Ez az Ige azért olyan kibeszélhetetlenül fontos, mert belső kapcsolatot létesít a Szent Lélek és az újjászületés között. Azt mondja, hogy nincs más megújulása az életnek, csak az, amelyik a Szent Lélekből származik és ezzel azt is mondja, hogy a Szent Lélek mindaddig csupán elröppenő szó, míg hatására nem történik meg a lélekben az újjászületés. Ezt úgyis mondhatjuk, hogy a Szent Lélek újjászülő erő. Nézzük meg, hogy a Szent Lélek, mint újjászülő erő, mennyire szükséges, mi a lényege, hol munkálkodik és hogyan munkálkodik?
I.
Először is Jézus szavának sürgető élessége csap meg: Szükség nektek újjászületnetek. Mi az, hogy szükség? Mikor megszakad az élet, mert hiányzik valami, amitől függ az élet. Akit az éhhalál fenyeget, annak szükség a kenyér, akinek az ütere vérzik, annak szükség a kötőszer, aki beteg, szüksége van orvosra, vagy orvosságra. Jézus kevésszer mondja ilyen ellenmondást nem tűrő hangon, hogy mire van szükségünk. Egyszer Mártának, amikor így szól: csak egy a szükséges dolog. Másodszor Nikodémusnak: szükség tinéktek újjászületnetek.
Ebben az az ítélet és az a megállapítás foglaltatik, hogy az emberi élet a maga természeti mivoltában, nem mondható életnek. Ezt a földi életet nem érdemes tatarozni, foltozni, festegetni, mint egy vénülő arcot; el kell dobni az egészet, s újat, teljeset, igazat és jót kell keresni. Új életet, amelyben még egyszer megifjodunk, amelyben mindent újra kezdhetünk, mindent jóvá tehetünk, amelyben egészen ismeretlen örömök és békességek ligeteibe érkezünk meg, és amelyben életünk minden erőkifejtése új középpontot nyer. Valami olyanforma átmásulás ez, mint amikor az olvadt, kásás anyalúgba beérkezik a finom fonal és megindul a kristályosodás. Az emberben rejtőzködő szépségnek és értéknek, a belső alkatnak a felébresztése és biztosítása. Olyan ez, mint amikor egy hamis hangon kezdett dallamot újra kezdenek, tiszta hangon.
Igen, testvéreim, a Nikodémushoz intézett prédikációra, valljuk csak meg magunknak bátran és határozottan, hogy a mi életünk nem foltozható tovább: új életre van szükségünk. Vehetünk ebből a világból akármennyit, pénzt, örömet, dicsőséget, tudományt, mindez sem jobbá, sem boldogabbá nem tesz, mert nem tesz mássá. Tatarozhatják ezt a világot Genfben, Rómában vagy Budapesten csodadoktorok, kuruzslók: a hazugság máshová bújik, az igazságtalanság új alakot ölt, a bűn átfesti magát s új köntösben régi királyságát tovább folytatja. Sem a háziorvosod, sem a nevelőd, sem a szülőid, sem a tanítványod, barátod, vagy eszményed nem tud segíteni rajtad. Rajtad csak Istennek az a Lelke segít, amelyik újjászül téged. Ha valaki nem születik víztől és Szent Lélektől, nem mehet be az Isten országába.
II.
Lélektől születni. Tulajdonképpen titokzatos dolog ez, mint minden fogantatás. A léleknek belső megrendülése jár vele, új világosság, új elhatározás, új érzés. Meglátása annak, hogy Istennek drága ígéretei és örömüzenetei szólnak számunkra, amelyek mind elibénk tárják a menekvés útját, a megszentelődést és a hazaérkezést. Meglátása annak, hogy valaki, aki tiszta és szent volt, engedelmes szeretetből értem adta magát, hogy engem megszerezzen és tulajdonává tegyen. Megismerése annak a halálnak és elégtételnek, amely helyettem áll, annak az érdemnek, amely az én javamra íratik. Valami komoly, nagy lelkesedés Jézus Krisztusért, akiben mintegy mondhatatlan vonzó és mondhatatlanul fölséges, királyi személyben megtestesülve látom mindazt, amit isteninek érezhetők, gondolhatok, tapasztalhatok. Valahogy belső megérzése ennek az élő személynek, amikor azt akarom, amit Ő akar, az az ízlésem, ami az övé, az a szenvedélyem, ami őt hevítette. Célja, szándéka reám nézve a legfontosabb dolgok, melyekért minden egyebet odaadok. Mindezek alapján valami nagy, fellélegző béke önti el a lelkemet; úgy érzem, hogy eddig zaklatott rabszolga, űzött vad voltam: ma gyermek és király vagyok; valami édes otthoniasság önt el: megérkeztem, itthon vagyok, orcája, szeme előtt lakom. Valami forró szeretet járja át a szívemet, mint a dermedt tagokat az édes, meleg bor mámora: kicsordul belőlem a bocsánat, a másokért való imádkozás, az áldozat égető, édes öröme. Bírom Istent, mint Atyámat, s rejtelmes boldog mélyeibe belesimulok, mint egy fázó gyermek az anyaölbe. Szinte mosolyogva nézek a világra: kicsoda szakíthat el Tőle? Milyen más vagyok, mint eddig, s mégis most először igazán önmagam!
III.
Isten Lelkének ez a teremtő munkája egy lelki társaságban munkálkodik. Az anyaszentegyház a Szent Lélek háztartása, a Szent Lélek világa. Ezért mondja az Ige, hogy nemcsak Lélektől, hanem víztől is kell születni. A látható egyház egy kétezer esztendős intézmény, a láthatatlan egyház ennél sokkal, de sokkal régibb, egyenesen időfeletti. Ez a kétezer esztendős történelem közvetíti Isten láthatatlan anyaszentegyházának minden áldását és dicsőségét. Félig földi matériából alakul, félig mennyeiből. A templomokban földi a kő, a mész, a márvány, az alaprajz; mennyei az Ige, az inspiráció, az Istennel való társalkodás. Egyházszervezetben földi mindaz, amit emberek alkotnak, amit emberi alkotásképpen jogszabályoz, földi a keret, a betű, az edény; mennyei, ami mindezt betölti: a meggyőződés, a mártíromság, a megszentelődött élet. Földi az, amit az igehirdetésből a lelkipásztor ad, mennyei, ami szavából Ige és evangéliom. Földi a kenyér és a bor az asztalon, mennyei a megtöretett testnek és kiontatott vérnek érdeme és elégtétele, amellyel lelkünk tápláltatik.
Tehát mindaz, ami ebben a világban szépség, jóság és szentség, az egyház felé tart, vagy belőle indult ki. Világ kovásza az egyház, küzd a nagy, keletien tömeggel, amíg megtölti erejével és megéleszti azt. A Szent Lélek az egyházban s az egyházon át munkálkodik.
IV.
De azért ne gondolja soha az egyház és ne gondolják soha az egyházak, hogy már maga a történelmi alak, a szervezet elegendő nagy küldetésük bevégzésére. Minket nem tart meg sem a tisztes szertartás, sem a hagyományos engedelmesség, sem a bölcs megalkuvás, legkevésbé az egyházat lelki titkos rendőrségként értékelő bölcs politika. Nagyon sok egyházat ismertem, s ezek közül nem veszem ki a református egyházat sem, amelyből néha elveszett a Lélek. Ürességen, külsőségen, hatalmi és rangkérdéseken vetekedtek az emberek, vagy pedig finom mosollyal végkiárusítást rendeztek, rájuk maradt, nem kelendő holmiból. Jaj volna nekünk, ha a magyar református egyházban megfogyatkoznék a Lélek, amely újjá teremti a jellemeket! Minden más lélek a hazugság káprázata, csak az az Isten Lelke, amelyik jobbá, különbbé, szentebbé, igazabbá, erősebbé és gyöngédebbé teszi az embereket, egyszóval, amelyik újjászül. Nem isten Lelke az, amelyik fanatizál, egymásra uszít, gőgre és megvetésre, sőt gyűlöletre tanít. Nem egyház-renaissance az, amelyben úgy támad új életre az egyház, hogy belepusztul a nemzet békessége.
A szél fú, ahová akar és annak zúgását hallod, de nem tudod honnan jő és hová megy. Ez a Szent Lélek titokzatos munkásságának örök képe. Az Isten Lelke jár a világ felett, s benne akarata teljesedik meg. Ki ülteti az erdőt, ki a mezei virágot? A szél, a természet lehelete! Ki osztja el a vízpárákat, terelgeti a felhőket és végzi az ég öntöző munkáját? A szél, a természet lehelete. Ki tölti meg oxigénnel fáradt emberek vérét, mitől lesz csillogó a szem, piros a vér, vidám a lélek, ihletett a látás? A szél, a szól, a nagy levegőégnek állandó ritmusa és lehelete. Ez a szél képe az Isten titokzatosan járó és szakadatlanul dolgozó Lelkének. Ki fogja meg és szüli újjá a lelkeket, ma az enyémet, holnap a tiedet, ki váltja be az imádságot, ami éretted szállt fel az égbe? A lélek, Szent Lelek Isten! Ki hozott ide, záporozott be az Igével, ki lebeg körül, mint a múlt emlékeinek simogatása, mint drága hívás örökkévaló tavaszba és ki suhan a lelkeddel, mint illattal a szellő? A Lélek, a Lélek! Az a Lélek, aki az én marokkal szórt Igémet elkapja és szétszórja fejetek fölött, mintha virágcserepek fölött szórná szét. Sokáig nem látszik a különbség az olyan virágcserép között, amelybe mag hullott és a között, amelybe nem hullott.
De egyszer csak valami megrendítő forradalom történik az egyiknek a melyén: egy parányi sziklevél bontakozni és nőni kezd és nemsokára kivirít egy bíboros tulipánvirág, mintha oltárra tett mécsnek gyúlna ki a lángja. Legyen áldott a perc, mikor téged, tulipános cserepet, lánggal égő mécsest, oltárra tesz egy láthatatlan kéz. Ez is a Lélek keze, ez s a Lélek munkája.
Légy áldott, újjászülő Szent Lélek Isten!