Talán ez a legkedvesebb jelenete az egész Evangóliomnak. A feltámadt Jézus, hogy egy modern kifejezéssel éljek, kiránduláson van a tanítványaival. Gazdag halászzsákmány jutalmazta fáradozásaikat, utána kedvesen megebédeltek s ebéd után váratlanul ezzel a kérdéssel fordul Péterhez: Simon, Jónának fia szeretsz-e engem? Nagy oka volt annak, hogy éppen Pétert kérdezte meg. Péter kezdettől fogva félig szégyenkező, félig sugárzó arccal sürgött-forgott Jézus körül. Ő volt az, aki az utolsó éjszakán háromszor megtagadta Mesterét, pedig előre megjósolta Jézus, s ő a jóslatkor mennyre, földre esküdözött, hogy ez. nem fog megtörténni vele. Mégis megtagadta; a hitvalló, a hős, a kőszikla, akire Krisztus anyaszentegyházát építette fel, s akinek kezébe adta a mennyország kulcsait, egy cselédleány gúnyos kacagására háromszor megtagadta Mesterét künn a pitvarban, mikor odabenn az ő Királyát kínozták és arculverték. S lám, Jézus mégis megtűri őt, mégis magához engedi, semmiféle szemrehányással nem bünteti s Péter hol égő arccal, hol elhalványodva, félelemtől és boldogságtól reszketve nem mer a közelében a szemébe tekinteni, csak átszegzett kezén pihen meg néha a nézése. Simon, Jónának fia szeretsz-e engem? — kérdi Jézus s Péter halkan feleli, szavában annyi öröm és kiengesztelődés: Te tudod Uram, hogy szeretlek Téged. Nekünk szól ez a történet. Lássuk ezt a kérdést, a feleletet és a bizonyságot.
I.
Szeretsz-e engem? Ha azt kérdezné valaki, mi a konfirmáció, akkor azt mondanám: felelet erre a kérdésre. Ez az a pillanat, amidőn Jézus megkérdezi mindannyiunktól, személy szerint: szeretsz-e engem? Hangtalan ez a kérdés, ott csendül meg a lelketek mélyén. Hiába kérdezem én, hiába kérdezik szüléitek, hiába kérdezi az iskola, vagy az anyaszentegyház, ez mind nem elég: Jézus személye egy óriás, hangtalan kérdés. Azt mondhatnám, hogy Jézusban minden ezt kérdezi tőletek. Amikor ott mosolyog a jászol-bölcsőben, arca csupa fény, a Mária arca csupa könny, csodálatos és boldog dicsősége ezt kérdezi tőletek: szeretsz-e engem? Mikor mint gyermek a jeruzsálemi templom bölcseivel társalog, komoly, vonzó alakja azt kérdezi, szeretitek-e öt, aki mindenekfelett a Mennyei Atya dolgaival akar foglalatoskodni? Mikor lehajol a bűnöshöz, meggyógyítja a betegeket, megbocsát ellenségeinek, ezer meg ezer jóság fölséges csodáit teszi, ezt kérdezi némán tőletek: szeretitek-e Őt, Aki szertejárt és jót cselekedett? Mikor vállára vette a keresztet, elhordozott minden gyalázatot, mikor átszegezték a kezét és lábát s imádkozott ellenségeiért, nagy áldozata ezt kérdezi tőletek: szeretitek-e Őt, Aki betegségeiteket viselte, fájdalmaitokat hordozá, Akin bűneitek veresége nehezedett el és Akinek sebei által gyógyultatok meg? Mikor a feltámadás dicsőségében megáll és elküldi az Ő apostolait, hogy tegyenek tanítványokká minden népet, még egy kérdő pillantást vet reátok: szerettek-e engem, aki érettetek jöttem s visszamegyek az én Atyámhoz, hogy helyet készítsek számotokra?
Ez a legnagyobb kérdés a világon. Lehet, hogy soha semmiféle kérdésre nem tudunk felelni, együgyüek és értelmetlenek maradunk, de ha megértettük ezt a kérdést, megértettük a legnagyobb bölcseséget. Lehet, hogy idelenn szegények, szomorúak, elhagyottak maradtok; lehet, hogy semmi örömet nem láttok, ez a világ minden dicsőségét elrejti előletek; lehet, hogy gyermekfővel kell sírbaszállnotok, de ha ott fenn megkérdezik tőled, miért éltél s ha azt felelheted, hogy szeressem Jézust, Isten azt fogja mondani, eleget éltél, elérted a legmagasabb célt. Lehet, hogy nagy-nagy veszteségek fognak érni, mindent elragad tőletek a világ, amit adott, vagy semmit sem ad meg abból, amit igért s ti majd egyszer üresen, mezítelenül, nyomorékon és szétomló testtel sírbaszáltok; de ha Isten odafenn ezt kérdezi tőletek, hogyan éltél s te azt felelheted, úgy, hogy szerettem Jézust, el fog hangzani az isteni biztatás: jó volt, szép volt az életed, legyen áldott. Azért nem konfirmáció az, amelyben nem hallod meg ezt a kérdést és nem konfirmáció az, amelyben nem adod meg erre a feleletet.
II.
Mert a felelet még csodálatosabb dolog. Milyen boldog lehetett Péter, amikor azt mondhatta: Uram, én elárultalak és megtagadtalak és vétkeztem ellened, mégis-mégis szeretlek Téged. Milyen nagy öröm elmondani: nem érdemlem meg, nem tudom, hogyan jutottam hozzá, csak azt tudom, hogy én szeretlek Téged s életemnek ez a legnagyobb öröme, egyetlenegy nyeresége és minden vigasztalása. Milyen nagy öröm elkiáltani: szeretlek Uram, mert ismerlek Téged. Szeretlek mert közel vagyok Hozzád, szeretlek, mert tudom, hogy Te szeretsz, szeretlek, mert Pásztorom, Barátom, Királyom és Megváltóm vagy! Ez az a szeretet, amelybe nem keveredik semmiféle csalódás. Szüleinket nem szerethetjük örökké. Egyszer, eltűnnek mellőlünk s úgy emlékezünk vissza reájuk, mint gyermekálmainkra. Élettársunkat sohasem tudjuk eléggé szeretni ebben a szeretetben sok fájdalom, küzdelem, a nevelés és neveltetés csalódásai, szent erőszaktételei szövődnek bele. Gyermekeinket bármennyire szeretjük, azok szakadatlanul távolodnak tőlünk s akkor lesznek legtávolabb, amikor a legközelebb kívánnék őket. Egyedül a Jézus szeretete az, amelybe nem elegyedik földi íz, amely nem jár csalódással, amely sohasem kielégíthetetlen, mindig százszorosán viszonzott s ezért örökkévalóan boldog. Tudod mi az élet nyitja? Szeretni Jézust. Tudod mi a boldogság útja? Szeretni Jézust. Tudod mitől lesz az életed igazán élet? Ha szereted Jézust.
Azért, mert Ő előbb szeretett.
III.
S ebben van a szeretetnek a bizonysága. Lám Jézus meg tudja bizonyítani azt, hogy ő szeret téged olyan kézzelfoghatóan, hogy egy pillanatig sem kételkedhetek Reámutat a keresztjére és azt mondja: ezt tettem éretted. Reámutat az anyaszentegyházra és azt mondja: ez az én tanúm, hogy szeretlek téged, Ígéje szakadatlanul zeng s ebből a világból ki nem irtható s ez az Íge is az Ő szeretetéről való bizonyság. Reád leheli Szentlelkét és azt mondja: ez a záloga, hogy szeretlek téged. Kereszt, egyház, Íge, Szentlélek, ez mind egy; Jézus Krisztus élete bizonyság arra, hogy Ő szeret minket. Ezért kell a te életednek bizonyságot tenni arról, hogy te szereted Őt. Lám Péter is azt felelte: Te tudod Uram, hogy én szeretlek Téged. Te tudod, mert látod a lelkemet, olvasol a gondolataimban, megszámoltad bűnbánatomnak könnyeit, végignézted, hogyan vezeklek, megérezted, hogy karol át a hitem és örök szeretetem: Te tudod, hogy szeretlek Téged. Mondhatnátok-e ti is: Uram, Te tudod, hogy én szeretlek Téged. Nézz a szívünkbe, olvasd el gondolatainkat, hallgass szívünk repesésére. Engedd, hogy megragadja kezedet beléd fogózkodó hitünk, fogadd el igéreteinket, áldd meg szolgálatainkat, Te tudd meg, hogy mi szeretünk Téged. És tudja meg az egész világ. Nem titkoljuk az angyalok elől; belekiáltjuk az emberek arcába, meg fogjuk mondani szüleinknek és barátainknak, tanúnak hívjuk fel az egész teremtett mindenséget, a sátán seregeit, hogy mi megállunk Krisztus mellett. Ti angyalok tagadjatok meg és sirassatok meg, ti ördögök, triumfáljatok és tépjetek darabokra, édesanyánk, református anyaszentegyház takard be gyászfátyollal orcádat, nevünk töröltessék ki az Élet könyvéből, tetemünket vesse ki a föld, lelkünket ne fogadja be az ég, ha mi megtagadunk Téged: Lelkünknek Vőlegénye, Urunk, Királyunk, Krisztusunk.