Olvassátok el az egész fejezetet és figyeljétek meg a jelenet megváltozását! Először a tavon vannak, halásznak és Krisztus parancsaihoz mérten kivetik hálóikat, s nagy tömeg halat vonnak ki a partra. Mindnyájan a partra jöttek, s miután reggeliztek, szemeik többé már nem a tóra irányulnak, hanem a halomnak legelőire. Ezek telve vannak nyájakkal és az Úr nem szól többé halászatról és halakról, hanem a pásztorokról és juhokról beszél. Ebben egy hasonlat foglaltatik: az Úr Jézus szolgái először halászok, azután pásztorok. Krisztus szolgáinak első munkája ebben a megbízatásban van befoglalva: „Menjétek mind e széles világra és prédikáljátok az evangéliumot minden teremtett lénynek,” vagy a hasonlatban: „Vigyed a mélyre és bocsássátok le a ti hálóitokat halfogásra.” Ők megkezdték mennyei hivatásukat mint halászok, épen mint Jézus először mondotta nekik: „Kövessetek engem, s emberek halászaivá akartak tenni titeket.” Az első munka az evangélium prédikálásából áll, ami egy nagy vontató hálónak lebocsátásához hasonlít, mely mindenféle élőt magába zár. Ne válogassanak a személyekben, nehogy csak egyeseknek prédikáltanak, kik erre hajlandóknak tűnnek fel nekik Ez a horoghoz lenne hasonló, olyan kép, mely az ótestamentomban a romlást példázta, s nem az üdvöt, mint Ámos mondja: „Megesküdt ezen az Úr Isten az Ő szentségére, hogy íme napok következnek reátok, melyeken elviszen hiteket az ellenség horgokkal és a ti maradéktokat mint a halásznak halászó horgaival.” (Ám.4,2) Az evangéliumi halászatnál lebocsátjuk a nagy hálót és belékerítünk sokat mindenféle nemből. Az evangélium prédikálásánál mindenki hal, aki a hálóhoz jön. A jóknak és gonoszoknak válogatása egy másik napon történik. A mi sürgős munkánk, véleményem szerint, a tiétek és az enyém kedves testvérek, az, hogy menjünk ki a világba és hirdessük az üdvösségnek áldott evangéliumát mindazoknak, akik minket hallani akarnak. Minden helyre kell mennünk, a hová juthatunk, „széles e világra” a városnak utcáira és szorosaira, az országutakra és a sövényekre, a világ minden helyére. A mi Krisztus részére való egyedüli halászati szerszámunk az Isten kegyelméről való evangélium. Isten mentsen, hogy valami egyebet használjunk. Ez a mi szolgálatunknak nagy része és adná Isten, hogy nagyobb gondot helyeznének reá, de miután ez a szolgálat (a halászat) megtétetett, jön a legeltetés és ez épen olyan fontos munka. A mi Urunk Jézusunk azt akarja, hogy az ő szolgái teljes szívükkel csüngjenek ezen a második munkán.
A Krisztus részére teljesítendő legeltetési munkára vonatkozólag figyeljük meg először a működési kört: „Bárányaimat”. Másodszor az embert, aki erre való, hasonlóan Simonhoz, Jóna fiához, harmadszor az ő előkészültségét ehhez, negyedszer magát a munkát és ötödször az indítóokot, a melynek folytán a legeltetést megtenni kell. Csak röviden minden pontról. Oh, bár velünk volna Isten lelkének segedelme!
Gondoljatok a működési körre. Bár az Úr Jézus ezt mondotta második ízben: „Legeltesd juhaimat!” első ízben mégis csak ezt mondja: „Legeltesd bárányaimat!” Kit illet ez? Azt gondolom, hogy először azokat, akik kicsinyek a kegyelemben. A hitnek csupán egy mustármagjával bírnak ők. Nem láng az ő szeretetük, hanem szikra. A kegyelem kovásza működni kezdett bennük, de a teknő egész lisztjét míg át nem hatotta. Olyan bennök a lelki élet, mint az épen most meggyujtott világosság. Látszólag abban a veszélyben van, hogy hirtelen elfúvatik és azért nagy gondot igényel. Az erőtlenségnek kifejezése ezen szavakban „bárányok” fekszik, s azért mindazok, kik az Isten gyülekezetében gyengék, s oh, hányszor vannak olyanok, mindazok, kik kételkednek, mindazok, kik csak kevés oktatásban részesültek, mindazok, kik a tanításban könnyen megtévednek, kik a kedélyben nyomott hangulatuak és könnyen hozhatók ingadozásba, mindazok mondom, különös gonddal legyenek gondozva, s azért említi fel őket Jézus különösen egyedül és mindenekelőtt. Ha a mi barátságunk elhanyagolná az erősöket, az nagyon szomorú volna, de talán nem hozna olyan kárt, mint ha mi a gyengéket hanyagolnék el. Mit mond az apostol: „Vigasztaljátok a csüggedőket, támogassátok az erőtleneket, mindenki iránt béketűrők legyetek.” Mindig vannak olyanok körünkben, kik a szellemi özvegységnek gyászruháját hordják. Ők nagyon őszinték, de nagyon félénkek és alig tudják, hogy mi az a teljes bizodalom, mindazon által igazak és határozottak ők. Az ő hitük remegő hit, mely ezt kiáltja: „Uram, hiszem, segits az én hitetlenségemnek!” Ezek sem nem dorgálhatók, sem meg nem vethetők, legkevésbé pedig bátortalaníthatók, hanem miután mi magunk is ki vagyunk az ilyen félelmek megtámadásának téve, vigasztalnunk kell őket. Tudnunk kell, hogy ha mi erősek vagyunk, ami erősségünk nem önönmagunkban rejlik, mert ami saját erősségünk tökéletes gyengeség s épen azért barátságosan és szelíden kell bánnak a nyájnak erőtleneivel. Azt hiszem, hogy ez annak alapja, miért lettek a gyengék ezen különös esetben Simon Péternek ajánlva, mert ő maga is nagyon gyenge volt, elárulta mesterét félelemből és ez által arra taníttatott, hogy legyen részvéttel mások iránt, kik remegnek. Aki maga is körül van véve erőtlenséggel, ismeri az erőtlenek szívét és részvéttel lehet az ő kétkedésük és megtámadtatásaik iránt, mert ugyanazt érezte ő is. „Azért én ma reggel az Úr Jézus nevében mondom mindazoknak, kik őt szeretik: „Gondoskodjatok a gyülekezet erőtleneiről!”
Nem tudom elgondolni, hogy némely értelmezők miként tehetik, hogy az erőtlenségnek fő kifejezője ezen szóban „bárányok” foglaltatik, mert egy báránynak fogalmát nem korlátozhatjuk a gyengeség gondolatában, miután lehetnek megnőtt juhok gyengék és a bárányok erősek, hanem itten az alapgondolat a fiatalságban van. A bárányok a nyájnak fiatalai. Tehát különösen és gondosan azokra figyeljünk, kik fiatalok a kegyelemben. Ők mindnyájan öregek lehetnek az esztendőkben, de lelki életük korára nézve mégis csupán csak gyermekecskék a kegyelemben, s azért szükségük van arra, hogy jó pásztor alatt legyenek. Mihelyt valaki megtér és a gyülekezethez csatoltatik, azonnal tárgya legyen ő a többi tagok gondoskodásának és barátságának. Újonnan jött most közénk, nincs neki bizalmas öröme a szentek között, azért legyünk hát iránta mindnyájan barátságosak. Még ha el is kell hagynunk öregebb bajtársainkat, kettőzött mértékben legyünk barátságosak azok iránt, kik éppen mostan futottak ki a világból és eljöttek, hogy menedéket találjanak a Mindenhatónál és az ő népénél. Szüntelen gonddal virrasszatok ezen újonnan született gyermekecskék felett, kik erősek az ő kívánságaikban, de semmi másban nem erősek. Épen most másztak ki a sötétségből és alig bírják eltűrni a világosságot szemeik. Legyünk hát ernyők az ő számukra, míg megszokják az evangélium nappali fényét. Szenteljétek magatokat a gyengék és csüggedtekért való gondoskodás munkájának. Péter azon a reggelen maga is úgy érezte, mintha egy újonnan toborzott katona lett volna, mert hiszen ő bizonyos értelemben bevégezte nyilvános keresztyéni életét azáltal, hogy megtagadta Urát és újból megkezdte azt, amikor kiment és keservesen sírt. Az ő hitéről új vallomást tett le Uránál és testvéreinél, s azért mert részvéttel lehetett az ujoncok iránt, megbizatott azzal, hogy azoknak őrizője legyen. A fiatal megtérteknek nincs bátorságuk segítségünket kérniök, s azért elénk vezeti őket Üdvözítőnk és a parancsnak nyomatékos szavával mondja: „Legeltesd bárányaimat!” A mi jutalmunk ez lesz: „Amit cselekedtetek eggyel emez én legkisebb testvéreim közül, én velem cselekedtétek ezt.”
De bizonnyal azokat be kell ide foglalnunk, kik megtérnek még mikor fiatalok az ő éveikben. Nagyon köszönjük az Istennek, hogy közöttünk és körülöttünk sok kedves gyermekkel bírunk, kik már ismerik Krisztust. Mi mint gyülekezet soha sem gondoltunk arra, hogy néhány esztendőnek el kell vonulni valamely gyermek felett, mielőtt Krisztusban való hitét beismerné és a gyülekezetbe felvehető lehetne. Azt mondják néha, hogy mi a felnőttek keresztségét tanítjuk. De nem úgy van ez! Mi a hivők keresztségét gyakoroljuk és mindazokat megkereszteljük, kik vallják, hogy az Úr Jézus Krisztusban hisznek, akár gyermekek, akár felnőttek legyenek azok. Az alkalmatosságnak kérdése minálunk nem a korra, hanem a hitre vonatkozik. A napoknak vagy éveknek nagy vagy csekély száma nem jő nálunk figyelembe. Ami kérdésünk ez: „Hiszesz-e az Úr Jézus Krisztusban?” Ha erre megnyugtató válasz adatik, akkor mi mindjárt ezt mondjuk: „Mi akadályozhatna téged abban, hogy megkereszteltessél?” Akármilyen fiatal legyen is az a hívő, tegye le a nyilt hitvallomást és soroztassék Krisztus egyéb nyájaival együtt az akolba.
Nem tartozunk azok közé, kik az ifju jámborságot gyanusan nézik, mi nékünk nincs okunk arra, hogy nagyobb gyanuval fogadjuk a fiatalok jámborságát, mint azokét, kik késő éveikben megtérnek. E kettő közül azt hisszük, hogy inkább az utóbbiak jöhetnek kérdésbe, mint az elsők. Mert a büntetéstől való önző félelem és a haláltól való rettegés könnyebben hozhatja létre az utánzott hitet, mint ezt egy gyermekes lény tenni tudná. Mennyi sokktól menekült meg a gyermek, amivel elromolnia lehetett volna! Mily sokat nem tud ő, amiről mi reménylünk, hogy Isten segítségével soha megtudni nem fog! Oh, mennyi jámborság és bizodalom van a megtért gyermekekben, ami az idősebb megtérteknél nem látható! A mi Urunk Jézusunknak láthatólag részvéte volt a gyermekek iránt, az olyan ember pedig keveset hasonlít Krisztushoz, aki őket e világ terhének tekinti és úgy bánik velük, mintha ők vagy kis csalók vagy pedig oktalan pimaszok volnának. Ti néktek, kik a mi iskoláinkban tanultok, az az örvendetes kiváltság adatott, hogy kitaláljátok, hol vannak Krisztusnak ezen kis tanítványai, kik tényleg Krisztus nyájának bárányai. Ezt mondja Ő néktek: „Legeltessétek bárányaimat!”, azaz oktassátok azokat, kik őszintén jámborok, de még fiatalok éveikre nézve.
Nagyon figyelemre méltó az, hogy ez a szó, mely itten a „Legeltesd bárányaimat” kifejezésben használtatik, nagyon külömbözik a szabályban azon kifejezéstől: „Legeltesd juhaimat.” Nem akarlak görög szavakkal megterhelni, de a másik „legeltesd” jelenti a pásztori hivatal gyakorlását, kormányozni, rendezni, vezérelni, vezetni, röviden mondva, mindent megtenni, amit egy pásztornak nyájánál megtennie kell, de ez az első legeltetés nem foglalja mindezt magába, hanem határozottan etetést jelent és a tan olyan kötelességre irányul, melyet talán elmulasztani képesek lettek volna, tudniillik ez a hitben való gyermekeknek oktatása. A bárányoknak nincsen olyan nagyon szükségük arra, hogy rendben legyenek tartva, mint nékünk, kik annyi sokat és mégis olyan keveset tudunk, s kik azt hisszük, hogy már nagyon előhaladtunk, s azért egymást ítélni, egymással vitatkozni és egymást megelőzni akarjuk. A keresztyéni gyermekeknek szükségük van arra, hogy őket az evangéliumi tanra, szabályokra és életre tanítsák, nékik erre szükségük van, hogy az isteni igazságosság szemük elé tisztán és erőteljesen állíttassák. Miért legyenek tőlük a kegyelemről szóló tanok visszatartva? Nem csontok ezek, mint némelyek mondják, de ha csontok is, akkor ezek velővel és zsírral vannak bevonva.
Ha valamely tán nehéz a gyermeknek, akkor a hiba inkább a tanitó felfogásában van, s nem a gyermek elfogadási képességében, ha az a gyermek tényleg meg van térve. A mi feladatunk az, hogy a tant egyszerűvé tegyük, ez legyen a mi munkánknak fő része. Tanítsátok a kicsinyeket az egész igazságra és nem egyébre, mint igazságra, mert a gyermeki természetnek nagy szükséglete az oktatás. A gyermeknek nemcsak élni kell, mint néktek és nekem, hanem növekednie is, és ez okból kettős mértékben van szüksége táplálékra. Ha az apák ezt mondják gyermekeikről: „Ah, milyen éhesek”, akkor gondolják meg, hogy nékünk is nagy éhségünk lenne, ha nemcsak menetében kellene épen tartania a gépezetet, hanem még megnagyobbítani is kellene azt. A gyermekeknek nőni kell a kegyelemben, hogy annál nagyobb fogékonyságuk legyen a tudásban, létben, tettben, érzelemben és annál nagyobb erőben nevekedjenek, mely Istentől jő. S épen ezért mindenekelőtt táplálni kell őket. Jól táplálniuk vagyis oktatniok kell nékik, mert abban a veszélyben forognak, hogy az ő kívánságuk máskülönben fordított módon a tévely által elégittetik ki. Az ifjuság fogékony a rossz tan iránt. Akár tanítjuk, akár nem a fiatal keresztyéneket az igazságra, az ördög bizonyára a tévelyre fogja tanítani. Hallani fognak ők arról mindenképen, ha őrizik is őket a gondos őrizők. Hogy a gyermek gabonás vékája a polyvától távol tartassék, annak egyedüli módja, hogy az színültig megtöltjük jó búzával. Óh bár segítene ennek megtevésében Istennek lelke! Mentől többre taníttatnak a fiatalok, annál jobb, mert ez a hamis tanítástól megóvja őket.
Különösen figyelmeztetve vagyunk rá, hogy legeltessük őket, mert olyan könnyen elkerülhetik figyelmünket. Attól félek, hogy a mi prédikátoraink a fiatalok feje felett vonulnak el, kik pedig nemkülönben olyan igaz keresztyének lehetnek, mint az öregebbek. Boldog az, aki úgy képes beszélni, hogy a gyermek megérteni tudja őt. Boldog az istenfélő asszony, ki magát az ő osztályában olyan nagyon a gyermekek gondolatjaihoz tudja alkalmazni, hogy az igazság minden akadály nélkül folyik át szívéből a gyermekek szívébe.
Különösen kell legeltetnünk a gyermekeket, mert ez a munka igen haszonhajtó. Akármit is akarnánk tenni azokkal az egyénekkel, kik életük későbbi idejében tértek meg, sokat nem csinálhatunk belőlük. Örvendünk az ő saját tenniakarásuknak, de mi marad feleslegül 70 évvel, ha mindjárt tiz évvel tovább is élnek? Neveljetek fel egy gyermeket és 50 esztendeig tartó szent szolgálat áll előtte. Örvendünk, ha azokat üdvözölhetjük, kik a tizenegyedik órában jönnek a szőlőbe, de alig vették kezükbe késüket és ásójukat, máris leszáll a nap és az ő rövid munkájuk véget ért. Az idő, amely a későn megtért kiképzésére szükséges nagyobb, mint az időköz, mely az ő tevékeny szolgálatára fennmarad. De vegyetek elő egy megtért gyermeket, tanítsátok jól őt és miután a korai jámborság, gyakran kitűnő jámborsággá válik, ez a kitűnő jámborság pedig még az évek egész sorozatával rendelkezik, amelyben Isten megdicsőitve, mások pedig megáldva lehetnek, ennélfogva az ilyen munka igen nagy fokú haszonhajtó munka. Az alázatban tesz minket gyakorlókká és azt eredményezi, hogy szelídek és szerényeknek maradjunk. Ha ti olyan férfiakat és asszonyokat akartok, kik nagy lelküek és tágkeblüek, keressétek akkor őket azok között, kik sokat foglalkoznak a fiatalsággal, a kik azoknak oktalanságait elnézik és gyengeségeik iránt a Jézusért részvéttel vannak.
Látjátok a működési kört, mely buzgó tevékenységeitek részére megnyílik. Be akartok-e abba lépni? Közületek sokan már munkálkodnak benne, nézzetek utána, hogy beteljesítsétek magas hivatástokat és amint csak tudjátok, legeltessétek a bárányokat!
Másodszor: tekintsünk arra a férfiura, akinek ezt megtenni kell. Úgy tekintem leckém szövegét, mint amely nem csupán Péterhez intéztetett, hanem mindazokhoz, kik hasonlók Péterhez. Hogyan, ha azt mondom, hogy ez mindannyiankhoz intéztetett? Jézus így beszél hozzánk, mint az ő szolgáihoz és szeretetteihez: „Legeltesd bárányaimat!” Kicsoda tegye ezt meg? Krisztus mintegy vezetőül választotta Pétert. Egyike volt ő a főapostoloknak, ha szabad nékünk ilyen szót használnunk. Egyike volt a triumvirátusnak (hármas tanács), mely az elősereget képezte: Péter, Jakab és János. De bár vezető is ő, mégis legeltetnie kell a bárányokat, mert senki se tartsa magát olyan nagynak, hogy a tanítványokról ne kellene gondot viselnie. A gyülekezet legjobbjai sem túl jók ezen munkára.
Ne gondoljátok pedig kedves barátaim, hogy néktek, mert más munkákat kell végeznetek, emiatt a szent munkának eme részében nem kell foglalatoskodnotok, hanem barátságosan készen álljatok, aszerint, amint alkalom kínálkozik, a kicsinyek segítségére és azoknak buzdítására, akiknek főhivatásuk az értük való gondoskodás. Mindnyájunkhoz jön ez a hír: „Legeltesd bárányaimat.” A prédikátorokra és mindnyájokra, kiknek az isteni dolgokról ismeretük van, ez a feladat bízatott. Lássatok utána, hogy figyeljetek azon gyermekekre, kik Krisztus Jézusban vannak. Péter vezető volt a hívők között és mégis legeltetnie kellett a bárányokat.
De ő különösen hőérzelmű férfiú volt. Ő éppen az a helyes férfiú volt, aki a fiatalság érdeklődését föl tudta kelteni. A gyermekek szívesen csoportosulnak a tűz körül, akár a tűzhelynél, akár a szívben. Némely emberek olyanoknak látszanak, mintha jégből lettek volna előállítva és ezektől félve visszavonulnak a gyermekek, s úgy gyülekezetek, mint a gyermekosztályok megkisebbednek, ha ottan hidegvérü teremtmények vezetik az elölülést. De ha egy férfiunak, vagy egy asszonynak barátságos szíve van, akkor úgy látszik, mintha a gyermekek gyorsan összegyülekeznének, éppen úgy, mint a legyek a meleg őszi napokon összegyülnek valami napos falon. Azért mondja Jézus a melegkeblü Simonnak: „Legeltesd bárányaimat”. Ő ezen szolgálatra való férfiú.
Azonkívül tapasztalt férfiú volt Simon Péter. Beismerte összes gyengeségét, lelkiismereti gyötrelmeket érzett, sokat vétkezett és sok bocsáttatott meg neki, és íme, odahozatott, hogy Jézusnak szeretetét és szeretetreméltóságát szelíd alázatossággal megvallja. Nékünk tapasztalt férfiakra és asszonyokra van szükségünk, hogy a megtért gyermekekkel bánni tudjanak, elmondhassák nekik azt, amit érettük Jézus tett, hogy minő veszedelmekben, fájdalmakban volt részük. A fiatalok örömmel hallgatják azoknak történetét, akik hosszabb ideig voltak amaz
úton, a melyen ők. Tudok szentekről beszélni, kik tapasztalatokat szereztek, az ő ajkaik megőrzik ezt a tant. Az a tapasztalat, amelyet tiszteletteljesen közölnek megfelelő étel az ifju hívők számára, egy olyan oktatás, melyet az Úr valószínűleg az ő növekedésükre kegyelemben megáldani fog.
Simon Péter a háladatosságra nagyon lekötelezett ember volt. Sokkal volt adós Jézus Krisztusnak, a mennyek országának azon szabályához mérten: „akinek sok bocsáttatott meg, az nagyon szeret.” Oh, ti, kik a Krisztusnak ezen szolgálatába soha be nem léptetek, holott ezt jól megtehettétek volna, kérlek titeket, fontoljátok meg Jézus iránt való kötelességteket. Ami iskoláink jelen pillanatban való állapota erős ok a ti segitségtekre. Nagyon sok gyermekünk és kevés tanítónk van a mi imaházunk körül sok iskola, megteszi munkáját béna és bicegő módon a tanítókban való hiány miatt. Oh, ti, kik annyi sokat köszöntök Krisztusnak, nem akarjátok-e legeltetni bárányait? Nem kell-e előlépnetek és magatokat ajánlnotok? Vissza akarjátok Őt utasítani? Azonnal lépjetek elő és mondjátok: „Ezt a munkát én fiatalabb kezeknek engedtem át, de tovább nem akarom ezt tenni. Van tapasztalatom és reménylem, hogy van még meleg szív a kebelemben. Oda akarok menni és azon munkásokhoz csatlakozni, kik a bárányokat az Úr nevében állandóan legeltetik.”
Ha az Úr egy embert valami munkához meghív, megadja néki a szükséges előkészületet. Hogy készíttetett elő Péter a bárányok legeltetésére? Először úgy, hogy ő maga is legeltetett. Az Úr mielőtt a megbízatást átadta volna, reggelit adott neki. Nem legeltethetitek ti sem a juhokat, míg magatok nem lesztek legeltetve. Nagyon helyes dolog az ti tőletek, hogy vasárnapnak nagy részében tanultok, de azt vélem, hogy nem bölcs az a tanító, aki evangélium hallgatására el nem jön, hogy lelke számára eledelt szerezzen. Először legeltetve kell lennetek, azután legeltessetek.
De Péter a bárányok legeltetésére különösen az által készíttetett elő, hogy együtt volt az ő Mesterével. Bizonyára soha sem felejtette el ezen reggelt és az ekkor történteket. Krisztus hangja volt az, amelyet ő hallott, Krisztus pillantása volt az, amely általfúrta szívét, belélekzette a levegőt, mely a feltámadott Urat körüllengte és ez a társaság átpárolta Péter szívét és felhangolta beszédét, hogy későbben elmehessen és a bárányokat legeltetni tudja. A tangazdag könyvek tanulmányozását ajánlom néktek, de mindenek előtt ajánlom Krisztus tanulmányozását. Legyen ez a ti könyvtáratokban: „Jövel a közelbe Jézus!” A Jézussal való egy órai társaság legjobb előkészület úgy a fiatalok, mint az öregek tanítására.
Péter fájdalmas módon is készítettett elő, mégpedig az önvizsgálat által. Háromszor jött hozzá a kérdés: „Simon Jónának fia szeretsz te engem? Szeretsz te engem? Szeretsz te engem?” Az edénynek gyakran van arra szüksége, hogy önvizsgálattal legyen megsikálva, mielőtt az Úr használhatná, hogy abban az élő vizet adja a szomjúhozóknak. Sohasem árt egy őszinte embernek az, ha lelkét megvizsgálja és az ő Ura által megpróbáltatik és megvizsgáltatik.
A képmutató az, aki fél az igazságtól, mely próbára állítja hitvallomását. Fél az őt vizsgáló prédikációktól és elmélkedésektől, de az őszinte ember bizonyosan akarja tudni, hogy igazán szereti Krisztust, s azért bepillant belsejébe, feltesz magának kérdéseket és keresztkérdéseket
Fődolog az kedves barátaim, hogy a vizsgálat a mi szeretetünkre vonatkozólag történjék, mert Krisztus bárányainak tanítására való utolsó előkészület a szeretet, szeretet Jézushoz és hozzájuk. Mi érettük nem működhetünk papi módon, ha nem hordjuk neveiket mellünkön, mint Áron. Szeretnünk kell, mert különben nem tudunk áldani. Nyomorúságos munka a tanítás, ha nincsen szeretet. Olyan az csak, mint mikor a kovács tűz nélkül dolgozik. Az a pásztor, aki nem szereti juhait, béres és nem pásztor. A veszély idejében el fog ő futni és otthagyja juhait a farkasoknak. Ahol nincs szeretet, ottan nem lesz tett, az élő bárányokat nem legeltethetik a holt emberek. Lássátok fivéreim és nővéreim mi a szeretetet prédikáljuk és tanítjuk, a mi leckeszövegünk: Istennek Krisztus Jézusban való szeretete.
Hogyan taníthatjuk mi ezt, ha nincsen magunkban sem szeretet? A mi törekvésünk az, hogy szeretetet alkossunk azok szívében, akiket tanítunk, és hogy ápoljuk azt, a hol már van, de vajon hogyan vihetjük mi át a tüzet, ha saját magunkban nincsen meggyújtva...?
A nyájnak ezen bárányai Krisztus szeretetében élnek, ne éljenek hát a mi szeretetünkben? A maga bárányainak nevezi őket, de azok is ők, ne szeressük hát őket érette? Szeretetből vannak kiválasztva, szeretetből megváltva, szeretetből meghívva, szeretetből megmosva, szeretetből legeltetve és a szeretet által lesznek megóvva, míg el fognak érkezni majd az égnek zöld halmaihoz.
Most pedig szemléljük meg a munkát: „Legeltesd bárányaimat”. A nyáj erőtleneinél, a nyáj újonnan megtérteinél, a nyáj fiatal gyermekeinél a mi fő törekvésünk a tápláltatás. Minden prédikációnak, minden leckének tápláló prédikációnak, tápláló leckének kell lennie! Nem sokat ér oda állani, a bibliára ütni és kiáltani: „Higgyetek, higgyetek, higgyetek!”, ha senki sem tudja, hogy mit higgyen.
Semmi hasznot sem látok a cincogásban és a dobolásban, sem a bárányokat sem a juhokat nem lehet muzsikusokkal táplálni. Tannak kell lenni, szilárd, egészséges, evangéliumi tannak, hogy valódi étket nyujtsunk. Ha pecsenyétek van az asztalon, huzzátok meg a harangot, de a harang senkit sem táplál, ha nem hordanak fel ételt. A gyermekeknek reggelen és délután való összegyüjtése nem más, mint az ő és a ti lépéseiteknek tékozlás, ha nem adtok elébök lélekmentő, lélektápláló igazságot.
Legeltessétek a bárányokat! Nincs arra szükség, hogy előttük fütyüljetek és hogy koszorúkat aggassatok nyakukra, hanem hogy legeltessétek.
Ez a legeltetés alázatos, szerény, semmire igényt nem tartó munka. Ismeritek valamely pásztor nevét? Én egy vagy kettőnek nevét ismertem, kik ezt a hivatást teljesítették, de soha sem hallottam felőlük úgy beszélni, mint nagy emberekről. Neveik nincsenek bent az ujságokban és az ő foglalkozásukról sem hallunk úgy, mint valami olyan nehéz üzletről, melynek arra volna szüksége, hogy a törvényhozás figyelembe vegye. A pásztorok rendesen nyugodt, nem tolakodó emberek. Ha megnézitek a pásztort, akkor közte a szántó ember avagy egy fuvaros között semmi különbséget nem találtok. Panasz nélkül dolgozik a télen át, tavaszkor pedig nincs neki nyugta sem nappal sem éjjel, mert a bárányoknak szükségük van reá. Ezt teszi ő év-év mellett és még sem lesz belőle valamely magas rendnek lovagja, sőt még nemesi rangra sem lesz emelve, habár sokkal több hasznos dolgot csinált, mint azok, akik az ő saját söröshordóiknál felkúsztak a rangra. Igy van ez némely ifju gyermekek hű tanítójával is. Csak keveset halltok felőle, s mégis nagy munkát visz ő véghez, melyért a jövő idő áldani fogja őt. Mestere mindent tud felőle, s ama napon hallani fogunk róla, előbb talán nem.
A bárányok legeltetése olyan munka még, mely sok gondozást igényel. Nem táplálkozhatnak a bárányok mindabból, ami néktek tetszik s különösen nem a Krisztus bárányai. Könnyen megmérgezhetitek a fiatal hívőket rossz tannal. Krisztus bárányai nagyon hajlandók olyan gyökereket enni, melyek ártalmasak, előrelátóknak kell tehát abban lennünk, hogy hová visszük őket. Ha az embereknek előrelátóknak kell lenni abban, hogy mit hallgassanak meg, akkor annál inkább előrelátóknak kell nékünk lenni abban, hogy mit tanítsunk. Gondosságra van szükség minden báránynak különös legeltetéséhez és minden gyermeknek azon igazságnak egyenkint való taníttatására, melyet ő legjobban bír elfogadni.
Emellett ez folytonos munka. „Legeltesd bárányaimat!”, nem egy, hanem minden időre szól. A bárányok meg nem élhetnek, ha a pásztor hetenkint csak egyszer legelteti őket. Azt hiszem, hogy meghalnának vasárnap és szombat között. Azért az ifjuság jó tanítói minden nap gondolnak reájok, ha erre való alkalmuk van és gondoskodnak lelkeikről ima és szent példaadás által, ha szájbeli szóval nem tanítják őket. A bárányok legeltetése mindennapos, mindenórás dolog. Mikor ér véget a pásztor munkája? Naponta hány órát dolgozik ő? Meg fogja néktek mondani, hogy a bárányok idejében soha sem kész. Időközben alszik, ha tudhat aludni, néha negyven percnél kevesebbet és azután új tevékenységhez kap. Éppen úgy van ez azokkal, akik Krisztus bárányait őrzik. Nem nyugosznak ők, míg meg nem menti és meg nem szenteli Isten az ő szeretetteiket.
De fáradságos munka is ez. Legalábbis annak, aki nem sokat fárad ennél, szörnyű számot kell róla adni. Azt hiszitek, hogy egy prédikátor élete könnyű? Azt mondom néktek, hogy az, aki ezt a hivatalt könnyűvé teszi, elég nehéznek fogja találni, ha majd meghalnia kell. Semmi ki nem merít egy embert, aki erre hivatva van, annyira, mint a lelkek felett való gond. Igy van ez bizonyos mértékben mindazokkal, kik tanítanak. Nem tudnak jót tenni anélkül, hogy erőiket el ne pusztítanák. Tanulmányoznotok kell leckéiteket, valami ujat kell osztályaitokba hoznotok, tanítanotok és benyomást kell gyakorolnotok. Nem kételkedem benne, hogy oly nehéz lesz néktek anyagot találni és azon búsultok, hogy a következő vasárnapon hogy fogtok végezni. Tudom, hogy ha méltók vagytok a ti sótokra, akkor néha nagy nehézség között találjátok magatokat. Nem mertek előkészület nélkül osztályotokba sietni és azt ajánlani fel, ami nektek semmibe sem kerül. Munkának kell lenni, hogy a bárányoknak bölcsen adassék a táplálék úgy, hogy azok ezt magokba venni képesek legyenek.
Mindezt pedig egy egészen különös drágalátos szellemben és indulatban kell megtenni. Az igazi pásztori indulat sok drága kegyelemnek összeköttetése. Izzó ez a buzgóságtól, de nem tüzes a szenvedélytől. Szelíd az, és mégis kormányozza osztályát. Szeretetteljes, de a bűn mellett nem hunyja be egy szemét sem. Hatalma van a bárányok felett, de nem parancsoló, sem nem gyorsan véget vető. Vidám, de semmiképpen nem könnyelmű, szabad, de nem csapongó, komoly, de nem komor. Aki a bárányokért gondoskodik, annak magának is báránynak kell lennie és dicsőség Istennek, hogy van a trón előtt egy bárány, aki mindnyájunk felett gondot visel, még pedig annál eredményesebben, mert minden dologban hozzánk hasonlóvá alkottatott.
Végre figyeljük meg az indító okot. A mi Urunk Jézusunk hallotta Péternek bizonyítását, hogy szereti Őt, s ezért mondotta erre: „Legeltesd bárányaimat”. A bárányok legeltetésére irányuló inditó ok az, hogy a bárány a Mesternek sajátja és nem a szolga sajátja. Ha Péter első római pápa lett volna és hasonló utódaihoz, ami ő tényleg sohasem volt, akkor bizonyára az illett volna az Úrhoz, hogy ekként beszéljen: „Legeltesd juhaidat! Átadom néked azokat oh, Péter Krisztusnak földi helytartója”. Nem, nem, nem! Péter legeltesse őket, de azok nem övéi, azok még mindig a Krisztuséi. Az intelem, melyet Pál adott, ez volt: „Legeltessétek Istennek gyülekezetét!” Maga Péter írja az ő levelében: „Legeltessétek Istennek seregét, mely a ti gondviseléstek alatt vagyon, gondot viselvén arról, nem kényszerítésből, hanem örömest”. (1Pt.5,2) Bármi is lesz ezen bárányokból, a dicsőség a Mesteré és nem a szolgának adatik ez. Az egész erre fordított idő és munka valamint az erély pedig minden egyes részében annak dicsőítésére hangozzék, akié a bárányok.
De habár ez önmegtagadó foglalkozás, mégis szeretettel, tiszteletteljes is, s mi azon érzetben adhatjuk át neki magunkat, hogy ez a szolgálat legnemesebb formája. Jézus mondja: „bárányaimat”, „juhaimat”.
Gondoljatok erre és csudálkozzatok, hogy Jézus nékünk ajánlja őket. Szegény Péter! Bizonyára, mikor megkezdődött a reggelizés, zavarban érezte magát. Az ő helyzetébe helyezkedem és tudom, hogy alig birtam volna az asztalon Jézus felé tekinteni, ha arra emlékeztem volna, hogy esküdözésekkel és szitkokkal megtagadtam Őt. Az Úr azt akarta, hogy megnyugtassa Pétert, miután odáig hozta, hogy szeretetéről beszéljen, mely olyan komolyan tétetett kérdéssé. Egy jó orvoshoz hasonlóan oda hozza a sebészeti tűt, ahol a seb gennyedzik. Azt kérdi; „Szeretsz-e te engem?” Nem azért, mintha Jézus nem ismerte volna Péternek szeretetét, hanem hogy Péter bizonyos legyen benne és egy új hitvallomást tegyen, miután ezt mondotta: „Úgy Uram, te tudod, hogy én szeretlek téged”. Az Úr néhány percre gyöngéd vitába akart bocsátkozni a megtévedttel, hogy azután soha többé ne legyen vita közötte és Péter között. Mikor Péter ezt mondotta: „Igen Uram, te tudod, hogy én szeretlek téged”, ti hamar azt gondoltátok, hogy az Úr ezt fogja mondani: „Ah Péter, én szintén szeretlek téged”, de Ő nem ezt mondotta és mégis ezt mondotta. Jézus valósággal ezt mondá: „Annyira szeretlek én, hogy reád bízom azt, amit az én szívemnek vérével megvásároltam. A legdrágább, amivel az egész világon birok, az én nyájam, Simon, olyan bizalmam van hozzád, annyira bízom a te nyíltságodban, mint olyanban, aki engem őszintén szeret, hogy juhaimnak pásztorává teszlek téged. Ez minden, amivel a földön birok, mindent adtam érettük, saját életemet is, s most Simon, Jónának fia, viselj gondot róluk érettem!”
Krisztusnak ama nagy lelke volt ez, mely mondotta: „Szegény Péter osztozzad meg legdrágább gondjaimat. Jézus annyira hitt Péter nyilatkozatának, hogy nem szavakban, hanem tettekben mondotta ezt. Háromszor szólt emígy: „Legeltesd bárányaimat, legeltesd juhaimat”, hogy megmutassa, mily igen szerette őt. Ha az Úr, ha Jézus egy embert nagyon szeret, akkor vagy sok munkát ad neki, vagy sokat enged neki szenvedni.
A jó pásztornak indító oka a pásztorkodásra a szeretet. Szeretetből legeltessük Krisztus bárányait! Először, mint a szeretetnek bizonyítékát. „Ha ti szerettek engem, tartsátok meg parancsolataimat!” Ha ti szerettek engem, legeltessétek bárányaimat! Ha ti szeretitek Krisztust, akkor ezt mutassátok meg, még pedig az által, hogy másoknak jót tesztek és magatokat megerőltetitek másoknak segítségével, hogy öröme legyen Krisztusnak azokban.
Maradjunk meg hát ebben a Krisztusért való áldott szolgálatban, hogy Ő legyen a szeretetnek gyönyöre, amaz igazi óceán, melyben a szeretet úszik, áradoz, napfény, amelyben sütkérezik.
A szerető léleknek üdülése a Jézus Krisztusért való munka, s ezen mennyei üdülés legmagasabb és legdrágább formáihoz tartozik a fiatal keresztyének legeltetése, azoknak az ismeretekben és értelemben való építése, hogy erősek legyenek az Úrban. Áldjon meg titeket az Úr drága munkástársak a vasárnapi iskolában, ezen időtől fogva mindenkorig.