Minden embernek van egy olyan terhe, amellyel embertársaira nehezül. Ő maga aligha tud róla, annál inkább érzik mások, akiknek el kell viselniök. Ránehezedünk a környezetünkre a természetünkkel; azzal, hogy zordak, vagy léhák, érzékenyek vagy fajankók vagyunk, tolakodunk vagy uralkodunk, porolunk vagy siránkozunk. Ránehezedünk ember társainkra különálló életérdekűnkkel mikor előmenetelem másra hátratétel, nyereségem másra veszteség, életem halál. Nézzetek a harcban álló milliós hadseregekre, úgy nehezednek egymásra, mint két gladiátor a véres cirkuszban. De leginkább ránehezedünk egymásra sorsunkkal; azzal, hogy olyanok vagyunk, amilyenek vagyunk és nem lehetünk mások; azzal, hogy ami velünk történik, az nem közömbös arra, aki szeret.
Minél bensőbb és fínomabb egy emberi kapcsolat, annál nagyobb teherrel nehezedünk egymásra. A legbensőbb kapcsolatban, a családban, egyszerre érezzük, hordozzuk és gyakoroljuk mind a három terhet, azt, amivel természetünk, érdekeink és sorsunk nehezedik szeretteinkre.
Ebből világos tehát: mindenki terhet jelent a másikra. Minden embert azért, mert ember, hordozni kell. Hordoznod kell az élettársadat, a gyermekedet, szülőidet, barátodat, ellenségedet, szomszédodat. Hordozni kell a vígaknak a szomorúakat, a szomorúaknak a vígakat, a gyengéknek az erőseket, az erőseknek a gyengéket.— Nincs kivétel, minden élet teher.
A tiéd is az. Nemcsak te hordozol másokat, más is hordoz téged. Hordozott az édesanyád, a testvéred, hordoz a hitvesed és a gyermeked.
Attól függ önismereted becsületessége és mélysége, mekkora hálát érzel a téged hordozó szívek iránt.
Egymás terhét hordozzátok s úgy töltsétek be a Krisztus törvényét, szól hozzánk az Íge. A Krisztus törvényét az evangéliom így fejezi ki: Új parancsolatot adok, hogy egymást szeressétek...
Csak az bír el, aki szeret; csak azt bírjuk el, akit szeretünk. Egy síró gyermeket nem tud elhordozni egy felbőszült Atlasz; de egy törékeny asszonyka, az édesanyja, úgy hordozza, mint a kalász a fejét. Meghajolva, roskadozva, büszke boldogsággal.
Azért a szeretet a legnagyobb erő. Olyan erős, mint a gravitáció. Az, hogy ezt a világot még mindig nem robbantotta szét a gyűlölet, csak az magyarázza, hogy még mindig van benne szeretet, amelyik a más terhének a hordozásában valósul meg.
Azt a titkot is felfedem, honnan van benne ez a szeretet. Volt egy szív, amely mindenkinek a terhét hordozta, az enyémet, a tiédet, az őseinkét, az ivadékainkét. Hordozta a megromlott természet, az ellenséges életérdek és a szörnyű sors terhét. Súlya alatt keresztre került és átszegezték. De mert elhordozta ezt a terhet, a szeretetnek, irgalomnak ismeretlen erői jelentek meg a világban. Megtanított reá: szeretni annyi, mint mások terhét örömest hordozni s megtapasztaltatta: az ő szeretetének bizonysága, hogy erre a szeretetre újra meg újra képessé tesz. Belőle mindig meríthetünk, tőle mindig újra megtanulunk szeretni.
Mikor a szeretet eme hősi vállalkozására szálltok ki, kedves, ifjú pár, mi körülállunk s meghatottan imádkozunk értetek. Itt szálldos a levegőben édesanyád simogató áldása, mint egy leheletté finomult csók. A felolvasott Íge oly biztatóan, édesen cseng felétek, mint a hajnali harangszó.
Fogjátok meg egymás kezét és induljatok!