Csak a tegnap volt. Még láttuk kemény arcát, határozott mozdulatait, hallottuk lágy hangját. Maga volt az erély, a komoly, őszinte vélemény, egy ember, akivel mindenki tisztában volt; tudás, amely biztos, megokolt, tárgyilagos és szilárd vala; szó, amely tele volt igazmondással és házat lehetett rá építeni; jellem, mely külső érdessége mellett színaranyból önteték; barát, aminőt nem nyernek királyok sem és nem veszít el senki, akinek szívében szeretet él.
Jaj, hogy már a tegnapé. Elment olyan hirtelen és olyan örökre, mint a tegnapi nap. Emléke egy megkezdett lap a magyar történetírás irodalmában; félbeszakított fejezet a magyar szellemi élet fejlődésében; viduló, megszakadt ének egy boldogságáért küzdő asszonyi szívben és üres név egy kis árva ajakán, aki nem fogja érezni az apai csók mézét.
ö már a tegnapé. De Jézus Krisztus ura a tegnapnak is. ő tegnap is volt, s ő a Zsinka Ferencé is volt. Diákkorában ismerte meg a fiatal férfilelkek Urát és barátját és átadta neki a szívét. Kevés szívet adtak komolyabban, határozottabban át Krisztusnak, mint az ő szívét. Kevés szív vett mélyebb, rejtettebb örömet, keményebb engedelmességet, nagyobb fegyelmet, több békét és több jellemet, mint az ő szive. Alázatossága és önérzete, szolgálata és ösztökélő ereje Tőle származott. Úgy állt a vártán, mintha lövészárokban feszülne figyelme, izma. A jellem misszionáriusa volt, helyét betöltő, környezetét mozgató dinamika. Úgy született, hogy hirtelen is meghalhasson és ne maradjon utána elintézetlen ügy.
Jézus volt az ő Ura: mindig készen tartotta, mindig a távolból várta, s ennek bizonyságaképpen hirtelen távozott hozzá.
Már a tegnapé; de a tegnapban Jézusé. S most itt van a Ma. Reánk zuhant fájdalmával, hogy az omladékok közül alig tudunk lélekzethez jutni. Mi lesz az ő kicsiny, megpróbált családjával? Mi lesz azzal az üggyel, zászlóval, amelyet ő szolgált? Mennyire égeti a lelkünket az a tény, hogy ő nincs! Mit feleljünk a kérdésekre, amelyek kísérteni járnak: miért kellett ifjan összeomlania, hol van a jutalma annyi hűségnek, győzelme olyan igaz küzdelmeknek? Miért kellett megnyílt kapuk küszöbén esni el, miért kellett könnyes magvetés után az aratás öröme nélkül eltávoznia?
Jézus Krisztus ma is ugyanaz, aki tegnap volt, nekünk is az a Krisztusunk, aki neki volt. Ma is, most is Krisztus, s ráteszi kezét egy lehajtott hitvesi főre. Ma is, most is Krisztus, s ölébe vesz egy halvány kis leánykát, hogy megáldja. Ma is, most is Krisztus, s lehellete megmozdítja lecsukódott zászlóinkat. Ma is, most is Krisztus, s az 0 barátsága felcseréli a halott barátokat, mint ahogy a tavasz felcseréli a jégvirágot muskátlival.
Ma is, itt is ugyanaz.
És mindörökre ugyanaz marad. Ez az örökéletnek a nagy kezessége, a viszontlátásnak záloga. Ez a vigasztalás végső és örök forrása: Eljövök és magamhoz veszlek titeket, hogy ahol én vagyok, ti is ott legyetek. (Ján. 14,3.)
Jézus Krisztus tegnap és ma és mindörökre ugyanaz