Alapige
„Gyertyát nem azért gyújtanak, hogy a véka alá, hanem hogy a gyertyatartóba tegyék és fényljék mindazokak, akik a házban vannak. Úgy fényljék a ti világosságtok az emberek előtt, hogy lássák a ti jócselekedeteiteket és dicsőítsék a ti mennyei Atyátokat.”
Alapige
Mt 5,15-16

Az Üdvözítő beszélt tanítványainak arról a befolyásról, amit embertársaikra gyakorolhatnak és eme befolyások közül legelsőbben az elrejtett, de valójában erővel teljes befolyásról szól, amelyet így fejez ki: „Ti vagytok a földnek savai!” Mihelyt egy ember újjászületett, azonnal befolyást kell gyakorolnia környezetére, amely inkább érezhető, leint látható. A hívő embernek egyszerű jelenléte is hatást tesz a hitetlenre. A hívő ember olyan, mint egy marék só, melyet a húsra hintenek; erő van benne és ez az erő áthatja mindazokat, akik érintkezésbe jutnak vele. A szent életnek észrevétlen és öntudatlan befolyása igen nagymértékben közreműködik fenntartásunkban és megóv az erkölcsi romlástól. Vajha lenne mindannyiunkban só, mert a só igen hasznos és jó. Ha lesz, vagy ha van bennetek só, akkor áldásává váltok egész környezeteteknek.
Van azonban ezenkívül nyílt és látható befolyás, amely minden keresztyénre nézve kötelező és pedig az, amit az úr a világosságról szóló példában tár elénk: „Ti vagytok a világ világossága. Nem rejtethetik el a hegyen épített város.” Az őszinte keresztyén mindenesetre érezteti csendes és láthatatlan befolyását mindazokra, akikkel érintkezésbe kerül ugyanúgy, mint ahogy láttatja világos cselekedeteit, amelyek sokakat ösztönöznek a világosság követésére és amelyek mélyebben hatolnak be a valóságos életbe, mert a só az élettelen húsnak, a világosság pedig az élő embernek használ. „Úgy fényljék a ti világosságtok az emberek előtt, hogy lássák a ti jócselekedeteiteket és dicsőítsék a ti mennyei Atyátokat.” „A só és a világosság alkotják a keresztyén erejét: Nem hiszem, hogy egy ember világosságot legyen képes terjeszteni, ha nincsen benne só és mégis vannak egyesek, kikben nagy tömeg só van, míg a világosság már nem sugárzik belőlük oly bő mértékben. Adná Isten kegyelmét nékünk, hogy a belső és külső tulajdonság egyforma mennyiségben találtatnék meg bennünk. Gondolatainkat most a világosság köré akarom csoportosítani, és ezért fohászkodom felé segélyért, hogy a visszavonultakat és a tétlenkedőket arra ösztönözzem, miszerint befolyásukat jobban terjesszék ki másokra, hogy nyílt tanúbizonyságaik és alázatos hitük által mások is bizonyságtételre kényszeríttetvén, így dicsőítsék Urunkat és Megváltónkat. Mindazok tehát, kik sóval bírnak, ösztönözve lesznek arra, hogy megmutassák a belőlük áradó világosságot.
A példa, amelyről a Megváltó beszél, családias, jobban mondva a messze Kelet sátorházaiból ered. A világosságról, azaz jobban mondva, lámpáról beszél. „Gyertyát (német fordítás szerint: lámpát) nem azért gyújtanak, hogy a véka alá, hanem hogy a gyertyatartóba tegyék és fényljék mindazoknak, kik a házban vannak.” Használni fogom a példát úgy a keleti, mint a nyugati viszonyokhoz alkalmazva és közbe-közbe felemlítem mint lámpát, majd pedig mint világosságot. Lehet, hogy így mint a kettő mellett sokkal jobban látunk majd és ha esetleg tévedünk is a példánál, senkinek az elméjét elterelni nem akarjuk arra a fontos valóságra tekintve, amit a példa elénk tár.
Három fontos rész van a szövegben, első: a meggyújtás, második az elhelyezés, és a harmadik a világítás. Az első kettő azért történik hogy a harmadikat elősegítse. Vajha Az, aki alkotta a világosságot megvilágosítaná lelkünket, mikor szavairól elmélkedünk.
Foglalkozzunk leglesőbben a meggyújtás művével. „Gyertyát ne azért gyújtanak….” Hogyan történik az emberi lélek meggyújtása Természettől fogva szűkölködik a lélek a világosságban, „értelmükben meghomályosodtak, elidegenültek az isteni élettől a tudatlanság miatt, mely az ő szívük keménysége miatt van bennük.” Mi tehát a meggyújtás? Legelőször is isteni mű. Mikor Isten a teremtés hatalmas műve megkezdte, azt mondta: „Legyen világosság!” és lőn világosság. És mint az első teremtésben történt, úgy történik ez ma is; az első, ami Isten az ember szívében művel, világosság. „A Te beszéded megnyilatkozása világosságot ad.” (Zsolt.119,130) Jól mondja Dávid: „Az Úr az én világosságom és üdvösségem, kitől féljek?” A Szentlélek megvilágosítja az értelmet, úgy hogy az ember belátja annak a lehetetlenségét, hogy állapotán önmaga segítsen. Az Úr világosságot önt a lelkekbe, úgy hogy Krisztust hittel nézik és akik a Krisztust hittel nézik, azoknak szívében tűz és belsejükben világosság keletkezik, annyira, hogy a világosságot nemcsak látják, hanem belőlük is az árad ki. A világosság nemcsak hat a szívre, hanem ered is a szívből. „Mert valátok: régen sötétség, tehát nemcsak sötétségben voltatok, hanem sötétség valátok, - most pedig világosság az Úrban;” nemcsak kaptatok világosságot az Úrtól, hanem világosság vagytok is, ha a láng érintette a lelketeket. Egyedül a Szentlélek végezheti el e művet rajtatok. Semmiféle emberi bölcsesség sem világos önmagában, míg Isten, - ki a teremtésnél a „legyen” szót kimondotta, - ugyan e szó által világosságot nem parancsol belé.
Ez a meggyújtás egy elkülönítő, elválasztó mű. Ha a világosság áthatja az embert, akkor ez elválasztja az embert mindattól, amelyek a sötétség művei. Nem veszi ki az embert környezetéből, nem zárja be valamely zárdába és dacára ennek, az elválasztás mégis tökéletes; mert ahhoz, hogy a világosság és a sötétség között elkülönödést idézzünk elő, nem szükséges egyéb, mint a meggyújtás. A legkisebb szikra „is kiválik ellentétes tulajdonságával a sötétség közül. Ugyebár, nincs szükségünk arra, hogy a világosság a saját leírását adja önmagának, mikor felváltja a sötétséget, amiképpen arra nincs szükségünk, hogy egy harsogó trombita hirdesse önmagáról: „Itt vagyok.” Avagy micsoda közössége lehet a világosságnak a sötétséggel? Mihelyt tehát a világosság az emberi szívbe ér, rögtön elválasztja azt a többiektől azaz isteni szó által, amely természetes határvonalat húz az elválasztottak és a nem elválasztottak között. A sötétség nem hozhatott létre világosságot, mert nem fogadta azt be. „És a világosság a sötétségben fénylik, de a sötétség nem fogadta be azt.” (Jn.1,5) Azok, akik egy őszinte keresztyén környezetében élnek, nem érthetik meg őt, mert élete elrejtetett a Krisztusban az Istennél. Azt észreveszik, hogy megtérése után rendkívüli változás következett be életében és mint dr. Watts mondja „Ámulattal, csodálattal és gyűlölettel vannak eltelve a változás iránt”, éle nem tudnak többet róla, mint a bagoly a világosságról. Legelőször a búskomorság számlájára írják a változást, majd mikor látják, hogy az ember tele van örömmel, akkor a rajongás vagy az elmebetegség egy vállfajának, végül pedig az elme rossz útra téresének tulajdonítják. Vajha adná az Úr, hogy azok, kik eddig ezt az eltérést nem ismerték, ilyen módon térnének el eddigi cselekedeteikből. Ez a cselekedet a világosság meggyújtását jelképezi, úgy hogy addig a sötétségben jártak, azontúl a mennyei világosságot élvezik.
A sötétség - dacára annak, hogy a világosságot nem szereti és ki nem állhatja - arra van kényszerítve, hogy megtörjön előtte, mert a küzdelem a világosság és a sötétség között rövid és döntő. A világosság tömegének megfelel a világosság győzelme. Ha csak egy pár sugár tűnik is fel az égen, akkor addig, ameddig ez a pár sugár elhat, eltűnik a sötétség, ha azonban ez a világosság folyton terjed, míg csúcspontját délben eléri, akkor-akkor a sötétség legkisebb nyomának is el kell tűnnie. Szeretteim, ha Isten világosságot adott nékünk, akkor olyant adott, amelynek ki kell mennie, hogy „diadalmaskodjék és hogy győzzön.” Ha a sötétség mindjárt oly sűrű is, mint az, amely az egyiptomiakat sújtotta, mégis meg kell törnie a világosság előtt. Küzdelmet elvárhatunk ugyan, de a győzelemben bíznunk kell. Nem kell azt vélnünk, hogy a sötétség kiterjeszti karjait, hogy átölelje a világosságot; azt nem szabad beképzelnünk, hogy le fog borulni a világosság lábai elé, kérve, hogy kössön szövetséget vele. A világosság nem élhet a sötétség oldala mellett és nem köthet szövetséget vele, mert meg van írva: „Elválasztá Isten a világosságot a sötétségségtől és nevezé a világosságot nappalnak, a sötétséget pedig éjszakának”, vagyis megadta mindegyiknek külön-külön nevét, hogy senki össze ne keverhesse őket Nincsen senki abban a helyzetben, hogy e kettőt összekeverje, mert ezek mindenkorra elkülöníttettek egymástól. Kétféle mag legyen egészen az idők végezetéig és pedig a világosság örökösei és a sötétség gyermekei és e kettő sohasem válhatik eggyé. A világosságnak küzdenie kell a sötétséggel mindaddig, míg a világosság teljes fényében fel nem ér legmagasabb csúcspontjára, amikor aztán az egész földet betölti az Isten csodálatos nagy dicsőségével. És míg ez az idő el nem jő, ne legyen a világosság gyermekeinek semmi közössége a sötétség fiaival. A világosság meggyújtása megtalálható az újjászületésben, a világítás pedig kezdetét veszi a megtérés után. A kérdés már mostan az: Meg vagy te gyújtva, kedves barátom? Erőt vett rajtad az isteni tűz? Vajon az Igének mennyei fáklyája érintett-e téged, miáltal a világosság hozz jött és benned lakozik, úgy, hogy te magad is világosság vagy és fény leszesz az Isten dicsőségére.
Továbbá, ez a világítás személyes egyéni mű. A felolvasott versekben azt találjuk: „Úgy fényljék a ti világosságtok...” Ha a gyertyát meggyújtjuk az világít; csakhogy az eredő tűz nem a gyertyáé, mert kívülről kapta azt a tüzet, amely által világít; mikor azonban az ég kezdetét vette, akkor a világosság is már az eredetije. És ugyanígy kell, hogy érintsen bennünket a mennyei tűz, hogy jöjjön az isteni kéz, amely által azután egyénenként világítunk. A világosság egyikünkben sem található meg, mint belőle eredő. A világítás tekintetében a kegyelem nem lép érintkezésbe az emberekkel, hanem csak egyes emberrel. A bűn egyéni és ezért kell, hogy a kegyelem is egyéni legyen. Kivétel nélkül mindnyájan sötétségben vagyunk és egyenként kell meggyújtatnunk, hogy világítsunk. Egyenként kell mindenkinek a világosságot átvenni, azaz mindenkit egyenként kell meggyújtani, hogy - úgy mondjuk, - a lámpabélnek, az illető egyéniségnek a központjából kell erednie. A világításnak eredetinek kell lenni, ezért szükséges, hogy világító őszinte legyen. Ne cseréljétek össze semmiféle vallással vagy felekezettel az egyénit az előadottakkal, mert az egyetlen, igazi vallás a Személyes isteni félelem. Eme világító lámpákat nem tudjuk egyszerre meggyújtani. Igaz, vannak manapság csodálatos világító testek, amelyeket az elektromos áram egyetlen nyomására meggyújthatunk; de eme világító lámpákat nem vehetjük csak úgy tömegszámra. Semmiféle mód nincs arra, hogy az emberek egyéniségét összetörjük és őket tömegszámra mentsük meg.
A fény minden emberben egyéni és különleges. Az a fény, amely egy őszinte keresztyénből kisugárzik ugyanaz, mint amelyik egy másik keresztyénből tűnik elő és mégis tündöklés tekintetében az egyik rendkívül különbözik a másiktól. Péter nem János és Pál nem Jakab. Megtekinthetik az Isten országának lámpásait és nem fogtok két egyenlő fényességűt találni. A fény és a világosság ugyanaz és mégis más a nap fénye, más a holdé és más a csillagoké. Még a különböző olajok és gázok fényerőssége közt is van különbség ugyanúgy, ahogy különbség van a te és az én fényem közt. Nagyon szükséges, hogy te gondot viselj arra, hogy én hogy világítok; megteheted, hogy ha tudod, de vigyázz, hogy el ne oltsd a fényt egészen. Legfontosabb azonban reád nézve, hogy saját világosságodra gondot fordíts és különös kegyelmet kérj, hogy fényedet el ne veszítsd. A te fényed különbözik az enyémtől, úgy, amiként az én életem is különbözik a tiedtől, ha mindjárt egy másik szempontból nézve igaz az, hogy a te lelki fényed ugyanegy mindazokkal a fényekkel, amelyek a világon vannak.
Örülök annak, hogy a bibliában ez a szó van; gyertya, „Gyertyát nem azért gyújtanak ...”, mert manapság a gyertya a legkisebb az összes világító testek között. A XX. században már lenéznek minden fényt, amely nem elektromos vagy villanyfény és mégis a kicsiny lámpák még ma is hasznosak és a parányi fénytesteknek is megvan a saját szükségleti körük. Istennek igen sok apró fénye van; az Úr dicső templomában gyertyák és csillagok egyaránt hasznosak és egy kicsinyke fényt sem akar használatlanul hagyni. A legkisebb fényerejű világító testet is maga az Úr gyújtja meg. Gondoljatok erre ti, kik nem tudtok mást tenni, mint csak gyermekeknek beszélni vagy a Jézus szeretete által vezéreltetve, egy-egy meghívót elosztani.
Te csak kicsinyke kis fény lehetsz, de ha az úr a szent tűzből csak egy szikrát adott néked, akkor azt akarja, hogy világíts. Sok fény van e világon, de nem túl sok. Nem nélkülözhetjük a napot és szerencsétlenség lenne, ha a legkisebb csillag is elmúlnék. Nem nélkülözhetjük azokat a nagyszerű felfedezéseket, melyek elősegítették azt, hogy fényes nappalt csináltak a homályos éjszakából. Egyetlen egy fénysugárt sem nélkülözhetünk, mely a fényes mennyről a homályos, ködös, borult földre ér. A gyülekezetnek, valamint a világnak minden fényre szüksége van. És ezért aztán minden testvéremnek a lelkére akarom kötni, hogy mily nagy szükség van a fény meggyújtására. Habár a te fényed, kedves barátom, csak, pislakodó mécses lehet, mégse légy elcsüggedve, mert a te fényedet az Úr, a kegyelmes és hatalmas Alkotó adta, ki tudja, hogy mire használ téged.
Figyeljétek meg azonkívül, hogy a meggyújtás olyan cselekedet, amely cselekedetet folytatni kell. Dacára annak, hogy ez a cselekedet olyan, mely egy pillanat alatt végbemegy, mégis olyan, amellyel foglalkozni is kell; mert a lámpa megköveteli a folytonos tisztítást, mivel helytelen dolog volna a lámpát meggyújtani és azután sorsára hagyni. Szüksége van időnként olajra is, hogy folytonosan égjen. Ne gondoljátok azt, hogy amikor egy bizonyos időre gondoltok, amelyről azt mondhatjátok, hogy: „Akkor megtért voltam!” - most már élhettek, amint akartok. Isten oltalmazzon! Ne fogjátok fel a dolgot arról az oldalról, hogy ti egykor a sötétségből a világosságra jöttetek, hanem arról, hogy „világosság vagytok-e az Úrban” most? Van olaj a lámpátokban? Néztek-e Jézusra? Igen helyes volt, hogy egykor néztetek, de az a kérdés, hogy néztek-e most? Mert ez a fődolog! A jelen idők munkája a nézés. Jó dolog volt az, hogy Jézushoz jöjjetek, de ez csak kezdet volt; meg van írva: „Akihez járulván, mint élő, becses kőhöz.” (Péter I. 2, 4. Mint mindnyájan tudtátok, a tüdőnek szüksége van folytonosan friss levegőre. Nem ér az nékem semmit, ha tegnap vettem lélegzetet; hol vagyok, ha ma is nem veszek. Szükségünk van állandó táplálkozásra, te tegnap ettél, de vajon el lehetsz-e ma étel nélkül, úgy hogy éhséget vagy gyengeséget nem éreznél? Testünknek szüksége van a folytonos gondozásra, vajon nem ugyanígy áll a dolog lelkünkkel? És ha ezt elmulasztjuk, nem nagy balgaságot cselekszünk-e? A lámpának tehát folytonos gondozásra van szüksége, ami valójában nem más, mint meggyújtás folytatása.
Hallgassátok meg még azt, hogy a meggyújtás egy olyan cselekedet, amely ha egyszer megtörtént, megköveteli, hogy az ember teljesen a világosságadás szolgálatába adja magát. Ha egy gyertyát meggyújtanak és égve hagyják, akkor az az égésben egészben bent marad. Erre készítették is; nem arra, hogy üvegszekrénybe rakják és úgy bámulják hanem hogy világításra használják. Boldog az az ember, ki azt mondhatja: „Az én buzgóságom elemészt engemet.” Azt mondhatjátok, hogy egy lámpa égésénél maga a lámpa nem emésztődik fel. Nem is, mert a lámpának az a rendeltetése, hogy megvilágítsa a házat, ahhoz azonban, hogy világítson, megköveteli az olajat, amelyből a láng táplálkozik A lámpa, akármiből készült is, ezüst, arany vagy agyagból is, mindig csak egy célt szolgál és pedig, hogy világítson. És ha Isten egyszer jönne és meggyújtana téged, akkor néked minden más rendeltetéstől eltérően csak ezt az egy célt kell szolgálnod. Lehet néked sok ma emberi és társadalmi hivatásod, de ezeket mind alá kell vetned eme célnak. Azt látom, hogy némelyek sokkal inkább megbecsülik a föld dolgokat, mintsem kellene. A keresztyén férfinek legyen első a Krisztus követése. Akiket Isten kiválasztott, azoknak legfőbb foglalkozásuk az legyen, hogy úgy éljenek, mint illik az Isten választottaihoz. Nézzetek csak Jézus Krisztusra, bár foglalkozásra nézve ács volt, úgy gondolok reá, úgy beszélek róla és úgy áll a lelkem előtt, mint az emberek megváltója és mint az Isten szolgája. És ha egy keresztyén férfi szintén ács, annak is úgy kell élni, hogy az ács eltűnjék belőle és csak a keresztyén maradjon meg és ha kereskedő, tanult ember, vagy prédikátor, az illető annak mind úgy kell élnie, hogy az embernek csak az tűnjön fel, hogy ez az ember keresztyén. Egy lámpa, egy világító eszköz, melynek az a rendeltetése, hogy világítson. A gyertyát például sokféle célra lehet használni; láttam, amint egy favágó a fűrészét kente vele, azután láttam megint, hogy egy másik ember a csizmájánál használta ugyanarra a célra; csakhogy ez mind nem mutatja a gyertya igazi rendeltetését, mert a jelenléte hasztalan, ha nem használják fel világítási célokra.. Minden tárgy csak akkor mutatja meg hasznát, ha céljának megfelelően használják. Láttatok már hattyút járni a szárazföldön? Ugye, milyen csúnya, nehézkes a járása és milyen ügyetlennek látszik a madár? De nézzétek meg a vízben! Milyen kecses, milyen szép! Ugyanígy áll a dolog a keresztyénnél, szépségét csak a néki megfelelő környezetben mutatja meg; adjatok néki más célt és meglátjátok, hogy mily ügyetlen és mily csúnya. Ha arra törekszik, hogy embertársait megmentse, akkor olyan, amilyennek Isten is akarja s a bölcsességnek és az isteni szépségnek kegyelmi ajándékai láthatók rajta. Töltsön meg tehát bennünket az az érzés, hogy lángra lobbantásunk felülről van és oly állandó világosságot szolgáltassunk a Szentlélek által, mely által lássák az emberek, hogy ez a láng az Isten kegyelmi ajándéka.
A második pontban az elhelyezéssel fogunk foglalkozni. „Gyertyát nem azért gyújtanak, hogy a véka alá rejtsék.” Rendkívül fontos egy ember elhelyezése, -ez elolthatja a fényét vagy pedig tovább nevelheti. A legfőbb dolog lángra lobbantani és odahozni őt, hogy világosságot adjon; az ezután következő fontos dolog azonban azt oly helyre állítani, ahol ég. Vannak emberek, akik mikor Jézushoz jönnek, teljesen és egészen rossz helyen állnak. Hogyan világítson például egy lámpa, mikor a folyóba ejtik? Az egyén megtérése után szükséges annak elhelyezése. Általában ismert dolog, hogy Isten elhívta Ábrahámot el kellett jönnie Úr városából, a káldeusok közül, mert az a hely, hol Ábrahámnak világítania kellett, nemcsak Hárán volt, hanem a megígért ország felé kellett vándorolnia, mint egy pásztorkirálynak, mert csak ott világíthatott Ábrahám valóban az Isten dicsőségére. A legtöbb embernek okosan kell viselkednie, ha ott marad, ahol van és ott akar világítani; vannak azonban, akik nagy változásokon mennek keresztül, míg képesek fényüket oly messzire vetni Amennyire az Úr jónak tartja. Ha megtérésed után sokkal több fájdalmat tűrsz el, mint azelőtt, akkor annál jobban fogsz tündökölni, kedves barátom. Lehet, hogy egy ideig nyugodtan feküdhettél, de egyszer csak szükség lesz reád és akkor elő kell állanod a szolgálatra. Akkor, amikor még nem volt szükség reád mikor még nem világítottál, akkor a szekrény mögött éppen olyan jó helyed volt, mint a kamrában. Most azonban, hogy meggyújtattál, a gyertyatartóba helyezettel és tapasztalni fogsz olyan dolgokat, melyek nem éppen kellemesek. A helyet, ahová állíttattunk - tekintet nélkül arra, hogy meggyújtás után elhelyeztetünk vagy nem - Isten állapítja meg és jó, hogyha helyeinket ebből a szempontból tekintjük. Abban az esetben, hogyha utcai gázlámpa lennél és megadatnék néked a szabad választás a helyre vonatkozólag, valószínűleg a legelőkelőbb helyen óhajtanál áltani, hogy a nemeseknek világíts. De ne felejtsd el, hogy azoknak a szegény lelkeknek valamely sötét zsákutcában vagy homályos udvarban, ahol verekedések vannak és ahol a részeg férjek feleségüket gyilkolják, sokkal nagyobb szükségük van a te fényedre. Ha valakinek szabad választás adatott - és szereti Istent - akkor inkább választja a rossz helyet, mint a jót. Ha te őszinte, a munkától nem rettegő férfiú vagy, akkor én örülök, hogy egy szomorú állapotba levő faluban tartózkodok, ahol a nép éhezi és szomjazza az igazságot. „Mi az?” - szól valaki közületek - „örülsz, hogy oly sok fájdalmat kell elviselnem?” Nem, nem azért, hanem ha erős férfi vagy, nem te fogsz fájdalmat érezni, hanem másnak fogsz fájdalmat okozni, vagyis a papot és az egyházközség tagjait kényszeríteni fogod, hogy nyomorult langyos állapotukból kijöjjenek. Ha a dolgot ebből a szempontból nézzük, akkor olyan helyek, melyek azelőtt nem voltak kívánatosak most kívánatosak lesznek. Az Isten gondoskodása, bölcs előrelátás olyan helyre állít bennünket, ahol a legtöbb fényt áraszthatjuk.
Dacára azonban annak, hogy most az isteni gondviselésről beszélek a mi állásunk nagy részben mégis saját magunktól függ. Figyeljétek meg legelőször is azt a helyet, ahová a lámpát nem kell állítani: „Gyertyát nem azért gyújtanak, hogy véka alá rejtsék.” A véka hasznos és szükséges tárgy. Jóformán minden keleti házban ez volt a mérték, amivel a gabonát mérték, mivel akkor az emberek gabonájukat még házilag őrölték és szomszédjukkal kereskedtek. Ez a szükséges gabonamérték juttatja eszembe a mindennapi élet kereskedéseit, természetes gondjait a háztartásnak. Sok férfi és nő elejti azt a fényt, amelyet Isten gyújtott, a mindennapi élet gondjainak vékája alá. Kérdezhetitek azonban: Hát talán ne legyen jó háziasszony a nő? Okvetlenül annak kell lenni, csakhogy nem olyannak, hogy elrejtse isteni félelmét! Hát vajon a munkás nem rendelkezzék-e a két kezével? Természetesen, csakhogy ne úgy, hogy a földi kenyér miatt a mennyei kenyeret elveszítse! Tartsátok meg a vékát és senki sem kívánja azt, hogy bárcsak égne el, hanem hagyjátok a néki megfelelő helyen. Minden földi dolgot rendeljetek az Isten dicsősége alá! Ne bánkódjatok azon, hogy kívánságtok, vágyaitok, óhajtástok avagy minden szorgoskodástok a véka alá kerül, amely elrejti a világosságot. Vigasztalódjatok, sokkal megtörténik ez! Kérnem kell benneteket, hogy egy-két percig velem együtt prédikáljatok. Akartok-e kutatni és utána nézni kedves barátaim annak, hogy foglalkozástok vagy vallástok hová állított benneteket? Minek van meg az előjoga? Mi következik legelőször? Vajon a vallás a foglalkozástokat, vagy a foglalkozás a vallástok? Fénylik-e a világosságtok a vékán, avagy a véka rejti el a világosságtokat? Nem akarok sokáig időzni e kérdéseknél, mert nagyon jó lesz, ha akkor teszitek fel magatoknak azokat, mikor egyedül vagytok és úgy is feleltek reá, ki-ki önmagának. Tudom, hogy miképpen teheti például egy prédikátor a világosságot a véka alá, - nem kell másként viselkednie, mint egy hivatalnoknak, kinek egyedüli kötelessége csak isteni tiszteletet tartani és semmi mást. A lehető legrosszabb, amit az evangyéliummal tehetünk az, hogy hivatalossá tesszük. Mihelyt, mint hivatalnokok prédikálunk, minden hatalmat elvesztünk; mint embereknek emberekhez kell beszélnünk. Egy testvér azt mondta nekem egy napon a hivatalban: Abban a pillanatban, mikor az irodaajtót bezárom ugyanakkor bezárom az én természetes lényemet is. Ez nem megy így az embernek, ha Istent akarja szolgálni, egész emberré kell lennie és ha valahol megállja helyét, altkor a prédikációban különösen meg kell vetnie a lábát. Elzárhatjuk a világosságot akkor is, ha nehéz szavakat használunk szavakat, melyek nem a képzeletnek nehezek, hanem a megértésre. Használhatunk teológus, dogmatikus kifejezéseket, amelyek érzelmeinket tökéletesen elfedik a nép előtt. Ismerek keresztyéneket, akik elrejtik világosságukat azáltal, hogy határtalanul félénkek és gyámoltalanok. Ha arról van szó, hogy öt darab bankót nyerjenek, nem oly gyámoltalanok, ha azonban a Krisztusért kell tenni valamit, mindjárt inukba száll a bátorságuk. Oh, ha e hátrányt leküzdhetnők! Isten oltalmazzon, hogy házunkban kirívóbb legyen a sötétség, mint a világosság! Vannak olyanok, kik elrejtik világosságukat a közöny által; úgyszólván, „semmit sem érdeklődnek a Krisztus országának ügyei iránt. Gondosan utána néznek marha-, juh- és sertéseik állapota iránt, hanem az Úr házára kevés gondjuk van. Kérlek titeket, kedves barátaim, ne rejtsétek el világosságtokat valamilyen módon. Ne engedjétek hivatástok, foglalkozástok, betegségetek, irodalmi munkásságtok vagy egyéni életetek által leptetekben az isteni világosságot elrejteni!
A felolvasott szöveg azt mondja: ahová a gyertyát helyezik… Teszik azt gyertyatartóba vagy más helyre. Mit jelent ez? A gyertya alkalmas eszköze a fénynek és minden keresztyén férfiúnak alkalmas, helyes vallomását kell letenni hitéről. Meg van írva: „Aki hisz és megkeresztelkedik, az üdvözül.” Gondolkodjatok azon, hogy ha hitetek, van, ezt alkalmas módon kinyilvánítsátok, mert aki szívével hisz és ajkával ezt beismeri, az üdvözülni fog. Ne mondja azt a lámpa: „Én akarok világítani, hanem csak a padlón akarom ezt megtenni.” Nem, a te helyed az asztalon vagy pedig ott van, amelyre ez a hely elkészíttetett. A gondviselés úgy rendelkezik, hogy a fény ne maradjon elrejtve. Ah, hová volt helyezve a keresztyénség lámpája, mikor a mártírok a Colosseumban világítottak vele, mikor nyilvánosan égették őket hitükért és meggyőződésükért a pogányok és a pápisták. Amikor semmiféle nyomás és ,erőszak nem akadályozhatta meg, hogy az evangyélium világossága ne fényljék és amikor az Úr szolgáit királyok és uralkodók elé állította és ott nyilvános helyen hirdették az üdv üzenetét. Az üldözések alapították a világító tornyot és az isteni szeretet helyezte abba magasan a szent igazságnak égő és fénylő lángját. Meglátjátok, hogy Isten ilyen világosságot akar belőletek készíteni! Kell, hogy merészek legyünk, az igazságért és hogy beszéljünk róla okosan, minden visszavonulás nélkül.
Vágyódom, sóvárgom ama nap után, mikor a Krisztus vallásának utasításai és szabályai az egész emberiségnél és az emberiség minden osztályánál érvénybe lépnek, Sokszor hallom, amint ezt mondják „Ugyan ne hozzátok a vallást a politikába!” Éppen ez az a hely, ahová - legjobban be kell vinni ezt, hogy ott mindenkinek szemei előtt, mint világítótest lebegjen. Kívánom, hogy a minisztérium, a parlament tagjai a nemzet dolgát úgy intézzék, mintha az Úr előtt felelnének érte és hogy a nép a fennforgó ügyet békében vagy háborúban - mindig az igazság fényén áttekintse. A külföldi nemzetekkel egyik vagy másik ügy fölött mindig az újtestamentom alapján állva tárgyaljunk. Hálát adok az Úrnak, hogy láttam, miszerint egyszer vagy másszor kísérlet tétetett ez irányban és kérem Őt, hogy tegye ezt az alapot biztossá és állandóvá. Volt elég sok okos, de lelkiismeretlen emberünk, hadd lássuk, hogy őszinte, istenfélő emberek mit képesek cselekedni! Azt mondják: „De nékünk követnünk kell politikánkat!” Én azt mondom nem! Vessétek félre a politikát, amely igazságtalanságon és hamisságon alapszik. Fogadjátok el a legjobb politikának ezt: „Ahogyan akarjátok, hogy az emberek cselekedjenek, úgy cselekedjetek ti velük.” Akár király, akár királyné, miniszter, képviselő vagy akármi más légy, ez az a szabály, amelyet követned kell, ha keresztyén vagy.
Ne rejtsétek világosságokat a véka alá, hanem hagyjátok, hadd fényljék az, mert arra rendeltetett, hogy világítson. Az isteni félelem hassa, át a ház minden egyes tagját csak úgy, mintha mindannyi teológus volna. Adja Isten, hogy eljöjjön az a nap, mikor nem halljuk majd az ártalmas elválasztást világi és vallási dolgok között, hanem amikor minden dologban az Urat dicsérjük, amint írva van „Azért akár esztek, akár isztok, mindent az Isten dicsőségére cselekedjétek.”
Bár időnk eljárt, mégis hagyjátok, hadd beszéljek beszédem harmadik részéről: a világításról. „Hadd fényljék a ti világosságtok az emberek előtt.” Ha valamely fény világít, akkor ez azért történik, mert nem tud mást tenni. A világítás természetes folyománya a világító test meggyújtásának és én kívánom, hogy szent befolyást gyakoroljatok másokra, kedves testvéreim, mert az Isten kegyelme tényleg megvan nálatok. Egyes emberek kétségbeesett kísérleteket tesznek, hogy jóknak tűnjenek fel; sokkal eredményesebb lenne erőlködésük, ha megpróbálnának jóknak lenni. Élő forrásnak kell lennie egy emberben a kegyelemnek, hogy azután élő vizek folyjanak ki belőle: Egy megújult szívnek természetes folyománya a megújult élet, ennek pedig szintén természetes következménye az, hogy az emberek ezt látják és dicsőítik az Urat.
Mindamellett a világítás nem olyan dolog, hogy figyelmünket teljesen nélkülözhetné, mert a szöveg gondosságot kíván tőlünk. „Úgy fényljék a ti világosságtok!” Arra kell kérnem a nyomdászt, hogy ezt a szót „úgy” igen vastag betűkből szedje. „Úgy fényljék a ti világosságtok - úgy - hogy az emberek látván a ti jócselekedeteteket, dicsőítsék mennyei Atyátokat.” Nem tudtok jól világítani - még ha fel is vagytok ruházva kegyelemmel - ha nem imádkoztok, őrködtök és nem nagy gondot fordítotok reá. Vigyázni kell a szívre, az ajakra és a kézre, mert különben nem tudtok az emberek előtt úgy világítani, amint szükség volna reá.
A fény, a világosság, ami a keresztyén emberből kisugárzik, mint ,,jócselekedet” említtetik a szentírásban. Jól beszélni helyes dolog, de igen sokat kellene beszélni, míg így egy szobát megvilágítanánk. A jócselekedetek tündököltetik az Isten világosságát. Melyek azok a jócselekedetek? Ezek: őszinte életmód, becsületes eljárás, egyenes magaviselet. Ha egy ember ezeket igazán és szigorúan véghezviszi, akkor minden tisztán gondolkozó ember ezt mondja, hogy cselekedetei jók. A jócselekedetek a szeretet, az önmegtagadás cselekedetei, amelyek mások javára és Isten dicsőségére eszközöltetnek. Az irgalmasság, a nyájasság, a testvéri szeretet mind, jócselekedetek, amiként a gondos kötelességérzet és mind eme szolgálat, amely becsületesen hajtatik végre, valamint az olyan vállalkozások, amelyek embertársaink testi és lelki javait célozzák. Vajha mindeme cselekedetek meglennének bennetek és világítanának belőletek; ne tegyétek ezeket csupán azért, hogy az emberek lássák, de ne is szégyelljétek azokat.
Figyeljétek meg azonban, hogy meg azonban, hogy meg van írva: „Fényljék mindazok, kik a házban vannak.” Vagyis, ha meggyújtattunk, legelőször a házban kell világítanunk. Nemcsak künn kell a keresztyénséget terjeszteni, hanem legelőször otthon, saját tűzhelyünknél. Némelyeknek igen kis házuk van, családjukkal együtt csak egy-két szobában laknak; győzzétek meg őket arról, hogy elég kegyelem az, ha azokat boldoggá teszik, mi nem a legkönnyebb ezen a világon. Másoknak nagy családjuk van; bár részesülnének oly kegyelemben, hogy mindegyiket befolyásolnák. Az evangyélium prédikátorainak már sokkal nagyobb házuk van, amelyet meg kell világítaniok. Ez a világ egy ház, amelyben a gyülekezet (egyház) világosság és ezért kell a gyülekezet mindegyik tagjának úgy világítani; hogy az egész világ lássa az Isten dicsőségét.
A biblia azt mondja, hogy a világosság „mindazoknak” vagyis mindenkinek fénylik, kik a házban vannak. Egyes keresztyének a háznak csak némely részében világítanak. Ismertem asszonyokat, akik igen kedvesen viselkedtek mindenkivel szemben, kivéve férjüket: ezeket kínozta reggeltől estig, úgy hogy semmi világosságot nem nyújtottak nékik. Ismertem férfiakat, kik olyan sokat járnak gyűlésekre, hogy házukat egészen elhanyagolták és nejük előtt elfedték a világosságot. Ismertem urakat, kik teljesen közönyösek voltak szolgáikkal szemben; és úri asszonyokat, kik teljesen elfedték, hogy jó volna már egyszer a Mari kedvében járni. Ha a ti világosságtok jó rendben van, akkor ez megtölti a lakó, a nappali szobát, a konyhát, kamrát, az egész házat és mindenkit megvilágít, ki a házban van. A gyertya nem veti fényét csak egyik vagy a másik oldalra, hanem minden irányba egyformán. E keresztyén férfinek olyan emberré kell válnia, hogy bárkivel érintkezésbe jut, mindenkinek áldására legyen.
Gondoljatok arra Isten szolgái, hogy meg van írva: „Merítsetek vigyetek! Ez a ti feladatotok. Itt van az Istentől rendelt bor: „Merítsetek és vigyétek” Vegyetek a Krisztus teljességéből és adjatok másoknak is. Ne mulasszátok el megtenni kötelességieket az Úr nagy menyegzőjére. „A Mester vette a kenyeret, megáldá, megtöré és néktek adá. Ez az egész? Itt álltok és elfogyasztjátok azt a darabot nyomor önmegelégedéssel? Nem. Mert, ha ti a
Krisztus tanítványai vagytok, akkor tudjátok, hogy az is meg van írva: „A tanítványok pedig adák azt népnek és mindnyájan evének.” Törjétek meg a kenyeret és adjátok éhezőknek. Vegyétek Krisztus egész kenyerét, osszátok el igazságos és meglátjátok, hogy annyi marad meg, Ámennyi volt, sőt még több mert a morzsalékból sok kosár megtelik. Adjátok gazdagon, amit bőven kaptatok, nehogy a megőrzött manna megposhadjon, vagy hogy aranyat, ezüstöt a rozsda megfogja avagy hogy lelketek megpenészedjék a lustaságtól, mivel nem adtatok lelketekből az éhezőknek és ne kerestétek fel azokat, kik az ismeret hiánya miatt éhenhaltak.
A baptisták misszió-szövetsége munkába akar állítani benneteket, hogy a pogányokat megmentsétek! Vegyen mindenki részt benne! Itt van az aláírási-ív, adjatok! Tegye mindenki azt, amit legjobban tehet!