„És látám a halottakat, nagyokat és kicsinyeket, állani az Isten előtt, és a könyvek megnyittatának: és mát könyv is nyittaték meg, mely az etetnek könyve, és megitéltetének a halottak azokból, melyek a könyvekbe irattattak vala, az 5 cselekedeteik szerint.”
Jelenés 20, 12.
Kedves barátaim, bizonyságaim lehettek abban, hogy én nagyon ritkán foglalkozok azzal, hogy a jövő titkairól, például a második jövő titkairól szóljak, az ezeréves országról vagy pedig az első és második feltámadásról. Hogyha ugyan a mi elmélkedésünkben reá találunk azon dolgokra, nem térünk ki elölök, de hogyha valaki szemünkre akarná hányni, inkább azt mondhatná, hogy azon dolgokkal igen keveset foglalkozunk. És ma, amikor ezen tárggyal foglalkozni akarunk, előre kell bocsátnom, hogy ez nem azért történik, hogy kíváncsiságtokat valami új dologgal kielégítsem, sem pedig azért, hogy ezzel azt mutassam, miszerint én a még be nem teljesedett jövendölésekhez a kulcsot megtaláltam. Alig hiszem, hogy mentséget találhatnék, hogy ha én időmet a jövendölések kifürkészésére használnám fel, a melyhez nékem a szükséges adomány hiányzik; de nem is ezen feladat teljesítésére hívott el engem az én Uram és Mesterem. Nékem úgy tetszik hogy sok prédikátor, sokkal inkább elősegítené Isten gyermekeinek üdvét, hogyha az első jövőről többet, a másodikról pedig kevesebbet beszélne. De én ezen tárgyat azért választottam, mivel hiszem, hogy termékeny vonatkozást szolgáltat, és mindnyájunkra nézve hasznos lesz, tanulságos és felbuzdító hatást fog gyakorolni. Látom, hogy a legkomolyabb prédikátorok sem vonakodtak attól, hogy ezen tárgyakban elmélyedjenek. Emlékszem Bascter Rikhárd-ra, egy olyan emberre, ki bárkinél is jobban szerette az emberi lelkeket; ki sokkal inkább, mint valaha valaki, Pál apostolt kivéve, fájdalommal szülte a lelkeket, míglen a Krisztus bennök megábrázoltatott. (Gal.4,19) Látom, hogy ő is egy alkalmas nyilat készített az Úr eljövetelére vonatkozó tanokból, és ezen nagy igazságot a hitetlenek szívükbe és lelkiismeretökbe hajította, mintha az mennyei fegyver lett volna. Úgy szinte Bunyan János, az egyszerű, tiszteletre méltó Bunyan, ki oly egyszerűen prédikált, hogy egy gyermek is megérthette, és aki, határozottan a legkevésbé lehet azzal vádolva, hogy az ő homlokára ezt írta volna „titok”, ő is szól a Krisztusnak eljöveteléről, és az azután következő dicsőségről (1Pt.1,11), és ezen nagy igazságot ösztönül használja a szentekre nézve és figyelmeztetésül a gonoszoknak. Ezért nem félek azon megrovástól, hogy haszontalan dolgokat hozok élőtökbe. Hogyha Isten áldását adja éhez, úgy nem fog haszontalan lenni; és hogyha az Isten igéje, a melyről szólunk, úgy bizonyosak lehetünk az ő áldása felől, bármennyit is prédikálunk arról. De ezen áldást megfogja tőlünk vonni, hogyha saját bölcsességünket hirdetjük, Istennek örök tanácsa egy részét pedig elhallgatjuk, mivel azt gondoljuk, hogy annak tulajdonképpen nincsen haszna.
Ha mostan ezen igéket elibetek hozom, megjegyzem hogy az első rész, mely Isten népére vonatkozik, három nagy előjogot ígér nekünk; a második részben pedig, mely a gonoszokkal foglalkozik, kik a Krisztus kegyelmi szövetségébe nem tartoznak, három nagy és rettenetes dologról van szó, melyek elég világosan fel vannak mutatva.
Legelőször az első részével akarjuk kezdeni a szövegünknek, mely a három előjogot felmutatja. „Boldog és szent, kinek része vágyon az első feltámadásban, mert ezeken nincs hatalma, a második halálnak, hanem lesznek az Istennek és a Krisztusnak papjai, és uralkodnak ő vele ezer esztendeig.”
Mielőtt ezen előjogokról közelebbről beszélnénk, először meg kell jegyeznem, hogy ezen verset két különböző módon szokták magyarázni, melyeknek mindegyike tarthatatlan. Az egyik szerint mondják, hogy az első feltámadás jelenti a szellemi erők feltámadását, a régi vértanúk türelmének, megrendíthetetlen hitbeli bátorságoknak, szent hősiességöknek és állhatatosságoknak feltámadását. Ők mondják, hogy ezen nagy erények feledékenységbe mentek és mintegy eltemettettek, és a Krisztus lelki uralkodása alatt, mely el fog következni, ezen erők feltámadásra jutnak. Most azt kérdezem tőletek, lehet-é ez ezen igéknek elfogulatlan magyarázata? Hiszi-é azt valaki, hogy ezen igéknek az az értelme, anélkül, hogy valamely nézetét pártolja azzal? Ez éppen onnan származik, hogy a szentírás olvasásánál gyakran arra gondolunk, amit annak jelenteni kellene a mi nézetünk, vagy óhajunk szerint, és nem arra, ami annak igazi értelme. Én azt állítom határozottan, hogy minden elfogulatlan, ki a szentírás értelmébe behatolni törekszik, és nem azt keresi, hogy miképpen lehetne annak értelmét alakítani, és magyarázni, hogy az ő előre gondolt véleményének megerősítésére szolgáljon be fogja ismerni, hogy az erők, vagy a tanok feltámadása ezen említett igéknek helyes magyarázatául nem szolgálhat. Kedves testvérek, nem kell é néktek az első pillanatra megismernetek, hogy itten az emberek, feltámadásáról van szó? És vajon ez nem egy feltámadás-é a szó szoros értelmében? Nem úgy olvastuk-é itten: „És látám azoknak is lelkeket, akiknek fejeket vették a Jézus felöl való bizonyság tételért,, Nincs é megírva: „A halottak pedig többé meg nem elevenednek?” Vajon ezzel a meghalt erők említtetnek-é? Ezt nem foghatjátok így fel és nem szabad így magyaráznotok. Isten ‒ és pedig minden kételyt és félreértést kizárva ‒ Isten szenteinek betű szerinti feltámadásáról van szó, nem pedig az erőkről és tanokról. De még egy másik magyarázási mód is van. Egy alkalommal volt szerencsém egy testvért hallgatni, amidőn ezen szövegről prédikált, és meg kell vallanom, hogy az ő magyarázatait nem igen nagy türelemmel hallgattam. Ő mondotta, hogy ez annyit jelent, hogy: „Boldog és szent, aki újonnan született, aki megújíttatott, és így feltámadott a holt cselekedetekből, az Úr Jézus Krisztusnak feltámadása által.” Mi alatt ő prédikált, azon óhaj keletkezett bennem, miszerint óhajtanám azon nehézséget eleibe tartani, hogy ezen lelki magyarázatot azon betű szerinti tényállással, hogy a halottak többé meg nem elevenednek, míg be nem telik az ezer esztendő, hogyan egyeztetheti össze? Mert hogyha az itt említett feltámadás lelki, jelképes, példaszerű feltámadás, úgy azon szavaknak is, ahol a többi halottakról van szó, jelképes, lelki és példaszerűnek kell lenni. De ezt senki sem fogja állítani. Tudjátok, hogy egy rész olvasásánál nem lehet mondani: „Ez a része jelképes, és úgy kell olvasni, a következőket pedig betű szerint kell érteni.” Kedves testvérek a
Szentlélek a tényeket és képleteket nem zavarja össze. Egy jelképes könyvben van elég oly kifejezés, melyet úgy kell érteni, és hogyha egy példázatos részben egy olyan helyre találtok, hogy azt betű szerint kell érteni, úgy az mindenkor egy másikhoz van kötve, mely egész határozottan sajátságos értelemmel bír, és a helyes emberi fogalommal bíró könnyen felfoghatja annak értelmét. Hogyha tehát mi ezen helyet elfogulatlanul bíráljuk, és semmi titkos célt nem tartogatunk mögötte, semmi előre megalkotott véleményt támogatni nem akarunk ‒ és én őszintén kinyilvánítom, hogy nékem olyas valamim nincs, mivel én nagyon keveset tudok a jövendő titkokról, ‒ úgy ki kell nyilvánítanunk, hogy itten két betű szerinti feltámadásról van szó, az igazak és gonosz testeknek feltámadásáról; a szentek feltámadásáról, akik az Úr Jézusban elaludtak, és akikkel Isten egyesült és egy másik feltámadásról tudniillik, akik megtérés nélkül élnek, halnak meg és az ő bűneikben elvesznek. Menjünk tovább. Szövegünk három előjogot mutat fel.
Az első előjog a feltámadásban való elsőség. Nékem úgy látszik, hogy a szentírás igen világosan szól ezen pontra vonatkozólag. Talán úgy képzeltétek ti magatoknak, hogy minden ember ugyanazon pillanatban fog feltámadni; az arkangyal trombitájára minden sírok egyszerre fognak megnyílni és az összes alvóknak füleikbe egy időben fog a trombitaszó eljutni. De az Isten igéje nem úgy mutatja fel. Sokkal inkább azt hiszem én, hogy az Isten igéje azt tanítja, még pedig megmásíthatatlanul, hogy először a szentek fognak feltámadni. És hogy milyen időköz fog lenni a két feltámadás között, betű szerint ezer esztendő, vagy pedig egy rendkívüli hosszú időköz, azt én nem akarom vitatni; mostan nincs más egyébre vonatkozásunk, csak arra, hogy két feltámadás fog lenni, egy az igazaknak feltámadások, és egy másik a gonoszoknak feltámadások, ‒ egy idő, amikor az Istennek szentei feltámadnak és egy másik idő, amikor a gonoszok feltámadnak a kárhozatra. Akarok néhány szentírásbeli helyet felmutatni, melyeknek bibliátokban olvassatok utána. Legelőször is figyeljük meg az apostol szavait az ő Korinthusbeliekhez írott első levele 15. részében (1Kor.15,20‒21). De a Krisztus feltámadott a halálból és azoknak, akik elaludtak, lett első zsengéje, mert mivelhogy ember által vagyon a halál, a halottaknak feltámadásuk is ember által vagyon, mert miképpen Ádámban mindnyájan meghalnak, azonképp a Krisztusban mindnyájan megeleveníttetnek. Minden ember pedig az ő rendje szerint: Első zsenge a Krisztus, azután akik a Krisztuséi az ő eljövetelekor támadnak fel. Azután vég lészen, mikor kezéhez adja a Krisztus az országot az Istennek és az Atyának, mikor eltörlend minden birodalmat, minden hatalmat és erőt.” Kétezer évig tartó időszak lett az „első zsenge Krisztus” között és azok között, kik a Krisztuséi az ő eljövetelekor. „Miért ne lehetne ezer” év az első feltámadás és a vég között. Itten azoknak feltámadásáról van szó, akik a Krisztuséi, és csak azokéról. És a gonoszok? Ezen bibliai versekből alig lehet következtetni, hogy azok is feltámadnak, ahogy ha az általános nyilatkozatokból kivehető nem volna: „Mindnyájan megeleveníttetnek”, de szinte ez sem olyan általános, amilyennek az első tekintetre lenni látszik. Nékem elég itten, hogy azoknak, akik az Úr Jézus Krisztuséi egy kiváltképpen való és kizárólagos feltámadásuk lesz. Vegyünk egy másik bibliai helyet, amely talán még világosabb, a Thessalónikabeliekhez írott első levél 4. r.
13‒17. v.: „Nem akarom pedig, hogy tudatlanságban legyetek atyámfiai, azok felől, akik elaludtak, hogy ne bánkódj?tok, mint egyebek, kiknek reménységek nincsen. Mert ha hisszük, hogy a Jézus meghalt és feltámadott a halálból, azonképpen az Isten is azokat, kik elaludtak a Jézusban, előhozza ő vele. Mert ezt mondjuk néktek az Urnák szavával, hogy mi élők, kik megmaradtunk az Úrnak eljövetelére, nem vesszük elő azokat, akik elaludtak. Mert az Úr unszolásnak kiállásával, Arkangyalnak szavával és Istennek trombitájával leszáll az égből, és akik meghaltak volt a Krisztusban, feltámadnak először. Azután mi élők, kik megmaradtunk volt, elragadtatunk azokkal egyetemben a ködökben, az Úr eleibe, az éltető égbe, és eképpen mindenkor az Úrral leszünk.” Itten a gonoszokról semmi említés nem tétetik; csak az van említve, hogy a Krisztusban elaludtak fognak feltámadni először. Az apostol itten nyilván az első feltámadásról szól; s mivelhogy tudjuk, hogy az első feltámadás után a második következik, és a meghalt gonoszok szintén fel fognak támadni, éppen úgy, mint az igazak, így azon meggyőződéshez jövünk, hogy a gonosz meghaltak a második feltámadáskor fognak feltámadni, hogy ha a két feltámadás közötti időszak eltelt. Vegyük elő most Filippi 3, 8. v.-et és 10. 11. v.-et, hasonlítsuk össze azokat egymással: Sőt annak felette bizony mindeneket kárnak állítok lenni az én Uram Jézus Krisztus ismeretének nagy voltáért: kiért mindezektől magamat megfosztottam, és azokat ganéjnak állítom lenni, hogy a Krisztust megnyerjem” „Hogy megismerjem őt, és az ő feltámadásának erejét, és az ő szenvedéseiben való részesülésemet, mikor hasonlatos leszek az ő halálához. Ha valami módon juthatok a halottaknak feltámadásokra.” Mit gondol ő azzal? Mindenki fel fog támadni; egy igaz, hívő keresztyén sem kételkedik abban. Az általános feltámadásról való tan az egész keresztyén egyházban ismeretes. Micsoda feltámadás az, a melyre itten az apostol vágyódik, hogy ha valami módon ő arra eljuthatna? Az nem lehet általános feltámadás; hiszen abban bizonyos lehetne, hogy arra el fog jutni. Ennek a magasabb értelemben való feltámadásnak kell lenni, a melyen csak azok részesülhetnek, kik Krisztust és az ő feltámadásának erejét megismerték és hasonlatosokká lettek az ő halálához. Hogyha a Lukács ev. 20. r. 35. és 36. v.-ét megfigyeljük, találunk abban valamit, a mit kiváltképpen figyelmetekbe ajánlok, mint egy kiváltképpen való feltámadás bizonyítékát. A Sadduceusoknak kifogásuk volt az ellen, hogy a házas életben levők a jövendő életben együvé tartozhatnának, és az Úr mondja nekik: „A kik pedig méltóknak ítéltetnek, hogy ama világot elvegyék és a halálból való feltámadást, sem feleségeket nem vesznek, sem házasságra nem adatnak; mert meg sem halhatnak többé: mert hasonlatosok az Angyalokhoz és az Istennek fiai, mivelhogy feltámadásnak fiai azok”. Itten kedves testvérek az van említve, hogy akik méltóknak ítéltetnek arra, hogy a halálból való feltámadást elvegyék. Megérthetitek-é ezt? Ezen névben „feltámadásnak fiai”. De most ismét mondom: ne kételkedjetek a felett, hogy mindenek fel fognak támadni!
Ebben az értelemben minden ember a feltámadás fia volna, tehát nem lehetne szó a feltámadás méltóságáról. Azért lenni kell egy feltámadásnak, amelyhez bizonyos méltóság kívántatik meg, egy olyan feltámadásnak, mely egy kiváltképpen való előjog, mely annak, aki azt elnyeri, azon kitüntető és tiszteletteljes nevet adja: „feltámadásnak fiai”. Nékem úgy látszik, hogy ez elég világos, és minden kételyt kizár. A 14. részében ugyanezen evangyéliumnak a 14. versében egy ígéretet találtok, mely azoknak szól, kik ha ebédet vagy vacsorát készítenek, nem abban a szándékban, értelemben és indokkal teszik azt, hogy a jótétemény vissza legyen fizetve: „Hanem mikor lakodalmat készítesz, hívjad a szegényeket, csonkabonkákat, sántákat, vakokat és boldog leszel, mivelhogy nem fizethetik néked a jótéteményt, mert megfizettetik néked az igazak feltámadások idején.” Nem akarom állítani, hogy itten az igazak feltámadásának egy külön ideje nyilváníttatik, de mégis lenni kell az igazaknak egy feltámadásuknak; és éppen úgy lenni kell a gonoszoknak is feltámadásuknak, és az istenfélők megjutalmazásuknak ideje, az igazaknak feltámadásuk napja, mely itten határozottan ki van fejezve. Az Úr Jézus mondhatta volna éppen úgy ezt is: „Megfizettetik néked az általános feltámadáskor.” Hiszen arra nem volt szükség, hogy így mondja: „Az igazak feltámadásuk idején”, hogy ha egyik közvetlen a másik után esne. Ezen szó „az igazak”, egész felesleges lenne, hogyha ez egy egész más időre, azaz a gonoszok feltámadási idejétől megkülönböztetőleg, más alkalomra nem vonatkoznék. Nem akarom mondani, hogy ebben már egy világos és határozott bizonyíték van, de hogyha ezen helyet és még más bibliai helyeket összefoglalva vizsgáljuk, amelyre most ugyan időnk nincsen, úgy határozottan találunk elegendő bizonyítékot ahhoz, hogy megállapítsuk, miszerint a szentírás alapján két feltámadásnak a tana határozottan fel van mutatva. Még egy bibliai helyre akarom figyelmeteket terelni, mely szerintem igen világosan tanúskodik az előbb említettek mellett. János ev. 6. r. 39.
40. 44. 45. v. Ezen versekben négyszer beszél az Úr az ő benne hívőkről és így feltámasztást ígér nekik: „Ez pedig annak akarata, aki engem elbocsátott, tudniillik az Atyáé, hogy valamit nékem adott, abban semmit el ne veszessek, hanem feltámasszam azt amaz utolsó napon. Ez is pedig annak akarata, aki engem elbocsátott, hogy minden valaki látja a Fiút és hiszen ő benne, örök élete legyen és én feltámasszam azt amaz utolsó napon. Senki nem jöhet én hozzám, hanem ha az Atya, aki engem elbocsátott, vonándja azt; én pedig feltámasztom azt amaz utolsó napon. A ki eszi az én testemet és issza az én véremet, örök élete vagyon annak, és én feltámasztom azt amaz utolsó napon. Ezen versekben gyönyörű és dicső nyilatkozatok találhatók Isten gyermekei részére. Mindenekre egy feltámadás vár, de itten a választottak, a Krisztusban hívők egy dicső előjogban vannak részesítve.
Határozottan, testvérek, különböző feltámadások lesznek. És itten még gondolok egy helyre a zsidókhoz írott levélben, (Zsid.11,35) hol az apostol, amikor az istenfélők üldöztetésekről, szenvedésekről és nyomorgatásokról szól; továbbá az ő nagy türelmeket is felmutatja, olyanoknak mutatja fel őket, akik nem gondoltak a szabadulással, hogy drágább feltámadást nyerhetnének.” A drágább nem a feltámadás gyümölcseiben, hanem magában a feltámadásban rejlik. Hogyan lehetne az egy drágább feltámadás, hogy az Isten gyermekei és a gonoszok feltámadása között semmi különbség nem volna? Az egyik dicsőséggel teljes feltámadás fog lenni, a másik pedig félelemmel és rettegéssel való feltámadás, tehát a kettő között igen lényeges különbségnek kell lenni, hogy a végezet is olyan legyen, mint a kezdet volt, mert az Úr nagy közbevetést tesz azok közé, kik Istent félik és akik nem félik.
Tudom, hogy nem voltam képes az alap bizonyítékokat úgy felmutatni, hogy azok ellen még valami kétely ne emeltethetnék; de nékem nem az a célom, hogy az ellenkező értelműekkel harcoljak, és vitatkozzak, hanem sokkal inkább az, hogy az evangyéliomot prédikáljam a gyülekezetnek; és én reménylem, hogy a felemlített bibliai verseket emlékezetetekben fogjátok tartani és szívetekből nem fog az kiesni. Hogy ha pedig azok meggyőződésre nem hozhatnak titeket, arra vonatkozólag, hogy a Krisztusban elaludtak előbb felfognak támadni, úgy ne higgyétek azt nékem. Ha ezen tényt meg nem foghatjátok, hogy ha a Szentlélek azt ti előttetek világossá nem teszi, úgy olvassátok el azon felmutatott helyeket még egyszer, és keressetek egy más, jobb magyarázatot, hogyha találtok. Nékem nincs más célom ezzel, minthogy a szentírást előttetek oly világossá tegyem, amilyenné csak tehetem. És mostan ismétlem ezt, az én lelkemben a kételynek legkisebb árnyéka sincs arra vonatkozólag, hogy ezen bibliai helyek világosan tanítják, miszerint előbb lesz egy feltámadás, melyre vonatkozólag mondatik: „Boldog és szent, kinek része vagyon az első feltámadásban, mert azokon nincsen hatalma a második halálnak, hanem lesznek az Istennek és a Krisztusnak papjai, és uralkodnak ő vele ezer esztendeig.”
Most átmegyek a második előjoghoz, mely az Istenfélőknek ígértetett: „Azokon nincsen hatalma a második halálnak.”Ez is egy betű szerinti halál; határozottan betű szerinti halál, habár az ő rettentései leginkább lelki értelműek, mert a lelki halál éppen oly valódi, mint a testi. Ami az első feltámadást illeti, melyet az Úr az övéinek megígért, annak igen dicsőnek kell lenni, annyira, hogy azt fel sem foghatjuk! „Még nem jelentetett meg, micsodák leszünk. Tudjuk pedig, hogy mikor Ő megjelenik hasonlatosak leszünk Ő hozzá, mert meglátjuk őt úgy, amint vagyon.” (1Jn.3,2) Én azt hiszem, hogy az első feltámadás dicsősége inkább azon dicsőséghez tartozik, mely bennünk vagyon, mintsem ahhoz, a mely nekünk meg fog jelentetni. Hogy azon alaknak méltósága miben fog állani, amelyben feltámadunk és azon leírhatatlan boldogság, amelynek örvendeni fogunk, azt ugyan gondolhatjuk, de a maga teljességében fel nem foghatjuk. De azt megérthetjük, amit a szentírás mond, és meg is értjük azt nagyon jól, hogy a második halál a kárhozat. Ennek a második halálnak, a kárhozatnak semmi hatalma nem fog lenni azok felett, kik az első feltámadásban részesültek. Miért? A kárhoztatás csak azokat érheti, kik bűnösöknek és vétkekben élőknek találtattak. De a szenteknek nincs semmi vétkek a bűnben. Ők is vetkeztek, mint mások, és természet szerint a haragnak fiai voltak, mint egyebek is. (Ef.2,3) De az ő bűneik elvétettek, azok a bűnhordozónak a fejére tétettek. (3Móz.16,10) Ő, az örökkévaló Helyettes, a mi Urunk Jézus Krisztus, minden bűneinket és vétkeinket elhordozta, és az elfelejtés nagy pusztájába vitte, ahol többé soha örökké meg nem találtathatik. Ők Megváltójuknak igazságát hordozzák, mint díszruhát, minekutána megmosattattak az ő vérében, és milyen harag érhetné még azokat, akik nemcsak hogy megtisztultak és megszabadultak vétkeiktől az Úr Jézus vére által, hanem meg is igazultak, a nekik tulajdonított igazság által! Óh, igazságnak karja, nincs hatalmad a vérben megtisztultakon! Pokoli lángok, forróságok legkisebb lehellete sem érintheti azokat, kik a Megváltó sebeiben biztos helyen rejtve vágynak. Hogy volna az lehetséges ó halál, kárhozat, rettegések, pokol tüze, nyomor és gyötrelem, hogy ti csak annyira is érinthetnétek azt, aki békét talált Istenben az Úr Jézus Krisztusnak vére által, mint ahogy egy felhőcske a tiszta égboltozatra tolakodik! Nem, az nem lehet testvérek.” „Bátran állok meg azon nagy napon; Mert ki az ki engem kárhoztasson? Mióta véres halálával megváltott, Harag, átok, halál alól feláldozott?”
Van egy második halál, de mi rajtunk nincsen hatalma. Igyekezzetek e gyönyörű képlet szépségét és dicsőségét felfogni.
Gondoljatok arra, mintha mi a pokol lángjai között átmennénk, és azok reánk nézve semmi hatással nem bírnának, éppen úgy, mint mikor a három zsidó fiú a Nabukodonozor hétszerte befutott kemencéjében vidáman és minden sérelem nélkül járdalhattak a tűz közepében. A halál kifeszítheti nyilait, elarányozhatja, de eredmény nélkül. Mi nevetünk téged ó halál, és csúfolunk téged ó pokol! Mert mindegyikőtök felett embereknek ellenségei, diadalmaskodhatunk azáltal, ki minket szeretett. Ott fogunk állani sérthetetlenül és győzhetetlenül, gúnyolva és megvetve a mi nagy ellenségünknek haragját.
De még másik alapja is van annak, amiért a második halál a hívők felett hatalmat nem gyakorolhat; az tudniillik, mert mi a világ fejedelmének, hogyha ellenünk támadna, a mi Urunk és Mesterünkkel felelhetünk: „Én ellenem semmi hatalma nincsen.” (Jn.14,30) Hogy ha feltámadunk, minden veszélytől és kárhozattól mentve leszünk; de egyszersmind minden romlottságtól, nem fog többé a gonosz kívánság bennünk lakni. „És kitisztítom vérekből, melyből ki nem tisztítottam vala; mert én vagyok a Sionban lakó Úr!” (Jóel 3,21) „Melyben ne lenne makula vagy sömörgözés, vagy valami afféle.” (Ef.5,27) Igen. A bűn foltjának legkisebb nyoma sem lesz található, melyet a Mindenható és Mindentudó szemei felfedezhetnének, oly tiszták fogunk lenni, mint Ádám volt a bűnbeesés előtt, szentek, mint a tökéletes, beszennyezetlen emberiség azon pillanatban, melyben a Teremtő kezéből kikerült. De még jobb állapotban leszünk, mint akkor Ádám volt, mert Ádám vetkezhetett, de mi annyira szilárdak leszünk a jóban, az igazságban és szentségben, hogy soha még csak meg sem kísértethetünk, sokkal inkább nem félhetünk pedig attól, hogy elesünk. Szentül és fedhetetlenül fogunk ott állani az utolsó nagy napon. Testvérek, emeljétek fel fejeteket. Ti, kik a bűnnel harcoltok, kik kételyektől gyötörtettek, emeljétek fel fejeteket, és töröljétek le könnyeiteket szemeitekről! Jönnek olyan napok, amilyeneket az angyalok sem láttak; de ti meglátjátok azokat. Jönnek olyan idők, amikor lelketek nem nyög többé a rabság alatt, amikor nem emlékezhettek meg a nyomorúságról, siralomról, méregről és keserűségről. (JerSir.3,19-20) „Bár a velünk született bűn, Nyomná testünk a porba. De Jézus, ki hisz benne hőn Megtart, s emel magasba!”
És hogyha Isten gyermekei feltámadnak, akkor otthagyják az ó Ádámot. Óh, áldott nap! A menny legdicsőbb áldásainak egyike ‒ odafent a mennyben, vagy pedig idelent a földön ‒ az fog lenni, hogy ha minden bűnös kívánságoktól megmenekedünk, ama régi természetnek teljes halála, mely a mi nyomorunk és fájdalmunk volt.
De még egy harmadik előjog is van említve alapigénkben, és én hiszem, hogy az is azon dicsőségek egyike, amely nekünk majd megjelentetik. Ezen harmadik előjog: „És uralkodnak ő vele ezer esztendeig.” E felett szintén sok és heves vita volt már. Az első keresztyének idejében azt hitték (nem tudom, hogy milyen bizonyítékokkal támogathatták azt a szent írásból), hogy a hetedik évezrede a világtörténelemnek egy szabbat, vagy nyugalom évezred fog lenni; amiképpen a hétben is, a munka és fáradság hat napja után egy nyugalomnap következik, azonképpen a világ is a harcküzdelem és nyomorúság hatezer éve után egy nyugalom ezer évet fog átélni. Mondom, hogy én nem tudom, találhattak é a szentírásban valami helyet, mellyel ezen véleményüket támogathatták; annyi bizonyos, hogy ezen állításnak ellene való mondásokat nyíltan nem találunk.
Én pedig hiszem, hogy az Úr eljön; de azon napot és órát senki nem tudja, még a mennyei angyalok sem, hanem csak az Atya egyedül.” (Mt.24,36) És én hiszem, hogy annak nincs haszna, hogy az Úr eljövetelének idejét meghatározni akarnák, annak évét vagy pedig évezredét. A mi feladatunk az, hogy mindenkor készen legyünk, és az ő megjelenését várjuk szüntelen, hogy ha eljön vigyázva találjon bennünket. „Vigyázzatok azért, mert nem tudjátok mikor jő haza a háznak Ura, estvén-é vagy éjfélkor, vagy kakas szókor, vagy reggel.14 (Mk.13,35); de legyünk készek mindenkor, hogy eleibe mehessünk, mint az okos szüzek, és bemehessünk a menyegzői öröm alkalomra. Hogy Megváltónkkal ottan örvendezhessünk. Hogy milyen idő meghatározások történtek, mostan fel sem mutathatom azokat, azt a munkát én a tudósoknak hagyom, az olyan embereknek, kik életfeladatukká tették az olyan dolgokat. A jelenések könyve magyarázatához még más jelentés is szükséges, mint a mi könyvszekrényünké, annak összes műveivel, még ha annyira megvolnának is azok rakva, hogy összetörnének, mivel ezek a zavart mindenkor még nagyobbá teszik. Ezek a magyarázatok inkább bezárások, mint felnyitások; ezek Istennek elvégezett tanácsát, tanács nélküli szavakkal meghomályosították, mintsem hogy a homályt eloszlatták volna. Én csak annyira vagyok hajlandó ezen dologba menni, mint Ámennyire elődeim mentek, annyira csak mint a régi egyházi atyák, annyira mint Bascter és Bunyan, de tovább nem. Mindazáltal ma szabad nekünk szilárdan arra építeni, hogy szövegünkben egy határozott ígéret adatik arról, hogy a szentek Krisztussal fognak uralkodni ezer esztendeig; és hiszem, hogy ők itt e földön fognak ő vele uralkodni. Vannak bibliai helyek, a melyek csudálatosan be fognak bizonyulni, ha ez megtörténik, olvassátok Zsoltár 37, 10. 11. v-et: „És kevés idő múlva a hitetlen elvész; nézed a helyét, és ő nem lészen. A szelídek pedig lesznek örökösei a földnek, és gyönyörködtetik magokat a békességnek sokságában.” Igaz, hogy lehet ezt úgy is felfogni, hogy az alázatos ember, e földnek javait nagyobb mértékben élvezheti, mint a bűnben élő ember, és hogy gyönyörködtetik magokat a békességnek sokaságában. De szerintem ez nem helyes magyarázata ezen igéknek. Így az ige tévesen van magyarázva, nagyon tévesen. Hogyha az igaz, hogy ezen szelídek éppen ezen földet bírják örökségül, és hogy ők a Messiás béke zászlaja alatt fognak örvendezni ezen örökségnek, úgy látszik nékem, hogy ennek egy jobb értelme van, és egy isteni társaságban való örökség ez. Hiszen Isten ígéretei mindenkor egy messzebb terjedő értelemben érthetők, mint azokat mi felfoghatjuk. Hogyha ezen ígéret ezen esetben csak azt akarja mondani, hogy a szelídek megnyerik azt, amit e földi életben megnyerhetnek, az még nagyon kevés, hogy ha csak annyit nyerhetnek meg, amennyit e földön élvezhetnek, az oly csekély valami, amelyre vonatkozólag azt kell mondanom, hogy csak e világon reményelhetnek, úgy ők minden embereknél nyavalyásabbak – hogy ha csak az az értelme ezen igének, akkor ezen ígéret sokkal kevesebbet tartalmaz, mint amennyit mi ebben lenni gondolunk; de hogy ha ez azt jelenti, hogy ők már e földön dicső állapotba fognak helyeztetni, akkor a legmesszebb menő értelemmel bírunk efelől, egy olyannal, a mely méltó az Istennek Ígéretéhez: hosszú, széles, mély és magas, igen isteni. Kedves testvérek, a mi időnkben a szelídek semmi kiváltképpen való részt nem kapnak e földön, tehát ezen ígéret beteljesedését egy más időben várhatjuk. Az Urnák szavait akarom itten ismét felmutatni, hogy netalán azt gondoljátok, hogy ezen bibliai hely az ő testamentomi rendtartásokra vonatkozik. Ő mondja: „Boldogok az alázatosok, mert ők örökség szerint bírják e földet.”
Mt.5,5. Hogyan? Hol? Mikor? Határozottan nem most! Nem a Krisztus földi életében, határozottan nem az apostolok idejében. Mit nyertek a szelídek és az alázatosok kedves testvéreim? Máglyát, lángokat, ostorozásokat, veréseket, tömlöcöket és fogságokat. Az örökség valóban semmi volt. Üldeztettek, kínoztattak, káromoltattak juhoknak és kecskéknek bőrökben bujdostak, elhagyattattak, szorongattattak, nyomorgattattak. És hogy a szelídek valamikor örökösei lesznek ezen földnek, úgy ezen időre még várnunk kell, mivel ők még nem bírták e földet. Továbbá tekintsétek meg jelenések könyve Jel.5,9-10: „És éneklének új éneket, mondván: Méltó vagy hogy elvegyed a könyvet és megnyissad annak pecsétit, mert megölettél és megváltottál minket Istennek a te véred által, minden ágazatból, és nyelvből, és népből, és nemzetségből. És tettél minket a mi Istenünknek királyokká és papokká; és uralkodunk a földön.” Ezen szent igék is határozottan mondják, amennyiben a Szentlélek ezek által egy igazságot kinyilvánítani akar, hogy Isten gyermekeinek uralkodni kell e földön! Továbbá, emlékezzetek Urunknak a Megváltónak szavaira, hol ő Péternek egy hozzá intézett kérdésére, amidőn arról kérdezkedik, hogy néki és tanítványtársainak, akik mindeneket elhagytak és követték az Úr Jézust, mint fog lenni dolguk? Az Úr Jézus eme feleletet adta: „Bizony mondom néktek, ti kik engem követtetek, amaz újonnan való születéskor, mikor ül az Embernek fia az ő dicsőséges székibe, ti ültök tizenkét székekben, és megítélitek az Izráelnek tizenkét nemzetségit. És valaki elhagyja házait atyafiait, nénjeit, hugait, atyát, anyát, feleségit, gyermekit, jószágát az én nevemért, százannyit vészen, és az örök életet örökség szerint bírja.” Ebből azt következtethetjük, hogy Krisztus jönni fog, hogy e világot ismét megújítsa, akkor aztán kiváltképpen az apostolok, de meg mindenek is, akik Krisztusért valami földiekben fogyatkozást, veszteséget szenvedtek, dicső örökséget fognak nyerni, mely veszteségöket sokszorosan pótolja, új öröm és vigasság fog lenni a feltámadottak között, akik részesültek az első feltámadásban. Még több ezekhez hasonló verseket is találhatunk a szentírásban: „Mikor uralkodándik a Seregeknek Ura Sionnak és Jeruzsálemnek hegyén, és az ő vénei előtt dicsőséges lészen.” (Ézs.24,23)
Hasonlatosképpen találjuk a Zakariás könyvében: „És eljő az én Uram Istenem, és mind a szent Angyalok ő vele.” (Zak.14,5) Valóban most nincs időm ahhoz, hogy az összes ide vonatkozó szentírásbeli helyeket megemlítsem, melyek azt bizonyítják, hogy éppen a harc és küzdelem helye fog lenni a győzelem és nyugalom helyévé. Én nagy örömmel és teljes gyönyörrel tekintek azon jövővel szembe, amikor Krisztusban elaludtakkal, (hogy én akkorra elalszom-é, azt nem tudom) az ő megjelenésének napján felfogok támadni, és el fogom nyerni a jutalmat az igazak feltámadások napján, hogy ha hűen és hit-teljesen szolgáltam nékie. „Még nem jelentetett meg,
Mily nagyok és gazdagok leszünk; De ha megváltónk látjuk meg,
A főhöz hasonlók leszünk”
Ilyen mennyei remény Meggyőzhet itt minden nyomort, Lelkünk, hogy ha?ebben él,
Istent láthatjuk egykoron.
De hogy az előbbiekkel összeköttetésbe jöjjünk, még egy további megjegyzést teszünk. Ezen éppen előttetek felmutatott tan igen nagy hasznotokra szolgálhat. Mert az egész új testamentumon át, ahol csak szükségesnek látta ezt az apostol, hogy az embereket türelemre és a szeretet munkáinak gyakorlására buzdítsa, továbbá reményre, állhatatosságra és szent életre intse, akkor mindenkor az Úr Jézus eljöveteléről szól nékik. „Békességesek legyetek azért atyámfiai, az Urnák eljöveteléig.” (Jak.5,7-8) „Azért idő előtt semmit ne ítéljetek, mígnem eljön az Úr.” (1Kor.4,5) „A ti elméteknek mértékletessége nyilván legyen minden embereknél. Az Úr közel vagyon.” (Fil.4,5) „És mikor megjelenedik a Pásztoroknak, Fejedelmek elvesziték a dicsőségnek ama fonnyadhatatlan koronáját.” (1Pt.5,4) Kedves testvérek, az nem jó, hogy ha erre túl nagy súlyt helyezünk, de éppen olyan helytelen és rossz dolog, hogy ha erre nagyon keveset adunk. Tehát adjunk egy első helyet ezen gondolatnak a mi elménkben, és kiváltképpen azok, kik Istent félik közöttünk, és az Úr Jézus Krisztusban hisznek, használják ezt, mint ablakot, amelyen át a zavaros időkben, amikor sötét lesz a házban, a messze távolba kitekinthetnek, ama jövő időbe, amikor az első feltámadással Krisztushoz az elsőszülötthöz hasonlóakká leszünk, és ahol uralkodni fogunk Krisztussal, ahol részesévé leszünk az ő szentségének és határozottan tudjuk, hogy a második halálnak rajtunk hatalma nincs.
Most elmélkedésünk második részéhez jövünk. Az istenteleneket háromszoros jajj éri.
Bűnös, te hallottál az igazak feltámadásokról. Neked ezen szó, „feltámadás”, nem valami kellemes hangzású. Nem villan át valami öröm érzet a te szíveden ezen szónak hallatára, amikor hallod, hogy a halottak ismét fel fognak támadni. De kérlek tégedet, ajándékozz meg engemet most azzal, hogy hallgass meg, amikor most néked Isten nevében komolyan tudtodra adom, hogy a halottak feltámadnak. Nem csak a lelked fog élni, ‒ talán oly ostobává lettél, hogy elfelejtetted, miszerint neked lelked is van ‒ nem, hanem a te tested is fel fog támadni. Ezen szemeid, melyek most rossz kívánságoktól vezettetve széttekintgetnek, a megrémülés látásait fogják szemlélni; ezen fülek, melyek a gonosz kísérteteit örömmel hallgatták, az ítélet napja mennydörgéseit fogják hallani, a lábak, melyek tégedet a színházakba és bálokba vittek, megkísérlik azt, de hasztalan, hogy szilárdan állhassanak, ha majd Krisztus a világnak ítélő bírája a trónra ül. Ne hidd tehát, hogy a testnek eltemetésével minden el fog múlni. Tested részt vett a bűntételben, tehát részt kell vennie lelkeddel együtt a kárhozatban is; ő hatalmas arra, hogy a testet és a lelket a gyehennára vesse. A testnek feltámadására vonatkozó tan egy sajátságos tana a keresztyénségnek. Ti nem tagadhatjátok le Istennek kijelentéseit, azt én jól tudom. A szentírástól, mint Isten igéjétől talán féltek, mivelhogy tudjátok, hogy annak szavai igazak. De éppen ezen könyv mondja nekünk, hogy a halottak mind feltámadnak, a nagyok és a kicsinyek fel fognak támadni. Hogyha az Arkangyal trombitája megszólal, akkor fel fognak a föld összes lakói kelni, akik a vízözön alkalmával eltöröltettek, akik a tengerbe vettettek, az összeomlott paloták romjai alól, az összeomlott házak mind kiadják az ő halottaikat, azok, akik házasodtak és házasságra adattak, minekelőtte Noé bement volna a bárkába. A tengernek mélységéből azon ezerek és sok ezerek, kik ott lelték halálukat három, négyezer esztendő alatt. Minden temető előadja az ő halottait. A harctér egy nagy aratást fog nyújtani, egy olyan aratást, mely vérontással vettetett volt és zivatarral arattatik. De a fő dolog reátok nézve az, hogy ti is azok között fogtok lenni. Élők és mégis holtak, mint amilyenek most vagytok, istentelenek és megtéretlenek, a legrettenetesebb átok fog benneteket érni, mely a ti lelketeket a kárhozaton kívül érheti abban, hogy a ti testeteknek feltámadása igaz és elkerülhetetlen. Menjetek el és kenjétek ezen féreg zsákot, hogyha akarjátok, törekedjetek annak szépségére, amelyet a férgek fognak megemészteni. Menjetek és hizlaljátok testeteket, igyatok bort és egyetek jó étkeket. Menjetek el és tartsátok azt gyengéden jó kényelmes helyzetben. Igen uraim, csak ápoljátok testeteket finoman, kényelmesen, mert annak dicsősége rövid ideig fog tartani és hogyha ezen rövid idő eltelik, akkor majd egy másforma borból kell innotok ‒ akkor az Isten haragja borának seprőjét kell elfogyasztanotok, melyet a gonoszoknak utolsó cseppjéig ki kell inniok. Csak gyönyörködtesd füleidet a szép zenék hallgatásában és játszásában, mert nemsokára nem hallasz már egyebet, csak az elkárhozottak üvöltését és jajgatását. Menj utadra, egyél és igyál és gyönyörködjél, „de megtudjad, hogy mindezekért Isten tégedet ítéletre von” (Préd.12,1) Az ő haragjának nagy és rettenetes napján az Úr hétszer, sőt nemcsak hétszer, hanem hetvenhétszer fog téged megbüntetni minden bűnös gyönyöreidért, gonoszságaidért és álnokságaidért. Bűnös, gondold meg ezt, és amikor bűnt cselekszel, gondolj a feltámadásra.
A feltámadás után pedig ítélet lészen, mondja az írás. Ti káromoltátok Istent ‒ elhangzott és elmúlt a káromlás? Nem, barátom az nem múlt el; Istennek nagy könyvébe beíratott. Te helyedet találtad az erkölcstelenség kamarájában és az Istentől való elidegenedés házában, a gonoszság és vétek minden lépcsőjére felhágtál, fürödtél a paráznaság iszapjában és rútságában. A bűn után futottál, abban élvezetet találtál és azt gondoltad, hogyha a nap elmúlt, akkor elmúlt vele minden; azt hitted, hogy a miképpen az éjszaka elfedi a nappalnak alakját, azonképpen elfedi a halál éjszakáját, a te életednek cselekedeteit. De nem úgy van! A könyvek majd meg fognak nyittatni. Nékem úgy tetszik, mintha már látnálak téged elhalványult ábrázattal, lesütött szemekkel, mert nem mersz a Bírák szemei elé kerülni, hogyha az azon oldalt felnyitja, ahol a te életed feljegyezve van. Hallom azon bűnöst, aki vakmerőén a többinek vezetője volt a gonoszságban. Most ezt kiáltja: „Essetek reám hegyek!” Ott állanak azok magasztosan és rettentően egyszersmind azon gránit hegyek; sokkal inkább szeretne azoktól szétmarcangoltatni, mint ezen átható tűzláng szemek előtt állani; de az óriási sziklák nem akarnak mozdulni, az ő kő bensejök nem érez legkisebb részvétet sem ezen boldogtalanok iránt, meg sem mozdulnak. Lekötözve állatok ott, mialatt a titeket megreszkető hang olvassa, olvassa, olvassa, minden cselekedeteiket, minden szavaitokat és gondolataitokat. Nézlek titeket, amikor a gyalázatos cselekményeitek olvastatnak, amelyet minden ember és angyal hallani fog. Látom iszonyodástokat, amikor egy névtelen cselekedetetek, pontról-pontra elbeszéltetik, hogy semmi félreértés nem lehetséges. Hallom minden titkos gondolatotokat hangos szavakban kinyilvánítani: ezen feslett indulat, ama gyilkos szándék, melyet kívánságod szült, de amely soha tetté nem vált. Ez alatt csudálkozástól megdermedve állasz ottan, mint Baltazár, midőn a falon való kézírást megpillantotta, az ő dereka reszketett és térdei összeverődtek. (Dán.5,6) Úgy fog veled is történni, és ismét fel fogsz kiáltani: „Hegyek essetek mi reánk és rejtsetek el minket annak színe előtt, ki a székben ül, és a Báránynak haragjától! (Jel.6,16)
De ekkor jön még a vég, az utolsó. A halál után az ítélet; az ítélet után a kárhozat. Hogy ha rettenetes ismét élni kényszeríttetni, hogy ha még rettenetesebb ezen újonnan kezdet életnek első napja az Isten ítélő széke előtt állani kényszeríttetni; mennyivel rettenetesebb lehet az, hogy ha az ítélet kimondatik, és a büntetés rettenetes szenvedése megkezdődik! Férfiak és asszonyok, kik Istent nem félitek, kik az Úr Jézusban nem hisztek, nem vagyok képes a kárhozatot ecsetelni. Reá húzom arra a függönyt. De habár én azt nem is ecsetelhetem, kényszerítlek titeket arra, hogy állítsátok lelki szemeitek elé azt komolyan. Azt tudjuk határozottan, hogy a pokol egy hely Isten jelenléte nélkül, egy olyan hely, hol a bűn uralomra és rettenetes kifejlődéshez jut, hol minden szenvedély zabolátlanul dühöng, minden gonoszság szabadon tombol, egy olyan hely, hol Isten éjjel és nappal büntet, ahol nappal és éjjel folyton vetkeznek, egy olyan hely, hol soha nem alusznak, nem nyugosznak, ‒ egész remény nélküli hely! Egy olyan hely, ahol egy csepp víz is megtagadtatik, jóllehet szomjúságtól eleped a nyelv, egy olyan hely, hol soha egy örömsugár nem dereng, soha egy fénysugár oda nem hat, soha egy vigasztaló hang nem hallatszik, egy olyan hely, hol az evangyéliom tagadtatik, hol a kegyelem nem létezik, egy olyan hely, hol a bosszúállás méreggé változik, egy düh és folyton gerjedező harag helye, egy olyan hely, amelyet a legnagyobb és legbátrabb képzeleti erő sem képes oly rettenetesre kigondolni, mint amilyen az a valóságban. Isten óvjon meg benneteket attól, hogy valaha azon helyet megpillantsátok, vagy annak rettegtetéseit erezhessétek. Bűnös, én nem akarom neked ezen helyet prédikálni, inkább arra akarlak téged kényszeríteni: Fuss, és mentsd meg magadat attól! Óh, bűnös, hogyha meghalsz, akkor többé már nem lehet menekülni: akkor biztosan el vagy veszve. Óh, még most, míg itt ezen imádkozás földjén időzöl, kérlek tégedet, gondolj végórádra! „Nem emlékezett meg az ő utolsó idejéről azért leszálla csudálatos képen.” (JerSir.1,9) Ne engedd, hogy rólad is ugyanazon nyilatkozat tétethessék. Gondold meg! Gondold meg! Talán utolsó figyelmeztetés ez, amelyet te folyton hallani fogsz. Talán már nem engedtetik meg néked, hogy ismét egy imaházba menj. Talán most míg itt ülsz, üt életed utolsó órája és azután ‒ azután már nem lesz figyelmeztetés számodra, mivel a megbékélés és a megmentetés reád nézve egész lehetetlenné fog válni.
Lélek, kérlek tégedet a megfeszített Krisztus előtt, akire figyelmedet akarom terelni; Aki hiszen ő benne, az kárhozatra nem megyen, hanem általment a halálból az életre, és örök élete vagyon annak” (Jn.10,28;3,16-17;36. v.) Miképpen felemelte Mózes a kígyót a pusztában, aképpen fel kell magasztaltatni az Emberfiának. És ma ebben az alakban áll lelki szemeid előtt. Bűnös, tekints az ő sebeire, nézz az ő tövissel koronázott fejére. Tekintsd meg a kezében és lábaiban lévő szegeket. Eltudod-é őt képzelni? Hallod, hogyan kiált fel: „Miért hagytál el engemet?” Halld a másik nyilatkozatát is: „Elvégeztetett minden! Elvégeztetett! A megváltás elvégeztetett! És most hirdettetik néked ezen szabad megváltatás egy egész ingyen való megváltatás, ingyen kegyelemből. Higgy az Úr Jézus Krisztusban és idvezülsz. Bízz ő benne, úgy a jövendő harag nem fog reád hatást gyakorolni; hanem ezen jövendölésnek dicsősége fog rajtad beteljesedni, bármilyen nagyok volnának is azok, óh, vajha közületek ma, csak egy is, az ő elkövetett sok bűneivel az ő Urában és Megváltójában bízna, és hogyha az megtörténik, akkor nem kell kíváncsian tapogatni, hogy mi fog azután jönni, hanem nyugodtan leülhettek és mondhatjátok „Jöjjön bármi is; az én lelkem az örökkévalóság kőszikláján nyugszik, nem fél a gonosztól, nem fél a zivatartól, dacol minden fájdalmakkal. „Jövel hamar! igen jövel. Uram Jézus”. Ámen!