A korinthusi gyülekezet darabokra volt tépve, százféle hamis tanítástól megfertőzve, inkább hasonlított a sátán zsinagógájához, mint a Krisztus tanítványainak közösségéhez. Ennek a gyülekezetnek mondja Pál apostol: «Ti a Szentlélek temploma vagytok.» Ha nekik elmondta, menynyivel inkább elmondja nekünk, ha mégannyira hasonlítunk is meghasonlásban, hamis tudományban, gyűlölködő versengésben a korinthusi gyülekezethez.
Akkori közfelfogás szerint a templom Isten lakóhelye. Egyedül ott található meg, de ott mindig megtalálható. Olyan, mint egy királyi palota, felségjogok és kibeszélhetetlen szentség tanyája. Az Isten az ő templomával úgy egybenő mint a csiga a házával, a hős a páncéljával. Ha valami szentségtörés éri, vagy tisztátalanság szennyezi be, az épp úgy bántja magát az Istent, mint az ő külső házát. A fölséges Bennlakozóért a legáhítatosabb tisztelet illeti meg az ő hajlékát is, legyen bár néhány otromba kődarab, vagy a világ legfölségesebb műremeke.
Érzitek-e, hogy ez a gondolat mi mindent jelent reánk nézve, ha megcsináljuk az Ígében javallott átvitelt: «A gyülekezet a Szentlélek temploma».
Vállalhatjuk azt a feladatot, hogy Istennek a lelke közöttünk és bennünk lakozik. Itt a Kálvin-téren. Mert rólunk van szó. Ne általánosítsuk el a dolgot s ne próbáljuk a vizes lepedőt másokra teríteni. Ebben a Kálvin-téri gyülekezetben benne lakozik-e Istennek a lelke úgy, mint egy király a házában? Ha nem volna káté: Itt közöttünk és rajtunk megláthatná-e valami más plánétáról jött ember, hogy milyen a mi Istenünk. Rájöhetne-e arra, hogy milyen fölséges és dicsőséges Úr abból, ahogy mi neki dicsőséget adunk és egyedül neki adunk dicsőséget? Kinek az életéből értené meg az az ember Istennek azt a kibeszélhetetlen örök szeretetét, amellyel öröktől fogva szeretett minket? Észre lehetne-e venni ennek a gyülekezetnek az életéből azt, hogy Krisztus meghalt a kereszten érettünk? Ráismerne-e egymás között való viszonyunkból arra a mély és önfeláldozó testvériségre, amely egy atyának gyermekeit összefűzi? Hogy még kézzelfoghatóbb kérdéseket tegyek fel: itt vagyunk 3—400 keresztyén lélek, ki lehet-e olvasni a mi viselkedésünkből, bizonyságtételeinkből, beszélgetésünkből azt, hogy Istennek milyen fölfogása van a családról, a házasságról, a pénzről, a könyörülő szeretetről? El lehet azt mondani, hogy ez a Kálvin-téri gyülekezet egy lelki templom, eszmék-ből, értékekből, bizonyságtételekből, vallomásokból megépített erkölcsi dóm, amelyet megtölt, átjár a benne lakozó fölséges Király, a Szent Lélek Úristen. Áll-e erre a gyülekezetre az, amit mi az Isten lelkéről tudunk? Méltó-e ez a gyülekezet szentségben, tisztaságban, szeretetben és szolgálatban az Isten lelkéhez?
Még mehetünk tovább. A jeruzsálemi templom magva és lelke a Szentek Szentje volt. A Szentek Szentjének magva és lelke a szövetség ládája. A szövetség ládájában lakozott az Ószövetség gyermekded hite szerint Isten a maga szentségében, olyanformán, mint a modern ember gondolkozása szerint az akkumulátorban lakozik a villamosság.
Ami a templomra nézve a szövetség ládája, az a gyülekezetre nézve az egyén szíve. Ahány szív egy gyülekezetben, annyi Sekinah. Természetesen ilyennek kellene lennie a te szívednek, a te életednek is. Hadd kérdezzem meg hát, «szíved a Szent Léleknek a temploma?» Sugárzik-e benne világossága, hevít-e tüze, éget-e szentsége? Felgyúlt-e benne úgy tevékeny ereje, mint a villamosság az akkumulátorban? Sugárzik-e belőled az a Lélek, tanításban, imád-ságban, bizonyságtételben, vigasztalásban? Átütközik-e hétköznapjaidon, betölti-e szobádnak a csendjét, ott van-e melletted, mikor pároddal társalkodol, gyermekeddel foglalkozol, műhelyedben vagy irodádban végzed a napi feladatodat? Ennek a léleknek a magasrendűsége és mégis hívő alázatossága, tisztasága, szentsége és mégis hódító és világátalakító ereje meglátszik-e rajtad úgy, mint ahogy meglátszik, ha fény hull reád, mint ahogy kiütközik belőled, ha telítve van villamossággal, mint ahogy kiárad belőled az egészség, az ifjúság, a jókedv, a szerelem? Tiszteled-e a saját testedet úgy, mint ami az Istennek a temploma? Nem vétkeztél testeddel, tested ellen abban, hogy megfeledkeztél templomi mivoltáról s latrok barlangjává vagy céda örömök helyévé tetted inkább, mintsem templommá? Mit érez a hívő lélek, ha legszentebb templomát mulatóhellyé alakítanák át? És mit gondolhat maga az élő és szent Isten, akivel ezt a csúfot űzik s szent nevét ezzel gyalázzák meg?
Egész reménytelen volna a helyzet, ha nem volna a világon sákramentom. Minket széjjel kellene szórni, egyénenként el kellene taposni, mert nem vagyunk az Istennek temploma. S ha ezt Isten mégsem teszi, ezért csak az Ő kibeszélhetetlen irgalma legyen áldott.
Itt érezhető meg a sákramentomnak mérhetetlen vigasztalása. A sákramentom is olyan, mint a templom, látható dolog, tárgyiasult cselekvés, kézzelfogható valóság. De csak egyik része. Másik része láthatatlan, érzékfeletti, szellemi valóság. S az, ami látható, utalás, útmutatás a nagyobb és dicsőségesebb valóságok és bizonyosabb dolgok felé: a kegyelemígéret és az Íge felé. Lám ez a kenyér éppen olyan kenyér, mint amilyen szegénynek és gazdagnak az asztalán barnállik. Ez a kenyér az, amelyhez annyi bűn tapad, amelyet annyi gyűlölet és irigység kísér, amelyet megkeresni olyan nehéz, igazságosán elosztani lehetetlen s amelyet soha senki se köszön meg. Ez a bor ugyanolyan, mint amelyikkel a mulatóházakban eldorbézolja heti keres-ményét a rossz útra tért családfő, amellyel elherdálta örökségét a tékozló fiú, amelyből vakmerőséget iszik az elszánt gyilkos. És íme, vesszük ezt a kenyeret és vesszük ezt a bort, kiemeljük eddigi környezetéből, elmondjuk felette a szereztetési igéket, megvalljuk bűnünket, vallást teszünk hitünkről, átkaroljuk a felénk hajló kegyelmet: íme ezen a kenyéren és boron átsugárzik Krisztus halálának és feltámadásának érdeme, a bűnbocsánat és a kegyelem megpecsételt ígéreté. És mialatt vesszük a szent jegyeket, nemcsak testi szájjal vesszük a kenyeret és bort, hanem a lélek is táplálkozik azzal a lelki eledellel, amit a kenyér és bor kiábrázol és megpecsételi a Jézus Krisztus megtöretett testének és kiontatott vérének érdemével.
S amíg mi készülünk ehhez a sákramentomhoz, velünk is ugyanaz történik, ami a kenyérrel és a borral. Itt van ez a gyülekezet. Ezer fogyatékkal és hibával, külső és belső meghasonlásokkal, eretnekségekkel megverten. Minde nyomorúságában a Sátán zsinagógájához hasonlít, de amíg vesszük a kenyeret és isszuk a bort, ez az ismeretlen társaság egy élő, dicsőséges testté válik. Az egészben Krisztus békessége, világossága, szolgálata mosolyog fel az égre. Minden testi kapcsolatnál erősebb szállal mosolyog fel az égre. Minden testi kapcsolatnál erősebb szállal fűződünk egymáshoz, úgy tartozunk egymáshoz, mint egy testben az idegszálak az agyhoz, a vérerek a szívhez. Odakünn békételenség és kárhozat, itt mi az üdvösség tiszta levegőjét lélegezzük be. Gyűlölet, harag és gyilkolás a világ, itt mi lélekben egymás lábát mosogatjuk könnyeinkkel, bocsánatkéréssel, bocsánatadással, szolgálattal és szeretettel. Odakint a magárahagyott büszke emberi elme fel akarja építeni Bábel tornyát s megrohamozza az eget, hogy kiverjen onnan egy csúffátett rémképet, idebent mindnyájunk szívéből fölpárállik az imádság, lelkünk ringó mélységeibe belemosolyog a Jézus Krisztus arca, zeng a zsoltár: tudom kinek hittem, magasra tartjuk hálaadásunk poharát s kicsordítjuk a Széken Ülő előtt az angyali magasztalást: «méltó a megöletett Bárány, hogy vegyen erőt és gazdagságot és bölcseséget és hatalmasságot és dicsőséget és áldást.»
S ez csak úgy mehet végbe, ha egy-egy pillanatig, rendre, egymás után, beteg, üres, fájó szívünk csodálatos szövetségládává változik. Ó Uram, hogy szűkölködtem nélküled, hogy beszennyeztem magamat: a te templomodat! Megérdemlem, hogy kivágj, megölj, örök halálra vess, de érzem, hogy te szeretsz, hitemmel átkarolom felém kinyújtott kezedet s ragadtatom boldog elragadtatással szíved felé örök szerelmed mélységein és magasságain át. Úgy érzem magam, mintha fehér ruhába öltöztettek volna, fejemen ott ragyog az élet koronája, kezemet fogja közbenjáróm és hű pásztorom, átszegezett kezével maga a Krisztus. Megáll a pillanat, mintha rám hullana egy Örökkévalóság, színed előtt immár tudom, miért teremtettél, látom, hogyan váltottál meg, ismerlek Uram és szeretlek mindenekfelett.
S ez a gyülekezet csakugyan templom, te és én, csakugyan a szövetség ládája. Ez a sákramentom csodája. Jertek, hajtsuk hát végre ezt a szent szertartást úgy, amint azelőtt kétezér esztendővel Krisztus Urunk szerzetté és végrehajtását nekünk megparancsolta.