Ez a mai kedves ünnep a gondviselés csodáinak áhítatos szemléletére késztet. Az örök hétköznapiság emelkedik ünnepi magasságba a szemünk előtt, s mi áldjuk azt az örökkévaló atyai szívet, amely ötven esztendő hétköznapjain át megőrzött, táplált és nevelt titeket. Gondoljatok vissza, kik álltak körülöttetek ezelőtt ötven esztendővel, mikor fiatal, szinte gyermekfejetek az Úr oltára előtt összehajlott. Hova lett mindenki, aki akkor veletek együtt ünnepelt? Helyettük azonban itt van körülöttetek egy egészen új geszt: gyermekeitek, unokáitok, dédunokáitok nagy tábora. Mindenik arcotok vonását hordozza. Mindenikben van egy szikra a lelketekből. Ez mind ti vagytok, ezt mind ti hordozzátok, ez mind titeket hordoz.
A Biblia egyik legszebb képe az, amelyik ezt a gondviselést a pásztorral szemlélteti. A pásztor maga a nyugalom, a csend, a biztonság. Nem idegeskedik, nem kapkod, nem őrli fel magát kétségbeesett cselekvésben. Nem zaklatja és nem nyugtalanítja nyáját, mégis nyájára nézve ő a legelő, a védelem, a hazavezető út, üdítő kútfő, örvényektől és farkasoktól való szabadulás. Ennek a láthatatlan pásztornak énekelünk ma a zsoltárossal boldog éneket. Beszórjuk nevét az öröm rózsaleveleivel, s kezére hajtjuk fejünket, hogy megköszönjük gondviselését.
De a mennyei pásztor nemcsak megvédi a nyáját, hanem továbbmegy, s akiket pásztorol, azokat pásztorrá teszi, s megvédi, megáldja őket egy nehéz feladattal. Ezelőtt ötven évvel házasságtok egy üres lap volt, amelyre legfelül felíratott kettőtöknek a neve. Ma szinte félszázad élettörténete van ráírva. Gondoljatok mindarra, amit ez a sok drága év jelentett nektek feladatban, munkában, gondban és örömben. Nehéz ajándék volt, mint fának a gyümölcs, de boldog és drága ajándék, s ti örömmel hajoltatok meg mindig súlya alatt. Azok pedig, akiknek része volt ebben a ti szolgálatotokban, ma nagy-nagy hálaadással köszönik meg hangosan, vagy hangtalanul mindazt, amit tőletek vettek, de amit soha megköszönni nem tudnak, legfeljebb csak azzal, ha továbbadják gyermekeiknek és unokáiknak; továbbadják az apai bölcseséget és fegyelemtartást, az anyai szeretetet, jóságot és erélyt, a ház tiszta szellemét, az otthon melegségét és világosságát, becsvágyakat, ihletéseket, a becsületes név fényét és a jó lelkiismeret békességét.
De legfenségesebb vonása a jó pásztor képének mégis csak az újtestámentomi értelem. Az, hogy volt valaki, aki egyedül és jogosan Jó Pásztornak nevezhette magát. Olyan jó pásztornak, aki életét adja az ő juhaiért. E pillanatban belemosolyog életetekbe Krisztus fenséges arca, aki maga is bárány és pásztor. Bárány, mert megáldozta magát tiérettetek is, s ezzel megszerezte számotokra az égbe vivő utat, az atyai hajlékot, a békességnek ós dicsőségnek boldog otthónát. Bajok, árnyékok, halál felett ott sugárzik az Isten bárányának képe, aki tisztító vérét rápermetezte a ti lelketekre. De ugyanez a bárány királyi tisztében kormánypálcájával fejedelmi Pásztor. Üzenete, ígérete helybenhagyás és kötelezés. Tanítás arról, hogy mi az igazi élet; az, amelyik Isten szíve szerint való. Merre terülnek az élet kies mezői, hol kell letelepedni? A győzelem és igazság asztalánál, ami a valódi szépség, az életnek igaz tartalma és egyetlen nyeresége. Kiben lehet bízni? Kit kell követni? Kinek kezébe adatott teljes hatalom mennyen és földön? így hív a maga asztalához.
Pásztorbotját magasratartva mutat naplemente felé. Tudjuk, hogy ő vonja elé az éjszakának kárpitját, amely ideig-óráig takarja el a felkelő napot. Kézenfogva induljatok az élet titokzatos ádventjára, az árnyékok süppedő völgyébe, amelyen átszűrődik az örök karácsony fénye és lassan elhatalmasodó csendessége csak halk várakozás a felzendülő angyali énekre: dicsőség a magasságban Istennek!