Ebből a felolvasott igéből először is a mögötte lüktető boldog indulat kap meg. Mintha összecsapná a kezét a csoda felett, mintha a hangja elcsuklanék a kiáltásban, úgy hangzik: «érezzétek és lássátok meg, hogy jó az Úr. Boldog ember, aki Őbenne bízik». Két mély alapérzés születését látjuk: a hála és bizalom mint két ikergyermek, egymásra mosolyog benne.
A hála. Ez a fényesszemű sereg, amelyről nem tudom, könnyezik-e vagy mosolyog, most hálát érez érettetek, kedves aranymenyegzős pár s úgy érzi, drága ajándék voltatok — számukra. — Lehet-e nagyobb ajándék, mint egy tisztanevű, bölcs és jó édesapa; lehet-e nagyobb ajándék, mint egy áldott édesanya? Unokára alig lehet nagyobb áldás, mintha fellegtelen magasból s mégis egészen közelről a nagyszülők derűje, nyugalma sugárzik életükbe, úgy, ahogyan az alkonyat dicsőségében égő havasok bemosolyognak a gyermekszoba ablakán. De amint egymásra néztek, szíveteket eltöltheti a hála — egymásért is. — Félszázad alatt a mirtuskoszorútól a nagymama főkötőjéig, mennyiszer változott az arc, a mozdulat, a tett, s mégis mindig ugyanaz a hű, áldott, édes arc volt, életed legfőbb kincse, a te drága párod. Félszázad alatt a deli ifjú mennyit változott, amíg fehér pátriárka lett: mégis mindig az volt, az az erős, kedves, áldott ember, a te drága párod. Nem csordul-e ki szívetekből a hála? Nézzetek a gyermekekre, viruló, dús ágak között kimosolygó gyermekarcok az unokák, rajtuk saját orcátok vonásai hajnali fényben — ez a termés nem drágább-e még a ti életeteknél is?
Hála, hála!
De egyedül Isten iránt, ő adott mindent, ő tartotta meg ajándékait.
Angyalai vigyázták bölcsőtöket két református papi házban. Amíg szenderegtek, a közeli templom távoli zsoltáréneklése szűrődött be a szobába. Hogy zeng a lelketek ma is ritmusára… Az ő keze nevelt, áldott és ő cselekedte, hogy egyszer megálljatok egymás előtt, mint lényetek legnagyobb titka és legédesebb megoldása előtt. Emlékeztek a fészekrakás örömeire, gondjaira, csöndes délutánokra, szép reggelekre, a munka és áldás forgandóságára. Gondoljatok az első gyermek megérkezésére, a többi gyermek fényes arcára, amelyek közül egyik sem törölte el a másikat, sőt inkább megvilágította. Bizony jó az Úr!
Voltak keserű óráitok, — vigasztaló szava nem hallgatott el. Amire azt gondoltátok, csapás, ő áldást hozott ki belőle; amit ti elrontottatok, azt ő megjavította, kezeteket gyöngéden fogta, mikor egy-egy friss sírhoz támolyogtatok s mikor köröttetek összeomlott egy bűbájos régi világ: a boldog Magyarország, halk, csendes szóval úgy szólított és intett, mint Illést a barlangban.
De a legnagyobb jótéteménye mégis az volt, hogy igaz ismeretére elvezetett, kijelentette előttetek nevét, rajtatok a Krisztusban könyörült s hajléka mindig nyitva állt, hogy hozzámehessetek ós előtte leboruljatok. Mindig volt számotokra hely az ő királyi vendégségében. Fájhat a szívetek, ha keveset éltetek ezzel a drága kiváltsággal, ujjongjatok, ha csak egy-egy percre is letelepedhettetek az ő zsámolyánál, a Kereszt lábánál.
Mindez a bizalomnak kezese és záloga. Hála: a visszafelé néző bizalom, bizalom: az előretekintő hála. Isten megmarad annak, aki öröktől fogva volt és Jézus Krisztus tegnap és ma és mindörökre ugyanaz. Amint itt állótok egy gyönyörű ősz aranyló erdejében és hull reátok emlékek sugárzó zápora, s mégis, ti két kedves vándor, érzitek az Ezsaiás-féle boldog út örömét: a hegyek és halmok ujjongva énekelnek és a mezők minden fái tapsolnak.
Isten megáld azzal, hogy mind nagyobb szükségetek lesz egymásra és mind több szolgálatot tehettek egymásnak. Mikor egyik fázik, melegség a másik szívében lesz található. Mikor egyiknek a szeme sír, a vigasztalás selyemkendője a másik kezeügyébe esik. Ha egyik kérdez, a másik lesz a tanács, s ha az egyik erőtelen, a másik az erő.
Mindenek felett azonban Krisztusban nyújtja felétek sok ajándékát Isten, ő benne új meg új kijelentéseket ad magáról: titokfejtő idők következnek rátok, ő benne új meg új erőket mutat meg Isten, hogy e világ szerint való elfogyatkozásotok Isten szerinti meggyarapodás lesz. A folyó akkor a legcsendesebb, de a leghatalmasabb, mikor a tenger felé közeledik. Ádventi idő, amelynek titokbontó, értelemfeletti karácsony a vége.