Ha valaki vezetett kis gyermeket karácsonyfa alá, visszaemlékezhetik arra a boldog lelkendezésre, amellyel a gyermek közeledett a csodafa felé. Mintha kicsiny szívére nagy öröm- Niagarák zuhantak volna rá, s ő szinte fuldokolva, levegő után kapkodva védekezik az öröm ellen, egészen neki adva magát. A karácsonyi ünnep igézetének ez a boldog lekendezés a legmagasabb csúcsa, egyszersmind a leghűbb ábrázolója is. Azért a karácsonyi ünnep alaphangulatát ilyen szent lerendezésnek nevezem, s keresem ennek a magyarázatát.
I.
Lássátok milyen nagy szeretetet adott nekünk az Atya! Sehol sincsen így kifejezve az a lelkendező csodálkozás, amit Krisztus születése felett kell éreznünk. Nem vagyunk addig keresztyének, nem hatolt le a szívünkre az evangéliom, amíg össze nem csapjuk a kezünket és meg nem tántorodunk ama fölséges tény láttán, hogy Isten testté lett. Lássátok milyen nagy szeretetet adott nekünk az Atya! Ezt a szeretetet igazán nem érdemeltük meg, mert bűnünk és nyomorúságunk sehol sem látszik olyan világosan, mint a karácsonyi dicsőség fényében. Kell־e mondanunk, hogy mennyire méltatlanok voltunk erre a nagy szeretet re? Milyen reménytelen lenne a helyzet, ha érdemmel akartunk volna rászolgálni? Ha mi Istentől csak azt vehetnénk el, amire rászolgáltunk, akkor korbács és halál lehetne csupán a részünk. De lám Ő szeretetet adott és mekkora szeretetet!
Ki van fejezve ebben a csodálkozásban az, hogy milyen váratlanul jött. Hiszen szakadatlanul gondolt rá a világ, hosszú ádvent készítette elé, nagy ígéretek helyezték kilátásba és nemzedékek reménye tartotta nyilván, mégis maga a tény olyan váratlan, olyan időfeletti, mint ahogy váratlan lehetett a világ megteremtése, váratlan az élet megjelenése, váratlan minden, amiben Isten mindenhatósága és alkotó ihlete nyilvánul meg. De érezzük ebben a felkiáltásban azt is, hogy ezt a csodálnom az ember készítette elé, ez nem a fejlődésnek egyik állomása, emberi akarások összetevődése és eredménye, hanem fölséges adománya a világteremtő Istennek, aki szuveréni- fásának egész fenségével éppen ebben a kegyelmi tényben jelenik meg a legteljesebben.
Az is látszik ebből, hogy ez a nagy ajándék nem e világ szerint jelentkezik. A világ nem ismeri el, azokat sem ismeri, akik o nagy lel fedezés édes súlya alatt tántorognak. Hajlandó azt mondani, hogy az egész boldog illúzió legjobb esetben költészet, szent narkózis, vagy pedig még hajlandóbb arra, hogy tudomásul se vegye és engedje a maga sötét törvényeit érvényesíteni. Különösen most érezzük ezt a roppant ellentmondást. Mennyi bűn, mennyi baj, mennyi gyűlölet és mennyi reménytelenség van ebben a világban! Szent csoda, hogy vannak, akik a fölött törnek ki könnyekben, hogy a bethlehemi jászolban megszületett a békesség és a szeretet királya. Milyen sötét ez a mai világ a maga bizalmatlanságával, a maga acsarkodásával, shylocki fukarságával, — s újra meg újra jövő nagy meglepetés, hogy mégis ebben a világban jelent meg Krisztus. Ez az ő világa, s e fölött lesz úrrá. Minden ember érzi, hogy rettentő mélyről fenyegető dübörgés hallatszik, a világ eresztékei recsegnek és az egész emberi kultúra összedőlni készül, mert az égig ér az ember gyarlósága, bűne és tragikuma: s ezért térdepelünk le a bethlehemi jászolbölcső körül: királyok, akik koronájukat oda teszik; kolduspásztorok, akik félkezükben elhozták minden kincsüket és minden örökségüket; emberek, akik egy pillanatra megéreztük, hogy más, különb, boldogabb világ számára valók vagyunk és álmélkodunk rajta: mekkora szeretetet adott nékünk az Atya!
Végül: szeretetet adott. Nem adott benne földi kincset, nem tudományt, nem is technikát, nem is a testnek egészségét, bölcsek kövét, életelixirt, örök fiatalságot, varázs- vesszőt, ködsipkát: szeretetet adott; saját magát, a jóakaratát, könyörületét, szánalmát, megváltó erejét adta nekünk. Adott a maga szeretőiéből, hogy tudjunk szeretni másokat; legyünk jobbak, mint amilyenek voltunk; szeressük magát a jóságot, áldjunk meg minden kezet, amely segített rajtunk és megsimogatott. Szeretetet adott. Ma minden gyermek különös szeretettel csókolja meg az édesanyja kezét: ez a szeretet napja, tehát az anyák napja. Ma minden szülő különös szeretettel simogassa meg gyermekét, ez a szeretet napja: tehát a gyermek napja. Ma minden ember szíve csorduljon ki, ha szegényt, árvát, elhagyottat és beteget lát, mert ez a szeretet napja: tehát a szegények, az árvák és a betegek napja. Ma minden emberben olvadjon meg a jég kérge, amely ellensége láttán haragból fagyott rá, könnyes szemmel nézzen ádáz ellenfeleire: mert ez a nap a szeretet napja, tehát a kiengesztelődésnek és a megbocsátásnak a napja. Látjátok milyen nagy szeretetet adott nekünk az Atya!
II.
Még ónak azt mondom el, hogy ez a nagy meglepetés szakadatlan új meglepetéseket készít számunkra. Ma kiderült, hogy Isién gyermeke vagy és nem lett még nyilvánvalóvá, hogy mivé leszel. Nagy csodák következnek reád, változatok és szépségek, amiket ésszel felfogni sem bírsz. Tudod-e, hogy lehet hízni benned, hogy te jobb vagy, mint amilyennek gondolnád, nem is a magad erejéből, hanem annak az örök szeretetnek a hatalmánál fogva, aki téged csodálatosan át- alakít? Tudd meg, hogy olyan kevés utat tettél meg Isten leié, s olyan sok van hátra, de ha megmaradsz ez úton: boldog meglepetések, győzelmek, csodák várnak reád ; ne félj feléje menni! Egyáltalában ne gondold azt, hogy te felértél a csúcsra, óh, alig kezdted meg az emelkedést, hihetetlen magasságok vannak még hátra, s hidd meg, hogy ezeket számodra készítette Isten, ez a te örökséged, a te birodalmad; ne félj igénybe venni és beutazni azt! Nézd meg, hogy mi minden történhetik még éretted és számodra. Hány imádság teremhet meg még a lelkedben és milyen elképzelhetetlen feleletek érkezhetnek a te könyörgésedre! Mit tehetsz még, ha életedet Isten dicsőségére szánod! Kezed szüntelenül tele lesz tömjénnel, akár gondolataidat, a kár vagyonúdat, akár verítékedet, akár könnyeidet áldozod Isten ügyének. Ma szól a kürt és kihirdettetik, hogy Isten hízik a gyermekeiben. Tépett, bűnös emberek, halljátok meg, hogy Isten megtisztít, átalakít, megszentel! Elbukott, besározott lelkek, utcáknak rongyollott népe, hirdetem néktek, hogy fehéren, mennyei mirtuskoszorúval mehettek ti még boldog seregben Isten elé. Feldúlt életű házastársak, akik gyűlölitek egymást és ádázul leselkedtek egymás ellen, hirdetem néktek, hogy összehajolhattok még nagy boldog harmoniában az ő nevének sátora alatt és kézen fogva mehettek csillagmutatta úton az ő orcája elé. Zúgolódó, didergő, keserű lelkek, hirdetem néktek, hogy még mosolyoghattok, még nevethettek, hogy visszaköltözhetik lelketekbe a gyermekkacagás, mert Isten nagy szeretetet adott minékünk. Meggyötrött, arculvert, letiport, saját bűneiddel is meggyalázott magyar nép, hirdetem néked, hogy történelmed nem fejeződött be, nem is jár közel a befejezéshez. Isten tud nyitni neked új lapokat a dicsőség piros iniciáléival. Még nem lett nyilvánvalóvá, hogy mivé leszünk. Hirdetem tinéktek elhanyatló öregek, hogy lelketek tulajdonképpen gyermekcipőben jár, még ezután ébredtek derűs ifjú korba, az örökkévalóság fiatalságába.
Meddig fog ez tartani, ez a meglepetés? Addig, amíg olyanok nem leszünk, mint Ő. E földön nem fog befejeződni. Ez a föld a meglepetések világa. Ez csak oda fenn fog befejeződni, amikor hasonlókká leszünk őhozzá, mert meg fogjuk őt látni, amint van. Ez a léleknek csodálatos pályája; kezdeni a bethlehemi gyermekkel, folytatni a nagypénteki szenvedővel, találkozni a feltámadott Krisztussal, s egyszer a szemtől-szembelátás világában meglátni őt úgy, amint van. Mert a bethlehemi gyermekben Krisztust eltakarja a friss- emberség rózsaszín fátyola, a nagypénteki szenvedőben a nárdusillatú halotti gyolcs, a húsvéti királyban a földi látás fénylő köde; de odafenn nem takarja el semmi: tündökletes tökéletességében, mint a Szent Háromság második személye, idvezült lelkek által megláttatik, úgy amint van. Ott fogjuk igazán elkiáltani, mikor betelünk a Nagy Titok feltárult értelmével: Lássátok, milyen nagy szeretetet adott nékünk az Atya!