A Szentlélek tegnap és ma ugyanaz volt és ugyanaz is marad, ereje nem szállott alább. Mint Ézsaiás próféta mondja: „Íme az Úrnak keze nem rövidült meg”. Igen megszomorítanánk a Szentlelket, ha azt vélnénk, hogy hatalma e mai nap csekélyebb, mint kezdetben volt. Pünkösd a tíz parancsolat adásának ideje volt, ha tehát már a Sinai hegyen a hatalomnak oly csodálatos kiözönlése történt, nem volt- é elvárható, hogy midőn az evangyéliom adatott, az Isten jelenlétének egy különös leleplezése történjen? Ha azt látjok, hogy az evangyélium kezdetén a Szentlélek nagy csodákat tesz, ennek további működése miért ne volna elvárható? A törvény már megsemmisült, az evangyélium világossága pedig szüntelen fénykedik, mígnem összeolvad Krisztus Urunk örök uralkodásának dicsőségével. Ne felejtsük el, hogy Pünkösd az első zsengéknek ünnepe volt, akkor mutatták be Istennek az első érett gabona kalászokat. Ha tehát a Szentlélek hatalmát már az evangyéliomi aratásnak kezdetén oly világosan látjuk, vajon az aratás folyamán nem remélhetünk-e még többet? Nem remélhetjük-e, hogy még sokkal több gabona kévék hozatnak be? Miután már Pünkösd az aratásnak kezdete oly csodálatra méltó volt a valóságos aratás vajon nem csodálatra méltóbb lesz-é? Atyánk elküldötte a Vigasztalót, Ő ki az Úr Jézus isméti megjelenése előtt örök hajlékunkat elkészíti. A Szentlélek jelen van s ezért várjuk isteni működését bennünk, és ha nem úgy működik mint ezelőtt, vizsgáljuk meg magunkat, hogy miben rejlik ezen akadály? Nem bennünk van-é valami, a mi akadályozza, a mi közöttünk való erőteljes és hatásos működését? Pünkösdkor, a Szentlélek kiöntetésekor két jelkép lett felmutatva: 1. úgy jött, mint egy sebesen zúgó szélnek zendülése. 2. Kettős tüzes nyelvek látszottak.
A szél Istennek példázata, ezért a Szentléleknek is jelképe. Az ó-szövetségben Isten sokszor „lehelet”, vagy „szél” jelképekben jelent meg, a héber és görög nyelvben a „szél” és „lélek” szó egyértelműek. Miért is a biblia-fordítók Jézusnak Nikodémussal való párbeszédjében alig tudták meghatározni, hogy hol használt az Úr Jézus lélek és hol szél szavat. A szél megjelenése szerint leghasonlóbb a lélekhez minden anyagi dolgok között, mivel láthatatlan, légi és titkos, így a lélekkel közeli viszonyban áll. Ezékiel nagy látásában, midőn a száraz csontokkal elborított mezőt látta, tudjuk, hogy szinte az elevenítő szél a lélek volt, mely a próféta jövendölésére eljővén, a holt tetemekre fujt, melyek ez által feléledtek.
Az Úr nagyhatalmú. „Az Úrnak uta nagy szélvészben vagyon”. Midőn megjelent, szolgáit tanítani: „felele az Úr Jóbnak a forgó szélből”. Figyeljük meg! „A szél zúgott, mint egy sebes szélnek zendülése”, habár a Szentlélek csendben is működhet, mindazáltal üdvösséges munkálkodása egy kis zúgást is okoz. Sebes szélnek zúgása az, ha az evangyélium hirdetése ország-világon és minden nemzetségek között megszólal. Ez alkalommal a zúgásnak célja volt az egybegyűlteknek figyelmét felébreszteni, őket felrázni és megtölteni tisztelettel! Ezen tiszteletet gerjesztő zúgás, „mint egy sebesen zúgó szél” világos bizonyítéka annak, hogy e szél az égből jött. Nyilván felmutatja azon tényt, hogy az igaz Isten lelke nem földi tájakról jő, nem valami emberi tekintély felügyelete alatt van, vagy nem attól kormányoztatik, hatása mindig felülről jön. A Szentlélek műve úgyszólván Istennek lehelete, hatalma pedig mindig Istennek közvetlen hatalma. Ezen titkos szél lejött és eltelé az egész házat, a melyben a tanítványok ülnek vala. Egy közönséges szél csak a házon kívül lett volna hallható, ha erejét különösen egy házra irányította volna, csak a házat rongálta volna meg és csak az egybegyűlteket károsította volna.
De ezen mennyei szél anélkül, hogy összebontotta volna a házat, eltelé azt és megáldá a kis sereget, anélkül, hogy földre terítette volna. Ez azt teszi: valamint a lehelet, levegő és szél, képezi az ember életét, úgy a Szentlélek a lelki ember élete. Általa ébredünk fel egy új életre. Általa tartatik fenn, ápoltatik és erősbödik benső életünk. Ha nyomasztó levegőben vagyunk, mily kellemes egy kis friss szellőcske! S ha már e földi szelek oly frissítők, milyen lehet a mennyei szél?! E sebes szélnek zúgása elsepert a földről minden gőzt és gonoszságot, a tanítványokat felruházta új erővel és megerősíté őket az Úrnak szolgálatára. Nagy mértékben szívták be magokba a mennyei életet, felüdülve érezték magukat. Szent lelkesedés fogta el őket, mert megteltek Szentlélekkel, annak erejét felöltözve a lelki életnek egy magasabb lépcsőjére állottak fel, kétségkívül a szél a Szentléleknek ellenállhatatlan hatalmát jelképezi, mert a levegő bármily egyszerű s látszólag gyenge is, de hozzátok csak mozgásba, tudjátok mily élő lény van köztetek, s engedjétek mozgását egy kissé sebesebben működni, ki foghatja fel e fékevesztett fáradhatatlan óriásnak hatalmát! Szélből lesz vihar, orkán. A szél hasonlíthatatlan erővel bír, de engedjétek csak a Szentlelket ‒ bármily megvettetett is ez az emberek előtt ‒ hatalmának teljességével működni, meglátjátok erejének képességét! Jő, mint egy csendes „esti szellő”, mely a virágokat ringatja anélkül, hogy még csak a leggyengébb szárnyas bogarat is elmozdítaná helyéből, és a szívek felüdülnek. Jő, mint egy felélesztő légáradat, mely által nagyobb szorgalomra indíttatunk, vitorlánkat kifeszítjük és hajt bennünket a szél. Jő azután nagyobb erővel, úgy hogy hatalmának mennydörgése hallatára – mely egy csapással földre teríti minden hamis reménységünket és támaszunkat ‒ a porba hullunk. Az emberi reménységek, melyek mint tölgyek begyökerezve lenni látszottak, a Szentlélek reájok való leheletétől tövestől kiszaggattatnak! Kicsoda állhat meg előtte? Bár tapasztalnánk most is ama „sebesen zúgó szélnek” zendülését, mely összetöri Libanon cédrusait, és letipor mindent, mely hatalmának ellene áll.
A tűz szintén Isten jelképe. Ábrahám egy tüzes lángot. Mózes „csipkebokrot” látott. A tűz nagy szerepet, játszott Salamon fényes háza beszentelésekor is. „Istenünk megemésztő tűz”. Azon „kettős tüzes nyelvek, melyek közül mindenikre üle”, értésünkre adják, hogy minden egyes szívben és indulatban személyes látogatást tett a Szentlélek. Azonban e tűz nem volt elemésztő. Az oly embereket, kiket az Úr megjelenésére előkészített, veszély nem fenyegeti, ezek azon előnyben részesülnek: Istent szemlélik, de azért életük megoltalmaztatik, érzik a tüzet, de általa nem emésztetnek meg. E jelkép megmutatta nékik, hogy a Szentlélek kész őket rnegvilágosítani, mint a tűz világit, „minden igazságra vezérel titeket”. A világosságnak lelke azért szállott rájok, hogy ne legyenek továbbá is „neveletlen gyermekek”, hanem tanítók Izraelben, kik a népet Jézus tanítványaivá tegyék.
A tűz nemcsak világit, hanem gyullaszt is, és azon ,,kettős tüzes nyelvek”, melyek a tanítványokra szállottak, megmutatták nékik, hogy szeretetük és buzgóságuk izzó, önmegtagadásuk pedig tüzes legyen. Ne szóljanak az emberek között hideg, (habár) jól megfontolt logikus szavakkal, hanem tüzes és teljes könyörülettel hívják az embereket a Krisztushoz, kinél élet vagyon. Oh! Áldott jelkép! Bár égne szent tüze szüntelen mi bennünk, mely bűneinket felemészti és minket Istennek „egészen égő áldozatokká” tenne. Tüzes nyelvek által hirdessék a tanítványok az evangyéliumot, úgy gondolom, hogy némely prédikátorok felavatásaiknál ,,virág-nyelv” szállott rajok, az apostoloknál nem így volt. Mily szép prédikáciokat hallunk ma! Mily nagyszerű eszméket! De ez nem a Szentléleknek modorja. Szelíd gyöngédséggel beszélnek az „emberi tekintélyről” a vétkek büntetésének elgyöngítéséről és a bukott angyalok, valamint sátán hatalmának isméti felállításáról. Hamis kígyó beszédje ez! A Szentlélek nem hív minket ily beszéd modorra. Legyünk telve tüzes buzgósággal, cifra szavakkal s fényes körmondatokkal hatást hajhászni, inkább illik azokhoz, kik az evangyélium hirdetése helyett az embereket tévútra vezetni akarják. A Szentlélek egyszerű, lángoló és megemésztő, modora olyan, mely az igazságot az indulatnak a legbehatóbb módon adja értésére, a Szentlélek az egész bibliában egyetlenegy hideg mondatot sem irt, és ember által soha egy élettelen szót nem szólt, mindig „tüzes nyelvet” osztogat. Ezek tehát a két jelképek. Figyeljünk most, hogy mire akar a Szentlélek ez által minket tanítani? Midőn a
Szentlélek az Atyától kiindulva, aki rá szállott, galamb ábrázatban jött. Béke nyugodjék a drága szenvedő lelken, munkájának minden napjaiban és életének minden kínszenvedéseiben. Az ő fölkenése békel, tüzes nyelvre néki nem volt szüksége, mivel szeretete egész tüzes volt. S midőn az Úr Jézustól a tanítványoknak adatott „lehelet” volt: „reájok lehele s monda nékik: vegyetek Szentlelket”. „Hogy életetek legyen és bővölködjetek”, ez az Úr szolgáinak fő szükségük, s ezért látogat meg minket a Szentlélek. Ha tehát a Szentlelket Krisztustól, mint „benső életünket” elnyertük, általa feléledtünk, jő akkor mi hozzánk is, és áldásossá teszi munkánkat sokakra nézve, jő mint „szél”, mely szavainkat elviszi, jő azután mint „tűz”, mely lángolva tör utat a kimondott igazságnak. Szavaink tüzesek és életteljesek lesznek, a lélek lehelete elhordja a szikrákat, melyek az ember szíveibe hullva, felgyullasztják bennök az Isten utáni vágyat. Ha megszállott valakit a Szentlélek és alkalmatossá teszi a munkálkodásra, életet ad nemcsak saját életének fenntartására, hanem felruházza őt tüzes erőteljességgel, hogy másokkal is érintkezhessen. Oh, jöjj, hatalmas szél és tüzes nyelv! Szállj meg minket, mert nagy szükségben van a világ! Mozdulatlanul fekszik a bűnnek megvesztegetett posvány levegőjében, várva a „gyógyító szelet”. Sötét éjszakába van burkolva, szükséges az igazságnak világító fáklyája. Oh, drága lélek, nincs kívüled egészség s világosság, jöjj, szálld meg őket néped által! Egyesítsük most e két jelképet össze, s mi lesz belőle? Szél és tűz! Beszédemben eddig elkülönítve tartottam, s láttátok, hogy mindegyikben mily erő van, de mi lesz, ha összevegyítjük? Már magába véve egy sebesen zúgó szél mily borzasztó!
Ki állhat ellene? Összetöri a tenger erős hajóit, és meghajolnak előtte az erdő királyai. És egyedül a tűz? Ki dacolhat vele, ha zsákmányát felemészti? Hát még a tűz és szél páros működése! Gondoljatok a régi London városára. Lehetetlen volt felette uralkodni, mivel a szél felfujtatta a lángokat, és a tűz áramlat alatt összeroskadtak az épületek. Gyújtsátok fel a mezőséget, ha esik, vagy szélcsendesség van, talán elalszik a tűz, de mihelyt a szél a lángba fuj, azonnal meglátjuk a pusztítót, miképp nyalja fel tüzes nyelvével a magas füvet. Még nem oly rég, hogy nagy tüzekről olvastunk. Mily nagy füstfellegek borítják be az eget! Délben sötét lesz! Hegyek s völgyek hozzák áldozatait, a félelmesek már az Úr eljövetelét vélik elérkezve lenni. Oh, mily kívánatos lenne, egy hasonló nagyságú lelki tűz! Istenünk küld el hozzánk Szent Lelkedet, add nekünk a lelki életnek leheletét, adjad nekünk az elolthatatlan buzgóságnak tüzet, míg egy nemzetség a másik után felséged előtt meghajol. Oh, Istenünk kérünk téged, felelj nekünk tűzzel, felelj nekünk széllel, hogy megismerjük, hogy te valóban mi Istenünk vagy. Néped tesped s lankadt, küldj azért szelet s tüzet! Ha mindnyájan egy szívvel s egy lélekkel s hittel várjuk, és ima által előkészültünk, tudjuk, hogy megteszed, Urunk! Helyeztess minket ily állapotba!
A Szentlélek alászállásának hatása. E jelképek két hatást idéztek elő: 1-ször olvassuk, hogy „megtelének”, 2-szor, hogy „nyilatkoztak” (hirdették az evangyéliumot.) „Akkor nagy hirtelenséggel lőn az égből... mely eltelé az egész házat, a melyben ülnek vala”, de nemcsak a házat, hanem az embereket is: „megtelének pedig mindnyájan Szent lélekkel”. Hogy az apostolok megteltek
Szentlélekkel, arról még a durva csúfolódó tömeg is bizonyságot tett, azt mondták:
,,Ők megteltek” (* Németben így hangzik: Sie sind voll) s habár hozzá is teszik: „édes borral”, mégis észre vették, hogy „megtelve” valának. Bár megtelnénk a Szentlélekkel most e pillanatban. ,,Ők megtelének”, tudom, hogy ekkor nem oly hidegek s élettelenek voltak, mint mi sokszor. S mivel hogy „megtelének” nem volt egyikében sem hely valami idegennek.
A mennyei hatalom annyira elfoglalá szíveiket, hogy semmi idejök valami másra nem volt. Minden rettegés tőlük eltávozott, s a Szentlélek szíveikből minden, idegent, s helytelent kiűzött. Minden makula és gyengeségtől megszabadultak. Nagy különbség van egy „megtelt” és egy „üres” ember között. A szomjasnak kicsúfolod szomjúságát, ha üres edényt nyújtasz néki. És mily áldás lesz, ha üdítő itallal megtelt edényt vesz ajakához, melyei szomjúságát megenyhíti! „Megtelt” gyülekezettől a világ üdvösséget nyerhet, de „üres”-től soha. A gyülekezetnek első szüksége az, hogy megteljen, a „nyilatkozás” adománya később jő. Némelykor azt kérdik tőlem: szabad-é N. N. testvérnek, vagy testvérnőnek szóllani? Én azt mondom: ha telve van Szentlélekkel, akkor szólhat. Ha megteltek Szentlélekkel, beszélhetnek mindnyájan, mert kicsoda tarthatná fel az „élő víz” bugyogását? Ömöljék onnan, a hol van, de ha valaki hivatásának tartja mindig csak önteni, önteni, önteni, holott semmi sem jő, az nem a Szentlélektől, hanem saját hiuságától indíttatik. 2. A „nyilatkozás”. Mihelyt megteltek, azonnal elkezdtek szólalni. Úgy gondolom, hogy még mielőtt a nép összejött, már ők beszéltek. Nem állhattak tétlenül, a „benső erő” kifejezést követelt. Ha a Szentlélek valakit megszáll, az nem vár, míg egy bizonyos számú sereg összejön, hanem 2-3 lélekkel is fog beszélni. Ha barátom odaát latin nyelven beszél előtte lévő seregéhez, jótállok érte, hogy a Szentlélek vele semmiféle viszonyban nem áll. A Szentlélek értelmesen beszél. Az apostolok szavait a sokaság nemcsak hogy megértette, hanem érezte is. Lándzsák voltak e pünkösdi prédikációban, melyek átszúrták a hallgatóknak szívét. Megmagyarázhatatlan volt előttük, mivel már sok hitszónokokat hallottak prédikálni, de még ilyent nem. Egyik a másiknak mondá: „Vajon mi lesz ebből?” A Szentlélek két hatása: az evangyélium hirdetésében s a gyülekezetben nyilvánul. A Szentlélek teljessége és egy tüzes megbízatás, egy „tüzes gyülekezet”, kik úgy beszélnek, hogy a körülállók megértik, s megérzik. Továbbá olvassuk: „Mikor pedig e hír kiment volna, egybegyűlt a sokaság és eszét vesze”. Mivel egy hatalmas szél zugott a mennyből, természetes, hogy mozdulat történt. Mindnyájan elrémüllek és elcsodálkoztak. Némelyek jámbor elcsodálkozást fejezlek ki, mások meg csúfolódtak. Ez egész természetes volt, tűz égett itt, a tűz pedig szét választ. A tűz itt szétválasztá a nemeseket a nemtelenektől. Mozgást, egy bizonyos zajt s felindulást a nép között, minden igaz felébredéseknél, elvárhatunk, „mert ez nem valami zugolyában lett dolog. A városok, a melyben ezek történnek, észreveszik
Isten jelenlétét és a sokaság oda fordul. Ez volt a pünkösdi csodának közvetlen hatása.
Miről szóltak a Szentlélekkel megtöltött tanítványok oly tüzes szavakkal? Vegyük pl. ha a Szentlélek mi köztünk oly hatalommal működne, mint akkor, miről szólnának prédikátoraink? Talán arról, hogy vajon az Úr Jézus az „ezeréves ország” előtt jő-e vagy utána? Nem hiszem. Hol tisztán ki nem jelentett idők s órák felett még versengések vannak, ott a Szentlélek nincsen. Vagy talán teológiai előadásokat hallanánk? Bizonyára nem. Ha a sátán befolyásolja gyülekezeteinket, „divatos teológiánk” van, de ha a Szentlélek van köztünk, az ily törmelékek félretétetnek. Miről prédikáltak a tanítványok? „Halljuk, hogy szólják a mi nyelvünkön az Istennek nagyságos dolgait”, így szóltak a hallgatók. „Istennek nagyságos dolgai” ez volt alaptárgyuk. Oh, ez legyen halálom órájáig az egyedüli tárgyalapom! „Istennek nagyságos dolgai”. A tanítványok először is a „megváltásról” beszéltek. Péter apostol mintaképen megmutatta nékünk, hogy mily behatóan beszéltek erről. Megmondta nékik, hogy Jézus Istennek Fia az általuk felfeszített Krisztus, ki lejött őket megváltani, és hogy drága vérében van üdvösség. Oh, ha a Szentlélek mi velünk lenne, az egész ország ,,megváltás”-ról visszhangozna. Ez méltó tárgy tüzes nyelvek által hirdetve lenni, ez olyan, mely megérdemli, hogy az isteni szél elhordozza. „Mert az Isten a Krisztusban vala, ki megbékélteté magával e világot, nem tulajdonítva nékik az ő bűneiket, és a Jézus Krisztusnak az ő fiának vére tisztit meg minket minden bűneinkből.” Az egyike az „Isten nagyságos dolgai”-nak, ezekről soha eleget nem beszélhetünk. Isten második „nagyságos dolga”, melyről az apostolok minden bizonyára beszéltek, az „újjászületés” volt. Az első gyülekezet a Szentlélek tisztét nem tagadta meg. Péter apostol mondá „és veszitek a Szentlélek ajándékát”. A pünkösdi prédikátorok a Szentlélek művéről, mint: „megtérés”, „megújulás”, „hit” és „megszentelés”-ről egész szabadon beszéltek. Ha a Szentlélek megajándékoz minket egy tüzes szólási értelemmel, e tételt: „szükség nektek újonnan születnetek”, miköztünk ismét tisztán hirdetik, és oly nép fog feltámadni: „kik nem a vértől, sem a testnek akaratjától, sem a férfiúnak indulatjától, hanem
Istentől (és mennyei erő által) születtettek.” Ne mulasszuk el a Szentlélek hatásáról szólani. Igen tisztán beszéltek a „bűnöknek megbocsátásáról” is. Péter hathatós prédikációja volt: „Térjetek meg és keresztelkedjetek meg mindnyájan a Jézus Krisztusnak nevében, a bűnöknek bocsánatjára.” Mily üdvös hír! A legnagyobb bűntettért is bocsánat, Jézus drága vére által megvásárolt bocsánat, szabad, teljes, egy össze nem omlandó bocsánat, melyben a gonoszok közt a leggonoszabb is részesülhet, ha fegyverét Jézus átszegezett lábaihoz leteszi. Ha olyanok közzé számítjuk magunkat, kik isteni befolyás alatt állnak, hirdessük a „tékozló fiaknak” az „atyai engesztelést.” Vajon hirdethetünk-e üdvösebb szavat? Ha a Szentlélek hatalmasan fog köztünk működni, országunkban ismét feléleszti a „megváltás”, az „újjászületés” és „a bűnöknek bocsánatjárói” való tanokat. Kedves testvérek! Ha a Szentlélek áldását kívánjátok munkáitokra, mindig e három dolgot állítsátok az előtérbe, hogy hallják mindenek „Istennek nagyságos dolgait”.
Végezetre felemlítünk néhány pontot e pünkösdi csodának dicső eredményéből. A Szentlélek alászállása mély érzelmet gerjesztett a nép szívében. Az egész világon talán még egy szónoklat sem lett oly dicső eredménnyel koronázva, mint a Péter apostolé Jeruzsálemben. A mennyei szél és tűz által meghatott nép több csoportokba összejőve, beszélék az Istennek nagyságos dolgait. Minden igaz prédikációnak a szív a céltábla, azon igyekezzünk, hogy elválást idézzünk elő a bűn és szív között. Ha nem keserednek meg általunk az emberek s nem vezettetnek a Krisztushoz, ki őket megvigasztalja, hasztalan a mi hivatásunk, és az isteni pecsétet nélkülözi. Kedves testvérek! Imádkozzatok azokért, kik Isten nevében szavukat felemelik, hogy szavuk mély érzelmet gerjesszen a hallgatók szíveikben. Ezután következett egy komoly kérdezősködés, mit cselekedjünk Atyámfiai férfiak? Hasztalan minden meghatottság, ha a tett nem követi. A meghatottság olyan legyen, mely által kényszeríttetnek az emberek kérdezősködni: „mit cselekedjünk?” Oh, drága Szentlélek! Ha általad megáldatnak minden igehirdető testvérek, akkor sírás és könyörgés lesz nemcsak a tanítás alatt, hanem hazamenetelükben is, „komoly érzéssel” fogják kérdezni: „mit kell nékem cselekednem, hogy üdvözüljek?” Nincs szükségünk új prédikátorra, új munkásra, de szükséges nékünk a Szentlélek kenete. Nem szükséges istentiszteleteinket más formák által megújítani, de szükséges a lélek tüze, a lélek szele, melynek működése által mindnyájan e kérdésre: „mit cselekedjünk, hogy üdvözüljünk” hozatnak. A további eredmény volt: „sokan megkeresztelkedtek és állhatatosak maradtak”. Foglalatosak valának az apostolok tanaiban. A felébredett sok, de kevés az állhatatos. Mily nagy örömünk van, midőn oly szép számmal térnek az Úrhoz, de sokszor ez eltűnik, mint az álom. De a hol a Szentlélek működik, ott állhatatosak a megtértek, jól begyökerezve, „állandóan megmaradnak az apostolok tanaiban”. A megtérteknél volt azután „feltűnő bőkezűség”. A hivők összes vagyonukat egy közös alapba tették össze. Akkor szemmel volt látható, hogy arany, ezüst, s mindenek az Úré lett. A Szentlélek működésekor árvák s özvegyek részére sürgős felhívásokat tenni felesleges, nem kell térdre hullva hittérítésre kéregetni az oly vidékek számára, melyek pénzhiány végett munkás nélkül vannak. Hol kegyelemben van bőség, ott pénzben sincs szükség”. Ha a Szentlélek jő, a vagyonosak átengedik jószágaikat az Úrnak, a szegények gazdagok, s a gazdagok boldogok lesznek. Nem szükséges persellyel jönni, ha a sebesen zúgó szél hallatszik, s a mennyei tűz, mely felgyújtja minden szívben a szeretetet. Továbbá volt náluk „állandó” öröm, „esznek vala nagy örömmel és tiszta szívvel”. A Szentlélek jelenlétekor minden városok között Jeruzsálem volt a legboldogabb, a tanítványok énekeltek kora reggeltől késő estig. A templom megtelt s visszhangzott a Sion hegyén egykor megvettetett galileusok énekeitől. Telve voltak örömmel s dicsérettel. Lehet, hogy némelyek felkiáltottak: Halleluja! Dicsőség az Istennek! Nem is lehetne csodálkozni, ha minden illem ellen cselekedtek volna. Víg örömben voltak, jó kedvvel, hogy ne ugrándozhattak volna. Mi persze ma tanítás közben soha se mondjuk: „Halleluja!”, vagy „Ámen”, mivel oly hidegek lettünk, hogy az istentiszteletet valami módon megzavarni ilyesmivel nem akarjuk, de megtörténhetne az, ha telve lennénk örömmel s dicsérettel. Oh, mi könnyelműek leltünk s elvesztettük a Szentlelket. Bár áldana meg bennünket Isten ily szent buzgalommal. Bár jönne most egy „sebesen zúgó szél”, mely a folyamokat mozgásba hozná és megfordítaná a mi testvéreink hajóit, kik oly nyugodtan állanak horgonyon. Oh bár hullana ismét tűz az égből, mely felébresztené a legérzéketlenebbet is. Ez a könnyelműségnek is biztos gyógyszere. Ha égő szikra esik valaki keblébe, érzi, s ha Isten igéje esik valaki szívébe, azt is érzi. Esék tűz a tanítványokra és azután mindenekre! Végezetre olvassuk: „Az Úr pedig minden napon szaporítja vala a gyülekezetet azokból, a kik üdvezülendők valának. Megtérések s felvételek minden napon történtek. Istennek Szentlelke tudjuk, hogy kész és most is oly hatalmasan működhet, mint akkor. Kérünk tégedet ó Szentlélek, működj köztünk mostan is. Törj össze minden gátot, mely hatalmadnak ellent áll.
Óh, Szentlélek! Döntsd el! Döntsd el! Oh, szent tűz eméssz fel minden akadályt és adj nékünk lángoló szíveket és tüzes nyelveket, ha általad hirdetjük Jézus engesztelő halálát és ő benne az üdvöt mindeneknek Ámen!