Nem tudom, hogy szövegem, ha azt összefüggésben olvassuk, mindazt igazolja-e, amit mondani fogok róla. Csak mint jeligét vagy feliratot akarom azt használni prédikációmhoz, melyet Isten segítségével arról tartani akarok. Tudniillik, leültem és elgondolkoztam ezen szavak felett: „Ami az üdvösség kíséretében van.” És amint afelett elmélkedtem, észrevételeim allegória (hasonlat) alakot öltöttek, amelyben szeretném azt veletek is közölni. Az üdvösség úgy tűnik fel nekem, mint drága, fenséges kincs, melyet Isten, elhatározása szerint, végtelen szeretetéből és kegyelméből e világra küldött; s emlékszem rá, hogy a mi Megváltónknak mily sokba került, hogy ez az üdv és boldogság a világra jöjjön, hogy valamennyi szolgáját azzal küldte szét és Önmaga is azért jött, hogy annak kíséretében legyenek. Látom továbbá lélekben a tündöklő lények hosszú sorát, kik áthaladnak országunkban és középen viszik az üdvösség szent drágakövét. A menet élére pillantva, látom az erős előcsapatot, mely már elérte az örökkévalóság partját. Ha az üdvösség legközelebbi környezetére tekintek, folyton körülvéve látom azt a kegyelem műveivel és mindenféle erényekkel, mint oly csapatokkal, melyek arra vannak kiszemelve, hogy a menetnek elől, oldalt és hátul fedezetül szolgáljanak.
Mielőtt azon sereg megtekintését megkezdenénk, egy tévedés kiküszöbölése miatt meg kell valamit jegyeznünk. Ha az apostol erényekről beszél, melyek a keresztyént ékesítik, úgy említi azt, mint „ami az üdvösség kíséretében van”, nem mint az üdvösség okát. Hitünk, reményünk, szeretetünk és jó cselekedeteink nem az üdvösség oka; ezek oly dolgok, melyek azt, mint őrszem körülveszik. Üdvünk alapja csupán és egyedül Istennek, az Atyának korlátlan akaratán nyugszik; az Isten Fiának az úr Jézusnak végtelen becsű vérén, és a Szentlélek Isten kegyelmi működésén. De persze vannak más oly dolgok, melyeknek az üdvösséget kísérni kell. Gondoljatok csak az ókor egy hatalmas fejedelmére, ki birodalmán átvonul, egy olyanra, mint Ázsia királyai voltak, kikről a mesével határos leírásain vannak. Halljuk, amint bevonulnak, látjuk, amint a zászlók ezrei vígan lobognak a levegőben és szemléljük a sok kincset, melyek elébük hordatnak. Most meg fogjuk figyelni az üdvösséget is, mint szent kincset, amely hasonló módon ‒ csapatoktól elől hátul körülvéve – utazásában kísérik, vitetik át a világon.
Az előcsapattal fogjuk kezdeni, mely az üdvösséget kíséri, illetve előtte megy. Azután majd azokhoz jövünk, akik közvetlen előtte mennek. Ezek után megfigyeljük azokat, akik oldalt kísérik, azután zárunk az utócsapattal.
Egy sereg vagy csapat menetelésénél szinte megkívántató az elővéd. Ezek olyanok, kik a nagy seregtől messze előre mennek. Hasonlóan az isteni üdvnél is előre megy egy nagy és erős hősök csapata, „mely az üdvösség kíséretében van” és annak útját egyengeti. Ezen elővéd hatalmas óriásainak neveit megmondom nektek. Az első az elválasztás, második az előretudás, harmadik a megváltás, negyedik a kegyelmi szövetség. Mielőtt az üdv e világra jött, megelőzte azt az elválasztás, hogy annak szállást készítsen. Az elválasztás áthaladt a világon és megjegyezte azon házakat, melybe az üdv betér és azon szíveket, amelyekben a kincs elhelyeztetik. Az elválasztás átnézte az összes nemzetiségeket, Ádámtól kezdve a föld minden lakójáig és megjegyezte szent pecséttel azokat, kiknek az üdv meghatároztatott. Azután jön az előretudás. Az előretudás megjelölte nemcsak a házat, amelybe az üdvnek jönni kell, hanem megszabta az utat is, amelyen annak oda kell jutni. Az előretudás minden lépést megállapít, amelyet az üdv nagy seregének tenni kell; meghatározza az időt, amelyben a bűnös, Krisztust megtalálja, megmentetésének módját és azon eszközöket, amelyeknek ezen célra közreműködni kell. Igen, megállapítja pontosan az órát és szempillantást, amelyben a Szentlélek, a bűnben holtat életre kelti, amelybe az úr Jézus vére által megbocsátásban és békében részesül. Az előretudás oly határozottan megjelöli az utat, hogy az üdvösség arról soha le nem tér és abban soha kételkedni nem lehet. Isten korlátlan, örök tanácsában minden lépést előre meghatározott. Amint, hogy e világon véletlen egyáltalán nem létezik ‒ az a hely, ahol a tó partján a káka él, Istentől éppen oly erősen meghatároztatott, mint a leghatalmasabb uralkodók trónja ‒ azért nem lehetséges, hogy az üdvösségre nézve a véletlennek szerepe lenne, tehát Isten kitűzte a helyet, ahol sátorát felüti, a módot, ahogyan azon sátorhoz jut és az időt, amikor oda kell jutnia.
Azután jött a megváltás. Az út járatlan volt, jóllehet a választás a házat megjelölte, az előretudás megmutatta az utat, az út mégis úgy el volt zárva, hogy az üdvösség azon nem haladhatott, míg az rendbe nem hozatott. Ekkor lépett elő a megváltás. Ennek csak egy fegyvere volt, ez Krisztusnak mindent legyőző keresztje. Előtte álltak bűneink hegyei. A megváltás lesújtott, s azok szétomolva völggyé, alakultak, melyen az Úr megváltottai áthaladhatnak. Előtte tátongott a megsértett Isten haragjának örvénye. A megváltás áthidalta azt a kereszt által, és azáltal egy oly örök utat létesített, amelyen az Úr serege átmehet. A megváltó minden hegyen át alagutat ásott, minden tengert kiszárasztott, minden erdőt kiirtott, a magas halmokat egyenessé tette és a völgyeket betöltötte, úgy annyira, hogy az üdvnek útja most egyszerű és könnyű. Isten tud igaz lenni és az istenteleneket megigazítani.
Ezen szent előcsapat hordja, mint lobogóját, az örök kegyelmi szövetséget. Elválasztás, előretudás és váltság. Ezen isteni ténykedések, melyek elhaladtak és már látkörünkön túl vannak, mind az örök szövetség, a kegyelmi szövetség zászlóját követik. Mi hisszük és tudjuk, hogy mielőtt a hajnalcsillag a sötétség árnyát megvilágította volna, Isten az Ő fiával egy szövetséget határozott meg, hogy Ő meghaljon és váltságdíjat fizessen és úgy az Atya a maga részéről fiát adta, hogy vére által megvásároljon és vére által kétség nélkül üdvözíthessen. Ha tehát az elválasztás útjára indul, a kegyelmi szövetséget, mint zászlót tartja kezében. S ha az előretudás bevonul és az üdvnek útját jelzi, a kegyelmi szövetséget hirdeti. A váltság is Krisztus drága vérére hivatkozva veszi igénybe az üdvösséget azoknál, akik ezen vér által megvétettek, mert a kegyelmi szövetség megállapította, hogy abban részesülniük kell.
Ezen előcsapat, kedves hallgatóim, annyira távol van előttünk, hogy nem láthatjuk. Ezek igaz, de nagyon titokteljes tanok, ezek látkörünkön túl esnek. Annyira előre vannak, hogy csak a hit szemei érhetik el őket. A hitnek ezen szent és isteni messzelátója kell, hogy birtokunkban legyen. Anélkül sohasem jutunk meggyőződéshez oly dolgok felől, melyeket nem láthatni. Hanem abban legyünk bizonyosok, hogyha a Krisztusban való üdv a mienk, akkor az elválasztás is a mienk. Aki hisz, az elválasztott. Aki mint elveszett bűnös, Krisztusnál keres oltalmat, az biztosan Isten elválasztott gyermeke. Ha a Megváltóban hiszel és hozzá jössz, úgy biztos vagy abban, hogy arra öröktől fogva kiszemeltettél, hogy benne higgy és a te hited a legnagyobb bizonyság arról, hogy te Istentől választva vagy és szemei előtt drága vagy. ‒ Hiszel?
Úgy az elválasztás a tied. ‒ Hiszed? Úgy az előretudás a tied, oly bizonyosan, minthogy élsz. Bizalmadat csupán Jézusba helyezed? Akkor ne félj, mert az elválasztás részedre is megállapíttatott. Tehát nem szükség megrémülni és megindulni ama hatalmas előcsapattól, mely már elérte a mennyet és készíti azon helyeket, hol az elválasztottak Istenük Szívén örökké nyugodni fognak.
Figyeljetek, most jön az a sereg, amely közvetlen az üdvösség előtt halad. Mindenekelőtt, ott megy Egy, kinek nevét a legmélyebb tisztelettel és hódolattal kell megemlítenünk. Ez a Szentlélek Isten. Mielőtt valami történhetnék megmentetésünkre, közre kell működni a Szentháromság harmadik személyének is. Nélküle a hit, megtérés, alázat, szeretetet teljesen lehetetlen. Maga az Úr Jézus vére sem üdvözíthet, ha Szentlélek Isten nem eszközli azt, a szív meglágyítása által. Mielőtt tehát megfigyelnénk azt a nagy sereget, mely közvetlen az üdvösség előtt megy, figyeljük meg ‒ nehogy elfelejtsük ‒ azt, aki azoknak vezére: a nagy Királyt, a halhatatlan, láthatatlan isteni Személyt. A Szentlélek az, ki a lelket életre kelti, vagy a halálban fog maradni. Ő az, ki azt meglágyíthatja és érzékennyé teszi, különben sohasem fog érezni. Ő az, ki az igét, a prédikátor szavait erőssé teszi, hogy a füleknél tovább is hasson. Ő az, ki megtöri a szívet. Ő az, ki ismét meggyógyítja azt. Az, ki az üdvöt kezdettől végig létrehozza bennünk, éppen úgy, mint az Úr Jézus azt értünk létrehozta. Óh, lélek, abból fogod észrevenni, hogy vajon a te házad részesült-e az üdvösségben, ha a Szentlelket nyerted. Jöjj csak és felelj meg nekem ezen kérdésekre: Érezted-e már az Ő leheletét, vagy nem? Megindította-e a te lelkedet, vagy nem? Mondhatod, hogy ezen természetfeletti befolyás alatt állsz? Mert ha nem, úgy gondold meg valaki újonnan nem születik, nem láthatja az
Istennek országát. „Ami született testtől, test az; ami született lélektől, lélek az.” Ha még fárasztod is magadat, az mind hiábavaló lesz, míg a Szentlélek benned működni nem kezd, míg neked erőt nem ad, úgy az akarathoz, mint a véghezvitelhez, az Ő jó tetszése szerint. A test legjobb műve sem emelkedhetik soha felül a testen, éppen oly kevéssé, minthogy a víz sem emelkedhetik soha magától magasabbra, mint annak forrása. Ha erkölcsös ember vagy is, ha szigorúan vett igazságos embernek ismernek is, ha magaviseleted sok tekintetben dicséretre méltó is, mindannak dacára az üdvözülés részedre épp oly lehetetlen, mint a pokolban lévő elkárhozottaknak, ha a Szentlélek nem adatott neked. Újonnan és újra kell születnünk ezen isteni befolyás által, különben minden hiába. Gondold meg tehát, hogy a Szentlélek mindig csak ott található az üdvösség kíséretében.
Hanem most menjünk tovább. A Szentlélek után nyomban jön a mennydörgés légiója. Amidőn a Szentlélek a szívbe jön, magával hozza azt is, amit én mennydörgés légiójának nevezek, s közületek azok, akik az üdvben részesültek, egy- kettőre megértik, hogy mit értek én ez alatt. Ezen légió katonái, vaspáncéllal vannak öltözve, fekete tollbokréta lobog sisakjukon, nyelvük nyersen és durván hangzik, mint azoké, akik idegen földről jöttek, ábrázatjuk rettentően néz ki, mert oroszlánhoz hasonlók, amiért az aggódó szívben nagy félelmet keltenek. Ezen mennydörgés légiójában némely katona fel van fegyverezve. Ezen fegyverek a bűnös megöldöklésére adattak nekik. Mert mielőtt a bűnös életre jön, először lelkileg meg kell ölettetnie, a fegyvernek előbb át kell járni és saját lényét teljesen elpusztítani, csak azután tud Krisztushoz jönni. Ezen menet másik osztálya fejszékkel van ellátva, mellyel gőgünk sűrű bozótját irtogatják és önigazságunk drága cédrusait döntik le. Olyanok is vannak köztük, kik a kutakat kövekkel töltik meg és a test önmegelégedésének összes ciszternáit elrontják, amivel kétségbeeséshez akarnak hozni, miután minden reménységünk füstbe szállt. Azután jönnek azok, kik rézkürtökkel kürtölnek és kosszarvból csinált kürtöket fújnak, ‒ mint azok, akik előtt egykor leomoltak Jerikó kőfalai ‒ és azokkal oly félelmes hangokat idéznek elő, hogy a bűnös azt gondolja, hogy még a pokoli sírás sem lehet annál rettenetesebb. Azután jönnek azok, akik a lelket lándzsával szúrják át, mögöttük van a tíz nagy ágyú (tudniillik: a tíz parancsolat) s a törvény tüzérei, kik szüntelen lövöldöznek a megsebzett lélekre, mígnem végre azt sem tudja, hogy mi ő és mit tesz. Barátom, voltak-e már a mennydörgés légiói házadban? Szállásoltak már valaha szívedben? Légy róla határozottan meggyőződve, hogy ez is egy azon dolgok közül, „ami az üdvösség kíséretében van.” Amit mondtam azoknak, kik megtértek, nem talány, de titok lehet azoknak, kik még az Utat nem ismerik. Ebből megérthetitek, hogy a Szentlélek Isten első munkája a szívben egy rettenetes munka. Mielőtt a lélek igazán megtér, nagy lelki aggodalmon megy keresztül; minden önigazságunknak földre kell kerülni, és mint a sár az utcán megtapodtatni. Testies reményeink kivétel nélkül összezúzatnak és csalárd menhelyünket Isten haragjának jégesője sodorja el. Isten törvénye a bűnösnek, miután bűneiről meggyőződött, igen rémítő alakban tűnik fel. „Mit cselekedtem?” így kiált fel, „Magam vittem magamat tönkre!” Nézd meg, ha a Szentlélek Isten valakit bűnösségéről meggyőz, eszén kívülinek látszik, világi barátai azt hiszik róla. Sír éjjel
és nappal, könnyei étele és itala, alig bír aludni rémes álmaitól, s ha felébred, azt hiszi, hogy már a pokolban van. „Ah, a jövendő harag, a jövendő harag, a jövendő harag!” – ez a gondolat terheli állandóan lelkét. Mint Bunyan Zarándokjának, nehéz batyu nyomja hátát és nem tudja, hogyan lesz szabad. Kétségbeesetten tördeli kezeit és kiált: „Mit kell cselekedjem? Elveszett vagyok. Isten ellen föllázadtam és most Isten haragszik rám.” Igen, biztosíthatlak titeket, hogy a mennydörgés légiója valami rettenetes. Istennek hála, ha elhagyta valahára a szívet, mert akkor ismét öröm tér oda be; miután az ember lelkiismeretében munkáját elvégezte. Úgy vágyom látni, midőn ismét vígan és örömmel eszik és iszik. Az emberi lélek szegény városa fekete színt ölt, míg ez a durva sereg a városban táboroz. Gyászos aggodalom és szomorú sejtelmek a bűnös egyetlen társasága az ilyen esetben. Megkísérli saját tetteiben némi vigaszt és reményt találni, de rögtön lesújt a törvény kalapácsa és minden tettét darabokra zúzza. Nos, gondalja: most megpihenek egy kissé a közöny és restség halmazán. De újból azonnal előlép a törvény, erősen megkötözi, fogja tízágú korbácsát és ráveti magát minden erejével, míg végre szíve újból vérzeni kezd. Azután jön a lelkiismeret marólúgjával és kimossa az eleven sebeket, mint egész agyongyötröttnek látszik, mert még ágya is tele van szegekkel és tövisekkel. Ez a mennydörgés légiója a Krisztusban való üdvöt folyton megelőzi. Több vagy kevesebb félelmet mindenkinek kell éreznie mielőtt megtér. Némelynek kevesebb jut belőle, másnak több, de a törvény munkájának eme rettenetességét valamennyi mértékben tapasztalni kell a léleknek, különben nem lesz üdvössége a háznak.
A mennydörgés légiója, Istennek hála, már elhaladt! Még hangzik trombitáinak hangja a távolból, visszhangja alig hallhatóan jut hozzánk, s még attól is megrémül lelkünk. Kedves testvérek! Mi még jól emlékezhetünk ama rettenetes napokra, amidőn házunkban és szívünkben időzött. De már mindez elmúlt. Hanem mit látunk most utána jönni? Nyomban utána jön a megtört szív. Tekintsd meg azt, utáld meg
‒ Isten még sohasem utálta meg, tehát te se vesd meg! „A keserves és megtörődött szívet ‒ óh Isten ‒ nem utálod meg.” Látom, hogy ezen szegény, megtört szív, mennyire össze van törve, középen ketté van hasadva, könnyben fürösztve fájdalomtól van elárasztva. Lásd alázatát! Öndicsősége teljesen oda van. Nézd bánatát! A bűnt előbb szerette, most gyűlöli. Nem beszél többé önjavítgatásról. Halld amint a megtört szív töredezett hangon susogja: „Isten légy irgalmas nékem bűnösnek!” Ne félj ide közeledni és ezen megtört szívet megtekinteni. Mily édes illat tölti meg! Egy Istennek tetsző áldozat szent illatát árasztja szét. Halld, amint újból mondja; „Uram tarts meg, mert elveszek!” Lásd ezen megtört szívet, ha a világban, vagy az üzletben van. Megszakítja foglalkozását, miközben sóhajtva felkiált: „Ah, még, óh, hogyha örvendenék!” És ha egyedül lehet, kiönti szívét Isten előtt, és így kiált: „Minden percben, minden napon Bűnöm, szemem előtt vagyon, Érzem szívem mily csalárd.” „Óh, mosd meg lelkemet Jézus vérében, bocsásd meg minden vétkemet és neked fogok szolgálni mindörökké!”
Kedves hallgatók! Ez a megtört szív ellátogatott-e már valaha a szívetekbe? Vegyétek tudomásul ez isteni szent igazság, mely minden kétségen kívül áll: ha ezen megtört szív nem dobog kebleitekben, nem vagytok részesek Krisztusban. Az önismeret mozsarába kell először kerülni a szívnek, hol a törvény törővasa azt darabokra zúzza, különben a vigasztaló kegyelmet minden teljességében sohasem fogja megnyerni. Van-e ma megtört szívetek? Talán éppen most ezen órában gyászoltok magatok felett? Óh, akkor legyetek jó reménységben az üdv már nem messze van! Ahol megtört szív van, ott a kegyelem is nagyon közel van. A megtört szív, a szentség előlépcsője. Az, aki megölt, ismét életre kelt, az, aki megsebezett, be is kötözött téged, az, aki összezúzott, ismét meggyógyít. Isten szeretettel tekint le reád és könyörül rajtad.
Kik azok, akik ezután jönnek? Egy másik sereg, egy másik légió; de ezek nagyon különböznek az előbbiektől. Ez a fehérruhások légiója, amely most következik. Ezek nem acélba vannak öltözve, nem öltenek páncélt, hanem nevető ábrázatjuk és örömteljes tekintetük van. Fegyver nincs kezükben, nem hallatnak mennydörgést. Nem a részvét nyájas szavaival beszélnek és kezük áldással van tele. Megmondjam nektek, hogy ennek a fehér ruhás légiónak mi a célja? Egyik csoportnak feladata az, hogy a szegény sebzett szíveket felkarolja, és mielőbb vérben megmossa. Meghintik azt az engesztelés szent vérével. Bámulatos, amint a szegény megtört szív, mely oly gyenge és beteg, a mi Urunk Jézus Krisztus drága vérének első cseppjétől újra éled. Miután a vérben megmosatott, akkor előlép egy más a légió közül, fogja azt és megmossa azt vízzel, mert amint vér, úgy víz is fakadt az Üdvözítő szívéből. „Vér és víz fakad szívéből Amely megment ínségemtől Bűn okozta fájdalom
Eltűnik, óh Jézusom.”
Oh, minő tisztulás ez! Az a szív, mely egykor oly fekete volt, mint a szén, oly fehér lesz, mint a Libanon hegyének havasa. Óh, mily tiszta lesz, ha azon vérben és vízben, mely a Megváltó sebeiből folyt, megmosattatik! Az, amely oly fekete volt, mint Kédárnak sátorai, az oly kedves lesz, mint Salamon szőnyegei. Azután jönnek azok, akik olajat és bort töltenek a megtört szív sebeibe, úgy, hogy ahol előbb fájt, most azok a sebek énekelni kezdenek. Az ígéretek olajából és borából minden sebbe lesz öntve. Gyöngéd ujjakkal lesz a sebre helyezve Isten Igéjének gyógyító balzsama mindaddig, míg végre nem látszik megtöröttnek és az összezúzott csontok vigadozni fognak. Akkor énekel az egész szív az örömtől, mert Isten újból megajándékozta erővel és sebeit bekötözte, az ígérethez mérten: „Meggyógyítja a töredelmes szíveket és bekötözi azoknak fájdalmukat.” De ezzel még nem történt meg minden, mert most jönnek azok, kik a király ruhatárát hordozzák és ezen gazdag raktárban található öltözetekből felöltöztetik tetőtől-talpig a lelket. Mindazt rájuk adják, ami csak pompás és fenséges ékességül szolgálhat, mígnem úgy fénylenek és ragyognak mint az Isten trónja előtt levő lelkek. Mindezek után jönnek a király ékszerészei és befejezik a művet, felékesítik a lelket arany ékszerekkel és drága, nemes kövekkel. Amint az Atya mondja: „Hozzátok elő amaz én főöltöző ruhámat és öltöztessétek fel őt és adjatok gyűrűt az ő kezébe és sarut az ő lábaira”, így megmossák, megszentelik, megtisztítják és felékesítik a fehér ruhások is a szegény megtört szívet. Járt már valaha ez a sereg a ti házatokban? Bűnös, tapasztaltad már valamikor Krisztus vérének gyógyító erejét szívedben? Láttad engesztelő vérét, amint érted odaadta és meggyőződtél arról, hogy azáltal részedre békességet szerzett Istennel? Kezeidet a Megváltó fejére tudod-e tenni ezen órában és bűneidet megvallva elhinni, hogy Ő érted büntettetett meg? Meg tudod tenni? Ha igen, akkor tiéd a menny! Megmosatott a te szíved is vízzel? Mondd, gyűlölöd a bűnt? Nemcsak bűnöd bocsáttatott meg, hanem a bűn hatalma is megtöretett, úgy annyira, hogy többé nem szereted a romlás útját és nem jársz többé a bűn ösvényén? Akkor az üdvösség örököse vagy! És mondd, szegény bűnös, felöltöztél Krisztus igazságának öltönyébe? Bírod a boldog reménységet és kedvessé lettél ama Szerelmesben? Úgy tűnik fel nekem, hogy könnyes szemmel látlak és hallom, hogy azt mondod: gyakran óhajtom szívem mélyéből énekelni: „Jézusnak vére s érdeme, Ez lelkem ékes öltönye Istennél ezzel állok meg,
Ha egykor mennybe felmegyek.”
Még mindig nem értük el az üdvösség teljes bizonyosságát. A fehérruhás légió is elhaladt; még játszadoznak lobogóik a szélben és az ígéretek trombitájának hangja még betölti kellemes dallamával a levegőt. Ugyan mi jön közvetlen utánuk? Nyomba utánuk jönnek azok, melyek az üdvösséggel közvetlen határos vonalon haladnak. Ezek négyen vannak úgy, mint megtérés, alázat, ima és gyöngéd lelkiismeret. Az üdvösség teljes bizonyossága előtt közvetlen van az alázat. Tekintete a földre szegeződött. Nem szomorú, de nem is emeli fejét büszkén felfelé. Alig meri a fejét azon hely felé emelni, ahol Isten dicsősége lakozik. Gyakran visszapillant, annak tudatában, hogy mi volt azelőtt és előbbi életének istentelenségére és vétkeire való emlékezése következtében. Sohasem dicsekszik azzal, amit Istenért tett. Azon sziklára gondol, melyről leszakíttatott és azon iszapra, melyből kivonatott. Tudja, hogy Jézus verében megmosatott, de arra gondol, hogy milyen fekete volt, mielőtt megmosatott. Ennélfogva sír a múlt felett, bárha a jelen felett örvend is. Érzi gyengeségeit is, nem mer egyedül állani, hanem szeretetének karjára támaszkodik, mert tudja, hogy a földre esnék, ha az nem tartaná egyenesen. Mellette megy nővére, a neve: megtérés, mely a talajt könnyel nedvesíti, miáltal a király útja megtisztíttatik a portól. Jelenlétét sírás jelzi, ha megkérdeztetik miért sír, azt szokta felelni, hogy nem a pokoltól való félelem miatt sír, ‒ ez a félelem elmúlt. A fehérruhás légió ‒ azt mondja ‒ minden félelmét elvette, hanem afelett sír, hogy Urát, aki úgy szerette őt, megfeszítette, azért dobog keble és suttogja: „Én, én és a bűneim, Számlálhatatlan vétkeim, Mely nagy teherré vált;
A nagy nyomort okozták, Melyet hűen hordoztál
És végül keserű halált.”
Minél többet beszél lelke megmentetéséről, annál inkább elérzékenyül azon gondolatra, hogy a Megváltó ellen föllázadt. Hiszi határozottan, hogy bűnei eltöröltettek, tudja, hogy az úr megbocsátott neki, de ő önmagának soha sem tud megbocsátani. Továbbá a megtéréssel kapcsolatos az ima. Egy pap, kezében jó illatú tömjénnel telt edényt tart, melyet az út királya készített, hogy jó illat is legyen, amerre megy. Az ima éjfélkor is emelkedik fel Istenhez, éber szemei a hajnal hasadását köszöntik, hogy szívét a Jehovához emelje. Ha pedig a nap leáldozik, az ima, mielőtt a nap tűzkorongja a láthatár alá eltűnnék, buzgó könyörgést mond az egek Urának. Azután jön ezen seregbe a negyedik, mely az üdvösség legközelebbi környezetéhez tartozik, t. i. a gyöngéd lelkiismeret. Ezen érzékeny lelkiismeret fél lábával egy lépést is tenni, nehogy azáltal rossz útra menjen. Szegény, gyöngéd lelkiismeret! Némelyek megutálják, de a király nagyon szereti. Óhajtom Istentől, kedves testvéreim, hogy úgy ti, mint én, többet tudnánk erről. Ismerek olyan időt, mikor lelkiismeretem oly érzékeny volt, hogy szeretném, ha most is olyan volna. Ezelőtt minden egyes cselekményt megvizsgáltunk mielőtt megtettük volna, hogy vajon meg van-e az engedve. Miután tudtuk, hogy az meg van engedve, bensőnkben még szemlét tartottunk felette, hogy jámbor emberhez illik-e olyasmi, s még azután is vonakodtunk megtenni, ha nem remélhettük, hogy Istenünknek, a mi Urunknak dicsőségére válik az. Minden tant nagy figyelemmel fogadtunk, nehogy hazugságnak higgyünk. Istennek minden rendelését megvizsgáltuk, nehogy bálványimádást űzzünk belőle. Boldogok voltak azon napok, mikor gyöngéd lelkiismeretünk volt. És most, kedves hallgatóim, ismeritek ezeket? Eljutott hozzátok az alázat? Megtört büszkeségetek és megtanultátok, hogy Isten előtt a porba hulljatok? A megtérés megáztatta könnyel szívetek talaját? Jutottatok-e annyira, hogy a magányban bűneitek felett sírjatok és gonoszságaitokon gyászoljatok? Betért az ima a ti szívetekbe? Gondoljátok meg, a lélek ima nélkül, Isten nélkül való lélek. Megtanultatok imádkozni, nem a papagáj gagyogása módjára, hanem a szív örökké új és élő kifejezéseivel? Megtanultatok imádkozni? S végül: van-e érzékeny lelkiismereted? Mert ha gyöngéd lelkiismeretet nem kaptatok, akkor a Krisztusban való üdvöt még nem tapasztaltátok, mivel ez annak közvetlen, megelőzője.
Most jön az üdvösség minden teljességével. A csapatok, „melyek az üdvösség kíséretében” vannak, tekintélyes menetet képeznek az előtt az elválasztástól, egész le ezen drága, a bűnös szívében fakadó, kegyelmi rügyhöz. Mily pompás menet ‒ bizonyosan az angyalok efelett csodálkozva, gyakran fel s alá repülnek és el vannak ragadtatva ezen dicsőséges felvonulásnál, mely a bűnös szívének az üdv közellétét hirdeti. Most jön maga a drága kincs pompás ékszerdobozban, drágakövekkel és gyöngyökkel kirakva. Ez az isteni művészet mesterműve. Kalapács nem használtatott annak készítésénél, az örök hatalom üllőjén lett az kidolgozva és az örök bölcsesség formájába öntve, de emberi kéz nem nyúlt ahhoz. Oly kimondhatatlan drága ékszerek díszítik, hogyha a mennyet és a földet is eladnák, mégsem lehetne annak az árán egy másik üdvösséget vásárolni. Kik azok, akik azt közvetlen körülveszik? Három szeretetreméltó nővér, kik mindig őrzik ezen kincset. Ismeritek őket, nevük gyakran előfordul a Szentírásban. Ezek a hit, remény és a szeretet, ezen három isteni nővér, magában hordja az üdvöt és magukkal viszik ahová mennek. A hit, mely Krisztust megragadja és magát örökre reá bízza, mely mindenben a véres áldozatra tekint és más menedéket nem ismer. Remény, mely ragyogó szemekkel tekint fel Krisztusra a dicsőségbe és várja eljövetelét, mely lepillant és ha a szörnyű halált útján jönni látja, diadalmasan várakozik reá. És te, édes szeretet, a nővérek, legkedvesebbje, mert szemeid csillagok és beszéded kellemes zene. Ő is feltekint Krisztusra, ki egészen elragadja. Szereti minden hivatalában, meghajlik jelenléte előtt, tisztelettel viseltetik beszéde iránt, kész testét megfeszíteni és meghalni azért, ki magát a keresztre engedte szegeztetni és meghalt érette. Égi szeretet, Isten nem ok nélkül választott téged a szent mű megőrzőjének. Hit, remény, szeretet ‒ bűnös, mondd! ‒ bírod te ezeket? Hiszed, hogy Jézus Istennek Fia? Reméled, hogy az Ő érdeméért Teremtőd arcát örömmel nézheted egykor? Szereted Őt? Mondd, tudod velem mondani: „Hangosan ismétlődik lelkemben
Jézus, neved melódiája;
Úgy érzem, hogy kedves énekemben
Föld, menny örvend s neved imádja.
Nincs oly kedves, mint Te, semmi nekem, Elbájolsz s hitet adsz szívembe; Gyémántok csak játékok előttem,
Az arany is por Veled szembe.”
Ez a te szíved véleménye is? Ha úgy van, tied az üdvösség! Ha azt bírod, rendkívül gazdag vagy most és az örökkévalóságban, mert tied a szövetség Istene. Most pillants vissza és gondolj arra, hogy tied az elválasztás, tied az előretudás és a szabad kegyelmi szándék. A törvény ijesztése megszűnt, szíved megtört és gyászol. Jézus vérében már vigaszt találtál, már kezd benned nyilvánulni a kegyelem működése. A halhatatlanság birtokosa vagy és dicsőséges jövő áll előtted, mert azon dolgok, „az üdvösség kíséretében” vannak.
Még egy kis türelemmel legyetek. Nézzük meg még a hátvédet. Lehetetlen, hogyha a kegyelem olyan előcsapatot menesztett előre, hogy ne gondoskodott volna utóvédről is. Most nézzük meg azokat is, amelyek az üdvöt követik. Amint négy fénylő, szép kerubim alak ment előtte ‒ talán még emlékeztek nevükre: alázat, megtérés, ima és gyöngéd lelkiismeret ‒ éppen úgy utána is négy halad, kik kísérik, és pompás bevonulást tartanak a bűnös szívébe. Ezek közül az első a háládatosság, mely mindig azt énekli: „Áldjad én lelkem az Urat és minden belső részeim az Ő szent nevét!” A háládatosság kézen fogva vezeti fiát, s e fiú neve: engedelmesség. Óh, kedves Megváltóm, így szól a szív, oly sokat tettél értem, azért engedelmeskedem neked. „Örömest engedek a te szavadnak. Nem teher, de élv az nekem.
Szív, kéz és láb, ahhoz alkalmazkodnak
S kerülik, mit tiltasz, Istenem.”
Ezen szép erény társaságában található egy másik is, a neve odaadás. Ez tiszta és a földieken felülemelkedett szellem, egészen isteni és tetőtől talpig csupa arany. Halld, mit beszél: „Nem ismerek életet Tőled, Uram külön, Meghalnom sem lehetne Csak Benned, éltetőm.
Ha semmim sem maradna
‒ Jézus szerelméért ‒ Szívem mindent odaadna, Mert meghalt lelkemért.”
Ezen fénylő alak társaságában találunk egy másikat, melynek mozdulatai dicsőséget és mély komolyságot fejeznek ki, ez az ismeret. Azok, kik megmentettek, megértik a titkokat, megismerik Jézus szeretetét, ismerik azt, akit ismerni örök élet.
Nos, bírtok-e ezekkel? Ezek nem hírnökei az üdvösségnek, hanem inkább utána jönnek. „Óh, igen, ‒ mondhatja aki hiszen ‒ én bírom azt a négy dolgot: a háládatosságot, engedelmességet, odaadást és az ismeretet. Még jön három fénylő alak, melyeket nem szabad elfelejtenünk, mivel azok a többiek virágát képezik.
Azok egyike a buzgóság, ragyogó szemekkel, lángoló szívvel, tüzes nyelvvel. Fáradhatatlan kezekkel és soha nem lankadó térdekkel. Buzgóság, mely villámgyorsan repüli át a világot és mégsem vehetitek észre, hogy szárnyai lankadtabbak lennének, mint vágyai. A buzgóság mindig kész engedelmeskedni, magát állandóan Krisztusnak odaadni, a jóért örömmel lelkesül. Ezen buzgóság állandóan egy másiknak közelében lakik, amelynek Istennel való közösség a neve. Ez kétségkívül a legnemesebb az egész között. Társasága van Istennel elrejtve és érezi a magányban az Ő közellétét. Törekszik Jézus mintaképéhez hasonló lenni, lábnyomába lép és fejét állandóan keblére hajtja. És ha ezen közösség egyik kezét a buzgóságnak adja, a másikat szinte szükségszerűen az örömnek nyújtja, mely a Szentlélek által való öröm. Öröm, melynek szemei fényesebben ragyognak, mint ezelőtt a világ élvezetének halandó szépségében tündöklött, könnyű lábakkal halad tova a szenvedés hegyén a Jehova szeretetének és hűségének legdurvább útjait is énekelve járja meg. Az öröm a homályban énekel, mint a fülemile, dicséri Istent a viharban és magasztalja nevét minden zivatarban. Tényleg, ez a legjobb Kérub az üdvösség kíséretében. Ne felejtsétek el, e hármat: ezek a Szentlélek utóhatásai, nagy ajándékok ‒ buzgóság, közösség és öröm.
Már most közel vagyunk a zárlathoz. Az utóvéd végső soraiban ott találjuk a megőrzést, biztos, határozott és végső megőrzést az üdvösségre. Azután következik a teljes szentség, miáltal a lélek minden bűntől megtisztul, oly fehér és tiszta lesz, mint Isten maga. Ezzel az üdv hadának utolsó csapata is elhaladt előttünk. Amint az előcsapatról bebizonyult, hogy annyira előre vannak, hogy nem láthatjuk, úgy van még egy sereg, mely annyira hátra van, hogy még most semmiképpen sem vehetjük észre. De kíséreljük meg felkeresni hitszemeinkkel megtekintés végett. Láttuk a sereget, követtük, a Szentlélektől vezettetve, a mennydörgés légióitól egész a befejezésig, a tökéletes szentségig. Hallgatódzatok! Mi az? Ezüst trombitahangokat hallok! Még jön egy fenséges csoport hátul. Messze, messze hátra. Követi még egy csapat a győzelmes hősök nyomait, kik már elvették bűneinket. Nem látjátok, mindjárt az első sorban van egy, melyet az emberek csontvázzal ábrázolnak. Tekints rá! Nem a félelmek királya ez? Ismerlek téged, halál, ismerlek! Nem vagy kísértet, kezedben nincs nyíl, alakod nem száraz és elijesztő. Ismerlek téged, fénylő kérub! Nem nyíl van kezedben, hanem arany kulcs, mellyel felnyitod a paradicsom kapuját. Tekinteted kedves, szárnyaid olyanok, mint a galambnak szárnyai, ezüsttel fedve és arannyal ékítve. Tekintsetek ezen angyalra, a halálra és arra, ami utána következik, ez a feltámadás. Még két fénylő lény jön ezek után, az egyiket bizonyosságnak nevezik. Nézd meg jól! A halált megpillantva, nem látszik félelem szemében és bágyadtság arcán. Íme, a szent bizonyosság rettenthetetlenül halad útján, még a halál hideg folyama sem borzongatja. Mögötte jön testvére, a diadalom. Halljátok, amint kiáltja: „Óh halál, hol van fullánkod? Oh, koporsó, hol van diadalmad?” Utolsó szava ez: „diadalom!”, mely összeolvad az angyalok karával, mellyel a menet záródik. Angyalok viszik a megváltottak lelkeit a Megváltó kebelébe, a bűn és fájdalom világától el az Istennel való örök, soha meg nem szűnő társaságba. Ekkor jön a végtelen éneklés: „Dicsérjétek, dicsérjétek a királyoknak Királyát és az uraknak Urát! Ő győzött jobbjával és szent karjával! Halleluja, halleluja, halleluja mostantól fogva mindörökké! És ismét halleluja!” Ez lesz az utolsó „ami az üdvösség kíséretében van.” Halleluja! Ámen.