A puritán (tiszta keresztyén) nagy káté ezen kérdéssel kezdődik: „Mi az embernek a legmagasabb és legelőkelőbb hivatása?” A felelet ez: „Istent dicsőíteni és az Ő tökéletességének az örökkévalóságban örvendeni.” A felelet egészen jó, de mitsem veszített volna igaz voltából, ha rövidebb lett volna: Az ember legmagasztosabb hivatása (rendeltetése) az, hogy Isten előtt kedves legyen (Istennek tessék). Mert kétségtelen dolog, s mondanunk sem kell, hogy amidőn az ember Isten előtt kedves, akkor önmagának is az. Mi azt hisszük, hogy az embernek úgy ezen, mint a jövendő életben való legmagasztosabb rendeltetése az, hogy Isten, az ő teremtője előtt kedves legyen. Ha valaki Isten tetszésére él, akkor azt teszi, ami az ő saját időbeli és örökkévaló javára legesleginkább szolgál. Az ember nem élhet Isten tetszésére anélkül, hogy sok boldogságnak részese ne lenne, mert ha egy ember Isten előtt kedves, ez azért van, mert Isten őt gyermekének fogadja. Neki a fiuságnak áldásait adja, kegyelmének adományait reá önti. Őt, ezen életnek megáldott emberévé teszi és az örök élet koronáját biztosítja számára, melyet majd hordozni fog s amelynek elhomályosíthatatlan fényben tündökölnie kell, ha majdan a földi dicsőségnek koszorui eltűntek. Más oldalról pedig, ha egy ember nem kedves Isten előtt, elháríthatatlan szenvedéseket és fájdalmakat von ezen életben a maga számára, férget és rothadást hoz be mindennemű örömének gyökerébe, tövissel tölti meg haldoklásának vánkosát, vesszőnyalábakat készit az örök tűzre, mely őt örökre megemészteni fogja. Aki Isten előtt kedves, az az isteni kegyelem által halad zarándok útján mindazoknak dicső jutalma felé, akik Istent szeretik és félik. De aki Isten előtt nem kedves, annak a szentirás szava szerint száműzetnie kell Isten országa és végre az üdvösség élvezete elől. Ha tehát mi joggal mondhatjuk, hogy Istennek tetszeni annyit jelent, mint üdvözültnek lenni, akkor az egyedüli lényeges kérdés ez: Hogyan lehetek én Isten előtt kedves? Valami nagy komoly szó az pedig, ami leckénk alapigéiben foglaltatik: „Hit nélkül pedig lehetetlen dolog, hogy valaki Isten előtt kedves legyen.” Vagyis ez azt jelenti, hogy tegyetek ti, amit akartok, törekedjetek olyan buzgón, amint csak tudtok, hozzatok annyi áldozatot, amennyi néktek tetszik, tünjetek ki mindenben, ami gyönyörűséges és jól hangzó, annyira, Amennyire csak lehet, mégsem lehet Isten előtt kedves ezen dolgokból semmisem, ha az hittel összekötve nincsen. Miként az Úr a zsidóknak mondja: „Minden cselekedeteitekkel hitet kell hoznotok,” ‒ vagy: „Lehetetlen hit nélkül
Istennek tetszeni.”
Régi törvény ez, olyan régi, mint az ember maga. Mihelyt Kain és Ábel megszületett ezen világon, megszületett és férfiuvá nevekedett, tényleg kihirdette Isten ezt a törvényt, hogy hit nélkül lehetetlen Neki tetszeni, (előtte kedvesnek lenni.) Egyik napon elkészítette Kain és Ábel a maga oltárát. Kain a fák gyümölcseiből és a föld terményeiből hozott és az ő oltárára rakta. Ábel a nyájnak első fajzásából hozott és azt a maga oltárára tette. El kellett dülnie, hogy melyik áldozat volt kellemes Isten előtt. Kain a maga javát hozta, de hit nélkül hozta ezt, Ábel a maga áldozatát hozta, de a Krisztusba való hittel hozta. Nos, kinek a tette lesz sikeres? Az ajándékok értéke egyenlő, a mennyire azokat mérlegelni lehet. Az egyik olyan jó, mint a másik. Melyikre fog esni a mennyei tűz? Melyiket fogja Isten, az Úr, az ő tetszésének lángjával megemészteni? Oh, én Ábel áldozatát égni látom, Kain pedig haragra gerjedt, mert: „Mert Isten tekintett Ábelre és az ő ajándékára, Kainra pedig és az ő ajándékára nem tekintett.” (1Móz.4,4-5) Mindig úgy lesz ez mindaddig, miglen az utolsó ember a mennybe vitetik. Soha sem lesz elfogadható áldozat az, amely a hitben gyökerezve nincsen. Habár jó az, látszólag olyan jó, mint amaz, amelynek hite van, még sem fogadhatja el és nem akarja elfogadni Isten, ha nincs mellette hit, mert Ő kijelenti itten, hogy: „Hit nélkül lehetetlen dolog Isten előtt kedvesnek lenni.”
Legelőször annak magyarázatát adom, hogy mi a hit. Másodszor bizonyítékot hozok arra nézve, hogy hit nélkül lehetetlen dolog megmentetni és harmadszor egy kérdést teszek fel: „Van-e az a hitetek, amely által Istennek tetszetek?”
Először, magyarázat. Mi a hit? A régi irók – mert ti észre fogjátok venni, hogy azokban a könyvekben, a melyeket körülbelül kétszáz év előtt a régi jámbor emberek irtak, több gondolat van kifejezve egy sorban, mint a mi mostani könyveinknek egy lapján és több van egy lapon, mint ami ujabb teologiánk egész kötetében – ezek a régi irók azt mondják nékünk, hogy a hit három dologból áll: először az ismeret, azután a hozzájárulás, azután amit ők bizalomnak neveznek, vagyis azon ismeretnek felfogása, amelyekhez mi hozzájárulásunkat adjuk és annak elsajátítása az által, hogy abban bizunk.
A hit mellett első az ismeret. Az ember nem hiheti azt, amit nem ismer. Ez egy tiszta önmagát megvilágító alapelv. Ha soha életemben nem hallottam egy dologról és nem ismerem, akkor nem tudom azt hinni, és mégis vannak egyének, kiknek olyan hitük van, mint ama ruhafestőé volt, aki, midőn kérdezték, hogy mit hisz, ezt felelte: „Én azt hiszem, amit az egyház hisz.” „Mit hisz az egyház?” „Az egyház azt hiszi, amit én hiszek.” „S mit hisz kérem ön és az egyház?” „Nos hát, mi mindaketten ugyanazt hisszük.” Ez az ember semmit sem hitt, kivéve azt, hogy az egyháznak igaza van, de miben, azt nem tudta megmondani. Nem helyes dolog azt mondani: „Én hívő vagyok, ha nem tudja az ember megmondani, mit hisz, s mégis láttam ilyen állapotban lévő embereket.
Hatalmas prédikáció tartatott, mely mozgásba hozta a vért. A prédikátor kiáltá: „Higgyetek, higgyetek, higgyetek!” És az emberek hirtelen fejükbe vették, hogy ők hivők, kimentek templomaikból és ezt mondották:” Én hivő vagyok.” Ha pedig megkérdezték: „Mit hisztek ti? ‒ akkor a bennök lévő reménységnek semmi alapját sem tudták megmondani. Azt hitték, hogy a legközelebb vasárnap a kápolnába akarnak menni, ezen osztálybeli emberekkel összeköttetésbe jönni, igen hangosan akarnak énekelni és igen csudateljes beszédeket tartani, s ezért azt hiszik, hogy meg lesznek mentve, de hogy mit hisznek, azt ők nem tudják megmondani. Nos, hát én egy ember hitét sem tartom biztosnak, ha nem tudja mit hisz. Azt mondja, hogy hisz és nem tudja mit hisz, lehete az valódi hit? Az apostol mondta: „Hogyan higgyenek azonban, akiről nem hallottak? De hogyan halljanak prédikátor nélkül? Hogyan prédikáljanak pedig, ha nem lettek küldve?” A valódi hithez szükséges tehát, hogy az ember tudjon valamit a bibliából. Higgyétek nekem, hogy olyan korszak a mostani, amikor a biblia felől nem tartanak olyan nagyot, mint különben szoktak. Néhány száz év előtt el volt a világ borítva vakbúzgósággal, kegyetlenséggel és tévhittel. Egyik szélsőségből a másikba megyünk és most a másik szélsőségbe értünk. Akkor ez hangzott: „Csak egy hit az igazi, le minden mással máglya és fegyver által!” Most pedig így hangzik: Akármilyen ellenmondók legyenek is a mi hitvallomásaink, mégis valamennyien igazak.” Ha a mi egészséges eszünket használjuk, akkor látni fogjuk, hogy nem úgy van ez. De némelyek ezt felelik: „Ezt meg ezt a tant nem szükséges prédikálni, hinni pedig szintén nem szükséges. De hát, ha nem szükséges azt prédikálni, akkor nem volt szükséges azt kinyilatkoztatni sem. Te Istennek bölcsességet érinted, ha azt mondod, hogy a tanok egyike nem szükséges, mert az éppen olyan, mintha mondanád, hogy Isten olyas valamit jelentett ki, amire nem volt szükség és ő épen olyan nem bölcsen járna el, ha többet tett volna, mint a mennyi szükséges, mint ha kevesebbet tett volna a szükségesnél. Mi azt hisszük, hogy Isten igéjének minden tanát az embernek kutatnia és mérlegelni kell és hogy mindazt, ami a szentírásban van, el kell fogadni, különösen pedig mindazt, ami dicső Megváltónk személyére vonatkozik. Az ismeretnek bizonyos fokát kell elérni, mielőtt a hit jelentkeznék. „Tudakozzátok az írásokat, mert néktek úgy tetszik, hogy örök életetek van abban, és azok a melyek én rólam bizonyságot tesznek.” A keresés és olvasás által jön az ismeret és az ismeret által jön a hit, a hit által pedig az üdv.
De az ember ismerhet valamely dolgot és mégsem bír hittel. Azért a hittel együtt kell a hozzájárulásnak jönni, vagyis ahhoz, amit mi ismerünk, hozzá kell járulnunk, mert mi azt isteni igazságnak tartjuk. Íme, a hithez nemcsak az szükséges, hogy én az irást olvassam és megértsem, hanem, hogy azt, mint az élő Istennek igazságát a szívembe bevegyem, az egész irást pedig úgy fogadjam, mint a mely a legmagasságosabból adatott, mint teljes tan, amelyre nézve követeli Ő, hogy üdvösségem elnyerésére higyjem azt. Nem szabad néktek a szentirást megfelezni és azt hinni, ami tetszik: nem szabad az irást fél szívvel hinni, mert ha ezt akaratosságból teszitek, akkor nincs az a hitetek, a mellyel Krisztusra pillantok. Az igazi hit teljesen egyetért az írással, elővesz egy lapot és azt mondja: „Mindegy, akármi áll ezen a lapon, én hiszem azt!”. Azután a legközelebbi fejezethez fordul és mondja: „Van itt néhány nehezen érthető dolog, amelyet a tanulatlanok és könnyelműek összezavarnak, mint más irásokat is az ő kárhozatjukra, de akármilyen nehéz is legyen az, én hiszem.” Lát egy engesztelő áldozatot, valami nehéz van a gondolatokban, de hisz benne, és bármit is lát a kijelentésben, buzgón a könyvre nyomja ajkait és mondja: „Az egészet szeretem, az én teljes, szabad és szívbeli hozzájárulásomat adom minden szavához, legyen az dorgálás vagy ígéret, példabeszéd, előírás vagy áldószó. Hiszem, hogy miután mindez Istennek szava, tehát egészen megbízható és igaz.” Aki üdvözölni akar, annak ismernie kell az irást és avval teljesen egyet kell értenie.
De valamely ember mind ezt megteheti, és mégsem bírhat igazi hittel, mert a hit főrésze az utolsóban, nevezetesen az igazság iránti bizodalomban fekszik. Nemcsak az üres igaznak tartásban, hanem annak elfogadásában és az abban való bizodalomban. A régi prédikátorok így fejezték ki magukat, hogy: „Támaszkodás az igazságra.” Ti meg fogjátok érteni ezt a szót. Támaszkodni arra és mondani: „Ez az igazság és én üdvömet illetőleg bizalmamat helyezem reá.” Nos, a hit lényegére nézve a Krisztusra való támaszkodás. Nem fog engem az megmenteni, ha hiszem, hogy Krisztus üdvözítő, de meg fog engemet menteni az, ha én Ő benne, mint az én Üdvözítőmben bízom. Nem mentetem meg a jövendő haragtól, ha hiszem, hogy az Ő engesztelő műve elég, hanem üdvözülni fogok, ha az Ő engesztelő munkáját bizodalmammá, menedékhelyemé, mindenemmé teszem. A hitnek gyökere, lényege az, hogy magunkat az ígéretre helyezzük. Nem a hajófedélzetén levő mentőöv az, mely azt az embert menti, aki fuldoklik, sem az a hit, hogy ez az öv egy jeles, sikerült találmány. Hanem kell, hogy az ember hóna alatt legyen az és a keze rajta, mert különben sülyedni fog. Egy régi és elcsépelt képletet használva, gondoljatok egy ház felső emeletén lévő tűzre és az emberekre, kik az utcában összegyülekeztek. A felső szobában egy gyermek van. Hogyan kell őt lehozni? Nem tud leugorni, mert összezúzza magát. Egy erős ember áll elő és kiált: „Bocsátkozzál az én karjaimba!” A hitnek egy része az, hogy tudjuk, miszerint az ember itt van, de a hit lényege az ember karjai közé esésben van. Ez a hitnek próbája és ennek igazi gyökere, igazi lényege. Úgy bűnös, úgy neked tudnod kell, hogy Krisztus a bűnért halt meg, de meg is kell értened, hogy Krisztus képes megmenteni és hinned kell ezt! Nem vagy azonban megmentve, ha bizalmadat is nem helyezed reá, hogy Ő a te Üdvözítőd, a tied örökké.
Ez az a hit, a mely megmenti s bármily szentségtelen is volt a te életed egészen a jelen óráig, ha ez a hit a mostani pillanatban megadatik néked, eltörli minden bűnödet, megváltoztatja természetedet, új emberré alkot a Krisztus Jézusban, oda vezérel, hogy szent életet folytass, örök üdvösségedet biztosítsad. Mintha egy angyal venne fel téged az ő tündöklő szárnyaira és azonnal a mennybe vinne. Van-e néked ilyen hited? Ez egy mindenek felett való fontos kérdés, mert míg az emberek a hit által üdvözülnek, addig anélkül elkárhozni fognak. Miként ezt egyik jeles könyvében Brooks mondja: „Aki az Úr Jézus Krisztusban hisz, az üdvözül, ha még oly sok is az ő bűne, de aki nem hisz az Úr Jézus Krisztusban, annak el kell kárhoznia, ha még olyan kevés is az ő bűne.” Van néked hited? Mert azt mondja leckénk szövege, hogy: „Lehetetlen pedig, hogy hit nélkül valaki kedves legyen Isten előtt.”
De íme, jövünk a bizonyításhoz, hogy miért nem lehetünk megmentve hit nélkül. „Hit nélkül pedig lehetetlen dolog, hogy valaki Istennek kedves legyen.” Ezt pedig abból meríteni, hogy az Írás sem említ olyan embert, aki hit nélkül Isten előtt kedves lett volna. A zsidókhoz irott levél 11-ik fejezete azon embereknek fejezete, akik Isten előtt kedvesek voltak. Halljátok neveiket: „Ábel hit által áldozott Istennek, becsesebb áldozattal”, „hit által ragadtatott el Énok”, „hit által készité el Noé a bárkát”, „hit által engedé Ábrahám az Istennek, ...hogy elmenne a helyre, melyet örökségül veendő vala.” „hit által lakék az ígéret földjén mint idegen földön”, „hit által szűlé Sára Izsákot”, ,,hit által áldá meg Jákob Józsefnek mind a két fiát”. Izsák Jákobot, „hit által áldá meg Jákob Józsefnek mind a két fiát”, „hit
által beszélt József Izrael fiainak kimeneteléről, mikor meghala”, hit által mentek át a Veres tengeren”, „hit által omoltak le Jerikónak falai”, „hit által szabadult meg a tisztátalan Rákháb”, „és mit szólok még többet?” „Rövid lenne nékem az idő, ha beszélnem kellene Gedeonról, Barakról, Sámsonról, Jeftéről, Dávidról, Sámuelről és a prófétákról. Mindezek azonban a hitnek emberei voltak.” Mások, akiket a szentirás megnevez, tettek valamit, de Isten nem fogadta el őket. Az emberek megalázták magukat, de Isten nem fogadta el őket. Akháb megtette azt, s még sem bocsáttattak meg bűnei soha. Emberek bűnbánatot tartottak, s még sem mentettek meg, mert bűnbánatjuk nem volt igazi. Júdás megbánta tettét, azután pedig elment és felakasztá magát és nem mentetett meg. Emberek beismerték bűneiket és mégsem lettek megmentve. Saul megtette ezt. Mondta Dávidnak, hogy: „Vétkeztem ellened Dávid fiam!” s mégis folytatta azt a cselekedetét, amit előbb tett. Sokan megvallották Krisztus nevét és csodálatos dolgokat míveltek, s még sem voltak Isten előtt soha sem kedvesek azon. egyszerű okból mert nem volt hitük. S mert a szentírásban, mely több évezredek történetét magában foglalja, senki sem neveztetik meg olyannak, így hát valószínű, hogy a történelem másik két évezredében nem volt olyan, miután az első négyben sem volt.
De a legközelebbi bizonyság az, hogy a hit egy magát megalázó engedékenység. Semmi sem hozhatja oda az embert, hogy magát megalázza, mint a hit, s ha egy ember magát meg nem alázza (ha meg nem hajol), akkor az ő áldozata nem lehet elfogadható. Az angyalok tudják ezt. Mikor dicsérik Istent, akkor beborítják arcukat szárnyaikkal A megváltottak tudják ezt, mikor Istent dicsérik, az Ő lábaihoz teszik le koronáikat. Az az ember, akinek nincs hite, azzal bizonyítja azt be, hogy nem tud meghajlani, mert nincs hite, mert sokkal kevélyebb, hogy sem hihetne. Kijelenti, hogy nem renden alá eszét, nem akar gyermek lenni és alázattal hinni azt, amit Isten neki mond. Gőgös ő, s így nem mehet be a mennybe, mert a mennyország kapuja olyan alacsony, hogy azon senki át nem mehet, aki fejét lehajtani nem akarja. Sohasem létezett olyan ember, aki kiegyenesedve tudott volna az üdvösségbe menni. Nékünk térdeinken kell Krisztushoz mennünk, mert habár Ő ajtó, amely ajtó elég nagy arra, hogy a legnagyobb bűnöst is bebocsássa, mégis olyan alacsony ajtó Ő, hogy az emberek meghajolni kénytelenek, ha megmentetni óhajtanak. Azért szükséges a hit, mert a hitnek hiánya jele annak, hogy hiányzik az alázat.
Vannak azonban még más okok is. A hit szükséges az üdvösségre, mert a szentirás azt mondja nékünk, hogy a cselekedetek (a munkák) nem üdvözíthetnek. Elbeszélek egy ismeretes történetet, amely mellett még a legszegényebbek sem fognak félreérteni engem. Egyik napon kiment egy prédikátor, hogy prédikáljon. Utjában egy dombra ért. Alatta feküdtek a faluk mintegy szunnyadozva szépségükben és a gabonák mozdulatlanul a nap fényében, de ő nem ezekre nézett, mert egy asszony vonta magára figyelmét, aki az ajtó előtt állott, s a midőn meglátta őt, a legnagyobb félelemmel jött hozzá és kérdé: „Oh, uram, nincs önnél egy kulcs? A szekrényemhez való kulcsot eltörtem, van pedig benne néhány olyan tárgy, amelyre azonnal szükségem van.” A prédikátor válaszolá: „Nálam nincsen semmi kulcs.” Csalódva érezte magát a nő, mert azt hitte, hogy minden ember hord magánál kulcsot. „De ‒ mondá a prédikátor ‒ feltéve, hogy volnának kulcsaim, kérdés, vajon illenének-e ezek az ön zárjába, s így mégsem kaphatná meg a tárgyakat, amelyeket óhajt. Ne legyen tehát szomorú, várjon míg valaki más jön.” „De ‒ tevé hozzá, hogy az alkalmat kihasználja ‒ hallott-e már valamikor a mennyei kulcsokról?” „Oh, igen ‒ válaszolá a nő ‒ elég sokáig éltem és elég sokáig jártam a templomba, hogy megtudjam, hogy üdvözülni fogunk, ha nehezen dolgozunk és kenyerünket arcunk verejtékével szerezzük meg, szomszédainkat pedig jó bánásmódban részesítjük és magunkat, mint a káté ezt tanítja, a jobb érzelmüek iránt alázattal és tiszteletteljesen viseljük. Ha kötelességünket megtesszük, hogy abba az életállapotba jussunk, ami Istennek tetszésére van, és ha imáinkat rendesen elmondjuk.” „Ah ‒ mondá a prédikátor ‒ jó asszonyom, ez egy eltört kulcs, mert hiszen ön megtörte a parancsolatokat, s nem teljesítette minden kötelességét. Jó kulcs ez, de eltörte azt.” „Kérem, uram ‒ mondá a nő ijedten és abban a hitben, hogy ez a férfiú érti a dolgot ‒, mit hagytam ki?” „Nos, hát ‒ válaszolá amaz ‒ a legfontosabbat, a Jézus Krisztus vérét. Nem tudja-e hogy irva van, hogy a mennynek kulcsa az ő övén van. Ő kinyitja és senki be nem zárja, Ő bezárja és senki ki nem nyitja.” S miután közelebbről megmagyarázta néki a dolgot, monda: „Csak Krisztus az, Krisztus egyedül, aki önnek kinyithatja a mennynek ajtaját és nem az ön jó cselekedetei.” „Mit ‒ mondá a nő ‒ hát akkor a mi jó cselekedeteink haszontalanok?” „Nem ‒ feleli a férfiú – a hit szerint nem. Ha ön először hisz, akkor annyi jó cselekedete lehet, amennyit csak óhajt, de ha nem hisz, akkor soha sem fog azokban bízni, mert ha ön ezt teszi, úgy megrontja azokat és azok már nem jó cselekedetek többé. Legyen önnek annyi sok jó tette, amennyit csak óhajt, de helyezze bizalmát egészen az Úr Jézus Krisztusba, mert ha nem teszi ezt, akkor az ön kulcsa soha sem fogja kinyitni a mennynek kapuját.” Így, így hallgatóim, nékünk szükségünk van arra, hogy igaz hitünk legyen, mert a cselekedetek régi kulcsa eltörött, úgy hogy azzal a paradicsomba soha be nem mehetünk. Ha azt mondja valaki közülletek, hogy nincsen bűne, akkor ‒ világosan szólva hozzátok ‒ az illető magamagát csalja meg, és nincsen benne igazság. Ha azt gondoljátok, hogy a ti jó cselekedeteitekkel a mennybe juttok, akkor ennél kegyetlenebb csalódás még nem létezett, s az utolsó nagy napon majd azt fogjátok tapasztalni, hogy reményeitek értéktelenek valának, s hogy a ti legnemesebb cselekedeteitek, mint az őszbeli fáknak hervadt levelei elfuvatnak vagy lángra gyujtatnak, amelyben egy kicsit magatoknak is szenvedni kell. Viseljetek gondot jó cselekedeteitekre, legyenek azok hitszerintiek, de gondoljatok, arra, hogy az út, melyen megmentetik az ember, egyszerűen csak a Jézus Krisztusban való hit.
Továbbá, hit nélkül lehetetlen dolog megmentetni és Isten előtt kedvesnek lenni, mert hit nélkül nincsen Krisztussal való egyesülés. A Krisztussal való egyesülés okvetlen szükséges üdvösségünkre. Mikor imáimmal Istennek trónja elé jövök, azok sohasem hallgattatnak meg, ha nem hozom Krisztust magammal. A régi molossziak egy különös módhoz fordultak, mikor királyuktól valami kegyet elnyerni nem tudtak. A király egyetlen fiát vették ölükbe, térdeikre estek és ezt kiálták: „Oh, király a te fiadért teljesítsd kéréseinket.” A király mosolygott és monda: „Azoktól nem tagadok meg semmit, akik fiam nevének érvényt szereznek.” Igy van ez Istennel. Ő attól semmit sem fog, megtagadni, aki jön és magával hozza Krisztust, de ha egyedül jön, kivettetik. A Krisztussal való egyesülés fődolog az üdvösségnél. Egy történetet kell elbeszélnem néktek, hogy ezt illusztráljam. A hatalmas Niagara esésekről a világ minden részében beszélnek. Csodálatos azokról hallani, és azoknak szemlélete ámulatgerjesztő, de nagyon veszedelmes dolog, ha valamely véletlen következtében az emberek a vízesésbe sodortatnak. Néhány év előtt két ember volt a csónakban, egy hajós és egy szénásó, s ezek észrevették, hogy nem képesek a csónakot megtartani, mert olyan gyorsan ragadtatott a folyamon lefelé, hogy menthetetlenül összetörniök kell. A parton lévő emberek látták őket, de nem sokat tehettek megmenekülésükre. Végre az egyik ember mégis megmentetett, miután egy kötelet dobtak oda neki, melyet ő megragadott. Ugyanazon pillanatban, mikor ez történt, egy deszka úszott el a másik ember mellett. A lélekjelenlétét vesztett és megzavarodott hajós a kötél helyett megragadta a deszkát. Vészteljes tévedés volt ez, mindaketten a legnagyobb veszélyben voltak, de az egyiket a partra huzták, mert összeköttetése volt a parton lévő emberekkel, ellenben a másik, aki a deszkára kapaszkodott, ellenállhatatlanul lesodortatott és soha többé nem látták őt. Nem látjátok-e, hogy ez gyakorlati képlet? A hit Krisztussal való összeköttetés. Krisztus úgyszólván a parton van és a hitnek kötelét tartja és ha mi ezt bizodalmunknak karjával megragadjuk, akkor Ő a partra húz minket, de a mi jó cselekedeteink, melyeknek vele semmi összeköttetésük nincsen, a kegyetlen kétségbeesés torkába hajtanak minket. Ha még olyan erősen is tartjuk, s ha mindjárt vashoroggal is, a legkevésbé sem segíthetnek rajtunk. Bizonyára meglátjátok, hogy mit akarok néktek mutatni. Némelyeknek kifogásaik vannak a történetek ellen. Én azonban használni fogom ezeket, míg ők megnémulnak. Soha az igazság hatalmasabban nem állittatik az ember szemei elé, mint mikor nékik, amiként ezt Krisztus tette, egy történetet beszélnek el egy emberről, akinek két fia volt, vagy egy nemes emberről, aki elutazott az országból és egyik szolgájának tiz, a másiknak egy fontot adott.
A hit tehát Krisztussal való egyesülés (összeköttetés). Legyen gondotok arra, hogy bírjátok Őt, mert ha nem, akkor a ti cselekedeteitekre kapaszkodtok és a folyammal úsztok lefelé! Ha ti cselekedeteitekbe kapaszkodtok, akkor a mélységbe fogtok sodortatni! El fogtok veszni, mert cselekedeteiteknek nincsen Krisztusban való erőssége és semmi összeköttetése a drága Megváltóval! De te szegény bűnös minden te bűneiddel, ha a kötél derekad körül van és Krisztus ezt megragadta, mitse félj! „Nem ad Ő más kezébe téged, Sokat megtett te érted lélek.”
Még egy bizonysággal több és azután készen leszek vele: „Hit nélkül lehetetlen dolog Isten előtt kedvesnek lenni”, mert lehetetlen dolog a szentéletben megmaradni hit nélkül. Mai időnkben egy sereg időjárásos keresztyénünk van! Sok keresztyén hasonlít a narrtilushoz (vitorlás csiga, egy tengeri csigafaj), amely szép, csendes időben a tenger felszínén úszik pompás kis csapatban, mint a hatalmas hajók, de abban a pillanatban, amikor az első szélroham a hullámokat megmozdítja, azonnal bevonják (ezen állatkák) vitorláikat és a mélységbe sülyednek. Épen olyan sok keresztyén. A jó társaságban, az evangéliumi teremben, a jámboros lakszobában, a kápolnákban és sekrestyékben nagyon vallásosak, de ha kissé kitétetnek a gúnynak, ha valaki neveti őket, ha valaki metódistáknak, vagy pietistáknak nevezi őket, esetleg valami gúnynevet ad nékik, akkor minden vallásosságuk odavan a legközelebbi szép napig. Azután pedig, ha szép az időjárás és a vallás épen illik az ő dolgaikhoz, ismét kifeszitik vitorláikat és olyan jámborak, mint az előtt voltak. Higgyétek el nékem, hogy a vallásosságnak ez a neme rosszabb a vallástalanságnál. Szeretem azt, ha valamely ember alaposan az, ami, ha ő egyenes ember. S azért, mikor valamely ember nem szereti Istent, akkor ne mondja azt, hogy ő szereti, de ha ő igazi keresztyén, ha ő Jézusnak követője, akkor mondja is ezt ki és maradjon meg mellette. Semmi sincs, ami miatt szégyellje magát, az egyedüli, ami szégyellni való a képmutatás. Maradjunk hivek a mi hitvallomásunkhoz, akkor ez tiszteletünkre válik. Ah, vajon mit akartok ti hit nélkül csinálni az üldöztetés idejében? Ti jó és jámbor emberek a ti kis hitetekkel? Mit fogtok tenni, ha a máglyák újból felállittatnak és a lángok hamuvá égetik ismét a szenteket. Ha a kinzó eszközök ismét előkészíttetnek, vagy ha csak a kaloda újból behozatik, melyet a protestáns egyház használt, mint ez az én elődömnek Keach Benjáminnak üldöztetése bizonyítja, aki egyszer Aylesburgban a kalodába tétetett, mert könyvet irt a gyermekkeresztség ellen. Ha az üldöztetésnek legszelídebb alakja ismét feléledne, hogy szóródnának szét az emberek! A pásztorok közül némelyek pedig elhagynák nyájaikat. Most egy más történetet hozok elő és reménylem, hogy ez oda visz titeket, hogy a hit szükséges voltát belássátok. Egy rabszolgatartó amerikai ember így szólt egykor ahhoz, akitől egy rabszolgát vásárolt: „Mondja meg őszintén, mi a hibája?” Az eladó felelé: „Tudtom szerint nincs hibája, kivéve azt, hogy imádkozik.” „Ah ‒ válaszolá a vevő ‒ ezt én nem szeretem, tudok azonban valamit, ami őt hamar megfogja gyógyítani.” A legközelebbi estén akkor lepték meg Kuffeyt (a rabszolgát), amikor az ő jó uráért, asszonyáért és családjáért imában tusakodott, A férfiú megállt, hallgatott, de nem szólt semmit, a legközelebbi reggelen azonban hivta Kuffeyt és monda: „Nem akarok veled civakodni, de nem akarom azt, hogy birtokomon imádkozzanak, azért hagyj fel avval!” „Massza ‒ felelé ez ‒, én nem hagyhatom el az imádkozást, nekem kell imádkoznom.” „Ha te oly dacos vagy urad iránt, akkor vegyed rögtön!” Ezzel megkötözte őt és 25 ütést mért rá, azután kérdezte, akar-e még imádkozni?” „Igen, Massza, nekem kell imádkoznom, nem hagyhatok fel vele.” A gazda ámulva nézett, nem tudta megérteni, hogy lehet egy szegény szentnek az imához ragaszkodni, ha ez neki nem tesz jót, hanem csak üldözést von maga után. Elbeszélte ezt feleségének, aki monda: „Miért nem engedhetnéd meg a szegény embernek, hogy imádkozzék? Hiszen jól végzi dolgát, te meg én mitsem adunk az imára, de hát nincs annál semmi kár, hogy imádkozik, ha elvégzi dolgát.” „De én nem akarom ezt ‒ mondá az úr ‒, majdnem halálra ijesztett engem. Látnod kellett volna, hogyan pillantott reám.” „Mérges volt!” ‒ „Nem, én nem törődtem volna, de miután megvertem őt, könybe lábadt szemekkel tekintett reám, úgy azonban, mintha jobban szánt volna engem, mint magát.”
Ezen éjjel nem tudott a gazda aludni. Ide-oda hányódott ágyában, emlékezetébe jöttek az ő bűnei. Arra gondolt, hogy Istennek egy szentjét üldözte. Felült ágyában és monda: „Asszony, akarsz-e érettem imádkozni?” ‒ „Soha az életben nem imádkoztam – szóla az asszony – nem tudok érted imádkozni.” ‒ „El vagyok veszve, ha valaki nem imádkozik érettem” ‒ mondá a férj ‒ „nem tudok önmagamért imádkozni.” „Senkit sem tudok az ültetvényen, aki imádkozni tudna Kuffeyn kívül”
‒ válaszolá a nő. Meghuzták a csengetyűt és behozatták Kuffeyt. Az úr megragadta fekete szolgájának kezét és kérdé: „Kuffey, tudsze te uradért imádkozni?” ‒ „Massza, én mindig imádkoztam önért.” Térdeire esett, könnyek között kiönté lelkének érzetet és mindketten, a férfi és nő megtért. Ez a néger nem tehette ezt hit nélkül. Hit nélkül azonnal távozott volna, mondván: „Massza, én felhagyok az imádsággal. Nem szeretem a fehér ember korbácsát.” De mert kitartó volt hite által, megtisztelt őt Jézus urának lelkét adta néki jutalmul.
Végezetre pedig jön a kérdés, az életkérdés. Kedves hallgató, van-e neked hited? Hiszesz-e az Úr Jézus Krisztusban teljes szívvel? Ha ez így van, akkor reményed lehet, hogy meg leszel mentve. Sőt föltétlen bizonysággal megállapíthatod, soha nem fogsz elveszni. Van-e hited? Segítségedre legyek-e a kérdésre való válaszodban? Három próba követ akarok neked adni lehető rövid idő alatt, hogy el ne fárasszalak, azután élj boldogul mára nézve. Akinek hite van, az lemondott önigazságáról. Ha egy parányit is bízol önmagadban, akkor nincsen hited. Ha a bizodalomnak csak egy kis részét valami másra helyezed és nem egyedül arra, amit Krisztus tett, akkor nincs hited. Ha cselekedeteiben (műveidben bízol, akkor a te cselekedeteid Anti-Krisztusok; Krisztus és Anti-Krisztus pedig soha együtt nem mehet.) Krisztus vagy mindent kiván, vagy semmit. Vagy egész Üdvözítőnek kell neki lennie vagy semminek. Ha tehát hited van, akkor mondhatod: „Kezemmel mit sem hozok, Csak Te reád borulok.”
Azután arról is megismerhető az igazi hit, hogy ez Krisztus személyisége iránt nagy tiszteletet fejt ki. Szereted Krisztust? Tudnál-e érette meghalni? Igyekezel-e arra, hogy neki szolgálj? Szereted-e övéit? Mondhatod-e, hogy: „Nevednek édessége már Kedves vigasz, s üdv örömár; De édesebb vagy Te magad, Veled szívem legboldogabb.”
Oh, ha te nem szereted Krisztust, akkor nem hiszesz benne, mert az Ő benne való hit szeretetet alkot. És még több! Akinek igazi hite van, annak van igazi engedelmessége. Ha egy ember azt mondja, hogy neki hite van, de hiányoznak nála a cselekedetek, akkor ő hazudik. Ha valaki kijelenti, hogy hisz Krisztusban és még sem folytat szent életet, akkor téved, mert ha mi nem is bízunk a jó cselekedetekben, mégis tudjuk azt, hogy a hit mindig jó cselekedeteket szerez. A hit a szentségnek atyja. Nincs pedig annak atyja, aki nem szereti a gyermeket. Istennek áldásai két kézzel való áldások. Egyik kezével adja a bocsánatot, de a másikkal mindjárt adja a szentséget. Egy ember sem lehet pedig egyiknek részese, ha a másikat nem bírja.
De íme, kedves hallgatók, térdeimre essem-e és a Krisztusért kérjelek-e, hogy erre a kérdésre a ti csendes kamarátokban választ adjatok: Van-e hitetek? Oh, válaszoljatok reá: „Én nem tudom,” vagy pedig: „Nem törődöm vele.” Majd egy napon törődni fogtok vele, ha majd tántorog a föld és a világegyetem ide-oda inog. Törődni fogtok majd vele, ha Isten itélőszéke elé rendel és ha a hirteleneket és hitetleneket el kárhoztatja. Oh, bár lennétek bölcsek, hogy már most gondoskodnátok róla, s ha néhányan közületek azt érzik, hogy szükségük van Krisztusra akkor engedjétek meg, hogy a Krisztusért kérjelek, miszerint az Ő benne való hitet, aki felmagasztaltatott, keressétek, s néktek is megtérést és a bűnönek bocsánatát adja. Az pedig aki néktek megtérést adott, a bocsánatot is megadni fogja. Oh, bűnösök, akik beismeritek bűneiteket, higgyetek az Úr Jézusban és üdvözülni fogtok. Essetek az Ő szeretetére, vérére, cselekedetére, halálára, szenvedésére és érdemére, s ha megteszitek ezt, akkor soha elesni nem fogtok, hanem meg lesztek mentve most és meg lesztek mentve ama napon, amikor rettenetes lesz meg nem mentetni, „Térjetek meg, térjetek meg, miért akartok meghalni Izrael háza!” Ragadjátok meg Őt, érintsétek meg ruhája prémjét és meggyógyultok. Segítsen meg titeket Isten, hogy megtegyétek ezt Krisztusért! Ámen és ámen!