Fiatal, boldog pár, örvendező násznéptől kísérve, megérkezik az ősi templomba. Milyen biztató és kedves processzió ez. Egymást választották, egymás lényében elmerültek, egymásban boldogok. Nem is lehet tudni, melyik viszi a másikat, sőt biztos, hogy mindkettőt egy fölöttük álló hatalom vezérli. Azonban míg ez a szemmel látható menet jön és távozik, végbemegy egy másik, láthatatlan processzió. Két halhatatlan lélek, kiknél már nem fontos semmi földi mérték, megjelenik egy láthatatlan templomban, a mi Urunk Jézus Krisztus főpapi imádságának szent sátorában, s letelepedik ott, imádkozó lelkek seregétől körülvéve. A nagy csöndességben újra hangzik a főpapi imádságnak örök ismétlődése: mint te én bennem és én te benned, ők is egyek legyenek mi bennünk.
Legyenek egyek. Ez az Isten világának legmélyebb alap-gondolata. Teremtésének irány eszméje, a mindenségnek alapképlete. Az élet eggyélételről énekel, a halál dala a meg- különbözés.
Legyenek egyek, mondja a tavasz, amikor életet teremt. Legyenek egyek, zengi a szerelem örök himnusza, az élők világának egész lépcsőzetén. Legyenek egyek, szól a törvény, s az örök férfi keresi az örök nőt és boldogtalan, amíg meg nem találja. Legyenek egyek, zeng a Krisztus könyörgése, amidőn szétzilált lelkeket önmaga dicsőséges testévé kíván szervezni. Legyenek egyek, szól a történelem az összetartozandóság és közös emberi sors nagy tényeiben. Legyenek egyek, zeng az élet parancsa családok, nemzetek, egyházak felett. Legyetek egyek, mert ez a ti házasságotok titka és értelme, záloga és biztosítéka, fölséges védelme és nagyszerű küldetése. Legyetek egyek, mint halhatatlan lelkek. A testi egység csak kép és szimbólum a nagyobb és teljesebb egységre, a lélek egységére. Oh, a lélek egységét nem lehet úgy elérni, hogy egyik parancsol a másiknak és saját ízlését úgy nyomja rá a másik életére, mint a pecsétnyomót a megolvadt viaszra. Sem úgy nem lehet elérni, hogy férj és feleség, mint két különböző világban élő nagyhatalom, minden egyes kérdésben diplomáciai tárgyalásokkal létrehoz egy elfogadható álláspontot. Ezt az eggyélételt nem lehet külső életkörülmények abroncsaival kierőszakolni, sem az érdek, sem a szokás, sem a látszat, sem a jóízlés nem elegendő erre. Ez csak két lélek lényeges egybehangoltatásában érhető el, ha mind a kettő megtalálta önnön léte kulcsát és alaphangját a Jézus Krisztus élő személyiségében. Csak innen származhatik az egység, mint szenvedély és öröm, innen áradhat meg mint kitöltetett lélek, így győzhet test, világ és kisértés felett, mint Isten művészi akarata. Krisztusban bírni és szeretni egymást, ez azt jelenti: álljatok meg gyakran főlehajtva és kéz a kézben, az ő dicsőséges orcája előtt és ott újítsátok meg lelketek örök barátságának ezt a szövetségét. Ott számoljatok be róla egyenként mi nékem az ón társam, csak párom-e, vagy barátom és jobbik énem? Ott vegyétek az ő kezéből újra meg újra egymást, mint az életnek nagy ajándékát és még nagyobb feladatát. Ott ajánljátok fel a magatok életét arra, hogy vele meghódítsatok egy másik életet. Krisztusban lehet harmonikussá a házasság, boldoggá a család és széppé az élet. Benne élve ad egybehangzó dallamot a férfi és női lélek, s bár sokszor zokog mind a kettő, még többször az egyik, mégis igazán magasrendű örömet csak az így ajzott húrok énekelnek. Hogy elhigyje a világ, hogy Krisztust az Atya küldötte. Nagy dolog forog ma kockán: az Isten nevének becsületügye. Ma nem lehet meglapulni, félreállni, ki kell lépni és bizonyságot tenni, hogy ez a világ a Krisztusé és mi is az övé vagyunk. Nem elég ide a beszéd, nem elég ide a liturgia, ide mindennapi élet kell. Az, hogy jöjjenek ifjú párok és öregek, gyermekek és aggok, férfiak és asszonyok, s életükkel tegyenek bizonyságot a Krisztus szerint való élet szépsége, fölénye és győzelme mellett. A világ nem hajlandó elhinni, hogy Krisztust az Isten küldötte. Amíg nem hiszi el, addig boldogtalan marad és a veszedelem martaléka. Nem lehet máskép elhitetni, sem könyvtárakkal, sem hatalommal, sem művészi elmékkel, egyedül élettel. A hétköznapok bizonyság- tételével lehet igazolni azt, hogy ő csakugyan az, akit az Atya küldött és ajándékoza néki olyan nevet, mely minden név fölött való, hogy e névre minden térd meghajoljon, mennyeieké, földieké és földalatt valóké és minden nyelv vallja, hogy Jézus Krisztus Úr, az Atya Isten dicsőségére! (Fil. 2:9—11.) Főpapi imádságának szent sátorában, míg hangzik felettetek egybekötő szava: legyenek eggyé én bennem, ti feleljetek nagy bizonyságtétellel, elmondván az életre szóló esküvést.