Péter lobbanékony ember volt; hamar fellelkesedett és nagyon hamar kész volt nagy kijelentésekre. Mikor Jézus először szólt hozzá: kövess engem, letette kezéből a hálót, amelyet éppen foltozgatott és követte Jézust. Mikor a tengeren járó Jézus hívta őt, hogy csónakából menjen hozzá, habozás nélkül, egy szempillantás alatt, kilépett a csónakból a hullámzó tengerre, ö ismerte fel Jézusban az Isten Fiát, ő látta meg minden emberi szemek között legelőször, hogy kicsoda a názáreti Jézus. Mikor a Getsemáné kertben a poroszlók reátörtek Jézusra, Péter kirántotta a kardját, s egymagában nekirohant a támadóknak, csak a Jézus parancsára állott el véres szándékától.
És ez a hirtelen fellobbanó, magnéziumlélek azon a sötét éjszakán, mikor egyedül volt, mikor idegen, durva emberek gúnyolták, benn pedig arculverték az ő Királyát, háromszor megtagadta Jézust. El lehet képzelni azt a zokogást, amellyel bukását siratta, mikor Jézus átment előtte és reátekintett. A háromszori megtagadásnak szembetétellel való kiengesztelésére a feltámadott Jézus háromszor kérdezi Pétertől: szeretsz-e engemet? Gondoljátok el: milyen hangon válaszolt erre az a Péter, aki nagycsütörtök éjszakáján megtagadta az Urat, nagypéntek délutánján meghalni látta, s vasárnap délután újra találkozott vele, a Feltámadottal? Nincs a rajongásnak, a lelkesedésnek, a fellobbanó és kitörő szeretetnek megragadóbb jelenete, mint ez, amelyet felolvastam, a Péter háromszoros fogadástétele, erősítgető és viharos ismételgetése: Te tudod Uram, hogy szeretlek Téged.
Azonban Péter nem itt a legnagyobb. Az ő nagyságáról a következő vers beszél: «mikor ifjabb valál, felövezéd magad és odamégy vala, ahová akarád, mikor pedig megöregszel, kinyújtod a kezedet és más övez fel téged és odavisz, ahova nem akarod». Ezzel prófétálta az Úr a Péter végét. Az a fiatal, lobbanó, hősies tanítvány, aki kardot ránt, aki tengerre száll, aki, mint egy evangéliomi Sámson, szinte szétveti a temperamentumával az újtestámentom oszlopait, lassanként csendes szenvedővé, nagy lemondóvá válik. Megtagadta önmagát, átalakult természete és a viharos szeretetből martiriumos hűség lőn. A hűség példázására állítja az Úr szembe a két Pétert, ifjúságában a hőst, aki csupa akarat, jószándék, fogadástétel és ígéret, öregségében pedig a keresztre feszített mártírt, aki karjait kitárta, aki át van szegezve, akit más övez fel, mert letépték róla a ruhát és akit odavisznek, ahova nem akarta: keresztyén hagyomány szerint fejjel lefelé függesztették fel a keresztfán, hogy kínjai túlhaladják Mestere kínjait.
A szeretetnek hűséggé kell válnia. Éppen ezért, a Péter alakja, emléke ma nektek konfirmációi tanítás. Ha ma kérdezné tőletek a feltámadó Krisztus, sugárzó dicsőségében, mosolyogva és fölségesen: szeretsz-e engem? Ti mindnyájan újjongva felelnétek: te tudod Uram, hogy szeretlek téged. De vajjon, mikor a kisértő körülvesz; mikor azt kérdezi a pénz, az öröm, a világ, a bűn, szeretsz-e engem? — tudtok-e a Jézus kérdésére felelni úgy, mint most?
Ma boldogok vagytok a fölött, hogy reformátusoknak születtetek, ide térhettek, ebben a gyülekezetben foglaltok helyet és a mi anyaszentegyházunk nagy emlékei és nagy ígéretei mind a ti tulajdonotok. Ma, amikor kérdezi halványarcú édesanyátok, az egyház: szeretsz-e engem? — szívetekből néma vallomás kél és lelketek megcsókolja ennek az anyának halvány, tövises homlokát. Vajjon akkor, amikor élettársat kerestek, s a test, a rang, a vagyon csábít, a gonosz ostromol, hogy áruljátok el és csúfoljátok meg ennek a mai percnek szentségét, tudtok-e vallomást tenni akkor is: te tudod, hogy szeretlek téged és egyedül téged szeretlek és érted mindent, mindent odaadok, ami köztem és közötted áll?
Hiszem, hogy most, gyermekfővel, amint reátok mosolyog a református életeszménynek sok szépsége és igazsága, azt felelitek Isten kérdésére: te tudod Uram, hogy szeretlek téged. De majd odakünn a világban, ahol kigúnyolják a hívő embert, ahol szentnek csúfolják azt, aki komoly erkölcsi felfogású és idegenkedik a cédaságtól, amikor műhelyekben vagy társaságban, akadémiákon vagy fórumokon meg kell állani ama világnézet, amaz életstílus, amaz értékelési irány mellett, amelyet evangéliomi keresztyénségnek nevezünk, sőt egyenest kálvinizmusnak: vajjon tudjátok-e vállalni a nyílt csúfságot, vagy a leplezett lenézést, a sértő támadást, vagy a sunyi és kétszínű gáncsot?!
A szeretet hangulat mindaddig, amíg nem lesz hűség belőle. Hűség nincs szeretet nélkül, mint ahogy nincs gyümölcs virág nélkül. De mennyi virágjában elhullott szeretet van a világon amely nem termette meg a hűség gyümölcsét! A próbára tett és győzelmes szeretet, ez a hűség. Az életelvvé, belső minőséggé vált szeretet — ez a hűség. A szeretet csak érzelem, a hűség erkölcs. A szeretet sokszor hangulat, a hűség élet. A szeretet sokszor hódítás és nyereség, a hűség mindig áldozat és mindig szolgálat. A szeretetben van valami a karácsony illatából, a hűségben a nagypéntek gyászából. A kettő együtt az örökélet húsvéti lángja…
De az is bizonyos, hogy van egy hűség, amely szeretet nélkül való. A fogcsikorgató, magát vesszőző, kemény kötelességérzet ez, mikor kitartunk egy zászló mellett, amelyért nem lelkesedünk, csak azért, mert a becsület úgy parancsolja. Mikor megmaradunk egy élettársi vagy bajtársi viszonyban, nem azért, mert szeretjük a társunkat, hanem azért, mert adott szavunk köt; mikor megmaradunk egy egyházban, nem azért, mert valljuk az igazságát, hanem azért, mert hívek maradunk egy hagyományhoz; mikor megállunk Krisztus mellett, mert nincs bátorságunk ellene támadni. A szeretet nélkül való hűség a lélek, az öröm, a hevület nélküli kötelesség, a dac gályarabsága. Komor és kietlen, léleknélküli és képmutató.
Ez a hűség nehéz, mint a bilincs, nyomasztó, mint a kereszt, gépies, mint a gályarabok munkája.
Oh, legyen a hűségetekben szeretet! Nagy, belső lelkesedés, amilyen a hősben, a vőlegényben, a boldog rajongókban, a fiatal lelkekben lüktet. Azért, hogy hívek legyetek, szeressetek! Szeressétek Jézust, hogy vállatokon a keresztje szárnyakká változzék. «Akik az Istent szeretik, mindenek egyaránt javokra vannak!» Szeressétek Jézust, mert ő előbb szeretett titeket!