Emlékeztek még, hogy legutóbb „az Ember fiának napjáról” szólottunk? Ó vajha minden vasárnap az lehetne lelki értelemben. Reménylem, hogy mi törekszünk az Úrnak napjává tenni, amennyiben azon a napon az Úr Jézussal foglalkozunk. Ő benne örvendezünk, Ő érette munkálkodunk és mindig sürgősebben kérjük, hogy a népek ő hozzá jöhessenek. Talán nem sok vasárnapot tölthetünk együtt már, mivel a halál egymástól elválaszt bennünket nemsokára; de míg tehetjük, hogy mint egy keresztyén gyülekezet összejöjjünk, ne felejtsük el, hogy a Krisztus jelenléte az, melyre legnagyobb szükségünk van, imádkozzunk tehát azért, és kérjük az Urat, hogy jelenlétét bizonyítsa be az által, hogy világosság, élet és szeretet nyilvánuljon közöttünk. Én folyton arra törekszem, hogy a prédikálásnak minden ideje, lelkeket megnyerő idő lehessen. Igen mélyen együtt tudok érezni az apostollal, Pállal, mikor így szól: „Szívem szerint javát kívánom és Istennek könyörgök az Izráelért, nékik idvességökre.” Oly sokat prédikálunk, de azzal szemben oly kevés hit nyilvánul az Úr Jézusban, és hogyha az ő benne való hit nincsen, akkor sem a törvény, sem az evangyéliom célját el nem érte, és munkánk egész hiábavaló volt. Némelyek közületek hallottak, hallottak és ismét hallottak, de mégsem hittek az Úr Jézusban. Hogyha nem hallottátok volna az evangyéliomot, úgy az elvetésnek vétke nem terhelné telketeket. „Nem hallották-é?” mondja az apostol. „De igen.” De nem mindenek engedtek az evangyéliomnak.” Vannak sok hallgatók, akiket mi szeretünk, akik még ez ideig bensőleg meg nem figyelték az evangyéliomot, nem volt nekik fülük a hallásra, a hitnek semmi munkája nincs az ő szívökben. Kedves barátok, így kell ennek mindig maradni? Meddig fog ez így lenni? Nem-e elvétethetik hamar ezen külső kegyelmi eszköz és a benső kegyelem elutasításának hamar vége szakadhat? Nem adjátok-é át lelketeket mielőbb Jézusnak, hogy azon pillanatban megmentsen titeket? Törj elő, törj elő, ó mennyei nap, a sötétségben lévőknek, mert szívünk megszakad ő érettök!
Annak alapja, hogy sokan Krisztushoz nem jönnek, nem az, hogy azt komolyan ne vennék, bizonyos értelemben komolyan nem gondolkoznának, és üdvözülni nem óhajtanának, hanem az, hogy nem találhatnak Isten üdv útjára. „Istenhez való buzgóság vagyon ő bennek, de nem értelemből. Intelmeinkkel annyira visszük őket az úton, miszerint óhajtják, hogy az örök életet elnyerhessék, de az Istennek igazságát nem tudván és az ő tulajdon igazságokat igyekezvén állítani, az Isten igazságának nem adták magokat alája.” Figyeljétek meg ezt „alája”, mert aláadás szükséges. A kevély ember akarja maga magát üdvözíteni; gondolja, hogy ő ezt teheti, és azon törekvéssel nem akar felhagyni, mígnem saját tehetetlenségét hiábavaló kísérletezései által meg nem ismeri. Kegyelemből való üdv egy koldus formájában keresve, kérve, mint meg nem érdemiéit jó szabad kegyelemből ez az, amelyet a testi értelem nem akar felfogni, addig, míg valami kilátása van másfele. Kérem az Urat úgy munkálkodni szíveitekben, hogy sokak közületek más kilátást ne találhassanak. És kértem az Urat, hogy mialatt én most megkísérlem Krisztust, mint a törvénynek végét felmutatni. Isten azt sok szívekben megáldja, hogy láthassák, mit tett Krisztus, és beláthassák, miszerint az sokkal jobb, mint bármi, amit tehetnénk, beláthassák mily sokat tett érettök Krisztus, hogy ő mindent elvégezett és abba belefáradjanak, amin sokáig munkálkodtak, hogy azt soha többé meg ne kisértsék. Talán az Úr könyörülni fog rajtok, és magához vonja őket az üdvnek tökéletessége által, mely Krisztusban található. Mint Bunyan mondotta: „talán majd a nyálok folyni fog érte,” és hogyha egy nagy lelki éhség kezdődik, úgy nemsokára élvezni is fogják a táplálékot. Lehetséges, hogyha ők a tiszta aranyból készült öltözetet látják, melyet Jézus a mezítelen léleknek ingyen ad, akkor az ő saját piszkos rongyaikat eldobják, amelyet most annyira szorítanak magukhoz.
Ma reggel Isten lelke által két dologról akarok szólani: az első Krisztusról a törvénnyel összeköttetésben. Ő „a törvénynek vége, minden hívő embernek igazságára,” és másodszor, magunkról a Krisztussal való összeköttetésben, minden hívő embernek, Krisztus a törvénynek vége igazságra.”
Először hát. Krisztusról a törvénnyel összeköttetésben. A törvény az, amitől mi bűnösök, mindenek felett félhetünk; mert a halálnak fullánkja a bűn, a bűnnek pedig ereje a törvény. A törvény megemésztő lángokat lövell ellenünk, mert az minket kárhoztat, és ünnepélyes kifejezésekkel mutat fel részünkre egy helyet az átkozottak között, mint meg vagyon írva: „Átkozott mind az, aki meg nem marad mindazokban, a melyek megirattattak a törvénynek könyvében, hogy azokat cselekedje.” Mégis mily csudálatos ostobaság! A vaksággal azonos, mely a szúnyogot a világossághoz vonja, hogy szárnyait leégesse, úgy futnak az emberek a törvényhez természet szerint, hogy az által üdvöt találjanak, és nem lehet őket onnan elűzni. A törvény nem tehet mást. mint bűnt kinyilvánítani, és kárhoztatást a bűnös felett kimondani, és még sem tudjuk az embereket attól elvonni, még akkor sem, hogyha felmutatjuk nekik, hogy milyen barátságosan áll az Úr Jézus közöttük és a törvény között. Annyira beleszerettek a törvényes reménységbe, hogy azon függenek, jóllehet semmi nincs abban, a min függhetnének: ők a Sinait többre becsülik a Golgothainál, habár a Sinainak nincs egyebe részökre, mint mennydörgés, trombitazengés, a jövendő haragtól való figyelmeztetés. Óh vajha egy kevéssé buzgóan hallgathatnátok, amikor én Jézust, az én Uramat elibetek állítom, hogy a törvényt Ő benne láthatnátok!
Nos, hát mi köze van Urunknak a törvénnyel? Ő néki azzal nagyon sok teendője van, mert Ő annak a vége, a legnemesebb célhoz, tudniillik az igazsághoz. „Ő a törvénynek vége.” Mit jelent ez? Azt gondolom, hogy ez háromfélét jelent: először, hogy Krisztus a törvénynek célja: másodszor, hogy Ő annak beteljesedése: és harmadszor, hogy Ő annak bevégezése.
Tehát először, ami Urunk Jézus Krisztus a törvénynek célja. Az azért adatott, hogy minket Ő hozzá vezessen. A törvény a mi tanítómesterünk, ki minket Krisztushoz vezet, vagy sokkal inkább a kísérő, ki minket az Úr Jézus iskolájába viszen. A törvény azon nagy háló, melyben a halak megfogatnak, hogy a bűn eleméből kivonattassanak. A törvény azon forgószél, mely a hajót a biztonság kikötőjébe hajtja. A törvény azon bírói szolga, ki az embereket a fogságba hurcolja az ő bűneikért, azok mindegyikét a kárhozat alá rekeszti, hogy egyedül csak Istennek szabados kegyelme által várja szabadulását. Ez a törvénynek célja, az megüresít, hogy kegyelem betölthessen, és megsebesít, hogy az irgalmasság meggyógyíthasson. Soha nem volt Istennek szándéka, hogy a törvény nekünk elesett embereknek az üdvös útja legyen, mert az soha nem lehet az üdv útja. Hogyha az ember soha el nem esett volna, hogyha olyan maradt volna természete, mint a milyennek Isten teremtette, úgy nagy segítségére lett volna a törvény, hogy megmutassa néki az utat, melyen járjon, és annak megtartása által életben maradt volna, mert „hogyha valaki azt betölti, él az által. De mióta az ember elesett, soha az Úr néki cselekedetek által való üdv utat nem ajánlott néki, mert Ő tudja, hogy ez egy bűnös teremtmény részére lehetetlen A törvény már megrontatott; és bármit is tegyen az ember, a kárt jóvá nem teheti, amit már tett, azért az érdemre nézve minden reményét elvesztette. A törvény tökéletességet követel, de a tökéletességre az ember nem juthat: azért ha mindent megcselekeszik is, nem juthat oda, ahova törekedne. A törvénynek az embert a Krisztusban való hitre kell vezetni, amennyiben megmutatja néki valamely más útnak a lehetetlenségét. Ez ama fekete kutya, mely a juhokat a pásztorhoz zavarja, azon nagy forróság, mely a vándort a nagy kőszikla árnyába kergeti a sivatag pusztában.
Lássátok, mennyire alkalmas erre a törvény; mert ez meg mutatja az embernek az ő bűnét. Olvasd a tíz parancsolatot, és reszkess mialatt azt olvasod. Ki tudja életét ezen két táblával összehasonlítani anélkül, hogy azonnal meggyőződjék, hogy igen messze van attól, hogy a mértéket betöltötte volna? Hogyha a törvény a lélekbe behatol, olyan az ottan, mint a világosság valamely sötét pincében, mely minden port és piszkot felmutat, amely máskülönben észrevétlenül maradt volna. Ez azon eszköz, mely által a bűn mérgének létele a lélekben felfedeztetik. „Én pedig élek vala a törvény nélkül”, mondja az apostol, de a parancsolatnak eljövetele által a bűn megelevenedék én bennem, én pedig meghalék.” A mi szépségünk elhervad, ha a törvény reá fuvall. Tekintsetek a parancsolatokra, mondom és gondoljátok meg, mily mélyen vágósok azok, mily szellemiek, mily messze terjedők. Azok nemcsak a külső cselekedeteket érintik, hanem belemerülnek a benső indító okokba is, és a szívvel, elmével és lélekkel foglalkoznak. Sokkal mélyebben hat a törvény, mint ahogy látszik. Sokkal mélyebb gondolatok vannak a parancsolatokban, mint kívülről látszanak. Tekints be azokba mélyen és lássad, hogy milyen tökéletes szentséget kíván az. Amennyiben te megérted, amit a törvény kíván, azonképpen észreveszed, hogy mennyire távol vagy attól, „hogy azt betölthessed és hogy milyen hatalmas a bűn, ott is, ahol gondoltad, hogy igen kevés van”, vagy éppen semmi. Magadat gazdagnak tartottad és megelégedettnek, és azt hitted, hogy semmi nélkül nem szűkölködöl, de hogyha a megrontott törvény eléd lép, úgy felmutatva látod lelkileg tönkremenésedet és teljes szegénységedet. Egy jó mérleg a nagyon könnyű súlyt is megmutatja, és ez a törvénynek az első hatása az emberek lelkiismeretére.
A törvény a bűnnek következményét és romlásait is felmutatja. Tekints a mózesi törvény előképeire és lásd. Mennyire törekedtek azok az embereket Krisztushoz vezetni, amidőn azoknak tisztátalan állapotukat, és egy megtisztulásnak szükségességét, amit teljesen az Úr Jézus eszközölhet, felmutatták. Minden előkép az Úr Jézusra utalt. Hogy ha az emberek másoktól elkülönítettek, betegség vagy tisztátalanság által, úgy ez azt mutatta nékik. hogy miként különít el a bűn Istentől és az ő népétől: és hogyha azok visszahozattak, és titokteljes használatok által megtisztíttattak, amelyekben véres gyapjú, izsóp, és más ilyenfélék voltak, ezek nékik azt mutatták, hogy ők csak az Úr Jézus Krisztus által, a nagy főpap által tisztíttathatnak meg. Ha a madár megöletett, hogy a bélpoklos megtisztíttassék, ezáltal a megtisztulásnak szükségessége egy életnek feláldozása által mutattatott fel. Minden reggel és este meg kellett öletni egy báránynak, hogy a mindennapi megbocsátás szükségességéről tanúskodjék, hogy ha Isten nálunk akar lakni. Gyakran megrónak bennünket azzal, hogy nagyon sokat beszélünk a vérről: de íme az ó testamentumban úgy látszik, hogy a vér volt minden, és arról nem csak sok beszéd esett, hanem az valóban az ember szemei elé is állíttatott. Mit mond az apostol a zsidókhoz írott levelében? „Az első testamentom is nem szenteltetett meg vér nélkül. Mert mikor Mózes a törvény szerint való minden parancsolatokat elolvasta volna a község előtt, borjuknak és bakoknak véreket vévén, vízzel és véres gyapjúval, és izsóppal egybe, mind a könyvet, mind az egész községet egyszersmind meghinté, mondván: Ez a testamentumnak vére, melyet Isten néktek parancsolt. Annak felette pedig a sátort is, és mind a szent edényeket is hasonlatosképpen vérrel meghinté. És mindenek közel vérrel tisztíttatnak meg a törvény szerint: és a vérontás nélkül nem lészen a bocsánat.” A vér volt a szövetség sátorának a kárpitján, az oltáron, a szent edényeken, és a szentsátor padlóján: senki sem kerülhette el, hogy azt ne lássa. Én el vagyok határozva prédikátori hivatásomat hasonlóan rendezni, és mindinkább inkább meghinteni a megengesztelés vérével. Nos, azon sok vérnek az ó szövetségben világosan mutatnia kellett, hogy a bűn minket annyira bekevert, hogy megengesztelés nélkül Istenhez nem közeledhetünk; az áldozatok útján kell jönnünk, vagy éppen nem jöhetünk. Mi annyira méltatlanok vagyunk önmagunkban az elfogadtatásra, hogy ha Isten az Úr Jézus vérét rajtunk nem látja, úgy minket magától el kell utasítania. Az ó szövetségi törvény az ő jelképeivel és előképeivel sok igazságot tárt szem elé az embernek állapotára vonatkozólag és az eljövendő Üdvözítőre nézve, és ezek mindegyike által Krisztust akarta prédikálni. Hogy ha egyesek nem juthattak el Ő hozzá, úgy azok elhibázták a törvénynek szándekát és célját. Mózes Józsuéhoz vezet, és a törvény az Úr Jézussal végződik.
Hogy ha gondolatunkat inkább az erkölcsi, mint a ceremóniai törvényre tereljük, úgy annak az emberek teljes tehetetlenségöket kell tanítani. Mutatja az nekik, hogy mennyire távol vannak attól az állapottól, amelyben kellene nékik lenniök, és azt is mutatja nékik, hogy ha szorgalmasan vizsgálják azt, hogy mennyire teljesen lehetetlen az ő reájok nézve, hogy ezen magasságra feljuthassanak. Olyan mentséget, mint a törvény kíván, senki az emberek közül, saját erejével el nem érhet. „A te parancsolatod igen széles” (Zsolt.119,96) Hogy ha valaki azt mondja, hogy ő megtarthatja a parancsolatokat, úgy ez onnan van, mivel nem tudja, hogy mi a parancsolat. Hogy ha azt gondolja, hogy ő mennybe feljuthat az inogó Sinai hegy tetejéről, úgy bizonyos, hogy ő még ezen égő hegyet soha nem látta. A törvényt megtartani! Ah testvéreim, mialatt arról beszélünk, azalatt is megrontjuk azt: mialatt azt állítjuk, hogy annak betűit be tudjuk tölteni, annak szellemén erőszakot teszünk, mert a kevélység éppen annyira megrontja a törvényt, mint a gonosz kívánság, vagy a gyilkosság. „Kicsoda tehet tisztát a tisztátalanból?” „Hogyan lehetne tiszta az asszonytól született?” Nem lélek, te itten magadon nem segíthetsz, mert mivelhogy te csak a tökéletesség útján élhetsz a törvény által, és ezen tökéletesség lehetetlenség. Így a cselekedetekkel való szövetségben segélyt nem találhatsz. A kegyelemben van remény, de nem úgy talán, mintha nekünk jogunk volna, mert mi semmi mást nem érdemlünk, mint haragot. A törvény mondja ezt nekünk, és minél hamarabb tudjuk ezt, annál jobb, mert annál hamarabb Krisztushoz fogunk jutni.
A törvény mutatja nekünk azt is, ami szükséges. Megtisztulás, megtisztulás vízzel és vérrel. Az mutatja fel szennyeinket, és ez hoz minket természetesen oda, hogy megérezzük, miszerint nekünk azoktól tisztára kell mosattatnunk, hogy ha valaha Istenhez akarunk jönni. Így a törvény minket arra kényszerít, hogy Krisztust elfogadjuk, mint azon egyetlent, aki minket megtisztíthat és alkalmassá tehet arra, hogy a legszentebb helyben állhassunk a Magasságosnak színe előtt. A törvény azon kés, mely a vad húst kivágja, hogy a sebet meggyógyítsa. A törvény megöl, az evangyéliom megelevenít; a törvény a héjat lefejti rólunk, azután jön az Úr Jézus Krisztus, és a lelket szépség és dicsőségbe öltözteti. Minden parancsolatok és előképek Krisztushoz utalnak bennünket, hogy ha azoknak világos szándékukat figyelembe akarjuk venni. Azok elszoktatnak minket saját énünktől, eltérítenek az önigazság téves alapjáról, és azon ismerethez vezetnek, hogy egyedül Krisztusban találhatunk segítséget. Így Krisztus a törvénynek vége, mert Ő annak nagy célja.
És másodszor Ő a törvénynek betöltése. Lehetetlen közülünk valakinek megmentetni igazság nélkül. A menny és földnek Istene változhatatlan szükségesség folytán, igazságot követel minden teremtésétől. ‒ A Krisztus jött. hogy nekünk igazságot adjon, melyet a törvény kíván, de amelyet a törvény nem adhat. ‒ Ezen előttünk lévő bibliai részben olvasunk ,,az igazságról, mely a hitből vagyon,” mely „Isten igazságának” is neveztetik, és olvasunk azokról, akik ,,meg nem szégyenülnek”, mert hisznek. „Mert valaki segítségül hívja az Úrnak nevét, megtartatik.” Amit a törvény nem tehetett, azt az Úr Jézus megtette, Ő meghozta az igazságot, mit a törvény követel, de létre nem hozhat. Mily csudálatra méltó igazságnak kell annak lenni, mely éppen olyan széles, hosszú, mély és magas, mint a törvény maga. A törvény rendkívül széles, de a Krisztus igazsága éppen olyan széles mint a parancsolatok, és egész végéig terjed azoknak. Krisztus azért jött, hogy a törvényt enyhébbé tegye, vagy hogy azt kieszközölje, hogy hiányos és összetört engedelmességünk elfogadva legyen. A törvény nem lesz arra kényszerítve, hogy követeléseit enyhébbé tegye, mintha eredetileg túl sokat követelt volna: az szent igaz és jó, és nem kell abban egy jóttának vagy pontocskának sem megváltoztattatni, és ez nem is lehet. Urunk megadja a törvénynek mindazt, amit követel, nemcsak egy részt. A törvény teljes engedelmességet követel, makula szeplő, hiba és fogyatkozás nélkül, és Krisztus egy olyan igazságot hozott, és ezt ő népének adja. A törvény kívánja, hogy az igazság, kötelesség elmulasztása és bűncselekmény nélküli legyen, és azon igazság, melyet Krisztus hozott, éppen olyan, hogy azért a nagy Isten az övéit elfogadja, és azokat úgy tekinti, mintha azok makula és szeplő nélküliek volnának. A törvény nem elégedett lelki engedelmesség nélkül, a puszta külső beteljesítés nem elegendő. De Urunk engedelmessége éppen olyan mély volt, mint széles, mert az ő buzgalma annak akaratát tenni, aki őt elbocsátotta, megemésztette őt. Ő maga mondja: „Imhol vagyok én, hogy cselekedjem a te akaratodat, én Istenem azt akarom, és a te törvényed az én belső tagjaimnak közepette vagyon!” Ilyen igazságban öltözteti Ő a benne hívőket „egynek engedelmessége által sokan igazakká lesznek.” Teljesen igazakká, tökéletesekké a Krisztusban. Örvendünk a szép fehér gyolcsból készített drága ruhát hordozhatni, melyet az Úr Jézus nekünk készített, és érezzük, hogy abba öltözve minden félelem nélkül megállhatunk a mennynek trónja előtt. Ez oly valami, amely mellett időzhetünk kedves barátaim! Csak mint igazak üdvözülhetünk. A Jézus Krisztus pedig megigazít bennünket, azért üdvözülünk. Aki ő benne hiszen az igaz, és meg nem szégyenül. Éppen mint Ábrahám, hitt Istennek és azt „tulajdoníttaték néki igazság gyanánt.” „Semmi kárhoztatások nincsen azért immár azoknak, kik a Jézus Krisztusban vágynak” mert azok Krisztusban igazakká lettek. Igen, a Szentlélek a Pál apostol szája által felhívja az összes embereket, angyalokat és ördögöket, hogy kárhoztatják-é az Istennek választottait. Mivel Krisztus azokért meghalt. Ő törvény. Hogyha te én tőlem tökéletes igazságot követelsz, én, mint hívő felmutatom azt néked; mert az Úr Jézus Krisztus által nékem a hit igazságul tulajdoníttatik. Krisztus igazsága az enyém, mert én vagyok ő vele a hit által, és azon név, mellyel Ő neveztetik: „Az Úr a mi igazságunk.”
Ki szerint Jézus a törvénynek eredeti követeléseit betöltötte, de tudjátok testvérek, hogy más követelések vannak, mivel mi a törvényt megrontottuk. Az előbbi bűnök megbocsátásához több szükséges, mint jelenlegi és erős engedelmesség. Bűneinkért felettünk az átok kimondatott, és egy büntetés alá estünk. Meg vagyon írva, hogy ő meglátogatja az álnokságot és vétket, minden bűnnek és véteknek meg lesz a maga büntetése. Istent is álmélkodva szemlélhetjük, hogy Jézus Krisztus a törvénynek vége a büntetésre vonatkozólag. Azon átok és büntetés rettenetes dolgok, de Krisztus minden bajnak és veszélynek véget vetett, és így bennünket a bűnnek minden következményétől megszabadított. A hívők felett nem mondhat a törvény átkot és nem kívánhatja azoknak megbüntetésöket. A hívő reá mutathat a Golgotán elvérezett nagy kezesre és mondhatja: „Lássad ó törvény ott van az isteni igazság részére való elégtétel, melyet én neked felmutatok. Jézus, ki szívének vérét ontotta, és érettem meghalt, feleletem a te követelésedre és én tudom, hogy ő általa Isten haragjától megmentettem.” A törvénynek követelései, épp úgy a megsértett, mint a meg nem sértetteket Krisztus beteljesítette; minden követelést úgy a testre, mint a büntetésre nézve, önmagában kielégítette. Ezen munka Istenhez méltó volt. És íme az emberré lett Isten azt beteljesítette. A vétket eltörlötte, a bűnt megpecsételte, a gonoszságot megengesztelte, és az örök igazságot meghozta. Dicsőség térjen az Ő nevére!
Továbbá nemcsak a büntetést hordozta el, hanem Krisztus a törvénynek nagy és kiváltképpen való tiszteletet kölcsönzött. Merem mondani: hogyha az egész emberi nemzet Istennek törvényét tartotta volna, és soha azt legkevésbé is meg nem sértette volna, úgy a törvény nem állana olyan fényben megtisztelve, mint ahogy mostan van, mivel az ember Krisztus Jézus, ki az Istennek Fia eleget tett neki. Isten maga, ki emberré lett az ő életében és még sokkal inkább az ő halálában, a törvénynek magasztosságát nyilvánította, megmutatta, hogy sem a szeretet, sem az uralkodói hatalom az igazságot félre nem tehette. Ki fog mondani egy szót egy olyan törvény ellen, melynek maga a törvényadó is alája rendeli magát. Ki mondhatja tehát, hogy az túl szigorú, hogyha az, aki azt csinálta, magát alája veti annak büntetésének? Mivel ő emberi ábrázatban találtatott mint ember, és a mi helyettesünkké lett. Isten követelte az ő tulajdon Fiától a tökéletes engedelmességet a törvénnyel szemben, és a Fiú meghajolt minden szó nélkül, szabad akaratból, semmi ellenvetése nem volt feladatával szemben. Igen, a te törvényed az én örömöm”, monda Ő ,és ezt be is bizonyította, amikor annak teljesen eleget tett. Ó, csudateljes törvény, mely alatt Immánuel szolgál! Ó, hasonlíthatatlan törvény, melynek igáját hordozni maga az Istennek Fia is hajlandó: elhatározva van választottait megmenteni, a törvény alá adta magát, az alatt élt és halt „engedelmes lett mindhalálig, még pedig a keresztfának haláláig.
A törvénynek tartóssága is biztosíttatott Krisztus által. Csak az maradhat, a”mi igaznak bizonyult, és az Úr Jézus a törvényt, mint olyat mutatta fel, tisztelte és becsben tartotta azt. Ő mondja: „Ne gondoljátok, hogy jöttem a törvény és a próféták eltörlésökre. Nem jöttem, hogy eltöröljem, hanem inkább, hogy azokat betöltsem. Mert bizony mondom néktek, hogy míg az ég és a föld elmúlik, egy kis jotta vagy pontocska el nem múlik a törvényben mígnem abban mindenek beteljesíttetnek.” Meg fogom néktek mutatni, hogyan vetett ő véget a törvénynek más értelemben, de ami az örök alapelveknek jogát és jogtalanságát illeti, ezeket az Úr Jézus élete és halála mindenkorra megállapította. „A törvényt erősítjük.” mondja
Pál apostol, mi nem törüljük azt el a hit által. A törvény éppen a hit evangyélioma által bizonyult szentnek és igaznak: mert az evangyéliom, amelyben mi hiszünk, nem változtatja a törvényt, és nem szállítja azt alább, hanem tanítja velünk, hogy milyen pontosan be lett az teljesítve. Tehát a törvény örökké szilárdan fog állani, mivel azt Isten nem akarja változtatni, hogy az elválasztottakat megmentse. Ő egy népet választott ki, amelyet szeretett és az életre elrendelte, mindazáltal Ő ezeket nem az Ő törvényének megválasztatása által akarja üdvre vezetni. Azok bűnösök voltak, és hogyan igazíttathattak volna meg, anélkül hogy a törvény eltöröltetnék vagy megváltoztatnék? Megváltoztattatott-é a törvény? Úgy látszott, mintha annak meg kellene történni, hogy ha az embernek üdvözülnie kell, de az Úr Jézus Krisztus jött és megmutatta nekünk, hogy miként maradhat a törvény szilárdan, mint a szikla, és mégis a megváltattak igaz úton a végtelen irgalom által megmentethetnek. Krisztusban látjuk mindegyiket, a kegyelmet és az igazságot teljes fényben ragyogni, és egyik sem homályosítja meg valami módon a másikat. A törvénynek megvan mindaz, amit valaha követelt, amint annak lennie kell, mindazáltal a minden kegyelemnek atyja összes választottait megmentve látja, amiképpen elhatározta, hogy azoknak lenniök kell, az Ő Fiának halála által. Ezzel megkísértettem néktek megmutatni, hogyan lett Krisztus a törvénynek betöltése, a legmesszebb terjedő értelemben. A Szentlélek áldja meg ezen előadott tanokat!
És most, harmadszor, ő a törvénynek vége azon értelemben, hogy Ő annak bevégezése. Ő azt kétképpen ‒ végezte be. Először is mindenek előtt, az Ő népe nincs az alatt. „Mi nem vagyunk a törvény alatt, hanem a kegyelem alatt.” A régi szövetség, amiképpen azt Isten Ádámmal megkötötte, így hangzott: „Cselekedd ezt és élsz:” nem tartotta meg a parancsolatot, ennek következtében nem maradhatott életben, és mi sem élünk Ő benne, mivel Ádámban mindnyájan meghaltunk. A régi szövetség megrontatott, azért kárhoztatva lettünk; de mivel Krisztusban a halált elszenvedtük, így nem vagyunk többé alatta, hanem meghaltunk néki. Testvérek, ezen jelen pillanatokban, habár örülünk is annak, ha jót cselekedhetünk, mindazáltal ne azokban keressük az életet, mi az isteni kegyet nem saját jó cselekedeteink által reméljük elnyerni, nem valami érdem által akarjuk magunkat Isten szeretetében megtartani. Választattunk, nem saját jó cselekedeteink által, hanem Istennek öröktől fogva való jó akarata által; elhívattunk nem a cselekedetek által, hanem Istennek lelke által, hogy ha ezen ‒ kegyelemben megmaradni akarunk, és többé nem akarunk visszatérni az ó szövetség szolgaságához. Mivel bizodalmunkat egy megengeszteltetésben helyezzük, mely kegyelemből az Úr Jézus Krisztus által eszközöltetett és adatik, így már nem vagyunk rabszolgák, hanem gyermekek, nem cselekszünk bizonyos dolgokat, hogy megmentessünk, hanem már megmentettünk, és mivel meg vagyunk mentve, azért cselekedhetjük azokat. Sem az, amit teszünk, ‒ sem pedig az, amit Istennek Lelke mi bennünk létre hoz, nem alapja Isten hozzánk való szeretetének, mivel Ő kezdettől fogva szeretett minket, mivel szeretni akart, oly méltatlanokat mint mi voltunk, és még most is szeret
Krisztusban és néz reánk, nem úgy, mint a milyenek magunkban vagyunk, hanem, mint a milyenek Ő benne vagyunk, megmosattatva az Ő vérében és befedeztetve az ő igazságával. Nem vagytok a törvény alatt, hanem a kegyelem alatt, Krisztus a szolgai megkötözöttséget rólatok elvette, és titeket a fiúsággal megajándékozott, úgy hogy most kiállhatjátok: „Abba, azaz szerelmes Atya!”
Továbbá Krisztus bevégezője a törvénynek, mert tovább nem vagyunk annak átka alatt. A törvény egy hívőt el nem átkozhat, azt nem teheti; inkább áldja azt. Igen és áldania kell: mert mivelhogy a törvény igazságot követel és a hívőt úgy tekinti, mint akiknek Jézus a kívánt igazságot megadta, ennélfogva a törvény kötelezve van őt áldottnak kinyilvánítani. Boldog ember az, akiknek hamisságai megbocsáttattak és bűnei elfedeztettek. Boldog ember az, kinek Isten nem tulajdonítja hamisságát és kinek lelkében nincsen csalárdság. „Oh mily öröm a törvény átkától Krisztus által megváltatva lenni, akik mi érettünk átokká lett”, mert meg vagyon írva: „Átkozott valaki fán függ.” Értitek-é édes testvéreim az üdvnek édes titkát? Láttátok-é valaha az Úr Jézust saját helyeteken állani, hogy ti is az Ő helyén állhassatok? Krisztust bevádolva és Krisztust elítélve, őt a kivégzőhelyre kivezetve és Krisztust az Atyától vezetve, egész a halálig. azután magatokat megtisztítva, megigazítva, megmentve az átoktól, mivel az átok Megváltótokra öntetett ki? Örvendhettek az áldásoknak, mivel az igazság, mely az Övé volt, mostan néktek átruháztatott, hogy örökké az Urnák áldottai lehessetek. Örvendjünk ezen mindenkor. Miért ne örvendhetnénk? És mégis az Urnák népe közül némelyek ismét visszamennek a törvénynek alája az ő érzelmeikkel és elkezdenek félni, hogy mivel bűneiket ismerik, e szerint nincsenek megmentve, holott meg vagyon írva: „Ő megigazítja a gonosz embert.” Én személyemre nézve szeretek a Megváltó körében élni. Hogyha az én állapotom az Úr előtt attól függene, a mi én önmagamban vagyok és a mennyi jó cselekedeteket és igazságot hozhatok, határozottan ezerszer elkárhozhatnék egy napon. De attól eltekintve és boldogan mondhatom: „Én az Úr Jézus Krisztusba hittem, így az igazság az enyém,” ez béke, nyugalom, öröm és a mennyországnak kezdete! Hogyha valaki ezen tapasztalatokhoz jön, megkezdődik az Úr Jézus iránti szeretete fellángolni és erezi, hogy ha a Megváltó őt a törvénynek átkától megszabadította, ő sem akar a bűnben megmaradni, hanem megkísérli egy új életben járni. Mi nem a magunkéi vagyunk, mert drágán váltattunk meg, dicsőítsük azért Istent a mi testünkben és lelkünkben, melyek az Istenéi. Ennyit Krisztusról a törvénnyel összeköttetésben.
Másodszor magunkról szóljunk a Krisztussal való összeköttetésben ‒ „mert a törvénynek vége a Krisztus, minden hívő embernek igazságára.” Nos, tekintsétek meg ezen szót: „minden hívő embernek”, itt van a nyomaték. Jöjj férfiú asszony, hiszel-é te?” Ennél fontosabb kérdés nem létezhetik az ég alatt. „Hiszel-é az Isten Fiában?”: És mit jelent az, hinni? Ez nem azt jelenti, hogy a tanok sorozatát fogadjuk el és mondjuk ez és ez a mi hitvallomásunk, amellyel aztán jól betanuljunk, de szerinte ne éljünk. Hinni annyit jelent, mint: bízni, magát reá hagyni valakire, teljes bizodalommal lenni és nyugodni. Hiszed-é azt, hogy a Jézus Krisztus a halálból feltámadott? Hiszed-é, hogy ő a bűnösök helyett állott és hogy az igaz a hamisakért szenvedett? Hiszed-e, hogy ő mindenestül fogva, mindenkorra megtarthatja azokat, kik ő általa járulnak Istenhez. És lelked üdvének egész súlyát és lényegét Ő reá helyezéd-e, igen egedül Ő reá? Akkor Krisztus a törvénynek vége részedre is igazságul, és te igaz vagy Istennek igazságába vagy öltözve, hogy ha hiszel.
Nem használ semmi más egyebet előhozni, hogy ha hívő nem vagy, mert semmi nem segíthet. Hogyha a hit hiányzik, úgy a leglényegesebb hiányzik; sákramentumok, imák, biblia olvasások, az evangyélium hallgatása, mindezekét egymásra halmozhatod, olyan magasan, akár a csillagokat, elérheted, egy óriási heggyé. mindazáltal ez mind csak polyva, hogy ha a hit hiányzik. A te hited vagy hitetlenséged az. mely a dolgot eldönti. Hogy ha magadtól az Úr Jézusra tekintesz, hogy igazságodat ott keressed, akkor Ő a törvénynek vége te éretted.
Figyeljétek meg azt is. hogy itten az nem kérdés, hogy előbb mi volt az ember, mert meg vagyon írva: „A törvénynek vége a Krisztus minden hívő embernek igazságára.” De Uram, ezen ember annak előtte egy üldöző volt, és nagyon sok kárt tett, dühösködött és ellenségeskedett a szentek ellen, fogságra hurcolta őket és kereste az ő véreket. Igen. kedves barátom, és az ugyanazon ember, ki a Szentlélek által ezen igéket bírta. „A törvénynek vége a Krisztus, minden hívő embernek idvességére.” Így, ha én ma valakivel beszélek, kinek élete valamely bűnnel be van szennyezve és minden hamissággal be van keverve, amit csak elgondolhatunk, mindazáltal azt „mondom neki: gondold meg, hogy: „Minden bűn és káromlás megbocsáttatik az embernek. Hogyha te az úr Jézus Krisztusban hiszel, úgy gonoszságaid eltöröltetnek, mert „a Jézus Krisztusnak az Isten Fiának vére, tisztit meg minket minden bűneinkből!” Ez az evangyéliomnak a dicsősége, hogy az egy bűnösnek az evangyélioma, az áldásnak jó híve, nem azok részére, kik nem bűnösök, hanem azoknak, kik azt bevallják és elhagyják. Jézus e világra jött, nem azért hogy a bűn nélkülieket megjutalmazza, hanem, hogy megkeresse és megtartsa ami elveszett”, és az elveszettekért és Istentől elidegenedettekért, kik Istenhez közelednek a Krisztus által, s ő benne hisznek, úgy találjuk, hogy ő a vétkesnek igazságot kölcsönözhet. Ő a törvénynek vége, mindazoknak, kik Ő benne hisznek igazságokra, a szegény paráznának, akik hiszen, a sok esztendőtől fogva való részegesnek, aki hiszen, azoknak, kik annak előtte a bűn és vétekben fürödtek, de most megtérnek azokból, és ő benne bíznak. De nem tudom, hogy szükséges volt-é ilyen eseteket megemlítenem. Részemre a legcsudálatraméltóbb tény az, hogy Krisztus részemre is a törvénynek vége, mert én hiszek ő benne. „Mert tudom, kiben hiszek, és bizonyos hogy az én őnála letett kincsemet megtarthatja ama napra.”
Egy másik gondolat keletkezik a szövegből és pedig az, hogy arról itten semmi említés nincs téve, hogy a hitnek egy bizonyos mértéke kívántatik. Ő a törvénynek vége mindannak igazságára, akik hiszen, legyen az kis hit, vagy nagy Jézus oltalmazza, épp úgy az utó-, mint az elővédet. Nincsen semmi különbség a hívők között a megigazulásra vonatkozólag. Míg összeköttetés van közötted és Krisztus között, addig az Isten igazsága a tiéd. Az összekötő lánc egy vékony bőrhöz hasonló lehet, egy reszkető hitnek pókhálóhoz hasonló szálacskája, de hogyha az a te szívedből Krisztushoz emelkedik, úgy az Istennek kegyelme a legvékonyabb és leggyengébb szálacskán is tud és fog tehozzád folyni. Csudálatos, hogy milyen finom lehet a drót, mely a villamos áramot tovább vezeti. Egy kötélre van csak szükségünk, hogy valami hírt a tenger fenekén továbbítsunk, de az a drótnak oltalmazására való, ez magában egy igen vékony valami. Ha hited a mustármaghoz hasonló természetű is, hogyha csak olyan is, mely reszketve illeti meg a Megváltó ruhájának prémjét, hogyha mondhatod: „Hiszek Uram, légy segítségül az én hitetlenségemnek,” hogy ha az csak a süllyedő Péter hite, vagy a síró Máriáé, mindazáltal ha az Krisztusban való hit, úgy ő a törvénynek vége fog lenni éretted éppen úgy, mint az első apostolért.
Hogy ha ez így van kedves barátaim, akkor mi mindnyájan, akik hiszünk, igazak vagyunk. Az Úr Jézus Krisztusba való hit által az igazságot elnyertük, amelyről azok, kik a törvény cselekedeteit követik, semmit sem tudnak. Mi nem vagyunk teljesen megszenteltettek, adná Isten, hogy volnánk; nem vagyunk mentek a mi tagjainkban való bűnöktől, habár gyűlöljük is azokat; de ennek dacára mi igazak vagyunk teljesen Istennek szemei előtt, és az Úr Jézusba való hit által békességünk vagyon Istennel. Jöjjetek, tekintsetek fel ti hívők, kik a bűnnek érzetével megterheltetve vagytok. Habár magatokat kárhoztatjátok, és bűneitek felett gyászoltok, ne kételkedjetek Megváltótokban, ne helyezzétek kérdésbe az ő igazságát. Feketék vagytok, de ne nyugodjatok meg abban, hanem mondjátok mint az Énekek énekében való menyasszony: „Fekete vagyok, de szép vagyok.” „Rajtam és életemben. Nincs semmi e földön.
A mit Krisztustól nyertem.
Az díszes öltönyöm.”
Mostan figyeljétek meg, hogy szövegünknek összefüggése biztosít minket, hogy mi. mivel igazak vagyunk, megmentettek is vagyunk. Mert mit olvasunk mi itten: „Hogyha vallást tészesz a te száddal az Úr Jézusról és hiszed a te szívedben, hogy az Isten őt feltámasztotta a halálból, megtartatol.” Aki megigazult, az idvezül. Mi haszna volna különben a megigazulásnak? Feletted, ó hívő lélek Isten az ítéletet kimondotta: „Megmentetett, és soha nem fogja ezt megváltoztatni. Megvagy mentve a bűntől és haláltól, és a pokoltól, te most megvagy mentve egy jelenlegi üdvvel: aki minket elválasztott és elhívott szent hivatallal. Érezed-é az a felett való örömöt ezen órában? „Szerelmeseim, mostan Isten fiai vagyunk.”
Mindjárt kész leszek, csak még valamit mondok. Hogyha itten valaki gondolja, hogy magát üdvözítheti és saját igazságával Isten előtt megállhat, úgy nagyon kérem azt, hogy az ő Megváltóját ne szomorítsa. Hogyha önigazságod elég lett volna, hát miért jött Krisztus, hogy egy másikat hozzon? Akarod-é, csak egy pillanatig igazságodat a Jézus Krisztus igazságával összehasonlítani? Milyen hasonlat van közötted és ő közötte? Olyan, mint egy kérész és egy arkangyal között. Nem, nem annyi, hanem annyi, mint az éjszaka és nap között, pokol és mennyország között. Ó, hogyha nékem saját igazságom volna, amelyet senki nem kifogásolhatna, úgy azt önként eldobnám, hogy a Krisztus igazságát bírhassam, de mivel nincsen saját igazságom, annál inkább örülök, hogy az én uramét bírhatom. Midőn Whitfield legelőször prédikált Kingswoodban, a szénbányák előtt látta a fehér könnyek lepergéséből, melyek a fekete arcokon aláperegtek, hogy a szívek át vannak hatva. Látta, hogy azok az evangyéliomot elfogadták, és naplójába ezt írta: „Mivel ezen szegény szénbányai munkásoknak nem volt saját igazságok, így örvendeztek ő benne, aki azért jött, hogy a publikánusokat és bűnösöket megmentse.” Jól van Whitfield, az igaz a szénbányai munkásokra vonatkozólag, de épen olyan ?gaz sokakra nézve közöttünk itten kik nem akarnak fekete ábrázatot csinálni, de fekete a szívök. Igazán elmondhatjuk, hogy mi is eldobtuk saját igazságunkat, azt kárnak és gúnynak állítottuk csakhogy Krisztust megnyerhessük, és találtassunk ő benne. Ő benne van egyetlen reményünk és egyetlen bizodalmunk.
Legvégül: hogy ha némelyek közületek a Krisztus igazságát elutasítják maguktól, úgy örökre elvesznek, mert az nem lehet, hogy Isten titeket, vagy a ti képzelt igazságotokat elfogadja, hogy ha ti a valódit és istenit eldobjátok, mely néktek az ő Fiában nyújtatik. Hogyha a meny magas trónjához mehetnél, és az Angyalok téged kérdeznének: „Milyen jogod van néked az ide belépésre?” ‒ és te felelnél: „az én önigazságom,” és te bebocsáttatnál, akkor az annyit jelentene hogy a te igazságod az Immánuelével azonos volna. Lehetséges az? Gondolod-é, hogy Isten megengedné, hogy egy olyan hazugság érvényesíttetnék? Akarod-é egy szegény bűnösnek utánzott igazságát te nyomorult bűnös. Krisztus finom aranyhoz hasonló tökéletességével szemben, elégségesnek állítani? Miért lett a forrás vérrel töltve, hogy ha neked nincsen szükséged arra, hogy megmosakodj abban? Talán felesleges Krisztus? Ó, az nem lehet! Neked Krisztus igazságát kell bírnod, vagy igazságtalan maradsz, és hogy ha igazságtalan maradsz, úgy nem tartatol meg, és hogy ha meg nem tartatol, úgy örökre elveszve maradsz.
Mi?! Hát minden attól függene, hogy én az Úr Jézus Krisztusban higgyek, az igazságra, és a hit által megigazuljak? Igen, az az egész! Micsoda? Csak Krisztusban bízni, és azután úgy élni, a mint nékem tetszik? Nem élhetsz a bűnben, minek utána Jézusban bízol, mert a hit egy megváltoztatást eszközöl a te természetedben, és a te lelkedben megújulást hoz létre. Istennek Szent Lelke, ki téged a hithez vezet, mégis változtatja szívedet. Te olyan életről beszélsz, „mely néked tetszik,” akkor neked az fog tetszeni, ami egészen különbözik attól, amit most cselekeszel. Azon dolgok, melyeket megtérésed előtt szerettél, gyűlölni fogod, hogyha hívő vagy, és azon dolgokat, melyeket gyűlöltél szeretni fogod. Csak kísértsd meg jónak lenni, milyen kevésre haladsz ezen törekvésedben, mert szíved távol van Istentől, de hogy ha a Krisztus vére által való üdvöt megtaláltad, úgy szíved szeretni fogja Istent, és parancsolatait tartani fogod, és nem fognak azok nehezek lenni néked. Egy megváltozása a szívnek az, amelyre szükséged van, és soha sem fogod azt más úton elnyerni, mint a kegyelmi szövetség által. Az ó szövetségben egy szó sincs a megtérésről, olyan értelemben mint az új szövetségben. De vannak ottan is dicső nyilatkozatok, mint például: „És hintek ti reátok tiszta vizet, és megtisztultok, minden ti undokságitokból, és minden ti bálványitoktól megtisztítlak titeket. És adok néktek új szívet, és új lelket adok belétek: és elveszem a kőszívet a ti testetekből, és adok néktek hús szívet. És az én lelkemet adom belétek, és ezt cselekeszem, hogy az én parancsolatimban járjatok, és az én ítéletimet megőrizzétek, és megcselekedjetek azokat.” Ez az ó szövetség legnagyobb ígéreteinek egyike, és a Szentlélek beteljesíti ezt a választottakon. Óh, vajha az Úr nyájas szava áthatná szíveiteket, hogy az Úr Jézus Krisztusba hinnétek, úgy ezen ígéretek, és minden más szövetségi fogadalmak beteljesednének lelketekben. Az Úr áldjon meg benneteket, és az én gyenge szavaimat az Úr Jézusért. Ámen.