Ez ünnepélyes pillanatban egy életre szóló tanácsot kell adnom nektek. Olyat, amelyik mindig érvényes legyen, ma és ötven esztendő múlva, gyermekbölcsőnél és halálos ágyon, gazdagságban és szegénységben. Érvényes legyen mint tanács, bő és hathatós legyen, mint vigasztalás. «Azon indulat legyen bennetek, amely volt a Jézus Krisztusban is.» így szól ez a tanács. Ez a vigasztalásnak és a boldogságnak állandó tiszta forrása.
Milyen indulat volt őbenne? Gondoljunk szelídségére, belső derűjére, Isten előtti alázatosságára, az emberek között való kedvességére. Gondoljunk magát felemésztő boldog szolgálatára. Hogy tudta szétosztani magát, gyógyításban, segítésben, áldozatban és szeretetben! Kenyérré vált mindnyájunk számára: az örök életnek táplálékává s ezért megtöretett teste és kiontatott a vére. Gondoljunk arra a kibeszélhetetlen szentségre és tisztaságra, amely rettenetesen irtózott a bűntől, de nem vetette meg a bűnöst, megbocsátott hetvenhétszer is, ellenségeiért a kereszten is imádkozott s az utolsó pillanatban is örök barátságot kötött a jobbján felfeszített gonosztevővel.
Erre a szeretetre van szükségünk, hogy valahogy elhordozhassuk egymást. Erre a szentségre van szükségünk, hogy áldozatunk ne legyen kénytelenség, hanem alázatos szolgálat. Erre a lelkületre van szükségünk, hogy ne érezzük magunkat úgy, mint a jerikói utas, akit kifosztottak és vérbefagyva hagytak az útszélen a rablók, ne érezzük magunkat így az életben. Erre van szükségünk, hogy nehéz időkben megmaradjon a lelkünk derűje, bizodalma, rugalmassága; erre van szükségünk, hogy tudjunk segíteni egymásnak, mikor utolsó menedékünk élettársunknak a szíve.
Szinte megrendülve hajlandók vagyunk azt gondolni, nincs-e itt valami kegyetlen túlzás? Hogy lehet tőlünk, gyarló, bűnös emberektől azt kívánni, hogy azon indulat legyen bennünk, amely volt a Jézus Krisztusban is, Isten egyszülött Fiában, a testté lett Ígében? Ezt így nem is kívánhatja senki. De éppen az a keresztyén életnek a nagy titka, hogy a Jézus Krisztussal való kapcsolat és társalgás közben valami parányi kis láng az Ő világosságából felgyűl mibennünk. Megfogamzik a mi szívünkben egy szándék, egy fogadalom, új életünknek parányi életcsírája. Éppen az a csodálatos, hogy nem a magunk erejéből, hanem Isten Szent Lelkének hathatós segítségével valami keveset hasonlítani tudunk Őhozzá. Megpróbáljuk azt tenni, amit Ő tenne helyettünk; s erőtlen kísérletünket hatalmasan megáldja, újra meg újra segíti, erőtlenségünket erővé gyakorolja, tudatlanságunkat oszlatja, fájdalmunkat nyugtatja. Benne békességet találunk, lelkünk hullámzásai elcsitulnak s mikor Tőle jövünk, mindig meglátszik rajtunk, hogy az ő társaságából hozzuk az élet illatát.
Ebben lehettek egymásnak csodálatos segítségére. Ha együtt járultok az Ő áldott színe elé, ha együtt hallgatjátok az Ő igéjét, ha együtt beszélitek meg nagy dolgait, amelyeket veletek művelt.
És akkor is, ha mindezt külön-külön teszitek meg, valamelyiknek a szívében mindig éljen egy ici-pici láng: a krisztusi lelkület, a jézusi indulatnak a lángja. Most is e nászmenet útján úgy hozzátok ide a szíveteket, mint két mécsest. Benne pislákol ez a pici láng. Leheletünkkel felszítjuk, világosságában gyönyörködünk, tüzébe beledobjuk tömjéneinket s odatartjuk Jézus orcájá elé.