A jászolban fekvő gyermek egy jel; ez a mai karácsonyi evangéliom tanítása. Jel alatt a Szentírás olyan földi dolgot ért, amelyre Isten titokzatos és csodálatos jelentést bízott. A jel külsőleg igénytelen dolog: egy darab fa - a kereszt - száraz levél - a Manna; néhány csepp vér - a körülmetélkedés, de a jelentése eget, földet betöltő óriás értelem. A bepólyált gyermek egy ilyen jel. Igazán csak ez jel a világon a mondott értelemben. Külsőleg nagyon csekély: parányi életcsíra, amelyet egy ragadozó madár széttéphet; belsőleg töméntelen, kibeszélhetetlen titok és jelentés. Ha végig nézem a legmagasabb szimbólumokat a világon, a jeleket, amelyekben az emberiség elhelyezte minden isteni örökségét és mennyei váradalmát, találok állatképekre, találok napra, holdra, férfiakra és asszonyokra, fegyverekre és koporsóra, de egy bepólyált gyermekre csak a keresztyénségben találok.
Mi van ebben a jelben? Ezt kérdezzük a mai napon.
I.
Először benne van az egész világ. Olyanformán, mint a középpontban a kör.
Egy gyermek a jászolban. S mikor megszületik, megmozdul az egész mindenség. Mozgalom támad az égben: angyalok nagy seregekben szállanak, sürögnek, forognak, szinte söpri szárnyuk a földet. Megmozdulnak a planéták: egy új csillag nyomul a többiek közé és a régiek halványan reszketnek, hódolva az új üzenetének. Megmozdul egyszerre a föld: Ázsia belsejéből kelet titokzatos vágyakozása, a tízezer esztendős emberi szomjúság útrakél, hogy vigye aranyát, mirháját, tömjénét és lássa meg azt a bepólyált gyermeket, mert az a királyok királya. Vízen, éren, sáron nyájat őriző csendes pásztorok, a világ legtudatlanabb és legegyügyűbb népe, kiknek fogalma sem volt arról, hogy egy római imperátor átment a világon és feldúlt birodalmakat és városokat: íme, most nem tudnak aludni; az odafelvalókkal társalognak; legsürgősebb dolog előttük, hogy felkeljenek, menjenek, a Dávid városába és nézzenek meg egy bepólyált gyermeket. Heródes, a zsidók királya, nyugtalan lesz, mintha a földrengés mozdította volna meg trónját, tántorogva belefogózik a bíbor baldachinba, s olyan parancsot ád, hogy kővé dermedjen megindult birodalma. Lehet, hogy sokan nem tudnak erről a jelről. Lám, a római birodalom operátora nyugton űzi tovább történelmet csináló kedvteléseit. De hol lesz ennek a császárnak birodalma, neve akkor, amikor e gyermek előtt meghajtják térdüket a föld fejedelmed? A vakond sem veszi tudomásul a napot, de a vakond élete, halála mégis attól függ, hogy van nap, átmelegíti a földet, tenyészetet és életet teremt rajta. Igen benne van e jelben az egész történelem. Elvonulnak, ellépnek orcája előtt a századok, az évezredek, mint acélszürke légiók sora és tisztelegnek neki. Megvallják, hogy születése előtt minden nép reá vágyott és érte sóvárgott, Ö volt a reménységek és jóslatok célja; minden század, mely utána következik, tőle veszi a napi parancsot, Ő mozgatja a nagy stratégiát, belőle kerül ki minden indíték, minden ihletés. Őbenne elfér az egész világ, Ő mindig aktuális, Ő a legfőbb kérdés, míg ember él e földön és mindig ö a lelki világ középpontja, bárhol álljon is meg egy־egy lélek, a létezés végtelen birodalmában. Akik születnek, néki születnek, mert ö a legnagyobb ügye minden élőnek; akik meghalnak, néki halnak meg, mert az ő aratása minden halott. Övé az élet nagy szántó földje, a könnyek és mosolyok szérűje, övé a lelkesedés és a megdermedés; a lélek trópusi világában az ő neve zeng, s a lelkek fagyott hómezőin dicsősége és ítélete hallgat. A gondolatok és érzések, az akarások és a látások minden: ige körülötte alakult ki, benne van az egész lelki világ.
II.
Miért van benne a világ? Azért, mert benne van az ember. Születése és halála az emberi sorsot végtelen lehetőségekig kitágította és a kettőnek nagy ellenmondása olyan titkokban oldódik fel, mely az emberi élet eddig el nem képzőit dicsőségét mutatja. Születésében égi fénytől izzik az élet eredete. Megátkozott véres kapu volt eddig a születés, amelyen nyomorult rabszolga sereget, az élők millióit verte át a szülők bűnös öröme: most itt e születés egyszerre királyi diadalívvé válik, amelyen átlép ismeretlen dicsőség sugarában a Gyermek. Az emberiségnek nem tudom nagyobb felmagasztalását elképzelni, mint ezt a születést. Milyen áldott öböl az az anyaméh, amelyből ilyen hajó kel útra! Milyen magasrendű dolog az az élet, amelynek ez a kezdete! Gondold el, mi vigasztalás, mi hősi és megható szépség lehet egy olyan zeneműben, amelynek ez a születés a nyitánya. Egyszerre milyen mássá válik e fényben az az alázatos szolgáló-leány; anya, aki szül. Új értelmet nyer a család, kiemelkedik az otthon méltósága és megáll fölötte a csillag. Kigyúl előttünk, mint egy vulkán, az a tény, hogy nincs e földön nagyobb dolog a szeretetnél és a jóakaratnál; elibénk vágódik az a tény, hogy az élet a legnagyobb úgy, a legdrágább ajándék, felséges kiváltság, vissza nem térő egyszeri alkalom és a legnagyobb alkotás. Itt erednek meg bő vizei az emberi méltóság örök jogcímének ; itt fakadnak fel az optimizmus harsogó hegyi patakjai, ez kiáltja el nekünk hallelujás évoé-val: öröm élni !
Pedig e sugárzó dicsőség nagypéntek árnyékaiba borul. Harminchárom év s azt a bepólyált gyermeket levetkőztetik; óh, égető meztelenség! azt a sziromkezet és rózsalábat átszegezik durva vasszegekkel, könyörtelen emberek, zuhanó kalapácsütéssel; óh átnyilalló kegyetlenség! ezt a homlokot tövissel megkoronázzák, ezt az orcát leköpik és megcsapkodják, mert azzal fogják csúfolni a legszegényebbet, a legárvábbat, a legszenvedőbbet, hogy ö a királyok királya; óh pokoli szégyen! Ezen a földön, amelyen annyi kín vonaglott végig, minden kín gyógyuló sóhajtáskép simul el, amikor Ö szomjúhozik ott a kereszten és egy pillanatra az örök kárhozatban megáll a büntetés és a szenvedés nagy körforgása, midőn Ö odafent elkiáltja: én Istenem, én Istenem, miért hagytál el engemet?! Emberi sorsot, tragikumot, azaz szenvedést, csalódást, bukást nem lehet tovább mélyíteni, jobban kiteljesíteni, mint ahogy a bepólyált gyermek szenvedése tette. Minden lehetőség ki van termelve, rajta kívül nem lehet emberi öröm és emberi kín, emberi ígéret és emberi csalódás. Akár azt nézed, mi a szépség és dicsőség az emberekben, az életben; akár azt nézed, mi a bánat és a kín, rajta túl nem mehetsz, ö a végső határ, a Zenit és a Nadir. Ez az ellentét a bűn vetülete.
A karácsonyi fény azonban nem borul el a nagypénteki árnyékok fenyegetésére. Az angyalok arcán nem fagy meg a mosoly, s a boldog ének nem csuklik el, sőt túlzeng a bűnön a kegyelem, halálon az élet, szenvedésen az öröm, jajszón a hála, mert a bepólyált gyermek jelében harmadszor benne van
III.
az Isten. Ez a testtélételnek a titka, melyet egész mélységében a logbölcsebb elme sem foghat fel, de egyszerű, csodálatos tény éhen minden gyermek, még a legegyügyűbb is megért. Isten lett testté a bepólyált gyermekben. Ez Ige hallatára megérezzük, micsoda terv, micsoda végzés, micsoda óriás predestináció volt az, amely kibuggyant itt a bepólyált gyermek jelében. Óh csak erre kezdjük igazán érezni, milyen szeretet tölthette be az időelőtti időt, ihlette a teremtést, sirathatta és gyűlölhette a bűnt és készíthette elé a váltságot, ha ez a szeretet olyan nagy volt, hogy egyszerre adta és elfogadta a testtélételt, mint egyetlen és örök áldozatot. Istállószalmára hullott kis életszirom, parányi rügyszem, Isten örök szeretőiének őserdejéből származtál ide, sőt Te vagy az őserdő.
Te vagy annak tavasza és Te vagy e tavasz szerzője. Csak egy gyermek ; milyen parányi jel; de áttündöklik rajta Isten atyai tanácsának, üdvtervének, győzelmes szeretetének minden dicsősége, mint a dómok üvegfestményein a déli nap, mint ahogy a lámpások ernyőjén kusza vonásokat sugárzó értelemre hír a kigyúló láng, mint ahogy a hieroglifákból feltündököl az Ige, mint értékűn és történelem. Igen, a gyermek parányi! jelén át látszik az Atya örök szerelme, a Fiú engedelmessége, a Szent Lélek fogantató ereje, a Szent Háromság belső, mozgalmas élete; benne megérzem az elégtételt, megered a bűn- bocsánat forró özöne, átsuhannak az újjászületésnek tavaszai, mint a hímport szóró szellők győzelemre siető sora. Igen, ez a jel tölt el engem nagy nagy bizonyossággal: milyen biztos a győzelem a bűn és halál felett, ha ez a gyermek a megváltó Isten maga! Milyen hathatós segítség Ö, ha maga hajtja végre, amit örök szerelme a békesség tanácsában az Atyával együtt szerzett, milyen igaz a szava, erős a karja, tisztító a vére, elégséges az érdeme, 11a ö a testté lett Ige, aki kezdethon volt., Istennél volt és Isten vala. Milyen vonzóvá válik a kivonatása, milyen megszentelő a közelsége, átalakító a barátsága, rügyethajtó, élettámasztó a vele való szövetség, ha tudom azt, hogy Ő a Szent Háromság második személye!
Mi lehet még hátra? Még csak egyetlenegy dolog. El tudod-e mondani, hogy ebben a drága jelben benne vagy te is? El tudod-e mondani, hogy Ö neked született és te neki születtél? Tedd oda hát a kezébe az idődet, a tehetségedet, a vagyonodat, a becsvágyadat, mert kéri, mert érdemli, mert ez reád nézve a menedék és az élet. Benne vagy-e? Óh mondd, megtagadtad-e érette magadat? Ellene mondottál-e érette a világnak, szántad-e, bántad-e, ami szívedben ellene szól, amit vétettél ellene? Megvallottad-e bűnös voltodat előtte és rábíztad-e magadat, mint az agyag rábízza magát a fazekas kezére, hogy alakítson téged örök terve szerint? Tudsz-e neki vallani kibeszélhetetlen szerelemről, amelynek nincs szava, s amely felégeti még a gondolatokat is, tudsz-e előtte sírni, benne ujjongani, érte kihevülni, fellelkesedni és megmámorosodni: tudsz-e hinni benne?
Benne vagy-e te? Próbáld meg: kibékültél-e ősi ellenfeled- dél, megbocsátasz־e neki és kérsz-e tőle bocsánatot; meg- látod-e benne a sok kicsinyt, szegényt, nyomorultat, akiket magához vonz, hogy reád bízzon? Reáléptél-e a második mér- földre, letépted-e alsó ruhádat is, elszórtad-e a szegény asszony két fillérét is és reáöntöttod-e fejére széttört szelencéd nárdus- olaját? Tudsz-e szeretni benne?
Benne vagy-e? Érzed-e, hogy ö nemcsak útitárs, hanem maga az új, a nagy élet folyam. Tapasztalod-e, hogy sajkádat sodorja boldog Óceánok boldog szigetje felé? Hatalmában érzed-e magadat, akit ö átment tűzön és vízen, betegségen és halálon? Vallod-e, hirdeted-e, hogy benne mindenek megoldódnak, a titkok feltárulnak, az utak célhoz érnek, a reménységek beteljesednek? Szállasz-e vele arra, amerre akaratja jár, s e látható világ köddé váló cifraságai közül repülsz-e szakadatlanul feléje, mint a sas a fényben, fecske a tavaszban, sirály a viharban, pernye a tűzben? Tudsz-e benne remélni ?
Ez pedig néktek a jele: találtok egy kis gyermeket bepólyálva feküdni a jászolban. Mondd el a nagy csendességben: Én megtaláltam ezt a gyermeket.