki egészség az egész ábrázatnak szépséget kölcsönöz. Gondoljatok csak arra, hogyan írja le a mennyasszony az ő szépségét. Mondja: „Fekete vagyok”, ‒ nem mondhatott mást., minthogy napsütött, mert a világnak ki volt téve, de hozzá teszi: „de szép vagyok”. (Én.1,5-6) Ura oly módon tekintett reá, hogy ő azt megérezte, annak kedvességét tapasztalta, habár nem is tudta, hogyan történt az. „Bennünk nincs más csak bűn s szégyen
Feketék vagyunk egészen. De kegyelmi palástodba Néked tetsző szent és tiszta”.
Krisztusnak nincs szebb tárgy ezen a világon, mint az ő egyháza. Minő szép hely az az Énekek éneke könyvében, hol a király felkiált: „Mindenestől szép vagy én Mátkám, és semmi szeplő nincsen te benned”. (Én.4,7) Az valóban a szeretetnek szemeivel néz, a ki olyan szépséget lát. De minden fogalmon felüli széppé teszi a keresztyént az isteni kegyelem, a dicsőség igen ékessé teszi a keresztyéneket. Ottan majd a dicsősségben makula és szeplő nélkül fogunk az Isten trónja körül állani.
Mennyire megváltoztatja a kegyelem a lelki ember homlokát, hogyha az hatalmasan működik. Természetünknél fogva homlokunk ércből van, kelvény, dacos, elbizakodott, de lássátok csak mivé teszi a kegyelem. „Mint a pomagránát darabja a te két vakszemed, a te befont hajaid között”, mondja az ének, mintha elrejtve volna szent félelemmel, de a mit homlokán láttok piros és fehér szemérem és szent szeretettől áthatva az ő Ura jelenlétében. Óhajtanám, hogy ti, kik a legközelebbi napokban tértetek meg, mindnyájan tudhatnátok, hogy mit jelent a szent szemérmetesség. Krisztusban bízni dicső dolog, de nem a szemérmetlenség és önbizalom. Félek azoktól, a kik oly hirtelen oly igen bizonyossá és reményteljesekké lettek, jóllehet a bűnnek terhét nem is érezték. Legyetek megszégyenülve és megszomorodva, a midőn Krisztust elfogadjátok, mert minél többet teszen ő érettetek, annál kevesebbet gondolhattok, vagy tarthattok magatok felöl. Nagyon pontosan megmérhetitek magatokban a kegyelem valóságát, a magatok valóságos megutálásával összehasonlítva. A vőlegény így írja le a menyasszonynak ajakait: „Mint a veres cérna a te ajakaid olyanok, és a te beszéded ékes”. (Én.4,3) Míg egészsége vissza nem adatott, ajakai mezítelenek voltak, míg meg nem vigasztaltatott, fehér és sápadt volt a félelemtől, de mostan egészséges veres színű, és kedves az ő Ura előtt. Milyenek a ti ajakaitok kedves barátok? Imádkozó ajakak azok, éneklő vagy a Megváltót hirdető ajakak azok? Beszélgettek-é örömmel a Szabadítóról, és örvendeztek-é, hogyha másoknak elmondhatjátok, mit tett az ő szeretete ti veletek? Jó állapotbon vagyunk, hogyha szívünk így szól: „Az ő orcája hasonlatosok a drága füveknek táblájához, a felnevekedett szép plántákhoz”. (Én.5,13) hogyha egész ábrázatunk szentségtől tündöklik.
Hogyha Isten a mi egészségünk, úgy egész ábrázatunk fényleni fog az ének ama szavai szerint: „Kicsoda amaz, a ki úgy láttatik mintegy hajnal, szép mint a hold, tiszta mint a nap, rettenetes mint a zászlós tábor? A hivő arca világossá lesz a dicsősségtől, a mennyiben az őt érdekli, ő boldoggá lett, és azt jól tudja, sőt érezi. Szép lesz másokra nézve is, mivel látják az ő jellemének jelességét és csudálkoznak a felett, azután vakító lesz ő az ellenségeinek, mint a nap az ő fénye által lesújtja azt, a ki vakmerően reá tekint. A szentség rettenetes az ellenségre nézve, mint a zászlós tábor”.
Óhajtom, hogy azok, kik nem régen voltak a nagy orvos keze alatt, előléphessenek és az Úr Jézus hatalmát hirdethessék. Barátotok mondja: „Mutasd meg nékem a te orcádat, hadd halljam a te szódat; mert a te szód gyönyörűséges, és a te tekinteted ékes”. (Én.2,14) Hogyha Krisztus benneteket meggyógyított, miért rejtitek el az ő munkáját? Kényszerítve érezem magamat, hogy azt tegyem veletek, a mit az őrizők az Énekek énekében említett mennyasszonnyal cselekedtek: „Megtalálnak engemet az őrizők, kik a várost kerülik, megverének engem, megsebesítének engem, elvevék az én fedelemet tőlem a kőfalnak őrizői”. (Én.5,7) Én nem óhajtalak titeket megverni, vagy megsebesíteni, de nagyon szeretném többektől a fedelet elvenni, hogy láthatnátok és titeket is láthatnának mások, azaz, a gyülekezet, és a szentek örvendhetnének a felett, a mit a Megváltó veletek cselekedett. Dávid mondja: „Ő az én orcámnak egészsége”. Nem mondja: „az én szívemnek egészsége csak” ‒ vagy „az én belső részeimnek egészsége”, habár az igaz lehetne, hanem: „az én orcámnak”. Azért az Úr nagy dolgokat cselekedett veletek, hirdessétek azt hangosan, és hangoztassátok Jeruzsálem utcáin a hálaadó énekeket.
Végső pontja az elmélkedésünknek ez. Ezen szentírásbeli hely a legbetegebb lelket is reményre jogosíthatja. „Bízzál az Istenben, mert én még néki hálákat adok, hogy az én orcámnak egészsége”. Tekintsd meg a lelki egészségnek forrását. Hogyha Dávid mondhatta volna: „Én megfogok ismét gyógyulni, mert erős alkatrészeim vannak, természetem oly erős, hogy ezen betegséget legyőzi”, úgy ez a dicsekvés titeket nem bátoríthatna fel, nemde, mert vállalok az egész fejét elfogta a betegség, tetejétől fogva talpáig nincsen a testben épség, és a ti szívetek olyan bennetek, mint a megolvadott viasz. Azért adjatok hálát az Úrnak, hogy gyógyulásosok nem a ti saját természeteteknek erélyességétől van függővé téve.
Továbbá figyeljétek meg, hogy Dávid nem vár gyógyulást valami olyantól, a mit ő megcselekedhetik. Nem mondja: „Bizonyos cselekedetek, a melyeket véghez fogok vinni, betegségemből ki fognak gyógyítani”. Korántsem. Hogyha az úgy volna, úgy te kedves barátom kétségbe eshetnél, mert hiszen te semmit sem tehetsz gyógyulásod előmozdítására. Milyen jó cselekedetet hozhatnál létre? Hogyan? Hiszen ujjaid tisztátalanok, és ha talán meg akarnád próbálni, hogy egy darab szép fehér vásznat készítesz, azt már a szövésnél befeketítenéd. Saját üdvödet nem hozhatod létre, tehát ne is igyekezz azon. A Dávid orcájának egészsége abban rejlett a miben a tiéd is rejlik, nem a te cselekedeteidben, hanem az Istennek szabadításában.
Azt is figyeljétek meg, hogy ő nem beszél valami hosszas gyógyulási módról, melynek magát alája vetette volna. „Még én hálákat adok néki, hogy ő az én orcámnak egészsége”. Itten nincsen szó várakozásról, vagy vonakodásról, késlekedésről, vagy időtöltésekről, a mint azt némely prédikátorok érteni látszanak. Nem, a mint én gondolom: Dávid értette, hogy mi a mi teendőnk, tudniillik emez igék értelmét: „Én reám nézzetek, hogy megtartassátok földnek minden határai”. (Ézs.45,22) Ki az Úr Jézus Krisztusba hiszen, ezen hitbeli tekintet által azonnal megnyeri az egészségnek csiráját, a mely azonnal működni kezd és végre minden lelki betegséget eltávolít. Boldogok vagyunk, hogy tudjuk, miszerint a mi reménységünk Istenen nyugszik, nem magunkon.
Óhajtanám, hogy ti, különösen ti, a kik óhajtotok meggyógyulni, egy pillanatig arra gondolnátok, hogy ki az és mi rejlik abban, a kinél lelki egészségeteket kereshetitek. A ti betegségetek a bűn és itten egy határtalan irgalmat találtok, a mely felétek közeleg. Gonoszt cselekedtetek minden utaitokban, és a mi még rosszabb, még természetetek is gonosz, de itt Isten van, kinek öröme telik abban, ha megbocsáthat, a végetlen kegyelmű, a ki boldogságot talál abban, ha a bűnöket és hamisságokat eltörölheti, tekintsetek hát ő reá. Itten minden bűneitek elmeríttetnek, mert Istennek a Jézus Krisztusban kinyilvánított szeretete egy feneketlen és határtalan tenger. Itten határozottan biztos gyógyulás van a ti betegségeiteknek, mert a végtelen irgalomnak szándéka nem hiusulhat meg.
Továbbá itten határtalan engesztelés is van. Isten nemcsak megbocsátani kész, hanem azt mégis cselekedheti az igazsággal való összhangzásban, mert az ő egyetlenegy szülött drága Fia elvérezett és meghalt. Hogyha szemeimet az Isten Fiára irányítom, ki a keresztfán vérezik, az ő áldozata oly dicső az én szemeim előtt, hogy azon meggyőződésre jutok, miszerint ha tízezerszer való ezer világ volna telve bűnnel, még akkor is elég érdem volna a Krisztus halálában, hogy azokat mind megmenthetné, ha azt Isten úgy akarná, mert a meghaló Isten Fia érdemének határt vetni nem is gondolhatunk. Az emberré lett istenség szenved az igazság csapágyai alatt, szíve átveretik, megölettetik, harmadnapig a sírba tétetik! Hogyan? Így határtalan, kigondolhatatlan mértékű ereje lehet ezen felséges áldozatnak. Jöjj hát, ó, lélek, hogyha ez a te gyógyulásod, úgy semmi betegség ellene nem állhat. Végetlen irgalom, egy végetlen áldozattal párosulva, mindent véghezvihet. Óh, Isten! Valóban te vagy az én orcámnak egészsége, általad szabadulhatok ki csak egyedül a bűneim halálából. Te vagy az, a ki lelkemet kiszabadítottad a mélységes koporsóból.
Azután gondoljátok meg, hogy az isteni erő kész a mi meggyógyulásunkat eszközölni, és a mindenhatóság mindent véghez viszen. Ezékielnek mondva volt: „Embernek Fia: Nemde élnének-é ezek a tetemek (száraz csontok?) De igen, azok megelevenedtek. (Ez.37. rész) A halottak feltámadtak és most épen ezen órában is, a mi az emberek előtt lehetetlen, Istennél mindaz lehetséges, és az örökkévaló lélek épen most kész arra, hogy a szeretetnek csudáját véghez vigye. A romlott természetnek bármilyen nevekedése sem sok, és túl erős a Mindenhatónak. Ember, talán a haragnak oroszlánja van benned? Ez az erős Sámson szétszakíthatja azt, mint egy gödölyét. Talán a szenvedélyek egész seregével kell küzdened, és azon félelem tölti el szívedet, hogy ezek oly erősek, mint hajdan a Midiániták serege volt? Íme ez isteni szeretet ezen szent folyama, erősebb mint a Kison patakja. (Bír.5,21) tehát mindezeket elseperheti. Beköltözött talán a sátán a te szívedbe, és egy légió ördögöt magával vitt? Talán a pokol összes kígyókölykeit kiokádta, hogy benned egy borzasztó művet véghez vigyen? Volt egy, kiből az Úr hét ördögöt űzött ki, egy másik pedig a kiből egy légiót: jöjj Jézushoz, jöjj óh, embertársam, mert az ördögök még mindig reszketnek az ő hatalmától. Jézus az ellenséget belőletek is kiűzheti, és titeket annak hatalma alól felszabadíthat. Istennek egész ereje készen vár a te meggyógyításodra. Keressétek őt, „azt az Istent keressétek, ki a fiastyúkot és a kattahugyot teremtette, ki világosságra változtatja a temérdek setétséget, és a nappalt éjszakával béfedezi, ki a tengernek vizeit az égre felvonva, és kitölti azokat a földnek színére, kinek neve Úr. (Ám.5,8) Az ő ellenállhatatlan kegyelmének hatalmas karját semmi meg nem akadályozhatja.
Hogy ezt teljesen felmutathassam, hozzá kell még adnom, hogy Istenben, ki a mi orcánknak egészsége, változhatatlan szeretet van. Hogyha Isten megkezdette a gyógyítást, nem is hagyja félbe a munkát, míg azt be nem végezte. Az Úr Jézus életében csak egyetlenegy félbemaradott gyógyítás sincs tudatva. Egyről sem olvasok a kibe az ördögök ismét vissza mentek volna, mikor ő azokat kiűzte, és egy bélpoklosról sem, a ki ismét bélpoklossá lett volna. Én nem prédikálok néktek valami rövid ideig tartó üdvöt, mely épen a ti jó magatok viseletétől függ, hanem egy olyan megbocsátást, mely soha vissza nem vonatik, egy elfogadtatást ama szerelmesben, a mely soha véget nem ér, egy fiúvá fogadtatást, a mely titeket mindenkorra gyermekekké, Isten gyermekeivé tesz. Adjátok át magatokat Jézusnak és irgalmasságnak ruháját ád néktek, mely soha el nem kopik. A szeretetnek kincseit, melyet sem a rozsda, sem a moly meg nem emészthet, és egészséget, mely által egy olyan városba juttok, a melyben a lakosok közül csak egy sem mondja: „gyenge vagyok”, mert az a nép, mely abban lakik, mind bűnbocsánatot nyert.
Istentől való meggyógyítás, az a legrosszabbaknak is jó alapot szolgáltat a reménységre, és Istennek legyen hála, sokan tapasztalták már azt közöttünk, a mit Dávid tapasztalt. Nos, tehát ha mi néktek mint szavahihető emberek mondjuk, hogy
Isten a Krisztusban a mi orcánknak egészsége, reméljük, hogy hisztek nékünk, és magatok megkeresitek az Urat. Azon gyógyulást, melyet Isten a Jézus Krisztusban ád, minden bűn beteg lélek megnyerheti. Légy bárki, ha beteg vagy, Isten elégséges és hajlandó tégedet meggyógyítani Jézus Krisztus által, az ő Fia által. Kérlek azért, ne késlekedj, kételkedvén az ő isteni erejében vagy pedig meggyógyításra kész szeretetében, hanem jöjj és örömmel üdvözlünk téged, jöjj és légy üdvözölve, jöjj azonnal.
A gyógyulásra vonatkozó prédikációm nem használhat azoknak, a kik nemi betegek. Jézus nem jött, hogy az igazakat hívja, hanem a bűnösöket a megtérésre, de azok részére, a kik betegek, örömhír fog ez lenni. Óhajtanám ezt olyan formában előadni, a mely félre nem érthető, hogy mindenek megérthessék, hogyha a Szentlélek őket oktatja. Egy halálos beteltség rejlik a ti bűnös természetetekben, és pedig mindegyikőtöknek. Némelyikőtöknél ez igen visszataszító alakot öltött, de a betegség mindegyikőtök szívében ugyanaz, ti férfiak és asszonyok, mint a mely a paráznák és lopók szívében megevesedett.
Igaz, hogy őnálok másképen nyilvánul, vagy mutatkozik, mivel alkalmak ajánlkoztak arra, hogy azok napfényre lépjenek: hogyha ti ugyanazon helyzetben lettetek volna, a miben ők voltak, talán épen úgy kifejlődött volna az nálatok is. Nos, hogyha látjátok ma ezen bűnnek rettenetes pusztításait, vagy ha azt érezitek is, azon örvendek, mert azok reményteljes jelek. Midőn a főpap azon embereket megvizsgálta, kik bélpoklossággal voltak gyanítva, úgy gondolom, hogy az egyik mondotta: „Egy, igen rossz folt van a homlokomon, de a mellemen igen tiszta a hús, ottan nincsen legkisebb fehér folt sem, én egészséges vagyok szívemben, habár más részem beteg is. „Ah”- mondá a pap. „De tisztátalan vagy, ki kell tégedet rekesztenem”. Egy másik mondotta: „Igaz, hogy az ajakomon látszik valami fehér folt, de hogyha megvizsgáltok, testemnek fele részét egész tisztának találjátok a betegségtől”. „Tégedet is ki kell rekesztenem a táborból”, mondja a pap. „Én teljesen megvagyok lepve a bélpoklossággal, csak egy pontocskát sem mutathatok fel, annyit sem, mint egy tű gombja, a mely tiszta volna, bélpoklos vagyok tetőtől fogva talpig”. A pap reá veti kezeit ezen emberre és mondja: ,,Te tiszta vagy”! Mily álmélkodásba jön ezen nyilatkozatra! Álmélkodj te is ó csüggedező lélek! Hogyha te egy bűnös vagy, és semmi más, mint egy nagy bűnös, elkárhozott, elveszett, tönkrement, és azt te elismered az Úr Jézus Krisztusra tekintesz és üdvödét ő benne keresed, úgy tiszta vagy egészen és teljesen. Hogyha lelkileg tökéletes szegényekké lettünk és szellemileg teljesen tönkrementünk, ugyannyira, hogy üzletünkben a legutolsó rozsdás fillért is kiadtuk, akkor Krisztus az ő összes kegyelmi kincseivel a miénk. Ő bárcsak a kétségbeesés mélyének a legmélyére juthatnánk önönmagunkban, mert az a reménynek ajtaja. Míg poharatok telve van, addig Krisztus nem tölt abba az ő borából, de hogyha egészen kiüríttettetek, akkor szeretete élő vizének folyását önti belétek, míg természetetek edénye csordultig tele lesz. Az Úr adja, hogy betegségeteket érezzétek egész a halálig, és így tapasztalni fogjátok, hogy Jézus a feltámadás és az élet. Ámen.