Figyelem!

Lecke a prédikátoroknak.
Hogyan nyerhetjük meg hallgatóink figyelmét? Meg kell azok figyelmét nyernünk és fenntartanunk, mert különben hiábavaló minden prédikálás. Nekünk a gyülekezetnek legkomolyabb, őszinte, éber, kitartó figyelmére van szükségünk. Ha az emberek sétára bocsájtják gondolataikat, nem kaphatják meg az igazságot, ha pedig a szellem egészen tevéketlen, akkor majdnem ugyanaz történik. A bűnt nem lehet úgy kivenni az emberekből, mint Évát Ádámnak oldalából azalatt, míg ők alusznak. Vannak prédikátorok, akiknél meglehetősen közömbös dolog az, hogy vajon figyelmesek-e hallgatói vagy sem? Ha ők a meghatározott időben prédikálni tudnak, akkor nem tudakolják azt, hogy vajon a gyülekezet az örökkévalóságra nézve, vagy pedig csak hiábavalóan hallgat? Jobb volna, ha az ilyen prédikátorok mentől előbb a temetőben aludnának és sírköveiken való mondatokkal prédikálnának. Némely testvérek a felső ablakon át beszélnek, mintha az angyaloknak prédikálnának, mások meg a könyvbe beszélnek, mintha gondolataikba elmélyedve és saját maguknak hallgatói volnának, ezzel pedig magukat igen meg tisztelve éreznék. Miért nem prédikálnak ilyen emberek valami magányos lépcsőn a csillagok épületére? Ha a prédikáció csak önmagával való beszélgetés, akkor a szónok számára legkívánatosabb hely a teljes egyedüliség. De az okos prédikátorra nézve (sajnos, nem mind az) fontos dolog, hogy összes hallgatóinak figyelmét a legöregebbtől a legfiatalabbig megnyerje. Nem szabad figyelmetlenekké tennünk még a gyermekeket sem. Azt mondottam, hogy: „Figyelmetlenekké tenni”, hát ki teszi ezt? Azt mondom, hogy a legtöbb prédikátor teszi ezt, s ha a gyermekek nyugtalanok a gyülekezetben, igen gyakran a prédikátor oka ennek.
Nem lehetne-e néktek a kicsinyek kedvéért egy történetecskét vagy, egy hasonlatot elmondani? Nem lehetne-e néktek azt a kis fiút a karzaton és azt a kis leányt ide lent, akik nyugtalanok kezdenek lenni, mosolygással körüllengeni és ezzel őket megnyugtatni? Én gyakran beszélek szemeimmel a szószékem alatt lévő fiárváimmal. Minden szemnek reánk kell irányulnia, minden fülnek számunkra megnyitva kell lennie. Szintén zavar az engem, ha egy vak nem fordítja felém arcát. Ha látom, hogy valaki hogyan forgatja fejét, suttog, mozog vagy az órára néz, akkor azt gondolom, hogy nem állok feladatom magaslatán és valami módon fel kell ébresztenem az illető figyelmét. Ritkán lehet panaszkodnom, hogy nem figyelnek reám, de ha ez mégis megtörténik, úgy önmagámnál keresem ennek okát és azt vélem, hogy nincs jogom figyelmet követelni, ha nem tudom őket elevenségbe hozni és ebben fenntartani. Némely gyülekezetek oly közömbösek, hogy azok figyelmét megnyerni nehéz dolog. A korholás semmit sem ér, legtöbbször pedig valaki más érdemelné meg a korholást, még pedig maga a prédikátor. Persze, hogy kötelessége a gyülekezetnek figyelni, de még nagyobb a ti kötelességtek a figyelmet felébreszteni. Néktek csalétekkel kell csalogatni halakat, s ha ezek nem ízlelik azt meg, akkor a halászt és nem a halakat dorgáljátok. Kényszerítsétek a hallgatókat, hogy egy időre legyenek nyugton és hallgassák meg, mit beszél az Úr az ő lelkeikhez. Egy lelkész azt tanácsolta egy asszonynak, hogy tubákoljon, s így ezáltal ébren tudjon maradni. Erre ő a nőtől azt a találó feleletet kapta: „Ha önnek több tubákja volna prédikációjában, akkor egészen jól ébren maradhatnék”. Kell hát, hogy jó sok tubákunk (burnótunk) vagy valami még izgatóbb szerünk legyen prédikációnkban. Gondoljátok meg, hogy némely emberekre nézve nem oly könnyű az ébrenlét. Soknak nincs érdeklődése az ügy iránt; még nem működött szívükön a kegyelem és nekik nem látszik fontosnak az evangélium. Ti az Üdvözítőre vonatkozólag, akit prédikáltok, ezt mondhatjátok: „Nem indult-é meg egy sem közületek, akik itten átvonultok, ha Jézust a kereszten itt ellankadva látjátok?” Sokan el vannak nyomva a hétnek fáradalmai és munkáitól. Az Úrra kellene vetni terheiket, de megteszitek ezt mindég? Könnyűnek találjátok-e mindig azt, hogy elfelejtsétek gondjaitokat? Elfelejthetitek-e az otthon levő szenvedő feleséget és a beteg gyermekeket? Bizonyos, hogy nagyon sokan jönnek Isten házába az ő mindennapi dolgaik nyomásától súlyosan megterhelve. A földmíves földjére gondol, amelyet megszántani és bevetni kellene. A vasárnap esős, s ekkor eszébe jut, hogy milyen sárgán néz ki a búza. A kereskedő szemei előtt látja lebegni a megóvatolt váltót, az iparos pedig adósságaira gondol. Nem kell csodálkoznunk, ha a hölgyek tarka szalagjai és a férfiak csikorgós csizmái némely embert zavarnak. Hiszen vannak alkalmatlankadó legyek is. Belzebub, a legyek istene, gondoskodott arról, hogy ott, ahol az evangélium asztala megterítve van, a vendégek mindenféle apróságokkal terhelten megzavarva legyenek. Sokszor megcsípik a lelki legyek az embert, mialatt ti neki prédikáltok és az megzavarva lesz mindenféle kicsinységekkel. Kell-e ezen nagyon csodálkozni? El kell űznötök a szúnyogokat és a gondolatok folyamát a hétköznapi mederből a vasárnapi mederbe terelnetek. A ti prédikációtoknak megfelelő emelő erővel kell bírnia, hogy az embereket a földről, amelyhez hozzá vannak ragadva, felemeljék és a mennyhez közelebb hozzák.
Gyakran nehéz a gyülekezetnek figyelni a rossz levegő miatt, amely a templomot vagy a termet letölti. Ha nem jön be egy lélegzetnyi tiszta levegő, akkor elég tennivalójuk van a hallgatóknak a lélegzettel és semmi egyébre nem gondolhatnak. Ha az emberek folyvást azt a levegőt kénytelenek beszívni, amely már mások tüdejében volt, akkor az egész élettevékenység rendetlenségbe kerül és sokkal hamarább kapnak fejfájást, mint töredelmes szívet ...Imádkozzatok, hogy a mennynek ablakai megnyíljanak, de a ti templomotok ablakait magatok nyissátok ki
...Némely embernek nincs érzékük a rossz levegő iránt és azt szokták mondani, hogy a rókának nem árt a bűz az ő saját barlangjaikban. De én nem vagyok róka, a rossz levegő pedig álmossá tesz engem és hallgatóimat. Egy friss léghuzat alkalmasabbá tenné őket az evangélium befogadására.
Feltéve, hogy ti gondoskodtok jó levegőről és az embereket illetlenségeiktől elszoktattátok, akkor ha figyelmetes hallgatókat szerezni akartok, az első aranyszabály az, hogy: mondjatok nekik valamit, ami érdemes a figyelemre.
A legtöbb embernek az az ösztönszerű kívánsága, hogy valami jót halljon. De azután észre is veszik, - szintén ösztönszerűleg, - ha csak üres szavakat adnak, eléjük. Nem sokat mondok, ha azt állítom, hogy némely prédikáció sokkal több szót tartalmaz, mint gondolatot, a szavak pedig elfedik még azt a gondolatot is, amelyek talán előhozattak. Egy rakás polyva alatt van talán egy pár zabmag, de senki sem tudja, hogy hol. A gyülekezet nem engedi ezt meg sokáig. Nincs ugyan arra parancsolat, hogy: „ne csinálj üres szavakat”, de benne van a parancsolatban: „ne lopj”, mert megcsaljuk a hallgatókat, ha lelki táplálék helyett csupán csak szavakat nyújtunk nekik.
Ahol sok a szó, ott a legjobb prédikátornál sem múlik el bűn nélkül a dolog. Adjatok hallgatóitoknak olyasvalamit, amit haza tudnak vinni; alapos tanítást Isten igéjéből. Adjatok nekik égi mannát, frisset és nem mindig ugyanazt ...Adjatok nekik valami jelentőségteljeset, amelyért az ember még éjfélig is virraszt és egész napi utat megtesz. Ti ezt egész jól megtehetitek. Tehát tegyétek meg, mindig tegyétek meg és így folyvást figyelmes gyülekezettel is fogtok bírni.
De a prédikációnak jó tartalmát áttekinthetően elrendezve is adjátok. Ez nagyon fontos. A jó dolgoknak egész tömegét is rakásra lehet hányni. Mikor egyszer engem mint fiút egy kosárral a kereskedőhöz küldtek, hogy egy font teát, egy negyed font mustárt és három font rizskását vegyek, hazamenőben egy csapat kutyát láttam és kötelességemnek tartottam, hogy azok után árkon-bokron nyargaljak, (amit fiúkoromban mindig megtettem), amint azután hazajöttem, azt találtam, hogy mindazok a cikkek összevissza egymásba rázva voltak. Ettől az időtől fogva tudom, hogy a tartalmat jó, erős csomagocskákba kell csomagolnom, amelyek a beszéd zsinegével be vannak kötve és ehhez a módhoz kell alkalmazkodnom az én először - másodszor - harmadszorom dacára. Nem szívesen iszunk teát mustárral és nem szívesen hallgatunk olyan prédikációt, amelynél annak fejét a farkától megkülönböztetni nem tudjuk, mivel annak nincsen se feje, se farka. Adjátok át az embereknek az igazságot következetességgel rendezve, hogy azt jól megtartani tudják, s akkor szívesen el is fogják azt fogadni.
Beszéljetek tisztán és értelmesen. Mit ér a legjobb prédikáció, ha azt nem értjük! Ha ti olyan kifejezéseket használtok, amelyet a hallgatók meg nem értenek, akkor éppenséggel úgy beszélhettek kínai nyelven is. Emelkedjetek fel egy szegény ember álláspontjához és bocsátkozzatok alá a művelt ember értelméhez. Ti mosolyogtok, mert azt gondoljátok, hogy megfordítom a dolgot, de én azt hiszem, hogy sokkal inkább fel kell emelkedni avégből, hogy a tanulatlan ember minket megértsen; mindenesetre pedig nehezebb ez, s jobban hasonlít ahhoz a módhoz, amint az Üdvözítő tanított. Bölcs dolog olyan ösvényen haladni, amelyen a hallgatók követhetnek titeket, oktalanság azonban lovon ülve az ő fejük felett tova száguldani. A mi Urunk és Mesterünk a prédikátorok királya volt és mégis, az Ő prédikációjának tartalma, - eltekintve annak nagyságától és fenségességétől, - senki számára sem volt magas. Ő úgy beszélt, mint „az isteni gyermek Jézus”. Adjatok jó anyagot, áttekinthetően elrendezve, tiszta, világos előadással és akkor biztosan a fülekbe, a fülekből pedig a szívekbe viszitek be azt ...
Hogy a figyelmet megkössétek, beszéljetek oly kellemesen, amint csak lehet. Beszéljetek váltakozva erősen és gyengén, magasan és mélyen, lassan és gyorsan, ünnepélyesen és a szokásos hangon. Minden legyen, csak nem egyhangú! Persze, hogy némely prédikátoroknak az ő hiányos előadásuk mellett is van hallgatóságuk. Hisz tudjuk, hogy Mózesnek nehézkes nyelve volt. Talán Pál apostolnak is hasonló hiányossága volt, mert az ő ellenségeinek bírálata szerint megvetendő volt a beszéde. Nagy erővel beszélt és mégsem maradt minden hallgatója ébren, ha a prédikáció igen hosszú ideig tartott. Mindenesetre tudjuk, hogy egyik elaludt, aminek reá nézve végzetes következménye volt. Nem az előadás a fődolog, de mégis kár volna, ha a jó tartalom nem volna jól előadva. Nem szabad egy királynak szemetes kocsiban utazni; a kegyelem dicső üzenetét nem szabad hanyagul előadni. A királyi igazságnak arany kocsiban kell utazni. Fogjátok be abba a ti legjobb tejfehér lovaitokat és ezüst harsonákat szólaltassatok meg előtte amikor az igazság az utcákon átvonul.
Ne csináljatok hosszú bevezetést. Egy nagy bejárati csarnok nem illik a kis házhoz. Egy derék keresztyénnő egyszer Howe Jánost hallotta prédikálni, akinél a beszéd bevezetése egy óráig tartott. Ez a nő azután azt mondotta, hogy ama kedves
úriember oly hosszú ideig terítette az asztalt, hogy elment az étkezéshez való étvágya. Végre azt gondolta, miszerint nem is kerül sor az evésre. Terítsétek meg gyorsan az asztalt, hogy a tányérok és evőeszközök csörrenése megszűnjék ..Ne legyen a bevezetés egy előkészület a semmire, hanem első lépcső a még valami jobb dologhoz.. Elejétől fogva legyetek élénkek.
Ne használjatok prédikációtokban ismétléseket. Hallottam egyszer egy lelkészt beszélni, aki egy tucat mondat után így szólt: „Amint már megjegyeztem”, vagy: „Ismétlem, amit éppen most mondottam”: Miután pedig a mondottak nem voltak fontosak, ezen ismétléssel azután csak a mezőnek terméketlensége nyilatkozott meg. Ha te valami jót erőteljesen szóltál, minek ismételed akkor? Ha pedig erőtlen volt az, minek kell azt ismét előhozni? Néha ugyan hatást gyakorol, ha néhány mondatot ismételünk, de ez a néha jó kivételnek, rossz pedig szabálynak. Ha az emberek tudják, hogy minden még egyszer lesz elmondva, akkor természetesen nem figyelnek az először mondottakra. Ne prédikáljatok hosszasan. Egy öreg prédikátor azt monda egy fiatal embernek, aki egy óra hosszat beszélt: Én tőlem prédikálhat bármi felöl, amint önnek tetszik, de sohase prédikáljon 40 percen felül”. Ne prédikáljunk mi tovább 40 percnél vagy nem bánom 3/4 óránál hosszabb ideig. Ha valaki abban az időben el nem mondhatja azt, amit elmondani akar, mikor akarja tehát azt elmondani? De mondhatja némelyik, hogy neki magát az ő beszédje szövegéhez kell tartania. Úgy van, de kell, hogy a hallgatóihoz is igazságos legyen vagy legalább részvéttel lenni irányukban és sokáig fenn nem a szövege nem tud panaszkodni, de az emberek tudnak. Vidéken gazdáknak meg kell fejni teheneiket; egy gazda pedig keserűen panaszkodott nálam egy fiatalemberre, - azt hiszem ebből a prédikátori iskolából való, - hogy: „Neki 4 órakor be kellett volna végeznie ehelyett félötig folytatta beszédét, valamennyi tehenének pedig várakozni kellett a fejesre. Az neki sem tetszett volna, ha ő tehén lett volna”. Ennek a gazdának teljesen igaza volt. Az állatvédő egyesületnek fel kellett volna jelentenie ezt a fiatal embert. Hogyan figyelhet a gazda a prédikációra, ha szívén a tehenek feküsznek. Az anya pedig egészen meg van győződve róla, hogy ama 10 perc alatt, amellyel hosszabban tart a prédikáció, a gyermek visít vagy pedig a tűz kialszik; nem tud és nem akar tovább figyelni. Ti 10 perccel tovább tartjátok, mint ahogy ő ezt várta és ő ezt igazságtalanságnak találja lenni. Bizonyos erkölcsi szerződés áll fenn köztetek és a gyülekezet közt, hogy ezt másfél óránál tovább fenn ne tartsátok és ha mégis megteszitek ezt, akkor bizonyos mértékben szerződésszegés és nem becsületes dolog, amivel nem szabad vetkeznetek. A rövidség olyan erény, melyet mindnyájan elérhetünk; ez néktek tiszteletet fog szerezni, s ezért törekedjetek utána. Ha ti röviden akartok prédikálni akkor alaposan készüljetek hozzá. Ha több időre van szükségetek a prédikáció átgondolására, úgy kevesebb ideig kell azt megtartanotok. Akkor vagyunk leginkább a leghosszadalmasabbak, ha a legkevesebb mondanivalónk van. Olyan ember, akinek jól átgondolt anyaga van, ritkán fog 40 percnél tovább prédikálni ha azonban kevesebb mondanivalója van, akkor 50 percre van szüksége, ha pedig egyáltalán mit sem tud mondani, úgy egy
óra kell neki előadásához. Vigyázzatok ilyen mellékes dolgokra, ezek odasegítenek, hogy a figyelmet felkeltsétek.
Azt kívánom, hogy a ti gyülekezetetek állandóan és alaposan figyelmes legyen; ez csak akkor történik, ha Isten lelke őt magasztos és buzgó kedély hangulatba hozza. Ha hallgatóitok szorgalmasan imádkoznak, ha tanulni vágyók, elevenek, őszinték és buzgók, akkor azzal a kívánsággal jönnek Isten házába, hogy innét áldást vigyenek maguknak. Ha üllőhelyeikre mennek, kérik Istent, hogy általatok szóljon hozzájuk, minden szóra figyelnek. Éhezik az evangéliumot, mert tudják, hogy milyen édes a mennyei manna és örülnek míg az ő részük kiméretik nekik ...
Egész életünk legyen a mi beszédünk kinyomata úgy, hogy a későbbi esztendőkben egy kitartó keresztyéni eljárásnak ellenállhatatlan beszélőtehetségével tudjunk működni és hogy a mi nyájunknak nemcsak a figyelmét, hanem a szeretetteljes tiszteletét is megnyerjük. Ha a mi munkáink, imáink és könnyeink által a mi gyülekezetünk lelkileg egészséges lesz, akkor nem kell félnünk, hogy az nem lesz figyelmes. Olyan gyülekezet, amely éhezi az igazságot és olyan lelkész, akinek szívén fekszik az, hogy táplálja a lelkeket, drágalátos egyetértésben fog együttesen működni; az pedig, amivel mind a ketten foglalkoznak: „az Úrnak igéje”.
Továbbá: Csüngjön a ti szívetek a munkán és akkor másoké is csüngni fog rajta. A ti prédikációtoknak tartalma annyira feküdjék szíveteken, hogy annak előadására minden szellemi erőtöket megfeszítsétek; ha pedig a hallgatók észreveszik, hogy magatok is meg vagytok telve a ti anyagotokkal, akkor ők is általtelnek vele. Csodálkoztok-e azon, ha egy gyülekezet nem figyel olyan prédikátorra, aki nem érzi, hogy valami fontos mondanivalója van? Csodálkoztok-e, ha nem figyel egész füllel, mikor a prédikátor nem beszél egész szívvel? Csodálkoztok-e, ha hallgatók gondolatai olyan dolgokra térnek át, amelyek számukra valóságosak, mikor a prédikátor azokról a dolgokról, melyekről beszél, úgy tárgyal, mintha azok a képzelődésnek szüleményei volnának? Egészen helyesen mondja Romaine, hogy jó dolog az, ha az ember a prédikálás művészetét érti, de még fontosabb dolog a prédikátor szívét megérteni; azt a szívet, melyet egész lelkünkkel a dologhoz hozunk azt a buzgóságot, mellyel úgy tusakodunk, mintha életünk volna, - ezzel azután mihamar meg lehet nyerni a figyelmet. De az egyszerű buzgóság nem elég, ha valóban nincs valami mondanivalótok. Az emberek nem mindig állanak az ajtónál és hallgatják, hogy dobol valaki. Ők kijönnek és utánanéznek, mit akar az kikiáltani, ha pedig sok a zaj semmiért, ismét bemennek és becsapják az ajtót, mintha mondani akarnák: „No hiszen, te minket szépen rászedtél”. Kell, hogy valami mondanivalótok legyen és kell, hogy komolyan és szívből mondjátok azt el, akkor a gyülekezet füle a tiétek.
Nem először kell talán megjegyeznem azt, hogy jó a hallgatóság nagy tömegére, ha a prédikációba mentől több képet szövünk bele. A mi Urunk ebben jó példával járt elől és a legtöbb nagy prédikátor sok képet, hasonlatokat és történetet hoz be prédikációjába. De túl sokat nem jó behozni. A szép történetek egészen helyén valók, nem szabad azonban, hogy a vonzerő ezekben legyen. Némely ilyen történtektől azért is kell óvakodnunk, mert már nagyon el vannak csépelve. Olyan gyakran hallottam egynémelyiket, hogy megszámlálhatnám azokat, de nem érdemes ezt tenni. Bár lennétek kegyelemben megóva ti és hallgatóitok az ilyen raktáron tartott történetektől. Minő unalmasok mindazon elbeszélések, melyekkel már a mi dédapáinkat mulattatták! Ha történeteket akartok elbeszélni, akkor legyenek azok frissek és kiválók. Nyissátok ki szemeiteket és szedjetek magatok virágokat a kertben és a mezőn, ezek sokkal jobban fognak tetszeni hallgatóitoknak, mint más emberek csokrainak hervadt virágszirmai.
Hozzatok prédikációitokban néha valami meglepőt. Ez nagyon elősegíti a figyelmet, hogy élénk legyen. Ne mondjátok azt, amit mind ember elvár, ne utazzatok mindig ugyanazon a vágányon.
Ha azt mondjátok, hogy: „Az üdvösség egyedül a kegyelemből jő,” akkor nem minden alkalommal így folytassátok ezt, hogy: „és nem emberi érdemből,” hanem változatosság okáért mondjátok egyszer ezt: „Az üdvösség egyedül a kegyelemből jő és sehol nincs olyan zugocska, ahol az önigazságosság magát elrejteni tudná.” Taylor egyszer ezt monda: .. „Ha ti meg vagytok térve, akkor bizonyára őszinte eljárástok lesz és gondoskodni fogtok arról, hogy teheneitek ne menjenek be a szomszéd gabonájába”. Az ilyen meglepetések által egyszer-másszor feszült figyelemben lehet megtartani a hallgatókat.
Nagyon hasznosnak bizonyult be - akkor - amikor egy szünet tartása, hogy a figyelmet lekössük. Állítsátok meg néha a lovakat és akkor a kocsiban utazók felébrednek. A molnár alszik, ha a malom jár de ha a zakatolás megszűnik, felkel és elkiáltja magát: „Mi az?” Ha tikkasztó nyári időben nem lehet megzabolázni az álmosságot, akkor csak röviden prédikáljatok, énekeltessetek többször, vagy szólítsatok fel más néhány testvért, hogy imádkozzék. Egy lelkész, aki látta, hogy népe aluszik, leült és szóla: „Látom, hogy mindnyájan nyugosztok, azt gondolom, hogy egy kissé én is megnyugodhatnám.”
Éreztessétek a gyülekezettel, hogy szavaitok fontosak nekik. Ennek nagyjelentősége van, mert senki sem alszik, ha valami fontosat remél hallani. Hallottam már több különös dolgot, de soha sem hallottam azt, hogy valamely ember a végrendelet olvasása alatt elaludt volna, amennyiben valami hagyományra várt; vagy pedig a fogoly a bíró záró szavai alatt, melyek életet vagy halált jelentettek számára. Ha az ember tudja, hogy a dolog reá nézne fontos, akkor bizonyára ébren fog maradni. Prédikáljatok gyakorlati, sürgős, jelenvaló, személyes érdekű dolgok felett és biztosan figyelmes hallgatóitok lesznek.
Én beszédem elején aranyszabályt tártam elétek arra nézve, hogy a figyelmet lekössétek és pedig ezt: „Mondjatok mindig olyat, amit érdemes meghallgatni. Végezetül még egy aranyszabályt adok néktek: „Legyetek ti magatok is Isten lelkétől áttelve, akkor nem is kell kérdeznetek, hogy vajon figyelmetesek-e hallgatóitok vagy sem? Jöjjetek elő üde elevenségben a kamarából és Istennel való társaságból, hogy Őt lelkeitek teljes erejével az emberekhez közel hozzátok és akkor hatalommal fogtok felettök rendelkezni. Ha Isten beszél, az emberek kénytelenek hallgatni, még akkor is, ha valami szegény, erőtelen ember által beszél; az igazság fensége kényszeríteni fogja őket, hogy hallgassák. Bízzátok magatokat egy föld feletti erőre. Igyekezzetek tökéletességre a beszéd művészetében, ápoljátok az ismeretnek minden ágát, alakítsátok prédikációtokat tartalma és formája szerint lehetőleg tökéletesen, de mindig erre gondoljatok: „Nem erővel, sem hatalommal, - nyittatnak és szenteltetnek meg az emberek, - „hanem az én lelkem által, - ezt mondja az Úr.”
Testvéreim az Úr legyen veletek, amikor kimentek és kiáltjátok: „Akinek fülei vannak a hallásra, hallja!”