Minden élet úgy van elrendezve, hogy egy darabig láthatatlan a szemünk előtt. A búza életét nem látjuk mindaddig, amíg ki nem dugja fejét a zöld vetés. Pedig ami ott benn történik, a láthatatlan mélyben, mérhetetlenül fontos a kalászra nézve s nem lehetetlen, hogy életének legizgalmasabb és legdicsőségesebb fejezete ott játszódik le. Az erdő életének azt a felét látjuk csupán, amelyik májustól októberig tart, az első rügytől az utolsó avarlevélig. Fölséges dolog ez is, az életnek megrendítő szimfóniája, de ki látja azt a részét az életnek, amelyik lent a gyökerekben, a kéreg alatt, benn a rostok között, a fa roppant raktáraiban folyik, mint valami szorgos vegyi átalakulás, valami roppant sietés, leszerelés és mozgósítás, átcsoportosítás és felvonulás? Azt hiszem, a láthatatlan rész még dicsőségesebb. Gondoljunk arra, hogy minden emberi élet sokáig láthatatlan a szemünk előtt, de azért az, aki még láthatatlan, az útrakelt jövevény, már magával hozza leendő alakját, jellemének alapvonásait, tehetségének, szellemének színeit s mindezzel együtt egész életsorsát. Világos tehát, hogy például egy nemzet életének a nagyobbik és érdekesebb fele láthatatlan, mert érzésekből, gondolatokból, akaratokból áll, olyanokból, amelyeket el nem mondanak és ki nem fejeznek. Két ember viszonyának, akár szerelem, akár barátság legyen, a szebbik fele el van rejtve az emberek előtt, mert mélyen a szívben folyik le. Az egész emberiség életének dicsőségesebb és csodálatosabb része láthatatlan, mert gondolatokból, érzésekből, eszményekből, szóval testet nem öltő, megfoghatatlan és tapasztalhatatlan valóságból áll. Krisztusnak is van egy ilyen elrejtett élete.
I.
«Még egy kevés idő és a világ nem lát engem többé». Krisztus eltűnik a szemek elől. Az arimathiai József sírboltjában pályája szabályszerűen befejeződött és látható alakja eltűnt a világ szeme elől. Borzasztó dolog, amikor Krisztus elrejtőzik előlünk. Egyik barátom beszélte, aki Indiában járt, hogy milyen különös érzés fogja el az embert, amikor áthalad a Szuezi-csatornán. Elmaradozik mögötte a keresztyén világ s beérkezik egy olyan világba, amelyben a keresztyénség észre nem vehető mennyiség, vagy egyenesen ismeretlen tényező. Országok és birodalmak jönnek, sok-sok százmillió ember él együtt olyan életet, amelyikben Krisztus csak egy elhomályosult történeti név, mint például Európában a Mohammed vagy a Buddha neve. Sehol, de sehol nem lehet látni keresztyén templomot, nincs sehol kereszt, Bibliát a könyvtárakban sem lehetne találni, a keresztyén pap, lelkipásztor, istentisztelet, szent történet csodálkozásnak, lenézésnek, gúnymosolynak volna a tárgya, vagy közömbösen térnének felette napirendre, ha egyáltalán találkoznának vele. Íme, egy egész világ, amelyben elrejtőzködött a Krisztus és csak néhány missziói állomáson, egészen észrevétlenül zeng dícsérete, hódolnak előtte imádkozó lelkek. Ebben a világban Krisztust nem látja senki.
Ugyanezt az érzést valaki megtapasztalhatná a Szuezi-csatornán innen is. Oroszországban ma már le lehet élni az egész életet anélkül, hogy valaki Krisztussal, az Ő szolgáival Ő nevének tiszteletével találkoznék. A mi keresztyén világunkban vannak emberek milliószámra, akik Krisztuson kívül élnek, alig több reájuk nézve Krisztusnak a neve mint reánk nézve a Gandhié. Mi még inkább érdeklődünk Gandhi iránt, mert élő személy és történeti hatalom; ők le tudják élni életüket a nélkül, hogy Krisztus kérdés vagy tény lett volna számukra. Ilyen például az a tízmillió zsidó, amelyik a keresztyén művelődésben van elszórva.
De nincsenek-e az úgynevezett keresztyén emberek között is százak és ezrek, ha nem százezrek, akik nem találkoztak sohasem Krisztussal? Talán gyermekkorukban nyertek valamelyes vallásos benyomást, de az is lehetséges, hogy nem is nyertek, hiszen azokban az országokban, ahol nincs kötelező vallástanítás, nemzedékek nőnek fel, anélkül, hogy Krisztusnak a személyéről és történetéről rendszeres tanítást hallanának. Ezek az emberek úgy tartják, hogy a vallás felesleges, ósdi dolog, nem illik az önálló szellemhez nem egy közülük, különösen Franciaországban, sírkövére is rávéseti: «Itt nyugszik X. Y., szabadgondolkozó». De vannak olyan emberek is, akik a keresztyén etikát elméletben elfogadják, szeretik alkalmazni különösen másokon, első sorban zsidókon, de bennük személyes, élő hit nincs. Lehet, hogy a keresztyén politikának az emberei s azt tartják a legnagyobb fogyatkozásnak, hogy nem érvényesül a keresztyén etika az egyének életében és a közéletben, de azért megtörténhetik, hogy a sajátmaguk életében nem a Krisztus törvénye szerint élnek. Még tovább megyek és azt kérdeze : nem képzelhető-e el, hogy magában az egyházban is elrejtőzködik a Krisztus? Nem történhetik-e meg, hogy valaki leéli életét a Krisztus anyaszentegyházában a nélkül, hogy Krisztussal valaha is találkozott volna? Nem lehet-e elképzelni például papokat és pásztorokat, akiknek az egyház adja a kenyeret, életüknek tartalmat, pályájuknak emelkedést, akik egy életen végezték az oltár mellett a szertartásaikat, vagy a szószékről mondták a szebbnél-szebb prédikációkat, nem lehet-e elképzelni, hogy Krisztus megváltó és újjászülő erejét sohasem érezték? Nem lehet-e elképzelni, hogy az egyház világi szolgái között, alacsony vagy magas fokozaton, dolgoznak emberek, akik az egyház jogi, gazdasági vonatkozásait nagyszerűen ismerik, kitűnően szolgálják, maguk azonban nem élnek imádkozó életet, nem érezték Isten bűnbocsátó kegyelmét, hitükkel nem fogóztak bele a kereszthalál nagy elégtételébe? Nincsenek-e emberek itt köztünk, mindenütt az anyaszentegyházban, akik jó keresztyéneknek, hívő reformátusoknak, buzgó katolikusoknak mondják magukat, de soha- sem állottak szemben Krisztussal, Krisztusnak sohasem mondották : «Te» és Krisztus sohasem mondta nekik: «Te»? Mindig harmadik, idegen, távoli személy volt, aki van is, nincs is, nem fontos, hogy legyen, de sohasem találkoztak és beszéltek vele úgy, mint második személlyel. Végül, hogyha mindezekbe a csoportokba bele nem tartozol, hanem csakugyan ahhoz a kevésszámú csoporthoz tartozol, akik Krisztust öntudatosan megváltójuknak ismerték el és ilyenül meg is vallották, nem tapasztaltad-e sokszor, hogy vannak napjaid, heteid, hónapjaid, amikor Krisztus mintegy elrejtőzködött előtted? Belépett az életedbe, de hogy, hogy nem, egy idő óta nincs otthon nálad; elment hazulról, felmondta szívedben a lakást és egyelőre ismeretlen helyre költözött. Nem tudom, mit mondasz erre a kérdésre, én csak azt mondom, hogy a világ legnagyobb keresztyénei erre a szívbenyilaló kérdésre sokszor zokogó igennel feleltek. Bizony, betelt az ígéret rajtunk : «A világ nem lát többé engem». A világ éppen azért világ, mert nem látja Krisztust. Én sem látom, te sem látod annyiban, amennyiben a világhoz tartozunk. «De ti megláttok engem, mert én élek». De; ez az ellentétező kötőszó nagyon fontos. Mások nem látták. Nem látták a katonák, az utca népe, a csőcselék, a járókelők, a főpapok, az írástudók, de látta Mária Magdolna és lábaihoz vetette magát. Látta Péter és háromszor megvallotta, hogy szereti Őt. Látta Tamás és sebeibe bocsátotta ujját. Látta Pál apostol, amikor a damaskusi úton a rettentő világosságban összerogyott és hallotta a kérdést : «Miért üldözöl engem?» Én azt hiszem, látták a Nero szurokbaöntött keresztyénei, ezek az égő és zsoltárt éneklő fáklyák. Látták a katakombák ádventjében várakozó és imádkozó lelkek. Látták viharban, földindulásban, rettentő sötétségben az új hajnalt hirdető reformátorok. Látták azért, mert megismerték benne a legfőbb prófétát, aki mint testté lett Íge tegnap és ma és mindörökké ugyanaz. Látták mint főpapot, aki saját maga bűntelen testét mutatja be véres áldozatul mindnyájunk helyett a kereszten és látták mint királyt, aki egy láthatatlan, de óriási hadseregnek a vezére s emberi elmével át nem tekinthető haditerv szerint nyeri meg végső győzelmét s a diadal kürtszava túlharsogja az összeomló és elmúló világ óriási robaját. Oh, mennyi mindenféle alakbạn látták. Sírjából kikelve, mint az Élet Fejedelmét, megtöretett testével a kereszten, mint értünk megáldozott húsvéti bárányt; gyermekek közé letelepedve, amint őket megáldja, beteg fölé hajolva gyógyítani, kétélű kardjával vívni, - ülni az Atya Isten jobbjának dicsőségében. Azért láthatták, mert Ő csakugyan élt. Élete rejtelem, titok a hitetlen ember számára, soha meg nem látja, meg nem botlik benne, nem is kérdez utána. De legfőbb valóság, minden tapasztalásnál keményebb, bizonyosabb és boldogabb tény a hívő ember számára. Hiába támadnak ellene, az Ő hatalmával nem bír emberi erő. Minden században valaki le akarja dönteni az Ő trónusát, végül megjuhászodik és letérdel Előtte. Évszázadok tűnnek el orcája előtt a sötétségben, forog a múlandóság óriás malomkereke, megőröl mindent, ami e világon ékes, szép és dicsőséges, egyedül Ő él túl mindeneket, mindíg új és mindíg több embernek mondja: «Én élek» és mindíg új és több ember tesz vallomást arról, hogy Jézus Krisztus tegnap és ma és mindörökké ugyanaz. Krisztus él, de csak a hívő ember látja Őt. A hívő ember azért látja, mert Krisztus benne él. Mondhatom így: mert Krisztus élteti. «Én élek» s éppen ezért: «Ti is élni fogtok». Az életet az jellemzi, hogy önmagát fenntartja, táplálkozik és szaporodik. Krisztus életét az jellemzi, hogy önmagát táplálja és továbbplántálja, új meg új életben jelenik meg. Megjelenik újra meg újra ebben a világban. Lehet, hogy nem ismerik meg, lehet, hogy sokáig nem számolnak vele, de azért ott van s készíti elő az Ő nagy megjelenését, azt a boldog pillanatot, hogy az Ő elrejtett élete nyilvánvalóvá legyen. Claudius császár, vagy Domitianus meg lehetett nyugodva, hogy a keresztyénség eltűnt a világból. Pedig csak elhúzódott a látó szemük elől barlangokba, sírboltokba, titkos Összejövetelekbe. Elhúzódott úgy, mint télen az erdő élete behúzódik a kéreg alá, mélyen a rostokba, vagy ahogy magvetés után elhúzódik a búza élete a fekete göröngyök alá. Azt hiszed, télen nincs erdő? Magvetés után nincs kalász? Dehogy nincs, csak el van rejtve és vár a dicsőséges megjelenésre. Így volt a történelemben elrejtve mindíg Krisztus és így jelenik meg mindíg dicsőségesen. Elrejtett állapotát ádventi időnek mondják, megjelenését testtélételnek, vagy reformációnak. Lehet, hogy az egyházban is el van rejtve Krisztus a szavak, szertartások, emlékek, hagyományok, szimbolumok alá, könyvek tábláiba, alvó lelkek öntudatlan vágyaiba és szomjúságába. Lehet, hogy a te életedben is el van rejtve mint eleveelrendelés; talán ezért sóhajtasz néha nagyokat, nyomja valami a szívedet, szeretnél kiáltani, valamibe fogózni, átölelni, tapasztalni, győzni. Mindíg ilyenkor ez az Ige, ez a drága ígéret zeng át a világon: «Ti megláttok engem, mert én élek és ti is élni fogtok». Oh, milyen nagy vígasztalás egy embertelen, lázbeteg, pusztulásba rohanó, reménytelen világnak: «Megláttok engem, élni fogtok». Oh, milyen nagy biztatás alvó, fáradt, panaszkodó, pénzhiány, adóteher, politikai viszályok miatt nyögdécselő egyházaknak : «Én élek és megláttok engem, mint az élet dicsőséges fejedelmét». S milyen nagy vígasztalás minden tanácstalan, megrendült, kereső, vakon tapogatózó léleknek: «Én élek és ti megláttok engem». És a világon a nagy per folyik tovább az elrejtőzködő és megjelenő Krisztus felett. Vannak, akik nem látják és vannak, akik látják. Akik nem látják, azt mondják: nincs, talán nem is volt, ha pedig volt, meghalt és eltemetteték; a hit azt mondja: él, mert feltámadt és felment a mennybe. A hitetlenség azt mondja: emberi képzelődés és önáltatás az egész, kővé vált illúzió, legjobb lesz múzeumba tenni és elfelejteni. A hit azt mondja : királyi pálcája az egyetlen hatalom, ezzel kormányozza, védi és vígasztalja az Ő népét. A hitetlenség azt mondja: jertek, öljük ki emlékét ebből a világból, söpörjük ki lábanyomát, töröljük el mindazt, ami reá emlékeztet. A hit pedig így harsonáz: előtte minden térd meghajoljon és minden nyelv vallja, hogy Ő az Úr az Atya Isten dicsőségében. Húsvét éppen e feszülő ellentét közepébe állít ; ennek az ízzó pernek az ostromába. A mi boldog szertartásunk, a harangzúgás, húsvéti ének, imádság és az Íge bizonyságtétele együtt tanúsítják, hogy mi a hívők pártjára álltunk s az elrejtett élet dicsőséges megjelenését valljuk és várjuk az élő Krisztusban. Egyszer véglegesen meg fog jelenni az elrejtett Krisztus azon az utolsó napon, amikor beül királyi székébe ítéletet tartani. Hogy fog sisteregni, jajgatni, kétségbeesetten lamentálni, mint az elszabadult árvíz a győzelmes sziklafalon, az a sereg, amelyik tagadta Őt és most beleütközik királyi székének gránitnál keményebb zsámolyába. Micsoda elégtétel és jutalom lesz azoknak, akik a látható és érzéki világban, a hús és vér tanácsa és ezer kísértése ellenére ragaszkodtak a láthatatlanhoz és inkább a kézzelfoghatót tagadták meg, hogysem a Krisztus elrejtett életében kételkedjenek. Micsoda öröm és bizonyságtétel lesz, amikor ott és úgy zendül felénk az Ő szava : «Én élek és ti is élni fogtok!»
Lekció
Jn 20,1-20