A törvény és a Kegyelem

Nincs olyan tétel, a mely felett az emberek annyira tévedésben vannak, mint az, a mely a törvény és az evangélium közötti viszonyra vonatkozik. Némelyek a törvényt az evangélium helyére teszik, mások meg az evangéliumot teszik a törvény helyére. Némelyek módosítják a törvényt és az evangéliumot, s azután nem prédikálják sem a törvényt, sem az evangéliumot, majd mások félrehelyezik a törvényt az által, a mennyiben az evangéliumot prédikálják.
Sokan vannak, kik azt gondolják, hogy a törvény az evangéliom, és azt tanítják, hogy az emberek a jótékonyság, becsületesség, igazságosság és mértékletesség cselekedetei által megmenthetők. Az ilyen emberek tévednek. Másik oldalon pedig sokan azt tanítják, hogy az evangélium törvény, s hogy ha az emberek bizonyos, abban belefoglalt parancsolatoknak engedelmeskednek, érdemeik útján megmentve lesznek. Az ilyen emberek eltévelyedtek az igazságtól és azt nem értik.
Egy bizonyos osztály azt állítja, hogy a törvény és az evangéliom egymással össze van keverve és az emberek szerint a törvénynek megtartásával, részint Istennek kegyelme által mentetnek meg. Ezek az emberek nem értik az igazságot és hamis tanítók. Ma reggel Isten segítségével megmutatni próbálom néktek, mi legyen a törvény szándéka, és azután mi legyen az evangélium célja.
A törvény szándékára vonatkozólag mondatik: „A törvény pedig bejött, hogy a bűn megnevekednék.” Azután jön az evangélium küldetése: „De a hol megnevekedik a bűn, ott a kegyelem sokkal inkább bővölködik.”
Ezt a leckét én, ma reggel kétféle értelemben akarom figyelembe venni. Először tekintettel a világra általánosságban és tekintettel a törvénynek abba való belépésére; másodszor pedig annak a megcsalatott bűnös ember szívét érintő vonatkozására és a törvénynek a lelkiismeretbe való bejövetelére.
Először beszélünk leckénknek a világra való vonatkozásáról. Isten célja, a törvénynek a világba való leküldésével az volt: „hogy a bűn megnevekednék.” Azután jön az evangélium: „De a hol megnevekedik a bűn, ott a kegyelem sokkal inkább bővölködik.”
Először tehát tekintettel az egész világra. Isten elküldte a törvényt a világba, „hogy a bűn megnevekednék.” Már régen volt bűn a világban, még mielőtt Isten a törvényt elküldötte. Isten ideadta törvényét, hogy a bűn úgy láttassék meg, mint bűn. Igen, hogy a bűn megnevekednék, sokkal inkább, mint a hogy a törvény lejötte nélkül azzá válhatott volna. Már régen volt bűn, még mielőtt Sinai füstölgött, régen, mielőtt a hegy rengett az Istenségnek súlya alatt és mielőtt a rettenetes kürt hangosan és erősen megszólalt volna, már volt vétek jelen. És ott ahol a törvényt soha nem hallották, a pogány tartományokban, ahol ez a szó soha nem hangzott, ott mégis van bűn, mert az emberek, ‒ habár a törvény ellen nem vetkezhettek, miután azt soha nem látták ‒ mégis mindnyájan a természet világossága ellen fellázadtak, a lelkiismeret szava ellen, az igazság és igazságtalanságnak hagyomány útján átvett emlékezete ellen, mely azon helyről követte az embereket, ahol Isten őket teremtette. Minden embernek, minden országban van lelkiismerete és ez okból minden ember vétkezhetik. A tudatlan hottentotta, aki sohasem hallott valamit Istenről, éppen annyit bír a természet világosságából, hogy a dolgokban, melyek külsőleg jók vagy rosszak, a különbséget észreveheti, s habár oktalan módon leborul a tuskók és kövek előtt, mégis az ő ítélőképessége, ha ezt használni akarná, jobbra tanítaná őt. Ha használni akarná képességeit, tudhatná akkor, hogy van egy Isten, akit az apostol világosan kijelent, midőn azokról beszél, kik csak a természet világosságával bírnak, hogy: „A mi Istenben láthatatlan, tudniillik az Ő örökkévaló hatalmassága és Istensége, e világnak alkotmányából és a teremtett állatokból megértetvén, megláttatnak; e végre, hogy legyenek ők magok menthetetlenek.” (Róm.1,20) Az emberek vétkezhetnek isteni kinyilatkoztatás nélkül is, még pedig nagyon vétkezhetnek. A lelkiismeret, a természet, a hagyomány és az ész, ezek mindegyike elegendő arra, hogy a parancsolatok megrontásáért őket elkárhoztassák. A törvény senkit sem tesz bűnössé, minden ember bűnös Ádámban, és bűnösök voltak az emberek tényleg a törvény behozatala előtt. Jött, „hogy a bűn megnövekednék” (hatalmasabb legyen). Első pillanatra ez rettenetes gondolatnak látszik és sok prédikátor ezt a leckét elkerüli. De ha én egy verset találok, amelyet nem értek, akkor rendesen arra gondolok, hogy ez olyan mondat, amelyet nekem tanulmányoznom kell, én pedig igyekezem, hogy azt mennyei Atyámnál kutassam ki, s azután, ha annak értelme lelkemben megnyittatik, kötelességemnek tartom, a Szentlélek segítségével veletek közölni. „A törvény pedig bejött, hogy a bűn megnövekednek.” megkísérlem néktek kimutatni, hogyan teszi hatalmasabbá a törvény a bűnt.
Legelőször azt mondja nékünk a törvény, hogy sok dolog bűn, melyet mi eme lejött világosság nélkül azt bűnnek soha nem tartottuk volna. A természet világossága, a lelkiismeret világossága, a hagyományok világossága mellett is vannak némely dolgok, melyeket mi bűnöknek soha sem tartottunk volna, ha erre a törvény minket nem tanított volna. Példának okáért: melyik ember tartaná szentnek a Szabbatot a lelkiismeret világosságánál, ha a Bibliát sohasem olvasta, vagy arról soha nem hallott volna? Ha a déli tenger valamely szigetén élne, akkor tudhatná azt, hogy van egy Isten, de lehetetlen lenne reá nézve kitalálnia azt, hogy az idő hetedik részét ezen Isten számára kell elkülönítenie. Azt vesszük észre, hogy a pogányoknál bizonyos ünnepélyek és ünnepi időszakok vannak, és hogy beképzelt isteneik tiszteletére napokat különböztetnek meg. De tudni szeretném, hogyan tudták volna azt felfedezni, hogy egy bizonyos hetedik nap különítendő el Isten számára, és, hogy ez a nap az imádság házában töltessék el. Hogy tudnák ők ezt, hanem ha talán ezen napnak eredeti tényleges megszenteléséről szóló hagyomány által, mely részükre a teremtő Jehova által közöltetett. Nem képzelhetem el magamban lehetségesnek azt, hogy a lelkiismeret vagy az ész őket ilyen parancsolatra tanította volna, mint ez a parancsolat „Megemlékezzél a szabbatnapról, hogy azt megszenteljed. Hat napon dolgozzál és minden munkádat végezzed, de a hetedik napon a te Uradnak Istenednek szabbatja vagyon. Ne tégy azon munkát, sem a te fiad, sem a te leányod, sem a te szolgád, sem a te szolgálód, sem a te barmod, sem jövevényed, a ki a te kapuidban van.”
Ha mi ehhez még a „törvény” kifejezésébe a szertartásos részt is befoglaljuk, akkor világosan látjuk, hogy sok dolog, mely egészen közömbösnek tűnik fel, az által bűnné tétetik. Azon állatoknak megétele, a melyek nem kérőznek és nem hasított körműek, azon ruháknak viselete, melyek lenből és gyapjúból készítvék, azon helyen való ülés, mely egy bélpoklos által tisztátalanná vált, más ezen dologgal együtt nem látszik bűnnek lenni, de a törvény azokat bűnné tette, s így történt aztán, hogy a bűn megnevekedett.
Tény az, kik ezt tudomásul vehetitek, ha megfigyelitek kedélyteket, hogy a törvénynek szándéka van arra nézve, miszerint az embereket lázadókká tegye. Az emberi természet ellene támad a korlátoknak. Én mitsem tudtam volna a kívánságról, ha a törvény nem mondotta volna: „Ne kívánjad”. Az emberi romlottság lázadásra ösztönöztetik a törvények utasításai által. Mi oly gonoszok vagyunk, hogy egy tettnek elkövetésére azonnal kívánság támad bennünk csupán azért, mert az meg van tiltva. Tudjuk, hogy a gyermekek rendesen azt kívánják, amivel nekik nem szabad bírniok, s ha megtiltatik nékik valamit érinteni, akkor vagy megérintik azt, ha arra alkalmuk nyílik vagy pedig vágyódnak arra, hogy ezt megtegyék. Az emberi természetnek minden ismerője ezt a tulajdonságot veheti észre általában véve az emberiségnél. Vajon bűnömet a törvényre hárítsam-e? Isten őrizzen. „De a bűn alkalmatosságot vévén nemzett én bennem mindenféle kívánságot... Mert a bűn alkalmatosságot vévén megcsalt engemet ama parancsolat által és az által megölt.” (Róm.7,8-11) „A törvény szent, igaz és jó”, nem hibás az, de a bűn okul használja fel kihágásra és ellenáll ott, ahol engedelmeskedni kellene. Ágoston az igazságot tiszta fényben állította elő, amidőn ezt írta: „Nem a törvény a hibás, hanem ami gonosz és rossz természetünk. Éppen úgy, mint egy rakás mész csendes és nyugodt addig, míg víz nem lesz rá öntve, de azután elkezd füstölögni és égni, nem a víz hibája következtében, hanem a mész természete és tulajdonsága miatt, mellyel azt elviselni nem akarja.” Lássátok tehát ez a dolognak ama második értelme, hogy a törvénynek bejövetele a bűnt miért növeszti meg?
Továbbá a törvény megnagyobbítja a bűnnek bűnös voltát, mert a tudatlanságnak minden mentségét elveszi. Ha az emberek a törvényt nem tudják, akkor az ő kihágásuk enyhébbnek vétetik a részbeni tudatlanság folytán, de ha a törvénykönyv előttük felnyitva fekszik, akkor bűneik nagyobbak, mert azok a világosság és tudás ellenére követettek el. Aki a lelkiismeret ellen vétkezik, megítéltetik, de mennyivel nagyobb büntetést kap az, aki Jehova szavát megvetette, ki az Ő szent uralma ellen dacol és parancsait önkéntesen lábaival tiporja! Amennyivel több a világosság, annál több a vétek. A törvény ezt a világosságot nyújtja, s azért kétszeresen bűnösökké tesz minket. Oh, ti földnek nemzetségei, kik hallottátok Jehova törvényét, a ti bűnötök megnagyobbíttatott és hatalmasabbá lett.
Úgy tetszik nekem, mintha valakit mondani hallanék: „Milyen nem bölcs dolog volt a törvénynek lejönnie, hogy általa aztán a bűn megnövekedjék!” Nemde nagyon keménynek látszik ez az első pillanatra, hogy a világnak nagy alkotója törvényt ád nékünk, mely meg nem igazit, hanem közvetve arra szolgál, hogy ami elkárhozásunk annál nagyobb legyen? Nem olyan valaminek tűnik-e ez fel, amit a kegyelmes Isten nékünk nem kijelent, hanem tőlünk visszatart? De tudjátok-e, hogy Istennek bolondsága bölcsebb az embereknél, és értitek-e, hogy itten egy kegyelmes cél áll fent? A természeti emberek arról álmodoznak, hogy ők egy szigorú kötelességteljesítéssel üdvöt fognak elnyerni, de Isten így szól: „Meg akarom nékik mutatni az ő bolondságukat, miután olyan magas törvényt hirdetek, amelynek teljesítése felett ők kétségbe esnek. Ők azt gondolják, hogy a cselekedetek elegendők az ő megmentésükre. Ők valami hamisat gondolnak és tévedésük által a romlásba mennek. Én egy törvényt akarok nekik küldeni, mely oly rettenetes az ő dorgálásában, oly engedékenység nélküli az ő követeléseiben, hogy lehetetlen nekik annak engedelmeskedni és így a kétségbeesésig fognak űzetni, annak utána pedig jönnek és Jézus Krisztus által elfogadják irgalmasságomat. A törvény által ők meg nem menthetők, nem a természetnek törvénye által. Amint már most van, vétkeztek ellene. De oktalan módon mégis azt remélték, hogy törvényemet megtartják és azt gondolják, hogy a törvény cselekedetei által megigazulnak, holott pedig én mondottam: „A törvény cselekedete által egy test sem igazul meg.” E miatt törvényt akarok írni. Feketének és nehéznek kell lennie, egy igának, melyet el nem hordozhatnak, s akkor azután megfordulnak és mondják: „Nem kísérlem meg azt véghezvinni. Kérni akarom Üdvözítőmet, hogy helyettem hordozza.” Állítsatok magatok elé egy esetet. Néhány fiatalember a tengerre szándékozik menni, s én előre látom, hogy ott vihar fogja őket megtámadni. Feltéve azt, hogy hatalmamban állana vihart támasztani, mielőtt egy másik keletkeznék. Nos, azon időben, amikor a természetes vihar előjött volna, a fiatal emberek már messzire beeveztek volna a tengerbe hajótörést szenvedve, mielőtt visszatérhettek és oltalmat találhattak volna. De mit teszek én? Nos, hát éppen akkor, mikor a folyó torkolatánál vannak, vihart küldök, mely őket a legnagyobb veszedelembe ejti és gyorsan a parthoz űzi, ahol megmenekülnek. Így tett Isten. Ő törvényt küld, mely útjaiknak veszedelmét mutatja meg. A törvény vihara arra kényszeríti őket, hogy az ingyen való kegyelem kikötőjébe visszatérjenek és egy borzasztó romlástól menti meg őket, mely reájuk hárult volna. A törvény sohasem jött azért, hogy az embereket megmentse. Ez soha sem volt annak szándéka. Abból a célból jött, hogy teljesen bebizonyítsa, miszerint lehetetlen dolog, a cselekedetek által megmentetni, s így, azután odahajtsa Istennek választottait, hogy magukat egészen rábízzák az evangélium tökéletes szabadító voltára. Hogy véleményemet helyesen megvilágítsam, engedjétek azt még egy másik képben ecsetelni. Mindnyájan ismeritek azokat a magas hegyeket, melyeket Alpeseknek neveznek. Nos, nagyon jó volna, ha ezek az Alpok még valamivel magasabbak volnának. Mindenesetre jó lett volna Napóleon katonáira nézve, amikor ő nagy hadseregét azokon átvezette és keresztülmenetelük alkalmával ezrek vesztek el. Ha lehetséges lett volna más Alpokat azoknak csúcsaira tornyosítani és így magasabbá tenné Himalája hegységeinél, akkor ez a megnagyobbított nehézség nemde visszarettentette volna őt vállalatától és ezzel ezreknek halálától vonta volna el őt, nemde? Napóleon azt kérdezte: „Lehetséges-e?” „Csak éppen lehetséges” – volt a válasz. „Avancez” ‒ (előre) kiáltá Napóleon és a hadsereg mindjárt kúszni kezdett a hegység lejtőjén felfelé. A természeti világosságnál lehetségesnek látszik nékünk, a cselekedetek ezen hegységén keresztül menni, de minden ember elveszne ennek kísérleténél, mert még ezen alacsony hegyen átvezető ösvény is nagyon keskeny halandó lábak számára. Azért Isten még egy más törvényt állít fel, mint hegyet azoknak csúcsára és íme most ezt mondja a bűnös: „Nem tudok keresztül kúszni rajta. Olyan feladat ez, amelyet egy Herkules az ő óriási erejével sem bírt volna keresztül vinni. Látok magam előtt egy keskeny szorost, az irgalmasság szorosát, melynek neve Jézus Krisztus, a keresztnek szoros útja, azt gondolom, hogy arrafelé veszem utamat. „De ha a hegy nem lett volna magas ő neki, akkor belefogott volna annak megmászásába, míglen valami hasadékba zuhant volna vagy valami hatalmas hógörgeteg alá temettetett volna avagy valami más úton örökre elveszett volna. A törvény azonban jő, hogy a cselekedetek által való megmentésnek lehetetlenséget az egész világ lássa.
Forduljunk azonban leckénknek kellemesebb részéhez, a kegyelemnek gazdagságához.
A kegyelem azok számát illetőleg, akiket uralma alá hoz, megelőzi a bűnt. Szilárd hitem az, hogy a megmentettek száma sokkal nagyobb lesz, mint az elkárhozottaké. Írva van, hogy Jézus minden dologban előnyben lesz, s miért kellene ennek kimaradnia? Gondolhatjuk-e, hogy sátánnak több követője lesz, mint Jézusnak? Oh, nem mert mialatt írva van, hogy a megváltottaknak sokaságát ember meg nem számlálhatja, addig sehol se olvasható az, hogy az elveszettek megszámlálhatatlanok. Igaz az, hogy míg a láthatóan választottak csak a „felülmaradottak”, de vannak még mások, kik hozzájuk jönnek. Gondoljatok egy pillanatra a gyermekek lelkeinek seregére, mely sereg most a mennyben van. Ezek mind elestek Ádámban, de mert mindnyájan választottak valának, mindnyájan megváltattak, újjászülettek és azon kiváltsággal bírnak, hogy anyjuk kebeléről egyenesen a dicsőségbe jutottak. Boldog sors, melyet mi, kik életben maradtunk, méltán irigyelhetünk. De ne felejtsük azt sem el, hogy az ezeréves országlásban megtérendő sokaság nagyon hozzájárul ahhoz, hogy a kitevő számot megadja. Mert a világ akkor nagyon népes lesz és az ezerévi kegyelmi uralomnak könnyű lesz túlhaladni azt a számot, amelyet a bűnnek zsarnoksága hatezer éven át megnyert. Ama béke időszakban, amikor a legkisebbtől kezdve a legnagyobbig mindenki ismerni fogja Őt, az Isten gyermekei mind a galambok fognak repülni dúcaikhoz és a Megváltó családja rendkívül meg fog nagyobbodni.
Habár azokat, akik a tévhittől megtévesztve és a rossz kívánságoktól elromolva vannak, ezrek szerint kell számlálni, mégis előnyben van a kegyelem. Saul megölte az ő ezerét, de Dávid megölte az ő tízezerét.
Megengedjük, hogy az elkárhozottak száma rendkívül nagy lesz, de azt gondoljuk, hogy a gyermeksereg és az ezeréves dicső országlásnak állapota a szenteknek oly nagy tartalékát fogja szállítani, hogy Krisztusé lesz a csatamező. Az elveszetteknek processziója (körmenete) hosszú lehet ugyan, miután ezrek és ezrek azok, akik el vannak veszve, de a királyok királyának nagyobb körmenete gazdagabb számokból álló seregekből fog állani, mint amazé. „Ahol azonban a bűn megnövekedett, ott a kegyelem sokkal hatalmasabb.” Az ingyen való kegyelem sokkal több lesz, mint a bűn…
Továbbá. A kegyelem sokkal hatalmasabb (sokkal inkább bővölködik), mert eljön egy idő, amikor a világ egészen telve lesz kegyelemmel, holott pedig a történelemben soha sem volt olyan időszak, amikor egészen a bűnnek lett volna általadva. Amikor Ádám és Éva Isten ellen fellázadt, akkor mégis létezett egy kegyelmi rész a világban, mert a napnak végén ezt mondá Isten a kertben: „Ellenkezést szerzek közötted és az asszony között, a te magod és az ő magva között. Az megrontja néked fejedet, te pedig mardosod annak sarkát.” Ezen első vétség óta egy pillanat sem létezett, amely alatt a kegyelem e földön való lételét egészen elveszhette volna. Istennek mindig voltak szolgái e földön. Egy időben ötvenenkint voltak elbujtatva a barlangokban, de soha teljesen meg nem semmisíttettek. A kegyelem ugyan nagyon alacsony mértékű lehetett, a folyam nagyon kiapadt volt, de soha ki nem száradt. Mindig volt e földön a kegyelemnek sava, hogy a bűn hatalma ellen működjék. A felhők sohasem voltak olyan teljesek, hogy a nappalt elhomályosíthatták volna. De gyorsan közeledik az idő, amidőn a kegyelem a mi szegény, egész földünkre kiterjed és általános lesz. A Biblia bizonysága szerint epedünk ama nagy nap után, amikor a homályos felhő, mely ezt a világot sötétségbe borította, elvétetik és ez a föld újra fog fényleni úgy, mint a többi más planéta. Sok éven át a bűn és romlás fellegével lett elborítva és befátyolozva, de az utolsó tűz meg fogja emészteni rongyait és foszlányait. Ezen tűz után igazságban kell ragyognia a világnak. Annak a nagy folyékony tűzanyagnak, mely most a mi közös anyánk bensejében szunnyad, kell a tisztuláshoz való eszközt szolgáltatnia. Palotáknak, koronáknak, népeknek és birodalmaknak meg kell mind olvadniok és ha a mostani teremtettség, mint egy kemenceház egészen megég, akkor Isten a forró anyagra küldi leheletét és ismét kihűl. Mosolyával megtekinti őt, mint ezt első alkotásakor tette és a folyók alá fognak ömleni az újonnan készített hegyekről, az óceánok újonnan készített medrekben fognak nyugodni és a föld az igazak lakóhelye lesz újból és örökre. Ez az elesett világ visszahelyeztetik ismét vágányaiba. A drágakő, mely Isten kormánypálcájáról elveszett, ismét befoglaltatik oda. Igen, Ő azt, mint egy, pecsétet karján fogja hordozni. Krisztus meghalt a világért és ő azt, amelyért meghalt, bírni akarja. Ő az egész világért halt meg és az egész világot akarja bírni, ha megtisztította, megvilágosította és a maga számára elkészítette. „De ahol a bűn megnevekedett, ott a kegyelem sokkal inkább bővölkedik.” Mert a kegyelemnek általánosnak kell lennie, holott a bűn soha sem volt az.
Még egy gondolattal tovább. Elveszhette-e a világ lételét a bűn által? Sokkal többet nyert a kegyelem által. Igaz az, hogy mi egy kertből, mely telve volt gyönyörrel kiűzettünk, ahol pedig a béke, szeretet és boldogság dicső lakást találtak. Igaz az, hogy Éden, az ő drága gyümölcseivel, az ő gyönyörű lombjaival és folyóival melyek aranyhomokon át folytak, nem a miénk, de Jézus által szebb lakásunk van. Ő mennyei városokat készített nékünk. A mennynek rónái meghaladják a paradicsom ligeteit, folyton újuló gyönyörökkel, melyeket nyújtanak, mialatt az élet fája és a folyam, mely a trónustól folyik a mennyei légkörök lakóit még boldogabbakká teszik, mint a paradicsom. Elveszítjük a természeti életet és a bűn következtében fájdalom teljes halálnak lettünk alávetve? De vajon a kegyelem nem tett-e nyilvánvalóvá a halhatatlan létet, amelyért mi szívesen meghalunk? Az Ádámban elveszett élet Krisztusban sokkal inkább visszaállíttatott. Megengedjük, hogy eredeti ruházatunk Ádám által darabokra tépetett, de Jézus isteni igazságossággal ruházott fel minket, mely értékére nézve még a teremtett ártatlanságnak szennynélküli öltözetét is messze felülmúlja. Mi szomorkodunk a bűn következtében, oly alacsonnyá és nyomorulttá vált állapotunk felett, de örvendezni akarunk arra a gondolatra, hogy most biztosabbak vagyunk, mint bukásunk előtt voltunk és szorosabb összeköttetésbe hozattunk Jézussal, mint a milyenben bukás nélküli állapotunkban lehettünk volna. Oh, Jézus, te számunkra terjedelmesebb örökséget nyertél, mint a minőt Ádám az ő oktalanságával elveszített. Te egy kincskamarát töltöttél meg számunkra nagyobb gazdagsággal, mint a minőt a mi bűnünk elpazarolt. A te kegyelmed a mi bűnünket felülhaladta. „A kegyelem sokkal inkább bővölködött.”
Most gyerünk leckénknek második részéhez és ez a törvénynek a szívbe való bejövetele. Óvatosaknak kell lennünk, ha belső dolgokkal van ügyünk, nem könnyű eme kis jószág, a szív felett beszélni. Ha a törvényről kezdünk a léleknek szólni, akkor sokan rosszkedvűek lesznek, de mi nem félünk az ő haragjoktól. Mi ma reggel meg akarjuk fogni a rejtett embert. A törvény bejött szívünkbe, hogy a bűn megnövekednék: „De ahol a bűn megnövekedett, ott a kegyelem még sokkal inkább bővölködik.”
A törvény engedi, hogy a bűn hatalmasabbá váljék, miután a léleknek bűnét felfedi. Ha a Szentlélek Isten a törvényt a lelkiismeretek elé tartja, akkor titkos bűnök jönnek napvilágra. A kis bűnök terjedelmükben megnagyobbíttatnak és ártatlannak tűnő dolgok rendkívüli bűnökké válnak. Mielőtt a szívek eme rettenetes kutatója és a vesék vizsgálója a lélekbe bejön, igaznak, kedvesnek és szeretetteljesnek látszik a lélek, de ha Ő az elrejtett gonoszságokat felfedi, akkor megváltozik az állapot. Olyan vétkek, melyek egykor kis bűnöknek, gyarlóságoknak, ifjúi képzeleteknek, bolondságoknak, engedékenységeknek, kis ballépéseknek stb. neveztettek, azután az ő igazi színükben jelennek meg, mint az isteni törvénynek áthágása, mely méltó büntetésre érdemes.
Bunyan János megvilágosítja a véleményemet az ő híres allegóriájának egyik kivonatával: „Ekkor a magyarázó megfogta Keresztyént kezénél fogva és egy igen nagy szobába vezette, mely telve volt porral, mert soha sem seperték, s ebben a magyarázó, miután abban kissé körültekintett, egy embert hívott elő, hogy seperjen. Mikor ez a seprést megkezdte, oly nagyon felszállt a por, hogy Keresztyén majdnem megfulladt. Ekkor a nagyarázó ezt mondá egy szolgálónak, aki ott volt: „Hozz ide vizet és locsold meg a szobát!” ,s miután ő ezt megtette, élvezettel kisepertetett és kitisztítatott az. Erre azt kérdezte Keresztyén Mit jelent ez? A magyarázó, felelé: Ez a szoba az ember szíve, mely az evangélium kedves kegyelme által soha meg nem szenteltetett. A por az eredendő bűn és a belső romlottság, mely az egész embert tisztátalanná tette. Aki először kezdett seperni, az a törvény, de aki a vizet hozta és locsolt vele, az az evangélium. Íme, láttad, hogy mihelyt az első seperni kezdett, a por annyira felszállt, hogy a szobát attól megtisztítani nem lehetett, te azonban majd megfulladtál tőle. Ez arra való, hogy megmutassa néked, miszerint a törvény a helyett, hogy a szívet (működése által megtisztítaná a bűntől, megeleveníti benne a bűnt (Róm.7,9), erőt tesz bele (1Kor.15,59), és hatalmassá teszi (Róm.5,20), éppen azért mert felfedi és megtiltja, miután ez nem ad erőt arra, hogy legyőzze őt. Ismét láttad, hogy a szolgáló a szobát fellocsolta, amire az élvezettel megtisztíttatott; az azt mutatja neked, hogy ha az evangélium az ő kedves és szeretetteljes befolyásaival a szívbe jő, éppen úgy, mint te a szolgálót láttad a port elseperni az által, hogy vízzel meglocsolta, éppen úgy meggyőzetik és lenyomatik a bűn, a lélek pedig a hit által megtisztíttatik és a dicsőség királya számára lakásul alkalmassá tétetik.”
A szív olyan, mint egy sötét pince, telve van gyíkokkal, bogarakkal, molyokkal, mindenféle rovarokkal és férgekkel, melyeket a homályban nem láthatunk, de a törvény felnyitja a ládákat, bebocsátja a fényt és azután látjuk a gonoszt. Miután így a bűn tudomásul vétetik a törvény által, azért van írva, hogy ez által megnövekedik.
Még egyet. Ha a törvény szívünkbe jön, megmutatja nékünk milyen nagyon feketék vagyunk mi. Némelyek közülünk tudják, hogy bűnösök vagyunk. Nagyon könnyű ezt mondani. Ennek a szónak „bűnös” csak két szótagja van. Sok ember van pedig, aki ezt ajkain hordja, de nem érti. Látja bűnét, de ez nem tűnik fel néki közönségesen bűnnek, mígnem a törvény jön. Azt gondoljuk, hogy van benne valami vétkes dolog, de ha a törvény jön, akkor annak utálatosságát látjuk. Bevilágított-é valamikor Isten szent világossága a ti lelkeitekbe? Fel lettek-e valamikor fedve a ti nagy romlástoknak kútjai és voltatok-e eléggé éberek mondani: „Oh, Isten, én vétkeztem!” Nos, ha a ti szívetek, a törvény által csupán megérintetik, akkor azt találjátok, hogy az ördögnél csalóbb a szív. Ezt én saját magamról mondhatom, nagyon félek a magamétól, oly rossz. A Biblia mondja: „Felette makacs és gonosz a szív.” Az ő dolgainak egyike az ördög, azért rosszabb az ördögnél. Hány embert találunk, aki mondja: „Nos, nekem alapjában véve jó szívem van. Egy kissé hibás lehet ugyan, de alapjában véve jószívű vagyok.” Ha ti egy kosár felületén olyan gyümölcsöt láttok, mely nem egészen jó, megfogjátok-e a kosarat venni azért, mert ezt mondják néktek: „Az egészséges gyümölcs a kosár alsó részében van.” „Nem, nem” ‒ ti azt fogjátok mondani ‒ „a java kétségtelenül fent van, és ha itten rossz van, akkor alól bizonyára rothadt az.” Sok ember van, aki csodálatos életet él és némely barátai mondják: „Ő alapjában véve jószívű. Lerészegszik ugyan néha, de alapjában véve jószívű.” Ah, ne higgyétek ezt soha! Az emberek ritkán becsültetnek jobbaknak, mint aminőknek látszanak. Ha a pohárnak vagy tálnak külső oldala tiszta, akkor a belseje piszkos is lehet, de ha a külső oldala tisztátalan, akkor mindig biztosak lehettek felőle, hogy a belső oldala nem különb. Legtöbben közülünk az ablakba állítják készleteiket és pedig a jót előre, a rosszat meg hátra. Ahelyett, hogy mentségeket hoznánk fel magunk számára, ami szívünk rosszasága miatt, amikor a törvény lelkünkbe jött, ahelyett inkább hajtsuk meg magunkat és mondjuk: „Oh, a bűn, ‒ oh, a tisztátalanság ‒, a feketeség, rosszaságunknak szörnyű természete!” „A törvény eljött, hogy a bűn megnövekednék.”
A törvény kinyilvánítja a bűn rendkívüli nagy hatalmát az által, hogy a mi természetünknek romlottságát leleplezi. Mi mindnyájan készek vagyunk arra, hogy bűnünk okát a kígyóra hárítsuk, vagy arra hivatkozzunk, hogy a gonosz példának hatalma vitt minket tévedésbe, de a Szentlélek elűzi az álmot azzal, hogy a törvényt szívünkbe hozza. Akkor a mélységnek kútjai felfakadnak, a képek kamarái (Ez.8,12), megnyittatnak, az elesett embernek legbelsőbb lényében lévő, vele született gonoszsága lelepleztetik.
A törvény a gonosznak gyökerébe vág, felfedi a betegség székhelyét és arra tanít minket, hogy a kiütés mélyen bent fekszik. Oh, mennyire elutálja maga magát az ember, amikor látja, hogy minden víz folyása vérré van változtatva és undokság terjed egész lényére. Ő azt tanítja, hogy a bűn nem testi seb, hanem a szívbe való szúrás, azt fedezi fel, hogy a méreg benyomult ereibe, a velőben fekszik és a szív belsejében van forrása. Megutálja magát és szeretne meggyógyulni. A tettleges bűn nem tűnik fel oly rettenetesnek, mint a vele született bűn és annak gondolatára, hogy micsoda is ő, elsápadt, s cselekedetek által való megmentése utáni törekvéssel, mint lehetetlenséggel felhagy.
Miután a kérlelhetetlen törvény így lerántotta az álarcot és a bűnösnek kétségbeejtő állapotát felmutatta, még hatalmasabbá teszi a bűnt, miután ez belénk a kárhozatnak ítéletét mélyen benyomja. A bírói székre ül, pálcát tör és kimondja a halálos ítéletet. Kemény, részvét nélküli hangon mennydörgi e szavakat: „Már el vagy ítélve!” Kívánja, hogy a lélek készítse elő védelmét, és nagyon jól tudja, hogy előbbi kihágásai következtében minden mentségtől meg van fosztva. A bűnös tehát megnémul és a törvény sötét tekintettel felemeli a pokol fátyolát és engedi, hogy az ember a kínokba tekintsen. A lélek érzi, hogy igazságos a szó, hogy a büntetés nem túl szigorú és hogy semmi joga nincs irgalmasságot várni. Remegve, reszketve, öntudatlanul és szomorúsággal telten áll, míglen a teljes kétségbeesésbe hull. A bűnös maga teszi fel nyakára a kötelet, az elítéltek ruhájába öltözködik és királya trónjának lábához dobja magát egy gondolattal csupán: „Én rossz vagyok” és egy imával: „Isten légy nékem bűnösnek kegyelmes!”
A törvény még itten sem hallgat el működésével, mert a gonoszságot még szemmel láthatóbbá teszi az által, hogy a bűn által nemzett erőtlenséget leleplezi. Nemcsak elítél, hanem tényleg öl. Aki azt gondolta egykor, hogy tetszése szerint tehet bűnbánatot és hinni tudhat, az magában sem az egyikhez, sem a másikhoz nem talál erőt.
Ha Mózes veri a bűnöst, akkor ő szétrontja és szétzúzza őt első ütésével, de a másik és a harmadik ütésnél holtként ömlik össze. Én magam voltam ilyen állapotban, úgy hogy ha a menny egyetlen imával megvehető lett volna, nekem mégis elkárhoznom kellett volna, mert éppen oly kevésbé tudtam imádkozni, mint repülni. Ezen felül, ha a sírban vagyunk, melyet számunkra a törvény ásott, akkor úgy érezzük, mintha, érezni nem tudnánk és szomorúak vagyunk a felett, hogy nem tudunk szomorkodni. A rettenetes hegy rajtunk fekszik, mely képtelenné tesz minket, kezeinket vagy lábainkat megmozdítani, és ha segítségért akarunk kiáltani, akkor a hang megtagadja nékünk az engedelmességet. Hiába kiabálta a prédikátor: „Tartsatok bűnbánatot!” A mi kemény szívünk nem akar megolvadni, hiába int minket arra, hogy higgyünk, az a hit, amelyről ő beszél éppen olyan lehetetlen dolognak látszik a mi képességünktől, mint a világegyetem alkotása. A rom valóságban rommá lett. A mennydörgő hang füleinkbe csendül: „Már el vagy ítélve”– egy másik hang követi ezt: „Halva vagy az áthágásokban és a bűnökben”‒ és egy harmadik, még rettenetesebb és szörnyűségesebb, belevegyíti irtóztató intelmét: „A következendő harag, a következendő harag.” A bűnös véleménye szerint, most ki lett dobva, mintegy rohadt hulla, minden pillanatban várja a férget, mely soha meg nem hal, hogy kínoztatni fog és szemeit a pokolban nyitja fel. Most van jelen a pillanat az irgalom számára és mi az elkárhoztató törvénytől a hatalmas kegyelemhez fordulunk.
Figyelmezzél, ó, te keményen megterhelt, elítélt bűnös, mialatt én Mesterem nevében gazdag kegyelmet hirdetek. A kegyelem felülmúlja a bűnt mértékre és működésre nézve. Habár sok is a te bűnöd, de az irgalomnak sok bocsánata van. A bűnök meghaladják a csillagok, a homokszemek vagy a harmatcsöppek számát, de a bocsánatnak egy mozdulata mind megsemmisítheti azokat. A te gonoszságodnak, mint egy hegynek a tengerbe kell vettetnie. A te feketeségednek le kell mosatnia Megváltód vérének tisztító özönével. Figyelj! Én azt mondám, hogy a te bűneid, és én akartam is azt mondani, mert ha te most egy, a törvény által elítélt bűnös ember vagy, akkor éppen ebből a jelből tudom, hogy te az irgalomnak edénye vagy. Oh, pokoli bűnösök, elvetett gonosztevők, még a bűnösök társaságából is kidobottak, ha megismeritek a ti vétkeiteket, akkor van itten irgalom, ingyen, gazdag, megmérhetetlen, végtelen. Gondolj arra, oh, bűnös, hogyha minden bűn, melyet az emberek elkövettek a világ teremtése óta akaratukban, gondolatukban, tetteikkel egy szegény bűnösnek fejére tétetnék, Jézus drága vérének folyama ezt az egész rettenetes terhet elvenné.
De a kegyelem még más egyébben is felülmúlja a bűnt. A bűn megmutatja az ő atyját és azt mondja, hogy az ő atyja ami szívünk, a kegyelem azonban felülhaladja itt a bűnt és megmutatja a kegyelem kezdőjét, a királyok királyát. A törvény követi a bűn nyomát egészen a szívbe be, a kegyelem követi az ő saját eredetét egészen az Istenig. „Mielőtt még teremtetém, Kegyében részesültem én.”
Oh, keresztyén ember, minő áldott dolog a kegyelem, mert az ő forrása az örök hegyekben van. Te bűnös ember, ha te a leggyalázatosabb vagy a világon, mégis, ha Isten ma megbocsát neked, képes leszel arra, hogy származási fádat egészen Jézusig felvigyed, mert egyike leszel Istennek gyermekei közül és Őt fogod bírni mindig atyádul. Úgy képzelem, mintha látnálak nyomorult betörő gyanánt téged a bíró széke előtt és hallom az irgalmat kiáltani: „Mondjad őt szabadnak!” Ő sápadt, béna, hebegő – „gyógyítsd meg őt!” Ő egy gyalázatos fajból való, ‒ lásd én őt felveszem családomba. Te bűnös, Isten gyermeke gyanánt fogad el. Mi az, ha szegény is vagy, Isten mondja: „Örökre enyémnek fogadtalak. Légy az én örökösöm. Itt van a te dicsteljes testvéred, vérkötelékben egy veled Jézus, a te igazi testvéred!” De hogyan történt ez a változás? Oh, nem az irgalmasság ténykedése ez? A kegyelem megnevekedett.
Még nem volt e föld megteremtve, A menny is még nem létezett, Mikor már az Úrnak szerelme
Az én jómra törekedett. Még mielőtt alkottatása, Volt Ő nekem édes Atyám.
A kegyelem visszahelyez bennünket oda, ahol a bűnbeesés előtt voltunk. Ismét: „ahol megnevekedik a bűn, ott a kegyelem sokkal inkább bővölködik,” mert a kimondott ítélet szava visszavonható, de a kegyelem szava soha. Itt állok, s tudom, hogy el vagyok ítélve, de talán még lehet reményem, hogy valami módon felmentenek. Bár az nagyon ritka esetben következik be az ítélet után. De ha megigazulást nyertünk Krisztus érdeme által, nem kell többé félnünk a kárhozattól. Nem kárhozhatok el, ha egyszer igazulást nyertem. A kegyelem teljesen felmentett engemet. Ezután szembeszállhatok a sátánnal, hogy többé ne tegye rám kezét, mert Krisztusban igazolva vagyok. Az igazolt állapot a dicsőséggel változhatatlanul és felbonthatatlanul van egybekötve. „Kicsoda vádolja az Istennek választottit? Az Isten az, aki megigazít. Kicsoda, aki kárhoztatna? Krisztus az, aki megholt, sőt aki feltámadott is, ki az Istennek jobbján is vagyon, ki esedezik és mi érettünk. Kicsoda szakaszt el minket a Krisztus szerelmétől? Nyomorgatás-e, szorongató keserűség-e, üldözés-e, éhség-e, mezítelenség-e, veszedelem-e, fegyver-e? Sőt inkább mindenekben diadalmasoknál feljebbvalók vagyunk azáltal, aki minket szeretett. Most én bizonnyal elhittem, hogy sem halál, sem élet, sem angyalok, sem fejedelemségek, sem hatalmasságok, sem jelenvalók, sem következendők, sem magasság, sem mélység és semmi egyéb teremtett állat el nem szakaszthat minket az Istennek szerelmétől, mely van a mi Urunk Jézus Krisztusban. Oh, te szegény elkárhozott bűnös! Vajon nem lelkesít-e, s nem szeretteti-e meg veled a szabad kegyelmet? Azon vétségeid, melyek eltöröltettek, soha többé téged ne terheljenek. Az evangéliumi megigazulás nem arminiai, nem látszólagos, melyet ismét fel lehet függeszteni, ha a jövőben eltérnénk is. Nem, a már egyszer kiegyenlített tartozást nem lehet kétszer követelni, a már egyszer elszenvedett büntetést nem lehet még egyszer kiróni. Megmentve! Megmentve! Megmentve! Egészen megmentve Isten kegyelme által, minden félelem nélkül haladhattok keresztül a világon.
De még egyet. Éppen úgy, ahogyan a bűn beteggé, gondba merültté és szomorúvá tes, úgy tesz a kegyelem örvendezőbbé és szabadabbá. A bűn az embert fájdalmas szívvel gyötri, ami olyanná nem lesz, mintha a világ el akarná nyelni, vagy hegyek omlanának feléje, hogy azután rá essenek. Ezt műveli a törvény. A törvény szomorúságot okoz, a törvény megnyomorít minket. De halld csak bűnös! A kegyelem leveszi érzületedről a bűn nyomasztó működését. Ha hiszel az Úr Jézus Krisztusban derült szemmel és megkönnyebbült szívvel hagyod el ezt a helyet. Oh! Még nagyon jól emlékszem arra a reggelre, mikor beléptem egy kis imaházba oly nyomorultan, amilyenné a pokol csak tehetett ‒ romlottan, elveszve. Voltam én azelőtt is kápolnákban, ahol a törvényről beszéltek, de az evangéliumról nem hallottam. Úgy ültem, mint valami lebilincselt és fogoly bűnös. Megjött az Isten igéje, én pedig szabadon távozhattam, mint kegyelemben részesült bűnös. Habár oly nyomorultan mentem be oda, mint a pokol, vidáman és emelt fővel jöhettem ki onnan. Feketén ültem ott, de fehérebben távoztam, mint a tiszta hó. Az Úr így szólt hozzám: „Ha bűneid által olyan vagy is, mint a piros festék, fehérebb leszel a hónál.” Miért ne lennél te is testvérem ennek osztályrészese, ha most elismered, hogy bűnös vagy? Egyebet nem kíván tőled, csak azt érezzed át, hogy szükséged van reá, ezt ha megtetted, azonnal elébed tűnik Jézus vére. „A törvény pedig bejött, hogy a bűn megnevekednék.” Megbocsáttattak bűneid, ezt higgyed. Igaz az, hogy te meg vagy mentve.
Végre még, szegény bűnös, alkalmatlanná tett a bűn a mennyországba jutásra? A kegyelem alkalmas társává fog tenni téged a Serafoknak, és a tökéletesen megigazultaknak. Te, ki ma még el vagy veszve és a bűn következtében tönkre vagy téve, majdan egy napon koronát viselj, aranyhárfa pengjen kezeid között és a legmagasabb trónja mellett foglalj helyet. Oh, te iszákos, gondold meg azt, ha megbánod bűneidet, akkor korona vár a mennyben tégedet. Ti legnagyobb bűnösök, legelvetemedettebbek és legméltatlanabbak, érzitek-e a törvény kárhoztatását szíveitekben? Ha igen, akkor a Mester nevében meghívlak benneteket, fogadjátok el az Ó vére által a megbocsátást. Ő szenvedett helyettetek ő lakolt meg vétkeitek miatt. A törvény csak fenyítőmestered, hogy téged Krisztushoz vezessen. Vessed magadat eléje, hullj a mentő kegyelem karjaiba! Nem kívántatnak cselekedetek, az sem, hogy alkalma legyen valakinek, jogosítvány sem kell, sem egyéb tett. Üdvözölve „Elvégeztetett!” lesztek annak nevében, ki ezt mondta:

Törvénytől mentem, oh, boldog élet! El van törölve már minden vétek; Megváltott Krisztus érvényesen,
Elég a vére teljesen! Egy mindenekért, Bűnös, oh, értsd meg! Egy mindenekért Testvér, oh, higgyed!
Megváltott Krisztus érvényesen, Elég a vére teljesen. Üdvözítőnkben kárhozat nincsen; Amit igére, teljesül minden. Jöjjetek hozzám, szól kegyesen, Elég a szava teljesen.
Egy mindenekért stb.

Istennek népe, hivatva vagytok, Dicső örömre, kicsinyek, nagyok. Teljes a váltság ti értetek,
Részes ebbe mindenitek. Egy mindenekért stb.