A falusi missziógyülekezet előtt Spurgeon a következőket monda: Mivel arról van szó, hogy a falusi nép között baptista-misszió alapíttassék, reménylem, hogy ti nemcsak keresztyének vagytok, hanem teljesen áthatott keresztyének és igazi baptisták. Ha valaki megtéríttetett, s nem lesz baptistává, akkor hiányzik valami még, amiről többen, kik keresztyéneknek nevezik magukat, erre vonatkozólag éppen nincsenek helyes tudatban. Ha a hívők keresztsége Jézus rendelése ‒ szava pedig mondja, hogy az, ‒ akkor mindazoknak hiányzik, kik Őt ebben engedelmesen nem követik. Ez az igaz tanítványi ismertető jel. Habár a keresztség kis dolog a Jézus Krisztusban való hithez hasonlítva, de ez egy okkal több, hogy mi végett kell ezt minden igaz tanítványnak magán végrehajtatni.
Ismertem egy fiatalembert, akinek kevés képessége, de annál nagyobb szeretete volt Üdvözítőjéhez. Ez megbetegedett s attól tartott, hogy meg fog halni. Nagy vágy volt benne az alámerítkezésre, de nővére így szólt hozzá: „Ah, Izsák, a keresztség nem fog téged üdvözíteni.” De ő csakhamar válaszolá: „Ezt jól tudom. Arra nem is gondoltam, hogy a keresztség képes lenne engemet a mennybe felkészíteni. Nem szabad előbb megkeresztelkednünk, míg határozottan nem tudjuk, hogy meg vagyunk mentve kegyelemből a Jézus Krisztusban való hit által. Egyedül az Ő érdeme által reménylünk a mennybe jutni.” „Akkor hát miért akarsz megkeresztelkedni?” „Lásd, mikor a mennybe jutok, meg fogom látni az Úr Jézust,, aki így fog szólni hozzám: „Izsák, ezt a kis lépést az én kedvemért még megtehetted volna”. Ha csakugyan így fog szólni, nem leszek, képes neki felelni.”
Persze, ha ez a dolog, amiről most itt szó van, nagyobb lenne, vagy üdvünk ettől függne, s ezt tennünk kellene, akkor az tisztán önérdek lenne. Ebben a rendelésben csak arra kér az Úr minket, hogy kövessük példáját, s mondjuk meg a világnak: „mi meghalunk”. A holtakat el kell temetni, így jutunk a merítkező medencébe, hogy a keresztségben Krisztussal eltemetkezzünk és ezt mondjuk a világnak: „Nem vagy képes többé minket hatalmadba keríteni, mert holtak vagyunk és Krisztussal eltemettetünk. A világnak megfeszíttetünk, melyhez nem fogunk többé visszatérni. A hívő részére a keresztség ugyanaz, amit Conte tábornok tett, amikor Dél- Amerikában kikötött. Bevezette seregét az országba, ahol túlnyomó sokaságú ellenséggel jutottak szembe. Ekkor elküldött egy alparancsnokot a kikötőbe, s valamennyi hajóit felgyújtotta; a néphez pedig így szólt: „Győzzetek vagy meghaltok! Visszavonulás lehetetlen!” Hasonlóképp mi is elsüllyesztjük minden hajónkat s ezt mondjuk barátainknak és ellenségeinknek: „Soha nem térünk többé vissza.” Aki meg van keresztelve, az Krisztus jelét hordja testén. Olyan, mint a víznyomat írópapírunkban, el nem távolítható abból. A megkeresztelt egyének vallomásukra szégyent hozhatnak, de keresztségüket nem lehet visszavonniuk. Fejüktől talpig rajtuk a Krisztus bélyege. Kívánnám, hogy mindnyájan helyes, mély benyomást nyernétek arról, amit keresztségünk elétek tár, hogy mi az Úrral meghaltunk és eltemettetünk. Ha valaki ezt felelné, hogy ő nem láthatja ezt, annak tanácsolnánk, vegyen szemüveget; aki pedig egy kis könyvet akar, mely többet mond a hívők keresztségéről, annak szívből ajánljuk az újtestamentumot. Az kérje a Szentlelket, hogy tanítsa őt; így majd rövid idő alatt tisztában lesz azzal.