Kedves barátaim, ma reggel az én feladatom, titeket azon helyre vezetni, hol Jeremiás Istenben való bizodalmát bebizonyította. Amennyiben látja, hogy az dolga reménytelen, és tudja, hogy emberek ő érette semmit nem tehetnek, azonnal Istenhez folyamodik, ki a mennyet és földet teremtette, és így kiált fel: „Előtted nincs semmi lehetetlen.” Szövegemet háromféle módon akarom használni, hogy: 1. az evangyélistákat felbátorítsam; 2. a keresőket felindítsam, és 3. a hívőket vigasztaljam.
És ki az evangyélista? Minden férfi és nő, aki megkóstolta hogy az Úr jó és kegyelmes, kellene, hogy evangyélista legyén. Mindnyájan, kivétel nélkül, hogy ha újjászülettek egy élő reménységre, az Úr Jézus Krisztusnak halálból való feltámadása által kellene hogy mindeneknek mondják, mit kell cselekedniük, hogy üdvözüljenek. Egész seregünkben nem kellene lenni néma nyelvnek; nem kellene az egész munkaföldön dologtalan munkásnak találtatni, hanem mindenkinek, legyen az férfi vagy nő, az ő mértéke szerint tenni kellene valamit, az Úr Jézus Krisztusnak, a mi Megváltónknak ismerete terjesztésére. És itten kedves testvérem, a Krisztusban, barátom és munkatársam, ebben van a te bátorításod, hogy a munka Istené, és a te eredményed annak kezében van, ki a mennyet és a földet teremtette. Engedjétek, hogy emlékezetetekben a teremtés régi történetét felfrissítsem, és gondolom, hogy olyan fényt nyertek munkátokra, mely abban titeket egész felbátorít.
Gondoljatok először arra, hogy a világ semmiből teremtetett. Talán gyakran mondod: .,Az én feladatom nagyon nehéz, mert olyan emberekkel van dolgom, kikben semmi reményteljest nem látok. A viharral szemben egy olyan lelkiismerettel küzdök, mint a gránitkő, és az nem indul meg, dörgöm a törvény igéit, de aholt és érzéktelen szív nem mozdul, beszélek Krisztus szeretetéről, de a szemek nem nedvesednek; reá mutatok a pokolra, de a félelemnek semmi nyomai nem mutatkoznak, és a mennyországra, de nem gyúl a szívben szent lelkesedés! Semmi sincs az emberekben, mely munkámban felbátorítana, lelkesítene és kész volnék munkámmal felhagyni.” Testvérem jöjj vissza velem a világ teremtéséhez. Miből teremtette Isten a világot? Volt valami anyag a kezénél, melyből a földet csinálta? Mit mond az írás? Nem-e semmiből teremtette azt? Te még soha azon gondolatot semmi komolyan nem méregetted. A szem azt nem láthatja, betekinthet az űrbe, de már az űr magában valami. Kitekintünk és fel a kék
égboltozatra, ha nem is tudjuk, hogy mi az, de a szem a semmire nem tekinthet, különben megvakulna. A semmi olyan dolog, melyet az értelem fel nem foghat, és mégis ezen rettenetes semmi az, melyből Isten a napot, holdat, csillagokat és mindazt ami van, teremtette. Hogyha a teremtés előtt beszélt volna, nem lelt volna ottan semmi hang, amely néki feleletet adott volna; ha kiáltott volna, nem lett volna visszhang, hogy a kiáltást visszaadja. A semmi volt mindenfelé mindazáltal Ő szólt és megtörtént, ő parancsolt és előállott minden! A bűnös hasonló helyzetben van. Mondod, hogy semmi sincs a bűnös emberben. Nos úgy hely van ott egy új teremtésnek. Mivel a szív mostan puszta és üres, így hely van ott az örök Istennek, hogy jöjjön és hatalmas karjával új szívet és új lelket teremtsen és kegyeimét oda árassza, ahol az előtt semmi nem volt. Hogyha te megtéríthetted volna a bűnösöket, úgy a te cselekményed épen csak olyan reménytelen lett volna, minthogyha a semmiből új világot teremthettél volna; de mivel nem te vagy, hanem a te Istened, aki cselekszik mindeneket, így vigasztalhatod magadat azon gondolattal, hogy az, ki ezen egész csudálatra méltó földet teremtette és akinek semmi sem volt előtte, amivel kezdhetett volna életet, gyümölcsöt, reményt, hitet és szeretetet adhat, oda is, ahol semmi nincs mennyei, amely alapul szolgálhatna néki: Örvendj ennek!
De azt mondod nékem, hogy néked nincs aki segítsen, és nagy nehéz feladatodban gyámolítson. „Ah uram,” mondja valaki,” hogy ha egylet volna mögöttem, vagy ha legalább csak egy pár meleg szívű barátom volna, kik velem összeköttetésben volnának és valami bátorítással szolgálnának, de egyedül kell kimennem, senki sincs velem. Felállok és prédikálok egy olyan faluban, hol minden hideg és érzéketlen, hol még prédikátorom is azt mondja, hogy én nagyon elhamarkodott, túl bátor fiatalember vagyok, kinek sokkal jobb volna száját befogni. A világra tekintek, az gyűlöl engemet, a gyülekezethez fordulok és lenéz engemet. Oly lelkesült vagyok a gyülekezetért és oly rajongó a világért. Mit tehetek? Egyedül vagyok és nincs segítőm! Testvér, midőn Isten a világot teremtette, ‒ és ugyanazon Isten veled ‒ egyedül volt. Kitől kérdett valamit, vagy ki volt néki tanácsosa? Mikor a fellegeket megmérte és a földnek fundamentomát letette, ki tanította őt a nehézség törvényére? Kicsoda mérte meg fonttal a hegyeket és mérőserpenyővel a halmokat? Nem ő egyedül? Nem volt egy angyali társaság, mely néki tanácsadóul szolgálhatott volna, mert még azokat is ő teremtette. Nem volt Arkangyal, ki meghajolva a Magasságos előtt, tanácsát ajánlotta volna fel néki; mert az arkangyal is egy teremtés. Midőn a teremtés be volt végezve, akkor örvendezhettek már a Kérubimok és Sérafimok, de segíteni a teremtés munkájánál nem tudtak. Tekintsd meg és mondd meg, melyik csillagot állította elő egy Angyal? A földnek melyik pontja egy arkangyalnak teremtése? Tekints fel az égre vagy le a mélységbe, hol láthatod valamely kéznek a munkáját Isten kezén kívül? Ő egyedüli tevékenységében teremtette a teljességet a végtelen semmiből, a semmiből hívott elő mindent és önmagából vett ő mindent, anyagot és a módot, hogy mi és hogyan legyen. Az ő udvarának nem szükséges távolról való támogatás, mert önmagából meríti az erőt, mely szükséges. Vessed az Úrra a te terhedet, hogyha egyedül vagy, mert egyedül csak ő vele van a legjobb társalgásod. Hogyha a mennyei seregek véled volnának, mi volnál a te Istened nélkül? Hogyha az egész gyülekezet mögötted állana. „rettenetes, mint a zászlós tábor”, tönkre menésed bizonyos volna, hogyha minden szentek és angyalok földön-mennyen egyesülnének, hogy törekvéseinkben támogassanak, mindaz által, hogy ha Istened veled nem volna, hasztalan munkálkodnál és hiába költenéd erődet. De ő vele énekelheted, habár minden emberek elhagynak is: „A mennyen és a földön
Ellent nem állhatnak.
A mit Ő mond, hogy legyen, Meg kell lenni annak.”
Tehát ne nyugtalanítson az, hogy egyedül vagy. „Ah, ah Uram Isten, íme te teremtetted a mennyet és a földet, a te nagy hatalmaddal és a kiterjesztett karoddal és semmi nincs tőled elrejtve.”
De te így felelsz nékem: „Az én aggodalmam nem annyira abban rejlik, hogy egyedül vagyok, mint azon szomorú tényben, miszerint én saját gyengeségemet és képességben való sok hiányaimat ezen kiváltképpen való nagy feladathoz nagyon erezem. Vasárnap iskolai működésemből, mikor visszajövök, így kell szólnom: „Kicsoda hiszen az én prédikálásomnak? És az Úrnak karjakiknek jelenik meg? Nékem úgy tetszik, mintha egy sziklát szántanék, egy sziklát, mely olyan kemény, hogy a szántó vasat eltompítja? Semmi benyomást nem tudok gyakorolni. Hiába vágom a levegő eget, úgy tetszik nékem, mintha csak a vízbe csapkodnék, félek, hogy a kellő adománnyal nem bírok és azon kegyelemmel sem, melyet bírnom kellene. Jaj nékem, mert tisztátalan ajakú ember vagyok. Nem vagyok alkalmas ezen munkára, hanem mint Jónás, szeretnék Társisba szökni, hogy az Úr megbízatását ne kellene a Ninivebelieknek elvinni.” Igen, testvérem, de jöjj csak, tereld vissza gondolataidat ismét a teremtésre. Az örök Istennek a teremtésnél nem vala szüksége semmi szerszámra. Milyen szerszámokat használt Isten, mikor e mennyet és földet teremtette? Ha a kovács munkáját végezi, szüksége van kalapácsra és üllőre, melyik üllőn kovácsolta Isten ezen földnek izzó anyagját, mikor azt formálta és annak a jelenlegi alakot megalkotá. Tudom, hogy a művész éles szerszámot használ, melyet egész erejével kell kezelnie, midőn a szépség liniáit bevési: de mikor Isten ezen szép képet készítette ‒ menny és föld gyönyörű tájait ‒ milyen szerszámot használt ő ottan? Hol olvassátok, hogy valami eszköz lett volna a kezében? Az ácsnak megvan a gyaluja, kalapácsa és fejszéje; mely gyalut, kalapácsot és bárdot használt a Mindenható? Volt-e valami az ő hatalmas kezén kívül? Nem-é az ő ujjai formálták a mennyet, és kezei a napot, holdat? Látod tehát, hogy ha Isten minden szerszám nélkül előállíthatta az egész világot, úgy ő egy csekély és erőtelen eszköze által létre hozhatja a bűnösök megtérését. Hogy ha magamra gondolok, úgy tetszik nékem, mintha a Mindenható egy szalmaszálat vett volna kezébe, hogy azzal egy gránát sziklát keresztül fúrjon; mindazáltal tudom, hogyha bár csak egy szalma szál is, ez az ő kezében mégis alkalmassá lehet arra, hogy az egész földgömböt átfúrja és az összes teremtmények rajta függjenek mint egy zsinóron. Tudom, hogy ha Isten csak egy sima követ veszen is a patakból ez, mihelyt Ő a parittyájába teszi, egy Góliátnak a homlokát is átfúrhatja. Ő nem valamely ember által ment meg, sem emberi tudomány, szónokiasság vagy tálentom által. Az Ő ereje, és nem az eszköz erőssége vagy gyengesége; amelyre tekintenünk kell. Kérlek, tekints el önmagadtól. Mi vagy te? Egy gyarló ember, kiben nincs erő! Egy ember, ki asszonytól születtél, tisztátalan származásodra nézve és szentségtelen a te cselekményeidben. Nincs benned semmi, melyért Isten tégedet egy lélek megnyerővé tehetne; de amennyiben te semmi vagy, annál alkalmasabb vagy, hogy Ő általa használatba légy véve. Néki annál nagyobb tisztessége lesz a te gyengeséged által. Kérlek azért, mondjad ezt Pál apostollal: „Nagy örömmel dicsekszem azért az én erőtlenségemmel, hogy a Krisztus ereje bennem megismertessék;” és legyen ez a te éneked: „E kincsünk pedig vagyon erőtelen, cserép edényekben, hogy azon cserép edényekben lakozó erőnek nagysága Istené legyen, és nem magunktól való.” Ah, ah Uram Isten! Íme te teremtetted a mennyet és a földet, a te kiterjesztett karoddal, és semmi sincs tőled elrejtve.” Te csudákat tehetsz a legcsekélyebb eszköz által is.
Még mindig panaszkodásodat hallom, amidőn mondod: „Ah, ah! Én oly keveset tudok mondani, ha szólok csak a szöveget tudom felolvasni és egy pár egyszerű megjegyzést tudok hozzá tenni ‒ igazán és komolyan, de nem hatalmasan. Egy Hall Róbert kikerekített szónokiasságával én nem tudok valamit előadni és a gyakorlott szónoklat magasságára nem tudok felemelkedni. Nem vagyok képes a lelkeket úgy áthatni könnybe merülve és sérafimi buzgalommal, mint Whitfield, Én egyszerűen csak az irgalmas Istenről tudok szólni, és amellett megmaradni.” Nos, és vajon Isten nem-é az ő szavával teremtett csupán mindeneket? Volt-e valami szónokiasság ottan, mikor Isten szólt és meglett? „Legyen világosság, és lett világosság. Észre vehetsz-é itten valami szónokias ékesítést? Nem-é Istennek hatalma az, az üdvösségre azokban, akik hisznek? Nem mondja-é a nagy apostol Pál, hogy emberi bölcs beszéddel nem kell az igét prédikálni, mert különben emberi bölcsességen épülne az emberek hite, hanem isteni erőben kell szólni, hogy isteni erőn alapuljon a hit? Csak folytasd munkádat evangyélista testvérem, csak folytasd Isten igéje hirdetését, mert az olyan ige, mely által Isten erős, a „nagy erősségeknek lerontatásokra.” Az egyedül az ő egyszerű igéje volt minden ékesítés nélkül, mely kezdetben az egész világot teremtette. Mi lehetne magasztosabb egyszerűség, mint ezen ige: „Legyen világosság.” Menj, és szólj, ugyanezen egyszerűségben. „Bűnös higgy az Úr Jézus Krisztusba!” és a te üzeneted a mennyei Isten szava fog lenni, mely nem fog Ő hozzá üresen visszatérni, hanem megcselekszi, amit Ő akar, és szerencsés lészen azoknál, kikhez Ő azt küldi.
De mintha hallanám, hogy egy testvér, valamely szegletből ezt kiáltaná: „Te nem ismered azon városrész sötétségét, ahol én munkálódok. Én sötétségben levő, értelem nélküli tudatlan nép között munkálódom. Nem is reményelhetek ottan gyümölcsöt látni, akármennyit is dolgozom.” Ah testvérem míg úgy beszélsz, addig nem is fogsz látni gyümölcsöt, mert Isten a hitetlen embereknek nem ad nagy dolgokat. De hitednek felbátorítására hadd figyelmeztesselek téged arra, hogy ő azon Isten, ki mennyet és földet teremtette, akibe bizodalmadat helyezheted, és hogy hangzik az a mi régidő óta írva van: „A föld pedig vala ékesség nélküli és puszta, és setétség volt a mélységnek színén.” Hogy milyen vastag volt ezen setétség, nem mondhatom, amaz ősrégi setétség, mely soha a világosság csak egy sugaracskájától sem volt áthatva ama vastag, kétszeres egyiptomi sötétség, mely soha napot vagy holdat nem látott és soha a csillagok fényét nem látta, a mely öröktől fogva volt, ‒ akartam éppen örök sötétségnek nevezni, de semmi nem lehet örök, csak a Mindenhatóság, ‒ csak egy szó lett mondva: „Legyen világosság” és lett világosság. Gondolod-e tehát, hogy a te hallgatóid sötétsége vastagabb volna, mint a folytonosan tartó éj sötétsége? Még hogyha úgy volna is, Isten mindenható, Ő néki csak szólnia kell általad, a ti szavaidat csak maga szavaivá kell tenni, azonnal leesnek a vakság hályogjai a szemekről, és az éjféli sötétséggel körülvett emberek a napnál fényesebb világosságra jutnak. Óhajtanám tudni, hogy hol van a világnak legsötétebb helye, mert oda kellene a hittérítőket legelébb küldeni. Óh, csak hihetnénk Istenért valamit tehetni, és bátorkodnánk a legnehezebb feladatot elvállalni! De ah, mily gyávák vagyunk, szeretjük a jó munkaföldet, óhajtjuk a sokat ígérő kilátásokat. Oda akarunk egy imaházat építeni, ahol azon kilátás van, hogy azt az emberek becsülni fogják, hittérítőt küldünk oda, ahol gondolatunk szerint az ő szavát elfogadják, és ahol az ő nevét mint gonosztevőét elvetik. És ez hitben való cselekmény, és ezt kívánja az evangyéliomi hősiesség? Örvendezzétek fel derekaitokat Krisztus követői, keressétek a nehézségeket és győzzétek le azokat! Hogy ha nagyobbak nem vagytok más embereknél, hogy lehettek az isteni Jézus követői? Ha nem munkálkodhattok, ahol mások kétségbe esnek, hogy lakna a Szent Lélek ti bennetek? Ha bátrak nem vagytok, hol mások gyáván elfutnak, hol van akkor a ti hiteteknek dicső méltósága?
Emez áldás teljes bizonyítékot még tovább vinni. „Igen”, mondja valaki, de azon emberek, kik között én munkálkodok, oly zavartak az ő képzeleteikben; ők a setétséget világosságnak és a világosságot setétségnek tartják, erkölcsi érzetök eltompultak; ha megkísérlem őket tanítani, az ő füleik restek a hallásra, és szíveik aluszékonyságra hajlandó. Azon kívül telve vannak civódással és az igazságnak ellene állanak; sok ellentmondásokat kell tőlök elszenvednem, és az igazságot nem akarják szeretetben elfogadni. Ah, így kérlek téged a teremtés régi történetéhez visszamenni, hogy magadat az által vigasztalhasd. Nem-é az Úrnak Lelke táplálja vala a vizeket, amikor még az egész föld felett nagy sötétség volt? Nem csinált-é rendet a nagy zavarból? Nem gondolsz-é arra, hogy Isten egy bizonyos napon az ég alatt való vizeket az ég felett való vizektől elválasztotta? Tudod-é hogyan hajtotta
össze a vizet az ő rendeltetésök helyére, és a szárazt földnek nevezte, a vizek tömegét pedig tengernek? Milyen nagy zavar lehetett! Azon izzó anyag tömege, mely talán előbb gáz volt, azután pedig folyékony tűz anyagból egy gömbbé alakult, Isten leheletétől meghidegült. És mikor a héja megkeményedett, és a feldühödött vizek habjaikat az Alpok fölé vetették, midőn a szél azokra fuvallott e nagy zivatar, aztán mindent összezavart, midőn a fellegek, a hegyek és tenger, a levegő és minden háborgó elemek összevegyülve voltak, hirtelen csak megjelenik a kék égboltozat, és a fellegek felszállottak az ő helyökre, a tenger pedig alászállott az ágyába. Ő szólt és íme az engedelmes vizek, melyek az ő fehér tajtékzó habjaikat magasra vetették, miként a vad lovaknak szelektől zavartatott serényei ‒ ezek Isten szavára siettek az ő részökre kirendelt helyre, a mélységbe, és ott maradnak, semmi más hatalmasabb zabolával vissza nem tartva, mint egy homok öv által korlátozva. Ekkor ott állt a föld szépen és ragyogván, mert Isten cselekedte ezt, a rendetlenség elvonulván az ő törvénye elöl, a setétség helyet adott a világosságnak, a nagy zűrzavar átváltozott az ő szemei előtt szép renddé. Lásd ezeket, ugyanezen csuda tud történni a te dolgaidban is; csak gondoskodj arról, hogy Istenért és Isten erejében cselekedj mindeneket, mert különben épen úgy parancsolhat egy ember a háborgó tenger habjainak, hogy megcsendesedjenek, mint ahogy te az emberek zavaros képzeleteinek parancsolni tudsz, hogy nyugalmat és békét találjanak Krisztusban. Ő, aki mennyet és földet teremtette, az örök Isten, nehézségeidet elveheti; csak bízz Ő benne, és megcselekszi. „Ah”, mondod, „ők mindnyájan holtak, annyira holtak!” Igen, és nem gondolsz te arra, hogy milyen gazdag életet hoztak létre a vizek ‒ halakat és a madarakat, melyek az ég alatt a levegőben repdesnek; és a föld ‒ igen, ezen rest, sötét föld csúszómászó állatokat és barmokat, mindenféle fajból, előhozott; és hogy formálta Isten végül az embert a földnek porából? Ó ember! Isten könnyen adhat életet az emberek holt, gonosz természetének is; csak Ő reá kell hagynod azokat, úgy a megelevenítő befolyás alá fog jönni, és élni fognak azok.
Lásd milyen szép és dicső mostan ezen föld! Igazán dicsérhették a fényes csillagok Istent ezért, és Istennek fiai méltán örvendeztek afelett! És talán azt gondolod, hogy Isten nem adhatna az embereknek ugyan olyan szép szívet, és nem tudná-ő a szent élet bimbóit és virágait létre hozni a szívben? Gondolod-é hogy nem tudna az Úr Jézus Krisztus az Angyalok által még nagyobb öröm éneket énekeltetni egy olyan lélek felett, ki az ő vérében megmosatott, és egy olyan felett ki fehér ruhába öltöztetett, és akik Istent és a Bárányt örökké magasztalni fogja? És Ő mindezeket általad és általam akarja cselekedni testvérem! Tehát munkálkodjunk, tevékenykedjünk és fárasszuk magunkat, a nehézségeket örömnek tartsuk és a szenvedéseket kicsinységeknek; támaszkodjunk Ő reá, ki az eget és földet teremtette, mert néki nem nehéz semmi. A hitetlenség boldogtalanná tesz tégedet, szolgálatodat utálatossá teszi Isten előtt. A hitetlenség akadályozza Istent abban, hogy tégedet megáldjon. „És nem tehetett ott sok csudákat az ő hitetlenségükért.” „Ha hiheted, mindenek lehetségesek a hívőnek.” És hogy ha úgy cselekszel, mint akik látja azt akik láthatatlan, úgy ezeknél még nagyobb dolgokat is látsz, és Isten a te utadat hasonlóvá teszi a fénylő világossághoz, mely mindig jobban Ténykedik, míg a tökéletes nap elérkezik.
E nagy gyülekezetben kétség nélkül találtatnak olyanok, kik valóban óhajtanak megmentve lenni, de telve vannak kételyekkel, nehézségekkel és különféle kérdésekkel; ennélfogva szólok a félelmes keresőkhöz.
Ketté vágjak-é egy görcsöt egy pillanat alatt? Gondolj arra nyugtalankodó barátom, hogy a te megmentésedre vonatkozó kérdés nem az, hogy vajon magad megmentheted-é magadat, mert erre már egy nemmel megadatott a felelet Isten trónjától. Te azt nem teheted! „A törvény cselekedeteiből egy test sem igazulhat meg.” A kérdés ez: Megmenthet-é Isten tégedet? Hogy ha ezen kérdést felteszed, úgy gondolom, hogy nem sokáig kell várni a feleletre.
Megmenthet-é Isten tégedet? Az a kérdés. Tudom, hogy hitetlenséged először is azon nehézséget súgja neked, hogy a te értelmed megsötétült. „Én nem láthatom Krisztust”, mondja az egyik, én olyan kedélyzavarban vagyok, hogy nem érthetek
,amint óhajtanék; éjtől borítva érzem magamat; olyan vagyok mint a Zebulon és Naftali földe lakói, egy nép, mely a setétségben ült és a halál árnyékának völgyében; nem láthatok semmit, minden homályos körültem, sötét mint az éj.” Igen, de most az a kérdés: Elfordíthatja Isten ezen éjszakát? A felelet ez: Az, aki mondotta: „Legyen világosság”, és lett világosság, azon csudát újból megismételheti.
Egy másik kétely onnan származik, hogy magadat olyan gyengének érezed. „És nem cselekedhetem a mit akarnék. Szeretnék a bűnnel felhagyni, de ismét visszaesek abba. Krisztust akarnám megragadni de nem tehetem.” Ekkor jön azon kérdés; Megteheti-é ezt Isten? Felelet: Az, aki az eget és a földet minden segítség nélkül teremtette, határozottan megmenthet tégedet, hogy ha magadnak nem segíthetsz.
Engedd, hogy arra figyelmeztesselek, miszerint a világnak semmi része nem működött az ő teremtésén. Határozottan bizonyos, hogy egy hegy sem emelte fel az ő fejét, sem pedig egy csillag sem írta elő az ő saját fényútját. Egy virág sem mondhatja felemelt fővel: „kedvességemet én teremtettem,” egy sas sem mondhatja, mikor a levegőt átszeli: én magam adtam magamnak az erős szárnyakat, és az éles látású szemeket:” Isten teremtette mind azokat, és épen úgy te bűnös, ki nyugtalan vagy tehetetlenséged következtében, gondold meg, hogy néki nincs szüksége a te erődre. „A megfáradottnak erőt ád, és akiknek nincs ereje, erejét megsokasítja.” Bízz Istenben, az Úr Jézus Krisztusban, támaszkodj Ő reá, és ő mindent megcselekszik. „Igen”, mondod te ismét, de én oly rettenetes lelki állapotban vagyok, olyan nagy zavar van én bennem; a pokol felnyílott előttem, és a fájdalom az én lelkemet átjárta; szemeimből folyamként ömlik a fájdalom, nem mondhatom, hogy mi van velem. Szívem olyan, mint valami csatatér, mely a lovak patkója által összegázoltatott, nem tudom mi vagyok; nem érthetem magamat sem.” Kérlek, állj meg csak, és felelj nékem. Nem olyan volt-é a világ időknek előtte és nem-e ezen rettenetes zavarból keletkezett minden országoknak szépsége? Nem tehetne-e meg Isten ezt te veled is, és nem adhatna-e neked békességet, mely minden értelemnek felette vagyon? Kérlek, kedves szomorkodó barátom, dacára mindazoknak, bízz Krisztusban, mert ő a zivatart elnémíthatja, megcsendesítheti és a vihart elaltathatja.
Engedd, kedves kereső lélek, hogy arra emlékeztesselek, miszerint nálad több reménység lehet, mint a világ teremtetésénél volt, mert a teremtés előtt semmi nem történt. A terv ugyan megvolt, de semmi anyag nem lett előkészítve, semmi készlet nem gyűjtetett a cél elérésére. Nem olvassuk, hogy Isten egy csomó ködöt összehalmozott volna, melyből aztán a világot alkotta. Nem, ő elkezdette, és el is végezte a munkát minden előzetes készület nélkül, de a te ügyedben már előre történt valami. Krisztus a véres keresztfán elhordozta bűnödet: a sírban meggyőzte a halált; a feltámadásban a sír kötelékét örökre eltépte; a mennybe menetelben a mennyországot minden hívőknek megnyitotta; és az Ő esedezésében imádkozik folyton azokért, kik Ő benne bíznak. Elvégeztetett, gondolj arra, és így könnyebb tégedet megmenteni, mint egy világot teremteni, mert a világra nézve előre semmi nem történt, ott semmi sem volt kész, itt pedig mindenek készek, és ami neked parancsolva van, összefoglalva annyi, hogy jöjj és ülj le egy vendégséghez, amely már feltaláltatott, egy olyan ruhát végy fel, amely már elkészíttetett, és egy olyan edényben megmosakodj, mely már vízzel megtöltetett. Bűnös, mit szólsz ehhez? Akarsz-e az Isten Felkentjében hinni, vagy nem?
Továbbá emlékezzél arra, hogy Isten te benned több dolgokat cselekedett, mint a világ teremtése előtt; Az üresség nem kiáltozta: „Óh Isten teremts engem!” A setétség nem tudott imádkozni: „Óh Uram, adj nékem világosságot.” A zűrzavar nem kiálthatott: „Óh Isten csinálj rendet én bennem!” De lásd csak, mit tett Ő te éretted! Ő megtanított téged így kiáltani: „Teremts bennem tiszta szívet ó Isten és az erős lelket újítsd meg én bennem!” Ő azon esedezésre indított téged: „Világosíts meg engemet Uram, hogy a halál álmába el ne aludjak.” Megtanított így kiáltani: „Tévelygek mint az eltévedt és elveszett juh. Keresd fel a te szolgádat.” Lásd barátom, a fű nem tud harmatért kiáltani, mégis reá száll a harmat, és a midőn te kiáltasz, megtagadná-e Isten tőled, amit Ő tőle kérsz? Nézd meg az erdőket télben, azok nem tudnak zöld levelekért esedezni, mégis megadatik lomb nékik annak idejében; sem a gabona nem esedezhetik a napfényért, mégis megád Isten minden jókat annak idején; és téged, kit az Ő képére és hasonlatosságára teremtett, hagyna kikiáltani, hogy meg ne hallgatna? Hiszen ő maga mondotta: „Élek én, azt mondja az Úr, nem örülök a bűnösnek halálán, hanem hogy a hitetlen megtérjen az ő gonosz útjáról és éljen.
Még egy, és ez a vigasz-teljes gondolat. Istennek hatalmában volt a világot teremteni, vagy nem, amint az néki tetszett. Nem kötötte őt azon munkához semmi ígéret, semmiféle szövetség nem tette azt szükségessé, hogy az ő karjait kiterjessze. Bűnös, az Úr nincs kötelezve arra, hogy téged megmentsen, kivéve az ő saját ígéretét, és ezen ígéret így hangzik: „Valaki az Úrnak nevét segítségül hívja, megtartatik.” Ő nem teheti azt, hogy a megmentetést tőled megtagadja, hogy ha Őt segítségül hívod, Az Ő szövetsége kötelezi Őt arra hogy irgalmas legyen azok iránt, kik bűneiket beismerik és megbánják. Ő irgalmas és igaz, hogy megbocsássa minden bűneinket és megtisztítson bennünket minden hamisságtól.” Tehát ez egy olyan dolog, mely sokkal világosabb fényben ragyog, mint a még meg nem teremtett világnak állapota; és midőn Ő szabad akarata, minden ígéret vagy szövetség nélkül a földet azzá tette, ami, úgy ő biztosan megment tégedet, amikor azt meg is ígérte, hogy ha az Úr Jézusban hiszel.
És még egyet. Az bizonyos, hogy Isten magát tebenned jobban megdicsőítheti, mint a világ teremtésében. A világ teremtésében megdicsőítette az ő bölcsességét, és kinyilvánította hatalmát, de irgalmasságát nem nyilváníthatta. Nem tehetett irgalmasságot a vizekkel, hegyekkel, barmokkal és madarakkal, mert azok nem vétkeztek. De itt, a te helyzetedben van hely, ahol Isten minden tulajdonságait alkalmazhatja, az ő igazságát, hűségét, jóságát, hatalmát, kegyelmét, szeretetét. A te ügyed nagyon reményteljes, mivel reád nézve reménytelen; ott van hely Isten részére, mivel saját részedre biztosan nincsen hely. Te semmit sem tehetsz; reád nézve a szükség legnagyobb, és azért van Isten legközelebb. Mit adnék én ma reggel azért, hogy ha egy könnyekkel telt szemet, magától el, a Krisztusra irányíthatnék! Tudom, hogy milyen balgatagok vagyunk mindnyájan, hogy mindenkor a test és vérre nézünk. Bűnös, irányítsd tekintetedet a keresztre, melyen a Megváltó elvérezett. Bízd Ő reá magadat. Ő, aki nélkül semmi nem teremtetett, valami teremtetett, meghalt éretted Ő, ki kezdetben Istennél volt, és Isten volt, aki a te megmentésedet eszközli. Bízzál Ő benne, és a munka megtörtént. Támaszkodj Ő reá, úgy lelked ma a biztonság országába vitetik, és által mégy a halálból az életre.
Akarok néktek egy kis történetet elbeszélni, melyből láthatjátok, hogy milyen balgatagok vagyunk, ha magunkban bízunk. Hallottam, hogy nem régen egy Ausztráliába utazó hajó egy rettenetes vihar következtében sérülést kapott, arra egy iszonyú orkán által megragadtatott. Véletlenül éppen egy olyan úr volt a fedélzeten, aki nagyon ideges volt, és akinek fecsegő nyelve és fontos arcvonása alkalmas volt arra, hogy az összes utasokat megfélemlítse. Midőn a zivatar kitört, a kapitány feléje közeledett azon illetőnek, mivel a kapitány tudta, hogy milyen nagy baj van. Az úr így szólította meg a kapitányt: „Mily iszonyú zivatar, félek, hogy tönkre megyünk, mivel hallom, hogy a sérülés jelentékeny.” „Nos,” ‒ mondá a kapitány, „mivel úgy látszik, hogy tudja azt, és a többiek nem is tudják, úgy sokkal jobban tenne, ha nem is mondaná nekik, hogy az én embereimet ne kedvetlenítenék el. Talán Ön, mivel egy igen komoly állapotban vagyunk, becses segítségét kölcsönözné nékünk, akkor még lehetséges, hogy megmenekednénk. Lenne olyan kedves, hogy ide állana, és ezen kötelet erősen tartaná? Kérem el ne bocsássa ezt, hanem húzza, ahogy csak tudja, míg azt nem mondom, hogy bocsássa el.” Az ember összeszorította a fogát, megvetette a lábát és húzta a kötelet több óra hosszáig. A vihar elmúlt; a hajó biztonságba jutott ,és barátunk a kötelet elbocsátotta. Várta aztán, hogy majd az egész utazó közönség nevében, egy küldöttség fogja fölkeresni és a köszönetet nyilvánítani, de azok semmit sem tudtak az ő érdeméről. Gondolta, hogy legalább is gyűjtést rendeznek, hogy néki egy darab ezüst érmet vegyenek és ajándékozzanak annak elismeréséül, amit cselekedett, azért merészkedett arra vonatkozólag mindenfelé megjegyzéseket tenni, hogy ő a hála kifejezésére érdemes volna, nagy bosszúságára aztán végül hallotta a kapitányt nyilatkozni következőleg: „Mit gondol ön, talán azt hiszi, hogy a hajót megmentette? Csak azért adtam a kötelet megtartani az ön kezébe, mivelhogy másképp utunkban volt, mivel sok kellemetlenséget okozott, mielőtt azon úton nyugalomhoz hoztam.” Figyeljétek meg azt, ma is vannak olyanok, kik olyan sokat akarnak tenni, azt hiszik, hogy ők magokat azáltal megmenthetik, így aztán ott állanak összeszorított fogakkal, megvetvén szilárdan a lábokat és ott tartják a kötelet, míg tulajdonképpen semmivel sem tesznek többet, mint a mi szegény barátunk, aki olyanná lett, mint valami gyenge elméjű. Hogyha majd a mennybe jutsz, látni fogod, hogy mindaz, amit üdvödre nézve tettél, körülbelül olyan hasznos volt, mint az, amit ezen ember cselekedett, midőn a kötelet tartotta, és hogy a hajónak biztonsága más egyébben rejlik, nem tebenned, és hogy reád csak annyi szükség volt, hogy az útból eltéve légy. Hogyha aztán az útból eltétetel és törekvéseiddel ostobának nyilváníttatol, akkor jön Krisztus, és nyilvánítja bölcsességét. Talán egész időd alatt aggódsz a felett, hogy olyan rossz bánásmódban részesíttettél, de nem lett volna lehetséges téged másképp megmenteni, míg az útból el nem lettél téve, hogy a mindenható Isten tegye a munkát kezdettől fogva mindvégig.
És most zárni akarok egy pár megjegyzéssel, a hívők felbátorítására.
Ha te, kedves testvérem, a Krisztusban igen nyugtalan volnál. Az mindnyájunknak közös sorsunk. Talán nincsen semmi itt e földön, amiben bízhatnál, bizodalmadat tehát egyedül Istenbe kell helyezned? Hajód egészen a féloldalra hajol, és részedre más nincs egyéb hátra, mint magadat Isten gondviselésére bízni. Minő áldásos munka az, hogy ha egyedül Istenben bízunk! Boldogító zivatar, mely egy embert olyan sziklára viszen! Oh, üdvös orkán, mely a lelket Istenhez hajtja és egyedül Istenhez! Bizonyos alkalmakkal voltak fájdalmaim, melyeket senkinek nem mondhattam, hanem csak Istennek, és hálát adok Istennek azért, mert azáltal Uramat közelebbről ismerni tanultam, mint más időkben. Olykor-olykor, sok barátainktól nem tudunk Istenünkhöz közeledni. De hogyha egy ember olyan szegény, olyan barát nélküli, olyan segélytelen, hogy semmije sincs, akkor Atyja karjai közzé siet, és mily üdvösen átkaroltatik ottan. Így ez, ismét mondom, egy üdvös szenvedés, mely téged mennyei Atyádhoz hajt! Áldásos zivatar, mely hajótörést okoz az üdv szikláján! Dicső habok, melyek téged ezen mennyei partokhoz vetnek ki! És most, mivelhogy Isteneden kívül senkid sincs, akikben bízhatnál, mit akarsz tehát cselekedni? Aggódni? Ingadozni? Oh, kérlek téged, ne gyalázd meg Uradat és Mesteredet annyira! Légy férfiú, mint Isten emberéhez illik! Mutasd meg a világnak, hogy néked Isten tízezer világnál is becsesebb. Mutasd meg a gazdagoknak, hogy milyen gazdag vagy te szegénységedben, hogy ha az Úr a te segítőd. Mutasd meg az erőseknek, hogy milyen erős vagy te gyengeségedben, hogyha az örökkévalónak karjai alattad vannak. Most ember, most van az idő reád nézve, hogy őt, a te Istenedet megdicsőítsed! Tudod, hogy előbb nem volt hely a te bátorságodnak; de most van hely a hit hősies tettekre, és bátor cselekményekre. A jelen korbeli hadviselésünk olyan, mely mintha arra való volna, hogy a férfias bátorságot egész megsemmisítse, mert az emberek olyan távolságból küzdenek egymással, hogy a személyes összeütközés egész lehetetlen. De a régi idő hősies korában amikor a vitéz hősök ököl harcra és birokra mentek, akkor volt alkalom a hősiességet bebizonyítani. Akkor a harcosok nem tudtak küzdeni egy félórai távolságból, hanem ember emberrel. Akkor volt hely az egyes hősöknek az egész sokaság részére utat törni, akkor a hadvezér az egésznek élén arra törekedett, hogy a kőfalra felhághasson és az elveszett csapatnak hőse lóról-lóra kapott, mígnem a csapat élére juthatott, akkor híressé tehették magokat az emberek; de most acél hajókkal és nagy ágyukkal, alig ajánlkozik hely és alkalom a bátorság bebizonyítására. De te hívő lélek, a te magán küzdelmeidben, te visszatértél a régi hősies idők példájára. Midőn a te rendes jövedelmed megvolt, midőn üzleted virágzott, midőn barátaidat és gyermekeidet körülted szemlélted, akkor nem volt részedre hely. Hősiességedet bebizonyítani, és a te odaadásodat és Istenben való bizodalmadat nem nyilváníthattad; most pedig, amikor minden elraboltatott tőled, most „rajta”, mert ellenséged előtted áll. Midőn egy fejedelem egy katonától megkérdezte, melyik ruhát szeretné legjobban hordozni, hogy ha még egyszer azon a helyen kellene megjelennie, ahol győzelmet arattak, az illető azt felelte: „Felség,
én óhajtanék csak hadi ingben harcolni.” Nos, testvérem, te most oda jutottál, most már nincs semmid, ami megterhelhetne, most hadi ingben harcolhatsz, és itt az idő a győzelmet kivívni. Legyetek erősek és bátrak, és az Úr a ti Istenetek, amilyen bizonyos, hogy a mennyet és földet teremtette, ép oly bizonyosan megfogja magát dicsőíteni a ti gyengeségtekben, és az ő hatalmát nyilvánítani fogja a ti próbáltatásaitokban. Az Úr segítsen nekünk, hogy egész reá támaszkodhassunk, és soha magunkban ne bízzunk, és gondoljunk az Ő nagy nevére, míg a világ létezik. Ámen és Ámen.