Azt a zavart és meglepetést, amit ez a pár homályos vers okoz a mai modern keresztyén emberben, egypár megjegyzés azonnal eloszlatja. Zsidó gondolat szerint a főpap népének közbenjárója az Úr előtt. Hatalmát felkenés és a szent ruhába való felöltözés által veszi. Úgy kell tehát megjelennie az oltár előtt, hogy az ő méltósága, tiszte mindenféle jelképből kitündököljék. Ezért kellett Áronnak főpapi öltözet, mikor tisztében eljárt, mint ahogy a tábornagynak kell a vezér: pálca és a királynak a korona, mikor élete csúcspontján megjelenik. Áron főpapi öltözetének a legmélyebb szimbólikájá darabja volt az ítélet hósene egy remekmívű, sodrott lenből kötött, bogláros erszény, tizenkét különböző drágakővel melyekbe Izrael 12 törzsének neve volt bevésve. Az ítélet hósenébe el volt rejtve az Úrim és a Thummim, a sorsvető aranytábla, amellyel az Úr akaratát tudakolták és közölték. Parancs és tiltás, igen és nem volt a két tábla vagy talán egy táblának a két oldala s mikor háború és béke, élet és halál felől sorsot vetettek: az Űr közölte akaratát az Úrimmal és Thumimmal. A tábla kezdőbetűi az abc első és utolsó betűje, mint az Újszövetség görög nyelvében az alfa és az ómega.
Milyen jó, hogy nekünk nincs látható főpapunk, csak az egyetlen és örökkévaló: a Krisztus. Milyen jó, hogy érettünk nem ember jár közben, hanem maga a Krisztus, az ő egyszeri és tökéletes áldozatának érdemével. De mi is Áronok vagyunk, Isten szolgái és szószólói, s reánk kétszeresen szól a parancs, hogy drága neveket tartozunk szívünkön hordani. Testvérem és barátom, Makláry Károly, Tiszántúl püspöke, ott van a te kebleden is láthatatlanul, de égető jelenvalósággal az «ítélet hósene»? Miféle neveket hordozol benne? Az első név a te református néped, a tiszántúli lelki Izrael neve. Nem sardisba, topázba, smaragdba, karbunkulusba, drágakőbe és arany boglárokba van pecsétszerűen belevésve, csak egy gyarló emberi szívbe, felejtős földi elmébe és mégis drága név, amelyet szíveden hordozol. Kiszorít onnan minden más földi nevet: családodét, önmagádét, barátaidét s egyedül az a név ég és világít a szíved mélyén, amellyel nyájad, amellyel eklézsiád neveztetik. Benne van ebben a névben az egész magyar mult. Benne van Tiszántúlnak és Debrecennek minden intézménye, századok kezén áttestált lelki kenyér. Benne van a magyar református egyház sorsa és ígérete. Ez azt jelenti: nem vagy sem az egyik párté, sem a másiké; sem a gazdagoké, sem a szegényeké, sem a lelkipásztoroké, sem a világiaké; mindenkié vagy, mert mindenki terád van bízva és mindenkiért számot adni tartozol. Gondold meg ennek a roppant felelősségét. Van-e annyi éjszakád, hogy eleget virrassz érettük? Van-e annyi nappalod hajnaltól késő estig, hogy eleget dolgozz érettük? Mikor mindenkinek jussa van Hozzád, s te mindenkinek köteles vagy: egy ember szörnyű elégtelenségével kell százezreknek gondját szíveden hordozni.
Szívedre tettük az ítélet hósenét. Ha nem jól hordozod ezeket a drága neveket, ha elfeledkezel arról, hogy szolgájuk és nem uruk vagy, hogy öreg bojtár és főszámadó létedre te vagy az Isten jószágaiért s nem azok teéretted: ítéletet vettél magadra. Nehéz lesz a finomművű hósen, mint egy érciga, gyilkos lesz, mint a tőr és hurok, mely megfogta könnyelműségünket s egykor úgy állsz meg az ítélet padján, mintha kalodába tették volna nyakadat és kezedet. De ha el nem fáradsz a szolgálatban és példaadásban, ha csakugyan az Úr színe előtt hordozod a rádbízottak nevét könnyes és boldog imádkozásokban, ha nagy, nagy szeretettel naponként megáldozod magadat érettük s mindenről elfeledkezel — magadról leghamarább — csak róluk sohasem, mert ők rád nézve nemcsak férfikötelesség, hanem isteni küldetés, kegyelmi megbízatás: akkor az ítélet hósene rádnézve az a könnyű és gyönyörűséges iga, amelyet a szelídek és alázatosak Krisztussal megosztva hordoznak, nyugalmat találva lelkűknek idelenn és odafenn.
Az ítélet hósenében még az Izrael 12 törzsének drágakövekbe vésett nevénél is volt drágább és dicsőségesebb név: az Úrim és a Thummim. Ha arra gondolunk, hogy ez a sorsvetőtábla az igen és nem, a parancsban kiadott isteni akarat, s kezdőbetűi a héber abc első és utolsó betűje, mint a görög alfa és ómega, mondhatjuk azt, hogy az Úrim és a Thummim ótestámentomi képe homályba takart jele annak az Egyetlen névnek, amelyen kívül nem adatott más név a mi megtartásunkra, jegye a Krisztus nevének. Ezt a nevet kell szívedben hordanod az Úr előtt szüntelen. Ez a név teszi drágábbá előtted a lelki Izráel nevét is, mert tőle vetted a megbízatást, a Főpásztortól, hogy legeltesd az ő bárányait, ő meg azért adta neked e megbízatást, mert Péterrel együtt tudtad neki azt mondani tévelygések, tagadások, zokogások és vezeklések éjszakái után: te tudod, Uram, hogy én szeretlek téged. Ez a név teszi elhordozhatóvá felelősséged súlyát is, mert ő biztosít, ha a sátán angyala gyötörni próbálja gyarló és esendő testedet a maga szörnyű töviseivel, ő biztat téged: Elég neked az én kegyelmem, mert az én erőm erőtlenség által végeztetik el.
Igen, az ő neve erő. Nemcsak sors, hanem igéret is. Nemcsak feladat, hanem lélek is. Isten benne üzeni meg az igent és a nemet, általa dönt saját személyed, egyházad és néped felől; ő a titokzatos és élő Törvény, mertőö az Isten testté lett akarata. De ő a kegyelem és ő a jóra vezető Szent Lélek kiküldője. Az Urimot ős a Thummimot a Septuaginta világosságnak és igazságnak fordítja. Krisztus neve csakugyan a világosság; a mi életünknek nagy világossága. Ha azt mondjuk, amit ő mond, ha azt tesszük, amit ő tenne, ha neki engedelmeskedünk és róla teszünk bizonyságot, a lényünk lassan világossággá változik. Fény-embernek lenni a legnagyobb jótétemény, a legnagyobb áldás. De ő a mi igazságunk, ha öt hittel átkaroljuk, őt valljuk egyetlenegy menedékünknek és vigasztalásunknak, érdeme a miénk lesz, fiúi méltósága átszármazik reánk s Érette bocsánatot nyerve, Benne igaznak lát és igazakul fogad el az Isten. Nincs más méltóság, nincs más érdem, nincs más dicsőség, csak az, amit ő ruház reánk, ingyen kegyelméből. De ez elég égen és földön. Ez több, mint minden korona és minden hódolat.
Ezt a nevet hordozd a szívedben, valahányszor bemégy a szenthelyre. És mondd meg, hol nincs szenthely, ahol nem kellene hordozni ezt a nevet? Mindenütt szentélyben járunk mert mindenütt Istennek szolgálunk: iroda, tanácsterem, iskola, piac és harctér szentek szentévé válik, ha magunkat élő áldozatul Istennek ott is bemutatjuk.
Még csak egyet. Krisztus nevét csak az tudja így hordozni, aki öröktől fogva kiválasztatott. Ez a kiválasztás nem feltétel, hanem egy mindent megelőző nagy kegyelmi ajándék. Azért hordozhatjuk szívünkön a Krisztus nevét, mert Isten is szívén hordozta a nevünket már akkor, mikor még világ sem volt. Makláry Károly, így szól hozzád az Úr ma és itt: Ne félj, férgecske Jákób, íme én markomba metszettelek fel téged ; ne félj, mert megváltottalak, neveden hívlak téged, enyém vagy.
Héber legenda szerint az Úrim világított, de a fogságbamenetellel kialudt a lángja. A keresztyén tapasztalás egészen mást mond a mi Urimunkról, a Krisztus nevéről. Azt mondja, hogy amíg mi az Úr szolgái, híven hordozzuk szívünkön az Ő nevét, mi égünk, sőt elégünk, de Ő világít és az Ő világossága örökkévaló!