Ezen igékben nagy tanúság rejlik az „Isten mellett munkálódó szolgák” részére. Ez egy példázat mindazok részére, kiknek az Isten országában részök van. Azokra nézve egész értéktelen, kik a setétség országához tartoznak, mert nékik nincs parancsolva, hogy a jó magot vessék. A hitetlennek pedig ezt mondja az Isten: „Miért hirdeted te az én rendelésimet, és miért veszed az én szövetségemet a te szádra?” (Zsolt.50,16.) De mindazok, kik megbízva vannak, a királyi földmíves részére magot vetni, örömmel gondoltak arra, hogy lesz egy aratás is az ő vetésök után, és örömmel veszik azt tudomásul, hogy az Úr az ő részökre, kik néki szolgálnak, az aratást elkészítette. Halljátok meg ezt mindnyájan, kik minden vizek mellett vetettetek, ti kik szent buzgalommal igyekeztek arra, hogy a mennyei gabonás csűrt megtöltsétek, néktek tudtotokra adja, a mennyire alkalmasok vagytok annak elhordozására.
Legelőször is azt tanulhatjuk szövegünkből, hogy mit tehetünk és mit nem tehetünk. Ez legyen tehát első részünk: „Úgy vagyon az Istennek országa, mint mikor az ember a magot beveti a földbe, ezt teheti a keresztyén munkás. „És a mag gyümölcsözik és felhuzalkodik ugyan hire nélkül”, ez az a mit nem tehet. Az elvetett mag minden emberi hatalmon túl esik, azzal a magvető már semmit nem tehet, sem meg nem csiráztathatja, sem meg nem növelheti azt. De nemsokára ismét sorra jön a munkás, a magvető: „Mikor pedig a gabonának gyümölcse megmutatja magát, azonnal megaratja”. Annak idejében arathatunk, és az épen úgy kötelességünk mint szinte előjogunk is, hogy azt annak idejében megcselekedjük. Látjátok tehát, hogy itten megvan a munkásnak a helye kezdettől fogva, és habár középen úgyszólván nincs is hely az ő részére, mindazáltal ismét ajánlkozik egy másik alkalom, hogy ha az, a mit vetett, valóban gyümölcsöt is termett.
Figyeljük meg tehát, hogy vetni tudunk. Mindenki, a ki csak tapasztalta szívében az isteni kegyelemnek megnyerését, és Istenről ismerettel bír, taníthat arra másokat is. Azon kiejtésben „mindenki”, mindazokat bele foglalom, kik az Urat ismerik férfiak vagy nők. Nem taníthatunk mindnyájan egyformán, mert nem egyforma lelki ajándékaink vannak; az egyiknek egy tálentom adatott, a másiknak pedig tíz, szintén nem egyformák az alkalmak sem, mivel az egyikőnk egész rejtett helyen él, a másiknak pedig messze kiterjedő befolyása van, mindazáltal Isten gyermekei között nincs oly gyenge gyermeki kéz, mely saját magvacskáját a földbe ne vethetné. Nincs köztünk egy ember sem olyan, a kinek a piacon kellene állani munka nélkül, mert erejéhez való munka mindegyikre várakozik. Nincs olyan hivő asszony, ki épen valami lelki feladat nélkül maradt volna, vajha mindegyik véghez vinné a reá bízottakat és azon szavak alkalmazhatókká válhatnának mindegyikre nézve: „Ez a mit tehetett azt mívelte”. (Mk.14,8)
Nincs okunk Istennel perelni, hogy ha mindent nem tehetünk is, hogy ha ő ez egyet mindnyájunknak megengedi, mert a jó magot vetni egy olyan munka, melyhez szükséges minden értelmünk, erőnk, szeretetünk és gondosságunk. A szent magok vetésére a legnagyobb szorgalmatossággal kellene igyekeznünk, és ez, nem egy alárendelt célja a legnemesebb életnek. Mennyei oktatások ahhoz szükségesek, hogy a jó gabonát kiválaszthassuk és azt a tévelygések szemetjétől megóvhassuk. Szükséges, hogy a szent tanokat saját gondolatainktól és nézeteinktől megtisztítsuk, kirostáljuk, mert talán azok sem Isten kedve szerint valók. Az emberek nem a mi szavunk által lesznek megmentve, hanem Isten igéje által. Kegyelemre van szükségünk, hogy az evangyéliomot helyesen tanulmányozhassuk és azt egészen taníthassuk. A különböző embereknek nagy vigyázattal azon részét kell az Isten igéjének hirdetni, a mely az ő lelkiismeretöket leginkább áthatja, mert nagyon sok függ attól, hogy ha az ige a maga helyén és idejében hirdettetik.
Minekutána a magot kiválasztottuk, elég munkát találhatunk abban, ha kimegyünk és azt vetjük mindenütt, mert minden nap meghozza a maga alkalmatosságait, és minden társalgás alkalmat nyújt nékünk arra, hogy azt tehessük. „Reggel vessed el a te magodat és estve is ne restelkedjél”. (Préd.11,6) „Vessed a te magodat a víz mellett”. (Préd.11,1)
Azonban a bölcs magvető ember megfigyeli a vetésre alkalmas időt és azt örömmel felhasználja. Vannak idők, a mikor határozottan csak tékozlás lenne a vetés, mert a talaj nem tudná a magot bevenni, nincsen az a mag elfogadására alkalmas helyzetben. Az eső után, vagy előtte, vagy valamely időben, melyet az a ki a föld természetét tanulmányozta és ismeri azt a vetésre alkalmasnak lenni tudja, akkor azonnal hozzá kell fogni és munkálkodni, hogy ha folyton munkálkodnunk kell is Istenért, mindazáltal vannak oly idők, a melyekre az Úrnak ama szavai szerint: „Ne adjátok azt a mi szent az ebeknek, se a disznók eleikbe ne hányjátok a ti drága gyöngyeiteket”, hallgatnunk kell, és ismét vannak olyan idők, a mikor nagy bűn volna hallgatni és a szent igékről nem tanúskodni. A szántás és vetés ideje alatt korhelykedők, valóban korhelyeknek nevezhetők, mert ők nem csak a napot tékozolják el, hanem az egész esztendőt. Hogyha a lelkek felett őrködtök, és a kedvező alkalomra vártok és mikor a lélek talán egy pár pillanatnyi időre szent lágyulást, engedékenységet nyilvánít, a mit aztán ti felhasználtok, úgy nem kell panaszkodnotok a kevés idő miatt, melyet a munkálkodásra nyertetek. Még hogy ha soha, híva nem lennétek is öntözni, vagy aratni, mégis teljesen elég a ti hivataltok, hogy ha a magvető munkáját teljesítettétek.
Mert, hogy ha bár csekély dolognak látszik is az evangyéliomnak egyszerű igazságait tanítani, mindazáltal az mégis nagyon lényeges. Mi módon hallhatnának az emberek tanító nélkül? Istennek szolgái! Az Isten igéjének magva nem olyan, mint a bogáncskóróé, melyet a szél mindenfelé viszen. Az Isten országa gabonájának hintéséhez emberi kezek szükségesek, és olyan eszközök nélkül az az emberi szívekbe nem juthat be és Isten nevének dicsőítésére nem gyümölcsözhetik. Az evangyéliom prédikáltatása minden időben szükséges volt és szükséges marad; adja Isten, hogy országunkban ez soha ne hiányozzék! Még hogy ha Isten reánk a kenyér, vagy víz szükségét bocsátaná is, de az ő igéjének szükségét soha reánk ne bocsássa. A hit a hallásból jön és mi módon lehet hallani, ha tanítók nincsenek? Csak hintsétek, vessétek az Isten országának magját, mert az nagyon szükséges egy aratáshoz.
Ezt a magot gyakorta kellene vetni, mivel a gabonának sok ellensége van, és hogy ha a vetést nem ismétlitek, úgy talán soha aratást nem láttok. A magot vetni kell mindenüvé, mivel e világnak nincs egy kiválasztott szegletje sem, a melyet magára lehetne hagyni, abban a reményben, hogy az majd munka nélkül is teremni fog. Nem hagyhatjátok magokra a gazdagokat, vagy a bölcseket azon gondolatban, hogy az ő szívökben biztosan ott vannak az evangyéliomnak magvai, mert az életnek kevélysége őket Istentől csak távol vezeti. Épen úgy nem hagyhatjátok a szegényeket és tudatlanokat sem ezt mondva: „Határozottan ők már magoktól is tudják és érezik azt, hogy szükségük van Krisztusra”. Nem úgy süllyednek, hogy ha őket az evangyéliommal fel nem emelitek.
Semmiféle emberi törzs, az emberi léleknek semmiféle különös mineműsége, el nem hanyagolhatta, hanem mindenütt prédikálnunk kell az igét, mind alkalmatos, mind alkalmatlan időben. Hallottam, hogy Koók kapitány, a világot körülevező híres ember, egy kis csomagot mindenütt magával vitt, melyben angolországi magvak voltak, és a mely részén a világnak csak megfordult, abból a csomagból alkalmas helyekre elvetett. A hol kikötött, szokása volt a hajót elhagyni és a part mentében csak sétálni. Nem szólt semmit, hanem csak hintette a magot csendben, a hol csak járt, hogy így az egész világon egy kört csinálhasson az ő hazájabeli virágokból és füvekből. Cselekedjetek ti is hasonlóan, a hova csak mentek, vessétek a lelki magokat minden helyen, a melyet csak talpaitok megtapodnak.
De most gondoljunk arra, a mit nem tehettek. Ha a mag kezetekből kiesett, nem tehetitek azt, hogy annak életet adhassatok. Bizonyos vagyok benne, hogy nem tehetitek azt növekedővé, mert azt sem tudjátok hogyan növekedik az. Szövegünk mondja: És a mag gyümölcsözik és felhuzalkodik ugyan hire nélkül”. Az, a mi tudtunkon kívül esik, határozottan a mi hatalmunkon is kívül van. Egy búza szemet csirázóvá tehettek-é? Adhattok annak egy nyers vagy meleg helyet, a hol megdagad és csirát hoz, de a csirázás a ti hatalmatokon, vagy tehetségeteken kívül esik. Hogy történik az? Nem tudhatjuk. Minekutána a csira már létre jött, tudjátok-é tovább nőtetni és annak életét levéllé és szárrá fejleszteni? Nem, az sem áll hatalmatokban. És a mikor már a zöld levelek után a fej létrejött; megérthetitek-é azt? Az megérik, de ti megtehetitek azt? Tudjátok, hogy ti azt nem tehetitek, kezeiteket a valódi elősegítésre nem használhatjátok, habár azon föltételeket, melyeknél fogva az létre jön, kedvezőbbekké alakíthatjátok. Az élet egy titok, a növekedés is egy titok, hasonlóan a megérés egy titok, és ezen három titok azon forrás, mely minden behatolás előtt teljesen zárva van. Hogy lehet az, hogy az érett magban ott rejlik egy másik vetésnek és növekedésnek előkészülete? Micsoda ezen
élet-alapelv, ezen titkos nemző erő? Tudsz-é arról valamit? A bölcsész beszélhet vegyészeti összeköttetésekről és erről vagy amarról hasonlatosságokat hozha, mindazáltal a magnak csirázása és növekedése egy titok marad, az felnövekedik az ember tudta nélkül. Ez épen így van az isteni élet keletkezésével és növekedésével, vagy előhaladásával az emberi szívben. Az a lélekbe jut és ottan meggyökerezik, nem tudjuk hogyan. Természetöknél fogva gyűlölik az emberek az igét, de az behatol az ő bensejökbe, megváltoztatja a szívet és annyira jutnak, hogy azt szeretik. Egész természetük megújul, ugyannyira, hogy a bűn helyett megtérés, hit és szeretet mutatkozik nálok, de hogyan? Azt mi nem tudhatjuk. Miképpen működik az Istennek Lelke az emberi szívben, mi módon újítja azt meg, és mi módon kelt szent érzelmeket ottan, hogyan szüli azt újonnan egy boldog reménységre, azt nem mondhatja meg senki az emberek közül. A Szentlélek bevonul hozzánk, hangját nem halljuk, fényét nem látjuk, érintését nem érezzük, mindazáltal hatalmas művet végez bennünk és nemsokára észre vesszük az ő működését. Tudjuk, hogy a Léleknek munkája egy új teremtés, egy feltámasztás, a halálból való életre hozás, de rendesen szavak csak takarói az ő működési módjáról való teljes ismeretlenségünknek, a melybe beléavatkozni képesek nem vagyunk. Nem tudhatjuk hogyan viszi véghez a szeretetnek csudáit, és mivel nem tudjuk hogyan működik, egész bizonyosak lehetünk abban, hogy az ő művét kezünkbe nem vehetnénk. Mi nem tudunk teremteni, eleveníteni, átváltoztatni, újjászülni, megmenteni.
Hogyha Istennek ezen működése a mag megnevekedésénél véghez ment, mi következik azután? A megérett gabonafejeket learathatjuk. Egy kis idő múlva a Szentlélek Isten ismét használja az ő szolgáit. Mihelyt az élő mag legelőször a gondolatnak zöld füvét, azután a bűn érzetének fejét előhozta, azután pedig a hitet, mely a főben való gabonához hasonlít, jön a keresztyén munkás, hogy az ezek után való szolgálatot megtegye; mert arathat. „Mikor a gabonának gyümölcse megmutatja magát, azonnal megaratja”. Ez nem az utolsó napi nagy aratás, mivel az nem tartozik ezen példázat körébe, mely láthatólag egy emberi vető és aratóra vonatkozik. Ezen aratási mód, melyre itten megváltónk céloz, az a melyről szólott midőn tanítványainak mondotta: „Emeljétek fel a ti szemeiteket és lássátok meg, a tartományokat, mert megértenek az aratásra”. (Jn.4,35) Minekutána a magot a Samaritánusok szívekbe behintette és ez kikelt, ugyannyira, hogy csak kezdették az ő benne való hitöket nyilvánítani, mondá az Úr Jézus: „A tartományok megértenek az aratásra”. Az Úr mondja: „Más a magvető, és más az arató”. Tanítványainak mondja: „Én elbocsátlak titeket annak aratására, melyben ti nem munkálódtatok, egyebek munkálódtak”. Nemde nem megvagyon-é ígérve, hogy: „A maga idejében aratunk, ha meg nem restülünk?” (Gal.6,9)
A keresztyén munkás azzal kezdi meg munkáját, hogy ha a Krisztusban való hit jeleire figyel. Nagyon kíváncsi arra, hogy a kikelt füvet láthassa, és igen örvend a mikor már a megérett kalászok is láthatók. Ő reményli gyakran, hogy az emberek hisznek, de óhajtja, hogy bizonyos lehessen abban, és hogyha meggyőződhetik abban, hogy íme, végül a hitnek gyümölcse is mutatkozik, akkor elkezdi azokat bátorítani, vigasztalni, és azokat a hivők társaságában örömmel üdvözli. A keresztyén munkások tudják azt, az ifjú vagy kezdő hivőnek szükséges az, hogy a keresztyén gyülekezet csűrébe hozassék, hogy ottan sok ezer veszélyektől megmentve lehessen. Egy bölcs földmívelő sem hagyja az érett gabonát kint a mezőben a jég vagy más egyéb veszélynek sokáig kitéve, hogy például a jég kiverje, vagy a madarak megegyék stb. azt. Épen oly világos, hogy egy hivőnek sem tanácsos a szentek gyülekezetének oltalmazó fedelén kívül maradni. Be kell azokat hozni a gyülekezet kebelébe, azon nagy örömek között, melyekkel az érett gabonakévék behozattatni szoktak. A Krisztusnak szolgája gondosan vigyáz és őrködik, és hogyha észre veszi, hogy az ideje elérkezett, azonnal megkezdi a megtérteket behozni, hogy azok a testvérek figyelmébe véve, a világtól elkülönítve a kísértetektől oltalmazva és az Úr részére megtartva lehessenek, Sőt, igen szorgalmas ennek cselekvésében, mert szövegünk mondja: „Azonnal megaratja”. Nem vár arra hónapokig, hideg gyanúk alatt, nem fél attól, hogy nagyon hamar felbátorította azt, hogyha látja a hitet nála testvéri szeretet mosolyával és mondja az új hivőknek: Hiszel-é valóban? Nem jött-é még el az idő, hogy nyíltan vallomást tégy hitedről? Nem megparancsolta-e Jézus az ő benne hivőknek, hogy megkeresztelkedjenek? Ha őt szereted, tartsd meg parancsolatját”. Nem nyugszik addig, míg az új megtértet a hivők társaságába be nem vezetheti. Mert a mi munkánk szerelmeseim, még csak félig van végezve, hogyha az emberek tanítványokká tétetnek és megkeresztelkednek. Azután azokat még bátorítani kell, oktatni és erősíteni, vigasztalni és a nyomor és veszély idején mellettök áltani. Mit mond Megváltónk? „Azért elmenvén, tanítsatok minden népeket, megkeresztelvén őket Atyának, Fiúnak és Szentléleknek nevébe. Tanítván őket, hogy megtartsák mindazokat, melyeket én parancsoltam néktek”.
Figyeljétek meg azért a mi működésünknek keretét és határát. Az igazságot ugyan ajánlhatjuk, prédikálhatjuk az embereknek, de azt magának az Úrnak kell megáldani. Az igének megelevenedése és növekedése az emberi szív és lélekben egyedül Isten által történhetik. Hogyha a növekedés titokteljes műve megtörtént, akkor aztán alkalmatosak vagyunk a megmentett lelkeket a gyülekezetbe behozni. Hogy Krisztus a dicsőségnek reménysége az emberekében megábrázoltassék, az nem a mi dolgunk, azt Istenre kell hagynunk, de hogyha Krisztus bennök megszületett, akkor a mi kötelességünk és a mi nagy örömünk a Megváltó képét bennök felfedezni és mondani: ,Jöjj be Istennek áldotta, miért állassz kint?” Az isteni életet létre hozni Istennek a műve, mikor pedig már az létrejött, annak ápolása a mi teendőnk. Az elrejtett életet növelni az Úrnak munkája, ezen életnek pedig nyilatkozatát és fejlődését látni és ezt learatni Isten hű szolgáinak a teendőjök, a mint írva van: „Mikor pedig a gabona gyümölcse megmutatja magát, azonnal megaratja, mert eljött az aratásnak ideje.
Tehát ez az első tanúságunk szövegünkből, miszerint láthatjuk, mit tehetünk és mit nem tehetünk.
Második részünk hasonlít az elsőhöz és abból áll, hogy mit tudhatunk és mit nem tudhatunk. Legelőször is, mit tudhatunk. Tudhatjuk, hogyha az igének tiszta magvát vetjük, hogy az kikél és növekedni fog, mert Isten megígérte, hogy úgy fog lenni. Nem terem gyümölcsöt minden egyes mag, mert némelyiket a madarak kapdossák el és eszik meg, másikat meg a féreg, némelyik minekutána kikelt, a nap melegétől szárad el, de általános szabály szerint az Istennek beszéde nem tér ő hozzá vissza üresen, hanem megcselekszi a mit akar, és szerencsés lészen azoknál a kikhez küldetett. (Ézs.55,10-11) Ezt tudhatjuk határozottan. És azt is tudhatjuk, hogy ha a mag gyökeret vert, alakor növekedni is fog folyton, hogy az nem álom, vagy pedig egy kép, amely elenyészik, hanem valami erős és működő, mely egy kis fűből, szárból, egy magokkal teljes kalásszá növekedik, és Isten áldása folytán egy valódi megmentetéssé fejlődik és olyanná lesz, mint a gabonának teljes magva a főben. Isten segedelme által és az ő áldása folytán a mi tanítási munkánk az embereket nem csak annyira viszi, hogy a felett elmélkedjenek és bűnös voltukat érezzék, hanem a valódi megtéréshez és az örök élethez. Azt is tudhatjuk, mivel határozottan meg van mondva, hogy ennek alapja abban rejlik főképen, mivel az ige élő és ható, abban élet rejlik. Az Isten igéjéről meg vagyon írva: „Az Istennek beszéde élő és ható”. (Zsid.4,12) „Az rothadás nélküli élő és örökké megmaradandó”. (1Pt.1,23) Az élő magnak pedig az a természete van, hogy nevekedjen, és annak oka, hogy az Istennek igéje az emberi szívekben nevekedik az, mert az az élő Istennek élő igéje, mert a hol egy királynak szava kihirdettetik, abban erő van. Ezeket tudjuk, mert Istennek igéje tanítja. Nincsen-é megírva: „Ki az ő akaratja szerint újonnan szült minket, az igazságnak beszéde által?”
Továbbá a föld, mely itten az embereket példázza, „magától gyümölcsöt terem”. Itten vigyáznunk kell ennek magyarázatánál, mert az emberi szívek magoktól nem szülnek hitet. Azok olyanok, mint a kemény szikla, melyen a mag tönkre megy. Hanem ez azt példázza: miképpen a föld a harmat és eső áldása alatt Istennek titkos működése folytán a magot beveszi és eltakarja, magába zárja, azonképpen az emberi szív alkalmassá tétetik arra, hogy a Jézus Krisztus evangyéliomát bevegye és magában mélyen elrejtse. A felébredt emberi szívnek épen arra van szüksége, a mit Istennek igéje ajánl. Egy isteni befolyástól indíttatva a lélek magába zárja az igazságot és attól át lesz hatva, élővé lesz az igazság a szívben és az által a szív élővé tétetik. Az emberek szeretete egyesül az Istennek szeretetével. Az emberek hite, melyet ő bennök az Istennek Lelke szült, Isten igazságát elfogadja. Az emberek reménye, melyet ő bennek a Szentlélek keltett, megragadja azt, a mi nékik megjelentetett, így növekszik a mennyei mag a léleknek földjében. Az élet nem ti tőletek jön, kik az igét prédikáljátok. hanem azon igékben rejlik, melyeket ti a Szentlélek ereje által prédikáltok. Az élet nem a ti kezetekben van, hanem a szívekben, melyek a Szentlélek működése folytán az igazság elfogadására alkalmassá tétetnek. A megmentetés nem emberi hatalomtól származik, nem a prédikátortól, hanem a hallgatónak személyes bűnérzete által, személyes hite és személyes szeretete által. Ennyit tudhatunk és vajon nem elegendő-é ez, minden jó és komoly célunk eléréséhez?
Mindazáltal van valami, a mit nem tudhatunk, egy titok, melybe be nem tekinthetünk. Ismétlem a mit már előbb mondottam: az emberek bensejében nem láthattok és nem láthatjátok, hogy milyen módon ragadja meg az igazság a szívet, vagy a szív az igazságot. Sokan saját érzelmeiket vizsgálgatták, mígnem a kétségbeeséstől egész megvakíttattak, mások meg az ifjú keresztyének érzelmeit vizsgálgatták, mígnem azoknak az ő erős őrködésük által több kárt mint hasznot tettek. Az Isten munkájában több helye van a hitnek, mint a látásnak. A mennyei mag titokban növekedik. El kell azt ásni, hogy szemeitek elöl elrejtve legyen, máskülömben nem remélhettek aratást. Még hogy ha a magot a földön felül tartanátok is, és az megcsirázna, még akkor sem tudnátok meglátni hogyan növekedik, hogy ha nagyító üveggel szemlélnétek annak dagadását és kibontakozását, még sem láthatnátok annak benső életerejét, mely a magot mozgatja. A Léleknek útját meg nem ismerheted. Az ő műve titokban megy véghez. „Magyarázd meg az újjászületést”, mondja valaki. Ezt felelhetem néki: „Tapasztald az újjászületést és akkor tudni fogod, hogy mi az”. Vannak titkok, helyekbe mi bé nem hatolhatunk, mivel azoknak világosságok nagyon fényes, annyira, hogy emberi szemek el nem hordozhatják. Ó, ember, te nem lehetsz Mindentudó, mivel te csak egy teremtés vagy és nem a Teremtő. Reád nézve maradni kell mindenkor egy olyan tájnak, mely nemcsak ismeretlen, hanem megismerhetetlen is. Eddig mehet a te ismereted, de tovább nem, és hálát adhatsz Istennek azért, hogy az úgy van, mert éppen ilyen módon hágy ő helyet a hitnek és ád néked okokat az imára. Hívd segítségül buzgóan a nagy munkást, hogy ő vigye véghez azt, a mit te meg sem kísérthetsz, hogy te, midőn látsz embereket megmentetni, az Úrnak adhass örökké hálákat és Néki tulajdoníthass minden tisztességet.
Szövegünk mondja nékünk, hogy mit várhatunk, mint Isten mellett munkálkodó szolgák és mit nem várhatunk. Ezen példázat szerint várhatjuk, hogy látni fogunk gyümölcsöket. A szántóvető ember a magot elhinti az ő földjébe, a mag meggyökerezik és növekedik, és ő természetesen várja az aratást. Én óhajtom, hogy mondhatnék valamit arra nézve, hogy a keresztyén munkásokat nagyobb és élénkebb várakozásra buzdíthatnám, mert félek rajta, hogy sokan hit nélkül munkálkodnak. Ha volna egy kertetek, vagy egy darab földetek és abba magot vetnétek, nagyon meglepetve és megszomorodva lennétek, ha semmi ki nem kelne az elvetett magból, de sok keresztyén egész elégedettnek látszik tovább munkálkodni a nélkül, hogy eredményt várna. Ez egy igen nyomorult módja a munkálkodásnak, éveken át üres vedreket hozni fel. Határozottan, nékem látnom kell az én munkámnak valami eredményét és örvendeznem, vagy pedig, ha semmit nem láthatok, szívemnek a fájdalomtól majdnem egészen meg kell töretni, ha én a nagy Mesternek igazi hű szolgája vagyok. Eredményeket kellene várnunk, és hogy ha több és nagyobb eredményeket várnánk, úgy többeket is láthatnánk, de az egy igen sok kárt okozó, ha a várakozásban, vagy az eredményben kétesek vagyunk, ezért nem sikerül gyakran Isten szolgáinak munkájok.
Mindazáltal azt nem szabad várnunk, hogy mind szárat és, fejet ott azonnal létre szeretnék hozni, hogy aztán annak magvát a rajongás tüzében megszárasszák és úgy teljesen megrontsák. Alkalmat szolgáltatnak a népeknek azt gondolni, hogy megtértek és azáltal akadályozzák őket abban, hogy az igazságnak üdvöt adó ismeretére jussanak. Sokakat azáltal akadályoznak meg a megmentetéstől, hogy azt mondják nékik, hogy ők már megmentettek és őket a tökéletesség képzelgésével teszik felfuvalkodottakká, ha még töredelmes szívök sincsen. Talán az olyan népek, hogy ha őket oktatták volna arra, hogy mélyebben kereskedjenek, nem elégedtek volna meg azzal, hogy a magot a köves földbe befogadták, de mostan egy gyors növekedést nyilvánítanak, és épen olyan gyorsan alá szállanak és elesnek. Várjuk tehát hívőiesen a magnak növekedését, de reméljük annak az alap igénk szerinti fejlődését láthatni, először, másodszor és harmadszor: először füvet, azután fejet, azután gabonát a főben.
Azt is elvárhatjuk, hogy a magnak megérését látni fogjuk. Munkánk Isten kegyelme által valóban hithez vezeti azokat, a kikben ő Lelke és igéje által működik, de azt nem szabad várnunk, hogy azt mindjárt tökéletesen láthatjuk. Milyen sok tévedések történtek már e tekintetben. Itten például egy fiatal ember mélyen megindult, és valamelyik hű testvér beszélget ezzel a reszkető kezdővel, állit eleibe nehéz kérdéseket. Mivel arra feleleteket nem adhat lecsüggeszti tapasztalt fejét, ráncra szedi szemöldökét. Kimegy a mezőbe, hogy megláthassa lesz-é gazdag aratás, és habár még kora tavasszal van is az idő, panaszkodik, hogy csak egy búza fejet sem láthat; valóban nem láthat még semmit csak zöld füvet. „Semmi nyomát sem láthatom a gabonafejeknek”, mondja panaszkodva. Nem, testvérem, természetes dolog, hogy még azokat nem láthatod, mert nem vagy megelégedve a füvel, vagy a már valamennyire mutatkozó szárral, a melyek az életnek jelei, hanem azt óhajtanád, hogy azonnal egészen elkészülve látnál mindent. Ha a zöld füvet kerested volna, amint az tavasszal található, volna nagyon könnyen, és az tégedet egész megvigasztalt volna. Én magam részéről mondhatom, hogy örülök már csak azon is, hogy ha egy gyenge óhajt vagy kívánságot észre vehetek, a nyugtalanságnak valamely fokát, a bűn iránti gyűlöletnek valamely mértékét, vagy a kegyelem utáni kívánságot. Nem volna-é részetekre is tanácsos, a dolgokat úgy fogni fel, hogy elöbb elkezdenétek annak kezdetén és azzal megelégednétek, hogy ha azok kezdetben egész kicsinyek is? Lássátok a kívánságnak gyenge füvét és azután figyeljétek meg, mi következik utána. Nemsokára többet fogtok látni, mint csupán óhajt, mert látható lesz a bűnről való meggyőződés és az elhatározás a bűn útjáról letérni, azután pedig egy gyenge hit, olyan kicsi mint egy mustár mag, de a növekedésre képes. Ne vesd meg a kicsiny eseményeket. Ne vizsgálgasd a most született gyermeket, hogy láthasd vajon egészséges-é a tanokban a te tapasztalt felfogásod szerint, mert tízből egyet ha találhatsz, a ki ha egészséges is a lelki életben, mindazáltal nézeteddel meg nem egyező az ő lelki helyzete, tehát azzal csak kínozod azon kedves lelkeket, hogyha elébök nehéz kérdésekkel járulsz. Beszélj velük arról, hogy ők bűnösök, és Krisztus egy Megváltó, így megöntözöd őket, hogy nemsokára teljesen megérett gabona kalászokhoz hasonlókká lesznek. Megtörténhetik, hogy még nem sok található bennök, a mi úgy nézne ki, mint a gabona, de lassan-lassan meg fogtok győződni arról, hogy azok valóban tiszta búzák, ha valahol csak létezik tiszta búza. Ezen ember valóban egy igazi gabona fej, és örömmel takarítom őt az én Mesterem csűrébe. Ha a zöld füvet lekaszáljátok, honnan növekedhetnének a gabona kalászok? Keressetek kegyadományokat az új megtértekben, de a tökéletességet ne keressétek most még bennök.
Szövegünk utolsó részében megfontoljuk, hogy milyen álmot lehet az Úr munkájában foglalatoskodó munkásoknak magoknak megengedni és milyet nem, mert ezen magvetőről mondva van, hogy ő aluszik és felkél éjjel és nappal, és a mag gyümölcsözik és felhuzalkodik ugyan hire nélkül.
Mondják, hogy a földmíves foglalkozása igen jó, mivel az előre halad még akkor is, mikor ágyában aluszik, és az határozottan úgy van, de a mi foglalkozásunk is épen olyan jó, hogy ha nagy Mesterünknek hűen szolgálunk, a mennyiben vetjük a jó magot, mert az növekedik akkor is, a mikor mi aluszunk.
De hogyan engedheti meg Krisztusnak egy hű munkása azt magának, hogy aludjon? Erre legelőször azt felelhetjük, hogy néki meglehet engedni magának a bizalomból származott, nyugalomnak álmát. Te félsz? Ugy-e bár, hogy úgy a Krisztus országa nem fog terjedni? Ki parancsoltat néked, hogy az Úrnak ládája miatt rettegésben légy? Te félted a Jehovát, a végnélkülit, hogy az ő tanácsa majd nem fog véghez menni? Szégyelld magadat! Aggodalmaiddal Istent tiszteletlenséggel illeted. Tönkre mehet-é a Mindenható? Sokkal jobban tennél ha e tekintetben nyugodtan aludnál, minthogy ha vigyázol és az Uzza sorsára jutsz. (2Sám.6,6-7) Csak nyugodj türelemmel! Istennek elvégezett tanácsa véghez megyen, országa eljön, választottai megmentetnek, és Krisztus az a lelke fáradságának hasznát látni fogja. Nyugodj és aludd azon édes álmot, melyet Isten azoknak enged, a kik őt szeretik, a tökéletes bizodalomnak álmát, a miképpen Jézus nyugodtan aludt hátul a hajóban, mialatt az a szelektől ide s tova hányattatott. Isten ügye nem volt soha veszélyben és nem is lesz soha, az elvetett mag az isteni hatalom által biztosítva van és aratást kell annak hozni határozottan. Türelemmel legyetek tehát, és várjatok nyugodtan, míg az aratás jön, mert „az Úrnak akaratja az ő keze által jó szerencsés lészen”. (Ézs.53,19)
Aludjátok az örömmel való várakozás álmát is, a mely egy örvendetes ébredéshez vezet. Keljetek fel reggel azon érzettel, hogy az Úr minden dolgokat az ő elvégezett tanácsának teljesedéséhez fog vezetni, és azoknak legnagyobb javokra, a kik ő benne bíznak. Igyekezzetek nappal áldásokat nyerni, és éjszaka zárjátok le szemeiteket azon nyugodt reményben és várakozással, hogy holnap még nagyobb lelki jókban fogtok részesülni. Hogy ha nem alusztok, úgy reggel nem lesztek felfrissülve és a további munkára nem lesztek alkalmatosak. Hogy ha megtehetnétek, hogy egész éjjel fent üljetek és az aggod
255-256 hiányzik sor munkának véghez vitelére, mellyel Mesteretek holnap reggel benneteket megbízni akar, azért nyugodjatok és legyetek békében, és munkálkodjatok teljes bizalommal, mert az ügy egész biztonságban van Urunk kezeiben. Nincs-é megírva, hogy: „Isten az ő szerelmesinek enged álmot”. (Zsolt.127,2)
Adjátok át magatokat a nyugalomnak, mivel munkátokat teljes biztonságban Isten kezeibe ajánlottátok. Minekutána ezt megtettétek járuljatok Istenhez oltalomért, imában és az egész ügyet ajánljátok Istennek azután ne nyugtalankodjatok semmit a felől. Ha az Isten igéjét hirdettétek és azután nyugodtan Istennek ajánlottátok imáitokban, teljes nyugodtsággal lehettek, mert az jobb kezekben már nem lehetne, mint azéban, a ki mindeneket cselekszik az ő akaratjának tanácsából.
De ne aludd a vigyázatlanság álmát. A földmíves elveti a magot, de azért nem felejtkezik el róla. Kerítését kijavítja, a madarakat elűzi, a gazt közüle kigyomlálja, vagy ha áradat jönne vetésére azt lecsatornázza. Ő nem figyeli a mag növekedését, de van ám elég sok más teendője. Ő aluszik, de csak a kellő időben és mértékben, és az ő nyugalmát nem lehet a restek szunnyadozásával összetéveszteni. Ő nem a közönyösség álmát alussza, vagy pedig a tétlenségét, mert hiszen minden évszak meghozza az ő részére a külömbféle munkákat és követeléseket. Egy darab földet bevetett, de még egy másikat ismét be kell vetnie. Vetett, azután pedig a maga idejében aratnia kell, és hogyha azt elvégezte, akkor meg csépelnie kell és megszórni, megtisztítani a kicsépelt magot. Egy földmíves munkája soha sincs elvégezve, mert az ő birtokának egyik vagy másik részén mindig van olyan munka, mely az ő jelenlétét kívánja. Az ő álma csak egy szünidő, mely alatt erőt nyer ahhoz, hogy munkáját tovább folytathassa. Ezen példázat megtanít mindazokra, a melyeket részünkről tennünk kell, de az Isten dolgaiba be ne tolakodjunk. A tanításban szorgalmatosak legyünk, de a mi az igazságnak az emberi szívekben való titkos működését illeti imádkoznunk kell és nyugodni és az Úrtól várni a benső, (lelki) erőt. Isten segítsen bennünket arra, hogy mindezeket tehessük. Ámen