E szöveg szerint üdvünkre nézve fődolog a hit. A hit úgy van itt felmutatva, mint a mely Jézust béveszi. Az egy üres edény, mely a folyó áradat alá tartatik, az egész üres kéz, melyben egy fillér sem található, mely ki van nyújtva a mennyei alamizsna után. Szövegünkben úgy van előírva, mint „az Ő nevében” való hit. Ez a bevevés, ez a hitben való elfogadás fődolog az igaz isteni félelemben. A hit a legegyszerűbb dolog, a mit csak kigondolni lehet. Ha valaki mondja: „Csak higgy és üdvözülsz”, az igazságot mondja, mert ott van az igében is azon isteni biztosíték: „A ki hiszen ő benne, el nem kárhozik” és az evangyéliomi üzenet ez: „Higgy az Úr Jézus Krisztusban és idvezülsz.” A hitnek ténye a legegyszerűbb a világon. Ezt egy kis gyermek is véghez viheti. Gyakran olyan személyek nyilvánították ezt, a kik oly gyenge értelműek voltak, hogy majdnem minden más értelmi cselekedet véghez vitelére alkalmatlanoknak nyilvánultak. Mindazáltal a hit éppoly magasztos, mint egyszerű, oly hatalmas, mint amilyen gyenge külsejű. Ez a tehetetlenségnek és mindenhatóságnak, a szükségnek és teljes megelégedésnek összekötő eszköze. Az, a ki Istent hitben elfogadta, a legegyszerűbb és mégis a legnagyszerűbb szellemi munkát vitte véghez. A hit látszólag valami nagyon csekély dolog, ugyannyira, hogy sokan, kik az evangyéliomot hallják, alig tartják lehetségesnek, hogy mi azon teljes meggyőződésben vagyunk azt tanítani, hogy az a lelkeknek üdvöt ad. Sőt még félre is értettek bennünket, és azt képzelték, mintha azt akarnánk mondani ha az emberek hihetnék, hogy üdvözülnek, úgy üdvözülnének. Hogy ha ez volna a hit által való megigazulásnak tana, úgy ez a legveszedelmesebb megcsalattatás volna. De ez nem úgy van. Az Úr Jézusban, mint Megváltónkban való hit egész más, mint az arra való rábeszélés, hogy mi megmentve vagyunk, hogy ha pedig nem vagyunk. Mi hisszük, hogy az emberek megmentetnek egyedül a hit által, de nem egy olyan hit által, mely egyedül van, ők üdvöt találnak a hit által, cselekedetek nélkül, de nem egy olyan hit által, melynek cselekedetei nincsenek. Az üdvözítő hit a leghatásosabb erő, melyet csak az emberi lélek ismer, mert a kinek az Úr Jézus Krisztusban való üdvözítő hite van, az meg van mentve és ő azt tudja, hogy meg van mentve, szereti azt, ki őt üdvvel megajándékozta, és az a szeretet kulcsa az egész dolognak. A szerető hivő mindennel felhagy, a mi annak, a kit ő szeret, ellenére van. Arra igyekszik, hogy minél többet tehessen olyat és minél többel bírhasson olyannal, a mi az ő szeretett Megváltója kedve szerint van. Így lesz a megnyert üdv a háládatosság nagy okává, megváltoztatja a szívét és hogy ha az megváltozott, akkor az élet minden bizonyítékai megváltoznak. Az ember hasonló egy órához, melybe új rugót tettek, a melyen nemcsak a mutató és számlap lett kijavítva, hanem a belső gépezetje újíttatott meg és azon új munka egész más időmértéket eszközöl. Azelőtt tévesen járt, de most helyesen jár, mivel a belső szerkezete rendben van. A hit olyan egyszerű, hogy a kis gyermek, ha hiszen, rövid idő alatt erőssé lesz az Úrban. A hit egy élő erő, mely olyan hatalmat gyakorol az ember felett, hogy azt egészen más emberré alakítja, mint a milyen az előtt volt, és hogy ha növekszik, felemeli azt, a ki addig csak ember volt, Isten emberévé, sőt még tovább is viszi őt, míg nem egész hőssé lesz, annyira, hogy az oroszlánoknak szájokat bedugja, a tűznek erejét megoltja, az ígéreteket elveszi és az ő nyugodalmába a tökéletességre eljuthat. (Zsid.11,33-34;40) A mustármaghoz hasonló hit olyan hitté fejlődik, hogy a hegyeket is elveszi helyükről, a gyermeki hit óriási hitté fejlődik. Vajha tapasztalásból mondhatnánk mindnyájan, hogy ez mily igaz!
Szövegünk célja azt felmutatni, hogy mit tesz a hit, és ó vajha, mialatt én megkísérlem, hogy az Úrnak ezen nagy ajándékáról beszéljek, melyet az embereknek adott, a mely által minden más ajándék elnyerhető, sokan közületek, a kik még eddig nem hittek, az Úr Jézusban való hithez jöhetnének. Hogy ha ezt teszitek, úgy nincs semmi ezen szövegünkben, a mi mindnyájatoknak osztályrészetekké ne lehetne.
Ezen megemlítéssel kezdjük meg, hogy a hit a legnagyobb különbségeket hozza létre az emberek közt.
Ez szövegünkből világosan kitűnik. A hit a legtávolabb menő különbséget hozza létre az emberek közt, mivel szövegünk e szavakkal kezdődik: „Az övéi közé jöve és az övéi őt bé nem vevék”, ez egy párt, „valakik pedig őt bévevék”, ez egy másik párt. Hogy ha most egy angyal idejönne kivont fegyverrel és akarná egy csapással elválasztani az igazakat a gonoszoktól, meglátnátok, hogy az ő fegyverének vágása azon kérdés lenne: „Hiszel-e az Úr Jézus Krisztusban?” Ez osztja fel az embereket hivőkre, kik meg vannak mentve és hitetlenekre, kiken az Istennek haragja marad. „A ki hiszen ő benne, el nem kárhozik; a ki pedig nem hiszen, immár elkárhoztatott; mert nem hitt az Isten egyetlenegy Fiának nevében.” (Jn.3,18) Sok különbség található az emberek között, sokak épek, mások meg fogyatkozással vannak testi épségük tekintetében és ezen különbség megmarad, míg e földi élet tart. Vannak gazdagok és szegények és azt hiszem, hogy soha sem lesz, hogy a társaság egyforma emberekből legyen, például, hogy az emberek között szegény ne legyen, mondva van, hogy a Krisztus országában jutalma lesz annak, ki a szegények és szűkölködőkkel jól bánik el. (Jer.22,16)
Lesznek uralkodók és olyanok, a kiken uralkodnak, bölcsek és tudatlanok, tanítók és tanítottak. De gondoljuk meg, hogy mindezen különbségek megszűnnek. A sir egy rettenetes egyenlítő. Ott a sírban Caesar (Cézár egy hatalmas római uralkodó) nem nagyobb, mint alattvalói, Sokrates nem nagyobb, mint azon rabszolga, ki az ő lábait mosta. A hatalmas császár, ki a kormánypálcát forgatta, a sírban nincs nagyobb rangban, mint a rabszolganő, ki a malomban őrölni szokott.* (Kézi malom értendő itten, melyben a régi időben leginkább rabszolganők szoktak őrölni) (Lásd Mt.24,41) A halál nem ismer rangfokozatot, a sir csak egyenlőségről tud. Az ítélőszék előtt az ideig való különbségek már nem lesznek felismerhetők, csak annyiban, a mennyiben azok bizonyos felelősséget követelnek, a mennyiben pedig ezen pont figyelembe vétetik, erre nézve sok hatalmasok és nagyok kívánnák, hogy bárcsak rabszolgák lettek volna és nagyon fájlalják, hogy fejüket most azok között el nem rejthetik, a kiket a földi életben sanyargattak. Az a nagy különbség, mely örökké megmarad, csak azok között létezik, a kik hittek és nem hittek. Hiszesz te, vagy pedig kételkedsz? Ez képezi a széles választék vonalat. Melyik csoporthoz tartozol, kedves barátom, azokhoz, a kik Krisztust elfogadják, vagy pedig azokhoz, a kik őt elvetik?
Óhajtom figyelmeteket arra fordítani, hogy azon hit, mely a megkülönböztetést eszközli, itt bevevő hitnek mondatik. Az üdvözítő hit munkás hitté fejlődik, de legelőször az egy bevevő, vagy elfogadó hit, és tényleg, hogy ha az később működik is, mindazáltal annak mindig egy elfogadó hitnek kell lenni. Üdvősségünket csak annyiban eszközölhetjük, a mennyiben Isten bennünk működik és még a legnagyobb tetteket is, melyeket valaha Istenért véghezvittek, azon erő által vitték véghez, a melyet Isten adott. A működő hit egy elfogadó hit és csakis egy ilyen, mivel épen ebben a tevékenységben gyarapodik az. Csak egy elfogadó hitéletet adó, az pedig múlhatatlan szükséges, hogy a lélek Jézust elfogadja, hogy az néki mindenben minden legyen. „Valakik pedig őt bévevék.” Bevetted-é már te őt, az Úr Jézust, a valódi Krisztust? Beszélsz vele? Ismered őt? Társad Ő néked? Barátod-é? Hogy ha egy személyes Krisztust elfogadtál, a mennyiben benne bízol, benne reménységedet helyezed és magadat teljesen reá bízhatod, akkor mentve vagy és biztos oltalom alatt.
Szövegünk mondja továbbá: „Kik az Ő nevében hisznek.” De mit teszen az Ő nevében hinni? Épen az jött most gondolatomba, hogy nagyon alkalmas eszköz lesz szövegünk megmagyarázásához, hogy ha megvizsgáljuk, milyen nevek használtatnak ezen részelőbbi verseiben. Kérlek, figyeljétek meg, milyen nevek használtatnak az Úr Jézusra vonatkozólag itt a János evangyélioma első részében, honnan szövegünket is választottuk. „Kezdetben vala amaz Ige”, ez az első név. Az ige? Mi ennek az értelme? Miért neveztetett az Úr Jézus Krisztus Igének? Miért? Mert én testvérek, hogy ha egy valamit néktek írásilag vagy szóbelileg közölni akarok, ahhoz szót vagy igét használok. Gondolataim nálam vannak, tehát úgyszólván távol a ti lelkeitektől. Igaz, hogy azokat valamely kép által is lelketek elé állíthatnám, legalább is rész szerint, ezt teszi Isten a természetben, de a képeket az ismeretek teljes tudatásához nem használhatjuk, ahhoz szavakat kell használnunk. Így szólt Isten is, mikor az emberekhez szólani akart, a mennyiben Krisztust elküldötte és Krisztus Istennek igéje. Elfogadtátok-e már valaha Krisztust úgy, mint Istennek hozzátok küldött igéjét? Csak gondoljátok meg jól mily csodálatos Ige volt Ő! Isten mondá; „Az emberek nem állhatnak tovább tőlem oly messze, hozzájok kell közelednem és közöttük laknom.” Harminchárom esztendeig időzött az Isten Fia az emberek között. „Emberek”, mondá ő: „emberek, bűneiteket meg kell büntetnem.” Ott függött aztán szent Fia, elvérezve a keresztfán a bűnért, Isten csodálatos módon nyilvánította ki ezt: „Gyűlölöm a bűnt, azért meg kell halni Jézusnak.” Azután így kiált fel az Úr: „Emberek, most már igaz lehetek és titeket mégis megigazíthatlak.” Jöjjetek hozzám. Mivel Krisztus feltámadott a halálból új életre és fel is ment mennybe. mint ember, és mint ember el lett fogadva Istennek trónjánál, ennélfogva biztosit Isten minket is a felől, hogy kész bennünket az ő trónjához is felvenni. A tettek sokkal hangosabban beszélnek, mint a szavak, de hiszen Krisztus maga a szó, az Ige, a szerető szó, a gyengéd szó, Istennek igazi szívbeli szava, igéje, cselekedetekkel bebizonyítva, mely még sokkal inkább meggyőződést eszközölhet. Isten nem tartott semmit vissza, mikor ezen igét szólotta, Krisztust adta. Kimondotta ezen igét és ezen Ige az isteni érzetnek a bűnösök iránt kinyilvánított teljessége. Elfogadtátok-é már valaha Krisztust úgy, mint a köztetek és Isten között való igét? Visszaadtátok-é valaha e szót Istennek, a mennyiben kértétek-é őt az Úr Jézus Krisztusnak nevében? Óh, Uram, nincs más összeköttetés köztem és közted, mint épen ez. A mikor csak szólsz, ezt mondod: „Krisztus” és az én feleletem: „Krisztus.” Ha bűnbocsánatot óhajtok tőled nyerni, azt mondom „Krisztus”, hogy ha áldást vagy az én imáimnak meghallgatását akarom, Krisztusért és Krisztusban reménylem azt. Ő az Istennek szava az emberekhez és viszont az emberek szava Istenhez. Most tehát valakik az Ő nevét, mint az igét az Istentől adatott szót hiszik, azoknak Ő oly méltóságot ád, hogy Istennek fiaivá lennének. De sokan nem fogadták őt el, mint az Igét, mintha Isten soha nem szólott volna. Ők siketek. Az Ige ott van határozottan, de ők azt még soha el nem fogadták.
De nézzétek tovább a részt és megtaláljátok, hogy Jézus úgy íratik le, mint az élet. Mindenek ez által teremtettek és ő nála nélkül semmi nem teremtetett, valami teremtetett. Ő benne vala az élet. Hittetek-e már az ő nevében, mint az életben? Az ember természeténél fogva hólt. Mivel Isten Ádámnak ezt mondotta: „A mely napon abból (a fának gyümölcséből) eszel, halálnak halálával halsz meg”, és meg is halt Ádám azon a napon halálnak halálával, ez mutatja fel nékünk világosan, hogy mit érthetünk az írásban gyakran előforduló halál kifejezés alatt. Megszűnt létezni? Nem, hiszen ti is léteztek. De megszűnt élni és az egymástól különböző. Létezni nem annyit tesz, mint élni, a kettő között nagy különbség van. Meghalni nem annyit jelent, mint megszűnni létezni, egy józan gondolkozású ember se legyen ezen nagy tévedésben. Mi a halál? Tényleg az nem egyéb, mint egy élő lény alkatrészeinek feloszlása! Ha a mag a földbe vettetik, mondja az apostol, „nem elevenedik meg, hanem ha meghal, megrothad”, vagyis részekre oszlik, szétoszlik azon részekre. a melyekből áll. Meghal, hogy tökéletesebb életet nyerhessen. Hogy ha meghalunk sem a test, sem a lélek nem szűnik meg létezni, hanem az ő összeköttetésük fog megszűnni és az ő elválásuk a halál. Hogy ha a lélek elválik, (mivel a lélek a testnek élete) az élet a testből kimegy. Ha egy lélek meghal, Istentől elkülöníttetik, mert a léleknek valódi élete az Istennel való egyesülés. Ez azon halál, mellyel Ádám meghalt és a mellyel minden meg nem tért ember meg fog halni, nem, ez azon halál, a melyben már most minden bűnös van, mert „a ki nem hiszen nem látja az életet, hanem az Istennek haragja marad rajta.” (Jn.3,36) Ő létezik és létezni is fog mindig, de nincs élete, hanem a halálban marad, de az, ki az Úr Jézusban hisz visszanyeri Istenét és az az ő élete, és az Úr Jézus mondja: „A ki én bennem hiszen, ha meghal is él; valaki pedig él és hiszen én bennem, soha meg nem hal. Én vagyok a feltámadás és az élet.” (Jn.18,25-26) Hogyha Istenhez vissza hozatunk, Isten lelkünknek ismét életet ád. Egy lélek. Isten nélkül hasonló egy szép palotához, mely pusztán áll, átmehetsz annak minden szobáin, termein, de egy hangot sem találsz, hanem minden holt, puszta, üres, de hogyha a király ismét visszatér ezen palotájába, akkor a legvidámabb zaj hallatszik onnan, minden örvend és él ismét az egész házban. A léleknek élete Isten és valakik Istent a Krisztusban elfogadják, azok elfogadják az életet.
Lássátok, Jézus legelőször az ige, az az Istennek azon szava, mely által a bűnösökhöz szól. Másodszor az élet az az Isten, ki a bűnösöknek életet ád és azokban lakik. Elfogadtuk-e már úgy az Istennek Krisztusát?
Figyeljétek meg itt a harmadik nevet: „Ő benne vala az élet és az élet vala az embereknek ama világosságok.” (Jn.1,4) Megfigyelésre méltó, hogy az Úr Jézusnak ezen neve gyakran ismétlődik, ha ezen részt átolvassátok, találjátok: „János jött tanúbizonyságot tenni azaz, hogy ama világosságról bizonyságot tenne. Nem vala ez ama világosság, hanem küldetett volt, hogy bizonyságot tenne arról a világosságról. Ez vala amaz igaz világosság stb. E szerint az Úr Jézusnak legközelebbi neve, melyet ezen részben találunk, a világosság. Elfogadtuk-e már őt, mint a világosságot? Mit jelent az, Krisztust, mint világosságunkat bírni? Mi a világosság? Az a minél látunk. Minden ember lát egy bizonyos világosságban. Vegyünk csak egy egyetlen példát ennek megvilágosítására: Egy kereskedő megérkezik egy városba, vagy városkába, vagy faluba. Azt ottan megfontolja, hogy vajon jó és alkalmas hely- é az az ő üzletére nézve. „Rossz hely ez” ‒ mondja ő ‒, „itt nem élhet meg az ember, rossz ezen helynek a fekvése”, és nincs addig nyugta mígnem egy jó és alkalmas helyet talált magának. Most tekintsünk meg egy művészt. Néki egészen más világossága van. A kereskedő a legnagyobb forgalmú utcában, a legmagasabb házak üzleti helyiségek között találja fel az alkalmas helyet, de a művész azt mondja „Én nem élhetnék meg ezen puszta kopár kőfalak közt, itt ebben a ködben,* (Londonnak fő és nagy forgalmú utcái oly sötétek és ködösek, hogy sokszor egész nap világítani kell azokat.) engedjétek hadd mehessek valami szabadabb helyre, hol festőileg nézhetek, az olyan szabad és világos helyen”. Aztán letelepedik és így szólt: „Ez már szép hely.” Vezesd oda a gazdagot és mondjad „Itt kell élned húsz esztendeig.” „Húsz esztendeig?”– mondja ő „hiszen én itten egy hónapig sem élhetnék. Ez a hely ízléstelen. Ez nem az a hely, a hol az ember élni és élvezni tud.” Vigyetek a vallásosok körébe egy világi embert, ő azt mondja: „Oh, én egy más helyet óhajtanék, a hol élet van.” Sokszor utazásom alkalmával olyan helyekre jutottam, a hol igen szép rendet és jó beosztást találtam, mindazáltal hallottam az ifjakat így nyilatkozni: „Ez egy igen aljas hely, nincs itt élet.” Ezekből láthatjuk, hogy mindenki azon fény szerint lát, a melyen ő néz. Kedves hallgatóm, nézted-e már te a dolgodat a Krisztus fényében? Érezted-e valaha, hogy: „Ez az a hely, a hol én élhetek, mivel itt keresztyének vannak, a kikkel társaloghatok, itt az evangyéliom prédikáltatik és lelkem táplálékot talál, itt sokat tanulhatok Krisztusról. Ez egy munkakör, hol valamit én is tehetek.” Hogy ha életed van, úgy világosságod is van és a dolgokat azon világosságban láthatod. Magadat a Krisztus fényében láthatod. Azt fogod mondani: „Isten légy irgalmas nékem bűnösnek!” A dolgok kinézése világosságtokhoz mérve van mindenkor. A sárga szemüveg mindent sárgának mutat. De vegyétek az igaz világosságot, az egyedüli világosságot, mely megvilágosíthat minden e világra született embert, úgy a dolgokat igazságszerűen láthatjátok. Hogy ha Krisztust elfogadjátok, úgy valóban világosságtok lesz. Tehát ismét vissza kell jönnünk ama kérdésre: Hittünk-e mi az Úr Jézusnak nevében, mint az igében, az Életbeli és Világosságban? Hogy ha igen, úgy az különbséget tett köztünk és mások között és egy nagy közbevetést tett közöttünk, a melyen át Istennek legyen hála, embertársaink Isten szabados kegyelme folytán hozzánk jöhetnek, de a melyen át nékünk soha többé visszatérni nem szabad, mert a kik az igét elfogadtuk, úgy találtuk, hogy az egy rothadás nélküli mag, a kik az életet elfogadtuk, azzal biztosítva lettünk a felől: „Mert én élek, ti is éltek. (Jn.14,19) és a ki a világosságot elfogadta, azzal bizonyossá lelt, hogy az mindég fénykedik, mígnem a tökéletes nap felderül.
Tehát ez a különbség igen nagy és egy olyan, hely minden mást megsemmisít, mert szövegünk mondja: „Valakik pedig őt bevevék,” az annyit jelent, hogy ha a kéményseprő Krisztust elfogadja, úgy az Isten gyermekévé lesz és ha a muszka cár Krisztust elfogadja, úgy ő is Isten gyermekévé lett, de az egyik sem különb a másiknál e tekintetben. Hogy ha őt béveszik ‒ ez, a mitől minden függ ‒ Isten gyermekeivé lesznek. Tehát ez egy olyan előny, mely után mindnyájunknak komolyan törekedni kell és a mely jelenlegi dolgokra vonatkozik. „Valakik pedig övéi bevevék, ada azoknak ily méltóságot, hogy Istennek fiaivá lennének.” Kérlek titeket, ne gondoljatok itt vallásra, mint valami olyan dologra, a mely szerint járnotok kell, a melyre halálotok óráján támaszkodhassatok. Az én csengettyűm sokszor éjszaka vagy hajnalban három órakor költ fel engemet és ezen kérelemmel jönnek hozzám: ,,Kérem imádkozzon ön egy haldoklóért!” Sőt még azt is mondják: imádkozzon egy haldoklónak.” „De miért küldenek én hozzám? Mért nem küldenek akkor, mikor még az ember egészséges? Akkor küldenek hozzám mikor talán már a beteg valami kábító gyógyszert bevett, hogy fájdalmait enyhítse, vagy pedig félig a közelgő halál álmában szendereg, vagy a midőn fájdalmai oly erősek, hogy még talán gondolkozni sem tud, vagy ha tud, úgy az én menetelemre támaszkodik, s jövetelemet inkább babonás hitére nézve kívánja, mint üdve érdekében. A vallás szükséges úgy az élethez, mint szinte a halálhoz. Az mára való. „Mostan Isten fiai vagyunk.” Ó fogadjátok el az evangyéliomot ma, ma, ma! Mondják, hogy minden embernek meg kellene térnie élte utolsó napján és lehetséges, hogy e mai nap földi éltetek végső napja, azért: „Ma ha az ő szavát hallandjátok, meg ne keményítsétek szíveiteket!” Még sok mondanivalóm volna, de mivel az idő gyorsan fut és még sok van hátra, a mit élőtökbe hozni akarok, legyen ezzel az első rész zárva, hogy: a hit a legnagyobb különbséget hozza létre az emberek között.
Másodszor, a hit a legnagyobb ajándékot nyeri. Olvassátok csak: „Valakik pedig őt bevevék, ada azoknak ily méltóságot, hogy Isten fiaivá lennének.” Az ennek megfelelő görög szó nagyon terjedelmes. Ebben a szóban escousia, be van foglalva „előjog”, „szabadság”, de még ezekkel sincs ennek a szónak az értelme kimerítve. Az a szó jelent hatalmat, szabadságot és még több más egyebet is. Mindazoknak, kik az Úr Jézusban hisznek, szabadságok van arra, hogy azon előjogot, hatalmat és mindazt elnyerhessék, a mi ezen szóban Istennek gyermekévé lenni benne rejlik. Ez egy olyan előjog, mely a hivők előtt is egész sajátságosnak és csodálatosnak tetszik, mégis vannak, a kik mindig Isten atyaiságáról” beszélnek, mert ő teremtett bennünket. Mintha azt mondanák, hogy a ki ezt az asztalt készítette, az ennek az asztalnak az atyja. Ők azt állítják, hogy Istent minden teremtményének az atyja. De a hivők nem ilyen értelemben mondják, hogy: „Mi atyánk, ki vagy a mennyekben.” Ha ti az ördög gyermekei vagytok és annak cselekedeteit cselekeszitek, miért nevezitek Istent atyátoknak? Hogy meritek azt tenni? Hogy ha az Istennek Fiában nem hisztek, úgy ő nektek nem atyátok szövegünk értelme szerint és nincs jogotok magatokat az ő gyermekei gyanánt tekinteni. Szövegünk szabadalma így hangzik: „valakik pedig őt bevevék,” mert „azoknak adott ő hatalmat, méltóságot vagy szabadalmat, hogy Istennek fiaivá legyenek. Hát a hitetlenre nézve mi van megírva: „Az Istennek haragja marad rajta.”
Továbbá egy szándékos megkülönböztetés rejlik ezen szónak használatában is „Fiú”, a régi törvény alatt használt „szolga” kifejezés helyett. A legmagasabb előjog, mit az ó-szövetségben el lehetett érni, az volt, hogy szolgává lehessen. „Az én szolgám Mózes, ki az én egész házamban hű.” Igen, ez az egész. És mily nagy boldogság Isten szolgájává lenni! A tékozló fiú örült volna, hogy ha csak olyanná lehetett volna is, mint a béresek közül egy. De a mi Mesterünk így szól: „Nem mondalak többé titeket szolgáknak; mert a szolga nem tudja, mit mivel az ő Ura; titeket pedig mondalak barátimnak: mert nincsenek melyeket hallottam az én Atyámtól, megjelentettem néktek. (Jn.15,15) Továbbá az apostol mondja: „Nem szégyenli azokat atyjafiainak (testvéreinek) hívni.” (Zsid.2,11) Mert mind, a ki megszentel, mind, a kik megszenteltetnek, egy természetből (egy családból) valók mindnyájan. Ó mily öröm a szolgaságból a fiúságra felmagasztaltatni, a törvény kötelékeiből az Isten gyermekeinek dicső szabadságához eljutni! És mi határozottan azok vagyunk mindnyájan a kik az Úr Jézust hit által elfogadtuk, csakhogy sokszor, a mint tudjátok, nem élünk ezen szabadságnak megfelelően. Azok, kik a törvény alatt élnek, nem jutnak a fiúsághoz. Lehetnek gyermekek, de még a kiskorúságban vannak és míg a gyermek kiskorú, nagyon kevéssé különbözik a szolgától, habár minden javaknak birtokosa is. Ő gyámság alatt van, míg nagykorúvá nem lesz. Krisztus eljött és mi nem vagyunk többé a vezérlő mester alatt, hanem mostan Isten Fiai vagyunk, áldott legyen az Ő neve! De nem vagyunk-é szolgái is? Ó, igen. Jézus Krisztus először Atyjának Fia volt, azután pedig Atyjának szolgája, hasonlóképen mi is, a kik gyermekek vagyunk, örülünk azon, ha mennyei Atyánknak szolgálhatunk, és az egészen más Atyánknak szolgálni, mint egy más Fejedelemnek vagy uralkodónak. Tehát mi sokkal inkább gyermekek vagyunk, mint szolgák. Isten gyermekeinek neveztetünk új természetünkre nézve. Isten gyermekeivé lettünk az újjászületés által. Továbbá gyermekek vagyunk a hasonlatra nézve, mert az Istennek lelke lakozik bennünk (Róm.8,9;14) és mi hasonlatosokká leszünk Istenhez. Az Isten gyermekei valóban hasonlítanak Istenhez. Nem tapasztaltátok-é még a hasonlatosságot köztetek és saját gyermekeitek között? Igen, gyermeketek nagyon hasonlít hozzátok. Az ő jellemének néhány vonásai a ti torzképeitek, láthatjátok azokban a saját képeiteket, talán egy kissé eltorzítva és nem épen tökéletesen, de az a ti képetek. Az annyira hasonlít hozzátok, a mennyire egy gyermek hasonlíthat egy férfiúhoz. Jóllehet egy gyermek azért még nem férfiú. Így teszi Isten az Ő gyermekeit magához hasonlóvá, de ők még kisded képek, kicsinyek, gyermekiesek gyengék, sok hiányok és fogyatkozások találtatnak még ő bennek. Mindazáltal részeseivé lettek az ő isteni természetének. Ő nékünk hatalmat, erőt adott, hogy erkölcsi és lelki tulajdonságainkban Isten gyermekeivé legyünk, azaz Magához hasonlókká tett, és megmutatta nékünk, hogy a milyen Ő, az Istennek öröktől fogva való Fia, mi is olyanok vagyunk e világon. (1Jn.4,17) Óh, mily nagy előjog! Mondom néktek, hogy többet beszélnék arról, hogy ha nem érezném, hogy arra egész alkalmatlan vagyok. Én csak azt tehetem, a mit János tett, mikor arról beszélni akart és nem tehetett mást, mint felkiáltott: „lássátok”– mintha mondani akarta volna ‒ „lássátok magatok, én nem vagyok képes azt kifejezni.” Lássátok, minemű szeretetet adott nékünk az Atya, tudniillik, hogy Isten fiainak hivattassunk. Mi azok vagyunk egy nagy előjog által, természetünk által, azáltal, hogy hozzá hasonlatosokká leszünk és a mi szabadságunk által. Mostan Isten fiai vagyunk. Sokan közületek nem is tudják, hogy mit jelent az. A gyermekek, amint azt tudjátok is, sok szabadságot vesznek maguknak az ő atyjokkal szemben és nagyon bizalmasok az iránt. Hogyan viselkedhetnének egy bírónak kis gyermekei, hogy ha valamikor a törvénykiszolgáltató szobába vitetnének, hogy lássák ottan az ő atyjokat komolyan, hivatalos magatartásban ott ülni a bírói székben, a foglyokat kihallgatva? Nem kételkedek, hogy egész félelmet éreznének ő előtte, de lássátok meg csak, mikor saját házánál van. Ott fekszik a szőnyegen és a gyermekek a hátán vannak. Ő az atya, és a bíró itten egész elenyészve van az atyában. A gyermekek, úgy látszik, reá se gondolnak már, hogy atyjuk egy bíró, hanem csak arra, hogy az ő atyjuk az. Óh, mily sokszor van úgy, az én lelkem, midőn Istenem jelenlétében szent félelemmel meghajol, mindazáltal őt átkarolva így szól: Atyám, nagy vagy Te, kicsoda olyan nagy, mint Te? Mindazáltal Te buzdítottál engemet arra, hogy azt mondjam, Te mondottad: „Mikor imádkoztok, ezt mondjátok: Mi atyánk”, tehát mondom ezt és érzem, hogy „Abba, szerelmes atya” azon léleknek természetes szava, mely én bennem lakozik. Nem hallanád-é meg ezen kiáltást? Igen, ő meghallgat minket és a miképpen könyörül az atya az ő fiain, azonképpen könyörül az Úr az őt félőkön. Isteni hatalmával aláhajol, hogy a mi csekély munkánkban mellettünk álljon, felénk nyújtja hatalmas karját, hogy kis szükségeinkből kimenthessen. Megszámlálja a csillagokat és mindenkinek nevet ád. Ő gyógyítja meg a töredelmes szívüket és kötözi bé azoknak fájdalmokat.” (Zsolt.147,3-4) Nem egy nagy leereszkedésre mutat-é az, hogy ha Ő, ki a napot és más égi testeket kormányozza, lehajol, hogy a töredelmes szíveket meggyógyítsa és azoknak sebeiket mennyei írral beragassza, hogy azok tovább ne vérezzenek. Áldott legyen az ő szent neve! „Isten, ki lent uralkodik,
Ki jár a szélnek szörnyű szárnyain
Mennydörgésben jelentkezik
És a tenget, bősz habjain
Isten, ez a rettenetes
Jó Atyánk, ki minket szeret! Hatalmával készen van,
Azzal magához mennybe von.”
De menjünk tovább. A hit a legnagyobb különbségeket hozza létre és a legnagyobb- ajándékot nyeri.
Harmadszor, a hit a legnagyobb tapasztalatoknak bizonyítéka, mert szövegünk szól azokról, „kik az ő nevében hisznek, kik nem a vértől, sem a testnek akaratjától, sem a férfiúnak indulatjától, hanem Istentől születettek”, a mely azt mutatja fel, hogy minden, a ki az Úr Jézusban hiszen, egy újjászületett ember. Istentől született. Mily csudálatos dolog az, újonnan születtetni! Vannak olyan szegény vak népek, a kik azt mondják, hogy az emberek a víz közreműködése folytán újjászülethetnek, habár hitek nincsen is, és a nélkül egész felnevekednek. Az Úr nyissa meg ezeknek szemeiket! Mi csak annyit mondunk, hogy a hol az újjászületés megvan, ott lenni kell hitnek is. Olvassátok a János ev. 3-ik részét. Lássátok mily párhuzamosan vannak ott hit és újjászületés felmutatva. Most pedig olvassátok alapigénket: „Kik az ő nevében hisznek, kik nem a vértől, sem a testnek akaratától születtettek?” Az újjászületésnek egyedüli jele a hit. Hát mit teszen az újjászületettnek lenni? Láttam egykor egy nagy erős embert, a ki láthatólag teljesen beismerte az ő bűneit és így szólt: „Bárcsak soha ne születtem volna.” Azután gondolkozott és ismét így szólott „Emlékszem rá, hogyan tanítgatott anyám imádkozni, mikor még karjai közé szoríthatott. Akkor még nem tudtam a bűnről és gonoszságról semmit, a melyekben most élek. Bárcsak még egyszer megkezdhetném az életet, mint egy kis gyermek.” Örültem, mikor ilyen beszédet hallottam tőle, mert mondhattam néki: „Épen az, a mit Önnek tenni kell és a mit teszen, ha az Úr Jézusban hiszen. Ujjá kell születni Önnek!” De hogy ha ismét úgy születnénk, a mint már egyszer születtünk, azaz a testnek akaratja szerint, akkor csak úgy cselekednénk, a mint előbb cselekedtünk, mert a mi testtől születtetett, még akkor is, hogy ha kétszer születtethetnének, csak test maradna. A mi születtetett lélektől, csak az lélek, tehát „felülről kell születnetek”, az Istennek lelkétől. Az Istennek Lelke azt cselekszi velünk, hogy egy új életre segít és kieszközli, hogy új természettel egy új futást kezdhessünk. Ki az Úr Jézusban hiszen, az ujjá van születve. Az újjászületés egy nagy titok, de ti értitek ezen titkot. Ne törjétek fejeteket az újjászületés felett, hiszen ha az Úr Jézusban igazán hisztek, akkor tapasztaltátok azt. A miképpen azt épen megkísérlettem kimagyarázni, ti újonnan születtettetek, új teremtésekké lettetek a Krisztus Jézusban, újból megkezdettétek az életet. Az nem sokat használ, megkísérelni a régi természetet kijavítani, az nem alkalmas arra. Egy bizonyos fejedelemnek az volt a szokásos esküje: „Isten javítson meg engemet!” egy hivő ember pedig mondá: „Én azt hiszem, jobban tenne, ha egészen ujjá szülné.” Sokan gondolják, hogy Isten őket megjavítja, de tévednek. Én nagyon örülök, ha a részeges józan életűvé lesz, a lopó tisztességes életűvé és magát mindegyik megjavítja, a mennyire csak tudja, de a mi múlhatatlan szükséges az, hogy ismét, azaz újonnan formáltassék. Hallottam egy emberről, ki fegyverét egy puskaműveshez vitte, hogy kijavíttassa. „Akarja ön kijavíttatni”, mondá a mester. „Jó, ennek szükséges egy új agy, egész új puskaszerszám és egy új cső.” „Hiszen az annyi, mint egy egész újnak a készítése. Akkor jobb lesz, ha újat csináltatok” ‒ mondá az ember. Igen, egész új élet szükséges az embernek is. Az ó törvény csak jele volt „a test szennyei elmosatásának” (Pt.3,21), de az újszövetség megkülömböztető szertartása sokkal tovább megy. Mit mond Krisztus az ő népének a keresztségben? Azt mondja: „Meg vagytok halva. El kell temettetnetek és egy új életre feltámadnotok.” A keresztség ezt nem teheti, de szemeink elé állítja a mi régi természetünk meghalásának és egy új életre feltámadásának szükségességét. Ujjá kell születtetni, nem megmosattatni, nem megtisztíttatni, nem kijavíttatni, hanem új teremtésekké lenni a Krisztusban, és mindaz, a ki az Úr Jézusban hiszen, ezen csudálatos átváltozást tapasztalta. Az nem a vértől született, azaz nem a természeti születés módja szerint, hanem egy új, mennyei mód szerint született. Nem a testnek akaratja szerint, az emberek rossz, testi akaratjok szerint, sem a férfiurak indulatjától, mert az embernek akaratja, még ha mindent megteszen is, a mit csak tehet, semmit nem segít az üdvösséghez. Hogy ha a férfiurak akaratjától születtetnétek, az nem volna a célnak megfelelő. „Nem a testnek akaratjától, sem a férfiúnak indulatjától, hanem Istentől kell születtetni.” Egy természeti erőn felüli erő által való megújulásra van szükségünk. Egyedül Isten tud teremteni és egyedül Isten tud újjáteremteni is. Egy új teremtést létrehozni nagyobb csoda, mint egy világot teremteni, mert mikor Isten a világot teremtette, nem volt semmi az útjában, de hogy ha ő egy új teremtést létrehoz, akkor a régi természet harcol ellene. Hogy ha megengedtetik nékem egy kézzel fogható szóhibát tenni, úgy azt mondom, hogy az új teremtés kétszeres isteni hatalmat követel. Felülről kell születtetnünk, de meg vagyunk mentve, hogy ha az Úr Jézusban hiszünk. Adja Isten, hogyha vannak még itten olyanok, a kik nem hisznek, hogy azok ujjá születhessenek az Úr Jézus Krisztusban való hit által.
Végül, hogy titeket soká ne fárasszalak, a hit felemeli a hivőt a kigondolható legdicsőbb helyzetbe.
Az, a ki Krisztust bevette, újjászületett és az teszi őt alkalmassá arra, hogy Isten gyermeke legyen.
Tekintsük meg legelőször is a megfoghatatlan tisztességet, Isten gyermekévé lenni. Ah, hogyha minden tudori elismerés, méltóság, tisztesség és címek, melyeket az emberek valaha nyertek, mind egy csomóban volna, nem érne fel annyi valódi tisztességgel, mint a mennyit egy nagyító üveg segítségével látni lehet, hasonlítva azon dicsőséggel, mellyel Isten gyermekei között a legcsekélyebb és legszegényebb
és legmegvetettebb is bír. Isten gyermeke! Kinek mondotta valaha az Angyalok közül: „Én fiam vagy te, e mai napon szültelek tégedet?” Tudom, hogy ezen igék Krisztusra vonatkoznak, de alkalmazhatók ezek minden ő gyermekeire is. Az ő Angyalai szolgák, azok nem fiak. Az az ő örömük, hogy ha minket oltalmuk alá vehetnek, mint a király szolgái az ifjú hercegeket oltalmuk alá veszik: „Az ő kezekben hordoznak tégedet, hogy meg ne üssed lábadat a köbe.” (Zsolt.91,12) Az Isten gyermekei már itten fénylenek, a mely fény nem kevésbé fényes azért, habár azt testi szemmel látni nem is lehet. Az az Istennek fényéhez hasonló, láthatatlan, mivel erősebb, mintsem hogy testi szemmel nézni lehetne. Lefestem néktek Isten gyermekét, hogy ha akarjátok, a Sion leányát. Az egy szegény varrónő. Gyászinget varrott magának és haldokolva fekszik. Olyan állapotot nem óhajtanátok, mint néki van. Egy nyomorult kis szobában lakik, csekély bútorozással, az ágy kemény és ő a halálharcát küzdve fekszik abban. Alig tud lélegzeni, friss levegőt óhajtana. Nagyon szegény és azok, a kiktől függ, azaz, a kik körülte vannak, már kezdik őt tehernek érezni és sokszor kemény szavakat intéznek hozzá.
Úgy-e bár szomorú helyzet ez? Jöjjetek csak. Hadd ihlessem meg szemeitek kenettel egy pillanatig, mint a Próféta az ő szolgájának szemét. (2Kir.6,15‒17) És mit láttok? Láttok a Krisztus testének tagjai közül egyet az utolsó harcot küzdve és a győzelmet már csaknem kivívva. Hallgassátok csak. Azt mondja, hogy Krisztus vele van. Látjátok őt? Ott áll ő (Krisztus) a legmélyebb részvéttel föléje hajolva, kit ő szeret, lelkét kegymosolyával boldogítva, a kit ő magának választott, mielőtt a világ fundamentoma felvettetnék. Ez az ő leánya, kit a tiszta ruhába felöltöztetett, mint a milyen ruha a király leányát megilleti. Ő a király leánya. Tekintsetek körül a szobában. Angyalok vannak ott, kik körülte mind arra várnak, hogy őt hazavigyék. Maga a Szentlélek is ott van az ő lelkében. Tekintsétek meg csak az ő vigasztalásának és jelentéseinek fényét. Látjátok-é mindezeket? Hogy ha szemeitek nyitva vannak, úgy láthatjátok ezeket. Igen az atya maga is itt van, mert ő gyermekei halálos ágyától soha távol nincsen. „Az Úrnak szemei előtt becsületes az ő szenteinek halálok.” (Zsolt.116,15.) De íme, még rosszabb lett állapotja. Szemei megtörnek. Hangja elnémul. Halljátok csak! Nem valami képzeleti képet rajzolok, magam hallottam ezt. Épen akar az életre bemenni és felkiált: „És hogy ha megtörik szívem, Ki zavarja az örömem?
Halál homálya arcomon,
Lelkem pedig már mennyben van.”
Hogy ha még ereje van, hallhatjátok énekelni: „Sötét éjben látom Uram, És elő lép napom.
Ő az én hajnalcsillagom,
Napnál fényesebb világom.”
Ne beszéljetek nékem N. N. nőről! Ez a haldokló nem az. Ő egy valódi hős nő. Harcol a halállal és énekel, mialatt meghal. Félelem? Azt ő régen elfelejtette, hogy mi az. Kétely? Az száműzve van. Nyomor? Csüggedés? Az mind háta megett van. Ő egy hivő. Jézust elfogadta és szabadságot nyert arra, hogy Isten gyermekévé legyen. Óh, milyen nagy tisztesség és méltóság felülről születtetettnek lenni!
Most jegyezzük meg ezen újjászületetteknek biztonságokat. Milyen biztos a te helyzeted, hogy ha Isten gyermeke vagy. Tudom biztosan, hogy nincsen itt sem egy atya. sem egy anya, a ki gyermekeinek valami fájdalmat okozni engedne. Közülünk egy sem engedné azt meg, ha csak megoltalmazhatnánk őket. Gondoljátok-é, hogy Isten megengedné, hogy gyermekei veszedelembe jussanak? Az ő szárnyaival fedezi bé azokat és szárnyai alatt oltalmat találnak. Dárda és pajzs az ő igaz ígérete. Nem illet téged a veszedelem és az ostor nem közelget a te hajlékodhoz. (Zsolt.91,4;10) „Én az Úr megőrizem azt, minden szempillantásban öntözöm azt, hogy valaki meg ne látogassa azt, éjjel és nappal megőrizem azt. (Ézs.27,3) Én juhaimnak örök életet adok és soha el nem vesznek és senki ki nem ragadja azokat az én kezemből. Az én Atyám, a ki azokat adta nékem, mindeneknél nagyobb és senki azokat ki nem ragadhatja az én Atyám kezéből.” (Jn.10,28-29) „Jézus ölébe bizton hajtom fejem le én.”
Boldog érzettel énekelhetitek ezt, hogy ha Isten gyermekei vagytok.
És legvégül, habár még sokat, nagyon sokat lehetne is mondani, mily boldoggá teszi az az embert, hogy ha tudja, hogy ő Istennek gyermeke. Emlékszem rá, hogy körülbelül huszonkét esztendővel ezelőtt egy mormonista (Északamerikában 1827- ben Smith József által alapított felekezet.*) jött hozzám, a ki meggyőződésre akart bírni a felől, hogy Smith József isteni küldetésben részesült és minekutána valamennyire beszédjét meghallgattam, mondtam néki: „Akarja-e ön mondani, hogy milyen ajánlata van részemre, és hogyan nyerhetem azt el, akkor én önt szívesen meghallgatom, hogy ha azután megengedi, hogy én is megtegyem önnek az ajánlatomat és az ahhoz vezető utat.” Én nagy türelemmel hallgattam aztán őt meg. Ő nem épen olyan türelmesen hallgatott engemet, de mikor készen voltam így szólt: „Hogy ha, az a mit ön mondott igaz, akkor önnek a legboldogabb embernek kell lenni a világon”, a mire én azt feleltem: „Az igaz, hogy nékem a legboldogabbnak kell lennem és a mi több, én az is vagyok!” Ezzel őt magára hagytam. Az is vagyok én, és az Istennek minden gyermeke, ki az ő nagy előjogának megfelelően él. Isten gyermeke vagy, bűneid megbocsáttattak, elfogadva és szeretve vagy mit óhajthatsz még többet? Van-e még valami az egész világon, a mit kívánhatnál? Hogy ha valaki császári herceggé lenne és azt mondaná: Még többet is óhajtok.” Azt mondanánk, barátom, mit kívánhatsz még egyebet? Ha Isten gyermekévé lettél, mit óhajthatsz még többet? Emlékszem még azon időre ‒ talán emlékezhettek ti is hasonlóra ‒, mikor bűneim terhei nyomtak és azt hittem, hogy a pokolba kell mennem, hogy ha az Úr akkor azt mondta volna: Megbocsátok néked, de úgy, hogyha halálod órájáig csak kenyérrel és vízzel élsz”, kezeimet örömmel csaptam volna össze. Azt mondtam volna „Uram csak üdvöt adj. Csak bűneim terhétől szabaduljak, a legkeményebb sors is élvezetté válik részemre.” Ne panaszkodjunk soha, hogy ha az üdvnek birtokosai vagyunk. Az Úrban való öröm a ti erősségtek. „Örüljetek az Úrban mindenkor, ismét mondom. Örüljetek.” (Fil.4,4)
Gondoljatok erre mindenkor földi foglalatosságaitok között is. Egy régi francia közmondás így hangzik „Noblesse oblige.” A mentesek bizonyos kötelékek között vannak. Arra sohasem gondolok, hogy nagy fejedelmeket az utcán sepregetni lássak. Sohasem várom, hogy azt halljam, hogy a királyné ő felsége úgy cselekszik, mint egy tejárus leány. Hogyha valakiről hallom, a ki azt mondja: „Isten gyermeke vagyok ‒ mégis hamis mértékkel ád, vagy rossz cselekedeteket nyilvánít, ‒ nagyon szégyenlem azt. Isten gyermeke ez? Ez, a ki csak arra törekszik, hogy pénzt csináljon és azt magánál saját hasznára erősen megtartsa? Isten gyermeke az ilyen? Hiszen ő nem hasonlít Atyjához. Isten gyermeke! Mégis éles, felinduló, haragos, gyűlölő! Atyjához nem hasonlít. Isten gyermeke és mégis rosszat cselekszik? Kedves testvéreim, mit cselekesztek? Isten gyermekei vagytok mégis el mernétek-e csak egy hazugságot is mondani? Isten gyermekei vagytok, mégis félnétek valakitől? Isten gyermekei vagytok, mégsem nézhetnétek felebarátotok szemébe megpirulás nélkül? Isten gyermeke és odahaza családi körötökben kegyetlenkedő? Olyan eljárásra nem szabad még gondolni sem és a ki ilyet nyilvánít, nagybotrányoknak okozója. Míg a nagy Napóleon császár hatalmát gyakorolhatta, családja minden tagját keményen büntette, a ki rangján alól lévővel házasságra lépett, mert a császári család tagjainak egy tisztességbeli kötelességek volt az ő méltóságukat fenntartani és megóvni. Ti Isten családjához tartozó leányok, merészkedtek-é egy olyannal házas életre lépni, ki nem a mennyei Király családjához tartozik? Ne tegyétek azt soha. Vigyázzatok, hogy a hitetlenekkel felemás igába ne szerkesztessetek. (2Kor.6,14) Midőn Nagy Sándor egy királyt foglyul ejtett, azt kérdezte tőle, milyen bánásmódot kíván, és azt felelte: „mint egy király.” Keresztyén cselekedj úgy te is, mint egy király. Hogy ha egy civakodó bennünket megbánt, azt kellene magunkban mondani: „Civakodhatnék veled, de nem alacsonyíthatom le magamat annyira, mert én Isten gyermeke vagyok.” Nem régen olvastam egy fő embernek ellensége iránti keserű nyilatkozatát, a mely körülbelül így hangzott: „Jertek feljebb a lépcsőn, hágjatok fel annyira, a mennyire csak tudtok, és hogy ha a felső fokot eléritek, még akkor is lenézésem tárgyai maradtok „Gyakran így kell gondolkodni Isten gyermekeinek a világ felől, és annak minden csalárdsága és kísértetei felől: „Nagy az én foglalkozásom és hogyan szállhatnék alá ti hozzátok. Isten gyermeke vagyok. Én az odafel valókat keresem, állásomat nem hagyhatom el, hogy hozzátok leszálljak.” Mint világosságnak fiai úgy járjatok.
Milyeneknek kell lennetek a ti szent életetekben és az isteni tiszteletnek dolgaiban? (2Pt.3,11) „Ti pedig választatott nemzetség, királyi papság, szent nép vagytok és oly nép, melyet Isten sajátjának tart. (1Pt.2,9) Ne alacsonyítsátok le magatokat.
Most menjetek a ti utatokon és mennyei Atyátok lelke nyugodjon rajtatok. Ámen és
Ámen.