Több mint kétezer éve világolnak ezek a szavak. A női lélek dicsőségéről sem azelőtt, sem azután nem mondottak szebbet és nagyobbat, mint ez a pár sor. Túléli a nemzedékeket, mint a diadém a királynékat; elporlanak az arcok, amelyek sugarában mosolyogtak, de az antik diadém ragyog tovább. Hadd tegyük e percben a magyar nő homlokára.
Jó asszonyt kicsoda találhat? Mert ennek ára felülmúlja az igazgyöngyökét. Minél magasabb a női eszmény, annál ritkább a megtestesítője, — de minél ritkább, annál becsesebb. Azt valljuk tehát ezzel az igével, hogy az igazi női jellem meglepetés, ritkaságszámbamenő lelet, mint a diónyi igazgyöngy, az öklömnyi gyémánt. Keresni kell, mélységeket és távolságokat kell megjárni, hinni kell benne és Istentől kérni s mikor megadatott, akkor örülni neki és megbecsülni. Ha valahol, ennél a drágagyöngynél van helye a figyelmeztetésnek: óvakodjunk az utánzatoktól! Három vonása van a jó asszonynak: az erő, a bölcseség, a szépség, amint ezt alapigénk mondja: erő és ékesség a ruhája és száját bölcsen nyitja meg.
A világot férfiak kormányozzák, de a férfiakat asszonyok ihletik. Minden nagy ember mellett ott van egy fényes árnyék: az anyja, a hitvese, vagy a leánya. És minden elbukott férfi mellett ott sötétlik egy démoni árny: a rossz asszony. Legyen a nő jóravezérlő erő, magasba vivő szárny, hazasiető út. Lehet azért, mert a lelke fogékonyabb az oda-felvalók iránt, ösztönül kapta, hogy meghaljon azért, akit szeret és szeresse azt, akiért meghal és tudjon szeretni szenvedélyesen, észellenesen, mindig és az egész világgal szemben. A keresztyénség legnagyobb paradoxonai egyszersmind legmélyebb igazságai csak a női lelkeken át érkezhettek be a férfiak történelemalkotó műhelyébe. — A nő legyen erő!
Bölcsen nyitja meg száját s kedves tanítás van a nyelvén. Mindent elfeledünk, csak azt nem, amit az édesanyánktól tanultunk. Tőle tanuljuk anyanyelvünket, az első imádságot, a karácsonyi történetet. Asszonyi nyelvek éltetik a hagyományt, a szokást, ott terem a monda és dal. Oh, ha a magyar nő bölcsen nyitná meg a száját s kedves tanítás gyöngyözne nyelvéről! Ez az iskola éppen ilyen nőket nevel. Nőket, akikben megszólaljon a magyar anyák néma nyelve. Tanítsák a magyar nyelvet beszélni, olvasni, írni; tanítsák meg, mi volt a magyar a múltban, mivé kell lennie a jövőben; ők formálják a «minden magyart», ezt a nagy személytelent, magát a nemzetet, mert azt tanítják, amit minden magyarnak tudnia kell. Nótafák, pásztortüzek, útmutató fényjelek: magyar tanítónők bölcsen nyissátok a szátokat, s legyen kedves a tanítás, ami ajkatokon terem.
Ékesség a jó asszony ruhája. Ez nemcsak azt jelenti, hogy a női lélek az élet költészete; nemcsak azt jelenti, amit az Ember Tragédiájában Éva mond: e földre csak mosolyom hoz gyönyört, ha fénysugárként száll egy-egy arcra. Ez azt jelenti, hogy van egy belső szépség, ami időfeletti s a kis leányokban éppen úgy sugárzik, mint a nagymamákban.
Ez az időfeletti szépség az örökkévalóság visszfénye a női arcon.
A jó asszony nevet a következő napnak.
Ez a mosoly a hitnek és a bizalomnak a mosolya. Nem sír, nem fél, nem panaszkodik, hanem mosolyog, mert tudja, hogy a hegyeken túl közeleg a hajnal. Szent és győzelmes ez a mosoly.
Ez a boldog szolgálat mosolya, amelyik köszönti a holnapot új alkalmaival, köszönti benne az oltárokat, amelyekre vére rácsorog; az utat, amelyre rászórhatja élete rózsáit, köszönti a hivatásban való megáldoztatás közeledő szertartását.
Boldog ez a mosoly.
Ez a sugárzó női kép, ez az átszellemült, megvilágított arcél a magyar asszony dicsősége. Értelem, erő, szépség, bizalom és győzelem sugárzik rajta. Így indul a holnap elé: a magyar Végzet, a magyar Átok és a magyar Bánat útján. Lát mindent, ami reá vár, tudja, hogy megáldoztatik, mint Jefte leánya, de nem sír: nevet a következő napnak.
A magyar Jefte-leányok Krisztusra néznek s ettől mosolyog az arcuk.