Öljük meg az örököst!

A példázatok, akármilyen egyszerűek is, többet mondanak, mint a filozófiai rendszerek, azért, mert a filozófiai rendszerek fogalmakkal dolgoznak, a példázatok- képekkel. A filozófia magyaráz, a példázat – ábrázol. Azonkívül a filozófiai rendszer csak egynehány emberhez szól, a példázat pedig mindenkihez. Ilyen ez a felolvasott példázat is. Látszólag egészen egyszerű jelenet a napkeleti szőlőművelés világából véve és mégis feleletet ad a világ legnagyobb kérdéseire : hol van a helyünk ebben a roppant mindenségben, mi az oka végze- runknek, hol vezet az út a megoldás felé? Nem kell egyebet csinálnunk, csak a felolvasott alapígét követve, egy pillantást vetnünk a szőlőskertre, a gonosz szőlőművesekre és a szőlőskert urára.
«Egy ember szőlőt ültetett és körülvevé gyepüvel és saitót ása és tornyot építe és kiadá azt a munkásoknak. Palesztinában a szőlőskerteket lépcsőzetesen építették, sakálok és rókák miatt kőkerítéssel vették körül, az aljába úgy építették a sajtót, mint egy kútgádort, ahonnan kőmélyedésbe folyt alá a must. Tetejére tornyot építettek, hogy onnan messzire lássanak s jobban meg lehessen embertől, állattól őrizni. A példázat a szőlőskert alatt magát az életet, az egész teremtett mindenséget érti. Hallatára megfogja a szívünket az a szemlélet, ahogy Isten ezt a világot a maga titokzatos és boldog szüretje, dicsőségének csodálatos bora számára építette; e világnak áldott erőit az ő fölséges háztartása szempontjából a gazda gondosságával, leleményével és teremtő erejével rendezte el. «És a maga idejében szolgát külde a munkásokhoz, hogy kapjon a munkásoktól a szőlő gyümölcséből.» Ebből az a nyilvánvaló, hogy ajándékul adta a szőlőműveseknek Isten ezt a csodálatos szőlőskertet. Nem azért, mert érdemesek voltak rá, egyszerűen azért, mert kedve telt benne, kiválasztotta őket és elhelyezte az Ő szőlőskertjében. Azt tűzte feladatokul, hogy ebben a kertben szorgalmasan dolgozzanak s munkájok bérét szolgáltassák be neki, a gazdának. Sok mindent el lehet mondani az ember rendeltetéséről, világhelyzetéről, de annál szebbet és nagyobbat nem, mint azt, hogy Isten egy szőlőskertbe kiváltságképpen helyezte el. Övé ebben a szőlőskertben minden, szolgálatára áll a napfénytől, az, esőtől, a venyigének és a bogyónak belsejében munkálkodó folyamatoktól kezdve minden erő, csak az van kikötve, hogy mindezzel hűségesen éljen és fizesse be utána a bért Istennek, az élet gyümölcsét, sáfárságának eredményét. Mi lehet ez az eredmény? Mondhatom azt, hogy maga az élet, mondhatom azt, hogy az áldozat örök dézsmája, de legegyszerűbben akkor fejezem ki, ha azt mondom : dicsőségadás Istennek. Azért élünk, az a rendeltetésünk, hogy Istent megismerjük, neki dicsőséget adjunk, őt mindenek felett szeressük és neki szolgáljunk. Nézzétek csak, milyen egyszerű, világos és mégis milyen kemény beszéd ez. Mit gondolsz, kié a két karod? Akár földet mívelsz, akár katonáskodsz, vagy szerszámot forgatsz, csak olyan dolgot végezhetsz és dolgodat csak úgy végezheted, hogy abból Isten nevére dicsőség tér- jen. Mit gondolsz, kié a szíved? Odaadhatod embernek, eszmének, mozgalomnak, de úgy adhatod csak oda, ha mindíg kezedügyében áll, mint egy aranypohár és tartalmát felajánlod Isten dicsőségére. Kié lehet az elméd, ez a csodálatos műszer, amelyben gondolat, elhatározás, kép milliószámra születik és sajátmagadat is megleped annak gazdagságával és eredetiségével? Kié lehet ez a drága műszer, ha nem azé az Istené, aki ezt is szerszámul használja arra, hogy ezen a földön terjedjen az Ő országa, megszenteltessék az Ő neve, akarata meglegyen, te is, más is Őt jobban szeresse és benső hódolattal imádja. Kié a nemzetnek közös akarása, roppant vállalkozása, döntő elhatározása? Kié, ha nem Istené, aki a nemzetek életében is mint igazság, békesség, szentség és jóakarat lakozni kíván. Ebben az egyszerű kis példázatban újra kihirdettetik Isten felségjoga, újra átveszi a főhatalmat a teremtett mindenség, a te életed, a saját szíved felett s újra megkívánja tőled és mindenkitől az egyetlenegy bért, a Neki hódoló, Őt imádó, hívő és engedelmes szívet. Most nézzük meg, mit tettek a szőlőművesek. Sötét lázadásba kezdtek és megindították az örök forradalmat Isten szuverénitása ellen. Megtagadták Istentől a hála és hódolat dézmáját, nem fizették meg a szőlőskert után a tulajdonosnak járó tizedet. Ez azt jelenti : nem ismerték el Istent királyul, nem ismerték el, vagy kijátszották örökkévaló erkölcsi törvényeit. Meg akarták tartani a világot a maguk számára, el akarták pörölni Istennek járó nagy tartozásukat : a hitet és az engedelmességet. Megindult tehát a nagy pör köztük és a gazda között. Újra, meg újra jöttek a követek és figyelmeztették a szőlőműveseket : gondoljatok arra, mivel tartoztok, gondoljatok arra, hogy egyre nő a ti adósságotok, gondoljatok arra, hogy a gazda követeli rajtatok a bért, a neki járó hódolatot, vágyik a szívetekre, az elmétekre, a gondolatotokra, az érzéseitekre, kell neki a ti akaratotok, lelkesedéstek, általatok olyan csodákat akar mívelni, ahol dicsőségének nincsen határa. Minden próféta, aki minket örök elhivatásunkra figyelmeztet, minden olyan követ, aki megmondja, hogy Istennek mivel tartozunk, minden feddő és hívogató Íge, amelyik ráeszméltet nyomorúságunkra, rettenetes mulasztásainkra, égrekiáltó vétkeinkre, minden vád, amely arcunkba vágja, ez vagy te, ezt tetted te : mindez Istennek a követe és figyelmeztetése, amivel reá akar kényszeríteni örök tartozásunk megfizetésére. Erre az ember mindíg azt feleli : nem és ismét nem! Haragját a követ ellen fordítja, azt hiszi, hogyha vele leszámol, elhallgattatta a gazdát és kiszabadította magát a gazda jogigénye alól. Így indul meg és folyik mind a mai napig, oh jaj, éppen a saját szívünkön keresztül is, az embernek az az örök lázadása, amellyel minden egyes pillanatban ellentmond Isten vele szemben támasztott igényének. A testemet akarod? Nem, ez az enyém, öröm és vígasság közegéül megtartom magamnak. A szívemet akarod? Nem adom, én tovább akarok vágyni, irígykedni, kívánni, haragudni, keseregni, lázadni, lihegni, ne vedd el a szívemet tőlem. Az életemet akarod? Nem adom! Megtartom magamnak, mint a gyermek forró keze a marék havat. A hódolatomat? Nem hódolok Neked, szembeállok Veled, tudomásul sem veszlek, odaállok Lucifer mellé, arcodba nevetek, megyek a magam hódító ábrándjai után. Semmit sem adok Neked! Minden nekem kell! Jaj annak, aki tőlem el akarja venni ezt a világot, vagy engem ettől a világtól! Mikor a legfeszültebbé vált ez a harc, akkor jött teljes dicsőségével, királyi igényével a testté lett Íge, Isten egyszülött Fia, az Örökös. Jött úgy, mint az Isten képe, kimetszett bélyege. Jött úgy, mint akinek kezdettől fogva minden tulajdonába adatott. Jött úgy, mint aki a békesség tanácsában örökségül nyerte az Atyától az emberek szívét, elméjét, életét, ennek a világnak célját, az egész emberi nem rendeltetését. Jövetelét próféták jósolták, csillagok jelezték, csodák kisérték s megszületett ezen a földön az a férfiú, aki Isten fölségjogát képviselte az emberekkel és a világgal szemben. Jött végül az Örökös. «Jertek, öljük meg az örököst, hogy mienk legyen a szőlőskert». Az az embercsoport, amelyik közé megérkezett, bármennyire széttépett, meghasonlott volt egyébként, összeforrt egyetlenegy gondolatban. Abban a gondolatban, hogy az Örököst el kell tenni láb alól, félre kell tenni az útból. Ha van valaki, aki személyében megtestesíti Istennek az emberre való igényét, de az ember ezt az igényt tagadja és ellene lázad, nincs más megoldás, mint Istennek ezt a testet öltött igényét megsemmisíteni, elhallgattatni, örökre és véglegesen meghiúsítani. Így lett egyszerre államférfiak és utcacsőcselék, katonák és főpapok, tanítványok és pogányok, ellenségek és barátok szívében egyetlenegy szükségérzetté egy sötét jelképes cselekménynek a végrehajtása : az Isten fölségjogának ezt a megtestesítőjét keresztre kell verni, hogy az ember zavartalanul ura legyen magának, világának, hogy ne kérjék el szívét, ne tartozzék a gondolatával, felsőbb parancs ne kényszerítse akkor, amikor ellentmond a szíve, szabad legyen olyan embernek és olyan állatnak lennie, amilyen éppen akar. És az Örököst keresztre verték.Most nézzük meg, mit cselekedett a szőlőskert ura? Azokat, akik keresztre verték s mindazokat, akik a gonosz szőlőművesek lázadó hitével egy hiten vannak, szétszórta, megsemmisítette, elvette tőlük az ígéretnek és az örömnek a szőlőskertjét. Milyen szörnyű következménnyel járt ez egy népre, amelyik nem fogadta be őt. Milyen szörnyű következménnyel jár ez mindenkire, akinek útjában áll Krisztus, aki fellázad az Ő erkölcsi fejedelemsége ellen s aki úgy érzi: nemcsak felesleges a léte ebben a világban, hanem egyenesen káros. És a szőlőskert ura másnak adja a szőlőskertet. Ki ez a más? Ki ez a más? hiszen mindenki szőlőmunkás volt, mindenki a gonosz nemzetséghez tartozott, mindenki résztvett a nagy összeesküvésben, mindenki azok közé szegődött, akik így szóltak : «Jertek, öljük meg őt és akkor mienk lesz az örökség». Igen, mindenki ellene volt, de akadtak köztük némelyek, kiválasztottak, akik éppen a kereszt láttára felismerték azt a mérhetetlen szeretetet, amely az Ő áldozatában testesült meg. Egyre többen voltak, akik térdre roskadtak a kereszt alatt és vallomást tettek : Én Uram és én Istenem! Egyre többen voltak, akik így kiáltottak fel : megütöttem szent orcáját és Ő megcsókolt engem; átszegeztem szívét és Ő sebeiben elrejtett engem : töviskoronát tettem a fejére és íme, Ő lehajolt és megkoronázott engem ; átkot mondtam nevére és íme, Ő megáldott engem. Egyre többen voltak, akik felfedezték a csodálatos, nagy titkot, hogy miért is jött tulajdonképpen az Örökös? Nem azért jött, hogy pereljen és kárhoztasson és megítéljen és megöljön, hanem azért, hogy kinhalálával helyettem megfizesse azt az áldozatot, amivel én voltam adós. Jött azért, hogy miattam szenvedjen és e szenvedéssel engem örökre fogjul ejtsen. Jött azért, hogy értem haljon meg s e halállal nekem életet adjon.
Megöltük őt és mienk lett az örökség. Nem úgy, ahogy a gonosz szőlőművesek gondolták, hanem úgy, ahogy Isten gondolta és tervezte. Megöltük és véres a kezünk, de az a vér elébb vádolt, majd mikor összeroskadtunk, tisztítani kezdett. Ellentmondtunk magunknak, a világnak és a sátánnak, a bűn és halál fejedelmének. Megátkoztuk és elsirattuk vétekben fogant életünket s magunkszerezte nyomorúságunkat s mi, akik megöltük őt, e halálban meghaltunk vele együtt. Isten pedig éppen ebből a halálból, ennek a halálnak érdeme, elégtétele, engesztelő ereje által új életre hívott, Szentlelkével újjászült és beiktatott a mi örökségünkbe. Abba az örökségbe, ami az Egyszülötté volt, fiául fogadott s úgy adott részt atyai szívének minden áldásából nekünk, fogadott fiaknak, mint amilyen teljes részt adott természet szerint való egyszülött Fiának. Mienk az örökség, Istennek az a csodálatos szőlőskertje! Nemcsak a látható világ, hanem az ő láthatatlan szőlőskertje is, dicsőségének az a csodálatos hegye, ahol kegyelmének bora érik s irgalmasságáról zengnek a tetők, ahol maga a Gazda jár s fölséges kedvvel köszönti poharát.