Alapige
Szólott vala pedig az Űr Mózesnek és Áronnak Egyiptom földén mondván: Ez a hónap legyen néktek a hónapok elseje; első légyen ez néktek az esztendő hónapjai között. Szóljatok Izráel egész gyülekezetének, mondván: E hónak tizedikén mindenki vegyen magának egy bárányt, az atyáknak háza szerint, házanként egy bárányt. A bárány ép, hím, egy esztendős legyen; a juhok közül vagy a kecskék közül vegyétek. És legyen nálatok őrizet alatt e hónap tizennegyedik napjáig, és ölje meg Izráel községének egész gyülekezete estennen. És vegyenek a vérből, és azokban a házakban, ahol azt megeszik, hintsenek a két ajtófélre és a szemöldökfára. A húst pedig egyék meg azon éjjé, tűzön sütve, kovásztalan kenyérrel és keserű füvekkel egyék meg azt. És ilyen módon egyétek azt meg: Derekaitokat felövezve, saruitok lábaitokon és pálcáitok kezetekben, is nagy sietséggel egyétek azt; mert az Űr páskhája az. Mert általmegyek Egyiptom földén ezen éjszakán és megölök minden elsőszülöttet Egyiptom földén, az embertől kezdve a baromig, is Egyiptom minden istene felett ítéletet tartok, én, az Űr. És a vér jelül lesz néktek a házakon, amelyekben ti lesztek, s meglátom a vért is elmegyek mellettetek és nem lesz rajtatok a csapás veszedelmetekre, mikor megverem Egyiptom földit.
Alapige
2Móz 12,1
2Móz 12,3
2Móz 12,5-8
2Móz 12,11-13

Az Egyiptomból való kimenetelt a régi theológusok Exodusnak nevezték s benne a kiválasztás és az elhívás tényét, a szövetség életbeléptetését látták kiábrázolva.
Én most Exodusnak nevezem azt, ami veletek történik: a kiválasztatásotokat és elhivatásotokat a lelkipásztori pályára.
Ennek is jelképes ábrázolata a felolvasott Íge. A zsidókról van benne szó, akiket Isten a halálra ítélt világból kiszólított, egy véres áldozattal magához kötött és felséges útjokra elindított. Reátok négy vonatkozásban talál ez az ige: Egy nagy áldozatból keltek útra. A lelkipásztori pálya egyetlen pontból indulhat ki: a Golgota keresztjétől. Ha van tanácstalan, bizonytalan, tévelygő, rosszul indult lelkipásztori pálya, azért van, mert nem onnan indult ki az új testámen tomi páskabárány megáldoztatásából. Jól indulni, ez a legelső szabály a versenyben. Újra indulni, ez a legfőbb tanács a lelki életben. Ténfergő koldusok, gőgös papi fejedelmek, dicsőségre, vagy hatalomra vágyó pályacsinálók: csak onnan induljatok el újra; így lesz alakotok alázatos, szolgálatban is királyi, vezettetésben is dicsőséges, bukásban is győzelmes, ha a Krisztus szerelme szorongat titeket. Az a nagy Irgalom, amely titeket megváltott, az a drága vér, mely reátok hullott, az a boldog szövetség, mely veletek elpecsételtetett. Keresek homlokotokon egy vércseppet — a Golgota keresztjéről; amely eljegyez a lelkipásztori tisztre.
A másik nagy tanítás, hogy a páskabárány elfogyasztói felkészülve, útrakészen álltak. «Derekaitokat felövezve, saruitok lábaitokon, pálcáitok kezetekben, nagy sietséggel egyétek azt». A sietség miatt nem lehet fogyatékos a készenlét; a készülődés miatt nem szenvedhet a sürgősség. Ennek a kettőnek egyensúlya adja a lelkipásztori élet ütemét: a szakadatlan készenlétet és az egyenletes sietséget, Isten hadviselésének sebességét. Ez adja a lélek éberségét, az őrálló éles figyelmezését, a zarándok mozgékonyságát, a versenyfutó lendületét és a rohamra menő hős elszánt szenvedélyét. Késznek lenni: mit kell tudni egy lelkipásztornak; sietni: mit kell tenni egy lelkipásztornak. Sohasem lehet eleget tudni és sohasem lehet eleget tenni — éppen a lelkipásztornak.
Harmadik tanítás: keserű füvekkel egyed a páskát. Keserűséggel jár a lelkipásztori szolgálat. Oh, hányszor keserüljük a sokaságot: a nép keményszívűségét, értetlenségét; a tövis közé esett mag szomorú sorsát; a Krisztus nélkül tévelygő világ nyomorúságát; — keserűséget okoz a kenyérért visszadobott kő, a felhányt falat, a gőg, amely megaláz. Oh, hányszor keserüljük a sokaságot, mert éhezik, mert szétveretik, mint a pásztor nélküli nyáj, azt a sok nyomort, melyen nem tudunk segíteni. Hányszor keserüljük önmagunkat, azt, hogy kevés az erőnk, sok a hibánk, megromlik a szánkban az ige, önnön árnyékunk eltakarja az utat és kioltja a lelkünk mécsesét. Elégtelenségünk érzete a legfájóbb, legégetőbb keserűség. Nem lelkipásztor az, akinek torkát nem szorította valaha ez a keserűség — önmaga miatt.
Utolsó tanítása: a távoli cél, mely az ígéret Földjére mutat. Oh, jönnek az árvizek és a tengerek, jönnek a tüzes puszták, jönnek a kígyók, a» aranyborjú, a gyilkos szomjúság, de mindez csak átmenet, végső cél: a boldog megérkezés. Nem cél a Sínai, nem cél a Nébó, nem cél a Kánaán: ígéret földje az a Krisztus, ahová visszaérkezünk. Vérrel elpecsételt hadsereg; az elhívottak, a szent mag, a maradék, a választott nyáj, megérkezik az elé, akiről ez mondatik a Jelenések Könyvében: «Az ő feje pedig és a haja fehér vala, mint a fehér gyapjú, mint a hó; és a szemei olyanok, mint a tűzláng; és a lábai hasonlók valának az izzó fényű érchez, mintha kemencében tüzesedtek volna meg; a szava pedig olyan, mint a sok vizek zúgása. Vala pedig a jobb kezében hét csillag; és a szájából kétélű éles kard jő vala ki; és az ő orcája, mint a nap a mikor fénylik az ő erejében. Mikor pedig láttam őt, leesém az ő lábaihoz, mint egy holt. És reám veté az ő jobb-kezét, mondván nékem: Ne félj; én vagyok az Első és az Utolsó, és az Élő; pedig halott valék és ímé élek örökkön örökké».
Szétbomló világból menekülünk s visszük magunkkal, ami örökkévaló.