Az élet kérdésekre adott feleletekből áll. Minél komolyabbak a kérdések, annál komolyabb az örök felelés, az élet. Komoly akkor is, ha sikerül megfelelni a nagy kérdésekre, még inkább, ha nem. Hiszen mi a hivatás? Felelet arra a kérdésre: megfelelek-e egy munkakörben vagy nem. Mi a házasélet? Felelet arra a nagy kérdésre: alkalmas vagyok-e hitestársnak, szülőnek. Mi a háború? Egy nemzethez intézett kérdés: fiai a maguk halála árán meg tudják-e tartani a haza életét.
A felolvasott íge azzal erősíti olvasóit, mondjuk a mai szóval, azzal konfirmálja az ő kedves atyafiait, lelki nyáját: «Tudjatok számot adni.» Legyetek készek megfelelni, amikor számon kérnek titeket. Óh nagy próba előtt állottak a fiatal keresztyénség vallói. Domitianus lett a császár, aki életcélul tűzte ki, hogy kiirtja a keresztyénséget, mert fennmaradása államellenes. Ugyanakkor pedig pogány és zsidó tömegek, egy roppant világbirodalom tarka-barka embercsoportjai torkig voltak már a keresztyének rajongásával, elzárkózásával és új életmódjával. Ezek is fellázadtak ellenük és Péter látja, hogy a keresztyéneket egyszerre két oldalról fenyegeti veszély: üldözi a hatalom s ellenükre támad a tömeg. Az egész keresztyénség, benne az egyes gyülekezetek, nagyok és kicsinyek, mindenekfelett pedig a hívők külön-külön, egyenként óriási teherpróba alá kerülnek belátható időn belül. Ezeket inti, konfirmálja a levél bölcs és szelíd írója, a hű és jó pásztor s tanítását ebben az intelemben foglalja össze: «Mindig készen legyetek megfelelni mindenkinek, aki számot kér tőletek a bennetek való reménységről szelídséggel és félelemmel.»
Kedves gyermekeim! Ti is nagy próbatétel felé indultok, mert az élet, amint mondtam, egy óriási számonkérés. Mi is azért intünk és konfirmálunk titeket, hogy készek legyetek megfelelni mindenkinek, aki számonkéri a bennetek való reménységet.
Ki kérhet titeket számon?
Számon kérhet a világ, amelyik a keresztyénséggel szemben közömbös vagy ellenséges. Elnyomhatnak, hátratehetnek azért, mert hívők vagytok, talán azért, mert igazán keresztyének vagytok, nem utolsó renden azért, mert reformátusok vagytok. Ha emiatt mellőzés lesz osztályrészetek, szelídséggel, de félelem nélkül feleljetek: Olyan gazdám van, akiért bízvást szenvedek. Kevesebb kenyér is elég, csak megmaradjon a lelkem világossága. Inkább essem ki száz fizetési fokozatból, csak az Isten kegyelméből ne s inkább haljak meg elhagyottan, mintsem hűtlen legyek egy zászlóhoz. Számon kér titeket a világ, amelyik gúnyolódik a szent dolgok felett. Lelke mélyéig cinikus társaságban elhangzanak tréfák, adomák, amelyek legszentebb érzéseiteket teszik csúffá. Minden cinikus célzás, csúnya szó, eszményromboló történet tulajdonképpen számonkérés a bennetek való reménységről, amelyre tinektek meg kell felelnetek. Egyszer egy magyar baka meg merte tenni azt, hogy káromkodó és toporzékoló kapitányának így felelt: «Százados úr, szidjon engem, de ne az Úr Istent, akit én imádok.» Ez bizonyságtevő volt.
A mi világunk, fájdalom, úgy van berendezve, hogy sok fiatal embernek, fiúnak és leánynak nagy próbatétel sokszor a házasság. Felvetődik a gyermekek vallásának a kérdése s amit emberi lelemény, agyafúrtság, lélektani művészet, erőszak kitalálhat és alkalmazhat, azt mind igénybeveszik, hogy ti tagadjátok meg ma tett eskütöket, üssétek arcul áldott lelki édesanyátokat, az egyházat, tagadjátok meg azt a reformációt, ami nektek világosságot, műveltséget, szabadságot adott s gyermekeiteket ígérjétek oda egy olyan hitre, amit ti nem vallótok. Nagy próbatétel ez. Legyetek készen megfelelni reá. Készen kell lennetek, mert érhet váratlanul az ostrom talán az utolsó pillanatban, amikor már a templomba kell menni, talán jó előre, mikor még tisztába sem jöttetek magatokkal. Legyetek résen, ki ne essetek, ebből az áldott közösségből, amelybe most könnyek között imádsággal befogadunk, tudjátok azt felelni az Isten igéjével: Istennek kell inkább engedni, hogynem az embereknek.
De a legszörnyűbb próbatétel mégis csak az, ami elé a bűn állít. Tudja mindenki, tudjátok ti is: nem elég az ajak bizonyságtétele, életünkkel is a Krisztuséi kell, hogy legyünk; s akkor jön egy gyönge pillanatban a kísértés; kezd érvelni, csodálatos rábeszélő erejével, mosolyogva és ígérgetve s egy fiatal élet beszennyeződött, egy zászló elárultatott, egy parancsolat összetört, egy élet kiesett a kegyelemből. A Sátán is kérdez: Úgy-e az enyém vagy, úgy-e engem követsz, úgy-e nem tartod ezt bűnnek, úgy-e megengeded magadnak ezt az ártatlan kedvtelést? Légy készen megfelelni szelídséggel és félelemmel.
Alapígénk azt mondja, hogy legyünk készek megfelelni a bennünk való reménységről. Ezzel azt akarja kifejezni, hogy mindnyájunkban egy reménység, egy ígéret testesült meg. Istennek mi olyan palántái vagyunk, mint amilyeneket a kertész ültet el. Sáros, kicsiny, igénytelen, de benne van egy nagyszerű reménység: Ebből a kicsiny palántából tűzpiros liliom lesz, ha el nem vész a benne levő reménység. Mikor egy fiatal asszony megtudja, hogy a szíve alatt megindult az új élet, benne egy drága reménység kel útjára, egy halhatatlan lélek teste és lelke kezd megépülni, akiből egykor hős, szent, lángelme, vagy ami mindezzel egyetérő, alázatos és hívő lélek válhatik. Mennyire kell vigyáznia erre a benne lévő reménységre. Ha egy tudós kitalál egy olyan orvosságot, gépet vagy eljárást, amiből millióknak meg millióknak üdve és előmenetele származik, az ilyen ember gondolata ígéret és reménység, amit nagyon őrizni, védeni kell, hogy megvalósuljon.
Így van mindnyájunk szívében elültetve egy drága reménység. Az a reménység, hogy mi Isten gyermekei vagyunk, de még nem lett nyilvánvalóvá, hogy mivé leszünk. Az a reménység, hogy általunk és bennünk jóvá és szebbé válik a világ. Az a reménység, hogy a mi életünkkel meggyarapodik e földön a krisztusi élet s tömörebb és teljesebb lesz odafent a szemtől-szembe látás világában, az Isten tökéletes imádása. Ezt a lényeget, ígéretet nevezem én a bennetek megfogant Krisztusnak. Kis Krisztus-palánták vagytok ti ezer ígérettel arra, hogy belőletek szép, teljes, boldog élet származzék. Olyan ez, mintha egy királyság várna reátok, mintha egy korona ígértetnék nektek.
Igen: számot kell adnotok arról a reménységről, amelyet szülőitek vetettek belétek. Arról a boldog reménységről, amellyel a magyar református egyház néz titeket. El ne herdáljátok azt a reménységet, amelyet a magyar nemzet számára ígértek. Mindezt összefoglalom: Ne engedjétek megcsúfoltatni bennetek a Jézus Krisztus reménységét.
Ez az, amit el akar venni tőletek a világ, amit tinektek kell védelmeznetek, amit Isten számba vesz tőletek és amit egyszer kezére kell adnotok, mint a hű sáfár gazdája kezébe a megszaporított tálentomokat.
Ezért kell nektek a nagy kérdésekre megfelelnetek szelídséggel és félelemmel.
Nem gőgösen, nem hivalkodva, nem magunkban bízva, mások hitét lenézve, a magunkét kirakatba téve, hanem szelídséggel és félelemmel, azaz alázatosan de határozottan. Nem magunknak tulajdonítva érdemet, hanem az Istennek, tudva és érezve azt, hogy gyarlók, esendők, bűnösök vagyunk, a magunk erejéből meg nem állhatunk, ha elhagy az örök irgalom, elesünk, de tudva, tapasztalva és vallva azt is, hogy Isten kegyelme mindenre elégséges s ö alkalmas időben eljön szabadításunkra. Kegyelem által vagyunk, amik vagyunk s ha hívek tudunk maradni és megtartjuk koronánkat, legyen azért a dicséret és dicsőség Istené.