Szándékom az, hogy főleg eme kifejezéssel foglalkozzunk ma: „Kegyelemből tartattatok meg!” Eme oknál fogva figyelmeteket üdvösségünk forrására, az Isten kegyelmére akarom fordítani. „Kegyelemből tartattatok meg!” (Angol fordítás szerint: „Kegyelemből mentettetek meg!”) Mert Isten kegyelmes, tehát megbocsát a bűnös embereknek, megtéríti, megtisztítja és megmenti őket. Nem valami egyéb, valami más ok miatt, mely most vagy valamikor fennforgott volna, mentettetnek meg, hanem csupán az Isten határtalan szeretete, jósága, irgalma és végtelen kegyelme által. Foglalkozzatok csak egy pillanatig is eme forrással! És ha foglalkoztok vele, akkor meglátjátok az élő víznek ama tiszta folyamát, amely az Isten és a Bárány trónjából árad. Ah, milyen mélység az Isten kegyelme! Ki hatolhat ennek mélyére? Mint az összes isteni tulajdonságok, úgy ez is végtelen. Isten telve van szeretettel, mert „Isten a szeretet”. Isten telve van jósággal és ezért a neve: „jóságos”. Határtalan jóság és szeretet a legmélyebb tulajdonságai Istennek. Az emberek nem veszhetnek el, mert „az Ő jósága örökké megmarad” és minden bűnös talál bűnbocsánatot Nála, mivel „irgalmassága végnélküli”. Gondolkozzatok ezen jól, nehogy tévelygésbe essetek, mert gondolataitokat annyira a hitre helyezhetitek, amely az üdv csatornája, hogy ezalatt a kegyelemről egészen megfeledkezhettek, amely pedig forrása és okozója a hitnek. Senki nem nevezheti Jézust Úrnak a Szentlélek nélkül. „Senki sem jöhet én hozzám, hogy ha nem az Atya vonja azt” mondta Krisztus. És így a hit is, amely közeledést jelent a Krisztushoz, az isteni vonzásnak az eredménye. A Kegyelem az első és az utolsó okozója az üdvösségnek és a hit ‒ bár rendkívül fontos tényező ‒, mégis csak egy értékes része annak a gépezetnek, amelyre a kegyelemnek szüksége van. Bár a hit által mentetünk meg, a mentést egyedül a kegyelem végzi. Harsogjanak tehát ezek a szavak az arkangyal trombitájából: „Kegyelemből mentettettek meg!”
A hit egy csatornának vagy egy vízvezető csőnek a helyét tölti be. A kegyelem a forrás és folyam, a hit pedig az a meder, vagy vízvezető cső, melyben az élő víz folyik. Nagy baj az, ha a vezető cső elromlik, vagy eltörik. Szomorú kép az, ha az ember látja Róma körül azokat a hatalmas vízvezetékeket, amelyek nem juttatnak már egy csöpp vizet sem a városnak, mivel a boltozatok megrepedeztek, eltörtek és a csodálatraméltó építkezések romokban hevernek. A vízvezetéknek hibátlannak kell lennie ugyanúgy, mint ahogy hitünknek is valódinak és egészségesnek kell lennie, hogy Istentől hozzánk és tőlünk pedig egyenesen Hozzá vezessen. És mégis újból figyelmeztetlek benneteket arra, hogy a hit csak a meder vagy a vízvezeték, nem pedig a forrás, nehogy esetleg úgy tekintsetek reá, mint az összes áldások fejére, holott ezek az Isten kegyelmességében rejlenek. Sohase gondoljatok a hitre úgy, mintha ez független forrása lenne üdvösségteknek. Az életet nem akkor találjuk meg, hogyha hitünkre tekintünk, hanem ha Jézusra emeljük fel szemeinket. Hit által mindenek lehetségesek nékünk és mégis az erő nem a hitben van, hanem az Atyában, akire tulajdonképpen vonatkozik is a hit. A kegyelem a mozdony, a hit pedig az a lánc, amely által a lelkek vagonjai a nagy Erőhöz kapcsoltatnak. A lélekbe a béke nem akkor jön, ha saját hitünket szemléljük, hanem ha odamegyünk a Békefőhöz, akinek ruháját ha hittel megérintjük, akkor békét és erőt nyer a lelkünk.
Igen fontos tehát, ha figyelmünket teljesen arra a mederre, arra a csatornára vagyis a hitre helyezzük, amely által Istennel és a Szentlélekkel érintkezésbe jöhetünk. Foglalkozzunk tehát ezekkel a kérdésekkel: Mi a hit? Miért választatott ki a hit az áldás csatornájává és végül miként szerezhető meg és nevelhető a hit?
Mi a hit? Melyik az a hit, amelyről az mondatik: „Kegyelem által mentettetek meg hit által? „Igen sok leírása van a hitnek, de minden meghatározását előadni annyi, mint belőle semmit sem megérteni. És így kedves barátaim a hitet magyarázhatjuk mindaddig, míg senki sem érti meg. Remélem, hogy én nem esem ebbe a hibába. A hit a legegyszerűbb az összes dolgok között és alkalmasint egyszerűsége miatt olyan nehezen megérthető.
Mi a hit? A hit három dologból áll és pedig az ismeret, az elfogadás és a bizalomból. Először jön az ismeret vagy tudás. Római teológusok azt tartják, hogy egy ember csak azt hiszi, amit nem tud. Lehet, hogy a rómaiaknál áll ez a dolog, én nem tudom. „Mi módon hisznek pedig abban, aki felől nem hallottak? „Szükséges, hogy valamely dologról fogalmam legyen, mielőtt hiszek benne. Lehet, hogy hiszem ezt is, meg azt is, azt azonban nem mondhatom, hogy olyan dologban hiszek, amelyről még semmit sem hallottam. „A hit hallásból jön” ‒ tehát először hallanunk kell, hogy azután higgyünk. „Benned bíznak azok, akik ismerik a Te nevedet.” Az ismeretnek, tudásnak bizonyos foka okvetlenül szükséges a hithez és ezért fontos tudásért könyörögnünk. „Hajtsátok ide füleiteket és jöjjetek hozzám, hallgassatok, hogy éljen lelketek,” ‒ az ótestamentom prófétainak ez volt a szavuk és ez a szó áll most az evangyéliomban is. Kutassatok az írásban, hogy megtudjátok, mit tanít a Szentlélek Krisztusról és az üdvösségről. Kutassatok az Írásban, hogy megtanuljátok az Istent ismerni. Vajha megadná Ő néktek a „tudásnak lelkét és az Úrnak félelmét.” Igyekezzetek megtanulni az Evangyéliumot, megismerni, hogy milyen jó hír az, mely a szabad átadásról és a szív megváltozásáról szól. Ismerjétek az Istent, ismerjétek az Evangyéliumot és ismerjétek különösen Jézus Krisztust, az Isten Fiát, az emberek Megváltóját, ki eggyé lett velünk, mikor felvette magára az emberi természetet és aki egy Istennel, mivel isteni eredetű volt és ezáltal képes arra, hogy az Isten és az emberek között, mint közbejáró foglaljon állást és mint összekötő kapocs létezzék a bűnös és a világ birája között. Ösztönözzön ez titeket arra, hogy mindig többet és többet tanuljatok a Krisztusról. Pál apostol azt mondta a filippibelieknek ‒ mikor már húsz éves hívő volt ‒, hogy kívánja a Krisztust megismerni. Hivatkozzatok erre és kívánjatok a Krisztusról mindig többet tudni, hogy nevekedjék a hitéletetek. Törekedjetek különösen arra, hogy minél többet tudjatok a Krisztus áldozatáról, mert erre vonatkozik egyedül a hit. Ez az a pont, amelyen az egyedül üdvözítő hit nyugszik, „minthogy az Isten volt az, aki Krisztusban megbékéltette magával a világot, nem tulajdonítván nékik az ő bűneiket.” Tanuljátok meg, hogy ő átkozott lett érettünk, amint írva is van: „Átkozott valaki, ki a fán függ.” Merítsetek bőven abból a tanból, mely a Krisztusnak értünk történt halálát tanítja, mert ez a legédesebb ital, mely a bűnös emberiségnek adatott. A hit tehát csak az ismerettel párosulva állhat meg. Ebből tünik ki, micsoda óriási értéke van az isteni igazságok tudásának, mert Krisztust ismerni annyi, mint örökké élni.
Az ember azután tovább halad és elfogadja ezen dolgokat igazaknak. A lélek hiszi, hogy Isten létezik, aki meghallgatja az őszinte szív fohászait. Hiszi, hogy az Evangyéliom Istentől eredt, hiszi, hogy a megigazulás hit által olyan igazság, melyet Isten különösen most, az utolsó időkben fényesen bebizonyít. Azután hiszi a lélek, hogy Jézus igazán és valóban Istenünk és Megváltónk, az emberek üdvözítője népének pedig királya, prófétája és főpapja. Óh, én kérlek tégedet, kedvesem, hogy most mindjárt jöjj Hozzá! Higgyed erősen, hogy a „Jézus Krisztusnak, az Isten Fiának vére megszabadít minket minden bűneinktől”, higgyed, hogy az az áldozat, melyet Ő bemutatott az Atyának, annyira teljes és elégséges, hogy az a bűnös, ki Jézusban hisz, ítélet alá nem esik.
Ezután következik pedig, hogy az eddigieket kiegészítve, Jézusban teljesen megbízzunk. Add át magadat az irgalmas Istennek, helyezd bizalmadat a kegyteljes
Evangyéliomra, bízzad reményedet a meghalt és mégis élő Megváltóra, mossad le bűneidet a Bárány vérében, fogadd el Jézus elégtételadását és ha mindezt megteszed, akkor minden jól van. A bizalom a hitnek éltető vére, nélküle a hit nem menthet meg senkit, A puritánok rendesen a „támaszkodás” szóval világították meg a hitet. Tudjátok, hogy mit jelent ez? Látjátok, ugye, hogy eme karfákra (* A karfák a tágas szónoki emelvény körül voltak felállítva, ahonnan Spurgeon beszélt) támaszkodom testem egész súlyával, úgy támaszkodjatok ti is Krisztusra. Azt hiszem, még jobb ábrázolás lenne, ha testem egész hosszában kinyújtózkodva, egy sziklán feküdnék. Ugyanúgy helyezzétek magatokat Krisztusra. Vessétek magatokat teljesen Reája, nyugodjatok, pihenjetek rajta. Ha ezt megtettétek, akkor üdvözítő hitetek van. A hit nem vak dolog, mert csak oly tényeket fogad el, amelyekben biztos. Nem gyakorlatlan, álmodozó dolog a hit, hanem csak a kinyilatkoztatott igazságokat fogadja el. A hit minden kockázatát az Isten igazságára veti, szinte vakmerően. Nem valami kellemes szó ez a „vakmerő”, de érzésimet mégis kifejezi e két sor:
Vakmerő légy, mindent Benne kockáztass, Bizalmadat Istenben s ne másban tartsd!
Ez az egyik módja a hit leírásának. Szeretném tudni most, hogy nem zavartam-e még össze fogalmatotokat felőle?
Megpróbálok tovább haladni. Hinni annyit jelent, mint Krisztust elfogadni annak, aminek kijelentetett és azonkívül elhinni, hogy Ő mindazt végre fogja hajtani, amit megígért. Az Írás úgy beszél Róla, mint Istenről emberi testben, mint egy tökéletes jellemről, mint egy áldozati bárányról, ki bűneinket önmagára felvéve, felfeszíttetett a keresztfára. Az Írás azonkívül még azt is mondja, hogy „feltámadt és él, mindörökkön értünk esedez”, továbbá, hogy felment örök dicsőségébe és elkészíti a helyet népe számára, valamint hogy nemsokára ismét eljő „megítélve a földet igazságban és a népeket ítéletben.” Mindezt el kell hinnünk, mert ezt az Atya bizonysága, mikor szólott, hogy: „Ez az én szerelmes Fiam, őt hallgassátok!” Ez azonkívül a Szentlélek által is bizonyíttatik, mert a Szentlélek bizonyságot tett Krisztus mellett a szavak és a csodák, valamint az emberek szívébe való behatás által is. Fogadjuk el e bizonyságok igaz voltát.
A hit elfogadja azután, hogy Krisztus meg akarja mindazt tenni, amit megígért, mert ha Ő megígérte, hogy senkit sem fog visszautasítani, aki Hozzája jön, akkor biztosak lehetünk abban, hogy minket sem utasít vissza, ha Hozzá megyünk. A hit elfogadja azt, hogy ha Jézus azt mondja: „...az a víz, amelyet én adok néki, örök életre buzogó viznek kútfeje lesz”, ‒ akkor ennek igaznak is kell lenni és hogyha mi ezt az élő vizet megkaptuk a Krisztustól, akkor ez bennünk marad és folyton buzogni fog az örök élet felé. Amit Krisztus megígért, azt meg is teszi és el kell hinnünk, hogy a bocsánatot, megigazulást és az örök dicsőséget Tőle úgy nyerjük el, amint azt megígérte.
Ezután jön a legközelebbi szükséges lépés. Jézus az, aminek nevezik és Jézus azt akarja megtenni, amit megígért. Ezért határozottan szükséges, hogy mindenki bizzék Benne és így szóljon: „Jézus az lesz nekem, aminek nevezi magát és azt fogja velem tenni, amit megígért, annak a kezébe adom át tehát magam, aki egyedül képes arra, hogy megmentsen. Én bízom teljesen az Ő ígéretében.” Ah, ez mentő hit és akinek ebben része van, örök életet nyer. Dacára, hogy veszélyeken, nehézségeken, sötétségen és elkeseredéseken, gyengeségeken és bűnökön megy át, aki a Jézus Krisztusban így hisz, az ítélet alá nem esik. Ah, bárcsak ez a magyarázás némelyeknek hasznára lenne!
Hanem azt gondolom, hogy ma oly meleg van és oly fülledt a levegő (*A prédikáció július 17-én tartatott, az 1881. évben.), hogy sokkal jobban tenném, ha egy pár magyarázó példát mondanék néktek, nehogy egy páran elaludjanak. Ha valaki esetleg elálmosodik, akkor legközelebbi szomszédja lesz oly szíves, hogy könyökével meglöki, mert szükséges, hogy az, aki itt van, ébren legyen, különösen oly fontos tárgynál, mint a mai. A példák, amelyeket elmondok, az általánosan használtak közül valók, de lehet, hogy egy-kettőt a magaméból is hozzáadok. A hit különféle mértékben ‒ rendesen az ismeret vagy tudásnak foka szerint ‒ jelentkezik. Tovább haladva kijelenthetem, hogy a hit nem sokkal több, mint egyszerű csüngés a Krisztuson. A függés érzése és akarat a függésre. Ha a tengerparton sétáltatok, akkor sziklás helyeken láttátok, hogy a kagylók mint csüngnek a sziklán, ha hozzáfértek, akkor az első kagylót könnyűszerrel leüthetitek a szikláról. Próbáljátok azonban ezt megtenni a legközelebbi kagylóval. Meghallotta az ütést, amelyet szomszédja kapott és most minden erejét összeszedve tapad a sziklához. Képtelenek vagytok arra, hogy onnan leüssétek. Egyik ütés követheti a másikat, de éppen oly eredménnyel verhetitek akár magát a sziklát, mint a kagylót. Az a kis teremtmény, a kagyló, sokat nem tud, de csüngeni tud. Nem tudná elmondani, hogy mi az, amin csüng, azt sem tudná, hogy micsoda geológiai (földtani) összetételei vannak a sziklának, de azt tudja, hogy csüngnie kell. Talált valami anyagot, amin csünghet és ezt a kevéske kis tudását használja fel erre, mert ettől függ az élete. Vannak ezrek meg ezrek az Isten gyermekei között, kiknek éppen csak ennyi a hitük; azt tudják, hogy Jézuson kell csüngniök teljes szívvel és lélekkel és ezt meg is teszik. Jézus Krisztus olyan előttük, mint az erős, hatalmas Üdvözítő, mint egy szikla, tántoríthatatlan és mozdíthatatlan; úgy csüngnek Rajta, mintha az életük függne ettől és ez a csüngés meg is menti őket.
Isten megadja övéinek a hajlamot a csüngésre. Nézzétek meg a bükkönyt, amely a kertben vagy szabadon nő. Ültessétek csak valamely rács vagy karó mellé, mindjárt megerősíti magát kis kapcsaival, melyekkel mindent megragad, ami közelébe ér, mert felfelé kell kúsznia és mert éppen ezért láttatott el kis horgokkal. Az Isten gyermekei között mindegyiknek van egy-egy horgonya, egy-egy kapcsa ‒ gondolatok, kívánságok és remények ‒, melyekkel magát Jézuson és ígéretein megerősíti. Ha semmi mást nem tudunk csinálni, csüngeni mindig tudunk és ez a hit lelke. Te szegény lélek, hogyha még nem tudsz annyit az Evangyéliomról, mint amennyi szükséges, akkor csüngj erősen azon, amit tudsz. Csüngj erősen! Csüngj a Jézuson, mert ez a csüngés a hit.
A hitnek egy másik formája az, hogy egy ember rábízza magát egy másikra, mivel elismeri ennek fensőbbségét és követi őt. Nem gondolom, hogy a kagyló sokat tudna a szikláról, hanem a hitnek ebben a formájában, amelyet most említek, már sokkal jobban megnyilatkozik a tudás. A vak teljesen reábízza magát vezetőjére, mert tudja, hogy emez lát és nyugodt bizalommal megy vele. Ha az a szegény ember vakon született, akkor nem tudja, hogy mi a látás, de azt tudja, hogy van ilyen képesség és hogy vezetője ennek birtokában van, ezért tehát megfogja annak kezét és jár annak utasítása szerint. Ez olyan jó példája a hitnek, amilyen csak elképzelhető és mivel tudjuk, hogy Jézusnak érdeme, hatalma és dicsősége van ‒ amivel mi nem rendelkezünk ‒, reábízzuk magunkat teljesen és örömmel, így azután nem fogunk megcsalatkozni bizalmunkban.
Minden gyermek, aki iskolába jár, gyakorolja a hitet, mialatt tanul. A tanító tanítja földrajzra. Megmagyarázza a föld alakját és megismerteti a nagy városok és birodalmak létezésével. A gyermek önmaga nem tudja, hogy ezek a dolgok igazak-e, hanem csak elhiszi tanítójának és ama könyveknek, melyeket kezébe adtak. Ez a mód az, amelyet követnetek kell, ha megmentettek akartok lenni. Ismernetek kell Őt, mert mondja és hinnetek kell, mert bizonyítja, hogy ez így van, bíznotok kell Benne, mert megígérte, hogy a megmentetés így következik csak be. Jóformán mindazt, amit ti és én tudunk, csak a hit által nyertük el. Hogy tudományos felfedezések történtek, afelől biztosak vagyunk.
Milyen alapon hisszük azonban ezeket el? Olyan általánosan ismert, tanult emberek bizonyságára, kiknek megbízható szavuk van. Bár az ő kísérletüket soha meg nem csináltuk vagy még csak nem is láttuk, mégis hiszünk bizonyságtevésüknek. Ugyanígy tegyetek tehát a Krisztussal. Mivel oly igazságokat tanít, melyek tényeken alapszanak, legyetek Néki tanítványai, kik szavának hisznek és Benne bíznak. Krisztus végtelenül felülmúl bennünket és azt akarja, hogy bízzunk Benne, mint Mesterben és Urunkban. Ha Őt és szavait elfogadjátok, úgy boldogítani, üdvözíteni fog már ez életben.
A hitnek egy másik és magasabb példája az, mely a szeretetből ered. Miért van bizalma a gyermeknek atyjában? Lehet, hogy ti vagy esetleg én sokkal jobban ismerjük atyját, mint ő és mégsem bízzuk magunkat oly feltétlenül reá, a gyermek azonban bízik atyjában, mert az szereti őt. Áldottak és boldogok azok, kiknek őszinte hitük van, mély szeretettel párosulva a Jézus iránt. Ezek azok a boldogok, kik nem tudnak mást tenni, mint bízni Benne, csodálni, magasztalni és szeretni Őt.
Ugye bár nehéz dolog kételkedni olyasvalakiben, akit szeretünk? Ha pedig mégis kételkedtek, akkor előjön a féltékenység rettenetes szenvedélye, amely erős mint a halál és iszonyú, mint a sír. Mielőtt azonban a szívnek ilyen összetörése bekövetkeznék, a szeretet ural benne bizalommal és reménységgel.
A lélek bizalmának módját a Megváltóban így meg lehet világítani. Egy híres orvosnak a felesége megbetegedett valamely ijesztő bajban és dacára ennek, csodálatosan nyugodt és bizalomteljes volt, még pedig azért, mert férje a betegségek éppen ezen fajtáját különös tanulmánya tárgyává választotta és már igen sokakat meggyógyított belőle. A legcsekélyebb nyugtalanságot sem tanusította, mivel érezte a drága kezek közelségét, amely kezek ügyes mozgását a szeretet igazgatta. Az asszony hite ésszerű és természetes volt és senki sem fog ennek ellentmondani. A hitnek ez a módja az, amelyet Krisztus legboldogabb követői tanúsítanak. Nem lehet azonban hasonlítani hozzá semmiféle orvost, mivel egyik sem tud úgy menteni, mint Jézus. Mi szeretjük Őt és Ő minket és ezért átadjuk magunkat Néki, megfogva kezeit, megyünk arra, amerre vezet. Érezzük, tudjuk, hogy ügyeinkben addig semmiféle rendellenes dolog nem történhetik, amíg azokat Jézus intézi, mert nem engedi, hogy oktalanul elvesszünk, vagy hogy szükségtelen fájdalom érjen bennünket.
A hit érezteti azonkívül az élő Isten jelenlétét és olyan nagyszerű nyugalmat és biztonságot adhat a léleknek, mint amilyent egy kis leány tanusított egy vihar alkalmával. A vihar kitört és míg a gyermek anyja megrettent, addig a kicsike gyönyörködött és örömében tapsolt a kezeivel. Az ablaknál állott és mialatt a villám az égbolt egyik végétől a másikig végigcikkázott, felkiáltott gyermekies örömében:
‒ Mama, ah nézd mamám, mily szép!
‒ Jer el onnan édesem, hiszen a villám iszonyatos! ‒ felelt az anyja.
A kis leány könyörgött anyjának, engedje ott az ablaknál állnia, hogy láthassa azt a szép fényt, melyet Isten végzett az égen, mert meg volt győződve, hogy Isten megőrzi őt minden bajtól.
‒ De hallgasd csak azt a rettenetes mennydörgést! ‒ szólt az anya gyermekének.
‒ Nem mondtad-e nékem, édesanyám, hogy az Isten szava a mennydörgésben van?
‒ Igen. ‒ szólt a remegő asszony.
‒ Óh, ‒ felelt a kicsike ‒ milyen édes dolog Isten szavát hallgatni. Én azt gondolom, az Isten azért beszél olyan hangosan, hogy a süketek is meghallhassák. Ugye mamuskám?
Így csacsogott a gyermek boldogan, mint egy kis madár, mert Isten valóban Isten volt számára, akiben teljesen bízott. A villámlás Isten gyönyörű fényessége volt előtte és a mennydörgés Isten csodálatos hangja, amelyben örvendett. Azt gondolom, hogy az anyja meglehetős ismeretekkel rendelkezett a természeti törvények és a villamosság ereje felől és csekély volt a vigasza, mert tudása megölte azt. A gyermek tudása azonban jóval kevesebb, de határozottan biztosabb és értékesebb volt. Annyira beképzeltek vagyunk sokszor, hogy büszkeségünk nem engedi, miszerint egyszerű, önként érthető igazságokkal vigasztaljuk magunkat, hanem tönkre tesszük magunkat mindenféle kétes tudományokkal. A magam szempontjából szólva, szívesebben lennék ismét gyermek, mint oktalan bölcs. A hit azt jelenti, hogy szívesen vagyok gyermek a Krisztus előtt és hiszek Benne, úgy, mint egy valóban létező személyben, aki minden pillanatban kész arra, hogy megáldjon engemet. Bár ez csak gyermekies képzelődés, mégis erre a pontra kell jutnunk, ha örvendeni akarunk az Úrban. „Ha meg nem tértek és olyanok nem lesztek, mint a gyermekek, semmiképpen nem juthattok be a mennyek országába.” A hit szaván fogja Krisztust, miként a gyermek hisz atyjának és bízik Benne a múltra, a jelenre és a jövőre vonatkozólag. Adjon az Isten nékünk ily hitet!
A hitnek egy erős módja alapszik a szilárd, a biztos tudáson. Ez a hit abból ered, hogy a kegyelemben fejlődünk és ez a hit az, amely Krisztusban azért hisz, mert ismeri Őt, mert bízik Benne és mert szeplőtelennek tudja. Ez a hit nem követel jeleket, nem vár csodákat, hanem hisz vakmerően. Nézzétek meg a tengerész hitét, sokszor csodálkozom rajta. Eloldja a hajó köteleit, elindul a parttól és napokig, hetekig sokszor hónapokig nem lát sem partot, még csak egy vitorlát sem és mégis halad előre éjjel és nappal minden félelem nélkül, mígnem egy reggel elérkezik ahhoz a kikötőhöz, amely célja volt. Miként találta meg útját az úttalan mélységeken keresztül? Nem rendelkezett mással, mint az iránytűvel, a tengerek jegyzékével és a csillagok ismeretével és ezeknek útmutatását követve, anélkül, hogy partot látott volna, vagy hogy útját változtatni kényszerült volna, hajózott be a kikötőbe. Ah, ez csodálatos dolog, utazni látás nélkül a biztosra. Lelki értelemben véve, nagy áldás szükséges ahhoz, hogy valaki elhagyja a partot és szólhasson: „Búcsut mondok néktek, ti belső érzések, végzések, jelek és rendeltetések, hiszek az Istenben és megyek Hozzá a vizeken keresztül is.” „Boldogok, kik nem látnak és mégis hisznek.”
Vajha mindig jobban és jobban nevekednék bizalmunk a Jézus Krisztusban addig, míg oly rendíthetetlen hitünk nem lenne, hogy sohase kételkedve, minden ingadozás és tántorgás nélkül hinnénk. Nézzétek meg a földmívelő ember munkáját. Már kora tavasszal vagy még késő télen előhozza az ekét, hogy szántson, amikor még sem virágok, sem madarak nincsenek, amelyek esetleg felvidítanák és minekutána szántott, előveszi az értékes magvakat ‒ amelyből lehet, hogy csak kevéssel rendelkezik ‒ és elszórja a barázdába, abban a biztos tudatban, hogy az onnan előtör. Azon oknál fogva, hogy már sok aratást látott, elvár még többet is és ebben a biztos hitben szórja a magokat. A látszat szerint balgatag dolog jó magot elvetni a barázdába, hogy az ottan megrothadjon. Ha még sohasem láttátok a szántóvető ember munkáját, akkor pazarlásnak fogjátok azt nevezni és mégis a földmíves embernek semmiféle aggodalmai nincsenek, hanem csak az a kívánsága, hogy a magokat elvesse és hogy megfelelő idők járjanak azok növekedésére. Ha pedig valaki azt mondja néki, hogy nem helyesen cselekszik, akkor mosolyog annak tudatlanságán és azt mondja, hogy ez a munka vezet az aratásra. Szép példája ez annak a hitnek, mely a tapasztalásból nevelkedik. Ez a hit az, amely odavezet, hogy mindent a Krisztus gondjaira bízzunk, reményeinket és életünket is teljes bizalommal belé helyezzük úgy, hogy ha Vele együtt meghalunk, Vele együtt fel is támadjunk. Az a Jézus Krisztus, ki a halálból feltámadt, azt akarja, hogy halála által új életet kezdjünk és a béke és öröm aratásánál részünk legyen. Adjatok mindent a Krisztus kezébe, hogy majd sokszorosan visszakapjátok. Lenne bár olyan erős hitünk, hogy amint nem kételkedünk a Nap feljöttében, ugyanúgy ne kételkedjünk abban, hogy Jézus segít a szükség idején. Azt hiszem, már sokan megpróbáltuk Urunk hűségét és még sohasem csalattatunk meg, ezért ragaszkodjunk Hozzá még nagyobb erővel. Higgyetek Istenben és azután hallgassátok meg Jézus szavait: „Higgyetek Istenben és higgyetek bennem is.”
A legjobb akaratommal és képességemmel azon voltam eddig, hogy megmutassam, mi a hit, most pedig az a kérdés jön elő, hogy miért választatott ki a hit az üdv csatornájává? „Kegyelemből mentettetek meg hit által.” Bár sok kérdésre határozott feleletet nem adhatunk, mert hiszen az Isten akaratát és szándékát nem mindig értjük meg, mégis azt mondhatom, hogy a hit azért választatott a kegyelem csatornájává, mert természetének megfelelő az, hogy mint átvevő szolgáljon. Tegyük fel, hogy egy koldusnak alamizsnát adok, úgy azt a kezébe teszem. Miért teszem éppen oda? Azért, mert nem tehetem a fülébe vagy a lábához, mert a kéz a legalkalmasabb arra. Ugyanez a helyzete a hitnek a lelki életben, hogy mint átvevő szerepeljen, mert Ő van rendelve arra, hogy a kegyelem útját biztosítsa. Rögtön megmagyarázom ezt érthetőbben. A hit, amelyet a Krisztus nyújt, éppen olyan egyszerű alapon áll, mint mikor a kis gyermeknek egy almát nyujtunk és csak azt kívánjuk tőle, hogy jöjjön érte és fogadja el. A kis gyermek keze, mikor az alma után nyúl, ugyanazt fejezi ki, mint mikor a hit sóvárog a kegyelem után. A gyermek keze nem csinálja az almát, nem változtathatja azt meg, hanem csak elfogadja azt. A hit pedig Istentől azért választatott ki, hogy a kegyelem átvevője legyen, de nincs meg bízva, hogy a kegyelmet készítse vagy abban segítsen, hanem csakis, hogy azt átadja.
A hitet azért választotta Isten a kegyelem csatornájává, mert ez biztos eszköz arra nézve, hogy Istent az emberekkel összeköttetésbe hozza. Van egy pont, amely által szövetségre léphet az ember az Istennel és biztosíthatja a maga részére Isten kegyelmét és ez a pont: bízni Benne. A hit megment bennünket, mert ő eszközli azt, hogy mi Istenen csüngjünk és útmutatása szerint járjunk. Semmiképpen sem menekül meg az az ember, aki személyes érdemekben, hittételekben vagy más ilyen dologban bízik, mert ezek semmiféle összeköttetésben nem állanak a Krisztussal, hanem egyedül a hit az, amely megmenti az embereket az elveszéstől.
Óh, kedveseim, nagy kegyelem és nagy áldás van azon a hiten, amely az embereket
összeköti az Istennel!
Azonkívül a hit azért választatott ki, mert ösztönöz a cselekedetre. Szeretném tudni, hogy vajon valótlanságot mondok-e akkor, ha azt állítom, hogy semmit sem csinálunk a hit valamilyen jelenléte nélkül. Hogy feljussak erre az emelvényre, csak úgy lehetséges, ha hiszem, miszerint a lábaim elég erősek arra, hogy elbírjanak. Az ember azért étkezik, mert hiszi a táplálkozás szükségességét. Kolumbus Kristóf felfedezte Amerikát, mert hitte, hogy az Óceán ellenkező oldalán szárazföldet talál. Számtalan fontos és nagy felfedezések a hitből eredtek, mert a hit az, amely csodákat művel. Egyszerű, közönséges dolgok rúgói belőle eredtek, mert a hit a maga természetes, egyszerű formájában mindeneken uralkodik. Isten a megmentetést a hit által eszközli. Ha hiszünk Krisztusban és szívünk Isten birtokában van, akkor megmenekülünk a bűntől és készek vagyunk a megtérésre, szent életre, buzgóságra, imára, odaadásra és más hasznos dolgokra.
Ezeken felül pedig a hit békét és örömet hoz létre. Aki vele rendelkezik, csendben nyugszik, örvend és boldog, ez pedig az előkészület a mennybe. Isten az összes mennyei javakat a hit rendelkezésére bocsátja, mert a hit életünkben és gondolkozásunkban működik és mert egy magasabb, szebb és jobb világot jelent meg nékünk.
Zárni fogok a harmadik ponttal: Miképpen tartjuk meg és nevelhetjük hitünket? Rendkívül fontos kérdés ez sokak részére. Azt mondják, hogy hinni akarnak, csak nem tudnak. Sok téves fogalmat szűlt már ez a tárgy. Fogjuk fel a dolgot gyakorlati szempontból. „Mit kell cselekednem, hogy higgyek?” A legrövidebb út hinni és ha a Szentlélek téged ragaszkodóvá és alázatossá tesz, akkor hinni fogsz, mihelyt az igazságot meglátod. Az evangyéliomi parancs mindenesetre tiszta és világos: „Higgy az Úr Jézusban és üdvözülsz.”
De mégis, hogyha nehézségekre akadsz, hozd azt imában az Úr elé. Mondd meg őszintén Atyádnak mindazt, ami téged tévedésbe ejt és kérd, hogy Szentlelke által a kérdést tisztázza. Ha egy könyvben valamilyen állítást nem hiszek, akkor legszívesebben megkérdezem magát a szerzőt, hogy mit gondolt alatta és ha szavahihető embernek ismerem, akkor felvilágosítása kielégít engem, az isteni magyarázat pedig ‒ mely a szívbe hat ‒ még sokkal inkább megelégíthet. Az Úr mindig kész arra, hogy megismertesse magát velünk. Eredj Hozzá és lásd meg, hogy nem így van-e?
Továbbá ha a hit nehéznek látszik, akkor lehetséges, hogy Isten a Szentlélek által képessé tesz arra, hogy higgy, ha gyakran és őszintén hallgatod azt, amit hinned kell. Sok dolog van, amit csak azért hiszünk, mert sokszor hallottuk. Nem vettétek-e észre a mindennapi életben, hogy ha valamely dolgot már ötvenszer hallottatok, utoljára már teljesen elfogadtátok? És éppen azért nem csodálnám, ha Isten gyakran ezt a módot használná fel, mert meg is van írva: „A hit hallásból jön.”
Ha azonban ez csak szegényes tanácsként tűnik fel szemeitek előtt, akkor azt ajánlom, hogy fontoljátok még meg mások tanúbizonyságait. A samariabeliek hittek Jézusban azért, mert a vízhordó asszony beszélt nékik Róla. Sokszor alapszik hitünk mások bizonyságain. Sokak bizonysága a tényt biztossá teszi. Hallgassatok tehát azokra, akik elbeszélik, hogy miképpen mentettek meg, miképpen kérték szívük és gondolataik megváltozását és ha meghallgatjátok, akkor észre fogjátok venni, hogy emberek, akik hasonlítanak hozzátok, így szintén megmentettek.
Még jobb eszköz az, ha megfigyelitek a tekintélyt, akire vonatkozólag utasítva lettetek a hitre. Ez a tekintély nem vonatkozik a hozzám hasonlókra, mert különben elvetendő volna. De nem vonatkozhat a pápa tekintélyére sem, mert akkor is elvethető. Hanem az utasítás arra vonatkozik, hogy higgyetek az Isten tekintélyére nézve. Arról van szó, hogy Krisztusban higgyetek és nem szabad vonakodnotok az Alkotóval szemben. Angliában egy gyárnak a felügyelője sokszor hallotta már az evangyéliumot, de félt a Krisztushoz jönni. A gyártulajdonos egy alkalommal levelet írt néki a következő szavakkal: „Jöjj a lakásomra, munka végett!” A felülgyelő megjelent ura előtt, mire ez így szólt hozzá:
‒ Mit akarsz itt nálam, most? Milyen jogon háborgatsz engem, holott munka nincsen.
‒ Uram ‒ felelt ez ‒, levelet kaptam öntől, hogy jőjjek el munka végett.
‒ És mit gondolsz te, hogy azon a jogon, mivel egy levél van nálad, eljöhetsz a házamba?
Bár nem értem ezt a dolgot, ‒ felelt a felügyelő, ‒ de azt hiszem, hogy ha ön engem hivat, van jogom idejönni.
‒ Jöjj hát be, János ‒ szólt a tulajdonos ‒ van egy másik hír nálam, amit tudatni akarok neked.
Bevezette a felügyelőt a szobába, leültette és elolvasta néki e szavakat: „Jöjjetek hozzám mindnyájan, kik megfáradtatok és megterheltettek és én megnyugosztlak titeket.”
‒ Mit gondolsz, János, hogyha Krisztus így hív téged, nincs jogod Hozzá menni?
A szegény ember belátta ezt rögtön és hitt, mert érezte, hogy Krisztusnak elég tekintélye van erre. A te számodra is elég tekintélye van Krisztusnak, csak jöjj hozzá, kedves lélek.
Gondoljatok azután a Jézus Krisztus személyére. Gondoljatok arra, hogy mi volt Ő és mit tett, azután pedig, hogy hol van most és hogy micsoda most? Gondoljatok sokszor és sokat Reája. Ha Jézus felszólít titeket, hogy bízzatok benne, akkor meg is győzi szíveteket. Mert hiszen hogyan is kételkedhettek ti Benne?
Ha mindezek közül egyik sem segít rajtad, akkor teljesen érthetetlen állapotban vagy és nincs más tanácsom, minthogy hódolj meg Istennek! Vajha az Isten Lelke elvenné a te idegenkedésedet és alázatossá tenne! Azért nem tudsz Istenben hinni, mert pártütő vagy még pedig büszke pártütő! Hagyj fel a lázadással, vesd el fegyvereidet és add meg magad kegyelemre, hódolj meg királyod előtt. Nem vagytok képesek hinni, mivel Istennel még mindig harcban álltok és saját akaratotokat követitek és utatokon jártok. „Miképpen hihettek ti ‒ szólt Krisztus ‒ kik a dicsőséget egymástól várjátok?” „A büszke „én” hitetlenséget szül. Hódolj meg azért, óh, ember! Vajha megáldana tégedet az Úr ebben a pillanatban és képessé tenne, hogy higgy a Jézus Krisztusban. Ámen.