Nehéz az embert a bölcsesség ösvényén megtartani, még akkor is, ha már arra hozatott. Az igazság két szélsőség között fekszik, az ember pedig egy óra ingához hasonlóan mozog vagy az egyik vagy a másik irányban messzire eltérve. Nem sokáig időzik egy helyen, hanem egyik oldalról a másikra dobatik, de különben isteni kegyelem nélkül soha sem talál nyugalmat a bölcsesség középpontján. Az élet zarándoklása és az élet iskolája terén két szélsőség van. Némelyek azt állítják, hogy az embernek vezetőre egyáltalálan nincsen szüksége. Nem nemes teremtménye ő, felruházva gazdag szellemi tehetségekkel? Nem tud-e ő ítélni és következtetni, értelmezni és megkülömböztetni? Bizonyára megtalálja útját, külső vezettetés nélkül. A tanuláshoz miért kell neki tanitó? Tanul ő maga magától. Nincsen-e ő a tudományok birtokában? Milyen sokat feltalált már. Ilyen önmagukkal megelégedett kérkedők nem akarnak leereszkedni, egy mester lábaihoz ülve, vagy a vezető lábnyomát követve és ezért gyakran eltévednek különcökké válnak és a gondolkozásban sőt a tettekben is törvénytelenekké, s oktalanokká lesznek. Ilyen vándorlók a hitetlenség és istentagadás tévutaira vetemednek. Saját lelküket bolondságokba és nagy tévedésekbe vezetik azok, kik saját maguk tanítójuk akarnak lenni. Veszedelmes egy út ez, de az ellenkező irány nem kevésbé az. Szabadítsatok meg egy embert a rationalismustól, (ésszerűség) és akkor gyakran belebotlik a babonaságba, ezt mondván: „Látom, szükségem van vezetőre, azt veszem, mely legközelebb esik kezem ügyébe.” Talál ottan vezetőt, akit az egyik, vagy a másik irányadó hatalom beiktatott, és az az ember, aki megszünt saját ítélete szerint cselekedni, azonnal átadja magát a vezettetésnek és azt véli, hogy a bűnös hitetlenség elkövetésének lesz részese ha valami kérdést intéz. Minden megfontolás nélkül, hogy vajon a vezető látó-e vagy vak, tanult és képes vezető-e, átadják magukat a könnyen hívők a papoknak vagy vezetőknek és tévutakra vezettetnek.
A gondolkozásba belefáradva, másokat kérnek fel, hogy helyettük gondolkozzanak és azzal megelégesznek. Egy nagy tömeg embernek ez a vallása, és sok békét találnak fel benne: a szunnyadozó lelki tompaságnak békéjét. Egy olyan egyházra találnak, mely régiségénél fogva méltóságot igényel magának és azután hitelt adnak mindennek, amit ennek az egyháznak tanítani tetszik. Azt vélik, hogy immár nincs joguk valami felett itélni vagy saját eszüket használni. Lelkiismeretet és észt egy kötésbe kötnek, mintha eltörött karok volnának, melyeket többé használni nem lehet és rokkant katonákként szóhagyomány és tantételek karosszékeiben tolatják magukat. Kérdést intézni nem mernek, az elrontaná az egész dolgot. Behunyják szemüket és mások szemeire bízzak magukat, sőt behunyják szemeiket és vakok által vezettetik magukat, vakok által, kik szintén nem gondolkodnak, kik már régen behunyták szemüket és szájukat kinyitották, hogy mindent bevegyenek, amit a legfelsőbb Konciliumnak, vagy a pápának beletenni tetszik. A két szélsőség között létezik az igaznak keskeny ösvénye, boldog az, aki megtalálja, t.i. az igaz, őszinte felkutatása annak, hogy ki legyen a vezető és tanitó, annak beismerése hogy az Úr Jézusban adatott nékünk vezetőnk és tanítónk a Szent Lélekben és azután az egész embernek tökéletes, odaadó, hitteljes alárendelése eme csalhatatlan vezetés alatt. Boldog, aki az észnek büszkeségében nem határozza el magát arra, hogy vezetője legyen saját magának és ezzel egy bolondnak vezetője. Sem pedig a tévhitűség közönyében embertársának vezetésére nem bízza magát, legyen ez pap, pápa, prédikátor vagy bárki, hanem aki, miután beismerte, hogy Isten az Ő Fiát e világra küldte, hogy „az ő üdvességeknek Fejedelme” legyen, „aki sok fiakat a dicsőségbe vivén”, odamegy, ahová parancsnoka vezeti. És aki miután látta, hogy ugyan ez a Jézus az ő népének prófétáúl rendeltetett, örömmel ül lábainál és befogadja beszédét, mialatt az ész, a vonzalom, a megfontolás és az akarat teljes nyugalmat talál Ő benne. A Mindenlátót nyilt szemekkel követi és megvilágositott szellemmel az örök világosság tanítványává válik.
Alapigénk sok bölcsességet tartalmaz-e dologra vonatkozólag; mert először, egy nagy, általános szabályt fejt ki figyelmeztetésképen t. i., hogy a tanítvány ne legyen feljebbvaló Mesterénél, hanem váljék ő hozzá hasonlóvá. Másodszor, eme Krisztusra vonatkozó, általános szabálynak egy különös alkalmazását közli velünk, még pedig, hogy mialatt tökéletesittetünk, Ő hozzá hasonlóvá válunk, miként más tanítványok is, mesterükhöz hasonlókká válnak. E szerint tehát alapigénket azoknak bátoritásául szeretném használni, kik Krisztust óhajtják Mesterül, midőn mondom, hogy az alapigénkben emlitetteket tényleges próbára tehetjük.
Vegyük a nagy, általános szabályt figyelmeztetésképpen. Az alapige több igazságot tartalmaz és ez mind a főpont magyarázatára szolgál. Kitünik, hogy a tanítvány többnyire azon mesterhez vonzódik, akihez legjobban hasonlit: a vak a vaktól vezettetik. Nemcsak hasonnemű madarak repülnek együtt, hanem a rokonérzésű emberek is szövetségre lépnek egymással, ezért mindannyijunkban megvan az a természetes hajlam, hogy saját képünket csodáljuk és szívesen alárendeljük magunkat azoknak, kik nálunknál magasabban állnak, de mégis ami fajtánkból valók. Egy olyan tanítónál, ki előítéleteinket nem támadja meg, hanem kinek ízlése inkább a miénkkel látszik megegyezni, mindjárt otthonosan érezzük magunkat. A pap olyan, mint a nép, mert a nép úgy szereti, ha olyan. A tanítókról egyaránt igaz az, ami a bálványokról mondatik: „Hasonlók azokhoz, akik csinálják.” Ha a vak tudna látni, nem választana vakot vezérül, de vakságában olyanra talál, aki úgy beszél, mint vakok szoktak beszélni, ki a dolgokat úgy ítéli meg, miként azok a sötétben léteznek és nem tudja azt, amit az egészséges szemű emberek tudnak. És ezért a vakot sohasem figyelmezteti gyengeségeire, ez pedig azonnal mondja: „ez az én eszményem, melyet én magamnak alkottam egy férfiről, ez olyan vezető, amilyen nekem kell, ennek átadom magamat.” Tehát a vak a vakot veszi vezérül és ez az oka, hogy a tévedés ilyen általánosan elterjedt. Egy tévedésnek sem volna állandó maradása, ha az emberi természetben rejlő, valamely gonosz hajlamával nem állana összhangban, ha az emberbe lakó valamelyik tévedéséből nem találkoznék, és ennek helyet engedne. Az uralkodó bűnöknek egyike a bálványimádás, mert az ember elidegenedett az Istentől, aki szellem, és testi balgatagságában olyan Istent
óhajt, kit érzékeivel észre tud venni. Ne csodálkozzatok, ha seregenként áttérnek a pápasághoz. A pápaság az ördög által a romlott emberi természethez idomított vallás, ezért nem csoda, ha a népeket megvarázsolja, mert amit ők szeretnek, és amit e világnak Istene innyüknek édessé tesz, az könnyedén csúszamlik beléjük. A pápaság és a szentségeknek mindenféle alakjai puha ágyat alkotnak a lusta tagok részére és amilyen biztosan lefekszik egy rest ember, olyan bizonyosan átadja magát egy bálványimádó ezen tanoknak. Lássatok el egy bálványimádó embert azon tanításokkal, melyeket a biblia tartalmaz és adjatok egy ollót a kezébe, hogy termetére szabja kabátját és a pápaság lesz, egyik vagy másik alakjában az ő vallása, melyet magának kivág belőle, és épen ezért népszerű. Eleinte érthetetlennek látszik, hogy a vak, aki vezetőnek teszi magát, miként remélheti, hogy az emberek reá bízzák magukat, de nem is tenné ezt, ha nem volna olyan sok más vak, aki mitsem tudván az ő vakságáról, olyan nyugodtan ő hozzá ne jönne. Vigyázzatok, hogy ti is ugyanabban a vakságban ne kövessétek azoknak példáját.
Fiatalember, vigyázz, kit választasz magadnak vezetőűl! Hajlamaid rá bírnak téged egy hamis ember választására, mert hajlamaid is hamisak. Imádkozzatok, hogy az életmód helyesen legyen megkezdve, hogy az isteni kegyelem kiontassék szíveitekbe és az Istennek Krisztusát választanátok, ki „az út, az igazság és az élet.” Ah, Uram, ne legyen itt egy lélek sem olyan vak, aki vak istentagadást, vak kételkedést, a vak bálványimádást válassza vezetőűl, hanem te fogjad a vakok kezeit és vezesd őket oly úton, melyet nem ismernek és ösvényeken, melyeket még nem láttak. Ezt tegyed meg ő velük és ne hadd el őket.
Miután megválasztotta tanítóját, mindig jobban és jobban fog hasonlítani a tanítvány mesteréhez, vagy miután vezetőjét megválasztotta, hajlandó lesz, lábnyomát mindig pontosabban követni és napról-napra tökéletesebben élni előírásai szerint. Tudjuk, hogy azokat utánozzuk, a kiket csodálunk. A szeretet csodálatos befolyással van természetünkre, mely befolyás a szeretett lény alakja szerint formál minket. Az igazi tanítvány az agyaghoz hasonló, melyet a mester saját képére alakit. Mi észre sem vesszük, de egész biztosan belealakulunk azok hasonlatosságába, kiknek befolyása alá rendeljük magunkat. Bárki legyen a te mestered, kedves barátom, az ő képére fogsz hasonlítani. Ha olyant választasz vezetőül, aki csak a mulatságnak él, akkor mindig könnyelműebbé válsz. Ha a fösvénység rabszolgáját csodálod, fösvénnyé válsz. Ha olyannak uralma alatt állasz, ki a testiségnek szolgál, te is testi, züllött ember léssz. Ha a te általad megcsodált hős megveti Istennek igéjét, nemsokára te is meg fogod vetni, míg te csodálva nézed őt, valami olyan képződik, mint a fénykép és te fényérző lemez gyanánt az ő képét veszed magadba. Ezért nagyon kérlek, vigyázva válaszd meg vezetődet!
És figyeljetek, a tanítvány nem haladja túl tanítóját és vezetőjénél tovább nem halad az, aki magát vezettetni hagyja. Ilyen eset nagyon kevés van, sőt mondhatnám, hogy nincs is, mert ha vezetőjénél tovább megy a vezettetett, akkor tényleg már nem vezettetik. Ez nagyon ritkán fordul elő. Ha az emberek túl haladják vezetőjüket, akkor többnyire az ellenkező irányban teszik azt. Az erényekben nem lesznek túlzottak, ezeket gyakran elhanyagolják, többnyire azonban túlzottá válnak a különösségben, a balgatagságban, a fogyatkozásban és hibákban. Azt beszélik, hogy harmadik Rikhárd udvarában az udvari személyzet lassankint görbehátuvá vált, mert a király görnyedt alaku volt és mi egy egész ország balgatagságát láttuk, nem az elmúlt, hanem a jelen században amidőn csaknem minden nő sántikált, mert egy, a nép előtt kedvenc hercegnő időnkénti, bénaságban szenvedett? Ez az emberek módja, ők egymást utánozzák ösztönszerűleg és ez az egyedüli mentség, amelyet tudok a Darwin állításaira vonatkozólag, aki minket a majomról származtat. Az utánzási ösztön nagyon ki van fejlődve bennünk, magára hagyva pedig a rossz oldal felé hajlik és mi a torzképződések és gyengeségek utánzására vagyunk a leghajlandóbbak. A zene, festészet, költészet és irodalomban egy intézetnek férfiai ritkán haladják túl mesterüket, vagy ha mégis, akkor elhagyják őt, de szokás szerint megörökítik a mester egyoldaluságait és gyengeségeit. Ez pedig még leggyakoribb az élet művészetében. Fiatalember, hited mesterének megválasztásában, kérlek légy nagyon óvatos, csak a legjobbat válasszad, mert te nem hagyod el a mestert, kit te követsz, hanem inkább hátra maradsz. Olyan vezetőt válassz, aki az utat ismeri, mert ha ő egy néhány tévedést követ el, akkor te tízszer annyit fogsz elkövetni és valószínű, hogy minden ő hibáján is még túl teszek.
Egy komoly igazságnak megfontolása még van hátra. Ha rossz szellemi vezetőt választ az ember, minden rossz vezetés végén ott van egy verem. Valamely férfi tévtant hirdet, melyről azt mondja, hogy azt a bibliából meríti, de elferdített, rosszul alkalmazott bibliai versekkel támogatja. Ha ezen tévedést követed és ennek tanítóját választod vezetőül, akkor egy ideig ugyan nagyon is megelégszel magaddal, mert többet tudsz, mint a szegény, egyszerű emberek tudnak, kik a jó, régi úton maradnak, de figyeld meg szavamat, a tévedés végén ott van a verem. Te még nem látod azt, de azért létezik és bele fogsz esni, ha vezetődet követed. A tévedés végén gyakran ott van az erkölcsi verem és az emberek haladnak lefelé, lefelé, lefelé, alig tudva miért, miglen a tanban rejlő tévedést magukba vették, erkölcsi alapelveik megmérgeztetnek és ők ittasok gyanánt a bűnnek mocsarában fetrengenek. Néha a mélység, mely egy jelentéktelen tévedés végén tárul, egy teljesen elkárhozandó tan lehet. Az első hiba aránylag kicsiny volt, de miután az ember azáltal ferde síkra helyeztetett, majdnem magától értetődik hogy lefele ment és alig észrevehető módon átadatott egy hatalmas tévedésnek, hogy higgyen a hazugságnak. A vak és vezetője, ha bármi egyebet el is hibáznak, bizonyára megtalálják a vermet, látó képesség nélkül is megtalálják az oda vezető utat. Ah! mily könnyű beleesni a gödörbe, de hogyan jöjjenek ki megint belőle?
Különösen azokat, akik a keresztyén nevet viselik, szeretném komolyan felkérni, hogy minden új tan felmerülésekor igen óvatosak legyenek annak megfigyelésénél. Kérlek titeket, gondoljatok a versenyre. A vasút korongjának kis fordulatja az eszköz, mellyel a vonatot a távol keletre, vagy a távol nyugatra indítják. Az első fordulat tényleg igen jelentéktelen, de a pontok, melyekhez vezet, igen távol esnek egymástól. Vannak új tévedések, melyek nem rég támadtak, melyekről atyáitok nem tudtak semmit, s amelyekkel némelyek igen sokat foglalkoznak és észre vettem, ha az emberek oda bele esnek, akkor hasznos müködésüknek vége szakadt. Láttam prédikátorokat, kik csak kissé belebocsátkoztak az okoskodó bölcselkedésekbe és lassan becsúsztak a latiterdiniszmusból a szociálismusba és az istentagadásba.
Ezen gödrökbe ezrek buknak bele. Mások ugyanolyan rettenetes mélységbe zuhannak, kik külsőleg a hitnek minden tanát bölcselkedve megtartják, de valóságban egyet sem. Az emberek mostanában olyan igazságokhoz ragaszkodnak, melyekből a belek ki vannak véve és a tulajdonképpeni élet, az egész jelentőség el van vonva. Vannak az evangel. egyháznak tagjai és prédikátorai, kik nem hiszik az evang. tant, vagy ha igen, akkor kevés jelentőséget tulajdonítanak neki; prédikációik evangéliummal bemeszelt bölcsészeti tárgyalások. Atlanti óceán nagyságu szótömegbe beletesznek egy negyedszem evangéliumot és elárasztják a szegény lelkeket szavakkal, melyek semmit sem használnak. Mentsen meg minket Isten attól, hogy valaha a régi evangéliumot elhagyjuk, vagy szellemét és azt a velős vigasztalást, melyet ad, elveszítsük, de hogyha hamis vezetésnek adjuk át magunkat, akkor csakhamar beleesünk a holt vallomás és bölcselkedő ábrándozás mélységébe. Mindez szerintem kellene, hogy visszatartson minket attól, hogy embert válasszunk vezetőül, mert ha csupán csak emberben bízunk, ha száz pont közül kilencvenkilenc pontban igaza is van, mégis valamiben tévedni fog és ezen elferdített pont nagyobb befolyással lesz hajlamunkra, mint valamelyik az igazak közül. Legyetek nyugodtak, a vallási dolgokat illetve ama régi átok bőségesen bebizonyult: „Átkozott az a férfiú, aki az emberekben bízik”.
Létezik Egy, akit feltétlenül követhetünk és csak Egy. Létezik Egy, kiben tartózkodás nélkül bizhatunk, de csak Egy, az ember Jézus Krisztus, Isten Fia. De ha nem kívánjátok, hogy a szívnek és cselekedetnek tévelygéseibe belejussatok, őrizkedjetek emberektől és ne kövessetek senkit, csak Jézust és senki lábnyomát, csak az ő nyájának lábnyomait, mely az ő nyomában jár, de még helyesebben cselekszel, ha nem a juhokat, hanem csak a pásztort követed és az ő cselekedeteit, még akkor is, ha teljesen magad maradnál. Adassék néktek a Szent Lélek és vezessen titeket minden igazságra.
Ennyit ezen nagy szabályról, szolgáljon pedig ez néktek intésül
Ezen szabálynak, az Úr Jézus Krisztusra vonatkozó alkalmazásában nagy bátorítás rejlik a mi részünkre. Ha az Úr Jézus Krisztust bírjuk vezetőül, akkor bár nem juthatunk vezetőnknél feljebb, de azon előnyben részesülünk, hogy mindig jobban és jobban hasonlítsunk Ő reá és alapigénk szerint tökéletesek leszünk, mert vezetőnk is tökéletes.
Először, ez az, amire várhatunk. Többnyire azt látjuk, amint már mondottuk, hogy a tanítvány mesteréhez hasonlóvá válik, de egy ilyen mesternél biztosabb az előmenetel. Egy olyan mesternél, kiről az ajak nem beszélhet elég jót, egy olyan mesternél, kinek nem vagyok méltó, hogy sarujának kötőjét megoldjam, megtörténhetik, hogy a szeretettől teljesen megolvadunk és az engedelmesség alakjába öntetünk. Ő a teremtő, nem teremtheti-e meg bennünk az Ő képét? Őtőle ezt teljes bizalommal elvárjuk.
Mert, figyeljétek meg, az utasítás maga olyan, hogy azoknak szívére hatalmat gyakorol, akik átadják magukat néki. Az Ő tana mindenható szeretet, minden utasítása isteni és mégis annyira leereszkedik az emberi képességhez, hogy pontosan ráillik arra, aki Krisztus igáját felvette magára és azon elhatározáshoz jött, hogy Ő tőle fog tanulni. Más mesterek elferdített, kétes tanokat adnak nékünk s ha azokat megtanultuk, gyakran okosabbat nem tehetünk, minthogy azokat megint elfelejtjük, de a mi Urunknak tanítása igen megbízható, mennyei, igen hathatós és érezzük bensőnkben, hogy olyan igaz, olyan nagyszerü, olyan fenséges, hogy isteni teljhatalommal jön mihozzánk és nem mint emberi beszéd.
Ha csak azt ismerném, amit Jézus tanít, akkor azt következtetném, hogy egy tanító, ki ilyen tanításokat és előírásokat ad, tanítványait befolyásolja, de az Ő befolyása nem csupán tanában rejlik, a leghatalmasabb vonzóerő Ő maga. Mikor ezen a földön beszélt, azt mondották: „Soha ember nem beszélt úgy, mint ez”, ezt pedig az okozta, hogy még soha egy ember nem élt úgy, mint ez az ember. Az ő szavában erő rejlett, de ő maga volt az ige. Ha ti Krisztus tanait megtekintitek, amint azok
életében megtestesülnek, akkor azok ragyognak teljes szépségben és tündökölnek teljes hatalommal. Egy olyan tanitótól el kell azt fogadni, amit mástól nem lehetne elszenvedni, mert jelleme feljogosítja őt a beszédre. Némely tana észellenesnek látszott volna, ha egy hibás ember ajkáról hangozik, mert hallgatói azt kiáltották, volna: „Orvos, segits magadon!” De mivel Ő tőle jönnek, természeteseknek tünnek elő, mint a jó fának jó gyümölcse: egy olyan természetnek, olyan életnek szükséges kiontásai ezek. Ha szemeink előtt vannak a bizonyítékok, akkor csakis meggyőződést szerezhetünk magunknak. Meggyőzetünk Megváltónk fenséges jóságától, szeretetének fényétől, önfeláldozásának végtelenségétől. Jézus hitet parancsol mibelénk saját maga kinyilatkoztatása által s ugyanazon leleplezés által saját magához hasonlóvá tesz minket. Létezett-e valaha az övéhez hasonló élet? Létezett-e valaki, aki „teljes kedvességgel” birt? Létezett-e valaha az övéhez hasonló tökéletesség? Életében oly nyiltszívű volt és mégis oly szelíd, oly bátor és mégis oly barátságos, olyan hajthatatlan és mégis olyan gyöngéd, szívét tenyerén hordta igazságának átlátszóságában, de ő okos volt és csalhatatlan bölcsességgel őrködött maga felett. Mindenkivel mérkőzhetett, bármennyire is megtámadták őt és mégis olyan volt közöttünk, mint gyermek ez a szent gyermek Jézus. Ah! Jézus lábainál ülve, nemcsak tanultok őtőle és az ő tana hatalmat fog gyakorolni felettetek, hanem őt fogjátok tanulmányozni, mert Ő maga a legjobb tan. Sohasem néztek szemek ezen drága Jézusszemekbe, melyek, „mint a vízfolyás mellett való galambok szemei, melyek tejben mosattak meg” . (Én.5,12) Anélkül, hogy maguk megtisztítva és világossá ne váltak volna, mint” a Heszbon tava Bathrabbius kapuja előtt”.
Ki hordozhatná Jézust szívén, mint egy csomag mirhát, anélkül, hogy illatával el ne telnék jelenléte által? Ki lehetne vele és ne válnék Ő hozzá hasonlóvá?
Bizonyosak vagyunk benne, hogy Jézusnál a tanítványok Mesterükhöz hasonlókká válnak, mert buzgó szeretettel tölti el őket maga iránt, mely iránta való lelkesedésben fellobban. Adjatok egy tanítót, kit minden tanuló szeret és csodál és nemsokára fognak tanulni. Hadd lelkesüljenek érte és nem lesz nehéz egy feladat sem. A mi drága, magasztalt Urunk így tett, kiről ezen ajkak nem beszélhetnek eléggé, amint kellene. Csodáljuk, szeretjük, szívből imádjuk. Ő Istenünk, mindenünk mindenen, s azért óhajtunk akarata szerint formáltatni, Ő érette élni. Igen, ebben találjuk örömünket, mert Krisztus szeretete szorongat minket. Ő érette meghalni? Ah, minden korszakban boldogan adták az Ő szentei életüket Ő érette. Buzgósággal és a lelkesedéstől feltüzelve szenvedtek az Ő nevéért veszteséget és gyalázatot. Ha a tanító ilyen lelkesedést képes beoltani, akkor kétség kívül a tanítványokat a saját hasonlatosságára fogja alakítani.
Mindenek felett az a legjobb, hogy hatalmas szellem van nagy tanítónkkal, Isten maga a Szent Lélek s ha Ő tanít, akkor nemcsak szavakkal tanít, hanem olyan erővel, mely a fülön át be a szívbe hatol más tanítók, amennyiben Krisztust nem követik, ékes szólású varázsába, vagy a bizonyíték erejébe kell bizniok, hanem a mi Urunk, bár mindenek között a legékesebben szóló, mert: „ajakai mint a rózsák, melyek a folyó mirhától csepegnek”, bár van bizonyítéka bőségesen, mert ő isteni bölcsesség, bízott az erőben, melyet érzett, mikor azt mondotta: „Az Úrnak lelke van én velem és azért kent fel engem.” Az isteni szellem olyan átható világosságot vet a lélekbe, hogy a láthatatlan dolgok a legtisztábban állanak előttünk és a dolgok, melyeket remélünk, lényükben megragadhatók. Ezen világossággal jön az élet, hogy érezzünk, az erő, mely által valósítunk, megkülönböztetésnek adománya az itélettételre s így vezettetik a lélek minden igazságban és a tanítvány megkapja teljes életében és tetterőben Urának tanait. Ki más adhatná ezt a szellemet, mely más tanító által leheltetik be nékünk a Szent Lélek? Ki nem akarna ülni egy olyan mester lábainál, aki annyira magasztosabb mindenek felett, mivel olyan véghetetlen adományokkal bír? Adná Isten, hogy mialatt itt beszélek, a jelenlevők közül némelyek azt mondanák: „Szeretném magam átadni ezen nagy tanítónak!” Gondoljátok meg szeretteim, ha Őt kívánjátok mesterül, ugyanakkor Ő is nagyon óhajt titeket tanítványainak fogadni.
Most talán bebizonyítottam, hogy előre láthatólag a tanítvány egy olyan mesternél, őhozzá hasonlóvá válik. Most megjegyzem, ez tényleg meg van igérve. Végzetünk nagy történetében ez tényleg meg is van ígérve, mert: „Akiket eleve ismert, azokat eleve el is rendelte Fia képmásaivá.” Ez Isten nagy rendelete, hogy sok testvér között Krisztus legyen az elsőszülött és a testvérek egy közösséget képezzenek, kiknek arcán az Úr felismeri egyszülöttének képét. Amit Isten előre elrendel, az biztosan be is következik.
Már a Jézus Krisztus nevében megígértetett nékünk, a Jézus neve ez, „mert ő szabadítja meg az ő népét bűneiből.” Az embereket bűneikből megszabadítani annyit jelent, hogy a szentségnek és tisztaságnak állapotába visszahelyezni őket. Ez tényleg az az üdv, amelyet mi hirdetünk, nem csupán a bűnöknek bocsánata, mint némelyek gondolják, hanem a bűnnek legyőzettetése, a bűnnek kiűzetése, Jézusnak és az embereknek, Isten szelleme által gyakorolt egyformasága. Már a Jézus nevében benne van, hogy tanítványait megszabadítja a bűntől, mert ő is szabad tőle.
Tudjuk, hogy ez volt Urunknak célja, mert Jézus életének célja tisztán látható utolsó imájában, mikor azt imádkozta: „Szenteld meg őket a te igazságodban, a te beszéded igazság. És én Ő érettök magamat szentelem, hogy ők is szenteltek legyenek valóban.” Látjátok, hogy egyedüli célja volt népének megszenteltetése, mert ő szent volt, népének megóvása a gonosztól, miként ő megóvatott, és őket győztesekké tenni a bűn felett, miként ő meggyőzte azt. Egész életében arra törekedett a tizenkét tanítványnál és másoknál, akik követték őt és utolsó imájában ezt ki is fejezi: „Nem azt kérem, hogy kivedd őket e világból, hanem hogy megőrizd őket a gonosztól.” Ez mindenütt kitünik. A viszonyokból lehet ezt következtetni, melyekbe ő lép mi velünk szemben, mert egy testvér hasonlít a másikhoz úgyszintén a barátok egymáshoz. Az ő általa használt példabeszédek ugyanazt magyarázzák, mert a beoltott ágak beszívják a törzsnek természetét, a feleség férjéhez hasonlóvá válik és a testnek tagjai egyneműek a fejjel. A rejtelmes, titokzatos Krisztus nem olyan, mint a babylóniai uralkodó álmában látott kép, arany fejjel cserép lábakkal, hanem Krisztus mindenütt ugyanaz, a kegyelem, mely a fejben lakozik, átváltoztatja az egész testet. Boldog reményünk az, hogy „hasonlók leszünk ő hozzá, mivel látni fogjuk őt úgy, amint van,” és azután „megelégittetünk az ő ábrázatával, midőn felserkenünk.”
Testvéreim, amit vártunk és Isten tényleg megígért, azt valóban látni lehetett, mert a tanítványok Urokhoz hasonlóak voltak és ezen tényre akarom a legnagyobb sulyt fektetni. Nem hasonlítottak-e Urunkra a tanítványok a jellem némi pontjaiban? Nem mondhatom, hogy az ószövetség szentei szószerinti értelemben voltak Krisztus tanítványai, de azok voltak szellemi értelemben, mert az evangélium ugyanaz marad minden korszakon keresztül és mindig ugyanaz a világosság, mely minden embert megvilágosit, ki e világra jön. A szellemnek belső tanítása ugyanaz volt Ábelnél és Noénál, mint Jánosnál és Pálnál és míg az apostolok Jézusra visszatekintettek és megvilágosíttattak, addig a patriárkák előre néztek és akként nyertek világosságot. Az ókor mindenszente hasonlít az Úr Jézusra. Gondoljatok egy néhányra ő közülük és feltalálható lesz bennök valami az ő szépségéből. Ábel igazságát tünteti fel és Énókh Istennel való életét. Jób megmutatja türelmét és Ábrahám hitét. Mózes szelidségét és Sámuel szószólásában rejlő hatalmát. Dániel hasonló az ő tisztaságában és Jeremiás az ő sírásában. A reggel harmat cseppjei gyanánt mindegyikben visszatükröződött az igazság napjának világossága. Tanainak átalakító hatását sok példában látjuk az új szövetségben. Péter és János hasonlítottak mesterükhöz, mert azt olvassuk, hogy ellenségeik látván Péternek és Jánosnak szólásbátorságát és észrevevén, hogy írástudatlanok és közemberek, elcsodálkozának és rájok ismerének, hogy Jézussal voltak. A hasonlatosság oly feltünő volt, hogy kénytelenek voltak azt elismerni. Figyeljük meg csak egy percre Jánost magában. Ki olvashatja el leveleit anélkül, hogy ne mondaná: „Így be szélt a Mester is.” János sokkal hátrább állott mesterénél és mégis csodálatos mennyire hasonlított őhozzá! Ami Pált illeti, hát ő némely tekintetben ellenképe Urának, ha azonban azt a sajátságos megjegyzést olvasom, amely a rómabeliekhez irott levélben foglaltatik és a mely iránt némely ember merev álláspontot foglal el, ahol mondja: „Mert kívánnék én a Krisztustól szakasztott átok lenni az én atyám fiaiért, kik nekem test szerint rokonaim”, (Róm.9,3) akkor mondanom kell: „Íme itten hasonlít ő ama Dicsőhöz, aki érettünk valóban átokká vált, mert meg van irva: „Átkozott, aki a fán függ.”
Nos, hát, Istennek összes szentei megnyerik többé-kevésbé az Ő tulajdonságait aszerint, amennyire tökéletes tanítványai voltak. Mai nap reggelén nem tarthatom meg magamat, hogy meg ne mondjam néktek minémü ismertető jeleket látok rajtatok, melyek által ti az én Uramhoz hasonlittok. Örülök azon, hogy láthatok itten fivéreket és nővéreket, kikről magamnak gyakran ezt mondottam: „Az ő mesterüket láthatom bennök.” Kívánnám, hogy ezt mindnyájatokról mondhatnám, de mégis örülök rajta, hogy sok részben az Úr Jézussal való igazi hasonlatosságot felfedezhetem, azt a családi vonást, mely Istennek minden gyermekét jellemzi. Az üdvösség részeseinek mindegyikében kisebb ismertető jelek vannak az ő atyjukról, melyek éreztetik velünk, hogy ugyanahoz a családhoz tartoznak, amelyhez Jézus. Ők ezt a modort meg nem tanulhatták volna s azért ez nékik az ujjászületésben adatott.
Nagyon figyelemreméltó dolog az, hogy azok, akik Jézus Krisztusnak tanítványai, az ő életének történetében is hozzá hasonlóvá lesznek. Ha visszamegyünk a régi szent emberekhez, kik a mi Megváltónk tanainak valóságban tanítványai valának, mint például Melkisédek, aki kenyeret és bort hozott elő, hogy Ábrahámot felüditse, nem gondoltátok volna-e, hogy ez maga Krisztus volna? Itt van Izsák, aki magát atyjának szeliden aláveti, mialatt atyja a kést vonja ki, hogy megölje őt, nem mondhattátok volna, hogy ez Jézus? Itt van József, aki magát megismerteti testvéreivel és egész Egyiptomot maga kormányozza, nem gondolhattuk volna-e, hogy ez a mi Urunk, ki ideje előtt e földre jött, hogy az Ő választottait megáldja?
Krisztus utáni időben pedig találtok gyakran tanítványokat olyan helyzetben, mely által Krisztust világosan szemetek elé helyezik. Nézzétek Istvánt milyen bátran hirdeti az evangéliumot, miglen ellenségei megkövezik őt. Nem olvastatok-e gyakran Mesteretekről: „És köveket emelének, hogy megkövezzék, de Ő elment közülük.” Nézzetek Pálra Lisztrában. Áldozni szándékoznak neki. Ez azon időre emlékeztet minket, amikor a tömeg kiáltá: „Hozsánna, hozsánna!” Nézzétek, az apostol visszautasítja a tolakodó népet, és íme megkövezik őt, és ő az időnek emlékezetébe szól, amikor kiáltották: „Feszítsd fel, feszítsd fel őt, el vele!” Olvassátok Pálnak hajótörési történetét, amikor a hajónak és az alkapitánynak mondja: „Ne féljetek, mert senki közülünk elveszni nem fog.” Majdnem azt gondolhattátok volna, hogy ez maga az Üdvözítő, aki a hullámoknak és szeleknek mondotta: „Csendben legyetek!” Annyi sok volt benne az ő mesteréből. Krisztus minden tagjaiban valóssággal bent van, az ő élete ismételten le van irva övéinek életében. Kedveseim, én az új időknek sok szent emberét meg tudnám nevezni, akiknek életében mi Krisztust megláthatjuk. Az a szegény asszony, aki két fillérjét az Istennek ládájába tette, mely pénz az ő egész élelmét képezte, nem hasonlit-e nagyon hozzá, aki mindent ide adott érettünk és szegénnyé lőn, hogy mi az ő szegénysége folyton gazdagokká váljunk? Mindenki, aki az ő énjét Isten dicsőségére feláldozza, kicsinyben egy Jézus. Azoknak, akik Krisztus iskolájában tanulnak, tanítójukhoz hasonlókká kell válniok és azokká is válnak.
Még azt akarnám mondani, de az idő lejárt, hogy Krisztus tanitványai hozzá hasonlók lesznek az ő harcaikban és kísértéseikben. Úgy lép hozzájuk a sátán, mint Krisztushoz lépett; megkisértetnek a világtól, miként Krisztus megkisértetett. Megragadtatnak a saduceusok hitetlenségétől és a farizeusok tévtanaitól, miként a Krisztust is megtagadták. Ugyanazt a harcot kell kiállniok és hála Istennek, megnyerik ugyanezt a győzelmet. Krisztus tanítványai meggyőzik a bűnt, mesterük segítségével felülemelkednek a kételkedésen, meggyőzik a világot és tisztaságban s hitben állanak. Nemsokára az ő jutalmában is hasonlítani fognak hozzá. „Aki győzelmes lészen” ‒ mondja Ő ‒ együtt ültetem velem az én királyi székembe, mint én is győzelmet vettem és ülök az én Atyámmal az Ő királyi székében” . (Jel.3,21)
Nos utoljára időzzünk még két vagy három percig azon lélekemelő ténynél, hogy mi mindezek mellett a próbát felállíthatjuk, ha akarjuk, ma reggel. Fivérek és nővérek, ha ti nem vagytok Jézus Krisztus tanítványai, gondoljátok meg, ő elfogad titeket. Ő elfogad, habár más mestereknél voltatok és sokat tanultatok azoktól, amit most el kell dobnotok. Könnyű dolog egy ember tanítása, ha kedélye nincs megterhelve és tiszta, de ti sokat tanultatok, amit el kell felejteni.
Oh, ti negyven, ötven, hatvan évesek, milyen sok gonoszság van bennetek, melyet ki kell irtani! Lássátok az én Mesterem tanítványokként fogad el titeket, habár ez ideig más mestereknél voltatok, és dacára annak, hogy még az első kezdetét sem ismeritek annak, amit tanít, mégis elfogad titeket. Az én Uram Jézusom egy A B C- iskolát tart. Ő kis gyermekekkel kezdi. Milyen nagy kegyelem, hogy olyan szegény, tudatlan fejekkel, mint a miénk, vesződik, kik egyebet nem tudnak, csak azt, amit nem kellene tudni. És én még azt megjegyzem, hogy nem baj, ha kevés, vagy semmi képességetek sincs.
Nem sok nagy, nem sok hatalmas választatott, hanem az Isten e világnak szegényeit választotta és ami semmi, a megvetettet, a balgát, választotta meg Isten. Jöjj Őhozzá, mert habár te tehetetlen vagy, Ő nem az és az Ő képessége legyőzi a te képtelenségedet. Te azt mondod: „én nem tudok tanulni.” De te nem tudod milyen jól tanít Ő, olyan jól tanít, hogy még azok is, akik azt gondolják, hogy nem tudnak tanulni, az Ő iskolájában tanítást nyerhetnek. Ne maradj el, kedves barátom, ha nem tudsz fizetni tandijat, az én mesteremnek iskolája szabad iskola, Ő nem fogad el tőlünk semmit, de Ő mindent ad. Az egyedüli belépti jegy, melyre szükséged van, csupán az, hogy akaratod legyen a tanulásra, tudva, hogy szükséged van a taníttatásra és vezettetésre és alárendeled magad vezettetésének és oktatásának Hajlandó vagy ezt megtenni? Te azt mondod: „Ah, annyi bánatot fogok néki szerezni, hogy felad minden reménnyel.” Igaz, én is sokszor így gondolkoztam. Nem csodálom, hogy ez a gondolat nyugtalanít titeket. Én bennem is sokszor támadt, láttam milyen kevésre haladtam, miután ennyi éve már, hogy iskolájában voltam Egy emberi tanító, rég elveszítette volna türelmét, de az Úr Jézus Krisztus soha egy embert fel nem ad. Ha egyszer megkezdi a tanítást, akkor folytatja addig, míg isteni tanításait mind megtanulták és minél nehezebb a tanítás, annál nagyobb dicsőség lesz, ha minden tanítványa a mennynek neveltetett fel.
A kegyelmes Isten inditsa oda szíveiteket, hogy Ő tőle tanuljatok, a Krisztusért.
Ámen! i