A washingtoni nemzeti múzeumban láttam kiállítva Lindbergh repülőgépét, a Spirit of st. Louist, amelyen átrepülte az Óceánt. Különös érzés volt szemlélni azt a szűk fülkét, amelybe néhány zsemlével és egy kis cicával beszállott, hogy eddigelé a világ legkockázatosabb vállalkozását végrehajtsa. Megértettem Lindbergh mondását, amellyel az útrakelés érzéseit beszélte el: „úgy éreztem magam, mint mondta, aki tulajdonképpen meghalt a világ számára és akire nézve elveszett egész Amerika. Egyetlenegy távoli cél lebegett előttem és az volt az én igazi életem”.
Hadifoglyok, akik végigélték Przemysl elestét, beszélik, hogy milyen tikkasztó érzés lett úrrá felettük, midőn az orosz katonai óceán körülzárta őket. Tudták, hogy menekvés nincs, csak egyetlen út vezet az életre: amelyik felfele száll. Elszakadtak az egész világtól, mintha vasgyűrű fogta volna körül őket s hordozták azt a megdöbbentő tudatot, hogy meghaltak a világ számára.
Meghal a világ számára az, aki látja, hogy bezárult minden út és elszakadt minden szál, amely a világhoz visszavezethetne. Ebben a körülzárt területben új célok, új életlehetőségek vannak, de azok nem hasonlítanak a régiekhez; csak teljes szakítás árán, megtört irányban, felfele, vagy lefele menekülhetnek. A halálítélet ki van mondva, csak még végrehajtása késik.
Ezt kell tudnunk ahhoz, hogy megérthessük a mai Igét és a húsvéti evangéliomot. Ebben először az van elmondva, hogy a keresztyén ember a Krisztus halála tényével elszakadt ettől a világtól. Nem térhet vissza bele, nem vegyülhet- el színes játékainak vidám vagy rettentő szövedékében. Nem folytathatja azt az életet, amely eddig annyi örömet és annyi fájdalmat hozott neki. Más a célja, más a törvénye, útja és sorsa. Krisztus halálában a hívő ember meghalt e világ számára. Ennek a halálnak szimbóluma a keresztség. A keresztvíz jelzi azt a halált, amelybe alámerülünk, hogy régi emberünk megöldököltessék. Nem tartozunk többé bele a világba úgy, mint ahogy a hitetlenek és a pogányok beletartoznak. Megtörik bennünk ennek a múló világnak vért forraló és vért altató ritmusa. Igazi értéket nem adhat nekünk ez a világ és nem is vehet el tőlünk semmit. Elvileg más az urunk, más az életünk törvénye, más az életünk célja. Amit e világ nagynak, szépnek, jónak tart, mi nem tarthatjuk annak; amit e világ megvet, lenéz, az a mi igazi kincsünk és örökségünk. Ami első a világ szerint, szerintünk utolsó; ami alacsony, az nekünk az igazi magasság és ami magasság, az nekünk sötétlő mélység. Nem folytathatjuk tovább azt, amit eddig tettünk, meg kell változnunk, át kell alakulnunk, újat kell kezdenünk. Mint ahogy a római liktorok kezéből kiesett volna a kalapács, amellyel a Krisztus szegeit verték be, ha észreveszik, hogy akit megölnek, Uruk és királyuk; mint ahogy az átkozódó tömeg rivalgása halotti csenddé és egetverő zokogássá változott volna, ha megtudják, hogy Dávid fiát ölik meg; mint ahogy a főpapok és az írástudók riadtan rohantak volna el, ha reájönnek, hogy Messiást juttatnak keresztre: a keresztyén ember sem folytathatja azt az életet, amit természete kíván, lénye parancsol, ha meglátta, hogy ez az élet Isten ellen lázadó és Krisztust keresztre verő élet. Júdásnak éppen az volt az ítélete, hogy ezt meglátta és következményét önmagán végrehajtotta.
De éppen itt derül ki a különbség Júdás és a hívő között. A Júdás lelki halála önön keze által testi halál lett, mert őreá nézve nem volt meg a Krisztus halálának megváltó ereje. Ő csak a halált találta meg benne, mint minden hitetlen. A hitetlenek a második halált, Judás, az áruló, az elsőt és a másodikat. De éppen az a Krisztus halálának megváltó ereje, hogy aki hittel elfogadja az ő halálát, megtalálja benne a maga életét. Ez a mai evangéliumnak második nagy tanítása. Megfordul a képe az egész helyzetnek: azok, akik meghaltak a világ számára. Krisztusban életet találnak. Mintha más jelentést kapna az ellenség által körülzárt vár: kívül a bizonyos halál, belül a bizonyos élet. És ez az élet gazdag, ragyogó; ezer színe és kibeszélhetetlen szépsége van. Mikor Isten meglátogatta Egyiptomot, a zsidók kiszabadulásának előestéjén, amerre járt, mindenütt a halál járt vele. Megölt minden elsőszülöttet az embertől a baromig, de azokba a hajlékokba, amelyeknek kapufélfáján a megáldozott báránynak vére volt intő jegyül, nem tért be, ott az életnek, a szabadulásnak, a nagyra hivatottságnak zarándokcsoportjai remegtek és készültek az ígéret földje felé. Krisztusban meghalt a hívő e világ számára. De éppen annak, aki hívő: megnyílt az új élet termékeny öle. Krisztus nemcsak meghalt, hanem fel is támadott, és aki az ő halálában részt- vesz, azaz elfogadja ezt a halált úgy, hogy általa és benne meghal a bűn és a világ számára: az részes lesz a feltámadott Krisztus dicsőséges életében is. Ez az élet pedig olyan boldog, erős és tartalmas, hogy ingyen sem hasonlítható ahhoz, amit elvesztettünk érte.
Nekünk az életünk el van rejtve Krisztussal az Istenben. El van rejtve azért, mert nem látható, olyan kincs ez, melyet, csak a hit és a reménység ragadhat meg. Nem tapintható, nem adható el, nem testálható másra; ez a kincs ígéret, elhivatottság, szövetség. Hitetlen szem sohasem láthatja, vásárra nem lehet vinni, kirakatba nem lehet tenni, mindenkinek olyan személyes és érzékfeletti tulajdona, mint a sorsa, mert ez: sorsunk a kegyelemben, predestináltság, egy olyan örökség, amely Isten örök végzésében van meg. Az ő láthatatlan dekrétoma szerzetté, örök irgalma ihlette és mindenhatósága őrzi meg számunkra.
Krisztusban van elrejtve, ez a mi életünk. Ez azt jelenti, hogy Krisztusban mindig és teljesen megtalálható, de csak a Krisztusban. Addig vagyok örökös, addig vagyok rá elhívott, amíg Krisztusban hittel el tudom fogadni és Krisztusban reménységgel bírom. Ha kívül esem Krisztuson, örökre elvesztettem, mintha köd és pára volna, üres szavakká válik az egész mennyei élet, mintha egy teremtett világ omlanék össze és változnék egy ábrándos gyermek lázálmaivá. De ha Krisztusban vagyok, hitemmel és reménységemmel egyszerre a legnagyobb, az egyetlen valósággá válik. Mi ehhez képest az egész látható világ csodálatos alkotmánya? Ez elmúlik, de az Isten dekrétomában foglalt ígéret, szövetség, Istennek szava, hűsége, fogadása el nem múlhatik soha.
Istennél van ez elrejtve. Azért van Istennél, mert Krisztus is ott van. Krisztus az Atya jobbján ül, tehát ott van azoknak az élete is, akik benne élnek, akikkel ö egy, akik az ő tulajdonai.
De nem marad örökre elrejtve. Minden, ami látható, egyszerre elmúlik és az az élet, ami láthatatlan, tudniillik Krisztus és benne a mi életünk, egyszer megjelenik. Olyan ez a két világ, a látható és láthatatlan, mint két, egymás mellett elhaladó hajó. A látható világ hajója tele van fénnyel, mámorral, de a halál réve felé, az elmúlás és megsemmisülés partjai leié halad. A Krisztusban elrejtett élet hajója szürke, külsőleg szomorú gálya, de az Örökkévalóság réve felé, a dicsőség partjai felé halad. A földi élet pedig nem egyéb, mint az a parányi köz, ahol egymás mellett, egymást súrolva elhalad ez a két világhajó. Azért ennek a látható életnek legnagyobb ügye és egyetlen feladata az, hogy leszálljunk a halál réve felé haladó hajóról, amelynek kormányosa e világ fejedelme és üljünk át a dicsőség felé haladó hajó fedélzetére, amelynek kormányosa Krisztus. Más szóval: ez a földi élet múló alkalom arra, hogy meghaljunk, és Krisztusban hittel megragadjuk a mi elrejtett életünket.
Ennek is megvan a maga módja, s ez a mai leckénk harmadik tanítása. Alapigénk ezt így fejezi ki: az odafelvalókkal törődjetek, ne a földiekkel. Mikor Lindbergh felült repülőgépére, nem törődött azzal, ami mögötte elmarad, a felhőkarcolokkal, a kivilágított várossal, a kívánatos és ragyogó emberi mívelődéssel, amely annyi szépséget ígér és annyi kívánságot ébreszt. Ügyedül azzal törődött, ami előtte és fölötte van. Felfelé nézett, felfele szállt, s minél inkább távolodott, annál inkább hazafelé tartott. Mikor Przemyslt körülzárta az ellenség, az emberek nem a földet nézték, mert onnan csak halál riogatta őket, hanem a magasságokkal törődtek, hogy mikor jön a szabadulás hírével a várva várt gépmadár. Ha egy éjszakán mind szárnyra kelhettek volna, megmenekülhettek volna az utolsó szálig.
Ezért az örök húsvéti evangéliom: az odafelvalókkal törődjetek. Csodálatos, hogy az ember mennyit legelteti szemét ezen a földön. A búzavetésen, a felszántott földön, amelynek porai közé egyszer megtér; az aranyon, amely súlyánál fogva lefele húz, az utcákon, ahol a bűn sétál, s meztelen förtelmes dicsőségével rabszolgákat keres, a földön, amely mindent magához vonz, s végül élettelen testünket a megnyílt sír szája elnyeli, hogy gyalázatosságban megeméssze.
A húsvéti evangéliom ezzel szemben azt hirdeti, hogy az odafelvalókkal törődjetek. Van egy magvetés az ég számára: jótett, imádság, hűség és szolgálat a neve. Van egy aratás, odafönt: jutalomnak, igazságnak, isteni helybenhagyásnak, csodálatos vígasztalásnak nevezik. Vannak életünknek kincsei, amelyeket csak a magasságokban találunk meg; hozzá kell nőni annak, aki bírni akarja, nagylelkűség, igazság, jóság és szentség a neve. Van egy küzdelem, amelynek bizonyos a győzedelme: a megnyert élet az eltékozolt; élet árán.
Az odafelvalókkal törődjetek. Azt jelenti ez, hogy fel a szívekkel, a láthatatlan világ magaslatain őrtüzek égnek, felülről üzenetek szállnak, törődjünk velük, mint a növény, amely a napfényből él, a tikkadt föld, amelyet a májusi zápor tesz termékennyé, a korsó, amelyet a felülről alázuhogó forrás tölt meg, a virágkehely, amelyet a magasból szálló hímpor termékenyít meg. Jelenti ez minden egyes szívnek, hogy tele van élettel a magasság, Krisztusból ihletések, vigasztalások, áldások és hivogatások áradnak. Felülről jönnek a boldog feleletek, a nagy biztatások, az örök válaszok. Szoktasd a lelkedet, hogy a magasság lakója legyen. Idelenn idegenben járunk, fészkünk az Úr trónusának zsámolyánál van.
Az odafelvalókkal törődjetek. Minden családi tűzhely annyi meleget, annyi tisztaságot, annyi belső örömet lehel, amennyit Krisztustól tud kérni, befogadni, életébe átalakítani. Nem földi leleménnyel lehet az életet megszépíteni, hanem krisztusi erőkkel, isteni ihletésekkel.
Az odafelvalókkal törődjetek. Ezt hirdeti a húsvéti evangéliom a legázolt és eltiport népeknek. A föld nem ad segítséget, egyedül a Lélek. Minden nemzet olyan nagy és győzedelmes lehet, mint Krisztus, ha Krisztus igazságát és szentségét szívébe fogadja.
Az odafelvalókkal törődjetek. Ez a nagy evangéliom szól egész emberiségnek. Nem a több kenyér, a fejlettebb technika, a nagyobb kényelem, a temérdekebb ismeret, hanem Krisztus mint kenyér, Krisztus mint világkormanyzó erő, Krisztus mint új ismeret, Krisztus mint igazi élet. Hazafelé tart, aki felfele száll.