Illés, Isten embere, végképpen belefáradt a halálos harcba. Most is Jezabel elől menekül, aki halálra keresi. Holtrafáradtan nyúlik el a pusztaságban, egy homokfenyő alatt és felkiált: Elég! Most, oh Uram, vedd el az én lelkemet.
Már nem bírja tovább.
Ekkor történik, hogy egy angyal szenensült pogácsával és egy ital vízzel visszaadja elvesztett erejét. Kelj fel és egyél, mondja neki, mert erőd felett való utad van. És ő felkelt és evett és ivott, és méne annak az ételnek erejével negyven éjjel és negyven nap, egész az Isten hegyéig, Hórebig.
Magától adódik az alkalmazás. Ez a sereg is fáradt emberekből áll. Legjobb volna lefeküdni a homokfenyő alá, a rettentő sárga puszta közepén s elaludni örökre. Úgysem bírjuk tovább…
De egy angyal felébreszt a kábult álomból s reámutatva e kenyérre és borra, azt mondja: Kelj fel és egyél, mert erőd felett való utad van. És az Étel erejével tovább megyünk és megérkezünk.
Igen, erőnk felett való utunk van. Nem bírjuk azért, mert hosszú és beláthatatlan; azért mert egész bizonyosan a sírhoz ér, azért mert rettentő módon megterhel a gond, a bánat, a bűn; azért mert olyan lépést ég távolságokat parancsol a kötelesség, amelyek túlhaladják emberi erőnket. Erőnk felett az út, mert ha egyedül kell mennünk, az árvaságot nem bírjuk, ha vinni kell ránkbizott lelkeket, nem bírjuk nehezedő terhünket, ólmos fáradságunk hátráltató súlyát. Nem bírjuk azért, mert utánunk lohol üldözőnk, a halál, s nem ostorral, hanem skorpióval vág sanyargatónk: a vád. A gond, a bánat, a bűn nyomasztó teherként nehezül reánk. Mázsás súlyú kereszt alatt tántorgunk s a sátán gúnyolódik velünk: repülj, büszke lélek…
Igen, éppen nekünk szól az Étel ereje. Ugye, senki sem ért közöttünk testi ételt, hanem sákramentomit: az Úr Jézus Krisztus halálának és feltámadásának éltető erejét.
Első hatása az, hogy tovább megyünk. Igen, mert aki hittel veszi e szent jegyeket, az megadja magát kegyelemre Istennek. Leteszi terheit a kereszt lábához. Először lezuhan a legnagyobb teher: a bűn. Oh, ez a megtöretett test és kiontatott vér, érettem adott áldozat, ezért elfogadom a kereszt tövében a nekem felajánlott irgalmat. Nem érettem, az Ő nevéért, megszánt és megbocsátott; fejem tenyerébe fogta, maga felé fordította és rám nézett. Szinte megtántorodom, amint lezuhan rólam ez a teher. Azután lezuhan a másik: a bánat. Oh, a szív nagyon tud fájni, de Isten még jobban tud gyógyítani. Mi az, ami fájhat neked ahhoz az örömhöz, amelyet a Krisztus szerelmében találsz? Mi az, amit elvesztettél, vagy megsirattál ahhoz a nyereséghez képest, ami Benne jutott osztályrészedül? Mi az a baj, amit Ő el nem oszlathatna, betegség, amit meg nem gyógyíthatna, elrontott élet, amelyet jóvá nem tehetne? S harmadikul lezuhan vállunkról a gond. Hisz a Krisztus halála drága ára a mi nyomorult életünknek! Ki az Ő tulajdon fiának nem kedvezett, hanem őt mindnyájunkért odaadta, mi módon ne ajándékozna vele együtt mindent minékünk?
Milyen könnyűekké lettünk! S ugyanakkor milyen erősek! Mert aki eszik ebből a kenyérből és iszik ebből a pohárból, az felöltözi az Isten fiának méltóságát, erejét, vidámságát, életkedvét és mámoros szenvedélyét. Oh, az szeret, az átölel egy egész világot, aki a keresztet öleli át; oh, az szolgál: boldogan engedelmeskedik Isten akaratának, aki a kereszt lábához omlott; oh, aki hittel részesül a megdicsőült Krisztus ételében, abban Krisztus él tovább s míg ó embere napról napra romlik, új embere annál hatalmasabban épül. Csak ma is milyen erős, milyen friss, milyen boldog lehetsz!
Második hatása az Étel erejének az, hogy megérkezünk.
Ezt a megérkezést is kétféle értelemben kell vennünk; a földi életre vonatkoztatva, és a mennyeire. A földi életre vonatkoztatva célnál van az, aki a kereszthez ér, mert célnál lenni annyit jelent, mint Istenhez érkezni. Ugye Mózes célnál volt, mikor a Hóreb hegyén kigyult előtte az égő csipkebokor és megszólalt belőle a magát kijelentő Isten? Megtalálta vele igazi otthonát, ahonnét kiszállhat, ahová mindig hazatalálhat, akit fellel a Sinai hegyen, vagy a Vörös-tenger partjain, a pusztaságban éppúgy, mint a páska éjszakáján a fáraó városában. Épp úgy talált otthont a Hóreben Isten másik embere: Illés, aki az Étel erejével megérkezik oda, ahol Isten halk, szelíd szóban kijelenti magát neki.
A mi Hórebünk a Golgota, az égő csipkebokor, a halk, szelíd szó, a kereszt. Ez a mi lelkünknek középponti helye, igazi otthona, boldog menedéke és erős vára. Az a kereszt, mely Isten kegyelmi tanácsáról, áldott eleveelrendeléséről beszél, s ahol Isten azt mondja nekünk: Fiam, s mi azt mondjuk neki: Atyám.
A mennyei életre vonatkoztatva ez a mi Hóreb hegyünk a mennyei Jeruzsálem, ahová éppen ez Étel erejénél fogva megérkezünk. Nincs semmi út és nincs semmi más mód arra, hogy odaérjünk és belesimuljunk az Atya orcájának dicsőségébe, mint a Krisztus testével való táplálkozás: a benne való élet. Aki eszik az Ételből: megérkezik.