Ezelőtt majdnem nyolcszáz évvel egész Európát egy óriási szenvedély, valami egyetemes láz fogta el: vissza kell foglalni a pogány törököktől a szent sírt! Rajongó, tüzes szemű, forró szavú barátok járták be az országot s vért forraló toborzójukra hadba szállt a világ színe-virága, a lovagok aranyos serege. Századokon át új meg új hadak vonultak keletre csillogó szer¬számmal, lobogós kopjákkal, rengő tollbokrétával. Odalettek, elvesztek; vérüket beitta Ázsia homokja, tetemük ott hevert a Balkán rengetegeiben, az Alduna mocsaraiban: a terv még sem sikerült. Valami vakbuzgó embernek az ötlött eszébe, hogy gyermekeket kell a pogányok ellen küldeni; egy liliomos, tiszta, fegyvertelen hadsereg győzni fog, Isten csodát tesz érettük. És e tervnek megnyerték a gyermekeket, fiúkat és leányokat. Szét¬jártak a toborzók s a gyermekek kipirult arccal sorakoztak a zászlók alá, mindeniknek szíve felett egy kereszt, homlokán egy könnyázott anyai csók égett. Hiába sírtak a szülők, hiába volt a parancs, a könyörgés, tejszínarcú fiúk és leányok állottak sorba, s hátra sem nézve mentek neki bizonyos halálnak, a zül¬lésnek, pusztulásnak. Mit érezhettek akkor az apák és anyák, mikor gyermekeiket látták foglyul esni egy borzasztó hívásnak s azok énekelve vonultak ki liliomos zászlók alatt, hogy soha vissza ne térjenek! Mit éreznénk mi szülők, ha gyermekeinket így látnók sorba állani s fehér ruhában, csillogó szemekkel, rajongó arccal, fölfelé nézve látnánk haladni egy borzasztó, bizo¬nyos szakadék felé...
A szívünk elszorul a gondolatára is. Milyen jó, hogy ezt a képet eltakarja egy másik, édes, gyönyörű kép. Gyermekeink sorban állva hadba indulnak egy drága Fővezér zászlaja alatt. Alakjuk kigyúl, egész lényük muzsikálja a konfirmándusok indulóját:
Fel barátim, drága Jézus
Zászlaja alatt.
Bátran, bátran, segedelme
Diadalmat ad!
Bízzatok, mert Jézus eljő
Ő a Fővezér!
Zengje ajkunk: Hozzá esdünk
Győzedelemér'!
Most értjük meg alapígénk csodálatos szépségét: Jézus át¬vonul a világon, mint egy hadsereget toborzó vezér s foglyul ejti az ifjú lelkeket!
Nézzétek ezt a tündöklő alakot, ezt a győzelmes vezért! Ott élt a dicsőségben, mint a Szentháromság második személye, de elhagyta királyi székét és testbe öltözve átvonul a földön. Le¬jött a földre, a siralmak eme völgyébe s magára vette a legszo¬morúbb sorsot... miért? Mert veletek akar találkozni, titeket akar megnyerni. Amint beszél Magáról, az Istenről, az életről, a láthatatlan világról... érzitek-e, hogy milyen igaz, szép és csodálatos! Ki mondhat nektek szebbet, jobbat, lelkesítőbbet, mint amit ő mond arról, hogy milyen drága a Lélek, milyen jó az Isten, milyen szép, boldog és győzelmes a benne való élet? Van-e, aki bátrabb mint ő; ki fogható hozzá hősiességben, fér¬fiasságban, ki hasonlítható hozzá szelídségben, alázatban, gyön-gédségben és szolgálatban? Tett-e valaki nagyobbat, mint ő, mi¬kor megalapította országát, volt-e valaki, aki jobb, engedelme¬sebb, tűrőbb, áldottabb, gyógyítóbb lett volna, mint ő, aki min¬den sebre balzsam, aki a világ szépsége és öröme, maga a hű¬ség és önfeláldozás, legregényesebb és mégis legigazibb alak a világon? Nézzetek reá: nemcsak igér, lelkesít, bíztat, hanem ád valamit értetek! — Valamit... mindent! Adja érettetek szép ifjú életét, kereszten kihulló drága vérét, alakja egyetlen áldo¬zat és drága ár: meghalt értetek, hogy joga legyen hozzátok!
Úgy szeretett, mint senki más; szólott, esdekelt, imádkozott érettetek, végre azt mondá: meghalok értük, hogy ők mindenekfelett bízzanak bennem, hogy kiváltsam Őket a világ rabszolga¬ságából, hogy a nevem égjen a szívükben s nekem meghódolja¬nak! Nézzétek: milyen örökifjú, dicsőséges fejedelem! Aki sze¬reti őt, milyen tiszta és boldog marad, aki bízik benne, milyen hű, erős és győzelmes marad; aki hisz benne, mint lesz hasonló hozzá: olyan szent, jó, erős és győztes, olyan vidám, ifjú és szép! Ideál kell nektek: ő a legmagasabb; példa kell: ő a legvonzóbb; barát kell: ő a legnemesebb, pásztor kell: ő a legerősebb; mes¬ter kell: ő az isteni mester! Ő a vezér, egymaga egész hadsereg, a harca béke s a neve diadal! Katonáinak zsoldot fizet: békét, hitet, tisztaságot, hűséget, ami meg nem csal, igazságot, ami meg nem fakul, örömet, ami könnyeken átsugárzik, dicsőséget, ami töviskoronán gyúl ki.
Menjetek, álljatok a zászlaja alá!
Mi pedig áldjuk meg gyermekeinket, akik e zászló alá álla¬nak. Bízzuk őket Arra, aki hívja őket: hova tebetnők jobb kézbe legdrágább kincseinket? Legyenek boldogabbak, jobbak, hívőb¬bek, mint mi; vigyenek minket is közelebb Ahhoz, kiben gyer¬mekeinket akkor nyerjük igazán meg, ha feltétlenül lemondot¬tunk róluk számára. Szeresse Ő jobban, mint mi s áldja meg Ő, aki egyedül tudja megáldani. Mi egyszer nem tudunk szólani hozzájuk, sem vezetni, sem vigasztalni, sem megőrizni. Vezesse, tanácsolja, védelmezze Ő, aki örökké él és tegnap és ma mind¬örökké ugyanaz marad. Jobban szereti, nagyobb az ereje: vegye hatalmába őket. Milyen csendes lesz a mi álmunk odalenn, ha láttuk, hogy az ő kezében vannak s velünk együtt vallják: sem halál, sem élet, sem angyalok, sem fejedelemségek; sem hatal¬masságok, sem jelenvalók, sem következendők; sem magasság, sem mélység és semmi egyéb teremtett állat el nem szakaszthat minket az Istennek szerelmétől mely vagyon a mi Urunk Jézus Krisztusban! (Róm 8,38-39)
De itt van még valaki láthatatlanul, de egészen közel. Itt vagy te, református anyaszentegyház. Lássanak meg téged s inkább minket ne lássanak, csak téged lássanak. Református anyaszentegyház, te halványarcú, láthatatlan édesanya, áldd meg gyermekeidet. Tiszta ajkaik csókolják meg áldott, tápláló kezedet. Kezük sohase üssön meg téged, ne legyenek hűtelenek hozzád sem életükben, sem haláluk óráján. Gondozzanak téged, oltáraidat borítsák be ajándékaik s mindenek felett éljenek igéddel, sakramentomoddal és áldásoddal.
Fel barátim, drága Jézus
Zászlaja alatt.
Bátran, bátran, segedelme
Diadalmat ad!
Bízzatok, mert Jézus eljő
Ő a Fővezér!
Zengje ajkunk: Hozzá esdünk
Győzedelemér'!