A zsidók a pünkösdöt az aratás ünnepéül ülték. A keresztyén pünkösdben is aratás van: Krisztus vért vetett és lelket aratott. A lélek azonban nemcsak aratás, hanem maga is magvetés. Vetés és aratás, virágzás és gyümölcsözés - minden a lélek, mert a lélek: élet.
Az életnek legfőbb érdeke, hogy megmaradjon s legnagyobb műve, hogy fenntartsa magát. Ezért nagy parancs a felolvasott Ige: A Lelket meg ne oltsátok. Ebben a nagy pünkösdi tanításban két dolgot kell megtanulnunk. Egyik a Léleknek a nagy realitása, a másik a Lélek ellen elkövetett bűn szörnyű volta.
Mikor Pál apostol Efézusban jár, és azt kérdi az ottlevőktől: vettetek-e szent Lelket, azok így felelnek: sőt azt sem tudjuk, vagyon-e szent Lélek. Vajon nem ezt felelné-e sok mai modern ember is, ha őszintén válaszolna a felvetett kérdésre: vettetek-e Szent Lelket? Vájjon a mai embernek van-e tapasztalása a szent Lélek nagy realitásáról?
Dehát lehet-e a Szent Lelket tapasztalni? Tapasztalni nemcsak olyan dolgot lehet, ami érzékelhető, aminek érzem az ízét és az illatát, amit megtapinthatok, hangját hallhatom és alakját láthatom, bár gyerekkorunk óta úgy tudjuk, hogy tapasztalni annyit tesz, mint valamely dolognak létét és minőségét érzékelni. Van még más formája is a tapasztalásnak: amikor valamely dolognak a hatását érzékelem, őt magát azonban nem látom. Senki sem mondja, hogy nincs ibolyántúli sugár, ha egyszer csodáit látom, senki sem mondja, hogy a levegőben nem úsznak hangok és üzenetek, ha egyszer a rádión megszólalnak. Senki sem tagadja meg, hogy vannak olyan érzések és gondolatok, amelyeknek csak hatásait és eredményeit tudjuk tapasztalni. Ázsia téréin ezelőtt ezer esztendővel egy láthatatlan és hangtalan vágy támadt, amelynek eredménye honfoglalás és tíz század magyar történelme lett. Egy párizsi tüzérkapitányban csodálatos álmok és remények ébredtek és egy emberöltőn át Európa minden népére nézve ezek voltak a legnagyobb valóságok, a legizgatóbb tények és a legmegrendítőbb tapasztalások. Mohamednek a pusztában olyan élményei voltak, amelyeket senki sem érzékelhet, de eredményeiből olyan eseménysorozat vált, amely Európának éppen a hozzánk tartozó felét és egész Ázsiát félezer éven át annyira foglalkoztatta, mint maga a végzet.
De még ez sem minden a tapasztalásnál. Van a tapasztalásnak még egy harmadik, magasabb rendű módja. Akkor, amikor érzékszerveinken kívül, mintegy belülről és közvetlenül tapasztal a lélek. Mikor egy másik léleknek a hatására megrendül, áthevül, s olyan dolgokat lát, hall, olyan tényeket és eseményeket tapint, ízlel, amelyek láthatatlanok, hangtalanok, testetlenek és mégis minden tapasztalásnál nagyobb realitással bírnak. Szerettél-e valakit nagyon, akinek lelke felgyújtott, átlelkesített, magával ragadott? Nem érezted-e, hogy a lelked az ő lelkét átkarolja és magához szorítja׳?
Kerültél-e olyan sokaságba, amelyen hirtelen egy nagy érzés vált úrrá, felhőszakadásként csapott reájuk valami nagy bánat és nagy öröm? Nem lettól-e te is rabja és részese ennek a bánatnak és ennek az örömnek? Mindenekfelett pedig szólaljanak meg a nagy imádkozok; Pál apostol, aki beleütődik Krisztusba és mondja el, hogy reá nézve napnál, földnél, tövisnél és kenyérnél nagyobb realitás volt a megdicsőült Úr, akihez elragadtatok, akivel találkozott, akinek szavát hallotta és fénypalástját érintette. Szólaljanak meg a nagy misztikusok, akik a világ érintéseit csak úgy vették tudomásul, mint a madár azt, ha valaki kalitkájához ér, de a lélek érintéseit úgy tapasztalták, mint a fázó madár az erős kéz melegét, amely átfogja rebbenő testét, gyöngéden szorítja és meggyógyítja? Miért tudtak mosolygó arccal menni a Cevennes-ekben bujdosó hugenották vérpadra s úgy nézni az arcukba dördülő puskacsövekre, mintha virágszirmokat dobnának reájuk, ha nem azért, mert nagy és boldog tapasztalásuk volt arról, hogy Krisztus sebe hűs barlang, drága védelem, kegyelme erős, égi kar, irgalma mélységes tiszta tó, amelyben alámerülni és megújulni lehet, szava olvadt balzsam, amely reánk csorog, ereje olyan hatalmas, mint a tavasz ébresztő ereje, amelytől halott ágakon rózsaszín virágpalástok szövődnek?
A léleknek ez a nagy realitása dolgozott az ősegyházban. Ez terjesztette, szította a Pál misszióját és vitte végbe azt a nagy csodát, hogy néhány század alatt egy palesztinai zugolyból kiinduló mozgalom átformálta az egész akkori történelmi világot. Ez ihlette a reformáció nagy harcait, amikor Luther és Kálvin úgy birkóztak az akkori szuverénekkel, hogy a föld is rengett lábuk dobogása alatt. Kigyúltak mindenütt az evangéliom ismeretének tiszta mécsesei, s a századok félhomályában olyan fénycsodák történtek, minőket a Gellérthegyről lát az ember, ha alkonyatban nézi Budapest lámpáinak a felgyúlását. A léleknek ez a nagy realitása itt a Kálvin-téri templomban is annyiszor megcsap, mint forró lehelet. Ez harsan ki zsoltárainkból, s a prédikátor akadozó beszédje között a visszafojtott lélegzet csendessége tulajdonképpen mély hódolat az ő jelenvaló fölséges realitása előtt. Pünkösd annak az ünnepe, útja és ismétlődése, hogy ennek a Léleknek nagy realitását megtapasztaljuk.
II.
A lelket meg ne oltsátok. Szól hozzánk a második tanítás. Az evangéliomban három helyt is előfordul Jézusnak az a nyilatkozata, hogy minden bűn megbocsáttatik, még az Atyának és a Fiúnak káromlása is, csak a Szent Lélek ellen elkövetett bűn nem bocsáttatik meg soha. Azt jelenti ez az Ige, hogy tulajdonképpen egyetlenegy bűn van a világon: elveszíteni a fogékonyságot a Szent Lélek realitása iránt. Ha a Lélek jár felettünk, tagadó emberek még térdre roskad- hatnak Isten fölsége, vagy Krisztus irgalma előtt. Ha a Lélek hatalmába keríthet, Zákeusból lehet hívő, Saulból Pál, dőzsölő világfiból Szent Ágoston vagy Assisi Ferenc, sorvadó lelkű barátból Luther Márton. Ha a Léleknek van útja, hatalma hozzánk, a Magdolnák fényes arccal emelkedhetnek fel a porból és a kereszten vonagló lator még aznap együtt lehet Krisztussal a paradicsomban. Ott veszett el a játszma örökre, ahol kihalt a szívből a Szent Lélek iránt való fogékonyság. Annak, akinek kihalt a szemidege, arcához tolhatod az égő napot, elperzseli, de fényt nem lát soha. Annak, kinek kihalt a hallóidege, muzsikálhat a vihar orgonája, csak a teste lúdbőrözik a rezgés érdes simítására, de hangot, harmóniát meg nem hall soha. Akinek kiveszett a lelkéből a Szent Lélek iránt való fogékonyság, hiába annak Isten minden csodálatos kijelentése, hiába a kereszt beszéde, Krisztus csodálatos hívogatása és prédikációja, cinikusan, vagy tompán, részegen vagy együgyűen járja a bethlehemi bölcső és a golgotái kereszt között vezető útnak stációit. Az ilyen ember nem ember, mert hiányzik róla Istennek a kepe, kihalt belőle a -sensus divinitatis-. Lehet állat, lehet tuskó, de személy, de lélek, de Krisztus örököse nem lehet soha.
Ezért borzasztó dolog megoltani a Lelket. Minden lehelet, mellyel megoltjuk a Lelket, a kárhozatnak és a halálnak a birodalmát készíti elő és a Sátán uralmát terjeszti ki a világ felett. Az északi sark befagyott hajóin minden darab kőszén, vagy minden gyertyaszál elpusztítása a pólus hidegét és a pólus halálos sötétségét hozza közelebb.
A Lelket meg ne oltsátok. Mennyire szól ez az Ige azoknak, akik prédikálnak. El ne vesszen bizonyságtételükből a Lélek ereje! Hiszen Krisztust meg lehet ölni és Istent el lehet árulni azzal, ha rosszul prédikálnak róla, ha hidegek, ha unalmasak vagyunk, ha a lelkünkből nem árad és nem gyújt saját személyes hitünk. A Lelket meg ne oltsátok. Szól ez az egyház minden tényezőjének. El ne rejtsétek Istennek a Lelkét, akár adminisztrációba, közjogi érvényesülésbe, e világ szerint való hatalmaskodásba. Meg ne oltsátok a Lelket se ceremóniával, se önkénnyel, se emberi kitalálással, meg ne oltsátok a Lelket saját magatok árnyékával. Meg ne oltsátok a Lelket, szól a parancs minden egyházhoz, ne sértsétek, és ne gúnyoljátok egymást, ne tartsátok kárhozottnak, aki más hitet vall, apró dogmatikai árnyalatokért ne igyekezzetek kitagadni egymást a szentek egyességéből, a Krisztus szerelméből, mert az egyháznak az árt legtöbbet, hogy egyik része megtagadja a másikat, egyik püspöke kiátkozza a másikat, s ellenegyházak, ellenpápák s ellen-conciliumok viaskodnak egymással. Árt azért, mert olyan ember alig egy van, aki a két kárhoztatás közül egyiket sem hiszi; sok elhiszi az egyiket, sok a másikat; a legtöbb mind a kettőt s egészen elfordul Krisztustól egymást dorongoló szolgái miatt.
A Lelket meg ne oltsátok. Szól ez a világnak is. Először azoknak, akik nem járnak templomba. A Lelket megoltjátok azzal, ha nem hallgatjátok. Tudjátok-e, hogy egy gyertya, amelyiket bezárva, üres szobába égetnek, annyi, mintha eloltották volna? Egy igehirdetés, melyet nem hallgatnak, annyi, mintha elnémították volna. A Lelket meg ne oltsátok. Ne mosolyogjon a világ a hit nagy és szent dolgai felett. Vakbuzgó embereket ne a hitükért ítéljetek el, hanem fogyatékos szeretetükért, egyéb hibáikért. Ne nevessetek, vagy ne mosolyogjatok sohse a hit édes naivságai felett. Olyan ez, minthogyha mécsesekre eső permeteznék. Jaj annak a társadalomnak, amelyik lenézi a vallást, vagy amelyik megakadályozza a vallás szabad gyakorlatát. A Lelket oltja meg és önön halálát készíti elé.
Életünk legnagyobb kérdése és legnagyobb ügye tehát az, hogy szítsuk ebben a világban, szítsuk saját szívünkben Isten Lelkének a lángját. Egyre fogékonyabbá tegyük magunkat, hogy ez a láng belénk kapjon, mint a száraz rőzsébe, vagy a benzinpárába és felcsapjon belőle. Legnagyobb ügyünk az, hogy tápláljuk ezt a lángot: adjuk oda a szívünket és az életünket, hadd eméssze fel Isten Lelkének a lángja. Változzunk meleggé, fénnyé, illattá. Az igazi élet egy örök pünkösd, lángolás az Úr oltárán, az ő orcája előtt.